HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

A Zynga otthagyja a Facebookot?

2010.05.10. 09:30 miguel_

Nézőpont kérdése, hogy most a gazdája kezébe harap a Zynga, vagy végre megszabadulunk a sok kéretlen Farmville, Mafia Wars, satöbbi üzenettől, de a lényeg, hogy nagyon úgy tűnik: a legnépszerűbb internacionális közösségi oldal segítségévek sok tízmilliós rajongótáborra szert tevő flashjátékos mamutcég saját site indítását tervezi Zynga Live néven, és ezzel egy időben teljesen kivonul a Facebookról.

Persze nem a játékokban részt nem vevők jajkiáltását hallotta meg a Zynga, vagyis nem azok miatt lépnek le, akiket halálra idegesítenek az üzenőfalat elborító, szomorú bocikról hírt adó, illetve csirkeól építést segítő kattintásért kuncsorgó üzenetek. Sokkal inkább az a 30%-os részesedés tett be az együttműködésnek, amit a Facebook üzemeltetői sápoltak le a pénzért megvett kiegészítők után. Ha valaki nem tudná, a Farmville-ben például az igazán csecse cuccokat a jó játékkal keresett játékpénzből nem, csak valódi átutalással szerzett javakból lehetett megvásárolni. Pontosan nem tudni, mekkora biznisz volt ez így, de ha azt vesszük, hogy saját tapasztalataink szerint minden tizedik ember hülye, és ezt kivetítjük erre a helyzetre, akkor is több millió ember vett legalább egyszer 5 dollárnyi farmpénzt. Így már elég érthető, miért is lép le a Zynga: nagy pénz van a virtuális farmolásban és bűnözésben, ráadásul aki játszani akar a programjaikkal, az követi őket akárhova.

67 komment

Címkék: botrány facebook pénz virtuális valóság állatság farmville mafia wars zynga

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr181987719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Blowfish 2010.05.10. 10:09:13

Javítsatok ki, ha tévedek, de a FarmVille és társai, nem a plafonon való repedésszámolás virtuális megfelelője?

És mint pótcselekvés, nem hiszem, hogy érdekelni fog bárkit is, amennyiben 2+ kattintást kell tennie az ügy érdekében. sorvasztja az agyát majd más FB játékkal, vagy felfedezi a kongregate-et.

www.youtube.com/watch?v=odBDAcOEKuI

idiotapocs 2010.05.10. 10:10:24

Idióták. Főleg a facebook-osok, szerintem. Ha normálisan lenne struktúrálva a facebook(tematikus falak, pl. music wall, games wall), az üzenetek sem ömlesztve jönnének (tudom, van némi befolyásunk a rendszerre, de vajmi kevés) akkor sokkal több app megférne egymás mellett, nem kellene 30%-os sáppal lehúzni mindenkit, és a felhasználók is boldgogabbak lennének. Csak én látom úgy hogy az egész oldal nem 400 millió emberre lett tervezve? Ugyanaz megy itt is mint iwiw-en, csak nagyban.

Malachi 2010.05.10. 10:13:26

az utolsó fél mondattal nem értek egyet, ha ezek a szarok lekerülnek a Facebook-ról, szóval eltűnnek a VILÁG szeme elől, valószínűleg - ha ki nem is pusztulnak - de töredékére zuhan majd a felhasználóik száma. a helyzet az, hogy az ilyen "játékokban" a legnagyobb pluszt a közösségi élet adja, hogy versenyezhetsz a haverokkal, hogy mindenki láthatja milyen ügyes vagy. nem is értem igazán ezt a lépést, az ilyen izék szerintem csak közösségi oldalakon élhetnek meg igazán, önmagukban nem. arra ott a Sims, vagy ilyesmik.

persze ez csak az én véleményem.

paráznabillegető 2010.05.10. 10:13:27

ah, facsehájp ni.
gennyes kelés a seggem partján.
simán elmúlik.

miguel_ 2010.05.10. 10:16:26

@Malachi: Lehet, de akik nagyon rászoktak (értsd fizető közönség), azok mennek velük. Illetve ha már csak egy részük megy, akkor is megéri a Zyngának.

