HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Nem ez az a jövő, amit keresünk

2013.02.25. 14:54 miguel_

Valami furcsa előérzet miatt nem néztem meg múlt héten a Sony nagy csinnadrattával bejelentett bejelentését, pedig azt ígérték, hogy megmutatják a jövőt. Kicsit furcsa ez, tekintve, hogy az aktuális konzolgenerációban épp ők voltak azok, akik annyira meg akarták mutatni, hogy alig érték utol, de mindegy, nem ezért nem néztem meg, hanem mert 11-kor fekszem és öt körül kelek fel.

Pedig lett volna mit nézni. Speciel ugye a konzolt nem, de másnap reggel csak a szemem meresztgettem az összefoglalókat olvasva. Közösségi tartalom? Gaikai? Most akkor mi ez, új konzol, vagy közepesen megreformált értékesítési csatorna? Én még nem tudtam eldönteni.

Közösségi WTF

Mielőtt nagyon nekifeszülnétek, ez a poszt nem arról szól, hogy hány teraflopsot présel majd ki magából az AMD-alapokra épített gép, meg hogy szebbek lesznek-e a játékok vagy sem, főleg mert a bejelentés sem erről szólt. Nem, ez a poszt arról szól, hogy ha a játékok jövője a közösségi médiával való egyesülés, akkor én valamit kurvára félreértettem 25 éve, mikor először kuporogtam egy éjszakán át a C64 előtt.

Vegyük például azt, hogy live feeden keresztül nyomathatod, ahogy játszol. Belátom, biztos lesz néhány pro, akit érdemes lesz nézni, miközben leszúrt Rittbergert ugorva szórja a heccsatot az ellennek, de azért carrarai márványból kifaragott fürdőszobai járólap legyek jövő tavasszal a farsangon, ha komoly tömegek remegnek azért, hogy végre ők is rendszeresen megmutathassák a világnak, mi történik, mikor vasárnap ebéd után benyomják a konzolt, és felpörög a fekete masina. Vagy másképp mondom: egy nagy fenét van érdeklődés arra, hogy ezeket a feedeket meg is nézzék az emberek, ne csak csinálják. Persze, van pár jól pörgő youtube-videó, de azért érdemes megnézni, hány feltöltésenként jön egy olyan, amit megnéz a világ pár ezernél többször.

Ugyanennek a lehetőségnek a továbbvitele, hogy beleszólhatsz bárki játékába (nyilván letiltható). Vagyis legyél te az az okostojás, akit mindenki gyűlöl a kéretlen tanácsai miatt, illetve hagyd, hogy mások szóljanak bele abba, amit te csinálsz. Helló, Sony, nincs meg az, hogy az interneten az emberek nem dicsérnek, hanem trollkodnak? És az az ötlet, hogy megkérhetsz másokat, hogy csinálják meg helyetted a feladatot, ahol elakadtál? Most komolyan, ki az az idióta, aki emiatt annyira fellelkesül, hogy vesz egy konzolt? Nem arról szól ez az egész, hogy én játszom, és majd akkor megyek tovább, ha én meg tudom csinálni? Vagy ha már nagyon nem megy, beütöm, hogy IDDQD?

Van jó, de az is reklám

A Gaikairól én egészen eddig hittem azt, hogy valóban a játékvilág jövője lehet. Egy rendszer, aminek segítségével a legújabb játékokat játszhatod, platformtól és géperőtől függetlenül, egy netbookon, na, az a jövő. Egy rendszer, aminek segítségével demókat futtathatsz, az nem más, mint reklám. Ahogy az is csak reklám, hogy tíz másodperces videókat tehetsz fel a netre arról, hogy mekkora király is vagy igazán.

Nyilván nincs ebben semmi új, a Steam közösségi része, sőt még a téli/nyári/halloween/húsvéti vásárok is arra valók, hogy vegyük meg a raktár- és gyártási költség nélkül bármeddig elálló cuccokat, a barátlista meg arra, hogy lássuk, a többiek mit vettek. Azonban amikor egy világcég, aminek amúgy valóban lenne lehetősége arra, hogy kifaragja a jövőt a téridő egy tömbjéből, szóval amikor ez a világcég elkezd arról beszélni, hogy a közösség lesz az, ami miatt én majd újra megtalálom a boldogságomat a játékok világában, akkor azért joggal mondom, hogy hát egy nagy szart.

share.jpg

Van, amikor szeretek multiplayerben játszani, van, hogy napokon keresztül beszélgetek a haverokkal egy-egy játékról, de azért összességében (és itt most az IDDQD szerzői közül többnek a véleményét mondom) a számítógépes játékok menekülési stratégiát jelentenek, nem pedig a szocializáció eszközét. Éppen ezért, amikor egy cég, akinek lehetőségei jóva messzebb mutatnak annál, minthogy saját Facebookot, vagyishát a Sony általános sikerességi rátáját figyelembe véve inkább saját Iwiwet fejlesszen, akkor én átverve érzem magamat.

Még akkor is, ha általánosságban nézve nagy az igény közösségi média jelenlétére. Mármint úgy általában nagy az igény, hiszen a facebookot sokat és sokan használják. Meg a twittert is, meg biztos van még néhány olyan, amit én nem is ismerek. De nézzünk csak messzebb az orrunknál egy pillanatra. Mi van a Google Plusszal? Ja, állítólag szakmai és tudományos körökben baromi népszerű, de a minap azt írta nekem, hogy 6, azaz hat ismerősöm várja, hogy belépjek a profilomba.

