HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Mai nyereményjáték: D20-lottó

2010.10.07. 12:00 Stöki

Ígértem, hogy szülinapi nyereményjátékaink között lesz agyatlan szerencsejáték is, most jött el ennek az ideje. A játék neve D20-lottó és külön erre az alkalomra találtuk ki. Kell hozzá három húszoldalú dobókocka (ez van nekünk) és extra adag mázli (ezt ti szerezzétek be valahogy). A D20-lottó szabályai:

Küldj el a címünkre három számot 1 és 20 között, ez lesz a szelvényed. Nem muszáj különböző számokat küldeni, az 1,1,1 éppúgy érvényes szelvény, mint az 1,10,20.
– A szelvény beküldésének határideje október 10. vasárnap 12:00.
– Egy ember csak egy szelvénnyel játszhat (figyeljük a gyanús emaileket, a duplázókat kizárjuk).
– Hétfőn egyszerre dobunk három darab húszoldalú kockával (ikozaéderrel, ha úgy tetszik). A dobás eredménye lesz a D20-lottón kihúzott három szám.
– Ha a beküldött szelvények között van egy, esetleg több telitalálat, ezek nyernek. Ha nincs, a nyereményeket a kéttalálatosok között sorsoljuk ki.

Ezúttal három konzolos játékot lehet nyerni a BSC jóvoltából: F1 2010 (Xbox 360), Singularity (PS3) és Spiderman Shattered Dimensions (PS3) a három jómadár. A D20-lottón egyébként nem lehetetlen a telitalálat, ha a blog olvasótáborából indulok ki. Felidéztem a valszámórákon szerzett harctéri traumákat, és ha minden igaz, itt húsz elem harmadosztályú ismétléses kombinációjáról van szó. A megfelelő képlettel ki is lehet számolni, hogy 1540-féleképpen lehet három számot kidobni három darab húszoldalún. Ennyi szelvény biztos nem lesz, de több száz tuti jön, szóval van esélye a telitalálatnak. (És azt figyeltétek, milyen ügyesen visszafogtam magam végig, hogy ne D20-lottó™-et írjak?)

És persze pörög még az egyszámjátékunk és a képregényforgatókönyv-pályázat is, ahol további játékokat nyerhettek.

31 komment

Címkék: születésnap lottó nyereményjáték d20

Jersey Shore + Final Fantasy = ???

2010.10.07. 09:16 hancu

Nem tudom, kinek van szerencséje ismerni az MTV Jersey Shore című suttyóparaszt-valóságsóját. Aki nem, annak csak annyit, hogy ez a bizonyíték arra, hogy bőven van még hová süllyedni a magyar kertévék hasonló próbálkozásaival - aki meg igen, és esetleg otthon van a klasszikus japán RPG-k világában is, annak itt a Collegehumor videója reggelire, halmazati büntetésként.

 

14 komment

Címkék: tv bulvár valóságshow collegehumor

Heti retro: Raid Over Moscow

2010.10.07. 08:00 Stöki

Őszintén megmondom, meglepődtem, amikor a múlt heti szavazáson a Raid Over Moscow nyert – érzésem szerint nem olyan klasszikus ez, mint például a Head Over Heels vagy a Lords of Midnight, amiket maga mögé utasított, és a retrós szaklapokban is alig említik. Viszont az biztos, hogy itthon némi misztikum övezte a játékot, az a hír járta, hogy nálunk be van tiltva, hiszen Lenin-szobrokat kell benne szétlőni. Persze ennek a fele sem igaz.

Moszkvai utazásunkat Salt Lake Cityben kell kezdenünk, a Bruce Carver és testvére alapította mormon fejlesztőcsapatnál, az Access Software-nél. A cég nem túl jelentős tényező a játéktörténelemben, de azért csinált emlékezetes programokat (például príma golfszimulátorokat, a Leaderboardot és a Linkset). A nyolcvanas évek első felében viszont kevésbé békés játékokat láthattunk tőlük: a Beach Head című C64-es programmal lettek igazán ismertek, ami ügyességi-lövöldözős játék volt és több egyszerűbb aljátékból állt. Az egyik pályán hadihajót kellett manőverezni, a másikon repülőket lőni egy ágyúval, és így tovább. Valahogy így:

81 komment

Címkék: retro botrány raid over moscow heti retro jatek

A tengerészgyalogosokat nem a kecsességükért szeretjük

2010.10.06. 22:18 Stöki

Bizonyíték erre a lenti videó - valahogy a Blizzard cgi-filmjeiben meggyőzőbben mozognak a derék terranok, mint a Föld bolygón.

