Úgy látszik, Stökivel nagyon egy hullámhosszra hangolódtunk, ugyanis a hosszú szünet után ő is most akarta újraéleszteni a blogot, amikor én bejelentkeztem egy új cikkel. (Tavaly december tájékán született az utolsó bejegyzés részemről, az elmúlt hónapok elég melósak voltak, megtoldva egy szegedi retro számítógép kiállítással, amely a hatodik volt a sorban, illetve egy AmiCon Anniversary-val. Mindkettő főszervezője én voltam, tehát nem tétlenkedtem a régi számítógépek terén sem.)
A most bemutatásra kerülő számítógép meglehetősen ritka Magyarországon, gyanítom, hogy sokan nem hallottunk róla ;-). Bevallom, én is csak akkor láttam ilyen gépet, amikor idekerültem a szegedi múzeumba.Ez a számítógép a Thomson TO8.
1986-os megjelenése idején már piacon voltak az Commodore Amiga és az Atari ST számítógépek, amelyek, mint tudjuk, erősen megkongatták a vészharangot a 8 bites gépek felett.
A francia Thomson mégis egy 8 bites gépet dobott piacra, ez volt a TO8. Ugyanarra a Motorola 6809 processzorra épült, mint az elődje, az 1982-ben megjelent TO7, de a mérnökök megpróbálták a legtöbbet kihozni a lehetőségekből. Memóriája 256 KB volt, amely bővíthető volt 512 KB-ra (szemben az átlag 64 KB-al). Háromféle basic volt elérhető, a Microsoft Basic 1.0, Microsoft Basic 512, illetve a Basic DISK. Szinte az összes memória (235 KB) hozzáférhető volt basicben is, köszönhetően a 16 KB-os átkapcsolható memóriabankoknak. Így akár 17 program volt betölthető egyidejűleg(!) a memóriába, és lehetőség volt váltani közöttük.
A gépet rengeteg csatlakozóval látták el, pl. memóriabővítéshez, floppy meghajtóhoz (amely lehetett akár 3,5”-os floppy meghajtó (640 KB) is).
Jónak mondhatóak a gép grafikus képességei. Három üzemmódban, 160 x 200 (5 vagy 16 szín), 320 x 200 (2, 3, 4 vagy 16 szín), és 640 x 200 (2 szín) képpont felbontásban működhetett. A paletta 4096 színből állt. Sprite-okról nem találtam infót, gyanítom, hogy nem voltak hardveres sprite-ok. Az alábbi, Renegade című játék videója megerősíti ezt, jól látható, hogy a gép dolgozik rendesen a játékosok mozgatásával. Szó ami szó, hiába a jó grafikai képesség, ez nem igazán látszik ezen a játékon.
Egy francia weboldal tanúsága szerint 110 játék jelent meg a gépre, pár jobban sikerült játék képernyőjét megnézhetitek a lentebb található galériában. A legtöbb program kb. CPC 464 játék portjának látszik, legalábbis ami a grafikát illeti. Hangkeltés terén a gép messze alulmúlta a korszak legsikeresebb gépét, a C64-et, annak ellenére, hogy négy csatorna állt rendelkezésre.
A magyar HT 1080Z-hez hasonlóan a gép Franciaországban iskolai számítógépnek is tekinthető, rengeteg példányt értékesítettek oktatási célra.
Thomson TO8 - a képre kattintva galéria nyílik!
A képre kattintva galéria nyílik!
Befejezésül jöjjön egy scene demo, mert ilyen is van! ;-)
Utolsó kommentek