HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Államilag támogatott videojáték-fejlesztést!

2013.08.02. 16:11 Stöki

Valahogy eddig elkerülte a figyelmem egy levél, ami a blog levelesládájába érkezett a lenti videó linkjével, de most meglett, jobb későn, mint soha. A videón egy előadás látható, ami június 13-án hangzott el a Parlamentben, az Információs Társadalom Parlamentje nevű rendezvényen. Az előadó, Józsa Szabolcs, a Magyar Játékfejlesztők Szövetsége elnöke, és “A videojáték-ipar mint export húzóágazat?” című expozéjában nem kisebb dolgot pedzeget (még ha nem is így direkt kimondva), mint az állami szerepvállalást a videojáték-fejlesztésben.

Ez első hallásra nagy hülyeségnek tűnhet, és az sem biztató, hogy a MJSZ-nek még honlapja sincs. De ha egy kicsit belegondolunk, egyáltalán nem ördögtől való a felvetés.

Józsa ugyanis nem mond hülyeségeket, és bár ez a gittegyletes hangzású “MJSZ elnöke” elég riasztó, amúgy teljesen hiteles arc. Ő ugyanis a Nemesys játékfejlesztő csapat ügyvezetője is, pár jó játékot már maguk mögött tudnak, például a mobilos Ignite-ot és a Fortix 2-t, vagy például a Street View-alapú Pursuedet, amit az Indexen is megénekeltünk. Szóval olyan ember, aki évek óta játékfejlesztésből él, és egy kis stábot is fenntart.

Józsa külföldi példákkal jön, persze nyilván az Angry Birds jön elkőször a nyelvére. A játék az utóbbi évek nagy finn mutatványa volt (bár mint mindig, ezúttal is mondjuk el, hogy egy pofátlan nyúlás az egész), a Nokia hanyatlását igencsak megérző Finnországban program indult arra, hogy a hasonló sikergyanús termékeket felkarolják. De Lengyelországot is lehetne említeni, pár hete az E3-on meglepődve láttam, hogy a lengyel gazdasági minisztérium is részt vett a show-n. Ott a Witcher volt a húzónév, a játéknak most már a harmadik része jön, elég sikeres széria, és a Witcher III az előzetes alapján már szinte skyrimi magasságokat ostromol. A minisztérium meg látta, hogy ez jó a gazdaságnak, és próbál hasonló projekteket keresni.

Nálunk persze olyan nagy játék, mint a Witcher, nehezen készülhetne, de kisebb program sikerére lehet esély, és az előadásban is az hangzik el, hogy kis stáb is elérhet nemzetközi sikert. Csak ahhoz kell pénz is, az se baj, ha az államtól jön (érdekes amúgy, hogy Józsa rögtön második problémaként a szakemberhiányt említi). Ez a modell más országban életképesnek tűnik, de nem tudom, nálunk mennyire lenne az (és ha az lenne, mikor alakulna egy KözJáték Zrt. vagy valami hasonló). Azt sem tudom, volt-e visszhangja az előadásnak egyáltalán - ha valaki tudja, írja meg kommentben, köszi.

40 komment

Címkék: politika nemesys magyar játékfejlesztők

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr765440119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

algi 2013.08.02. 17:11:10

Sztem a játékfejlesztés az pont az az ágazat, amiben nagyon nagyot lehet villantani kevés pénzből is, ha innovatív az ember és/vagy sok munkát belefektet.

Ironfist 2013.08.02. 17:32:54

A lengyel játékokról mindig először a rosszpcjátékok sorozat ugrik be, és a City Interactive :D

zaza42 2013.08.02. 17:45:22

Mivel a csákó a filmiparhoz hasonlítgatja a játékfejlesztést, akkor is tegyük ezt: az állam milliárdokat tol bele támogatásként a filmiparba, és mi meg örülünk a világsikerű magyar filmeknek; ezeket fogják nézni unokáink is, és nem mellesleg mekkora bevételeket termelnek már!

szukuro 2013.08.02. 17:50:11

"KözJáték Zrt."
Vagy nemzeti játékfejlesztőbolt.

