Régen volt már toplista, gondoltam, a Flappy Bird kapcsán összeszedem azokat a játékokat – hovatovább kazuárságokat –, amik jellemzően picik, nagyon egyszerű szabályai vannak, viszont olyan addiktívak, hogy bármikor el lehet tölteni velük öt-tíz percet (órát, hetet, hónapot). Igen, tudom, hogy a Flappy Bird már lejárt lemez (meg egyáltalán, az inkább vicc, mint játék), de ez a poszt nagyon sokáig, több hétig készült, mert folyton leragadtam valamelyik lent felsorolt játéknál. A Flappy Bird nem is lesz benne a válogatásban, ami természetesen szubjektív, az én saját, évtizedeken átívelő toptízem, kommentekben jöhetnek a ti listáitok.

2048

This is the new shit, ez kötelező kör, a kettő hatványainak összeadogatására épülő logikai játék a Flappy Bird utáni új őrület, és azzal szemben szórakoztató is. Adott egy 4*4-es négyzetháló, abban kell rendezgetni a számokat a négy iránybillentyűvel, ha valamelyik gombot lenyomjuk, az adott irányba rendeződnek a számok, és ha két ugyanolyan kerül egymás mellé, összeadódnak. Ennyike, a cél a 2048 elérése. Onnantól kezdve, hogy az ember rájön a nyerő stratégiára, már csak idő kérdése a diadal, de a játék klónjaival lehet fokozni a kihívást. Nekem már megvolt 2048 a doge-variánsban (doge rózsaszín háttérrel) és magyar politikusokkal (Selmeczi Gabriella).

Tetris

Képviselje ez a játék a hőskor addiktív cuccait, Space Invaderst, Pacmant, Froggert, meg a többieket. Az idén harmincéves Tetris örök kedvenc, akár kimondottan tetrisezésre szánt, monokróm kijelzős kvarcjátékon, akár egy irodai program easter eggjeként bukkan fel. Első találkozásom vele C64-en volt, a Duotris nevű klónnal (amiben ketten is lehetett egymás ellen tetrisezni), és szerelem volt az első látásra. Talán nem kell ragozni, hogy mára milyen popkulturális ikonná vált, Alekszej Leonyidovics Pazsitnov neve aranybetűkkel ragyog a játékfejlesztés panteonjában.

Snake

A másik ősrégi klasszikus, eredetije egy 1976-os játéktermi cucc, a Blockade. Azóta reinkarnálódott már ezerféleképpen (pl. a Tron fénymotorversenyeként), de a legnépszerűbb klón a Snake lett, készült neki ezerféle mutációja. A mobiltelefonok hőskorában alapjátéknak számított, a dotkombukta idején nem volt olyan céges meeting, amin régi Nokiákon vagy Ericsson márkájú féltéglákon ne nyomogatta volna valaki a kígyós játékot. Ma már persze böngészőben is lehet nosztalgiázni.

Diamond Mine / Bejeweled

A Bejeweled nekem már mindig Diamond Mine marad, mert eredetileg az volt a neve, és én így ismertem meg, palmtopon. Egyik munkahelyemen a cég karácsonyi bónusz helyett mindenkihez hozzávágott egy HP iPAQ típusú pocket pc-t, és annak leghasznosabb alkalmazása volt a Diamond Mine. Tövig koptattam a vezérlőpálcát a hármas (négyes, ötös) drágakő-együttállások összerántása közben. Aztán a készítők átnevezték Bejeweledre, és jöttek a folytatások, meg pár ezer klón, köztük olyan műfajkeverések, mint a szuper Puzzle Quest. Most éppen a Candy Crush Saga a menőség ezen a fronton, és bizonyára nem az utolsó. Amúgy a játék eredetije valamikor a kilencvenes években született, sokan az 1994-es Sharikit emlegetik, de nekem rémlik, hogy C64-en is játszottam már ilyesmivel.

Zuma

És akkor haladjunk tovább a „rendezz egymás mellé három vagy több ugyanolyan színű bigyót, és akkor eltűnnek” játékmenet mentén. Ennek adrenalinbajnoka a Zuma, amiben eleve tömött sorokban jönnek az egymás mellé rendezett színes bigyók, csak el kell találni őket a megfelelő színű hasonló bigyókkal. Kombók, extrák dobják fel a játékot, és persze az, hogy időre megy minden, feszített tempóban. Amikor a PopCap megjelentette a 2003-as eredetit, napokig nem aludtam (az utolsó, űrben játszódó pálya elég nehéz volt), azóta Facebooktól mobilig midnenféle platformon visszataláltam ehhez a droghoz. A klónok közül pedig a Tumble Bugst emelném ki, az a Zuma-klónok Angry Birdse, ha szabad ilyet mondani.

