Bár úgy néz ki, a magazin mégsem szűnik meg (aminek mi örülünk a legjobban, komolyan), Sasa vissszaemlékezése a PC Gurunál töltött évekre folytatódik. És ha azt mondom, hogy a második rész sem lesz különösebben rövid, úgy érzem, a fején találtam a szöget. Talán kevesebb lesz benne a sértődésekre okot adó rész, mint az előzőben volt, viszont több a sztorizgatás, aminek talán örülni fognak, akik akkoriban olvasták a lapot. Innentől Sasáé a szó.

Az első cikkre érkezett néhány reakció miatt előrebocsátom azt, aminek szerintem már akkor magától értetődőnek kellett volna lennie a bevezetőből: ez nem egy „hivatalos” PC GURU történet (ha ilyen létezhet egyáltalán), nem akar minden részletet, minden eseményt, minden nézőpontot bemutatni – ez mindössze az én személyes élményeim vázlatos leírása egy fantasztikus újságról, egy fantasztikus időszakról és egy fantasztikus csapatról.

Az előző cikket a nagy szakadásnál fejeztem be: amikor az alkotógárda túlnyomó része átvonult a német kiadóhoz, és folytatta a PC GURU nevű magazin készítését a korábban felvett, Bear által vezetett csapattal együtt, míg Mocsy, Lily és a korábbi magyar főnökök Gamer néven folytatták az újságkészítést. A váltás tehát megtörtént, az „árulók”, azaz mi, immár a Vogel alatt, de továbbra is Bearrel készítettük a magazint. A kezdetek sajnos nem voltak zökkenőmentesek. A lap felépítését tekintve nagyjából ugyanaz volt mint korábban, de a cikkírók nagy része elképesztően gyenge minőséget produkált, vagy legalábbis nem a mi elképzelésünknek megfelelő cikkeket írtak. Mindemellett a Vogel – és titkon mi is – csodát várt, és sosem látott felemelkedést.

PC GURU Resurrection

A szerződés aláírása után egyértelművé vált a helyzet: határozatlan ideig Bear alatt kell dolgoznunk, hermetikusan elzárva az anyacégtől. Bear nem az Astoriánál található Vogel-központban, a többi magazinnal egy helyen, hanem Újpesten, egy albérletben készítette a lapot. Neki nyilván ez volt a legkényelmesebb, így tudta leginkább kerülni a Vogel kontrollját és egyúttal elzárni mindenki mást a vezetőségtől. A cikkírókat és a szerkesztőket Bear két részre bontotta. Voltak a PC.Games korszakból származó emberek és a gurusok (ugyanis olyan szerződést kötött a Vogellel, hogy a Guru mellett párhuzamosan csinálhatja a saját újságát is, kvázi ugyanazzal a szerkesztőséggel).

Az egyik kommentben felmerült Uniq neve, ő sosem dolgozott közvetlenül velünk, a fentiek miatt nem is tehette. A szétválás után a PC.Games-szel tartott, de ettől függetlenül jó haverok lettünk, aminek köszönhetően évekkel később fel is kértem a játékszerkesztői rovat szerkesztésére – de erről majd később.

A hely, ahol dolgoztunk egyébként albérletes mivolta ellenére nagyon jó környezetet adott – cserébe a géppark, amin dolgoztunk már közel sem hagyott ilyen pozitív emlékeket. Emlékszem, hetekig egy 14 collos kis monitor előtt görnyedtem, egy olyan gépen dolgozva, amin alig futott el a Windows, nemhogy valamelyik közepes játék. Azt nem mondom, hogy a sírás kerülgetett minket, mert általában a legszörnyűbb helyzetekből is viccet csináltunk, de tény, hogy a mosolyunk sokáig nem volt túl őszinte.

Míg én megpróbáltam a lap struktúráját átalakítani, Hancu a cikkírókat szűrte. Több–kevesebb, de inkább kevesebb sikerrel. Voltak a lapnál kifejezetten jó írók – ilyen volt többek között ]{redenc vagy Tika –, de igen gyengék is, akitől kénytelenek voltunk megválni. Ezeket a döntéseket Hancura bíztam, sokkal jobb író volt és jobb ma is, mint amilyen én valaha leszek.

