HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

A PC-sek sem szabadulnak a Microsofttól

2014.06.24. 18:14 miguel_

Pedig már komolyan azt hihettük, hogy végre eltűnik a Microsoft pécére kitalált őrülete, a Games for Windows Live. A Rockstar ugyanis még a pécés GTA V bejelentésekor megígérte, hogy nem arra a gyalázatosan rossz rendszerre hozzák majd a játékot, hanem simán Steamen. Aztán egy Age of Empires Online-nal kapcsolatban kiadott, aztán gyorsan törölt hírben is az szerepelt, hogy július egytől pápá, GfWL. Sőt, még a MS saját játékfejlesztő stúdiója (saját, hát na, megvették), a Twisted Pixel is átköltözött a Steamre. És mindennek ellenére tessék, a GfWL mégis velünk marad.

A Microsoft sokáig nagyon hallgatott erről a tetszhalott állapotban hagyott szolgáltatáskezdeményről, de most mégis megszólaltak, és biztosítottak minden rémülten futkározó játékost, hogy továbbra is támogatják a GfWL-ot, szóval

mindenkipicsaba.jpg

Pontosabban olyasmit írnak, hogy se új játékot vásárolni nem lehet majd, se frissítés nem jön a régi játékokhoz, de az eddig itt megvett vagy ide beregisztrált játékokat azért le lehet majd tölteni innen. És persze a következő években továbbra is elhivatottan dolgoznak a pécé mint játékplatform jobbá tételén. És akkor az ember ne kapjon röhögő görcsöt, továbbra is elhivatottak.

Olyan nagyon azért nem lehetnek azok, hiszen a fenti mondat egyben azt is jelenti, hogy soha többet nem jelenik meg olyan játék, ami ezt a szolgáltatást használná. Azért persze még ne örüljünk, maradt elég sajátmárkás piactér, ami a halálba idegesítheti a pécéseket, például az Origin vagy a Uplay, és bár most hirtelen nem jut eszembe más, ez a kettő is épp elég ahhoz, hogy az egekbe szökjön a pulzusom.

25 komment

Címkék: microsoft gfwl

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr646410929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kamuregélő 2014.06.24. 19:32:37

Az hagyján, de a gog.com is kitalálta, hogy saját klienst fejleszt.

bbandi 2014.06.24. 20:41:21

@kamuregélő: De nem lesz kötelező használni.

zyrobs 2014.06.24. 21:19:00

Mi a rossz a GFWL-ban? Mindenki anyázza de konkrét okot még senkitől sem hallottam. Nálam cask az a szembetűnő "probléma" hogy játék inditásakor 3-mal többet kell klikkelni hogy bejelentkezzen.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.06.24. 21:37:55

a sajtmárkás piactérből a steam kimaradt.

a gog.com viszont kurva jó lesz, drm-mentes játékok multiztatására?
szerintem hasonló lesz, mint a tunngle és az evolve. a hamachi már nem játszik, mert fizetős lett.
"játékplatform"

ügyfélszolgálatos 2014.06.25. 00:15:54

Az Origin-nel semmi baj nincs.

karakter222 2014.06.25. 01:22:58

@manson karcsi: Tényleg fizetős lett?De gondolom a régi verziók ugyanúgy működnek, ja és a Steam konkurenciáiról volt szó, de a DRM mentes multi jó lesz, kedvelem a gog.com-osokat

@ügyfélszolgálatos: Értelmetlen, mint a UPlay

hondamonda 2014.06.25. 02:09:56

@zyrobs: Szamomra a legidegesitobb hulyesege, hogy kisajatitja maganak a home gombot, amit en az elore menethez hasznalok fps-ekben. A masik, hogy single jatekban ugyan ne kelljen mar bejelentkezni es a menteseimet ne a cloudban tarolja mar.

zyrobs 2014.06.25. 02:22:53

@hondamonda: Én csak single playerben tolom és minden játékomnak a mentése ottvan a gépen. Lehet hogy ez játék specifikus...

