HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

A legrútabb kiskacsa: Commodore 116

2014.11.27. 13:15 Adsr

Szép csendben közeledünk az év végéhez, így majdnem átsiklottunk azon a tényen, hogy idén 30 éves a Commodore 264-es család. Persze így, ezen a néven kevesen ismerjük, de ha azt írom, hogy Commodore 16, Plus/4, 116, egészen más megvilágításba kerül a téma.

A Commodore Világ 1. lapszámának bejelentkező cikke óta Magyarországon sokan csak rút kiskacsa gúnynéven emlegettük ezeket a gépeket, ma már bevallhatjuk, nem véletlenül.  Mi sem bizonyítja jobban a gépcsalád jelentéktelenségét, hogy ellentétben a Commodore 64-el és a ZX Spectrummal, róluk bizony "elfelejtett" cikkezni a szaksajtó a kerek évforduló okán.

Jelen cikkem is csak abból az apropóból született meg, hogy a szegedi retro számítógép klub legutóbbi összejövetelén kaptunk egy Commodore 116-ot, mely évek óta hánykolódott méltatlanul előző tulajánál a sok kacat között. A gép szerencsére életre kelt egy processzorcsere után, egy TED-hibás Plus4-alaplap volt a donor, így vallatóra foghattuk a kis gépet. (Azóta egy kisebb tisztítás után elfoglalta helyét a múzeumban a polcon, így teljessé vált a sorozatot bemutató vitrinünk.)

Aki látta már "élőben", az tudja, hogy szó szerint kis gépről van szó, ugyanis a gép úgy néz ki, mintha a Pluszi összement volna a mosásban. Tervezésekor ez is volt az egyik cél, hogy minél kisebb és olcsóbb legyen. A projekt egyik mozgatórugója az USA-ban akkor már csak 100 dollárért kapható, Timex Sinclair néven forgalmazott ZX-81 volt. Billentyűzetét pedig a Spectrum mintájára gumiból készítették.

Commodore 116 - a rút kiskacsa
A képre kattintva galéria nyílik

1984 januárjában, két nappal lemondása előtt Jack Tramiel bemutatta a cég új gépeit, ezek voltak az akkor Commodore 264 és Commodore 364 néven bemutatott számítógépek. Előbbiből lett végül is a Commodore Plus/4, utóbbi viszont csak két példányban készült el, ha minden igaz, ma is létezik az egyik.

home 364Commodore 364
A képre kattintva galéria nyílik!

Tramiel távozása után a vezetés átpozicionálta a gépeket, amelyek nagyban hozzájárultak a csúfos üzleti kudarchoz, és ennyi év távlatából már tudjuk, szerepük volt a végső bukásban is, hiszen sajnos utána is sorozatosan rossz döntéseket hozott a cégvezetés. Tramiel pl. kifejezetten ellenezte, hogy a szériát a C64 utódjaként titulálják, mégis ez lett a marketing egyik fő motívuma.

Bill Herd a TED család vezető tervezője 2011-ben egy videóban megemlékezett a Commodore 116-ról, amelyben elmondta, hogy gyakorlatilag ez a gép volt az eredeti terv megvalósulása. Szintén ebből a videóból tudhattuk meg az akkoriban sokunkat foglalkoztató kérdésre a választ: miért nem a C64-ben is alkalmazott joystick és magnó csatlakozók találhatók a Plus/4-ben és a C16-ban? A válasz nagyon egyszerű: nem fért volna el a C116 házában, így került sor a kisebb méretű csatlakozók alkalmazására.

Akit érdekel a videó, kukkantson bele:

Szeptemberben újabb videó került fel a netre a témával kapcsolatban, a Commodore 364-et élesztette fel Rob Clarke:

És mivel tudjuk, Magyarország gyakorlatilag C16 és Plus/4 nagyhatalom, így nem hagyhatom ki azt a tényt, hogy rengeteg, C64-ről konvertált játékot készítettek annak idején. Biztos mindenkinek elsőre ugranak be a konvertálók nevei: Pigmy, Mucsi, Jeva, vagy az Amigán kiteljesedő demócsapatok: 23c Crew, Muffbusters, stb.