14 komment

Címkék: videó állatság starcraft cosplay

Lány a játékboltból

2010.10.06. 20:39 hancu

Ez a klip kivételesen nem egy kimondottan mai darab, de a születésnapi héten ennyi belefér, főleg ha a főszereplő nem más, mint a kollektív gémer-tudatalatti nedves álma: a lány a játékboltból.

(Egyébként a G4TV-n futó Attack of the Show sorozat ezredik epizódjának tiszteletére készült tavaly nyáron.)

5 komment

Címkék: zene

Mai nyereményjáték: Egyszámjáték három nyertessel

2010.10.06. 12:00 Stöki

Folytatódik szülinapi nyereményjáték-sorozatunk, mégpedig egy egyszámjátékkal, mert ennek nagy sikere volt a Halo: Reach nyereményjátékánál. Vagyis küldjetek a címünkre egyetlen pozitív egész számot (1, 2, 3, ...), amivel részt vesztek az egyszámjátékon. Az egyszámjátékban szokás szerint az a nyertes, aki a legkisebb olyan számot mondja, amit senki más nem mondott. (Tehát ha erre a nyereményjátékra a következők érkeznek: 1, 25, 14, 5, 1, 14, 1, 65, 5, akkor a 25-ös szám beküldője nyer, mert az 1-est, az 5-öst és a 14-est többen is beküldték, így ezek a számok kiesnek.) Egy ember csak egyszer jelentkezhet, kéretik ezt betartani (a gyanús emaileket nem vesszük figyelembe). A szám beküldési határideje október. 8. péntek 12:00 (vagyis pontosan két napotok van).

Segítségül annyit elmondok, hogy a Halo: Reach nyereményjátékánál kb. 250 szám érkezett, a legtöbb 1 és 30 között volt, és az első 20 számból csak három maradt, amit csak egyszer küldtetek be: a 10-es, a 15-ös és a 20-as. De az a verseny egy Xbox 360-as játékért ment, a mostani pedig három pc-s folytatásért megy majd, szóval lehet, hogy most többen jelentkeznek és a kisebb számok közül még több kiesik. A nyereményeket az íróasztalom fiókjában találtam, de gyanítom, hogy oda a CD Projekttől és a Cng.Hu-tól érkeztek, mert egy Overlord II, egy Supreme Commander 2 és egy Bioshock 2 a három stuff. A mostani egyszámjáték annyiban különleges, hogy három nyertes is lesz, a három legkisebb „egyszám” gazdái. Közülük először az abszolút nyertes, tehát a legkisebb számot beküldő választhat majd a három nyeremény közül, aztán a második, majd a harmadik.

És persze vasárnapig várjuk még a képregény-forgatókönyveket is azoktól, akik EA-s játékokat is nyernének.

Apróbetűs kitétel: a határidő után érkező pályázatok beküldői jönnek nekünk egy általunk választott röviditallal. Most hétvégén is jött még egy szám a Halo-nyereményjátékra, pedig annak már majdnem egy hónapja vége.

16 komment

Címkék: születésnap nyereményjáték

Végre: Trollkodásért beintett a bíróság Tim Langdellnek

2010.10.05. 19:10 Stöki

A világ legnagyobb védjegytrollja, Tim Langdell, aki második lett a suttyólistánkon, végre jól pofára esett. Langdell ugyebár abból él, hogy valaha bejegyeztetett egy Edge Games nevű céget (ami csinált pár nem túl emlékezetes játékot), és azóta védjegybitorlásért perel boldog-boldogtalant, aki használja az „edge” szót. A gond az, hogy ez egy értelmes angol szó (jelentése: szél, szegély, perem), szóval Langdell próbálkozásai nagyon átlátszóak, de az amerikai jogrendszer hülyeségei miatt gyakran célt érnek (a fenti linken elolvasható, hogyan szívatott szét Langdell egy szerencsétlen iPhone-játékfejlesztőt). Az Edge Games egyébként 1994 óta nem készített eredeti játékot.