Malachi 2010.05.10. 10:31:22

@MrEd: na igen, biztosan kiszámolták jól, hogy rövid távon ez a lépés így nem lesz bukó. viszont leszállnak a hype-rakétáról, ami hosszú távon meg ki tudja, mire vezet.

annyira kár, hogy nincs időm lefordítani, de itt egy videó, amit mindenkinek látnia kéne, akit kicsit érdekel a közösségi oldalak jövője, hogy mi lehet ebből az egész felhajtásból. nagyon érdekes amúgy is. ez alapján és biztos nem szállnék ki a Facebook-ból. soha. ha 40%-ot kérnének, akkor sem.

g4tv.com/videos/44277/DICE-2010-Design-Outside-the-Box-Presentation/

pannonfunk 2010.05.10. 10:34:48

@MrEd: Pontosabban, akkor eri meg nekik, ha legalabb 70%-uk megy. Kulonben jobban jarnak a mostani 30%/os sappal...

rexter 2010.05.10. 10:36:17

szerintem nay hibat követ el a zynga, de a facebook is ha engedi kivonulni. mondjuk nekem mind1.

Pharaoh85 2010.05.10. 10:38:49

Jelenlegi felhasználók lehet, hogy átmennek, de újak sokkal lassabban fognak jönni, mint a facebookon.

s.e.c 2010.05.10. 10:40:56

Hát szerintem elég hülyék, a Facebook nélkül tuti többet buknak mint 30%. Maga a Farmville egy szar, az ismerősök teszik érdekessé. Facebook nélkül meg még egy plusz oldalra kellene regelni.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.05.10. 10:41:40

Én az igazi farmomon szüretelem a sárgarépát, a póréhagymát és persze a lédús kajszibarackot! Idén már lesz ínycsiklandó szeder is! A törpetyúkok zsenge tojásaiból pedig hagymás rántotta készül, melyet friss kecsketejjel fogyasztok el!

MagyarZizzi (törölt) 2010.05.10. 10:42:29

Hurrá! Nekem nincs fcaebook-om, de élőben is nagyon unom, hogy ha beszélgetek az ismerőseimmel, két mondat után a nyomorult farmjukkal jönnek. Hát nincs ezeknek életük?!

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.05.10. 10:45:02

tudom, hogy vérgáz, de én szokok jáccani farmvillával, viszont valódi pénzt egy büdös buznyákot sem vagyok hajlandó fizetni semmilyen fícsörért.

Arilian 2010.05.10. 10:46:09

Bezzeg, IDDQD fórumra írogatni munkaidőben az az igazi 'Élet' :)

Malachi 2010.05.10. 10:48:47

@Arilian: bizony, ha saját magadnak osztod be a munkaidőt. szerbusz.

lOc (a pasztafáriánus) 2010.05.10. 10:54:50

@idiotapocs: A facebookban ha úgy vesszük tematikus falak vannak, ugyanis arra szűrsz amire akarsz. Plusz azt tiltassz le, amit és akit akarsz.

Más:
Egyébként soha nem értettem azokat az idiótákat akiket zavart a Farmville, de arra a 2 kattintásra képtelenek voltak hogy letiltsák, helyette klubokat, cause-okat hoztak létre emiatt és státuszüzenetekben szidták a Farmville-t.

moli 2010.05.10. 10:56:04

@lOc (a pasztafáriánus): nekem nincs facebookom es zavar a farmville. sot, maga a facebook is. ilyenkor mi van?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.05.10. 10:56:24

Szerintem az az arc, aki összehozott a gyakorlatilag semmiből egy sokmilliárdos céget, az csak tudja miről beszél.
Az elején nyilván bukni fog vagy 80% usert, de az értékes felhasználókból (akik fizetnek is a szolgáltatásért) valószínűleg kevesebb, mint 30%-ot fog veszíteni, szóval megéri nekik.