Péklapát 2013.08.02. 18:17:20

@algi: Valamint pont az az ágazat, ahol nagyon nagyon sok állami támogatást lehet "eltûntetni" érdemi munka nélkül. Lásd.: magyar filmipar remekei az utóbbi években, illetve az ifjabb Koltai "munkássága", ami miatt csücsülni fog valószínüleg.

SplitGuy 2013.08.02. 18:37:08

Az a baj, hogy sokan még a csattogós-lepkéhez, meg a G.I. Joe-hoz hasonlítják a videójátékokat, holott ez már régen nem "gyerekjáték". :D

Mármint... emlékszem, Vice City-vel játszottam annó amikor is anyám meg rámszólt, hogy csak a dedósok játszanak ilyenekkel. A szeme láttára elütöttem egy kurvát (mármint a játékban, mielőtt jönne hozzám is a túlbuzgó TEK), aztán kikapcsoltatta velem a gépet. :D

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.08.02. 19:14:20

Ez csodás, csak épp ez az iparág, ahol rohadt nagyokat lehet kaszálni, de egyúttal rohadt nagyokat is lehet bukni. És a tapasztalatok szerint nagyon nem szerencsés, ha az állam elkezd magas kockázatú iparágakba invesztálni. Nagyon magas a melléfogási aránya.

@Péklapát:
Most miért? A Duke Nukem Forever is elkészült végül, nem? :)

Acsabi44 2013.08.02. 20:57:17

hehe.... amíg olyan miniszterelökünk van, aki a számítógépet se tudja bekapcsolni, addig nem hinném, hogy jó szemmel néznek a játékfejlesztőkre... szerintem a számítógépes játék valahol a fű meg az ateizmus között szerepel a hivatali tiltólistán

Rodolfo63 2013.08.02. 20:57:35

az ötlet nem rossz

de nem állami pénzeket kell beleölni (úgyis baromi rossz hatékonysággal lenne felhasználva), hanem baromi nagy adókedvezményt kell nyújtani

így lesz jópár lelkes magyar próbálkozó és talán sikerül nemzetközi, vagy külföldi fejlesztőket is idevonzani

költsége szinte semmi, mert ha nem lenne kedvezmény, adóbevétel se nagyon lenne, mert alig van fejlesztés (relatív más iparágakhoz képest itthon)

gabest1 2013.08.03. 00:20:54

Nagy adókedvezményt ott lehet adni, ahol nagyok az adók...

Sieg 2013.08.03. 00:33:37

Hát szerintem ez második hallásra is nagy hülyeség. Egy-két pozitív külföldi példa nem azt jelenti, hogy ne lenne minden ilyenre öt felesleges pénzkidobás (nem tudom, de valószínűnek tűnik). Másrészt a pozitív példák sem feltétlen jelentik azt, hogy a projektek anélkül nem jöttek volna létre, lehet, hogy csak nyúltak hozzá egy kis állami támogatást is, ha már lehetett.

Ráadásul Magyarországon jóval nagyobb az esély mint általában, hogy az egész 90 százalékban a nertársak/elvtársak újabb kifizetőhelyévé váljon.

Gerilgfx 2013.08.03. 03:16:13

isten ments, pénzpocsékolás lesz minden forint, amit ebbe beleölnek.

2013.08.03. 06:27:49

@gabest1: akkor jó helyen kapírgálnak :)

Szvsz a gond nem csak itt van. Aki szeretne játékfejlesztésbe fogni az nem Magyarországon, hanem valamelyik másik EU-s országban vág bele - legalábbis papíron - mert kedvezőbbek a kezdő vállakozások, cégek terhei.

példa: www.gondoskodj.com/egyenivallalkozas.php

valójában ennél is egyszerűbb és olcsóbb, de ez a honlap érthető. igazság szerint a kezdő egyéni vállakozónak itt az Egyesült Királyságban évi 5315 font haszonig(!) nagyjából SEMMIT nem kell fizetnie, úgy van vele az állam, hogy örül, ha valaki magának teremt munkahelyet.