A jó Tim az Electroninc Artsnál is bepróbálkozott, a Mirror’s Edge miatt akart náluk védelmi pénzt szedni (merthogy Langdell jó szokása perrel fenyegetőzni, majd felajánlani, hogy eltekint a pertől a bevétel iksz százalékáért). Állítólag az Edge Games éppen egy Mirrors nevű játékot kezdett csinálni, és ennek a Mirror's Edge betett. A lenti screenshot tavaly készült az Edge Games honlapjáról.

De mint kiderült, egy mamutvállalat már túl nagy falat egy ilyen pitiáner alaknak. Az EA ugyanis tavaly szeptemberben ellenlépéseket tett és egy petícióval bemószerolta Langdellt az amerikai szabadalmi hivatalnál (USPTO). Langdell válasza idén júniusban érkezett, miután látta, hogy nem ér célt: már nemcsak fenyegetőzött, hanem be is perelte az EA-t. Az EA augusztusban lőtt vissza, és mondhatjuk, hogy a józan ész mellett most már minden játékfejlesztőt képviselt: ellenkeresetet nyújtott be azt kérve, hogy a szabadalmi hivatal törölje Langdell védjegybejegyzését, és azt állítva, hogy Langdell szándékosan megtéveszti a hivatalt. Az ügyben az újabb fordulat tegnap történt: ejtették Langdell EA elleni perét, és az ügyben eljáró William Alsup bíró szavai olyan szépek, hogy szó szerint beidézzük:

„A felperes jelenlegi és jövőbeni kereskedelmi és üzleti tevékenységét tekintve dr. Langdell kifogásai gyanúsak mind az USPTO-nak, mind a bíróságnak. Kérdés, hogy a felperes törvényes üzleti tevékenysége túlmutat-e a játékkal kapcsolatos iparágak ellen irányuló, védjegylehetőségekre építő trollkodáson.”

Az EA szóvivője az IndustryGamersnek azt nyilatkozta, hogy elégedett a döntéssel, Langdelltől még nincs kommentár. Langdell egyébként nagy pácba került, ügyködése ugyanis nem véletlenül lett gyanús a bíróságnak. Mint kiderült, a jó Tim régóta becsapta a USPTO-t, többek között hamis játék- és játékmagazin-borítókat küldött a hivatalnak, hogy az fenntartsa a védjegyet. Alsup bíró figyelmeztette is Langdellt, hogy ezért még valószínűleg egy másik bíróság előtt fog számolni. És ezek után a jó Tim az EA ellenkeresetének döntésénél sem számíthat sok jóra.

Alsup bírónak pedig külön köszönjük a „trollkodás” szó történelmi jelentőségű használatát egy bírósági ítéletben. (Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a „to troll” ige eredeti jelentése ebben a szövegkörnyezetben kb. „zavarosban halászni”, de angolul lehet így is, úgy is érteni. Hadd fordítsam trollkodásnak, úgy sokkal szebb a sztori.)

37 komment

Címkék: per ea troll tim langdell

Kitoltuk az eBay-játék határidejét

2010.10.05. 18:04 Stöki

Váratlanul jött a jó hír az eBaytől: kaptunk még egy kis időt, ezért megváltoztattuk az eBay-nyereményjáték határidejét: ma este 8 helyett holnap, azaz szerda délig küldhettek még javaslatokat, mit vegyünk nektek a 200 euróból, amit az eBaytől kaptunk. A nyereményjáték részletei itt.