Próbálták már, de akkor sem jött össze

Vagy ha már játék, nézzük meg azt, mi lett az ilyen, erőltetetten socialmediáskodó játékok sorsa. Egyrészt az, hogy a nevükre sem emlékszem. A Blur című autós játék például a bejelentés körül még azzal kacérkodott, hogy na, majd a versenyzők saját facebook-szerű platformot kapnak a játékon belül. A vége az lett, hogy kiposztolhattad az eredményeidet, akár twitteren is. Ez ugyanis a legtöbb, amire az embereknek szüksége van. Májerkedni kicsit (teljes joggal) afölött, hogy hoppá, na kié a legjobb idő a tizenhármas pályán, lúzerek, hát nekem!

Nagy szerencse, hogy a gyártóknak és a kiadóknak nagyjából pont ugyanennyi kell, hogy reklámozd a cuccaikat az ismerőseidnek. Nincs hatékonyabb ugyanis annál, mint amikor egy cimborád, akiben bízol, mondja el, hogy bizony az új [akármi] milyen jó. És a Playstation 4 bemutatása egyelőre erről szólt, és semmi másról. Meg arról, hogy az éveken keresztől bő nyállal szopott Cell-architektúra az mégsem volt akkora királyság, és ha lehet, mást választanánk. Nocsak, itt van ez a PC nevű dolog... Legyen az!

Nagyon remélem, hogy az E3-on azért olyat is mutatnak majd a japánok, ami miatt majd azok is elgondolkoznak a vásárláson, akik szerint a játékvilágot a technológiai újítás és az eddig sosem látott megoldások alkalmazása viszi előre, nem pedig egy divathullám, egy buborék. Szerintem például jelen állapotában a mozgásérzékelés is hasonló zsákutca, bár ott legalább lehet azt mondani, hogy a fejlődés egyik lépcsőfokán állunk. De most komolyan, posztolgatni a játékról ahelyett, hogy játszanál, hát tényleg ez lenne a jövő?

195 komment

Címkék: bejelentés sony japán playstation 4

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr955104532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Loler 2013.02.25. 15:17:18

Egyetértek a legtöbb ponttal, de azt is látom ,hogy mit lát a Sony az egész posztolgatásos bullshitben.

Merek bízni abban ,hogy nem ez a legnagyobb újításuk, és ezzel csak az új "Social Réteget", a kazuárokat célozzák. Minden erre mutat: segíteni az embereknek a játékokban, beleszólni abba ahogy játszanak.. HA csak a Farmvillesek negyedét át tudja csábítani a Sony ilyen húzásokkal, már megérte neki.

Remélem nem fogunk csalódni, és jön még a hardcore rétegnek is valami!

H0lyhead 2013.02.25. 15:23:40

Ember, no offense, de hogy tőled még csak ilyen lehúzós cikkeket olvastam, az fix. :) Kérlek, csak az én kedvemért egyszer magasztalj is valamit egy cikk keretében. Köszi :)

moli 2013.02.25. 15:38:06

teljesen egyetertek a cikkel. de nem csak a mondanivalojaval, hanem a hangulataval, stilusaval is.

Ken_Lee · http://kenlee.blog.hu 2013.02.25. 15:48:48

Szerimtem ez most nem let olyan jó cik sajnálom de ilyen ritika is kell nem mindig csak dícsérni a médiát. Én is sokat meg tapasztaltam ezér irom eggyüt érzőleg!

Acsabi44 2013.02.25. 15:50:05

Számomra a számítógépes játék az nem közösségi élmény. Ha ha haverokkal vagyok akkor velük vagyok, ha meg éppen senki sem ér rá, én meg unatkozok, akkor játszok (szigorúan single player, kinek kell az, hogy szabadidejében mindenféle barmok trollkodjanak vele játszás címén.). Tudom, hogy ez nagyon oldschool, de be kéne látniuk már a kiadóknak, hogy nem csak a 16 éve korosztály játszik.

miguel_ 2013.02.25. 15:55:50

@H0lyhead: Mostanában csak akkor kerülök ide, ha felbaszom magam, bocsánat, majd igyekszem valami szépet is írni. :)

Karvaly 2013.02.25. 16:02:52

@MrEd: Esetleg járhatnál erre jókedvedben is :)

jtrencsenyi 2013.02.25. 16:12:43

@MrEd: az a baj, hogy hardcore gamer vagy, a Sony meg felismerte, amit még te esetleg nem, nevezetesen a midcoreban, social gamingben több pénz van, mint a szük hc rétegben. Lehet ezen háborogni, csak nincs értelme. :)

Karvaly 2013.02.25. 16:19:05

@Karvaly: illetve annyit azért még hozzátennék, hogy a '80-as években nem azért nem volt semmilyen social media, mert igazi hc gamernek nem kell, hanem azért, mert nem volt meg hozzá a technikai háttér.

zs.gothpunk · http://gothpunk.freeblog.hu 2013.02.25. 16:32:13

Remélem ez megvolt (az eredetit linkelem, a magyarul előadott is vicces): youtu.be/0rJDn0jRnUQ

