HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Az EA már teszteli az új Xboxot?

2011.05.10. 09:20 Stöki

Nagyon-nagyon kérdőjeles a cím, bár a Develop nevű portálnak név nélkül nyilatkozó bennfentes szerint nyugodtan lehetne kijelentés is: az Electronic Arts már próbálgatja, mit tud az Xbox 360 utódja, a még nem létező, következő konzolgeneráció előfutára. A Develop csak annyit árult el a forrásáról, hogy nem a Microsoft és nem is az EA dolgozója, de régi motoros, megbízható, az iparág sűrűjében mozgó illető.

A névtelen azt állítja, hogy az új Xboxnak még nincs burkolata, a hardver egy pc-házban figyel, és az EA néhány kiválasztott szakija tesztelgeti. A forrás szerint 2012 végén lesz az új konzol világpremierje, és még az idei E3-on be is jelenti a Microsoft, ellopva a show-t a Sony és a Nintendo elől.

A Microsoft nem kommentálta a hírt, és az EA sem, majd az Eurogamer előállt a saját forrásával, aki azt mondta, igen valószínűtlen, hogy az új konzolból bármi is lesz az E3-on. Később az EA is megtörte a hallgatást, és közölte, hogy a Develop cikke 100 százalék valótlanság. Az oldal csudálatos forrása viszont ragaszkodik ahhoz, hogy amit nyilatkozott, az úgy van.

Tény, hogy az Xbox 360 elég régóta közöttünk van már, 2005-ben ő indította a mostani konzolgenerációt, azóta több mint ötvenmillió ment el belőle. Viszont a Kinect csak novemberben jött ki hozzá (azóta több mint tízmillió Kinect talált gazdára), és úgy tűnt, hogy ez a kütyü megnyújtja az Xbox 360 életciklusát (bár nyilván a következő Xbox is lehet Kinect-kompatibilis).

Lefuttattuk a hírt az IDDQD által nagy becsben tartott ACME Precíziós Pletykaanalizátor Pro készüléken, és megszületett szerkesztőségi véleményünk. Hogy az EA már tesztelgeti azt a pre-pre-pre-prealfa hardvert, amiből sok átalakítás után egy következő Xbox lehet – ezt nagyon is el tudjuk képzelni. Hogy az új Xbox már itt van a nyakunkon, annyira, hogy pár hét múlva be is jelentik – ezt igen erős kétségekkel kezeljük.

44 komment

Címkék: microsoft pletyka xbox ea

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr162891931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moli 2011.05.10. 09:41:36

pletykara reagalo nyilatkozatok megoldokulcsa:

"no comment" -> a pletyka igaz
"valotlansag" -> a pletyka hamis

thinkEdem 2011.05.10. 09:51:19

A "már teszteli" mellett szól az az érv is, hogy egy konzolhoz játék is kell, lehetőleg a megjelenés napján, és az x360 nem arról volt híres, hogy simán futnak rajta a régi xboxos játékok; na meg mit ér egy drága új hardware, ha csak olyan játék van hozzá, ami nem használja ki a lehetőségeket.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.05.10. 10:00:50

Valótlanság, nem lesz következő generációs konzol. Soha többé (Oké, talán a Nintendo kihozhat még valami izét, nekik még van rá idejük). A kinect és a move pont azért született, hogy az MS és a Sony kibekkeljék az időt a használható cloud gaming megjelenéséig. Egy új konzol kifejlesztése milliárdokba kerül (dollárban!), és csak akkor nyereséges, ha játékokat adnak el hozzá. Mondjuk úgy öt éven keresztül :) Addigra a cloud tarolni fog. Nagyon kockázatos új hardver gyártásába vágni.

Bicikliző medve 2011.05.10. 10:11:12

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: nem azert, de a cloud az eleg meredek otlet. Par even belul hol lesz itt olyan gyors es megbizhato net, hogy lehessen fogadni azt az irdatlan mennyisegu adatot a tavoli gepektol? Mert ugye HD minosegu kepet kell atkuldeni, lehetoleg minimum 30-at masodpercenkent. Vagy pedig amerikara es a fejl;ettebb orszagokra szoritkozik az osszes cloud-os vallalat, es akkor mi mehetunk vissza warezolni pc-s jatekokat :)

bbandi 2011.05.10. 10:38:33

@ċsirke72: Ha nem is teljesen cloud, egy steam szerű cucc teljesen elképzelhető.
És az sokkal bonyolultabbá teszi a kalózpéldányok telepítését, ráadásul ha feltörik, azonnal tudják frissíteni a szervert és az összes konzolt.

Burwor · http://loot.blog.hu 2011.05.10. 10:56:28

@ċsirke72: Ne magyar viszonyokban gondolkodj :( Amúgy én sem hiszek nagyon a cloud élményben, olyan ködös számomra ez a téma, nem tudnék felhőtlenül játszani.

Dr. Cica75 2011.05.10. 11:07:29

A blogmotor meg mondjon le, megeszi a komment.

Portalgeist 2011.05.10. 11:07:43

Azért nincs újabb konzolgeneráció, mert jelenleg nem létezik olyan technológia a grafikai megvalósításban, amitől ugrásszerű javulás lehetne a látványban. PC-n nem hozott jelentős javulást a DX 10.1 és csúfos bukás a DX11. Mindenki arról beszél, mekkora kamu az egész, nincs jobb látvány, az újabb API-k ellenére is ugyanúgy néznek ki a játékok, mint a konzolokon. Van 1-2 apróbb újítás, tesszelláció, anti aliasing, meg részletesebb árnyékok, de ezektől nincsen akkora javulás a látványban, amennyi beruházást egy új konzol egy játékosnak jelentene.

Az persze elképzelhető, hogy az EA-nál a DX12-t próbálgatják...

miguel_ 2011.05.10. 11:12:57

@ċsirke72: A cloud gaming működő valami, nem olyan régen közreműködtem egy magyar tapasztalatokra alapozó cikkben. A 60 megabites net + átlagos netbook + Gaikai béta eredménye az volt, hogy döbbenetesen jól ment mind a Mass Effect 2, mind a Dead Space 2.

Tyl3r 2011.05.10. 11:14:22

Stöki, az EA már kommentálta a hírt, és szerintük orbitális kamu:

www.next-gen.biz/news/ea-dismisses-new-xbox-claims

vargatom 2011.05.10. 11:18:29

@Portalgeist: A Battlefield 3 nem ért egyet... Meg szerintem aki nem programozott még az API-val, az ne nagyon nyilvánítson róla ítéletet.

rbatty 2011.05.10. 11:25:36

Talán egy hibrid, félig helyben számító, félig cloud based cuccal még lehetne aratni. Így a hárdkór(os) is jól jár, mert nem lagol az irányítás, meg emellett könnyű vásárolni, vagy kölcsönözni a játékokat.

Portalgeist 2011.05.10. 11:36:30

A Battlefield 3 még meg sem jelent. A Crysis 2-ről is ment süketelés az utolsó pillanatig, hogy mekkora durranás lesz, a legmodernebb DX11-es grafika, aztán kaptunk egy DX9-es konzolportot, szóval én inkább kivárnám a végét.

A fejlődést meg nem a programozóknak kellene látniuk, hanem a felhasználóknak. Valami miatt az új BMW-t sem azzal reklámozzák, hogy mennyivel könnyebb könnyebb dolga lesz a műhelyben a szerelőknek...

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2011.05.10. 11:36:31

@bad_rock: mint ahogy azt írom is a posztban

xstranger 2011.05.10. 11:40:22

@Burwor: "Amúgy én sem hiszek nagyon a cloud élményben, olyan ködös számomra ez a téma, nem tudnék felhőtlenül játszani. "

:)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2011.05.10. 11:43:39

én hiszek a cloudban, a final fantasy vii-ben elég erős kari volt

Tyl3r 2011.05.10. 11:44:17

Tök jó, az azelőtti mondatot még képes voltam feldolgozni, de a következőig a jelek szerint már nem jutottam el. :(

(Tanulság, sokadszorra: a reggeli kávé előtt nem írunk hírkommentet.)

Tyl3r 2011.05.10. 11:45:52

@Stöki: ugye tudod, hogy ezért verés jár? :)

sockpuppet (törölt) 2011.05.10. 11:48:02

@MrEd: Linked nincs hozzá? Szívesen elolvasnám.

vargatom 2011.05.10. 11:52:35

@Portalgeist:
Még egyszer: ha nincsenek programozástechnikai gyakorlati tapasztalataid, akkor szerintem inkább ne akard megítélni a DX11 érdemeit.

Portalgeist 2011.05.10. 12:25:02

@vargatom: Köszönöm az ismétlést, de értettem elsőre is, és válaszoltam is rá.

Suraki 2011.05.10. 12:29:18

Hát persze hogy kamu! Hiszen éppen csak vagyonokat kaszál vele az MS és imádják a felhasználóik is a terméket. De erra a rakat pénzre, meg rajongói táborra semmi szüksége nincs egy olyan gazdag cégnek mint ők. Különben is jön a cloud computing, szóval ha oda teszik az eddigi 50+ millió felhasználó orra elé az új vasat, mindenki fujjolva fogja eltolni magától, hogy az neki nem kell. Mondom én, hogy kamu! ;-)

2005-ben, 6 évvel ezelőtt már képesek voltak 3.2GHz-es, 3 magos(!) cuccot piacra dobni, amikor a többség még egymagos "nyeszlett" PC-ken bohóckodott sokkal több pénzért.
Azon kevés MS termék egyike ami előtt megemelem a kalapom.
Kapkodniuk ugyan nem kell még ha a Wii HD-t be is mutatják idén. De hogy lesz új XBOX bemutató 2 éven belül, arra nagyobb mennyiségű szeszes italt is fel mernék tenni.

rbatty 2011.05.10. 12:30:11

@Stöki: ha az ff7 sztoriját nézzük, akkor kijelenthető: a cloud nem az aminek mondja magát. :D

miguel_ 2011.05.10. 12:39:04

@sockpuppet: tudom, hogy rémesen középkori lesz, amit mondok, de a cikk sajnos papír alapú magazinban jelent meg. (Mármint ebből a szempontból sajnos.)

Sieg 2011.05.10. 12:41:09

@Portalgeist: Nem a DX11 vagy a PC képességei miatt nem fejlődik a grafika, hanem éppen a konzolkok miatt: a játékok elsődleges megjelenése a legtöbb esetben a konzol, ezért minden olyan fejlesztés, amit ott nem lehet kihasználni, értelmetlen. Ami azt jelenti, hogy az aktuális konzolgeneráció jelenti a korlátot. Nem az API teszi szebbé a játékokat, az csak lehetőséget biztosít a szebbé tételre. A lehetőség megvan, csak nem használják ki, mert üzleti értelemben nincs értelme.

Csak azok a lehetőségek teszik a PC-n szebbé a játékokat, amelyek sok fejlesztést nem igényelnek, mint pl. nagyobb felbontás, antialiasing, részletesebb árnyékok. Ehhez nem kell új API.

K0vasz 2011.05.10. 12:48:23

Egyrészt: nem értem ezt az új hardver körüli mizériát. Az XBOX gyk. egy moddolt PC, nem sok mindent kell rajta tervezgetni (nem úgy, mint pl. a PS esetében).
Másrészt: ha már itt a "keleti blokkban" is elérhetőek a több 10 mbites netek (UPC, DIGI is elég sok helyen van már), akkor gondolom jobb helyeken meg még nagyobb a penetráció, úgyhogy nem hiszem, h ez gondot jelentene a cloudnál.

Szal nem tudom, milyen olyan elképzelhetetlen abban, hogy 1 év múlva jön az új XBOX

vargatom 2011.05.10. 13:00:37

@K0vasz: szerintem nézegess X360 diagrammokat, hogy mi minden van benne, ami PC-ben nincsen...

Na jó, asszem én itt inkább kiszállok, mert szinte mindenki iszonyat felületes ismeretek alapján osztja az észt, mivel büdös neki akár csak egy félórát is olvasgatni a témáról.

SplitGuy 2011.05.10. 13:02:02

@Portalgeist: Ha nem megyünk messzebbre, a nagyobb poligonszámot megjeleníteni képes hardware is elég nagy előrelépés lenne "grafikai fronton". Hogy miért? A tesztellációs eljárásnak köszönhetően sokkal részletgazdagabb világokat lehet kidolgozni (több kavics, valósághúbb sziklák, matériák), amihez pedig ugye kicsivel nagyobb számítási teljesítmény szükséges, mint amennyit most a konzolok produkálnak. És ha már a poligonszám emelkedhet (amit vagy a karaktermodellek részletesítésével, vagy a plyán található objektumok számával érnek el) akkor a textúrák mérete, valamint a részecskék mennyisége is.

Jelenleg ott tart a tudomány, hogy a több, szebb is! :)

Portalgeist 2011.05.10. 13:09:26

@Sieg: Igen, ezt értem, és egyet is értek vele. Nincs értelme nagy erőket fektetni olyan fejlesztésekbe, amiket nem lehet átvinni konzolra, mert nem térül meg. Tiszta sor.

Arra gondolok inkább, hogy ha lenne valami érdemi fejlődés a grafikában, akkor az valószínűleg PC-n mutatkozna be először. Kézenfekvő, hiszen PC-re jönnek az újabb és újabb videokártya generációk, míg a konzol hardver kötött. Ha PC-n bemutatkozna valami érdemi újítás, akkor azt lenne értelme átvinni a konzolokra. Viszont ennek hiányában elég merész dolog új konzolt kihozni, mert a felhasználók nem fogják úgy érezni, hogy megéri rengeteg pénzt költeni egy új gépre (és persze új programokra, stb.), ha nem kapnak sokkal jobb élményt.

@K0vasz: Nem így van. A konzol nem egy egyszerű moddolt PC. Speciális processzora van, speciális a GPU-ja, speciális RAM-ok vannak benne.

Suraki 2011.05.10. 13:31:12

@Portalgeist: szerintem ezek az új technikák már bemutatkoztak. Talán az egyik legfontosabb koztük a GPGPU. Az általánosabb feladatokra is használható és programozható GPU-k már kész vannak néhány éve. Az ezekben levő plusz lehetőségek pedig óriásiak: egyedi igényekhez szabható fizikai-modellektől a valósidejű raytracingig minden lehetséges.
És ezekhez már ma is léteznek használható API-k, mint a CUDA vagy az OpenCL.
Amiben viszont igazad adok neked, hogy a DirectX etéren egyenlőre még lemaradásban van. Mert az MS a régi rossz szokásához hűen nem hajlandó mások (kész) szabványai mellé odaállni, hanem kényszeresen sajátot akar gyártani. Előbb utóbb csak lesz belőle valami.:-)

vargatom 2011.05.10. 13:56:36

@Portalgeist:

"Arra gondolok inkább, hogy ha lenne valami érdemi fejlődés a grafikában, akkor az valószínűleg PC-n mutatkozna be először."

Megint megemlíteném a Battlefield 3-at, ami az egyik (ha nem "a") legfejlettebb mai engine, ami egyrészt szerintem a látványból is egyértelmű. Másrészt viszont a belső felépítése is teljesen új, és ez az amit DX11-el sokkal egyszerűbb és hatékonyabb megvalósítani (most írhatnám, hogy pl. tiled deferred shadinget használ meg gamma korrekt lineáris bevilágítást, de nemtom ezek mennyit mondanak)
A jó svédek most azon izzadnak, hogy ezt mind valahogy átültessék az aktuális konzolokra is, anélkül hogy nagyon látványosan vissza kéne venni a látványból. De ahhoz hogy ebbe belevágjanak, az EA támogatása kellett, és hogy a BF3 engine-t más fejlesztők is átvegyék majd, így amortizálva a költségeket.

"Speciális processzora van, speciális a GPU-ja, speciális RAM-ok vannak benne."

Az egész memóriaarchitektúra is teljesen más, Xboxon pl. van egy központi 512MB általános célú, meg egy 10MB beágyazott buffer a GPU-ban még ma is komolynak számító 256GB/sec sávszélességgel, a PS3 pedig még egzotikusabb. Ezek még fontosabb különbségek, mint az hogy más utasításkészlete van, más az OS meg az API-k és így tovább.

maxyore 2011.05.10. 15:12:26

Tiszta Csillagkapu ez a topik bazz, az egyik egy másik dimenzióból jött, ahol a legújabb pécés játékok úgy néznek ki, mint konzolon, a másik meg a múltból, ahol az Xbox még egy moddolt pécé volt, ellentétben a Playstation-nal...

Portalgeist 2011.05.10. 15:18:43

@vargatom: Én is nagyon kíváncsian várom a BF3-at. Bár nem szeretem az ilyen stílusú játékokat, de technikailag egészen biztosan nagyon érdekes lesz. Azt hiszem, hogy korábban félreértettél, mert én azt nem vitattam, hogy a DX11-ben rengeteg olyan dolog jött, ami programozástechnikailag érdekes. Én azt kifogásoltam, hogy ez a rengeteg újítás nem hozott forradalmi javulást a látványban (legfeljebb kisebb reformokat). Erre írtam azt a példát, hogy az új autót sem azzal adják el, hogy könnyebb szerelni a szerelőknek, hanem azzal, hogy kényelmesebb, gyorsabb, biztonságosabb, stb. tehát olyan dolgokkal, amik a felhasználóknak jobbak. Mert végülis ők fizetnek érte, nem a szerelők (programozók).