Közben kiderült, hogy Magyarországra jön az eBay – pontosabban nem az eBay.com, hanem az eBay International Market, merthogy a kettő nem ugyanaz. Erről mi már tudtunk – hiszen a nyereményjáték éppen a cég hazai nyomulásának az egyik (szerintem tök jó) marketingfogása, akárcsak a twitterező és facebookozó Jóljár Jolán (képünkön) –, csak nem beszélhettünk róla. Most viszont már nem akarunk úgy tenni, mintha nem látnánk semmit a hírekből. Szóval él már az ebay.hu cím, de fontos megjegyezni, hogy még erősen béta állapotú az egész, lehetnek még hibák az oldalon. Az oldal folyamatos fejlesztés alatt van, és lesz egészen a hivatalos indítás napjáig (ami valamikor év vége felé lesz).

9 komment

Címkék: ebay nyereményjáték

Mai nyereményjáték: Írj képregény-forgatókönyvet!

2010.10.05. 11:00 Stöki

Mint tegnap írtam, első születésnapunkat nyereményözönnel ünnepeljük, péntekig minden nap lesz itt valamilyen nyereményjáték (jut eszembe, az eBay-játékra is lehet még jelentkezni ma este 8-ig holnap délig). Lesz agyatlan szerencsejáték is majd a héten, de ma a kreatív oldalatokat szólítjuk meg.

Volt ugye az IDDQD-n egy nagy sikerű képregénysorozat, ezt szeretnénk feléleszteni, és hogy közösségibb legyen a dolog, a ti segítségetekkel. Vagyis küldjetek a blog levelesládájába egyszerű, pár képkockára írt forgatókönyveket valamilyen játékos vagy geek témában, és persze nem árt, ha a forgatókönyv vicces. A legjobbakat természetesen viszontlátjátok majd itt a blogon megképregényesítve, de egyébként minden jelentkező ugyanolyan eséllyel indul, mert a nyereményeket kisorsoljuk. Egy ember bármennyi képregénnyel jelentkezhet, a határidő október 10. vasárnap éjfél. Két nyertese is lesz ennek a nyereményjátéknak, egyik egy Fifa 11-et, másik egy Battlefield Bad Company 2-t kap – mindkettő pc-s verzió, és mindkettőt az Electronic Artsnak köszönhetjük.

Fontos! Hogy a tucatjával érkező értelmetlen hülyeségeket kiszűrjük, a sorsolásban csak azok vesznek részt, amik egy minimális színvonalat megütnek. Ezt természetesen szubjektíven döntjük el, de egyáltalán nem szigorúan: ha csak egy picit látjuk a forgatókönyvön az igyekezetet, már részt vesz a sorsoláson, tényleg csak azokat akarjuk kiszűrni, akik alibiből, nulla gondolkodással dobnának össze valamilyen élvezhetetlen marhaságot.

23 komment

Címkék: közösség születésnap képregény nyereményjáték

Amit nem tudtál az ESRB-ről, de mindig is meg akartad kérdezni

2010.10.05. 08:00 miguel_

Egyrészt gyorsan tegyük tisztába, mi is az az ESRB: Entertainment Software Rating Board, vagyis az a bagázs, akik az USA-ban és Kanadában forgalmazott játékokról megmondják, hogy akkor hány évesek milyen nemű szülő közreműködésével játszhatnak a termékkel, miután azt a boltban az eladók a 18+-os (vagy Mature-ös) matrica ellenére eladták egy kilencévesnek. (Nálunk inkább a PEGI megy talán, az ugyanennek a gittegyletnek az európai változata, és nem betűkkel, hanem számokkal dobálóznak).

Szóval ugye van ez az életkor-besorolás móka, amit csak a legönérzetesebbek vesznek igazán komolyan, hiszen "én sem voltam több mint 10, és már a Doommal nyomtam a fejeseket, oszt' valahogy mégsem lettem sorozatgyilkos" - ettől függetlenül azért mindig is furcsa volt, hogy mi alapján kapják meg a megfelelő logót a játékok. A válasz megdöbbentően egyszerű és kézenfekvő (a minap tudtam meg, amikor a Nemesys Gamesnél jártam Pest festői belvárosában - helló mindenkinek, aki a nyolcadikon olvassa a blogot): a készítőnek le kell adnia a játékmenetet elbírálásra. Hogyhogy hogy? Videón! De, komolyan. A játékmenetet, úgy, ahogy van. A teljeset. Videón - DVD-n, gondolom. (Jó-jó, MMO-knál elég, ha csak nagyrészt az egészet küldik be.)