Ez pont olyan, amikor a Vatera fizetőssé alakult: lemorzsolódnak a cég számára értéktelen felhasználók, akik amúgy is csak nyűgnek voltak ott.

Kopi Luwak (törölt) 2010.05.10. 10:57:20

Érdemes lenne a bünti blogon egy bejegyzést írni arról, hogy mit érdemel az, aki képes pénzt kiadni egy felturbózott virtuális metszőollóért...

Thresher 2010.05.10. 11:01:03

Soe értettem miért kell mindig rinyálni a falon lévő FarmVille özön miatt... ott van egy kibekúrt HIDE gomb, megnyomod, és mintha a FV sose létezett volna.

f74 2010.05.10. 11:01:23

@Arilian: LOL

Én sem értem, hogy mi a baj a Farmville-el. Ha valakinek tetszik akkor játszon vele. Ha meg idegesíti akkor (szó szerint) 2 kattintással kiszűrheti.

Thresher 2010.05.10. 11:02:13

@lOc (a pasztafáriánus): Oppardon, láttam már másoknak is feltűnt. Nem olvastam végig a hsz-eket, my bad.

lOc (a pasztafáriánus) 2010.05.10. 11:03:35

@moli: Ilyenkor nem rólad beszéltem. :P Te felírhatod bármilyen falra ezt, hogy kapja be a Facebook és a Farmville.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2010.05.10. 11:06:54

Ha nem tévedek az idegesítő üzeneteket egy mozdulat kikapcsolni. Akinek ez nem megy, az miért van egy közösségi oldalon?

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.05.10. 11:10:05

@Sparhelt: Talán kommunikálni a barátaival? Nem ECDL-köteles munkakör a facebook, hanem egy szolgáltatás, amit a szolgáltató érdeke lenne a lehető legergonomikusabbá tenni. Csak most a játékosok igényei felülírják a napi felhasználóét.

2010.05.10. 11:12:47

hú ez jó lenne...

Mr. Blowfish 2010.05.10. 11:14:39

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

Az is hozhat rossz üzleti döntést akinek milliárdos cége van. Nem ez lenne az első eset.

A kazuálokat meg hol lehetne jobban elérni mint a kazuálmekkában (FB). Mert onnantól, hogy lépnek, ők is "csak" egy F2P browser MMO fejlesztő/kiadó lesznek akik kalapozhatnak a userekért netszerte versengve a kismillió vetélytársukkal.

Powerpill 2010.05.10. 11:15:16

amúgy ezek a programok rengeteg kamu facebook felhasználót generáltak. (szerintem a 85 millió farmerből legalább 5-10 millió ilyen fake) az emberek olykor 6-10 kamu felhasználót regelnek facebookra (farmvillere), hogy tudjanak maguknak a fő farmjukra küldözgetni ajándékokat, csirkeólat meg miegymást építeni. amennyiben valakinek vannak ismerősei aki ilyet csinálnak, neadj isten még zyngázik is, elég gyakran kapnak ismeretlen júzerektől friend request-et. ez igencsak kurva idegesítő tud lenni, az üzenőalon meg le lehet tiltani az alkalmazásokat, tehát ezzen ne sírjon senki.
amúgy úgy gondolom, ha simán átmegy a cucc saját site-ra, jobb lesz azoknak is akik rá vannak kattanva, mert saját kis virtuális farmerközösségükben tudnak trollkodni. akik nem zyngáznak, azoknak is jobb lesz a requestek megszűnése miatt (bár ezeket a közeljövőben beszünteti a facebook). azok számára, mint pl én, akiknek van farmjuk, de csak kb az irodai monotonítás alkalmankénti megszakítására használják, hát számunkra meg szerintem tök mindegy, tényleg ott a kongregate (ami szvsz kissé addiktívabb).

thinkEdem 2010.05.10. 11:18:50

Farmville-t sosem próbáltam, facebookot utálom. Ha elköltözik onnan, és nagyon unom magam, lehet, hogy ki fogom próbálni. FB-n már meggyőződésből nem játszok semmivel. Nem hiszem, hogy egyedül vagyok ezzel.