Csapee 2013.08.03. 07:40:18

@keer_eye: Ezért fognak csődbe menni az angolok, míg a magyar puma az égre tör:)

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2013.08.03. 07:42:23

Gittegylet. Találó. Dörgölődzés a hatalomhoz.

valerio 2013.08.03. 07:53:20

Magyarországot törölték a nemzetközi játékfejlesztés térképéről. Pont.

2013.08.03. 08:36:16

Valami értelmes adókedvezmény, ami ha lehet a foglalkoztatásra / befektetésre alapuljon oké, de ilyesmibe egy vasat se... amint más is leírta kockázatos biznisz, csomó pénz elúszna.

taleskenis 2013.08.03. 14:25:20

Nemzeti szoftverboltot! :)

Szerintem az oktatást kéne jobban, céltudatosabban támogatni állami részről. A felsőoktatási intézmények nem a piacra termelnek.

Az alulfinanszírozottságra pedig a befektetők jelentenék a megoldást, nem az állam. Ahhoz hogy ez működjön piaci alapokon, jó és kiszámítható piaci körülmények kellenek. Már eleve ott elbukik a dolog, hogy nem találsz gyorsan bevethető, képzett munkaerőt. Jelenleg szerintem az állami támogatás megvalósulása, drágábban készülő, közepes minőségű szoftverekhez vezetne, amik elsődlegesen a politikai és a korrupciós igények kielégítését szolgálnák.

moli 2013.08.03. 18:05:20

en evek ota arra varok, hogy privatizaljak a Postat, a MAVot, az egeszsegugyet esatobbit. Sot a rendorseg egyes reszeit is, mint USA-ban a fejvadaszokat.

erre ez, hogy merulhet egyartalan fel ez az otlet ebben az orszagban?!

Gerilgfx 2013.08.03. 18:23:36

@moli: nem tűnt fel, hogy az elmúlt 3 évben pont a nagyobb állami kontroll és államosítások fele mennek a dolgok?

4lln4m3zw3r374k3n 2013.08.04. 02:35:41

KözJáték zrt. hehe. Az a baj hogy itt (lehet máshol is) az állami cégek élére mindig az aktuális hatalmos levők ültetik az embereiket akik egy bizonyos szintig szintén a saját embereikkel töltik fel a jobban fizető állásokat, és semmiféle tulajdonosi szemlélet nincs egyikben sem. Lerabolják amit lehet, és még felelősségre vonás sincs.

nyisziati 2013.08.04. 07:31:52

Ez még ötlet szintjén is rémisztő, főleg annak tudatában, hogy talán itt, az IDDQD-n vagy másutt az Indexen valaki leírta, hogyan morzsolódott fel kb. 10-15 éve szinte az összes hazai alapítású játékfejlesztő csapat a:
-lustaság
-kapzsiság
-összeférhetetlenség stb. miatt.
Ezután sok tehetséges programozó lett bérrabszolga, miután külföldi cég megvette a fejlesztőcéget, vagy csak szakembereket emelt át belőle a sajátjához.

Namost ezt szorozzuk meg a híresen hatékony, költségkímélő, szakmailag kellőképpen felkészült és újításokra nyitott, MAGYAR ÁLLAMI szerepvállalással és helyezzük át a versenyszférába...

Eredmény?

agtalpai · http://talpai.net 2013.08.04. 10:06:39

hajajj: mi lesz ha az lesz a vége, mint a Filmalapnak? Mindig az elnök haverjai csinálhatnak játékot?

Gerilgfx 2013.08.05. 00:13:17

@agtalpai: majd a trafikosok. játéktrafik.

grobs_ 2013.08.05. 09:52:10

A támogatásnak az én (naiv) világképemben a fenntarthatóságot, növekedést kellene elősegítenie, és nem egy vergődő közeg vegetálását (lásd még film"ipar").
Filmek, játékok készülnek támogatás nélkül is ... a milyenség a hazai filmipar remekeit elnézve lényegtelen. Azért pénzt nyomni ebbe, hogy legyenek újabb Happy End-ek teljesen fölösleges.

