IDDQD

A hét aktuális játékcsaja kilóg kicsit a sorból: történetesen egy élő személyről lesz szó. Jade Raymond producerként dolgozott a Ubisoft Assassin's Creed című játékán, és mivel minden szempontból jobban nézett ki, mint azok, akik nagy általánosságban elő szoktak fordulni egy játék készítése kapcsán, elég rövid idő alatt az említett játék arcává vált. Megoszlanak a vélemények, hogy a nagy kiadó mennyire készakarva tolta előtérbe az átlagos játékosok nőideálját (ami nagyjából a "van melle" és a "játszik" szavakkal írható kötbe) tökéletesen megtestesítő lányt, az mindenesetre tény, hogy a bérgyilkosos középkorszimulátor - leginkább a monoton játékmenet okán - kritikai szinten nagy bukás volt, és a nyolcmillió példányos eladás ellenére a második részt nem Jade, hanem Patrice felügyelte, aki megtévesztő neve ellenére egy szakállas férfi (a képen jobbra).

Persze a játékosok között is akadnak olyanok, akiknél a Ubi alaposan elrúgta a pöttyöst a barna szépség erőltetésével, lett is balhé, amit viszont csak a hajtás után írnék le, mivel a pornóképregény stílusa nem igazán megtűrt látvány a munkahelyeken (legalábbis az átlag magyar munkahelyen semmiképpen sem az). 

Igen, azt hiszem, amikor anno kitaláltuk a blogot, és a nevén hosszú órákon át gondolkodtunk, a tartalmat meg elintéztük annyival, hogy "az majd kialakul", pont ilyesmikre gondolhattunk: egy őrült japán, aki a Queen Don't Stop Me Now című számához ad prüntyögés-aláfestést négy csatornán a Super Marioval. Nem is igazán tudom, mit mondjak rá, a legkifejezőbb talán az lesz, hogy húbazmeg.

Nemrég írtunk egy bizonyos Erik Estavillo nevű fickóról, akit a krónikus bélfájdalomtól a depresszióig millió kór gyötör, és részben ezek miatt nekiállt beperelni minden konzolgyártót. Noha ítélethirdetés nincs még (nem is lesz, nyilvánvalóan elutasítja a bíróság a kereseteket), Erik megint hallatott magáról, most már egyértelműen elszállt elméjével. Nem szívesen mókázunk egy igen beteg emberen, de hát ő hirdeti világ előtt, hogy mennyire igaza van, úgyhogy különösebb kommentár nélkül leírnánk legújabb perének körülményeit.

A per célpontja az Activision Blizzard óriáskiadó, a "megtévesztő üzletmenete" miatt. A gondja az, hogy a World of Warcraftban a karakter szándékosan lassan közlekedik, mert az aljas fejlesztők ezzel akarják megnyújtani a játékidőt, és így még több havidíjat bezsebelni. Mint elmondta, van ugyan gyorsabb közlekedésre mód, de csak magasabb szinten.

Erik fenyeget is (vagy inkább érzelmileg zsarol): mint mondja, "nem akarok úgy járni, mint Shawn [Woolley, aki 2001-ben az Everquest miatt lett öngyilkos], de hát a borzalmas életemben a videojátékok jelentik az egyetlen kis örömöt". Erik ezúttal feljebb tekerte a téteket, az ActiBlizztől kerek egymilliót szeretne, no meg egy bírósági rendeletet, ami a Blizzardot kötelezné a WoW-béli gyorsabb közlekedés bevezetésére.

Eddig ugye viszonylag normális dologról van szó - már amennyiben elfogadjuk egy bomlott elme játékszabályait. A csavar azonban még csak most jön: Erik két tanú beidézését kérte. Az egyikük Martin Lee Gore, a Depeche Mode egyik alapítója, a másik pedig a csinos színésznő Winona Ryder. Mindketten az elidegenedés, a magányosság témakörében kellene, hogy alátámasszák Erik - közelebbről meg nem határozott - érveit. És miért ők? Gore "szomorú és elidegenedett, ahogy az a dalaiból is látszik", Ryder pedig "elmagyarázhatná az elidegenedés fontosságát a Zabhegyező című könyvben, és elmondhatná, hogy milyen párhuzam van a könyvben leírtak és a World of Warcraftban átéltek között". Biztosak vagyunk benne, hogy amennyiben bíróság elé engedik az ügyet, a két személy örömmel fog Erik mellett érvelni...

