Ha most írnék egy bejegyzést arról, mekkora királyság is a Rock Band meg a Guitar Hero (aki nem tudná: műanyag hangszerutánzatokon kell a képernyőn megjelenő színeket gombnyomkodással lekövetni, és ha minden jól megy, szól a zene), akkor a kommentek nagyrészt két platformra helyezkednének el. Az egyik fél egyetértene velem, lelkesedve sunáznámozna és elsőzne, a másik brancs meg elküldene anyámba, hogy az ilyen hülye népbutító, zenegyilkos, műanyag kontrolleres ökörködés helyett vegyek a kezembe egyszer egy igazi Fender Stratocastert, és próbáljam ki azt, mert csak az az élet.
Na, hát hogy egy kicsit mindenki alól kihúzzam a szőnyeget, inkább arról írok, hogy a zenés játékok (és szándékosan kerülöm a zeneszimulátor meghatározást) olyan kanyart készülnek venni, amit mi rajongók is csak halkan mertünk suttogni korábban. Vegyük például a Rock Band harmadik részét, ami azon túl, hogy egyrészt harmadszor is eladja ugyanazt, mint az első epizódban, no meg hogy lenyúlja a Guitar Hero számközbeni ki-be ugrálását, behoz egy új kontrollert, a billentyűs hangszert. Első hallásra inkább tűnik ez egy a szokásosnál jóval pofátlanabb lenyúlásnak, hiszen azért még gyűjtői kiadásba is csak ritkán csomagolnak páncéltőkés Bösendorfert, de ha megnézitek az alábbi videót, kiderül, hogy ennél jóval szolidabb keretek között mozog a nagy találmány.
Ahogy eddig sem kellett Lars Ulrich közeli leszármazottjának lenni ahhoz, hogy jó Rock Band dobos váljon az emberből, úgy most sem Kocsis Zoltán vagy Arthur Rubinstein a célközönség. Azt azért nem mondanám, hogy megtanul zongorázni az, aki valahogy beszerzi majd az itthon valószínűleg csak szürkén forgalmazott csomagot, de tény, hogy egy halom, a billentyűs hangszerek dominanciája miatt fel nem dolgozott szám kerülhet majd bele az új részbe.
Viszont ha valaki eddig csak azért nem vett részt az ilyen programokban, mert igazi gitárosként derogál neki műanyag kacatokon kattogni, az vessen egy rövid pillantást a Power Gig című csodára, itt ugyanis egy kontroller-gitár hibriddel a kezünkben kell helytállni. A nehézségi fokot alacsonyan hagyva nagyrészt azt fogunk le és pengetünk meg, amit akarunk, közepes bonyolultságnál már jönnek a power riffek (magyarul talán kvint, de majd úgyis lesz, aki kijavít), a végén pedig már az is előfordulhat, hogy azt kell csinálnunk a győzelemhez, amit az igazi zenészek (nem, nem vadbarommá inni magunkat, bár az sem kizárt). A lenti videókból többek közt az is kiderül, hogy a kontroller valóban használható hétköznapi érteleben vett hangszerként is (bár azért senki ne számítson az átlagos szintet túlszárnyaló minőségre).
Utolsó kommentek