Az adókedvezmény szép dolog, csak náluk eleve 3+ cége van annak aki "optimalizál". Az adminisztratív személyzet garantáltan az adókedvezményes céghez lesz bejelentve akkor is ha a másik 2 (sok) cég ügyeit is intézi, vagy körbeszámlázással a nyereség köt ki az optimális helyen. Aztán emlékezzünk meg Uwe Boll mester munkásságáról, a német adó visszatérítési rendszer legnagyobb mágusáról. És nézzük meg legalább 2x a Producerek című klasszikust.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2013.08.05. 11:28:23

@Sieg: Lásd fent. A támogatás nem feltétlen csak azt jelentheti, hogy dönteni bele a pénzt. Inkább azt, hogy nem szopatjuk halálra a kedves usert, aki munkahelyet, értéket teremt, ami remélhetőleg profitban nyilvánul meg.

Józsa Szabolcs 2013.08.05. 13:43:18

Sziasztok
Mivel megszólítva érzem magam, úgy érzem kötelességem, hogy választ adjak és tisztázzak félreértéseket. Mivel eléggé lefutottnak tűnik a thread, remélem még nem késő, és el fog jutni mindazokhoz akik véleményt nyilvánítottak feljebb.
Először is szeretném megköszönni, hogy ennyien elmondtátok a véleményeteket, ez nekem egy fontos visszajelzés. Egyértelműen látszik, hogy az egyik legnagyobb félelem, a tisztaság és átláthatóság körül van. Igyekezni fogok, ha bármi előrelépés történik az ügyben, hogy ehhez ne férhessen kétség. Addig is viszont arra kérnék mindenkit, hogy legyen egy kis hite abban, hogy tudnak jó dolgok történni még Mo-n is.
Szeretnék elnézést kérni azért, ahogy sikerült az előadás. Szerettem volna jobban képviselni a szakmát, de sajnos a monitor olyan messze volt és olyan kicsi, hogy semmi nem látszott belőle így a telefonomról kellett nézem pdf-ben az előadásom diáit. Ezért akadok meg olyan sokszor a mondandómban, legközelebb jobban rákészülök.
Azért is elnézést kérek, hogy az MJSZ elnökeként vagyok jelen, ami egy nem létező szervezet, így nem is lehetek az elnöke. Ez a szervezőkkel egy "megegyezés" keretében alakult így, ami gyakorlatilag feltétele volt a felszólalásnak. Úgy gondoltam, hogy kegyes hazugság, mely nem árt senkinek. Már csak azért is, mert bár a szervezet mint olyan nem létezik, de alakulóban van. Nem döntöttünk még a pontos szervezeti formáról, vagy tisztségviselőkről, de a játékfejlesztő cégek nagyon nagy többsége támogatja az elképzelést. Ezt onnét tudom, hogy immár több mint 4 éve kb. havonta elhívom az összes magyar játékfejlesztő cég vezetőjét egy találkozóra, ahol aktuális témákról szoktunk beszélgetni. Általában 9-10 cég szokott eljönni, az egészen kicsitől a legnagyobbakig ki többször, ki csak időről időre. Pl. bevételi adatokról, user szám alakulásokról, sikeres, kevésbé sikeres húzásokról szoktunk beszélgetni vagy kiadói kontaktokat cserélünk. Úgy gondolom, hogy ez a szakmai fórum semmiképpen sem nevezhető gittegyletnek, már csak azért sem, mert kb 30 cég van benne, szóval a magyar játékfejlesztés nagy többsége.
Ezeken a találkozókon már régóta beszélgetünk egy fajta szerveződésről és itt el is hangzott többször a parlamenti felszólalás lehetősége, ahol legitimációt kaptam a képviseletre. A felszólalásnak pedig az volt a feltétele, hogy egy szervezet nevében történjen, így előlegeztem egy szervezeti formát és titulust.
Annak ellenére, hogy nem volt konkrét visszajelzés a felszólalás után (bár Dr Baja Ferenc visszautalt az előadásomra az övében), nagyon fontosnak érzem, hogy erről a témáról beszéljünk. Az IVSZ 5 éven belül duplázni szeretné a szoftver export bevételeit, melyre állami közös szerepvállalást indítanak egy inkubációs program keretében. Az Horizon 2020 EU-s gazdaságélénkítő kutatási programban kiemelt szerepet szánnak a kreatív iparágaknak, amik között a játékfejlesztés nevesítve van (2014ben indul). A Gamescom közeledtével az inboxom tele van különböző országok gazdaságélénkítő szervezeteinek az ajánlataival, hogy mit kapok, ha a játékfejlesztő stúdiómat átköltöztetem oda. Közben az ezek Magyar megfelelőjétől a HITA-tól elvették a forrást, hogy ugyanezen a fórumon egy közös standdal szerepelhessenek a hazai cégek.
Úgy gondolom, hogy a finn játékfejlesztő program a Games Refuelled egy nagyon jó példa. Bővebben itt: www.tekes.fi/programmes/Skene
Valami hasonlóra lenne szükség úgy gondolom, ahol a mentoráláson és a kezdeti nehézségeken való átbillentésen van a hangsúly. Egyelőre ne kérjetek számon rajtam konkrét programot, mert ott még nem tartunk, de ha nem kezdjük el most a beszélgetést, soha nem is fogunk ott tartani, mert elmegy mellettünk a lehetőség. Ezért is szeretném megköszönni mindenkinek, aki itt leírta a véleményét, mert ez egy fontos visszajelzés, nekünk akik a fórumokon próbáljuk képviselni az iparágat.
Remélem segített amit itt leírtam, ha van bármi kérdésetek, nagyon szívesen válaszolok akár itt a nyilvánosság előtt, akár privátban: szab(at)nemesys.hu.
Üdvözlettel,