A cikkírók mellett megörököltük Riccót, aki a lapot tördelte, és aki tisztában volt azzal, hogy ő „csak” tördelő, nem grafikus tervező, így azzal is, hogy az újság nem néz ki túl jól – de külön designerre valamiért nem jutott pénz. (Ekkor a cikkpénzek is felére csökkentek az addig megszokotthoz képest – Bear szerint ennyire futotta.) Ricco nagyon jó fej volt, a sokkal későbbi PC GURU-s végső felmondásomig együtt dolgoztunk, rengeteget röhögtünk és a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Ricco mellett megörököltük Juliust is, aki szintén jó arc. Különös ismertetőjele az volt, hogy komolyan, irónia nélkül imádta a pankrációt, illetve, hogy finoman szólva sem volt egy gyorsreagálású ezred, képes volt úgy „belefeledkezni a munkába”, hogy arra a kérdésre, hogy hozzunk-e neki kaját, az esetek nagy részében csak akkor válaszolt, amikor már visszaértünk es meg is ettünk mindent. Később az ő helyére érkezett Grath a CoVboy által elindított Play magazintól.

A munkát elkezdtük, ment is minden szépen, de igazán kibontakozni nem tudtunk. Bear Hancut gyakorlatilag levegőnek nézte, így az ő ötleteit is nekem kellett keresztülvinni. A helyzet tehát nem volt ideális, mivel a lap így csak a rovatok és a cikkek minőségében tudott előrelépni; sőt néha még abban sem mivel egy-két cikkírótól Bear utasítására nem válhattunk meg, így néha szó szerint újra kellett írni cikkeket, hogy azokat leközölhető formába hozzuk.

Az újabb váltás

Mivel az anyacégtől el voltunk zárva, annak vezetőivel, Carstennel és Csillával csak ritkán tudtunk találkozni és beszélni – azt azonban minden egyes találkozásunkkor érezték, hogy valami nem stimmel, ezért az első pillanatoktól azon voltak, hogy mi is beköltözzünk az Astoriára. A költözés után már ők is látták, hogy a PC GURU szekere ezzel a felállással nem igazán ütőképes, hogy valami megfojtja az egészet. Ez számomra akkor derült ki, amikor az egyik napon Carsten behívott, és különösebb komment nélkül megkért, hogy készítsek egy üzleti tervet konkrét számokkal, elképzelésekkel és közösségépítő elemekkel, amit Hancuval közösen össze is raktunk. Miután ezt leadtam, sokáig semmi nem történt, majd érkezett a hivatalos hír, hogy év végén Bear megválik a csapattól és én megkapom a főszerkesztői posztot. Azt gondolom, hogy ezt követően olyan munka kezdődött meg a PC GURU életében, amire addig nem volt példa. Itt nemcsak a lelkesedésre, hanem az anyacégből örökölt tudatos munkára is gondolok.

(Intermezzo: Emlékszem, Sasa lakásában ültünk össze, a csajok palacsintát sütöttek, mi meg néztünk egymásra hülyén, hogy oké, üzleti terv, üzleti terv, de mi a halált kellene írni egy üzleti tervbe? Nem hiszem, hogy sokat felhasználtak volna abból, amit összeizzadtunk, az egész inkább csak egy üzenet volt, hogy srácok, bírjátok még ki egy kicsit a Bearral, később számítunk majd rátok az újság vezetésében komolyabban is - Hancu)

A hardver rovathoz megkerestem Gale-t, aki addig a Magyar PC Magazinnál dolgozott és felvettem a kapcsolatot Gabennel, aki elkezdett dolgozni a lap arculatán. Mindezek mellett végre meg tudtuk emelni a cikkpénzt is, amik ugyan még így sem érte el a 2000-ben fizetett oldalpénzeket, de legalább már közel voltak hozzá. Mindezek mellett Bear vitte magával a régi cikkíróit, köztük Kredencet, akit szívesen láttunk volna a csapatban, és évekkel később vissza is tért.