Várom mindenki hozzászólását, emlékeit a témához, hiszen ezer szállal kötődünk ezekhez a gépekhez!

Gyakorlatilag én is egy C16-on ismerkedtem meg a számítógépek világával. A gyulai művelődési házban hiába volt Commodore 64, azon csak a "menők" játszhattak, mi csak messziről figyeltük őket. Aztán egy, szintén a szakkörre járó srác kapott a szüleitől egy C16-ot és onnan kezdve elindultunk a lejtőn, rengeteget játszottunk a gépen. Külön füzetbe vezettük a kazettákon található játékok listáját, pedánsan felírva a számláló állását, stb. Minden játéknak volt egy "emlékeztetője", az egyikre máig emlékszem: "kopogós cipők".

Természetesen a játékok mellett hazánkban fontos szerepet játszottak a gépen a demók, és a gép máig aktív demoplatform, befejezésül jöjjön a 2014-es Evoke partyn 1. helyet elért Rocket Science c. Bauknecht demo:

A C364-et bemutató videón is feltűnik egy demo, aki jól figyelt, annak beugrik a csapat neve, Legion of Doom. Mondanom sem kell, magyar srácokról van szó!

Szavazás megint nem lesz, ha minden jól megy, egy igazán ritka gépről olvashattok cikket.

49 komment

Címkék: retro commodore heti retro hardver

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr56915749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bobby Newmark 2014.11.27. 14:27:55

Lehet, hogy én vagyok az alulképzett, de erről a gépről még csak nem is hallottam soha. Viszont hogy őszinte legyek, a cikktől sem lettem okosabb, gúgli kellett hozzá, hogy kiderüljön, hogy ez egy óccsósított C16.

Az meg vicc, hogy éppen kb három órája olvastam bele egy másik itteni kommentem kapcsán a CoV1-be...

De ha már itt tartunk, a Plus/4-ről sem tudok semmit. Csak számtech szakkörön láttam általános iskolában, néhányszor. Most nézegetem a technikai dolgait, papíron erősebbnek tűnik a C64-nél.
Miért maradt akkor bennem az a benyomás, hogy sokkal bénább játékok voltak rá?

Amiga Mania Magazin 2014.11.27. 14:37:05

Mert szar volt a hangja ... Nekem C16-om volt 64k-ra bovitve. De mindig is irigy voltam a C64-es jatekok hangzasvilagara, a SID nagyon hianyzott ezekbol a gepekbol ...

Adsr 2014.11.27. 14:37:21

@Bobby Newmark:
Megtréfált minket a technika. A cikkben ugyanis hivatkoztam Gyu gamestar.hu-n található, nagyon jó cikkére. Viszont a szerverük valamiért nem műxik, de Stöki azt hitte, hogy elbaxtam a linket, ezért kivette a cikkből...

Tehát, akit érdekel: www.gamestar.hu/magyarorszagon-vilaghiru-haziszamitogepek-1-resz.html

A Katona Zoli 2014.11.27. 14:48:04

Erről a verzióról én sem hallottam még, de azért egy kis nosztalgia fogott el, hogy milyen jó volt anno a C64-gyel játszani :) Eszembe is jutott - sok év óta először - az akkori kedvenc játékom, a Park Patrol, rákerestem google-ben és még youtube viodeó is van róla :D Hiányzik, na! :)

Bobby Newmark 2014.11.27. 15:01:10

@Adsr: Ja, értem. Köszi.

