Nem sokkal, de a múlt heti szavazást a Pirates! nyerte, meglepő módon – mármint nem az a meglepő, hogy ez nyert, hanem az, hogy csak szoros versenyben. A Pirates! – teljes nevén Sid Meier’s Pirates! – ugyanis nagyjából olyan karátértékű drágakő, mint az Elite, nem véletlen, hogy annak idején a CoV-ban is hozzá hasonlítgatták (és ha már CoV, emlékezetes a CoVboy-postából a „pirates egy lapáttal” büntető szóvicc is).
A játék fejlesztéséről nem tudok nagy sztorikkal szolgálni, mert nem voltak legendás hisztik, megoldhatatlannak tűnő kódolási problémák, kiadói marhaságok a játék körül. Egy fiatal, de akkor azért már elég tapasztalt fejlesztő, bizonyos Sid Meier 1986-ban leült, és megírta a programot, nagyrészt BASIC-ben. Négy-öt ember segített neki grafikákkal meg mindenféle háttérmunkával, de a programozó és a dizájner egy személyben Meier volt. „Ez volt az én válaszom a szerepjátékokra, amikkel akkoriban játszottam. Elfelejteni a statisztikákat, a tulajdonságpontokat meg az egész matekot, és csak kalandozni” – mondta Meier pár éve a RetroGamernek a fejlesztésről.
Azon kevesek kedvéért, akik nem ismernék a játékot: a Pirates! az Elite-hez hasonlóan többféle műfajból összekotyvasztott játék volt és szabad kezet adott a játékosnak – csak éppen nem sci-fi környezetben, hanem a Karib-tenger XVI-XVIII. századi kalózvilágában (Meier gyerekkorában nagyon bírta a kalózokat, innen jött az ihlet). A játékos nevenincs kapitányként kezdte az angolok, spanyolok, hollandok vagy franciák oldalán, konkrét játékcél nem volt, csak annyi, hogy a főhős minél tehetősebben vonuljon vissza élete végén. Lehetett a játékban kereskedni, eldugott kincseket keresni, valamelyik politikai oldalhoz törleszkedni (akár feleségül venni egy kormányzó lányát), ellenséges kalózokat vadászni, és persze azt, amit a játék címe is sugall: kalózkodni.
A stratégiai- és kalandelemeket ügyességi részek hígították (egy kardpárbaj és tengeri csata formájában), és ahogy a játékos gazdagodott, úgy vehetett erősebb hajókat (egy generáció tanulta meg, mi az a sloop meg a war galleon), akár egy egész flottát is tarthatott. A Pirates! legnagyobb vonzereje azonban az volt, hogy a sok véletlengenerált elemnek hála nem volt két egyforma kalózkarrier, bármennyiszer újra lehetett játszani a programot (egy rövid ízelítő a fenti videón a pc-s verzióból).
Meier még Atarin kezdte el a programozást, de mivel a Commodore 64 nagyobb piac volt, Bill Stealey-vel úgy döntöttek, hogy először C64-re készül el a játék (Meier Stealey-vel együtt alapította 1982-ben a MicroProse-t). A Sid Meier’s Pirates! 1987-ben jelent meg, és ez volt az első olyan játék, aminek a nevében ott volt Meier neve, mintegy védjegyként. Meier (balra látható róla egy 1987-es fotó) amúgy tiltakozott ez ellen, de Stealey végül meggyőzte, és a fejlesztőzseni neve később kapott még pár réteg patinát (neki köszönhetjük többek között a Civilizationt és a Railroad Tycoont is). A Pirates! óriási szakmai siker volt, sorra nyerte a rangosabbnál rangosabb díjakat, és az alap konverziókkal együtt az évek során másfél millió példányban kelt el. Néhány töritanár az osztálytermekbe is bevitte a játékot, mert sokat lehetett tanulni belőle – még a másolásvédelemből is, ami a spanyol ezüstflotta útját firtatta.
Azért említek alap konverziókat (Apple II, mac, pc, Atari St, Amiga, NES), mert később több remake is készült a programból. Először 1993-ban Pirates Gold (Amiga, pc, Sega Mega Drive - a pc-s verziót lásd a fenti videón), aztán 2004-ben az eredetiével egyező című változat, amit már a Firaxis Games fejlesztett (Meier 1996-ban elhagyta a MicroProse-t és megalapította a Firaxist). Ez utóbbi ráncfelvarrás különösen jól sikerült, azon ritka esetek egyike, amikor a több mint húszéves játékmenet szinte zökkenőmentesen működik ma is. Később kijött Xboxon és PSP-n is – én ez utóbbin játszottam vele, jelentem, kézikonzolon is pazar.
Zenével nem volt jól eleresztve az eredeti, ezért most nincs embedelt lejátszó a posztban (illetve itt van midiben a NES-verzió főcímzenéje), viszont rátok ömlesztek szokás szerint pár linket: az eredeti C64-es verzió (és emulátor), az eredeti pc-s átirata, a Pirates Gold pc-s verziója, a Crown and Cutlass (ez egy nyílt forráskódú játék, amit a Pirates! isnpirált), Pirates! leírás a CoV-ban - első rész, második rész, egy rajongói oldal, még egy rajongói oldal, végül egy csodás videó arról, hogyan zsűrizett nemrég Sid Meier egy 48 órás játékfejlesztő versenyen egykori alma materében, a Michigani Egyetemen, ahol versenyen kívül ő maga is összedobott egy játékot. Zárásul pedig a borítók Chuck Norris és az Iron Maiden-es Eddie vendégszereplésével, plusz a Cascade Games Pirates of the Barbary Coast című játékának borítója (ez utóbbi azért, mert majdnem perre ment miatta a MicroProse). És persze az örök kérdés: mi legyen a következő heti retrojáték? Most magyar fejlesztésű programok közül választhattok.
Utolsó kommentek