Felhőtlen évek

Az újabb váltást követően minden simán ment, a szerkesztőségben elképesztően jó hangulat uralkodott éveken át. Egyedül Gaben önfejűsége okozott néha kisebb problémákat, de ezek nagy részét még kirobbanásuk előtt el lehetett simítani. Gaben kivételes grafikus, de igazi művész, akinek ráadásul lobbanékony a természete. Róla tudni kell, ha szerzel neki egy 1 gigabájtos, száz layeres képet a cikkhez, akkor neki 2 gigabájtos kell, és ha valamiben meglátott valami eredetit, valami különlegeset, akkor szétdizájnolta az oldalt, amin végül a szövegek egy része nem mindig fért el. Főként ebből alakultak ki a konfliktusok, amiket nekem kellett kezelni. Elég fárasztó volt, de úgy éreztem, megéri, mert a végeredmény általában mindenkinek nagyon tetszett. Tény, hogy emiatt kevesebb karakter jutott egy-egy oldalra, de ez azért csak nagyon ritkán fajult el – mindenesetre ez az én tudatos döntésem volt, vállalom érte a felelősséget.

(Intermezzo: Huhh, Gabennel főleg nekem voltak csúnya ordibálós konfliktusaim, nem is vagyok büszke arra, ahogy kezeltem a nézeteltéréseket, gondolom ő sem. Egyébként bírtuk egymást, és minden balhét simán elfelejtettünk 10 perc alatt, csak hát ettől még ő úgy nézett az újságra, mint egy művészeti album, itt-ott egy kis szöveggel, én meg pont fordítva, mint egy rakás szöveg, itt-ott illusztrációkkal. - Hancu)

Ez alatt az időszak alatt, amellett, hogy rengeteget melóztunk, baromi jól éreztük magunkat. Állandóan egymást szívattuk, főleg Hancu és én. Az egyik legemlékezetesebb sztori az volt, amikor Hancu asztalát kicsit átrendeztük. Hancu a mindössze kétoldalas, „A világ legbefolyásosabb emberei” című cikksorozatához részenként néha 80-100 oldal infót nyomtatott ki a netről, és a mérhetetlen mennyiségű papír hónapról hónapra gyűlt az asztalán az egyéb cuccokkal (lemezek, újságok, csomagok, stb.) egyetemben. Úgy egy év után valamiért úgy döntöttem, hogy minden szemetet az asztalára hordok. Nemcsak az ő asztalának vonzáskörzetéből, hanem a teljes szerkesztőségből, sőt, az egész emeletről. Mire Hancu beért, már a folyosón lévő poroltó, és a hardveresektől lopott számítógépház-oldallapok is a papírok alatt voltak, így az asztalából szinte semmi sem látszott, még a monitor sem. Amikor Hancu beért, már még bírtuk fapofával, de amikor a takarítónőre gyanakodva elindult kifelé az ajtón, messze visszhangzó „MEGÖLÖM!” üvöltések kíséretében, sajnos kitört belőlünk a röhögés és lebuktunk.

(Intermezzo: Egy másik ilyen volt, amikor valamelyik cikkíróval elhitettük, hogy Sasa éppen Amerikában van, titkos Microsoft-sajtótájékoztatón, és a telefonjáról küldtük egész nap a képtelen hülyeségeket, mint tutibiztos, embargós infók, meg mms-ben a fotosopolt E3-as képeket, mintha épp helyben lettek volna fotózva. Mindent elhitt, az Xboxra bejelentett World of Warcrafttól addig, hogy a Microsoft felvásárolja az id Software-t, de becsületére váljon, hogy tartotta a titkot, és nem kotyogott ki semmit, csak sejtelmes megjegyzéseket tett gémer fórumokon, hogy hú, készüljetek, holnap olyan hírek lesznek, hogy még. - Hancu)

Az ilyen történetekből külön cikksorozatot lehetne szerkeszteni, és bár ezek talán oly sokakat nem érdekelnek, nekem örök emlék marad mind. Amikor például helyhiány miatt a Vogel felköltöztetett minket az ötödikre, ahol csak mi voltunk, az egyik szobában minigolfpályát készítettünk házilagos módszerekkel és repiajándékként kapott golfkészlettel. A magányosításunk mellett amúgy elég nyomós érv volt, hogy az egész emeleten dolgozó Vogel-központ szinte teljes csendjét egy időben harsány anyázások dobták fel: amikor megjelent a Splinter Cell második része, heves multiplayer csatákat bonyolítottunk le, headset hiányában a kihangosított vonalas telefont használva.