Szóval a Zynga veszít egy nagy adag FB-s pléjert, de valószínűleg szerez egy adag FB-t nagy ívben kerülő usert.

lepattanó korong 2010.05.10. 11:25:41

Felhívnám a figyelmet a poszt végére biggyesztett kérdőjelre, valamint az eredeti címben lévő "might" segédigére. Bulvárosodik a blog?

Serathis 2010.05.10. 11:37:44

Kazuárok a gaming tönkretevői :)

Boorisz (törölt) 2010.05.10. 11:46:44

Tény hogy csak nyernek rajta, gondolom a szervereket eddig is nekik kellett fenntartani amin futnak az nem lesz változás. Ha nem fizető játékosok nem mennek az sem veszteség, aki meg befizetett az megy velük.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.05.10. 11:46:59

Ez azt jelenti, hogy átviszik az állataimat egy másik telekre?! Bocika nem fogja bírni a költözést!

2010.05.10. 12:02:42

Aki folyamat amiatt sípol, hogy kéretlen üzeneteket kap egy apptól, miközben képtelen megtalálni az block/hide gombot, az hülyébb, mint aki ezeket az üzeneteket postolja. Miközben felsőbbrendűnek gondolja magát, ugyanúgy szennyezi a virtuális teret a füstölgésével, és még hájdolni is nehezebb :). Think again!

(kb mint a megasztáros híreknél megjelenő 'sosem nézek tévét mert fos' arcok)
(én meg kb mint a 'ha nem tetszik nem kell nézni' arcok :)

Van összes appot rejtő firefox addon is, pl: www.chocolatesoftware.com/firefox/, persze ezt bonyolultabb használni még a hide gombnál is.

mr.guargumi 2010.05.10. 12:08:29

Nagy tévedésben élnek, ha azt hiszik, hogy követik őket bárhová..az ő sikerük nem kis részben az FB "keret" miatt lett akkora, amekkora, szóval közösségi portál+játék, ez a siker recept. x+1ik saját közösségi portált meg felesleges nyitni..szerintem.

moli 2010.05.10. 12:22:47

@somewhat damaged: ezt mar megbeszeltuk, a "hulyek" nem nyomogatnak hide-ot se 100-szor.

Démonmac1 2010.05.10. 12:23:19

"Mr. Blowfish 2010.05.10. 10:09:13
Javítsatok ki, ha tévedek, de a FarmVille és társai"
"És mint pótcselekvés, nem hiszem, hogy érdekelni fog bárkit is"

Tévedsz. Mégpedig nagyon nagyot.
u.i. nem mindenki csóró ám

moli 2010.05.10. 12:45:21

@rexter: es en mit is lose-oltam ezen? mert te a szemelyes adataidat.

idiotapocs 2010.05.10. 12:45:45

@lOc (a pasztafáriánus): ok, de mi van ha nem letiltani akarok valamit, hanem mondjuk hétköznap nem érdekel ki milyen birkát vett, hétvégén viszont igen??

Stupidella 2010.05.10. 13:09:31

Hánemtom. Én azér járok a fészbukra hogy játsszak is. Azért játszom a fészbukon, mer ha már úgyis oda járok...

Ha különválnak, akkor nem fogok se fészbukozni, se farmozni, ez így egyben, egy helyen volt kényelmes és jó nekem.

Aki meg nem tud HIDE-olni, csak picsogni, hogy jajadezavarafarmosüzi, az nyaljon le.