Milpa

Külön pontba emeltem ki, bár a Zumához hasonlít kicsit: itt is sorban jönnek bigyók, de nem lövöldözni kell, hanem a sorban kisebb szakaszokat lehet megfordítani, így lehet egymás mellé rendezni az ugyanolyan elemeket. A kihívás abban áll, hogy több hullámban is lehet így kaszálni az elemek eltüntetésével, csak előre kell gondolkozni, ráadásul gyorsan, mert ez is időre megy (a későbbi hullámok több pontot adnak, és van pontlimit, amit el kell érni). Elképesztően addiktív, amikor annak idején a KMK indulásakor rátaláltam, hetekig ezzel játszottam, és átmenetileg folyton a napi világranglista elején tanyáztam. Minap újra kipróbáltam, és különösebb izzadság nélkül mentem a 25. szintig. Hiába, biciklizni sem lehet elfelejteni.

Loops of Zen

Valamiért nagyon szeretem azokat a kis flashjátékokat, amikben egy rendezetlen állapotból kell rendet csinálni - ez a vonzalmam egyébként az otthoni íróasztalomon levő kupi ismeretében elég furcsa. A Loops of Zen is ilyen rendcsináló játék: adott egy (vagy több) zárt hurok vagy kunkor egy négyzethálón, de az egyes négyzetek elfordulva láthatók, a játékos dolga megfelelő pozícióba állítani ezeket. Nem tudom, melyik volt az első játék ebben a témában, de biztosan a Loops of Zen indított egy nagy klónhullámot, a legjobb csavar az volt a műfajban, amikor színkibocsátó elemekkel kellett a teljes hurkokat bevilágítani, sőt, több színt is lehetett keresztezni.

Planarity

Egy másik rendcsináló játék, ebben egy gráfot kell kibogozni a csomópontok mozgatásával úgy, hogy az élek ne keresztezzék egymást. A műfaj gyökere a ma is játszható Planarity, persze azóta kismillió változatban elérhető mobilon és böngészőben. A klónok közül az Untangle Deluxe volt a szívemnek legkedvesebb, mert az a világon elsőként én maxoltam ki.

Egyklikkesek

Konkrét játék helyett egy egész kategória: azok az apróságok, amikben egyetlen jól elhelyezett klikkeléssel (érintőkijelző-nyomással) teljesítjük a pályát, és a siker inkább annak kigondolásán múlik, hogy hova is klikkeljünk. Van tisztán logikai egyklikkes (például a Starshine), „majd csak lesz valami” alapon agyatlanul próbálkozós (például ez), és vicces fertőzős, amiben azért kicsit gondolkodni is kell. Egyik sem maradandó, de agyi funkciók kikapcsolásának nagyon jók.

Deadly Rooms of Death

A végére egy csemege, amit valamiért nem sokan ismernek: A DROD (A halál halálos termei) régi bútordarab, fejlesztője, Erik Hermansen 1997 óta pofozgatja. Azóta szép kommuna gyűlt köréje, vannak ingyen letölthető és fizetős válzotatai, folytatásai, de böngészőben is kipróbálható. Látszólag bonyolult, de valójában ez is nagyon egyszerű szabályok mentén épül fel: főhősünk egy lovag, akivel minden körben vagy lépünk egyet egy négyzetháló alapú labirintusban, vagy fordulunk egyet. Ennyi. Minden más a pályaelemekből adódik: ajtók, kapcsolók, csapdák és persze szörnyek nehezítik meg dolgunkat. Többféle szörny van, és mindegyik máshogy viselkedik, ez igen feldobja a játékot, és rengeteg lehetőséget ad, amivel a pályakészítők éltek is. Mindegyik teremnek van megoldása, de sokszor nagyon nehéz rájönni, Hermansen mama bizonyára igen sűrűn csuklik. Ötperces szórakozásokra is simán alkalmas cucc („csak ezt a termet megcsinálom”), de hónapokra is előtte lehet ragadni. Én 2005 táján kattantam rá nagyon, amikor már eléggé kifelé állt a szekerem rúdja az akkori munkahelyemről, vagy fél évig toltam, és nagyon csodálkoztam, hogy nem rúgtak ki. Aztán persze végül mégis kirúgtak.