Bobby Newmark 2014.11.27. 15:09:47

@A Katona Zoli: Én meg a múlt hétvégén jöttem rá, hogy a The Way of the Exploding Fist játék töltőképernyőjén az üvöltés az Bruce Lee+O'hara hangja a Sárkány Közbelépből.
Az a hang teljesen a tudatomba égett. Nem mondom, hogy húsz éve nem hallottam, mert néhány éve biztosan játszottam vele emulátoron, de akkor is. Meghallottam a filmjelenetben, és azonnal megvilágosodtam. Nagy felismerés volt, kár, hogy csak most derült ki, lehetett volna vele menőzni anno... :P

rognork 2014.11.27. 15:10:16

Nemrég meséltem a fiamnak, hogy régen nagyon ritka volt a számítógép, ráadásul messze butábbak voltak a telefonomnál, de még az övénél is. Amikor azt meséltem, hogy körbeálltunk egy gépet, és néztük, ahogy játszik valaki, ezt nem akarta elhinni, illetve nem értette, hogy ebben mi volt az élmény. Vagy hogy felmentünk videózni a haverokhoz.

Azt sajnos nem tudtam elmondani, hogy mennyibe került egy c64, ha lehet valaki ossza meg ezt az infót velem, mai értéken.

Bobby Newmark 2014.11.27. 15:10:35

@Bobby Newmark: Mármint O'hara az valójában Robert Hall, csak jútúbon is inkább így van fenn.

bbandi 2014.11.27. 15:13:28

@Bobby Newmark: A TED chip váltotta bennük a VIC-II/SID párost, és a TED szinte mindenben gyengébb volt, főleg nem volt hw sprite képessége.
Ha jól tudom ezek irodába szánt gépek voltak inkább eredetileg.

Wertzui 2014.11.27. 16:10:41

Ti gondolatolvasóak vagytok vagy mi? Épp most rögzítek videóanyagot egy "30 best games of the C16" videóhoz!

Meglepően sok játék jelent meg C16-ra, és ezek között elég sok jó is akad! (legalább is amolyan Atari 2600-as mércéhez mérten) Igaz, ezek mellé van még többször annyi förtelmesen szar játék is, nagyrészt csak azokról találni videót YT-on ha valaki C16 játékokat keres.

Azóta foglalkoztat ez a gép, mióta ált. suliban láttam egyet a számtech terem "sötét oldalán" heverni sokáig (a tanárnő mindig azzal az ürüggyel akart minket távol tartani onnan, hogy ördögök laknak ott :D) Az terem az iskola pincéjében van, egy szekrénysor mögé volt bepakolva mindenféle számítástechnikai cucc, meg később már a 386-osok is. Aztán egy lomtalanításkor kigórtak mindent. Mondjuk már nem vagyok biztos benne, hogy C16 vagy TVC volt-e.

A C116 az lényegében egy C16 más házban, nem?

Wertzui 2014.11.27. 16:25:13

@Wertzui: Most ugrik be, hogy az egyik régi ballagási tablón is rajta volt az a bizonyos gép, ráadásul bekapcsolva, de a kép fekete fehér volt és a gyerekek félig kitakarták. (hm, a mellette levő képen meg egy halom Riga motor hevert a suli udvarán, a másik kép amit nem értettem)

Komojtalan 2014.11.27. 16:35:27

@rognork: Megjelenésekor nem tudom mennyi volt, 1984 -ben 60k volt a Spectrum a bizományiban, mert hivatalos import nem volt, csak szürke. 1986 -ban kaptam én a Spectrumom, Bécsből hozta egy ismerősünk 20k -ért. Akkor C64 szintén 20k volt itthon, de a floppy hozzá másik 20k. Haverom TVC -t vett 85 -ben 10k -ért, meg programokat hozzá 1k -ért, mert máshonnan nem tudott szerezni hozzá.

@Bobby Newmark: C16, 116 nem volt túl elterjedt, de a 80 -as évek végén 1-2 Plus/4 mindig volt kint a Csokyban. Akiknek volt jókat mondott róla, de ez olyan mint a Spectrum-Enterprise. Hiába jobb gép az EP ha a programok Spectrumra jöttek ki és vagy ment az emulátoron vagy nem.

B-Bird 2014.11.27. 16:51:14

Kérem vissza a régi időket! Telepy suli szám.tech. szakkör. Plus4, C16, junoszt FF TV... a leghátsó padban a kicsiknek kellett azon "rajzolni". graphic 1,1, circle...