Picsasereghajtó 2010.05.10. 13:17:28

Hiányozni fognak a "Béla found a lonely cow on his farm, oh no!" üzenetek...

malar 2010.05.10. 14:17:26

"Pontosan nem tudni, mekkora biznisz volt ez így, de ha azt vesszük, hogy saját tapasztalataink szerint minden tizedik ember hülye, és ezt kivetítjük erre a helyzetre, akkor is több millió ember vett legalább egyszer 5 dollárnyi farmpénzt. "

Hülye magyar mentalitás, hogy semmiért nem akarunk pénzt adni. A világon semmi nincs ingyen. A farmville azért kér pénzt a traktorért, mert amúgy maga a játék ingyen van és valamiből ők is szeretnének megélni. Ott a lehetőség, játszhatsz ingyen, kézi ekével dolgozva meg a mezőt, vagy kiperkálod azt a 2 dollárt és veszel egy traktort amivel beszántod az egészet egy pillanat alatt. (gyk: lövésem nincs a játékról, az elvet próbáltam szemléltetni)

Azon elmélkedni, hogy mennyi értelme van egy virtuális farmot karbantartani felesleges. Egyrészt ez is egyfajta hype alapú közösségi divatjáték, másrészt bármivel elvan az ember ami interakciót igényel a részéről és ezáltal le tudja kötni. Ha csinálsz egy játékot, ami nem szól másról, csak hogy nyomogasd az enter gombot a megfelelő ritmusra és pontozod azt, hogy mennyire sikerül eltalálni a ritmust.. nos garantálom neked, hogy ennek is lesz egy párezres, ha ugyan nem nagyobb FB követőtábora. Ha ezt megfejeled különböző közösségi funkciókkal, pl versenygombnyomogatás és társai, akkor mégbeljebb vagy a siker felé. A legegyszerűbb játékokba is megdöbbentő mennyiségű időt lehet beleölni, sőt.. azokba lehet csak igazán sokat :)

Végezetül pedig még ennyit: az ezen a blogon a farmville-t lenéző playerek közül meglepne, ha akár csak egy maroknyi lenne, aki nem játszik / játszott valamilyen MMO-val. Az elv ott is ugyanaz, csak a csirkék helyett a karakteredet eteted és nem búzát farmolsz, hanem aranyat. Kockák vagyunk mind, legfeljebb nem mind vagyunk eléggé őszinték hozzá, hogy ezt (akár csak saját magunknak is) beismerjük.

malar 2010.05.10. 14:19:33

Amúgy pedig, ha már farmville akkor:

"*Mooo*, are you happy now?"

AlexWolf 2010.05.10. 14:33:26

Én nem vok a fécbokon sem az iwiwen...de nem is hiányzik, ha meg flashjáték kell, akkor ott a onemorelevel.com.

webmestar 2010.05.10. 14:36:35

szerintem is egy része menne a Zyngaval, de az átlag FB felhasználó (kb 70%) elkezdeni játszani MÁSSAL, ami az FB-n fellelhető lesz.

csibra 2010.05.10. 14:45:45

Én pl. már vettem famcash-t, mégpedig akkor amikor a befizetett pénz felét odaadták a Haiti földrengés áldozatainak.Ettől lehetek még sikeres ember?

Syolos 2010.05.10. 16:57:36

@AlexWolf: "Én nem vok a fécbokon sem az iwiwen..."

Nembaj, az ostoba emós "vok" kifejezésért téged is lenézünk :)

mjudti 2010.05.11. 06:49:31

én csak azért regeltem a facebookon, mert hallottam a farmvilláról. Szeretem, hogy az idealizált világban, minden úgy megy, ahogy én akarom :)volt pár sznob ismerősöm, akik nem bírták szuperagyú infomatikusként nem találták a hide gombocskát... és folyton anyáztak nekem, hogy ne zaklassam őket. egy darabig kiválogattam őket ajándékküldéskor, de aztán lesz@rtam a fejüket, ilyen ismerős nekem nem kell, oszt töröltem őket a vérbe a sznobságukkal együtt.
Aki fizet egyébként a fv pénzekért, tényleg kattant. egy játék addig az, amíg nem a pénzről szól... nekem... aki meg beleesik, az tényleg egy marha - soha az életben egy kanyi vasat nem fogok adni ilyenért