Szóval azért lehet, hogy a karaktermodellek mozgásának fázisait a gépek iterálják, azért az ipar egy részén még a kézihajtány a menő. Van egy csapat, akinek az a dolga, hogy hiperrészletes játékmenet-videókat bambulva strigulákat húz olyan oszlopokba, mint például "vér", "belek", "káromkodás", "kávé", "csöcs"; aztán a végén megmondja, hogy a kapott eredménnyel alátámasztva milyen korhatár-kategória lesz a legjobb ennek a játéknak. Hogy pontosan mennyire jövedelmező ez a fajta elfoglaltság, azt nem tudni (ahogy sajnos azt sem, hogy kik is szerepelnek az értékelők névsorában), de az biztos, hogy játékonként 800$ (ha a fejlesztési költségek nem érik el a 250 000 dollárt) illetve 4 000$ (ha mégis) üti a meglehetősen nagy hatalommal bíró szervezet markát.

Persze nem mondom, hogy teljesen felesleges, amit csinálnak, de azért az érdekes, hogy többen dolgoznak a rendszerben, mint ahányan a végeredményt figyelembe veszik a boltokban. Nem kellene inkább az eladók képzésére, no meg a szülők felelősségérzetének felébresztésére költeni ezt a lóvét?

26 komment

Címkék: videó pénz állatság játékfejlesztés játékpiac

Fogj tolvajt!

2010.10.04. 21:58 hancu

Elindult az Internet Eyes című brit... hát izé. Online játék? Kukkoló-kémkedő szimulátor? Tolvajfogó alkalmazás? Anti-GTA? Vagy mind egyszerre?

A játékosok négy térfigyelő kamera képét figyelhetik éjjel-nappal. Ezek jellemzően áruházakban működnek. Ha valamelyiken valami gyanús dolgot lát a játékos (ez tipikusan bolti lopást jelent), rácsap a riadógombra, és a rendszer beriaszt az adott boltban, mellékelve a screenshotot is a kamera képével, a tolvajt pedig rögtön elkaphatják a biztonsági őrök.

Az üzemeltető a boltoktól heti 20 fontot kér a kamerái bekötéséért az élő streambe, a játékosoktól pedig évi 13 fontot a részvételért. A legtöbb tolvajt leleplező kukkoló minden hónap végén 1000 fontos díjat kap. A kukkoló elé véletlenszerűen kerülnek be a kamerák képei, és arról nem kap információt, hogy a kép, amit éppen néz, honnan származik. A rendszerbe csak brit kamerák kerülhetnek be, de kukkolónak beállhat bárki, aki EU-állampolgár.

A játék indulása komoly botrányokat keltett jogvédő körökben. Nagy-Britanniában egyébként 4,2 millió térfigyelő kamera működik, és a bolti lopások évi 4,9 milliárd fontos kárt okoznak.

Én meg nem is tudom, mit gondoljak erről az egészről. Persze, nincs takargatnivalóm a térfigyelő kamerák előtt, és ha csökken a zsebtolvajlások/bolti lopások száma, az tök jó. Na de hogy bárki nézegethessen a kamerákon át, ne csak a rendőr, attól azért kicsit kényelmetlenül érzi magát az ember.

78 komment

Címkék: wtf

A nap büntető szóvicce

2010.10.04. 21:30 Stöki

Azt hittétek, hogy a reggeli posztban felsorolt szóvicceknél rosszabb ma már nem jöhet? Tévedtetek.

(innen)

10 komment

Címkék: atyaúristen állatság final fantasy képvicc

Táncoslábú Team Fortress 2

2010.10.04. 18:37 Stöki

Persze csak azért, mert szülinapunk van, nem áll meg a normál üzletmenet. Ez például egy príma machinima, csak kicsit rövid. Cserébe viszont többször megnézhető – érdemes mindig másik karaktert figyelni, frenetikus. Nekem a Jacko-imitátor spy a kedvencem.

10 komment

Címkék: zene videó machinima állatság team fortress 2

Mai nyereményjáték: költsétek a pénzünket okosan az eBayen

2010.10.04. 12:44 Stöki

Tök véletlenül esett a mai születésnapra, hogy az eBay felkért minket, vegyünk részt egy kedd éjfélig tartó, nagy nemzetközi pénzköltő játékban. A játék lényege, hogy négy másik bloggal együtt kapunk 200-200 eurót, amit elkölthetünk az oldalon ruhára vagy tech cuccokra. Aztán egy zsűri kiválasztja, hogy a bloggerek közül ki vásárolt legügyesebben, a győztes pedig kap még egy kis zsét (de mindenki megtarthatja a vásárolt cikkeket). A játékhoz indult egy twitfolyam és egy facebookos oldal, ezeken a Jóljár Jólán nevű fiktív marketingcsibe népszerűsíti az online vásárlás előnyeit.

Mi a vásárlás feladatát egy nagyvonalú gesztussal rátok hárítjuk, és persze a megvásárolt cuccokat is. Vagyis nézelődjetek az eBayen, válasszatok menő ruhákat vagy kütyüket és írjátok meg nekünk, hogy mit vennétek 200 euróért (vagyis küldjétek el a kinézett termékek linkjeit). A beküldött ötletek közül mi fogunk válogatni e célra kifejlesztett műszerünkkel, az ACME Szubjektív Górcsővel. A nyertes ötlet (vagy ötletek) gazdája (vagy gazdái) megkapja (vagy megkapják) a kinézett árut (vagy árukat). Tehát a részletek még egyszer:

– Egy vagy több termék kell az eBayről,
– Összesen legfeljebb 200 euró (azaz kb. 275 dollár) értékben, kiszállítással együtt,
– Legyen magyarországi kiszállítás, ofkoz,
– Fontos: fixáras termék kell (a játék trövidsége nem ad lehetőséget a licitálásra),
– Csak ruha (+ cipő, kiegészítő) vagy kütyü lehet (műszaki cikkek, játékok, mobil, fényképező, mp3-lejátszó, stb.),
– A zsűri azt díjazza, ha minél egyedibb, menőbb és itthon nehezen megszerezhetőbb a termék. Vagyis limitált kiadású cuccok, nagyon új különlegességek, esetleg nagyon régi gyűjtői darabok, szokatlan áruk előnyben, főleg ha itthon nem lehet kapni ezeket,
– Az ötletelésre a határidő október 5. kedd este 8 óra (mert éjfélig még át kell néznünk a beérkezett ötleteket és elkölteni a 200 pénzt,

Ha kérdés van, kommentekbe jöhet.

18 komment

Címkék: ebay születésnap nyereményjáték

Egyéves az IDDQD – Eredettörténet és nyereményözön

2010.10.04. 07:30 Stöki

(Akinek nincs türelme a hosszú wall-of-textekhez, ugorjon rögtön a poszt végére, ott a lényeg.)

Szóval az úgy volt, hogy 2009. szeptember 17-én négyesben lementünk a III. kerületi Galagonya borpincébe (ahova Hancut és engem szép főiskolás emlékek kötnek, és ahol a ház specialitása a Getymós Szendvics™), és megbeszéltük, hogy indítunk egy kurva jó játékblogot. Ennek az volt az előzménye, hogy Hancu és én az indexes napi melóban egyre többször találtunk indexes mércével nézve marginális jelentőségű játékhíreket és egyre többször jutott eszünkbe valamilyen fasza játékos téma, amire már nem futotta a munkaidőnkből. Logikus ötletnek tűnt egy blogot húzni ezekre a témákra, de mielőtt elindítottuk volna az egészet, megkérdeztük Uj Pétert, nincs-e ellenvetése. Nem volt. A következő logikus ötlet ezután csak a Galagonya lehetett.

81 komment

Címkék: közösség születésnap közlemény nyereményjáték

süti beállítások módosítása
Mobil