Bezzeg a nagyok már Ski or Die, Stunts, Prince of Persia -t nyomták Hercules monitorokon, üvöltve PC Speakeren.

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2014.11.27. 16:59:05

Csoki C64 (plusisok c16osok lamek akkor es mostis ! )

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2014.11.27. 17:03:37

@rognork:

ez az igazi retro ;)

"felmentünk videózni a haverokhoz." dejo is volt anno ;) orultunk a hangalamondasos szutykoknak vagy szamitogepen digitalizalt videonak/hangnak meg ha csak par masodpecesek is voltak ;) emlexem volt egy haver aki zeneket tartott wav -ban 360-os floppykon ;)

Bobby Newmark 2014.11.27. 17:55:39

@bbandi: Ah, tényleg, a sprite-ok. Most hogy mondod, rémlik.

@Komojtalan: Én a Csokyban sosem jártam, a '80as évek végén kilenc éves voltam. :P Sulimban voltak az egyik számtech teremben Videoton számítógépek meg egy PC, a másik teremben meg vagy 20db C16 és +4 vegyesen, egy C64 meg egy C128. Meg láttam ilyen magnóval egybeépített nagy műanyag házas School Computereket (ha minden igaz HT1080Z/64) is bestócolva a szekrénybe, de azokat működés közben nem. Ja, valahol egy ZX81 is volt, annak a BASICje nagyon tetszett...
Ha így belegondolok, egész jól fel volt szerelve a suli. Ezeket a gépeket gyakorlatilag csak ott láttam, használtam.

De persze idővel sorban cserélődtek a gépek PCkre, nyolcadikban már Dune2-ztünk számtech órán...
Eh, volt egy eset, máig röhögök rajta... Osztálytárscsaj Pinball Fantasies-zel játszik, fennakad neki a golyó valahol. Nagy ívű parasztlengőssel odaver egyet a monitornak... és MŰKÖDIK NEKI! (látszólag, persze) :D
Hát kellett pár perc, mire összeszedtem magam a sokkból...

TetraB 2014.11.27. 19:18:10

nekem c16-osom volt, de egy ismerősnek 116, pötyögtem rajta, de nagyon spektrumosnak találtam.
(hehe, anno volt némi laza háborúság a commodore és a zx fanok között :) )

A_G_A 2014.11.27. 19:20:38

@rognork: Akkori ára olyan háromneyed évnyi átlagfizetés volt.

rognork 2014.11.27. 20:03:52

elég vadul hangzik háromnegyed évi fizetést kiadni egy olyan újdonságra amit apu biztos nem fog tudni kezelni...

2014.11.27. 20:30:09

Az volt, hogy az ápisz behozott egy csomó +4-est miután nyugaton félig-meddig tkp. "megbukott".

Rengeteg iskola vett azután ebből, holott zajlott az iskolaszámítógép program is, de addigra a rendszer már minden eresztékében recsegett, ropogott, egyszerűen elkéstek akik hazai szocialista kisgépet akartak, "szocialista tempóval" ilyen 5éves tervekben gondolkodva (tvc, primo,. stb).

A commodore-nak pedig ez már a hattyúdal nyitánya volt, hiába hoztak ki egy olcsó gépet, saját csapdájukba estek, nem volt C64 kompatibilis, nem hozta a kötelezőt amivel a céget társították, nem kellett senkinek.

Nem eladta a név, mitn a hülye managment remélte, inkább lehúzta a nevet, commodore??, eeez??, ugyanmár...ez volt a reakció.

Mármint a jóléti fogyasztói világban, mert itt a nagy szó az volt ,hogy egyáltalán számítógép, nemhogy válogasson a dógozó.

Na így lettünk pluszi nagyhatalom, nem rossz kis gép az különben.

Hatalmas jóság, hogy hiába "nem C64 kompatibilis", valamennyire mégis ugyanaz a kaptafa, ugyanaz a drive, a joy, a magnó, --csak a csatlakozók térnek el ittott--, ugyanaz a lemezformátum, ugyanaz a 6502 kompatibilis proci, még a videoregiszterek-trükkök is nagyjábol stimmelnek.