Szab

Kültag 2013.08.05. 17:04:35

Magyarországon szerintem úgy van esély komoly szoftvert pl. játékot fejleszteni, ha vagy egy nagy stúdió itt csináltat valamit (mint pl. a már említett Crysis Warhead), vagy valami ilyen összefogás szerűséget csinálunk. Az utóbbi szebb lenne, de ahhoz előbb szerintem szükség van az előbbire. Onnan lehet kiválni, átalakulni, vagy az anyacéget ostromolni saját ötletekkel. Milyen lenne pl. egy Need for Speedet kapni az EA-tól, he? Embert lehet importálni, csak a kitartó lendület miatt aggódok. Lehet saját stílust teremteni vagy a mainstream iparba bekerülni, amihez persze a megfelelő hazánkfiának a megfelelő időben a megfelelő helyen kell felvetnie az ötletet, amire egy fejes saláta azt mondja, hogy ez akkora őrültség, hogy próbáljuk meg.

Drukkolok.

lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló 2013.08.05. 17:20:26

Minden azon múlik, hogy ki bírálja majd el, hogy ki kapja a támogatásokat. De még ez se biztosíték.

De pl. a filmes témánál maradva: a Kisrókázás tuti nem jött volna létre, ha pl digices szakértőket vonnak be. Vagy ha létrejön, akkor jó (vagy sokkal jobb) lett volna. Persze nagyon valószínűnek tartom, hogy a Digic messziről elkerülte volna az ilyen szakértősdit az államnak...

Ráadásul szerintem játékfejlesztésben nehezebb megítélni hogy kinek kéne adni támogatást, mint a filmiparban. Ha pl. egy cég csinál 5 év alatt egy sikeres játékot, amit 5 hónap alatt kellett volna megcsinálnia, akkor az sikernek számít? Persze, akkor igen, ha giga siker és több pénzt hoz be mint az 5 éves fejlesztés költsége...

Egyéb problémákat meg nem is merek sorolni... eleget írtam erről a blogjaimban (amiket azóta megszűntettem), meg is utáltak érte sokan. :o)

Dr. Cica75 2013.08.06. 14:21:30

A magyar olyan mint a cigány, mindig csak a segílykéért kuncsorog.