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.06.25. 06:17:48

@hondamonda: én úgy tudom, hogy ha offline fiókot kreálsz, akkor a gépeden maradnak a savék.

Darabolok 2014.06.25. 10:20:21

@hondamonda: A masik, hogy single jatekban ugyan ne kelljen mar bejelentkezni es a menteseimet ne a cloudban tarolja mar.

Ezt egeszen addig fogod problemanak erezni, amig nem vesztesz el 180 oranyi progresst Skyrimban egy bekrepalo vinyo miatt. Tudom, backup.

Valeas 2014.06.25. 11:02:49

Origin-nel semmi gond nincs (letöltési sebességben a Steamnél is sokkal jobb), közel sem egy kategória azzal a gyalázatosan sz*r Uplay-jel.
Tegnap is el akartam indítani a Rayman Legends-et, sehogy sem indult el, hibaüzenetet sem írt ki, az egyetlen megoldás a Uplay reinstall volt. Grat.

GFWL meg a legrosszabb mind közül, mennyit szívtam vele, hogy elinduljon egyáltalán..

Rocil · www.magyaranimaciok.blog.hu 2014.06.25. 12:23:41

@Valeas: GFWL-el nincs semmi gond csak éppen kib*szott feleslegese! Steamen megvan a Red Faction Guerilla viszont csak GFWL fiókkal lehet bejelentkezni és játszani! MINEK AMIKOR STEAMEN NYOMOM????????

Bobby Newmark 2014.06.25. 13:10:25

@zyrobs: Konkrét ok:
Dawn of War 2 minden egyes peccsnél volt valaki a háromfős társaságból, akit a következővel szórakoztatta az a hulladék fos:

10 Steam indít
20 Játék indít
30 GFWL indul magától
40 GFLW észreveszi, hogy peccselnie kéne magát
50 GFLW kiléptet a játékból, elkezd töltögetni
60 GFLW telepít
70 IF rnd(1)=0 THEN számítógép újraindít, ELSE;
80 Játék elindít
90 GOTO 30

Végtelen ciklusban. Csak és kizárólag egy véletlenszerűen kiválasztott embernél a társaságból, egy héten keresztül, aztán mindenféle változás és beavatkozás nélkül egyszer csak hirtelen megjavul.

Másik:
Multi közben BÁRMI kínja lesz, akkor kibasz a picsába. Kicsit hektikus a net (de a játékot és a Steamet nem zavarja)? Game Over. Valamit baszakodnak M$-ék a GFWL-el? Game Over. Véletlenszám-generátor kihúzta a te neved? Game Over.

Egy hulladék fos, Dunába kéne lőni mindenkit, aki valaha is dolgozott rajta.

Fekete lovag 2014.06.25. 14:18:03

@Bobby Newmark: GfWL tényleg egy fos volt mindig is. Dawn of War 2-vel tapasztaltakat tanusítani tudom.

^LutheR^ 2014.06.25. 17:08:26

@kamuregélő: A régi letöltős rendszer továbbra is működni fog. Csak akkor használd a GOG Galaxyt, ha neked tetszik!

teddypicker 2014.06.25. 18:13:38

GTA IV, GFWL. mire elindítottam végre a játékot, már meg is untam, perdig egy percet sem toltam még bele. Olyan sokszor kellett ezt-azt újraindítani/installálni. Valami nyűgje mindig volt.

False_GOD 2014.06.26. 09:01:12

MS mondjon le, égessék fel őket, és helyüket hintsék be sóval. Ha lehet az otthonaikat is!

BobaFett 2014.06.27. 19:05:18

És mi van az olyan játékokkal, amik el sem indulnak enélkül a fos nélkül ? vagy nem tudnak menteni ? Az ok, hogy mostmég használhatod őket, de mi lesz mondjuk a windows 10-nél ami alá tuti nem lesz telepítő.