(Grath közbeszól: számomra a legvidámabb pillanatok azok voltak talán, amikor Shoebaron vezetésével elindult a Tomorrow magazin, és mivel eszelősen kevés idő alatt kellett összedobniuk az első számot, kialvatlanságuk miatt tökéletes alanyai lettek a szívatásnak. Stöki második hivatalos napját – egy 24 órás műszak és egy bentalvás után – például úgy ünnepeltük, hogy a kérésünkre létrehozott nyilvános mappájába - amibe egy játékcikkhez várt képeket - 500 giga random videófájlt másoltunk fel, főleg játéktrailereket, de mindegyiket elképesztően durva pornónak neveztük át (A kedvencem a „LEVÁLOGATNI: amatőr cuccok a táborból” mappa volt). A végére annyira betelt a gépe, hogy egy üres txt file-t sem lehetett már létrehozni rajta – Shoebaronék elmesélése szerint a derék IDDQD-vezér ekkor már mályvaszín fejjel hörgött csak ergonómikus székében.)

(Intermezzo: Ennek a sztorinak egyébként folytatása is van, mert másnap rávettünk egy csajt a könyvelésről, hogy írjon emailt a Stökinek, hogy látta a hálózaton, hogy mik vannak a gépén, ő is hasonló filmeket gyűjt, és kéne csereberélniük. Stöki válaszlevele ennyi volt: "Kedves Sasa. Rohadj meg." - Hancu)

(Intermezzo #2: Én aznap komolyan elgondolkodtam, hogy érdemes volt-e feladni unalmas, de jól fizető programozói pályámat azért, hogy ilyen idiótákkal dolgozhassak. De az idő őket igazolta, egymás ugratásaiból végül erős barátság lett. Én egyébként mindig külsősként dolgoztam a PC Guruban, de volt pár év, amikor lapleadáskor mindig bent evett a fene a szerkesztőségben, elvileg azért, hogy segítsek képaláírásokat hegeszteni, gyakorlatilag inkább a jó hangulat miatt. - Stöki)

Ezekben az időkben új cikkírók is csatlakoztak hozzánk, Greg5, Stöki és a régi csapat mellé. Belépett például Nightbagoly, aki akkoriban a Hardwired fórumán írogatott. Az új cikkírókat egyébként Hancu netes írások alapján kereste meg, illetve sokan kerestek meg minket is, akik közül szintén ő választott. Nem tudom, hogy Bagoly az előbbi vagy az utóbbi mezőnybe tartozott-e, de azt tudom, hogy vele külön leültünk egy megbeszélésre mielőtt elvállalta az első munkáját. Később a Hardwired egy felháborodott levelet írt, hogy mi az ő oldalukról szipkázzuk a jó cikkírókat... nevetséges volt az egész balhé, főleg, hogy korábban rövid ideig még saját rovatot is kaptak nálunk.

(Intermezzo: Bagolyt egy paródiablog miatt kerestem meg, ami a Tolkien Kings Clán WoW-guild rettenetes vérpistike legénységének kalandjairól szólt, és elképesztően vicces volt. Az ominózus megbeszélés is jó volt, az XMS-ben volt valami buli, még mielőtt Apple-zarándokhely lett, és egy pincehelységben üzemelt a Nyugatitól nem messze. Na ide hívtuk el Bagolyt, aki rettenetesen zavarban volt, és halálosan náthás, mindenkivel háromszor kezet fogott, bemutatkozott, orrot fújt, bocsánatot kért, aztán kezdte elölről. Rögtön látszott, egészen egyedi figura, hozzá súlyos grafomán, és valamit mindenképpen kezdenünk kell vele. - Hancu)

Bagoly amúgy tipikusan az az ember, akivel el kell hitetni, hogy ér valamit. Megbízható és értelmes srác, akinek sajnos eddig nem jött össze az, amire képes, amire hivatott. Egy nagyon tehetséges ember, akivel jó volt dolgozni és aki remélem egyszer rátalál arra az útra amit megérdemel.