Dallie 2013.02.25. 17:03:53

Az egész prezentációból a Media Molecule anyaga tetszett a legjobban, bár nem tudom, mi fog kisülni belőle.
Bastiont, Antichambert, Journeyt, Mark of the Ninját, Botaniculát, Deus Exet, Dark Soulst, Ni no Kunit, Heavy Raint a népnek. Játékot, nem sorozatgyártott techdemót.

kukatr 2013.02.25. 17:05:17

A 15 percenkénti kötelező töltőképernyő, szappanreklámmal mikor lesz fícsör? Természetesen kötelezően online kapcsolattal, facebook profillal bejelentkezve.:)

BadSector 2013.02.25. 17:13:14

Már a PS Vita esetében is személy szerint elhibázottnak éreztem a tengernyi egyéb hülyeséget a konzolon, aminek semmi köze a tényleges játékhoz - holott maga a handheld konzol szerintem zseniális, kurta jó játékok vannak rá. Azért azt hozzá kell tenni, hogy az újítások egy része hatalmas ötlet volt és tényleg adott a játékélményhez, mint például a hátsó "tapipad", a giroszkóp funkciója, vagy a "fényforrás fölé tartom titkosírást" az Unchartedben, vagy az AC III-ban.

Amit viszont én sohasem használtam ki igazán a PS Vitában (és szerintem páran még így vannak vele), az a Near funkció (mely kicsit előfutára ennek a közösségi médiás fícsörnek), a kamera (egy közepes smart mobilon is jobb a kamera), vagy kiterjesztett valóság játékok. Attól még a PS Vitámat imádom, és bár elismerem, hogy vannak rajta nekem (vagy más HC gamereknek) teljesen felesleges cuccok, de játék közben úgysem érdekel. :) Na a Sony szerintem ezen a Neares, kiterjesztett valóságos, vonalon ment tovább, egészségükre - már ami az extra feature-öket illeti. Biztos van piaci alapja, azért ott sem hülyeg yerekek dolgoznak.

Stöki, nem tudom, ott az Index berkeiben mennyire maradtál HC gamer, de ha a PS4 Watchdog, az InFamous, vagy a Killzone bitang jól fognak kinézni, és nagyon jó játékok lesznek, akkor szerintem úgysem fognak Téged érdekelni (én tudom, hogy engem nem fognak) ezek a "remek forradalmi" feature-ök. Benne vannak és kész. Van akit érdekelnek, van akit nem. Kit érdekelnek, ha egyszer HC, vagy régi motoros vagy? Valószínűleg a 300 dolláros konzol nem ezek miatt kerül 300 dollárba.

De azért a Sony sem állhat ki úgy a nagyközönség elé, hogy "nézzétek, gyerekek, itt a következő Killzone, királyul néz ki az ilyen és paraméterű, csúcsszuper konzolunkon, nem?", mert akkor a közönség jogosan ásítana egy nagyot.

Másik, hogy az a játékfejlesztők feladata, hogy HC szintű forradalmi újdonságokat tegyenek a játékokba, nem a konzolok fejlesztőké. Vegyük például példádat, a C64-et. Miben volt forradalmibb a kissé elavultabb ZX Spectrumnál? Semmiben. Szebb volt a grafika, meg az audió rész, ennyi. C64---> Amiga? Dettó a grafika és hangok javultak. NES-ek, SEGA-ák, régebbi PlayStationok, Xboxok? Dettó.

Most akkor nézzük meg azokat a hardvereket, amelyek TÉNYLEG forradalmi változást hoztak (volna) el... Pl. itt a virtual reality szemüveg (még sok, sok más, ami most nem jut eszembe, ejnye, öregszem) mind, mind, mind csúnyán megbuktak. Tehát HC játékok szintjén nem kellenek egyelőre hatalmas forradalmi változások, nézzen ki álleejtősen jobban, meg legyen izgalmasabb, jobb a sztori, stb. "Nice feature-ök, amelyekkel a kazuárokat meghódítják, azért hidd el, hogy kellenek, attól ez még nem az igazi HC "fejlődés útja", ezt a közösségi cuccot a Sony nem is annak szánta.

Ami egyébként szerintem tényleg nagyot ütne technikai téren, az a térben kivetített játék (mint amilyen a Star Wars-ban a sakk volt, haha :) ) de ott még nem tartunk.

Uff

JohnHenry 2013.02.25. 17:16:55

jó poszt, benne van minden érzésem a mostani "játékvilággal" kapcsolatban.

BadSector 2013.02.25. 17:20:33

@Dallie: Miért gondolod, hogy a Sony a jól bejáratott HC brandjait (Uncharted, God of War, Resistance stb stb) nem fogja ugyanúgy kiaknázni, vagy a többi cég a saját brandjait? Nyilván lesz Deus Ex is, vagy valami hasonló, itt is bemutattak 3-4 ütős játékot, én nem értem, mi a sírás oka? OK, a bemutató talál lehetett volna jobb, kicsit tényleg kazuár parasztvakítás volt, de attól még a konzol képessége nagyon ott van mögötte és ez a lényeg, mert a többi a játékfejlesztő cégeken múlik és ne aggódj, ők szeretnek rajtunk kaszálni, ergo lesz itt minőségi HC játék bőven... :p

Mikka-Makka 2013.02.25. 17:21:18

h legyen ellenvélemény is, abszolút nem értek egyet:)
a sony belátta h a ps3al elbaltázta, megfogadta a kritikákat, ez jött le az egész showból
az h jelenleg a social media a trend, az tény, már miért kéne a sonynak széllel szemben hajóznia? hogy sok a bullshit körülötte, mit vártál egy press konf.-től?
ha meg nem teccik majd kikapcsolod, nem kötelező
a gaikai még mindig a jövő!:)
/off: az h jelenleg nem tudsz demókat kipróbálni igen nagy baj:)

Rive 2013.02.25. 17:29:24

Hümm.

