Nemcsak sztárjai, de ügyeletes bohócai is vannak a játékiparnak. Az IDDQD-n 2010-ben már volt egy lista a játékvilág legnagyobb suttyóiról, és most a kétes hírű hősök csarnokába egy újabb nevet is bevéshetünk: Denis Dyackról, a Silicon Knights alapítójáról van szó, aki még akkor se futhatott volna be rosszabb karriert, ha veterán standuposok írták volna az élete forgatókönyvét.
Na jó, emberünk azért annyira nem szerencsétlen, mint a fűt-fát ígérő, de játékfejlesztést irányítani, pláne befejezni képtelen George Boussard (Duke Nukem Forever), vagy a kilencvenes évek bohóca, a NASA ötleteire és képességeire is rálicitáló Derek Smart, de az biztos, hogy ha az általa alapított és vezetett Silicon Knights nem adta volna ki 2002-es Eternal Darknesst, már senki se emlékezne rájuk. Pedig kötődik még nagy játék a nevükhöz, bedolgoztak a Windows-os Zorkba, elindították a Blood Omen sagát, de már az 1994-es Dark Legions Saga is beleesett abba a kompetitív vákuumba, ami a középkategóriás fejlesztők és kiadók sajátja.
Dyackék bűne ez, hogy mindig is nagyot akartak, de az eredménnyel nem nagyon tudták alátámasztani ígéreteiket. habár 2004-ben, a kultikus Metal Gear Solid remake-jével közel kerültek a tűzhöz, a Metal Gear Solid rajongók, na meg a sajtó egy részét nem számítva rengetegen voltak elégedetlenek a bullet time-ot elhasználó, az „annyira banális, hogy még nevetni se lehet rajta” skálát megütő, még a fantáziátlan, hatásvadász animéken is túlmutató videókkal, a helyenként botrányosan rossz új szinkronnal. A remake-ről még a Konami se nagyon nyilatkozott az elmúlt években. Az egyik ok biztos a Nintendóval való, nem éppen felhőtlen viszony, illetve az ide eredeztethető jogi problémák, de az biztos, hogy furcsa volt, mikor a Metal Gear Solid HD Collection esetében az "archaikus, kiöregedett játékmenet és látványvilág" volt az egyetlen érv az MGS1 kihagyása kapcsán - mintha a Twin Snakes néven futó, Gamecubeos újragondolás nem is létezett volna.
A Silicon Knights szerencsétlenségére pont nem az ismeretlenség a legnagyobb bajuk, hiszen Dyack maga előreszeretettel áll mikrofon elé, hogy kígyót-békát mondjon a sajtóról, a többi fejlesztőről és úgy en bloc az egész játékiparról. Azt azonban továbbra se tudni, hogy mire fel. Az utolsó igazán nagy Silicon Knights-játék a Too Human volt, amely még a PlayStation 1 érában fogant, onnan átváltott a Gamecube-ra, majd az Xbox-ra, hogy végül majd' egy évtizednyi szenvedés után minden idők egyik legdrágább játékaként Xbox 360-on jelenjen meg. Nem éppen osztatlan sikerrel, a Too Human csapnivaló kamerakezelése, botrányosan kidolgozatlan harcrendszere, rettenetesen előadott videói pont elegek voltak ahhoz, hogy az amúgy kifejezetten érdekes és stílusos világát, itt-ott kifejezetten remek RPG rendszerét ne lehessen értékelni.
A Silicon Knights a Too Human-nel került végleg a figyelem középpontjába, mert a játék ugyan megjelent, de tényleg nem volt zökkenőmentes a project - olyannyira nem, hogy még bírósági per is lett belőle. A vádló maga az SK volt, a vádlott pedig az Unreal Engine 3-at szolgáltató, dollármilliárdokat termelő, amúgy továbbra is független Epic. Dyackék szerint nem volt megfelelő a motor technikai támogatása, nehéz volt kezelni, sok hiányossággal is rendelkezett, az Epic pedig nem tett semmit ezek megoldása érdekében, sőt nemcsak, hogy nem orvosolták a bajokat, de vissza is tartottak több funkciót, újítást azért, hogy azok kizárólag a Gears of War sorozat aktuális részében szerepeljenek. A Silicon Knights ezért kénytelen volt saját motort kifejleszteni, ami elnyújtotta a fejlesztési időt és temérdek pénzt szívott le a büdzséből.