Egy jó codernek nem ügy "átülni" C64hez plusziról és vica versa.

2014.11.27. 20:41:25

@rognork: Akkoriban ez teljesen normális volt, mivel szabott mesterségesen alacsony ára volt mindennek, az élet relative itt nagyon olcsó volt,... ma elképzelhetetlen lenne befizetni autóra egy negyed fizetést, vagy lakásra, majd 5-10-15 évig vármi a levélre, hogy átvehető, és nem egy szabadon válsztott, ami tetszik, hanem ez, amit kapsz mert kiutalták, és kuss.

Akkoriban az emberek megszokták ezt, és mivel nem volt árubőség, relative már a középkeresetűeknek is "rengeteg pénzük volt", olyan pénz, ami nem kellett a számlákra, a napi megélhetéásre, szabadon költhették.

Máig ezt sírja vissza a társadalom, ez a nagy kádárromantika alapja, de ez már rohadt messze politikába visz.

Ami tény, rengeteg család, és egyszerű munkások gyerekei is, bizony megkapták, megvették nekik ezeket a nyugati cuccokat, talán presztizsből is, mint ma kell az uj autó, meg a jó tévé, na mi megtehetjük, az én gyerekemnek is van.

Meggyőződésem, hogy erre kellett volna felépíteni az országot 90ben, illetve utánna, a második japán csoda lehetnénk, lehettünk volna.

Tartott is ettől mindenki a nyugati világban, nem véletlenül égett le a mev, és lett szétqrva villámos gyorsasággal minden tungsramtól az utolsó videotonig vagy emg-ig.

bigwhite 2014.11.27. 22:00:37

@rognork:

1988-ban 2000 Schillingért vettük a C64et a Maria Hilfer Strasse-n a faterral, erre konkrétan emlékszem.

1988-ban a magyar átlagfizetés 6435 forint volt.
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_qli001.html

1988-ban a Schilling árfolyama 4,09 forint volt.

Tehát a C64 ára 1,27 szeresese volt a magyar átlagfizetésnek.

Most a magyar átlagkereset 230664 forint.

Tehát 293ezer forint kb. mai értéken a commodore 64 akkori ára.

Körülbelül ennyiért veszel meg most is egy jól felszerelt gémer PC-t, tehát sok minden nem változott.

komplikato 2014.11.27. 22:06:00

@Komojtalan: Gondolom a C64 nem 1984-ben volt 20K, mivel tartottam olyan darabot a kezembe, ami magnó nélkül valami 180.000-ért vettek meg (valamint olyan XT-t amikor ugyan akkor bőven 1 millió felett), egyébként akkoriban elég hightech volt hiszen egy elég komoly CNC munkaállomást vezéreltek vele.

@Bobby Newmark: A C+4 amiben sokkal gyengébb volt:
1. A Hang. A C64 ha jól emlékszem 3 (3+1) hangcsatornát tudott 4 biten, a C+4 kemény 1 csatornát 3 biten (hülye trükkel 3.5 bit) és ugyan ezeket szoftveres trükkökkel mindkét esetben bővítették ügyes programozók, de szegény plusi borzasztóan lemaradt.
2. A súlyosabb hiba viszont a HW sprite kezelés kihagyása volt, így ha át is írtak C64 programokat vagy sokkal rondább volt vagy villogott mint stroboszkóp.

Amiben új volt, hogy több volt a kihasználható memória picivel (de minek?), volt beleépített szövegszerkesztő és táblázatkezelő (a kutya se használta), valamint több színt tudott a gép, amit a sprite hiányában kenhettél hajadra, max. rajzprogramnál profitált volna belőle.

komplikato 2014.11.27. 22:12:11

@rognork: Volt a Nagy-Bandó Andrásnak egy ilyen kabaréjelent sora, abban voltak ilyen részek, hogy ...
- vegyünk egy komdóóórt!
- Az mi?
- van rá Bluce Lee játék!
- Jól van, vegyünk! Mennyibe kerül?
- Nyocvanezer ...
- Beszéljünk másról!