Szerintem kicsit eldobták az agyukat és túlszaladtak a netes 'világok' sikerét látva.

Addig oké, hogy van a 'sandbox' meg a netes közös agyabugya (kis túlzással a játékosok tekintélyes része beosztható valamelyik csoportba), de ezek valami harmadik csoportot vizionálnak, amelyik játék helyett játékokról netezik.

Mondjuk a fórumokat nézve valóban tekintélyes mennyiségű emberóra megy el metavitára, de nem hinném, hogy a 'metajáték' is lenne ilyen vonzó.

Mondjuk eléggé kibic vagyok innen a 'sandbox' oldalról, vagy mi: utoljára az X3TC-t vettem meg, eljáccogatok vele azóta is. Szóval részemről...

is 2013.02.25. 17:30:27

Lehet okosság nélkül is szimplán csak fikázni, megvan annak is a helye néha. De itt és most konkrétan kijön belőlem: bármilyen ennél okosabb ötletet szívesen látunk, mondd bátran!

BadSector 2013.02.25. 17:32:11

@Mikka-Makka: Agree. :) Stöki, az igazán lényeges (amit a Sony szándékosan nem sulykolt, nyilván nem akarják leírni a PS3-at sem a köztudatban, azért ez sales :) ) hogy végre olyan architektúrát dolgoztak ki, amelyre majd könnyen lehet programozni, nem véletlenül "gratulált" John Carmack is a maga visszafogott stílusában... A többi sallang, nem érdemes rá szót vesztegetni, nem erről szól a fejlődés, valóban. (De piszkálni is felesleges.)

Geribácsi 2013.02.25. 17:42:52

A közönségességi oldalakról mindent elmond, hogy ismerőseim minőségi része már NEM rendelkezik faszbuk profillal. Ilyen fícsört beleerőltetni egy konzolba, természetesen amellett, hogy haladni kell a szarral... pardon a korral, csak arról szól, hogyan figyelhessen egy újabb nagy tesó.

gabest1 2013.02.25. 17:46:59

"Vagy másképp mondom: egy nagy fenét van érdeklődés arra, hogy ezeket a feedeket meg is nézzék az emberek, ne csak csinálják."

Egy éve már, hogy alig nézek tv-t, inkább felmegyek a twitch.tv-re. Nem tudom hallottál-e már róla, rengeteg nézője van. Gyakorlatilag ezt rakják bele, hogy ne kelljen hdmi-s felvevő és streamelő eszközöket kötni a kimenetre.

gabest1 2013.02.25. 17:50:38

Ja, épp ma volt kint egy cikk, hogy a youtube pénzt akar kérni. Ezek már rég megcsinálták és működik is nekik. A streamelők meg tudnak keresni vele párszáz állandó nézővel egy rendes fizetést, amiből megélnek.

Delakin 2013.02.25. 17:50:49

@jtrencsenyi: én is pontosan ezt akartam írni :) Ehez még annyit, hogy a legszebb az egészben, hogy ha nem akarod nem használod ezeket a fícsöröket (ahogyan én sem fogom). Ezek lehetőségek, aki akarja használja, aki nem az nem.

Amúgy meg ezek nem hiszem, hogy index fórum szerűen fognak működni (trollkodás), nyilván ha akarod, megoszthatod a cuccokat csak a barátaiddal is, sőt nem hiszem, hogy bárki beleugathatna a játékodba, anélkül, hogy te ezt külön kérted volna...

Lehet én vagyok fantáziátlan, de nem tudom milyen óriási előrelépést vártatok :) Sztem a kis kiegészítések a controlleren plusz a durván izmos gép bőven elég (legalábbis nekem).

jtrencsenyi 2013.02.25. 17:53:28

@Dallie: kár, hogy nem lehet lájkolni, azt amit írtál!

BadSector 2013.02.25. 17:55:58

@gabest1: Egyébként lehet, hogy az "exhibicionista" :D fícsör jópofa lesz, mondjuk nekem elég annyi, ha Facebook kiírja, hogy milyen trófeákat gyűjtöttem be, arra én személy szerint nem vágyom, hogy mások nézzék, hogyan játszom. :)

BadSector 2013.02.25. 17:57:45

@jtrencsenyi: Mert? Ilyen játékok voltak, vannak, lesznek. :)

jtrencsenyi 2013.02.25. 18:01:23

@BadSector: az jó, hogy ilyenek vannak. Azt viszont érdemes megnézni, hogy a hc játékok színvonala milyen ütemben esett a béka feneke alá az elmúlt években. Én már szinte kizárólag mobil, vagy indie játékokkal játszom, pont emiatt.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.02.25. 18:03:46

Én már azt is utálom, ha egy játéknak direkt szarra írják meg az AI-ját, mert "úgyis mindenki multipléjerbe nyomja".