Adókedvezmény oké, diplomáciai nyomulás oké, de nehogy már állami (jézusatyaúristen) pénzt adjunk BÁRMIRE. Az államnak a kommunizmusban volt az a feladata, hogy eldöntse hogy mi a rossz és mi a jó, aztán elossza (szarul) a pénzt, jelenleg inkább az lenne a dolga, hogy a pénzt NE SZEDJE BE, amit beszed abból meg hatékonyan biztosítsa azokat a szolgáltatásokat amiket kell (és állami dotáció a randombárminek nem tartozik ide).

A magyar gazdaság és úgy en block a magyar társadalom legnagyobb ellensége a mindenen élőskődő, kontraproduktív és kontraszelektív mindenbe belepofázó MAGYAR ÁLLAM.

Gerilgfx 2013.08.08. 01:42:20

@Dr. Cica75: már nem azért, de nem tűnt fel, hogy most küldte el a programozó szcéna az egész koncepciót burkoltan a halál faszába?

Gerilgfx 2013.08.08. 01:43:13

@Gerilgfx: akarom mondani, jf szcéna, bocsánat

Dr. Cica75 2013.08.08. 13:53:54

@Gerilgfx: De, en is ehhez csatlakoztam :). Csak nem annyira burkoltan.

Reactor 2013.08.10. 23:37:51

Ha azt nézzük, hogy a Limbo és Minecraft világsikerek lettek, és tök ismeretlen noname, független játékfejlesztők készítették, akkor igenis megvan rá az esély.
Kivéve persze, ha a drága fejlesztőcsapat fantázia hiányában mainstream játékokat kezd el kopizni, mint a szitiinteraktíve. Ötszázezredik Warcraft, Red Alert, Kell a Dutyi klón nemkell, köszipuszi.

A magyar játékpiaccal is ugyanaz a helyzet kicsiben, mint a globálissal: vannak jó termékek és vannak minősíthetetlen szarok is. Az Imperium Galactica sikerszériáját eddig egy magyar játék nem tudta megismételni, de az 1NSANE meg az "elosztó-mánia" is igen jól szerepeltek. Ezzelszemben a Terminátor 3 egy nagy rakás szar lett.

@zaza42: Hát, Dancsó Péter remekül be is mutatta, a filmiparba told milliárdok micsoda fantasztikus alkotásokat eredményeznek. Szuperbojz, Apám beájulna satöbbi...

@nyisziati: Ugyanez megtörtént odakint is, például a Westwooddal vagy a Bullfroggal (ez utóbbiért mondjuk nem kár). Nem kellett más hozzá, csak egy Larry Probst nevű gerinctelen csökevény.

@lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló: 5 hónap alatt számítógépes játék? Na az olyan is lesz...
Ajánlom a "Power of Destruction" "Big Rigs over the road" és "Patriots: A Nation under fire" címeket tanulmányozásra. Valamiért ezek a címek nem lettek sikeresek...

anarch 2013.08.12. 16:44:52

Hmm, akkor már értem miért lett belengetve pár napja, hogy a Digital Reality bezár. Képzeljem el, ahogy pár nap múlva egy nagynevű Képviselő Úr benyújt egyéni képviselői indítványként egy törvénymódosítási javaslatot amiben államosítják a DR-t? No, akkor majd komolyan lehet ezt venni. Mármint a pénzt, nem az eredményt, a kettő ortogonális.

Kültag 2013.08.13. 19:32:34

Ja, meg még egy nehézség: filmet még csak néznek a pénzemberek és a politikusok, de Kól of Gyútizni nehezebben tudom elképzelni őket, így még nehezebb lesz őket meggyőzni.

MrMultiFrodo 2013.08.18. 10:09:12

@Reactor: Te élsz? :D

Nagyon jó lenne, ha mi, magyarok is tudnánk érvényesülni a játékiparban, csak hát pénz, pénz, pénz...

Xezs 2013.08.30. 15:12:14

@SplitGuy: Ismerős :) "Fiam, mikor nősz már ki ebből?" hangzott mindig anyám szájából. Hát nem sikerült.
süti beállítások módosítása