moli 2010.05.11. 10:20:32

@mjudti: reges regen, mikor a barataim internethez jutottak, nekialltak vicces emaileket kuldeni, (akkoriban) oriasi attachmentekkel, valogatasviccekkel, idezetekkel a goatse-rol. korlevelben, mindenki emailcime lathato. (push)
en mar akkor sem ertettem, mi ertelme ennek, hisz hogy ha valaki a net elott ul es epp viccre vagyik, rakeres, bejon 10000 weboldal viccgyujtemennyel. (pull)
igy hat meguntam, es onnanol kezdve minden ilyen emailre reply-to-all a legkemenyebb kurvaanyazassal, amit talaltam. sok szamomra idegen ember irt vissza felhaborodva, hogy ki vagyok en, es mi ez a level. erre mindig eleg volt annyit visszairnom, hogy: "ugye milyen idegesito keretlen emailt kapni?"
par het alatt mindenki emaillistajarol sikeresen leiratkoztam, pedig nem is hasznaltam a ravatal kifejezest.

nem hianyoznak az elmult ~15 ev ota sem.

sznobsag vagy etikett?

f74 2010.05.11. 12:40:38

@moli: szimplán parasztság

moli 2010.05.11. 12:44:14

@f74: hat en is ezt mondom, viccesemail korlevelben=parasztsag.

f74 2010.05.11. 12:46:47

@moli: annyira azért nem mint kurvaanyázni körlevélben.

moli 2010.05.11. 12:49:33

@f74: tehat ha gepfegyverrel lonek rad, ketszer megkered, hogy legyszi ne, nem hagyjak abba, majd ezutan raketaval felrobbantod az egesz szart a gecibe, az parasztsag.

kiprobaljuk? mi is az emailcimed?

f74 2010.05.11. 12:51:21

@moli: Simán csinálhattál volna egy szűrőt a FW: FW: FW: subject-re :)

moli 2010.05.11. 12:54:01

@f74: utalom a szolasokat es mondasokat, de van EGY:

"Ne adj neki halat, tanitsd meg horgaszni/halaszni."

hat igy.

CosmoBacsika 2010.05.11. 12:55:22

@moli: és vannak még barátaid ? :)

f74 2010.05.11. 12:57:45

@CosmoBacsika: LOL. Én nem mertem megkérdezni :)

moli 2010.05.11. 13:00:20

@CosmoBacsika: nincsenek, de en gyulolom az embereket, mert vegtelenul ostobak es hazugok. imadom az allatokat, mert oszintek, a gepeket, mert engedelmeskednek (programozo vagyok). en igy vagyok boldog.

f74 2010.05.11. 13:04:10

@moli: Ok. Ez így mindent megmagyaráz :)

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2010.05.11. 16:55:00

@Thresher: Cseszheted a hide-ot, ha még státuszüzenetben is deszkáért vinnyognak. Persze lehet ismerőst is törölni, igaz, de milyen már valakitől, ha virtuálisan is, istállódeszkák miatt elbarátkozni? =)

jtrencsenyi 2010.05.11. 20:59:34

Na akkor, hogy értse mindenki. A Zynga nem megy a FB-ról sehová, csak éppen jobb tárgyalási pozícióba próbál kerülni, mert sokallja a 30%-ot.

"Pontosan nem tudni, mekkora biznisz volt ez így..."

Dehogynem tudjuk. ;)
www.gamasutra.com/view/news/28322/Study_21_Percent_Of_Gamers_Aware_Of_FarmVille_Play_It_Daily.php

Stupidella 2010.05.11. 23:11:12

@Skar / kergezerge: az értelmesebbje nem rinyál istállódeszkáért. A még értelmesebbje pedig csinál külön ismerős-csoportot és csak azok részére teszi közzé a bocikákat, stb-t, akik szintén játszanak.

miguel_ 2010.05.12. 02:46:50

@jtrencsenyi: Annak azért örülök, hogy nagyjából jól lőttem be a 10%-ot. :)
süti beállítások módosítása