Én nem akarok mások ellen játszani, nem akarom, hogy bárki beleugasson, vagy egyáltalán tudja, hogy mivel játszom. Ha valakinek mégis nagyon el akarom mondani, majd elmondom neki, amikor legközelebb találkozom vele.

Dave_bloghu 2013.02.25. 18:07:07

azt lehet tudni, hogy ha a 15 éves pattanásos dagadt gyerek játssza a gaikai demót, ami bemondja, hogy na most meg vedd meg a játékot, akkor a beregisztrált apuci hitelkártyájára fog-e terhelni, vagy lesz valami kontroll?

bioLarzen 2013.02.25. 18:13:37

Nekem anno - amíg volt - az Onlive jobban bejött, mint a Gaikai - de ez nyilván ízlés kérdése.

Abban azért - nyomorult, menthetetlen öregként - egyetértek, hogy az offline, otthoni játék az igazi - ha rajtam múlt volna, sosem születtett volna meg a multiplayer :D

De, persze, ez csak magánvélemény.

De, hogy - miként a cikk írja - a más játékmenetébe beleszólást 99 százalékban az agyatlan trollhorda fogja szivatásra kihasználni, az tuti, ebben (is) egyetértek.

bio

BadSector 2013.02.25. 18:18:21

@jtrencsenyi: "Azt viszont érdemes megnézni, hogy a hc játékok színvonala milyen ütemben esett a béka feneke alá az elmúlt években."

Milyen ütemben? Komolyan érdekelnek az érveid, hogy például az InFamous 2, az Uncharted 3, a HALO 4, az AC részek (hogy csak párat emeljek ki...), amelyek mind briliáns kritikákat kaptak, "színvonala" milyen ütemben esett vissza a régebbi játékokhoz képest? És most csak párat soroltam fel. Mindig is voltak nagyon jó, elmegy, közepes, gyenge és rossz játékok. És ez a trend az elmúlt 22 évben, amióta játszom és játékújságírással foglalkozom (kisebb nagyobb kihagyásokkal, granted) nem változott.

És unos-untalan mindig jön valaki, aki jól elpanaszkodja, hogy "ajaj, a régi játékok bezzeg jobbak voltak!" És én sohasem értem, hogy miért? :)

Szerintem annyi a titka a dolognak, hogy nem kell vacak játékokkal játszani, vagy olyanokkal, amelyeknek nem tetszik a stílusa...

BadSector 2013.02.25. 18:22:24

@bioLarzen: "De, hogy - miként a cikk írja - a más játékmenetébe beleszólást 99 százalékban az agyatlan trollhorda fogja szivatásra kihasználni, az tuti, ebben (is) egyetértek."

De könyörgöm, ez OPCIONÁLIS, aka "nem kötelező". Kb. olyan, mint amikor nem tudsz táncolni, vagy zsonglőrködni és TE MAGAD eldöntöd, hogy mégis kiállsz közönség elé, aztán csodálkozol, amikor megdobálnak paradicsommal. :p

Fejesrob 2013.02.25. 18:25:36

Sok pénzt beleölve majd vezetik a sok hülyét. Megveszik az indexet is, napokon keresztül fog menni a lelkendezés, mekkora buli ez, az új divat, milliók, stb., aztán 1 év múlva ezrével jönnek a "juli meghívott játszani" spam-ek.

BadSector 2013.02.25. 18:32:15

@Fejesrob: "Megveszik az indexet is" Na ANNAK aztán örülne az Index.hu! :D Minden fanyalgása ellenére Stöki különösen! :D (A jelenlegi tulajról nem is beszélve... ;) )

BadSector 2013.02.25. 18:34:14

@Fejesrob: Gondolom a Facebookra gondoltál, egy picit nézz utána, kinek mennyi tőkéje van és hol van pozicionálva a világpiacon, aztán megbeszéljük ki vesz meg kit... ;) (Egyébként e két cég közül senki semmit.)

bioLarzen 2013.02.25. 18:40:36

@Loler: "Egyetértek a legtöbb ponttal, de azt is látom ,hogy mit lát a Sony az egész posztolgatásos bullshitben. "

Nyilván az is vastagon benne van a dolgoban, hogy nagy sikert ritkán lehet a sztrádán visszafelé haladásra tervezni. Most a közösségi net az első számú hívószó - naná, hogy erre "kell" vinni a platformot, hogy sikeres legyen.

bio

BadSector 2013.02.25. 18:46:17

@bioLarzen: Miért, Te merre vinnéd? És most csak a játékélményre gondolok, a játékok fel/letöltéses rendszerét vs. fizikális lemez sztorit hagyjuk, mert az igazából a Sony érdeke, hogy használd minél többet, nem játékélmény.

bit.0x8000 2013.02.25. 18:57:49

@BadSector:
Személy szerint én is azt vallom, hogy "virágozzék minden virág" (kazuár és hc egyaránt), csak sajnos a valóságban gyakran nem ez a végeredmény: nézd meg például, ahogy a konzolok megerősédésével eltűntek az árkádok, vagy ahogy a PS1 érától a hagyományos (verekedős, jrpg, stb.) stílusokat egyre inkább "kiszorították" az újabb (leginkább fps és hasonló) műfajok.
(Csak magánvélemény persze, de szerintem elgondolkodtató...)