Ezt most emlékezetből, biztos hibásan írtam le érdeme valahol megkeresni. Akkoriban anyámék 3-4.000-et kerestek havonta.

BZ1975 2014.11.27. 22:34:27

83-ban a bizományiban volt 97ezer a c64.

a plus4esek mindig frusztraltak voltak c64esekkel szemben es mindig a fejlettebb basicet hoztak fel a c64el szemben (kor, vonal stb,)

nagyon sok pc demoscene-s a plus4rol erkezett es megprobaltak a korabbi megalazottsagukat, frusztraltsagukat az eppen a volt c64es pc-seken leverni, akik akkor leptek ra a pc-s demoscenere : )

Attila 2014.11.28. 09:19:25

A Commodore 16 és Plus/4 világot összefogó honlap a plus4world.powweb.com/
kitalálója és üzemben tartója Csabo tegnap ünnepelte a születésnapját.
Isten éltesse!

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2014.11.28. 09:50:01

Ott szúrták el szerintem, hogy nem volt kompatibilis semmivel, a jobb BASIC meg önmagában nem sokat ért sprite és hangok nélkül. Fél gyerekkoromat egy C64 utáni nyáladzással töltöttem, a vége felé kaptam is egy +4-et, attól fogva arra lehetett nyáladzani, hogy 64-en még mindig mennyivel jobb játékok vannak. Kiskacsáékra a kezdeti pár év után gyakorlatilag semmi, a magyar konvertálók nélkül még annyi sem lett volna.

mioporfeszosz:

Ezt a MEV-elméletet már szépen kidolgozták itt:

konteo.blogrepublik.eu/2011/05/26/a-mikroelektronikai-vallalat-konteo/

Bobby Newmark 2014.11.28. 11:38:33

@Keresztény szellemiségű luxuskurva: Akkor újabb, potenciálisan hülye kérdésem lenne:
A jobb BASIC számított bármit is? A játékok BASICben voltak írva egyáltalán? Csak mert rémlik olyasmi, hogy szokás volt kipucolni a memóriából a BASICet, hogy több maradjon a programnak, assemblyben... Aztán ha egy ilyen programot szakított meg az ember, akkor nem is volt "READY", meg nem lehetett semmit csinálni.

Vagy teljesen hülyeséget beszélek?

JonC 2014.11.28. 11:52:10

"Külön füzetbe vezettük a kazettákon található játékok listáját, pedánsan felírva a számláló állását, stb. Minden játéknak volt egy "emlékeztetője", az egyikre máig emlékszem: "kopogós cipők"."

én is pontosan ugyanígy csináltam, ráadásul a praktikum jegyében mindezt egy regiszteres füzetben :) meg is van még a polcon, féltett ereklyéje a gyerekkoromnak.

JonC 2014.11.28. 11:56:53

@Bobby Newmark: ha csak a sprite-okra mint technikai fogalomra eszméltél rá hosszú évek után, akkor mutatnék valamit:

steamcommunity.com/sharedfiles/filedetails/?id=218515505

Rage, 2011. köszönjük id Software :) (ez csak úgy eszembe jutott)

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2014.11.28. 12:56:08

Bobby Newmark:

Nem, mert komolyabb játékokat már akkor sem írt senki BASIC-ben (jó, 64-en a Piratest állítólag részben). A kiskacsákon lehetett szépen rajzolgatni meg gyakorolni, de nagyjából ennyi, bármi jobbhoz gépi kód kellett.

Bobby Newmark 2014.11.28. 13:13:40

@JonC: Nem a spriteokra magukra eszméltem rá, hanem hogy a +4 nem tudta őket olyan faszán kezelni, mint a C64. :)

larry 2014.11.28. 15:28:32

A Plus/4-esek a mikrokomp univerzumban ugyanolyanok, mint a Liverpool szurkolók a fociban. Tudják, és büszkén terjesztik hogy az ő szívük csücske sokkal menőbb, a társaság összetartóbb stb., de belül rohadtul irigykednek az arrogáns, felfuvalkodott C64-esekre. Akik szerintem egyébként mind hülye ManUtd szurkolók is. Pigmy forever!

