Igen, tegnap volt húszéves a Doom, és nem volt nyoma az IDDQD nevű blogon, ami egyrészt szégyen, másrészt viszont az Indexen volt nagy Doom-megemlékezés, amiben egy cikkel – sőt, egy Doom-pályával! – én is részt vettem, tessék klikkelni a linkekre. Egyébként pedig év elején volt itt egy kimerítő bejegyzés a világ egyik legjobb játékáról.
De természetesen nem maradtok Doom-poszt nélkül, előások egy régi témát, segítségül hívva magát John Romerót. Romero 2007-ben posztolta ki a lenti képet, amit egy magyar rajongója küldött neki. A képen felül David Kushner Masters of Doom című könyvének magyar verziója látható, ami itthon két kötetben jelent meg, alul pedig Damien Forrestal két Doom-regénye, A pokol kapui (ez a korábbi) és a Tisztítótűz, mindkettő 1995-ből.
A Kushner-könyvvel egész közeli kapcsolatom volt: két fejezetet én fordítottam belőle. Annak idején ugyanis a Vogel-Burda adta ki a Masters of Doomot, egy-egy PC Guruhoz csomagolva a köteteket. Én a Guru külsőse voltam, és a jobb tollú szerzők mind kaptak pár lefordítandó fejezetet, hogy határidőre elkészüljön a könyv. A Vogel azóta kivonult Magyarországról, így talán már meg nem baj, ha leírom: később az jutott el hozzám, hogy a kiadó engedély nélkül közölte a könyvet (illetve kötött egy szerződést a jogokért, de végül nem fizetett). Nem tudom, mennyi igaz ebből, nekem anno a Vogel mindig időre fizetett, de azért nem is zárnám ki azt, hogy tényleg ez történt.
Az viszont biztos, hogy Damien Forrestal hivatalos engedély nélkül írta és a Valhalla Páholy kiadó is engedély nélkül adta ki a két Doom-regényt. Forrestal ugyanis Gáspár András írói álneve, aki a M.Ó.K.U.S. háziszerzőjeként volt Wayne Chapman is, egyes regényeinél Ed Fisher, és egy időben egész sikeresen hitette el magyar olvasók ezreivel, hogy ő nem is magyar. A Doom-könyvek is ebben a rendszerváltás utáni, szerzői jogi szempontból – vagy inkább szerzőijog-érvényesítés szempontjából – zavaros években születtek, az első regénybe még Szántai Zsolt is besegített. Gáspár a Valhalla egyik alapítója volt, és meglátta a lehetőséget a sikeres licenszekhez angol álnéven írt magyar könyvekben. Így születtek a Doom-regények, sőt Aliens vs. Predators- és Star Wars-regények, miközben a Valhallának nem volt engedélye sem a Doom-világ, sem a Doom-logo használatára (és persze Star Wars-, Aliens- és Predators-fronton sem volt tiszta az ügy). Mindehhez nem kellett nagy nyomozás, az már elég régóta publikus, hogy – az egyébként jobb éveiben remek cyberpunk regényeket író – Gáspár milyen álneveken alkotott (a Könyves blog is megírta), a többit meg maga Gáspár is beismerte egy E/3-ban írt életrajzában:
Gáspár mindeközben Damien Forrestal és Ed Fisher néven licensz nélküli licenszregényeket (Doom, Aliens vs Predator, Star Wars) ír; szárnyalásának a szerzői jogi törvény módosítása és Stephen King tollára kívánkozó betegsége – lásd Dark Half – vet véget.
A két Doom-regény egyéként elég sok Doom-rajongót megfogott, többen a mai napig emlegetik (főleg Oleg Gontar karakterét). Ebben a tekintetben lehet, hogy én a kisebbséghez tartozom; koleszos majdnem-szobatársammal, Tomával már 1995-ben azt terveztük, hogy egy százas szöggel a falhoz rögzítjük A pokol kapuit, mert ennyire tartottuk érdemesnek, és csak a lustaságunk fogott vissza minket. Most beleolvasva már nem tűnik olyan szörnyűnek a könyv (főleg annak fényében, hogy azóta milyen vámpíros blogregényeket és egyéb, irodalomnak szánt borzalmakat tűrt meg az internet).
Alig fejeztem be, mikor az Arakhnotron fejtorához ízesült gépfegyverek felugattak. Lövedékeik balról jobbra, korbácsként vertek végig Gontar testén, félretaszították a BFG csövét, itt-ott mélyen fúródtak a testpáncél pörkös lemezei közé.
Az ukrán hátratántorodott. Felüvöltött. A vállán-derekán rögzített kapcsok engedtek a BFG súlyának: a dezintegrátor a padlóra zuhant második sorozata tüstént méterekkel odébb penderítette; a kivételesen kemény ötvözeten szikrák pattogtak.
Gontar kézfejével mázolta el a szemébe csorduló vért, farkasszemet nézett az Arakhnotronnal. Nem kúszott odébb, nem próbált fedezéket keresni, csak feküdt és bámult, mint aki ezt a látványt készül magával cipelni a túlvilágra.
Mire vársz? szûköltem. Tégy valamit! Menekülj!
És hogy mit szólt Romero, amikor megtudta, hogy egy kis káeurópai országban unortodox Doom-művek születtek? Nagyjából röhögött az egészen.
Utolsó kommentek