bioLarzen 2013.02.25. 19:08:15

@BadSector: Te most kötekedni próbálsz? Hol olvastad ki az írásomból, hogy én más irányba vinném?

bio

2013.02.25. 19:10:09

aki még mindig nem nintendoval tolja, az nem érzi, és most már nem is fogja. nagy szerencséje ez a sonynak.

tamareaf 2013.02.25. 19:12:40

@jtrencsenyi: a baj nem a hardcore game-erekkel van, hanem azzal, hogy ez nem feature, hanem gimmick.Nem hiszem, hogy elég nafta lenne a dologban a Sony részéről. A Microsoft például mit pumpált a Kinectbe megjelenése óta? Mert kb ez várható a Sony-tól is, mint social gaming.

Ezek nagy rugalmatlan cégek, akik valamikor valamiben trendsetter-ek voltak, de ha trend követésre kerül a sor, a sorsuk középszerűség. Az innovációt megöli a bürokrácia.

Lehet, hogy a social médiával lehetne kezdeni valamit, de azt jól nagy valószínűséggel nem a Sony fogja megvalósítani.

Az egész konferencia egy nagy BS feszt volt.

Never 2013.02.25. 19:24:00

@bioLarzen: @Loler: Sajnos igaz, hogy a konzolok elmennek a "méjnsztríím" felé. Mondjuk igaz, hogy a legtöbb mai fiatal és egyéb "ú.n." gamer fél percet nem tud már ellenni anélkül, hogy ne csipogna a telefonon egy új poszt vagy feed vagy tweet.

Én személy szerint nagy nosztalgiával gondolok vissza arra, amikor egy-egy Laser Squad, Panzer General vagy X-Com (eredeti) csata hajnali 4-5 körül ért véget (teljesen offlájn, bár 1993-94-től már a BBS-en azért lehetett dicsekedni azzal, hogy a V for Victoryban hogy sikerült megvédeni Tobrukot...)

A Wolfenstein meg persze aztán a Doom nagyon májer volt, vagy amikor a Comanche-ban feltűnt a voxeles grafika (milyen dögös is volt az egy 386-on), de aztán ennyi. Szép volt, jó volt, de a játékélmény minden játék után csak lefele ment. Nem a gigahertz adja a jó játékot (persze szép, ha jó a körítés), hanem a jó ötlet. Az eredeti Syndicate egyszerűen király volt, a csilli-villi remake pedig semmire sem jó.

midnight coder 2013.02.25. 19:24:22

"Egy rendszer, aminek segítségével a legújabb játékokat játszhatod, platformtól és géperőtől függetlenül, egy netbookon, na, az a jövő."
Elég sötét jövő ami azt illeti. Kb. mint az egész webes világ: szolgáltassuk ki minél inkább a felhasználókat a gyártók/szállítók kénye-kedvének. Ha a te oldaladon csak egy konzol van, és a lényeg a drót túlvégén zajlik, akkor ennek az a vége hogy a gatyádat is rá fogod fizetni.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2013.02.25. 19:27:33

"azért carrarai márványból kifaragott fürdőszobai járólap legyek jövő tavasszal a farsangon"
HATALMAS :D

|Barny| 2013.02.25. 19:33:52

Elnézést, nem trollkodásként, de ez egy borzasztó poszt. Ha jól tudom játékokkal foglalkozó újságiró vagy, ehhez képest érdekes ez a durcás-rácsodálkozás a PS4-re.

A Sony a PSP/PS3-as fiaskó óta láthatóan biztonsági játékot játszik; minden létező szart belepakol a konzoljába (lásd Vita), aztán majd a fejlesztők/piac kiszelektálja, hogy melyik funkcióival érdemes foglalkozni és melyikkel nem.

Mostanában a játékiparon belül a free to play az egyik hype-olt téma, illetve befektetők számára a social networking ami fut és annak a kenyérpiritókba is történő integrálása. A részvényárfolyamokat meg többnyire a hit és a hype mozgatja, a Sony-nak pedig jelenlegi szar helyzetében valami olyat kell mutatnia, amiről a pénzemberek elhiszik, hogy bejön.

A Gaikai meg nem a demó/reklám miatt kell, hanem a visszafelé kompatibilitás megoldása miatt; ráadásul nem egy rossz módja annak, hogy a digitális vásárlás, igy a PSN és a PS Plus felé terelje a vásárlókat. Ugye már most tudni, hogy az accountodon lévő játékokat valószinűleg átviheted PS4-re, de a dobozosakat nem. Ezért a hardcore réteg valószinűleg meggondolja, hogy az új konzol megjelenéséig (és utána is) mit vegyen; dobozost, vagy letöltőset.

A jövő kifaragásának elvárása egy csődközelben lévő cégtől meg különösen vicces...

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2013.02.25. 19:36:33

Azon mondjuk en is csodalkoztam, hogy a Sony dobja a CELL-t.