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.11.28. 20:44:32

a rocket science-től nerdgasm-om támadt.
én imádtam a plus/4-esen játszani. a c64-esektől az arcade meg amiga átiratokat irigyeltem nagyon, pl outrun, supremacy, no meg azt a fenségesen csipogó és nyüszítő sid-es borzalmat, amit szinte forrasztópákával kellett belekódolni a programokba.

A_G_A 2014.11.28. 22:47:22

@bigwhite: 88-as c64 árat felhozni pont ugyanolyan, mintha most PS_Xbox_3_60-ról beszélnénk. Lehet még kapni akár újat is, garanciával, csak..

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.11.28. 23:10:53

@Attila: '93-ban én már az amiga előtt ültem...

Attila 2014.11.29. 11:45:05

@manson karcsi: Én meg PC előtt, de a C16-om most is megvan.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.11.29. 19:06:07

@Attila: sajna én eladtam a rút kiskacsámat, mert kellett a pénz az upgrade-re.

Doppel 2014.11.29. 21:32:09

Emlékszem, hogy az általános iskolába tényleg behozták a Plus/4-eket (ill. mi nyolcadikban láttuk ezeket, a 80-as évek végén, de valszeg már korábban megvásárolták őket). Végülis nem gondolom egyáltalán negatív dolognak, hogy programozhattuk őket, és volt gép, és tanár is volt, de már akkor is szembetűnő volt nekem a c=64-hez képest gyengébb teljesítménye (már bocs így utólag sem akarom leszólni a +4-et). Nekem otthon c=64 volt sokszor, mert apám hazahozta hetekre a kutatóintézetből, ismerősnél volt c=16, szóval azt hittem láttam a teljes spektrumot, de ezek szerint nem, a 116 teljesen kimaradt. Így visszatekintve is biztosan állíthatom, hogy a 8x8 volt ezek közül a legjobb, azóta is visszasírom. Aztán megismerkedtem az Amigával (az sosem volt), illetve a 90-es évek elején összehoztam egy PC-t, és csak egyet tudok mondani, hogy akkor tényleg nagyon veszélyesen fejlődött az irodatechnika. Tramielt meg nagy baromság volt kirúgni, nagyon nagy hiba volt.

radirpok123 2014.11.29. 21:58:34

Hej, ez volt az elso szamitogepem, apam hozta Nemetorszagbol (mar nem tudom, NDK vagy NSZK) talan 88-ban vagy 89-ben, 12 eves korul voltam. Nem volt hozza semmi (!), nemhogy floppy de meg egy nyomorult magno sem, igy minden bekapcsolaskor ujra kellett potyogni a BASIC programot, ami ezzel a gumibillentyuzettel kulon elmeny volt (na nem mintha az egyujjas gepelesemet kulonosebben akadalyozta volna...). Arra emlekszem, hogy mindenfele konyvbol, ujsagbol potyogtuk a kodot, akadtak egeszen remiszto hosszusagu listak, sot, full gepi kodu program is (reszben BASIC DATA sorok formajaban, de ugy remlik, volt egy, amit a gep beepitett monitor programjaba kellett begepelni), erdekes modon mindig becsuszott valami hiba a szamok koze, igy a hosszu gepeles eredmenye gyakran csak karomkodas lett...

Allitolag a C16-hoz hasonloan ennek is 16K alapmemoriaja volt, akkor a mienk valami felturbozott verzio lehetett, mert 64K-val nyomult. Datasette persze hamar kerult hozza, de meg emlekszem, mekkora dolog volt, hogy az altalanos iskolai komputer szakkorbol egyszer vagy ketszer hazavihettem egy igazi 1541-et par floppyval - maga volt a menyorszag.