(via GamePolitics)

Az emulátorokról nekem mindig a szenvedés jut eszemkbe: összeakad a videokártya-driverrel, szaggat vele a kedvenc játékunk, a másikban meg hangok nincsenek, de ha letöltesz két update-et, egy új firmware-t, egy cracket, hét setup file-t és egy programmal háromszor átalakítod a ROM-ot, akkor meg van rá az esély, hogy a harmadik pályáig úgy-ahogy működjön a dolog. Persze lehet, hogy van működő megoldás, nekem a ScummVM-en kívül semmi nem szokott összejönni.

Ezért aztán különösen meglepő, hogy egy emulátorról szóló hír ennyire el tudott kapni - már pedig itt ez történt. Igaz, ezúttal nem arról van szó, hogy egy tizenöt éves konzol játékait próbáljuk szaggatás nélkül futtatni egy nyolcmagos processzorral szerelt gépen; nem, ez egy fókuszált emuláció: csak flipperjátékokkal. Az oldalt látható asztal ugyanis nem egy igazi flipper, hanem egy Star Trek flippermasina kezelőfelülete és állványa, két HDTV és egy mátrixkijelző. Mindez egy PC-vel van összekötve, amelyen igazi, legendás flipperasztalok valahogy beszkennelt felülete látszik. Az emulátor természetesen minden mozgást, fényt és háttéranimációt is megjelenít, és az eredeti flipper gombjainak segítségével tökéletesen játszhatóak a gépek. Kipróbálni nem tudtuk sajnos, de a lenti videó alapján a golyó fizikájával sincs baj.

A visual pinballnak nevezett kütyüt - nem egy új találmány persze, de ilyen profin megvalósítva még nem láttuk - megépíteni nem olcsó, hisz a három képernyő mellett kellett hozzá egy nagyon durva PC is (pontos konfiguráció itt), de a büszke tulaj, egy bizonyos Chris számára megérte: igazi flippergépeket gyűjt, így a hiányzókat legalább majdnem a birtokában tudhatja.
 

(via NeoGAF)

Van az úgy, hogy egy játék nemcsak simán sikeres lesz, de bődületesen, elképesztően nagy találatnak, igazi mindent járó malmocskának bizonyul. Ilyen volt a Guitar Hero is, főleg annak második része, valamikor 2006 végén - nem pusztán sok pénzt hozott a konyhára, de tulajdonképpen új stílust is teremtett a ritmusjátékok terén (na jó, nem igazán "teremtett", hiszen egy csomó próbálkozás volt már évekkel ezelőtt, de az átütő sikert a GH II hozta meg). Lett aztán a programból popkulturális jelenség meg South Park epizód, és pár év múlva egy elemző talán azt is bebizonyítja majd, hogy ez a játék mentette meg a zeneipart - ismert adat, hogy a Guitar Hero: Aerosmith többet hozott az együttesnek, mint az utolsó pár albumuk együttvéve.

Igaz, hogy csak rajongói remake, de akkor is készül. A Kotaku egy képet és videókat is közölt a játékból, amit egy Laz nevű, új-zélandi srác fejleszt.

Egyszemélyes projektről van szó, tehát egyrészt a kivitelezés nem vetekszik a Gears of Warral, másrészt nem nagyon számíthat az id Software jóváhagyására, harmadrészt pedig lehet, hogy Laz egyszer csak ráun az egészre, de azért szimpatikus a kezdeményezés. Ugrás után három videót rejtettünk el, egy speedrunt az eredeti Commander Keenből, a Doom II 32., szupertitkos pályáját (aminek a végén Commander Keen tiszteletét teszi), illetve egy videót Laz korai állapotban levő remake-jéből.