BobaFett 2013.02.25. 19:48:40

lehet hogy a social media a trend mostanság, de nagyon egyetértek a cikkel, ki a fenét érdekel másnak a játéka, eredménye ? Facebook is addig volt érdekes, amig csak kevés dolog volt rajta és újdonság volt. Mostmár pörgetek lefele egy percig és még csak az elmúlt 3 óra történéseit látom, hát ez baromira nem érdekel. Persze lehet a tizenéves rétegnek tényleg erre van igénye, bár ahogy unokaöcsémet nézem (14), hát neki sem...

bioLarzen 2013.02.25. 19:50:15

@Never: Hát, igen, sajna nekünk, a letűnt korok lovagjainak :) be kell látnunk, hogy azok az idők, amikor mi játszogattunk önfeledten Summer Olympics-ot meg Zak McCrakent (na jó, persze a valóságban Sex Olympics-et, de azt mégsem vallja be az ember ilyen nyilvánosan) - vagy később Doomot, Sanitariumot meg Duke Nukemet - azok az idők sajna elmúltak. Így van ez rendjén. A mai fiataloknak, gondolom, hasonlóan nehéz lehet megérteni, mit szerethetünk mi, öregek, a single player játékmódban, mint nekünk anno, hogy miért mondja sok öreg, hogy a könyv mennyivel jobb mint a tévé (ettől persze még olvastunk... de a Tüskeváros dolgozatot 10 gyerkőcből 8 már a film alapján írta meg, nem a könyvből :D)

Nincs is ebben semmi rossz. A világ mindig megy valamerre. Az öregek meg mindig lemaradnak valahol.

bio

bioLarzen 2013.02.25. 19:53:21

@midnight coder: Nézd, elvileg azért is fizetsz, ha DVD-n vagy Steamen - esetleg más oldalon - veszed meg a játékot. OK, hogy a fél (...) világ torrentezik, de ELVILEG elég kevés színvonalas játékot játszhatsz ingyen.

Az igazi kérdés ebben a tekintetben a mennyire. Mennyire lesz drága így játszani. Ott lehet a kutya elásva.

bio

rognork 2013.02.25. 19:59:11

Én messze nem értek egyet a poszttal. Szvsz a játékipar kitermelt már annyi pöpec offline gémet, amivel egy oldszkúl gémer ugyanúgy el tud kúrni éjszakákat az emulátor előtt. Igaz HC gémerek bespájzoltak vasból is esetleg. A mai tartalmak a mai embereknek készülnek, és ezek nem mi vagyunk. A mai autó sem Pistabának készül, ma is hallottam egy boltban, hogy a Riga csak 4000 volt most meg 120 egy bringa.

Szóval szerintem az igazi jó játék egyik ismérve, hogy baszott sokszor végig lehet tolni, és ebből van ám bőven. Akinek nem elég a lehetőség, annak túl sok ideje van játszani, menjen a bányába dolgozni vagy fogadjon örökbe alom véznaujjú makit.

ps: szerintem is szar dolog megöregedni, kevesen értik ma hogy mi volt a config.sys meg az oakcd.

Sexcomb 2013.02.25. 20:02:16

Egy réges-régi történet szerint A. A. Zsdanov elvtárs ezt az iránymutatást adta a művészeknek: "Írók, alkossatok remekműveket!" Valahogy ezt a bejegyzést olvasva olyan érzésem támadt, hogy a cég is kb. ennyi ötletet tudott adni a mérnökeinek.

BadSector 2013.02.25. 20:03:26

@bit.0x8000:

"ahogy a konzolok megerősédésével eltűntek az árkádok, vagy ahogy a PS1 érától a hagyományos (verekedős, jrpg, stb.) stílusokat"

Én nem tudom, akkor valószínűleg egy alternatív dimenzióban élhetetek, ahol ezek a játékok mind virágoznak.

jrpg köszöni, jól van. Most tesztelem a GameStarnak a PS Vitára megjelent Persona 4 Golden echte jrpg-t, azonkívül nem olyan régen jelent meg a Final Fantasy XII-2 és egyébként is Dunát... akarom mondani Szumidát lehetne rekeszteni a jrpg-kből.

Verekedős? Dead or Alive 5? Mortal Kombat? Most lett ingyenes PS Vitán és PS3-on egyaránt PSN-nel. Soul Calibur hegyek... Én nem tudom, de nekem doszt elég, amennyi verekedős cucc jön ki, túl sokat már egyik is ad hozzá a régi recepthez...

A játékvilág fejlődik, ezt tudomásul kell venni, és azok a műfajok maradnak fent, amelyeket szeretnek a játékosok. De ettől függetlenül az a vicces, hogy a siránkozás ellenére (vagy azzal párhuzamosan) egy olyan tökéletesen halálra ítélt és idejét múlt műfaj, mint a kalandjáték is továbbra is él és virul.

Ez a sok múltba merengő, pesszimista, melankolikus whining csak azért igazán bosszantó, mert ráadásul még nem is igaz.

Reactor 2013.02.25. 20:03:34

@bit.0x8000: A legtöbb olyan játékért nem is gond, ha kiszorulnak. Vegyük pl. a híres-nevezetes "szitiinteraktíve" selejt termékeiért nem kár, ha eltűnnek. Az igazán életképes játékok műfajtól függetlenül femmaradnak. A Prehistorik 2 még most is jó játék, a Limbóról nem is beszélve. Pedig 2000 környékén a sok konzumidióta ezt szajkózta, hogy "kinek kell platformer oldalnézetbe, amikor 3D-ben sokkal jobb"...