De egyébként értem, amit mondasz, és persze, hogy a látványban is van javulás. Viszont ha kitennének egy új konzolt mondjuk 3-szor annyiért, mint amennyibe egy jelenlegi box kerül, ennyi grafikai újítással, akkor nem vagyok benne biztos, hogy letarolnák vele a piacot.

A konzolok felépítésének tekintetében csak példákat írtam, amik lényeges eltérések. Persze, rengeteg más különbség is van.

@SplitGuy: A polygonszám növelése kézenfekvő, bár eléggé favágó módszer. Ezen a téren nyilván lesz előrelépés. A tesszellációt sajnos jelen állapotában nem lehet orrba-szájba alkalmazni, mert megvan a gyenge pontja. A felületek találkozásánál elég csúnya dolgokat képes produkálni.

@Suraki: Vannak érdekes technológiák. Mondjuk a GPGPU-t pont nem érzem a konzolok esetében annyira jogosnak, mivel játék közben a GPU folyamatosan elég magas kihasználtságon van, nem nagyon vannak olyan idle időszakok, amikor másra lehetne befogni. De végülis ki tudja, lehet, hogy attól még ki tudják használni valahogy.

Suraki 2011.05.10. 15:58:43

@Portalgeist: A terhelésmegosztás lehetősége szerintem is inkább csak a desktop/workstation szegmensben izgalmas. De ennek van egy másik logikus hozadéka is: önmagában is többféle feladat ellátására képes a GPGPU.
Azzal, hogy nem kell feleslegesen belevonnod a CPU-t grafikus feladatok ellátásába, erőforrást spórolsz és teljesítményt növelsz (adott esetben nem is keveset).
Ezzel elérhetővé válik olyan technológiák alkalmazása a konzolok számára is, amikre eddig az erőforrások szőkössége miatt nem nyílt lehetőség.
Erre hoztam példának a raytracinget és a fizikai modelleket, ami tipikusan erőforrászabáló cuccok és jól használhatóak a játékokban is.

vargatom 2011.05.10. 16:01:43

@Portalgeist: A potenciál benne van, csak piaca nincs még, amiért érdemes lenne sok millió dollárnyi fejlesztési beruházásokba kezdeni. Nem adnak el PC-n annyit se a jó videokártyákból, se a nagy kaliberű játékokból, hogy megtérüljön, egy átfogó EA-s nagy akció kellett hozzá. A BF3 után nagyon fel fog ez pörögni.

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2011.05.10. 16:12:24

@MrEd: átlagos netbook alatt mit kell érteni? A netbook-ok nagyrésze intel atomos 1,66-os kifejezetten irodai alkalmazásokra van kitalálva.

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2011.05.10. 17:30:24

Soha nem preferáltam a konzolokat, de ez a kinect dolog tetszik. :P

hatR 2011.05.10. 23:00:16

debutalhatna egy Freelancer HD-val. de szep is lenne...

hatR 2011.05.10. 23:03:13

ha pedig cloud, akkor az onlive mar eleg szepen muzsikal.

IndaMuncher 2011.05.12. 14:47:09

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: A múltkor "eltűnt" a Borderlands Onlive-ról és elszállt vele 30 óra játékidőm. Szerencsére visszautalták a pénzt a játékbérlésért, mert azóta már csak USA-ban és Kanadában elérhető a Borderlands OnLive-on. Szóval nálam még nem tarolt a cloud gaming. :)

moli 2011.05.12. 15:03:23

@F.house: wow. na, pont ez a bajom a digitalis tartalomszolgaltatassal. a cloud erre csak ratesz egy lapattal.

moli 2012.03.29. 00:09:58

allitolag a playstation4 se fogja tamogatni a hasznaltjatek-kereskedelmet, mint az xbox720
kotaku.com/5896996/the-next-playstation-is-called-orbis-sources-say-here-are-the-details

marpedig ilyen uj konzoljatek uj arak mellett.. megassak a sajat sirjukat, tenyleg ez lesz az utolso konzol-generacio. lenyomja oket az onlive, en a helyukben mar puncsolnek a jatekstudiokkal.
süti beállítások módosítása