"Hátha valaki nem ismeri" rovatunkban ismerkedjünk meg a Jace Hall Show-val, ami az egyetlen, és egyben a legviccesebb webes minisorozat a játékvilág színfalai mögül.

A címszereplő Jace egyébként egy egészen elképesztő figura: tengerészgyalogos volt, aztán a Microsoftnál a DirectX legelső verziójának egyik fejlesztője, aztán ő alapította a Monolith-ot (FEAR, Condemned, No One Lives Forever, Alien vs Predator), aztán most igazgatóhelyettes a Warner Brosnál, a V című tévésorozat egyik producere, és emellett még ráér ilyen állatságokra is. (Copypaste saját magamtól, muhaha.)

Ízelítőnek egy interjú a hírhedt videojáték-gyűlölő és -üldöző jogásszal, Jack Thompsonnal, és kb. ilyen szintű cuccokból van még két teljes évadnyi, plusz különkiadások, érdemes kicsit tekeregni a YouTube-on utána.

Megint a Montreal International Game Summit játékfejlesztői konferencia programjából fogtunk ki egy érdekeset. Jason Holtman, aki a Steam digitális disztribúciós rendszer vezetője (vicces lehet a névjegykártyáján a Head of Steam felirat a Valve cégnév mellett) tartott előadást arról, mogy hogyan lehet trükközni az árakkal az online boltban. (Oké, tudjuk, hogy jóval több mint online bolt, de most ez az aspektusa lesz az érdekes.)

A kísérleteik legfőbb tanulsága, hogy elképesztő eredményeket lehet elérni egy rövid ideig tartó, drasztikus árcsökkentéssel. Ez a módszer a hagyományos kereskedelmi modellben egyszerűen nem működik: ha a nép valamit egyszer meglát a boltban leértékelt cuccok között, annak reszeltek, soha többé nem lehet teljes áron eladni.

Meglepő módon ugyanez digitális terjesztésnél egész másképp megy: Halloween hétvégéjén a Valve lezúzta a Team Fortress2 árát a standard 19,99 dodóról 2,50-re, ami mondjuk még akkor is röhejesen olcsó lenne, ha a TF2 nem lenne olyan jó, amilyen. Szóval lazán levettek az árból majdnem 90 százalékot hat óra erejéig, amit nem hirdettek meg sehol, csak hagyták hogy valaki észrevegye, és terjedjen a hír magától. Nyilván terjedt is, ezért van az internet. A hat óra alatt nyilván brutális mennyiséget adtak el, de - most jön az érdekes rész - a roham nem maradt abba az árengedmény lezárásakor, a nép csak jött és vette újra teljes áron is a játékot.

Hasonló trükköt játszottak el a Left 4 Deaddel is, amit egy hétvége erejéig féláron adtak a Steamen. Azon a hétvégén többet adtak el belőle, mint a megjelenés óriási reklámkampánnyal megtámogatott hétvégéjén, ráadásul az adatok azt mutatták, hogy az akciónak semmi hatása nem volt ugyanannak a hétvégének a hagyományos boltokban mért L4D-eladásaira.

Ha ebből levonjuk a kötelező cinizmus diktálta "naná hogy fényezik a saját rendszerüket" effekt hatását, még mindig nagyon érdekes a jelenség. Ti hogy álltok a digitális terjesztéssel: doboz nélkül nem az igazi, vagy a kényelem mindenért kárpótol?

Nem vagyok a cosplay nagy rajongója, de egy atlantai 27 éves srác, Harrison Krix olyan Bioshock-jelmezt csinált, amitől elállt a lélegzetem. Na jó, Harrison hivatásos jelmez- és díszletkészítő, szóval így kicsit érthető a dolog, de akkor is: Big Daddyje olyan tökéletes, hogy a jobb kézre erősített fúró még forog is. Itt egy galéria és egy videó a mesterműről, az előbbinél külön hangulatos az akváriumi helyszín:

A képeket a Geekalogie-n találtuk (ott van is még néhány), itt pedig az alkotó honlapján nézhetitek meg, hogyan készült a jelmez. A Little Sistert játszó hölgy egyébként Harrison menyasszonya, júliusban házasodnak össze.