@Püspök utcai gombaszedő: Ezért idegesített fel nagyon a Battlefield 1942 is, hogy menthetetlenül hülye az AI egyjátékos üzemmódban, és emiatt nem tudod megnyerni a csatát, mert hiába vagy okos, a társaid mind hülyék. Aztán persze jött a sok Multiplayer Matyi, hogy "höböböböböbö ezt multipléjerre írták, mit fikázod".
Oké, de akkor minek raknak be egyjátékos módot!? Hagyják akkor ki belőle, legyen akkor CSAK multiplayer, és kész. A Counter-Strike-ban sem volt egyjátékos mód eredetileg, és soha senki nem fikázta. Vagy csinálják meg jól, vagy NE csinálják meg egyáltalán. Mert. Ez. Így. Nem. Jó.

BadSector 2013.02.25. 20:05:31

@rognork: This. :) Maximálisan egyetértek. :) Én is azt érzem, hogy túl sok jó játék van, ami kevés, az az idő...

collateral collector (törölt) 2013.02.25. 20:07:52

Jó cikk.

Azt lehet tudni, hogy a PS4 le fogja tudni játszani a boltban vett PS3-as BD játékokat?

Dallie 2013.02.25. 20:32:13

@BadSector: Inkább az jó/fos játékok aránya nem tetszik. Ömlik a szar, ötlettelen, tizedik rókaből, közé bekerül 1-1 jó stuff, és belegondolni is rossz, hogy ez megéri kiadóknak, fejlesztőknek.
Egyetértek, hogy vannak vannak, mindig is voltak jó játékok, meg az idő mindent megszépít. De az elmúlt 4-5 évben az összes fejlődés a DLC, a season pass meg a mikrotranzakció kitalálása volt.
Legutóbb a Dark Souls adta vissza a hitem, csak utána sajnos leültem a Witcher 2 elé, és a remek rpg-t sikítva hagytam ott, mert az első rész gagyi harcrendszere fogadott megint, majd fél évtizeddel később.
Régebben voltak stúdiók, akiktől látatlanban megvettem volna bármit, de ez elmúlt.

bit.0x8000 2013.02.25. 20:32:49

@BadSector:
"Ez a sok múltba merengő, pesszimista, melankolikus whining csak azért igazán bosszantó, mert ráadásul még nem is igaz."
Akkor az sem igaz, hogy az árkádok kidöglöttek? :)

Amúgy az nem lehetséges, ha valaki tőled eltérő véleményen van, az még nem feltétlenül "múltba merengő, pesszimista, melankolikus whining", lehet, hogy az illető csak máshogy látja a dolgokat?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2013.02.25. 20:37:44

Eddig sem volt konzolom, ezután sem lesz. Egyszerűen fel sem fogom, hogy kinek van igénye rájuk.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.02.25. 20:44:48

a közösségi média a birkák ópiuma. a nyáj általában kurva kíváncsi, hogy miről béget a másik. vagyis a sok egyéniség igyekszik azt hinni.

BadSector 2013.02.25. 20:47:40

@bit.0x8000: "Akkor az sem igaz, hogy az árkádok kidöglöttek? :)"

Bevallom őszintén és töredelmesen én sohasem jártam "árkádozni" (már ha a játékgépekre gondolsz), így nem tudom megítélni, hogy a játékgépek mennyire "döglöttek ki". Még ha ez igaz is, elvileg már akkor "kidögölhettek" volna, amikor az első Mortal Kombat, meg a SEGA Rally Championship kijött az akkori konzolokra. Ez egy természetes folyamat, bár erős kétségeim vannak afelől, hogy az árkád gépek külföldön is kihaltak volna, talán csak Magyarországon nem túl népszerűek már.

"Amúgy az nem lehetséges, ha valaki tőled eltérő véleményen van, az még nem feltétlenül "múltba merengő, pesszimista, melankolikus whining", lehet, hogy az illető csak máshogy látja a dolgokat?"

Azért az tisztázzuk, hogy nem azt mondtam, hogy az ilyen illető hülye, csak annyit hogy túl sok ilyet hallattam már 22 éven keresztül és semmi értelmét sem látom. Ha valaki, akkor aztán ÉN a múltba merenghetnék, hogy mennyivel több és jobb stratégiai játék volt régen (Civ, Pirates! stb stb) mennyivel jobb volt a Project: Firestart a Dead Space 3-nál stb stb. De nem teszem, mert ez értelmetlen, a játékipar igenis fejlődik és mindig is voltak, vannak és lesznek kitűnő, jó, közepes és gyenge címek. Nincs ilyen "trend", hogy minden egyre lebutul, gyengébb lesz, az emberek elhülyülnek és megeszik a konzumszart is. Ez mind urban legend.

BadSector 2013.02.25. 20:50:00

@manson karcsi: Azért szerintem kurva elégedett lennél magaddal, ha egyszer létrehoznál, megalkotnál valami olyasmit, amit Mark Zuckerberg.

Ez a mindent lefikázó troll szemlélet annyira 2012.

BadSector 2013.02.25. 20:51:54

@molnibalage: "Eddig sem volt konzolom, ezután sem lesz. Egyszerűen fel sem fogom, hogy kinek van igénye rájuk."

Talán azok, akik Uncharted 3-mmal, God of Warral, HALO 4-el, