Ma van a Budapest Pride, amihez kapcsolódik tavaly óta egy kampány, a Nyitottak vagyunk. Ez bőven túlmutat a meleg büszkeségen, lényege a többi ember elfogadása nemüktől, származásuktól, vallásuktól és egyéb adottságaiktól függetlenül. Ehhez az IDDQD is szívesen csatlakozik, ennek szellemében az amúgy is már kereteit feszegető játékcsajrovatban következzen egy hölgy, aki férfinak született. És aki mellesleg a játékipar egyik megkerülhetetlen legendája.

Ő Daniel Bunten, aki Saint Louisban látta meg a napvilágot 1949-ben, de az arkansasiak büszkék rá, mert ott nőtt fel. A hetvenes évek közepén kezdett hobbiból játékokat írni, aztán Ozark Softscape néven fejlesztőcéget alapított, és 1978-tól már kiadogatott programokat (első zsengéje, a Wheelers Dealers kemény 50 példányban kelt el). A nyolcvanas évek elején aztán az éppen Electronic Artsot gründoló Trip Hawkins figyelmét felkeltette a tehetséges fiatalember, és gyümölcsöző együttműködés kezdődött. Ennek első játéka a furcsa, de zseniális M.U.L.E. volt, 1-4 játékos, bolygókolonizálás, stratégia, gazdasági szimuláció, sűrű interakciók más játékosokkal – szokatlan volt ez 1983-ban.

Ezt követte az Újvilág meghódítását feldolgozó, nagyszerű és összetett Seven Cities of Gold, majd folytatása, a Heart of Africa. Bunten érdeklődése ezután a multiplayer játékok felé fordult, többet gyakorlatilag nem is fejlesztett olyan programot, amivel kizárólag egy ember szórakozhatott. A kártyajátékkal kombinált, csak multis Robot Rascals bele is bukott ebbe – 1986-ban ez túlságosan haladó ötlet volt. Az ezt követő Modem Wars már jobban ment, és két csodás stratégiát kell még említeni, amiket egymás ellen is lehetett játszani modemen keresztül: Command HQ és Global Conquest (érdekesség, hogy előbbi helyett az akkor már Microprose-hoz húzó Bunten a Civilizationt akarta megcsinálni, akárcsak Sid Meier, de végül engedett Meiernek).

1992-ben aztán Bunten eltűnt a szakmából, és egy évvel később, a Game Developers Conference-en jelent meg újra, egy nemváltoztató műtét után, már nőként. Felvette a Danielle Bunten Berry nevet (Berry volt az édesanyja leánykori neve), és többet nem fejlesztett új játékot, inkább női játékosokkal kapcsolatos kutatásokban vett részt. Később megbánta a műtétet, és próbált róla másokat is lebeszélni (ebben nagy szerepe volt annak, hogy több családtagja és barátja elfordult tőle, miután nőként jelent meg). Arra bátorított minden, hozzá hasonlóan nemi identitásával küzdő embert, hogy keressen más lehetőségeket, mielőtt olyan végleges lépésre szánja el magát, mint egy műtét. 1997-ben tüdőrákot diagnosztizáltak nála (Bunten évekig nagyon sokat dohányzott), és a betegség 1998. július 3-án el is vitte. Pár hónappal korábban még átvette a GDC életműdíját.

A neten rengeteg megemlékezést találni róla, sok neves fejlesztőre volt hatással a munkája. Will Wright a The Simset Bunten emlékének dedikálta, de a Spore stáblistáján is ott a neve. Sid Meier pedig azt mondta róla: „Előre látta, hogy eljön az idő, amikor a videojáték már nem csak a hardcore játékosoké lesz.” Magától Buntetől pedig ez a legtöbbet idézett mondat: „Senki nem mondja a halálos ágyán, hogy bárcsak több időt töltöttem volna a számítógépem előtt ülve, egyedül.” A hangsúly pedig az „egyedül” szón.