A brit első heti eladási rekordot elemezgető Gamesindustry.biz-cikkből ezt gondolhatnánk, hiszen az derül ki belőle, hogy az 1,78 millió elkelt darabból mindössze 3 százalék, vagyis 53 ezer darab volt a pécés verzió (57% xbox360, és 40% PS3 mellett). Három százalék, ez warez ide, bojkott oda, elég csúfosan alacsonynak tűnik.

Aztán lehet hogy mégsem az, Infinity Ward fórumán ugyanis a cég egyik alkalmazottja azt mondja, ez a játékpiac reális helyzete ma, sőt, a pécés MW2 az első héten jobban fogyott mint a MW1. Ami egyenesen vezet a költői kérdéshez, miszerint 3% plusz eladásért érdemes-e szívni a fejlesztőknek a pécés verzió elkészítésével, a kismillió videokártyára / processzorra / akármire teszteléssel.

Bónusz matéria: mivel játszanak a Steamen a Bojkottáljuk a MW2-t csoport tagjai?

A Konami nyáron jelentette meg Nintendo DS-re a Love Plus című randiszimulátorát, ami azóta a műfaj egyik legsikeresebb játéka lett (persze ez a műfaj leginkább Japánban divatos). A Love Plusban nemcsak megszerezni kell az imádott virtuális nőt, hanem meg is kell tartani: randikat, programokat szervezni, foglalkozni a nővel, ajándékokat venni neki, sőt, az érintőképernyőn még cirógatni is, meg persze csókolózni vele – még csak nem is feltétlenül a stylussal, bár ahhoz már nagyon betegnek kell lenni, hogy valaki lekapja egy nyelvesre a DS-ét.

Az európai játékosnak ez talán nem tűnik többnek egy mangalányokat szerepeltető tamagocsinál, de a szigetországban nagyon sokan rákattantak a játékra, az elhanyagolt feleségek és barátnők már külön fórumokon panaszkodnak arról, hogy férjük/pasijuk „megcsalja” őket egy rajzolt ribanccal (egyikük szerint a férje még alváshoz is fürdéshez is magával viszi a DS-t).

Egy Guam szigetén élő japán játékos most még tovább ment: elvette feleségül a játék három virtuális nője közül az egyiket. A boldog ara Anegaszaki Nene névre hallgat, barna hajú, ábrándos szemű és bármikor kikapcsolható. Az ifjú párnak egyelőre nincsenek tervei a nászútra, de vasárnap helyi idő szerint délben egy kisebb fogadást tartanak a családnak és a közeli barátoknak, amit a Nico Nico Douga nevű japán videomegosztón élőben lehet majd követni. Arra azért kíváncsi vagyok, a friss házasok hogyan akarják megoldani a nászéjszakát (bár ha belegondolok, inkább mégsem akarom tudni). Mindenesetre erre az egészre valami új szót kéne kitalálni, mert a „beteg” és a „szerencsétlen nyomoronc” nem elég kifejező.

(via Gizmodo)

A Crohn-betegség miatt fájnak a beleid. Depresszió gyötör. Pánikbetegséged van és agorafóbiád. Mondjuk ki, szar az életed. Pontosabban Erik Estavillo élete szar, a kaliforniai srác gyermekkora óta a mentális betegségek széles skálájával küzd, a Crohn miatt pedig szinte alig tudja elhagynia a lakását.