(Intermezzo: Az új cikkírók közül Flatline-t kell még kiemelni, aki a távozásunk után a Gamernél bukkant fel, és annak megszűnése után hívtam a Guruhoz. A stílusát az olvasók egyik fele vallásosan imádta, a másik sikítófrászt kapott tőlük. Én sajnos inkább utóbbi csoporthoz álltam közelebb, de egyrészt kiderült, hogy élőben Flat tök jó fej, meg hát a rajongókért mindent, és azt hiszem sikerült is aránylag vállalható kompromisszumok mentén megszerkeszteni a cikkeit. Később átigazolt a Gamestarhoz, de máig jóban vagyunk - Hancu)

Címlapok, harcok, teljes játékok

Azt tudni kell, hogy Bear ideje alatt a GameStar nagyon megerősödött. Olyannyira, hogy volt egy időszak, amikor nem lehetett pontosan tudni, ki ad el többet, ki a piacvezető. Ha ők voltak a MATESZ-lista alapján a piacvezetők, akkor mi az olvasottsági adatokkal jöttünk elő, ha mi adtunk el többet, akkor a GS címlapjára került fel cirka 53 „exkluzív” felirat és felkiáltójel. A szerkesztőségben ezekben az időkben az összes GS címlap fent volt a falon az eladott példányszámmal, alatta pedig a PC GURU számai ugyancsak példányszámokkal így visszamenőleg is láttuk melyik magazin milyen eredményeket ért el.

A címlapokért egyébként elképesztő harc volt. A legnagyobb játékok első bemutatásáért Magyarországon csak a Guru és a GameStar vetekedhetett, ezért általában a két lap közül kapta meg valaki az exkluzív anyagokat. Az előző cikk egyik kommentelője kedvesen szóba hozta, hogy mennyire csókos voltam bizonyos kiadóknál, és hogy ezért igazságtalan előnyökhöz jutottunk lehetetlen helyzetbe hozva ezzel a PC.Games magazint, ahol ő dolgozott. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a PC.Games sosem volt konkurenciánk (már azon a tényen túl, hogy játékokról írtunk), és mivel auditálva sem volt a példányszáma, esélye sem volt exkluzív címek közlésére. 

(Intermezzo: Itt meg kell említeni Nico nevét, aki egy holland srác volt, akkor huszonpár éves, és a világ első számú, valamint egyetlen videojátékartwork-neppere. Nico egy gémer Windows-hátterekkel foglalkozó oldalt futtatott, eleinte a játékok hivatalos wallpapereit gyűjtögette össze rá, később elkezdett gémer magazinok szerkesztőségeivel haverkodni, és exkluzív, az adott újságok címlapjaihoz készült artworkökkel csencselni. Mi kiemelt ügyfelek voltunk nála, mert rendszeresen tudtunk adni olyan nagy felbontású képeket, amiket máshonnan nem tudott megszerezni, cserébe mi is megkaptuk azokat, amik más magazinoknak voltak az adott országban kizárólagosan odaígérve - Hancu)

Egyébként, ha a  kiadóknál tartunk, akkor tényleg jóban voltunk mindenkivel, de ez a személyes baráti kapcsolatok mellett a közös munkának is köszönhető volt. Bátran mondhatom, hogy együtt építettük fel a piacot az EA-vel, a Microsofttal. Mindig médiapartnerei voltunk a fontos közösségépítő eseményeknek, így például a nagy múltra visszatekintő 4v4 focikupának, ahol kommunikáció mellett segítséget is nyújtottunk a lebonyolításban is, és ahol újabb fantasztikus embereket ismerhettünk meg (többek között a későbbi PGO főszerkesztőt, Darthsot).

Az ilyen eseményeken éreztem először, hogy az a generáció, akiknek az eredeti, váltások előtti Guru készült (és akik közül a legtöbben szóltak hozzá az előző posztomhoz) kiöregedett, eltűnt, és helyükre új, fiatal rajongók léptek. Olyan fiatalok, akiknek minden vágyuk volt egy dedikált újság, egy személyes találkozás, akik szó szerint idéztek a cikkekből. Ezek a srácok minden rendezvényen megrohamoztak minket, hihetetlen szeretettel és rajongással voltak irányunkban.

Az új generáció új kihívások elé állított minket. Rá kellett jönnünk, hogy máshogy kell csinálni dolgokat. Például mi is elkezdtünk magunkról fotókat tenni a lapba (ezt egyébként a GameStar kezdte el és nagyon jól is működött), valamint ahol csak tudtunk személyesen találkoztunk az olvasóinkkal. A szerkesztői munkában egy új marketinges belépésével nagy segítséget nyújtottak a fókuszcsoportos tesztek (a marketingcsapat behívott embereket és megkérdezték őket, hogy mi a jó a lapban és min kéne változtatni) és a kutatások (mire a kíváncsiak az olvasók, milyen teljes játéknak örülnének, mik a kedvenc műfajok stb.), amelyek eredményét a Vogel nagy sikerrel alkalmazta máshol is, és a begyűjtött infók alapján mi is átbeszéltük és átalakítottuk a dolgokat.