Aztan persze apam kapott egy hivatali PC-t, a C116-ot meg eladtuk. Akkorra mar az egyik joystick portja nem mukodott, szoval lehasznaltuk rendesen. Beke poraira :)

radirpok123 2014.11.29. 22:40:38

@Bobby Newmark: @Keresztény szellemiségű luxuskurva: @komplikato: a Bill Herd-tol belinkelt videot tessek megnezni, eleg jol elmondja, merre hany meter:
1. a C116-ot $49-ert akartak arulni az eredeti tervek szerint - tehat ez amolyan igazi olcso gep volt eredetileg, SOKKAL olcsobb, mint a C64
2. a C16/C116/+4 sorozatot uzleti (!) celokra szantak, es NEM a C64 konkurenciajanak. Tehat nem veletlenul maradtak ki a SID es a sprite kezeles, hanem mert nem volt cel, hogy ezek benne legyenek, sot, kifejezetten nem akartak beletenni oket.

Arrol nem tehetnek, hogy Magyarorszagon es az egesz keleti blokkban az atlagembernek meg ez a legolcsobb cucc is szinte megfizethetetlen volt, es igen, ezert volt annyi Plus-4-es itthon, es nem azert, mert annyival jobb lett volna, mint a C64. Mas kerdes, hogy ennek ellenere olyan dolgokat csinaltak Plus-4-gyel is a koderek, amit valoszinuleg a gepek tervezoi sem gondoltak lehetsegesnek...

Bobby Newmark 2014.11.30. 19:44:05

@rognork: Rákérdeztem fateromnál. '84 és '85 közt ~80.000 forint volt a C64+magnó+floppy meghajtó. Első körben a C64-et vette '84 karácsonyára, aztán nyáron a Datasette-et, majd '85 karácsonyra a 1541-et. Két joystickel együtt százezerben állt meg.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.12.02. 15:09:37

@Bobby Newmark:
Amikor én 1984-ben megvettem a Primot, akkor 16000 forintba került. A legkisebb memóriájú.
Amikor 1986-ban érettségizett szakalmazottként munkába álltam, akkor 3500 forint volt a havi fizetésem. Akkor még nem volt bruttó, ennyit kaptam kézhez :)

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2014.12.04. 10:51:56

Érdekes, hogy a suliban fakon senki sem szerette a C16-okat és C116-okat, mindig azért ment a harc, hogy ki ül a pár darab C64 mellé. A Plusinak akkor nőtt meg a renoméja, amikor valakinek leesett a tantusz, hogy lehet vele rajzolni nativban, mert fejlettebb rajta a Basic. Addig a +4-eket csak a csajok használták. :)

sallaister 2014.12.06. 05:17:39

Sziasztok, a teljesség igénye nélkül, ajánlom az alábbi linket, ahol nagyszerű gyűjtőnk a CoV és SPV újságokat a digitális világ számára elérhetővé tette:
pcvilag.muskatli.hu/irodalom/CoV/ujcov.html

A cikk elején megjelenő CoV 1 - es szám munkája és a többi szám szöveges, kereshető verziója, projektje félbeszakadt, de nem elfeledett. Lesz folytatása a munkálatoknak. :)

Attila által is közzétett linken, Csabo kolléga által is üzemeltetett www.plus4world.com él és vírúl és nagyon aktív :)

Thomasx 2021.03.19. 13:33:52

Nahát,látom régi cikk,de azért hozzászólók ,plusi egy nagyon jó kis gép volt,sokat rajzolgattam rá. És a haverokkal készítettünk programokat . Foozy,Radula,Unreal,Steve,Sharp,aztán megalakult a Scorpions mikor Steve kilépett a Terroristból. Aki kicsit benne volt az akkori plusis "scene" világában annak a Tit,Evs,Mb,Gotu,Lod,220v,Methabolix nevek biztos mondanak valamit. Tarzan,alias Taylor,Skoro, Lavina. A nagy konverterek Tcfs,Pigmy. Jó partik voltak a Gotuval,ahol frankó megademók készültek. Scn news készült a computer karácsonyra Steve jóvoltából,amit utánna Radula szerkesztett. Jó idők voltak,és cseppet se voltunk irigyek a c64 esekre,egyszerűen az ifjoncii tenni akarás,és az alkotás öröme vezérelt akkor minket.
süti beállítások módosítása