Kicsit talán túlzás lenne ezt Dávid és Góliát harcához hasonlítani, de valahogy mégis ilyen felállásban zajlott az ügy, ráadásul lassan. Nagyon-nagyon lassan, a per 2007-ben indult, de bíróság elé csak az elmúlt hetekben került. A Silicon Knights több millió dolláros kártérítést követelt, csakhogy az előzetes kalkulációt végző, tanúnak szánt könyvelő, Terry Loyd praktikáit nem nézte jó szemmel az illetékes hatóság, ezért nem engedték tanúskodni. Az ezt követő több hónapos türelmi időszak ellenére az SK képtelen volt szöveges, tételekre lebontott formában előadni a kárigényét, így a bíró rövidre zárta az ügyet és kijelentette, hogy tételenként egy dollárt kapnak, ha nyernek, a többit pedig majd intézzék el egy későbbi beadvánnyal / fellebbezéssel. A kártérítési igény amúgy se állta meg a helyét az észak-karolinai bíróságon: a helyi törvények szerint nem beszélhetünk károkozásról, mert a fejlesztés teljes költségét a kiadói feladatokat ellátó Microsoft állta, így a motorváltás és a késlekedés nem okozott anyagi kárt.
Persze az Epic se ült a babérjain, már 2007-ben azonnal benyújtották a maguk vádiratát, amiben szabadalmi jogok megsértésével, üzleti titkok felfedésével, az Epic jó hírének megkárosításával emeltek szót a Silicon Knightsszal szemben. A meglehetősen gyorsan lezajló tárgyalás nem volt túl izgalmas, de a tanúk padján igazi legendák ültek: beszélt az ügyről az Epicet igazgató Tim Sweeney, a vállalatot vezető Mike Capps és persze a fő vádló Denis Dyack is. Dyack nem volt túl meggyőző, a múlt héten ugyanis nem éppen kedvező ítélet született - az Epicet minden vádpontban felmentették, az általuk benyújtott vádpontokat pedig jogosnak találták, így a Silicon Knight kénytelen kártérítést fizetni. Nagyon sokat, egész pontosan 4,45 millió dollárt, 30 napon belül pedig még a teljes perköltséget is rájuk lőcsölhetik.
Pár éve talán még nem okozott volna gondot ennek kifizetése, csakhogy a Silicon Knight haldoklik. Csináltak ugyan egy borzalmas X-Men játékot az Activision-nek, de a kanadai kormány által beígért 3 milliós, létszámbővítésre és fejlesztésekre szánt összeg sosem érkezett meg, sőt, októberben annyira össze kellett húzni a nadrágszíjat, hogy nemcsak Dyack HR részlegen dolgozó felesége került az utcára, de a 85 másik alkalmazott is. A Silicon Knights már csak egy szellemhajó, alig 20 fővel a fedélzeten, ami elég hiányos legénységnek tűnik egy jelenlegi, vagy egy következő generációs játék elkészítéséhez.
Merre tovább? A pletykák szerint éppen a kultikus Eternal Darkness folytatása készül Wii U-ra, de ha nem találtak valami felelőtlen és vastag pénztárcájú mecénásra, vagy a Nintendo nem nyúlt a zsebébe, akkor eléggé valószínűtlen, hogy valaha is végeznek vele, főleg a múlt heti fejlemények után. Mi pedig várjuk csak izgatottan, mikor áll Dyack ismét a világ elé, hogy megint elküldjön mindenkit a francba.
Utolsó kommentek