A címlapoknál szintén a GameStarral harcoltunk. Akkoriban sokkal kevésbé volt leszabályozva a piac, sokkal könnyebben lehetett megkeresni egyes alkotókat – jó példa erre a PC Guru Trends különszámunk, amelyben Hancu az ismeretségei révén vagy 20 játékipari nagyágyúval készített interjúkat (Peter Molyneuxtól kezdve Chris Tayloron keresztül American McGee-ig). Ma ezt már nem lehetne megtenni, minden interjút szűrőkön és jóváhagyásokon kell átpasszírozni, már ha egyáltalán jóváhagyják az ötletet a külsős PR-osok és marketingesek.

(Intermezzo: A legviccesebb eset az volt, amikor egyszer a nyomdai leadás napján, amikor még vagy 30 oldal nem volt kész az újságból, megjelent a szerkesztőségben egy félrészeg izlandi ember, aki közölte, hogy ő a CCP Games marketingese, és valami EVE Online interjú kapcsán egyszer leveleztünk - és most itt van az egész cég Budapesten csapatépítő tréningen, ez az utolsó estéjük, és azonnal menjünk el velük testületileg valami komolyabb mennyiségű alkoholt fogyasztani. Rettenetes fájdalmunkra ezt ki kellett hagynunk, és leadni az újságot inkább.)

Mivel Grath sok külföldi kollégájával tartotta a kapcsolatot, nemcsak egy-egy nagyágyúhoz volt közvetlen kapcsolatunk, de rengeteg játékkal kapcsolatban előre tudtuk, hogy mikor fogják bejelenteni őket, és így persze előbb is tudtunk lecsapni rájuk (a legtöbb helyen az exkluzív cikkeket illetően a „first come, first served” elve működött, csak a Need for Speed volt mindig a GameStaré (az EA szerint az ő olvasótáboruk volt a játék célközönsége). Így aztán a címlapokkal nem volt gondunk, harc és be-beszólogatás azonban volt. Én elég toleráns vagyok, de amikor a GS a Half-Life 2 tesztet anélkül írta meg, hogy látta volna a játékot, azon még én is kiakadtam. Nyilvánvaló volt, hogy a behirdetett, „a Valve-nál jártunk tesztelni” szöveg kamu, és úgy fordították egy az egyben az egészet a német Gamestarból. Ettől az extrém esettől eltekintve (amihez hasonló azóta sem fordult elő semelyik magyar újságnál tudomásom szerint) azért jól megvoltunk egymás mellett. Sokan azt hiszik, hogy mi háborúban álltunk-állunk, de az igazság az, hogy a mai napig jóban vagyok Boe-vel, Mazurral, Flatline-nal és a többiekkel.

Ugyancsak sarkalatos kérdés volt a teljes játékok ügye. Azokban az időkben a mai viszonyokhoz képest horror összegeket költöttünk teljes játékokra, néha tízezer euró felett volt egy licenc ára. Néhány kivételesen nagy címnél érezhető volt az eladásokon a teljes játék minősége, némelyeknél egyáltalán nem – így igazából sosem derült fény a titkos receptre. A teljes játék egyébként a szükséges rossz. Ez az, ami nélkül képtelenség magas árponton tartani a magazint, mint ahogy ez az, ami miatt rengetegen meg is veszik azt. Sokan mondják – főleg ma már –, hogy az internet mellett ez egy felesleges dolog, de egész régiók vannak, ahol még ma is sci-finek számít az otthoni nethasználat, és ahol még ma is hálásak a demókért, sőt, videókért is az emberek.