Ez persze nem mentség arra, amit az utóbbi hónapokban művel - merthogy Erik bizony pereskedik, méghozzá igen bőszen. Az első húzása a Sony beperlése volt, merthogy őt bizony bannolták a Resistance-ban nyújtott viselkedése miatt. Sajnos annak sehol nem lelni nyomát, hogy pontosan mit is művelt, ám egyet saját tapasztalatból mondhatunk: nem könnyű bannolódni a Resistance-ban, az például, hogy ritmikusan a csapattársaidat ölöd harsány, betépett vihogások közepette, még nem vezet ide (még mielőtt valaki poénkodna: én elszenvedő, és nem elkövető voltam). Tehát Eriket bannolták, és ő úgy érezte, hogy ezzel a Sony megsértette a szabad beszédhez fűződő jogát. Plusz úgy gondolta, hogy mivel ő agorafóbiás, azaz finoman szólva sem jó a szocializáció különböző formáiban (kezd derengeni, hogy milyen jó is lehetett vele Resistance-ozni?), ezért a Sony különösen nagyot hibázott. 55 ezer dollárt kért, kérelmét pedig a bíróság természetesen elutasította.

Na innen durvultak be a dolgok: Erik visszaütött a konzolipar óriásainak, méghozzá háromszorosan. A Sonyt megint beperelte, mert a bannolás miatt egyre több fájdalmat és szenvedést kell megélnie, plusz az előre feltöltött dollárkáit sem kapta vissza a cégtől. A célja már 108 ezer dollár. Ezt követően szegény jószág Xboxa döglött be, és állítása szerint a Microsoft száz dollárt kér a javításért. A redmondiaktól 75 ezer dollárt követel a "hihetetlen stressz" és a "sok szomorúság" miatt, amit az Xboxtalansága okoz. És jöhetett ma a hab a tortán, ugyanis Erik a Nintendót is beperelte. Igaz, itt már valószínűleg elgurult a gyógyszer, mert a követelt 5 ezer dollárt azért érzi jogosnak, mert a legújabb firmware használhatatlanná tette a warezolt játékok futtatására szolgáló Homebrew Channelt. Mint elmondta, szeretett volna a Mario Kartban minden karakterrel játszani, de mivel az egyiket csak a Super Mario Galaxy megléte esetén nyitja meg a program, jogosnak érezte, hogy ez utóbbi játékot lewarezolja. A hivatalos iratok szerint a Nintendo lehetetlenné tette "boldogságának elérését".

Csak zárójelben a végére: Eriknek ugyan három konzolja van, meg a vad pereskedés is sok pénzt sejtet, de igazából nincs pénzre ügyvédre, magát fogja képviselni a tárgyalásokon. És mivel Joker a kedvenc karaktere, ezeken egy lila zakóban tervezi a megjelenést... Hol van ilyenkor egy szülő/barát/gondnok, aki szépen betakargatná, és a nyilván közröhejt kiváltó ügyek helyett inkább elfoglalná valamivel. Chrone-betegséggel még simán lehetne otthonról dolgozni, és ebben nyilván az agorafóbia sem lenne akadály...

(via GamePolitics)
 

Burakumin. A szó valószínűleg a legtöbbek számára ismeretlen, és ez nem véletlen, hiszen egy tipikusan japán dologról van szó. A burakumin egy gyűjtőnév és azokat az embereket jelzi, akik a feudális korban megalázónak, mocskosnak tartott munkát (bőrcserzők, kivégzők, temetéssel foglalkozók stb.) végzők leszármazottai. A hivatalos kasztrendszer ugyan már 1871-ben megszűnt, és egy régió kivételével mára az ügy el is tűnt a közismert problémák köréből. Kansai régióban azonban egy regisztrációs szabályozás miatt a mai napig meg kell jelölni a család ősi házának címét a hivatalos papírokon, és ezért ott a mai napig ellenőrizgethetik a nem-burakumin családfők, hogy gyermekük párja méltó-e a beházasodásra, és ugyanígy, a munkáltatók is ez alapján tudnak szelektálni a jelentkezők között. A helyzet nagyban hasonlít az európai vagy amerikai rasszizmusra, azzal az eltéréssel, hogy a burakumin nem etnikai kisebbség, nem látszik rajtuk a "burakuminság", az pusztán az ősök foglalkozásából ered. A négy ujjasra csonkolt kéz az idők folyamán a burakumin lét jele lett, részben a klasszikus yakuza-csonkítások miatt (a yakuza csoportok tagsága 50-70%-ban burakuminokból áll).

És amiért mindez idekerült: a Sony elhalasztotta a Fat Princess japán megjelenését. Hivatalos kommentár nincs, de egyes vélekedések szerint azért, mert a karaktereknek csak négy ujjat adott a rajzoló, ami ugye Japán bizonyos részein halálos sértés, illetve titkolnivaló szégyen. Túl fantasztikus következtetés? Talán - ha nem találtunk volna egy ugyanilyen régebbi ügyet, kamunak tartanánk.

Az Oddworld-játékokat kedvelők talán emlékeznek rá, hogy az első két rész között a főhős Abe-et megcsonkolják, a design szerint négy ujjú karakterből három ujjú "nyomorék" vált. Ezt akkor a sztorival magyarázták, de a később kirakott hivatalos FAQ szerint erre azért volt szükség, mert egy japán jogvédő csoport elkezdett mindenkit perelni, aki négy ujjal "szerelt" karaktereket dob piacra bármilyen (manga, anime, rajzfilm, képregény, játék) formában. A csoport minden ilyen karakterért évi ötmillió dollárt kér - és legtöbb esetben kap is. Nem teljesen értjük a dolog jogi hátterét, mindenesetre úgy tűnik, hogy a Disney is évi ötmilliót perkál azért, hogy Miki egér gond nélkül legyen jelen négyujjúként a szigetországban. Az Oddworldnek nem volt ennyi pénze, így csonkolták Abe-et... Az illusztrációnak bevágott Left 4 Dead borító is kapóra jött: ugyan a cenzúrázott német és ausztrál kiadások is ugyanezt a nem lerágott ujjú borítót kapták, de más okból: ott a brutalitással volt gond, Japánban nyilvánvalóan a burakumin-célzásból.

A végére még egy konteós elmélet: mivel a Nintendo a játékfejlesztői, konzolkiadói korszak előtt illegális szerencsejátékból és "szerelmi fészkek" bérbe adásából gazdagodott meg, sokak szerint erős yakuza-kapcsolatokkal rendelkeznek, így nekik ingyen lehetnek négy ujjú karaktereik (ma már Marionak öt ujja van, egy évtizede ez még nem így volt).

(Plusz megjegyzés: ez a burakumin-gyűlölet tényleg csak egyetlen japán régióban gond, Japán többi részében ugyanúgy nem tudnak erről, mint mondjuk az átlag magyar.)

(via NeoGAF)
 

Hozzávalók: 1 db. bulldog, 1 db Tony Hawk Ride gördeszka-kontrollerrel.

Persze simán lehet hogy fake, a kutya a kikapcsolt kontrollerrel bohóckodik, és a háttérben játszik valaki, de akkor is jópofa. Még vírusreklám is lehet, lévén a a cucc véletlenül éppen a videó feltöltésének napján jelent meg. Aztán a franc tudja, a főszereplő Tillman (ez a kutya neve) gördeszkás trükkjeivel tele van a YouTube, nem ma kezdte az ipart.

A Sony piacra dobta a Playstation 2-t Brazíliában, a gép ára 799 real lesz.

Ennyi a hír, az ember átszalad rajta, vállat von, aztán… aztán visszatolat, és elolvassa még egyszer. Hogy mi van? A Playstation KETTŐT? Most? De hát az a gép kilenc éves! És mennyi is az a 799 real? A mai napi árfolyamon 460 dollár (83 ezer forint). Amikor a PS2 ajánlott árát úgy egyébként idén tavasszal zúzta le a cég 99 dollárra. Plusz infó: PS3 természetesen nincs hivatalosan az országban, de PS3-játékokat mégis árul a brazil Sony, 199 realért (115 dollár, avagy majdnem 21 ezer forint).

És akkor még csodálkozik valaki, hogy warezol a nép Dél-Amerikában?

(via Kotaku)