Bobby Newmark 2014.06.27. 20:58:32

@BobaFett: Hááát, korrekt esetben kiadnak az összes ilyen játékhoz egy utsó peccset, ami felmenti a játékot a hülyeség alól.

Vagy eladják a GoGnak, akik majd megmókolják. Esetleg a Valve-nak.

Vagy kiadják a forráskódot.

Rossz esetben meg az van sajnos, amit sugallsz, hogy akkor azt a játékot elfelejtheted eredetiben, krekkelni kell. Ha krekkeltel nem lehet multizni, akkor azt meg elfelejtheted kb örökre.

tamareaf 2014.06.27. 22:31:17

@Darabolok: lekopogom, de 20 éve egy vinyóm sem halt meg. Mire cserére érik, mindig egy jóval nagyobbra cserélem.

tamareaf 2014.06.27. 22:32:21

@BobaFett: van offline account. Csak azt nem tudom, Win8 alatt van-e még GFWL.

A szomorú az egészben az, hogy már indulásakor lehetett tudni, hogy ez lesz belőle...

tamareaf 2014.06.27. 22:33:55

@Valeas: engem ez a Steam-es no return policy ami felhúz, Origin még valamilyen szinten előrébb is jár, mint a Steam. Én csak attól tartok, hogy csakúgy mint a GFWL-nál, itt is kihúzzák egy nap a dugót.

Arsenic 2014.06.28. 10:55:32

@feamatar:
ezt az offline account-ot nem vágom, hogy kell azt?

csak mert elkezdeném a GTA4-et steam-en. játék letölt, elindít eljutok a kecóig elkezd pampogni h nem vagyok bejelentkezve ebbe a szarba így nuku automentés. elmormolom csak úgy halkan hogy "anyád hogy van?" de inkább kocsikázzunk kicsit.
kb. mintha tükörjégen vezetnék, mondom inkább mentsünk mégis, fontos lehet még az a 40 dodó amit közben kivertem egy melák fekából.
vissza kecó, ágy, mentés. na menteni simán se tudsz nem csak automatán szal jelentkezz be! anyád. naná h nem emlékszem a jelszóra de némi pöcsölés után végre bejelentkezek erre beszól h "frissítés kell most azonnal különben lelőjük a kutyádat szóval mentsed el a játékot de nagyongyorsanmígszépenmondom!" persze kidob a Live-ből. de úgy meg nem tudok menteni. ha bejelentkezek akkor meg mondja h update kell és kidob.
szal nem szoktam kifejezetten rosszat kívánni más embertársaimnak, de remélem h azt aki ezt kitalálta fogja majd másodikként falhoz állítani a forradalom, közvetlen a a Szíriusz Kibernetikai Társaság piackutató részlege után.

21 ezer Ft 2014.06.29. 10:52:05

@teddypicker: No igen, ezt én is tapasztaltam a GTA IV-nél :D Utána egy hétig hozzá se nyúltam, annyira lesokkolt :)

anarch 2014.07.01. 08:07:49

@ügyfélszolgálatos: Az Origin, mint amivel semmi baj nincs? LOL :). Meg lehetett venni a Dragon Age Origins Ultimate edition-t elég jó áron (kb 8 eur volt, Steam-en 20...), de az ebbe a csomagba beletartozó DLC-kre azt mondja, hogy ez illegális és nem engedi használni. Ahhoz, hogy az amúgy megvásárolt DLC-ket használd, le kell tölteni egy patch-et, ami az Origin-en persze nincs fennt (gugli szörcs fórumanyázásokra segít). Ja, és persze nem enged belépni sem a szerverre a játékból, regisztrálni az achievement-eket, cloud-osítani a mentett állásokat, stb. De mindezt "hibás jelszó" hibaüzenettel teszi, még véletlenül sem azzal, hogy a szerver nem elérhető, vagy akármi... hadd szívjon vele a nép. Szóval van gond az Origin-el dulván.
süti beállítások módosítása