Őszintén megmondom, meglepődtem, amikor a múlt heti szavazáson a Raid Over Moscow nyert – érzésem szerint nem olyan klasszikus ez, mint például a Head Over Heels vagy a Lords of Midnight, amiket maga mögé utasított, és a retrós szaklapokban is alig említik. Viszont az biztos, hogy itthon némi misztikum övezte a játékot, az a hír járta, hogy nálunk be van tiltva, hiszen Lenin-szobrokat kell benne szétlőni. Persze ennek a fele sem igaz.
Moszkvai utazásunkat Salt Lake Cityben kell kezdenünk, a Bruce Carver és testvére alapította mormon fejlesztőcsapatnál, az Access Software-nél. A cég nem túl jelentős tényező a játéktörténelemben, de azért csinált emlékezetes programokat (például príma golfszimulátorokat, a Leaderboardot és a Linkset). A nyolcvanas évek első felében viszont kevésbé békés játékokat láthattunk tőlük: a Beach Head című C64-es programmal lettek igazán ismertek, ami ügyességi-lövöldözős játék volt és több egyszerűbb aljátékból állt. Az egyik pályán hadihajót kellett manőverezni, a másikon repülőket lőni egy ágyúval, és így tovább. Valahogy így:
A játék 1983-ban jelent meg és akkor még elég szokatlan volt ez a változatos, minijátékokra építő játékmenet (amit később aztán a Cinemaware vitt tökélyre, ugye). Carverék felvették a kapcsolatot Geoff Brownnal, az akkoriban megalakuló US Gold vezetőjével, és megegyeztek, hogy Európában Brown fogja terjeszteni a játékot. A Beach Head váratlanul nagy siker lett, a portolásokkal együtt körülbelül egymillió példányban kelt el, így természetesen készült folytatása és az Access-US Gold együttműködés hosszú távú lett. A Beach Head II előtt azonban Carverék fejlesztettek egy nagyon hasonló játékot, ez lett az Raid Over Moscow.
A játék azzal keltett nagy figyelmet, hogy nem gonosz alieneket vagy jövőbeli gonosz űrkatonákat kellett irtani benne, hanem gonosz szovjeteket. És mivel a program 1985-ben, tehát még éppen a hidegháborús para végén jelent meg (és a szlogenje – „Játssz úgy, mintha nem lenne holnap” – is erre bazírozott), nagy felzúdulást keltett több országban. A nukleáris leszerelésért indított mozgalom (Campaign for Nuclear Disarmament, ennek logójaként született a híres békejel) akkori elnöke, Bruce Kent például hevesen kikelt ellene. Finnországban pedig egy kommunista beállítottságú politikus odáig ment, hogy parlament elé vitte a kérdést a tilcsákbea-vonalon. A programot nem tiltották be, viszont a parlamenti vita nagy reklámot csinált a játéknak, ezért ritka jól fogyott a finneknél. A tiltakozások hatására azért az US Gold kicsit meghátrált: a későbbi portokban és újrakiadásokban már csak simán Raid volt a játék neve.
Geoff Brown pár éve a RetroGamernek adott egy interjút, és azt mondta, hogy szerinte a tiltakozások túloztak, és hogy „egy jól képzett gyerek különbséget tud tenni fantázia és valóság között.” Én emlékszem azért arra, hogy milyen volt akkor találkozni a játékkal, amikor az általános iskolai rajzórán még Aurórát és Téli Palotát kellett rajzolni, Lenin elvtársról nem is beszélve. Szóval én nem voltam jól képzett gyerek, nekem az esett le, hogy nekünk szeretni kell a szovjeteket, a játék viszont utálja őket – de mivel jó játék volt, felfogtam lázadásként, hogy a programmal játszom. A legenda viszont nem igaz, hogy nálunk betiltották volna, csak nem forgalmazták – mint ahogy annyi más nyugati játékot sem. Warezban viszont persze bejött az országba. És én egyetlen Lenin-szobrot sem láttam a játékban.
Ha a körítést elfelejtjük, a Raid Over Moscow igen kellemes kis minijátékgyűjtemény volt a Beach Head nyomdokain. Feltéve, ha az ember túljutott a híres-hírhedt első pályán, ami legendásan nehéz volt (még ma is visszatérő fórumtéma a C64-es oldalakon). Ezen a vadászrepülőinkkel kellett kijutni egy hangárból, ami lehetetlennek feladatnak tűnt egészen addig, amíg a játékos rá nem jött, hogy meg kell nyomni az F7-et, hogy kinyíljon a hangárajtó. Persze ehhez kicsit fel kellett szállni, és meg kellett közelíteni a hangárajtót, valahogy úgy, ahogy az animgif mutatja. Ha sikerült a manőver, megtámadhattuk egy világtérképen azt a várost, ahonnan a szovjetek éppen kilőtték a rakétájukat. A második pálya egy Zaxxon-szerű lövöldözés volt, aminek a végén ki kellett lőni egy rakétasilót. Ha ezt a silót kilőttünk Minszkben, Leningrádban és Szaratovban is, következett a harmadik, moszkvai játékrész. Itt a Kremlt kellett alapig bontani egy bazookával, miközben a Kreml védőit is ritkítottuk – ha ez is sikerült, jött az utolsó pálya, egy Discs of Tron-klón. Itt a központi reaktort védő robotokat kellett egy mandinerből küldött koronggal elintézni (hogy hősünk miért váltott bazookáról diszkoszra, arról nem szólt a fáma). Az utolsó robotnál beindult egy visszaszámláló – ha ezalatt kinyírtuk a robotot, megmenekültünk, ha nem, akkor mi is felrobbantunk a reaktorral együtt, de legalább Amerikát megmentettük (tehát kétféle befejezése volt a játéknak).
Bár inkább a címe tette híressé a Raid Over Moscow-t, mint újszerű játékmenete, azért tisztességes hasznot hajtott. Portolták Atarira, Amstradra, Spectrumra, Apple II-re és még Enterprise-ra is – 1989-ben majdnem Amigára is (a kép is ebből), de végül ezt az átiratot nem vette olyan komolyan az US Gold, talán azért sem, mert addigra már új szelek fújdogáltak keleten. Összesen pár százezer darabot adtak el belőle, szóval nem volt olyan kivételes siker, mint a Beach Head.
Aki kipróbálná a játékot, itt töltheti le a C64-verziót (emulátorok itt), de aki inkább pc-n játszana vele, megtalálja a remake-jét is a neten, sőt van egy böngészőben játszható Java-verzió is, de ez nekem nem működött rendesen. Mivel jövő héten megint hardveres Heti retro lesz, most arról szavazhattok, hogy két hét múlva milyen játék legyen a rovatban – ezúttal DOS-klasszikusok közül választhattok.
Utolsó kommentek