(Intermezzo: Nagyon tanulságos volt az az eset, amikor Chris, aki a dvd-t szerkesztette, iszonyú pánikban hívogatta végig a szerkesztőséget, amikor megérkezett az új újság, hogy nem megy a teljes játék, indítás után az eredeti lemezt kéri. A teljes játékoknál egyébként nem mindig kaptunk másolásvédelem nélküli, sokszorosítható verziót, ilyenkor rettenetesen kellett hekkelni, hogy fusson a cucc. Hogy ebben az esetben ki mit cseszett el, sosem derült ki, de tény, hogy úton volt az előfizetők felé 2-3000 Guru, az újságosok felé még 20 ezer, és használhatatlan volt a teljes játék. Halálra válva vártuk a hétfőt, hogy most biztos elsöpör a népharag, de megdöbbentő módon alig 30-40 panasz jött, a többi 99,8% olvasót egyszerűen nem érdekelte. - Hancu)

Ennek apropójából gyakran felmerült a kérdés, hogy mi lenne, ha a teljes játékot elhagynánk és feleannyiért adnánk a lapot. Ez így pofonegyszerűen hangzik, ha azonban profitorientáltan működsz, már elég kockázatos döntés. A GameStar megpróbálkozott a teljes játék nélküli változattal, de a végeredmény az lett, hogy a már meglévő olvasók egy jókora része döntött úgy, hogy játék nélkül veszi meg a lapot és csak elenyésző számban szereztek új vásárlókat. Így egy minimális példányszám-növekedés, de drasztikus bevételkiesés lett a dolog vége. A lényeg tehát, hogy ha féláron adtuk volna a lapot dvd nélkül, akkor minimum kétszer annyit kellett volna eladni ahhoz, hogy ugyanazt a bevételt produkáljuk – ami egészen egyszerűen képtelenség. Egyrészt ennyi új olvasót nem lehet behozni másrészt sok millió forintot kellett volna kommunikációra költeni, hogy az emberek tudomást szerezzenek a változásról.

Egy lap példányszámának növelése egyébként a legnehezebb feladat, a Vogelnél töltött időm nagy részében főszerkesztőként ezzel foglalkoztam. A már említett kutatások mellett rengeteg akciót hirdettünk, megpróbálkoztunk DVD-tokkal, sőt, egyedülálló módon kiadtuk az id Software-ről szóló könyvet, a Masters of Doomot is. A két kötetre bontott könyvmelléklet egyébként olvasmányos és érdekes volt (ráadásul akkor még angolul is szinte hozzáférhetetlen), olyan sztori, amiről azt gondolná az ember, hogy mindenki, de legalábbis minden játékos el akarja majd olvasni.

Sajnos ez nem így alakult. A példányszám hangyányit nőtt, de közel se annyit, amennyit vártunk egy ilyen egyedi meglepetéstől. Egy szempontból azonban jó volt – aki megvette az első részt, az megvette a következőt is, tehát a második kötettel jelentkező GURU is aránylag jól ment. Egyébként ebből is látszik, hogy az olvasók nem feltétlenül szeretnek olvasni – vagy szeretnek, de csak rövidebb, könnyebben emészthető írásokat.(Természetesen mindig vannak kivételek, kéretik nem személyes sértésként felfogni az előbbi mondatot!)

Az olvasók gyűjtése és megtartása tehát elsődleges feladat volt és ehhez tényleg nem elég az, hogy jó lapot készítesz. Ehhez egy csapat kell, aki mindenre figyel és aki azonnal reagál a piaci mozgásokra. A Vogelnél ez nagyon jól működött. Ha valami nem ment jól, azonnal leültünk, hogy kitaláljunk valamit a megoldásra. Nagyon jó volt így dolgozni mindenkinek: én éreztem, hogy nem vagyok egyedül, a csapat pedig érezte a teljes financiális és stratégiai támogatást (csak egy példa: sosem volt kérdéses, hogy utazhatunk-e az E3-ra), hisz a srácok az eladási adatokon kívül másról nem is nagyon tudtak. A problémákat mindig úgy próbáltuk megoldani, hogy abból ők ne érezzenek semmit.

Mivel ez a rész már most is túl hosszúra nyúlt ezért a lesz még egy, utolsó fejezet amiben az újabb átalakulásról lesz szó Hancu távozása után, arról, hogy hogyan licenszeltük majdnem az EGM-et és hogyan kerültünk át a MotorPresséhez – valamint arról, hogy miért döntöttem úgy, hogy szakmát váltva nyolc nagyszerű év után elhagyom a PC GURU csapatát.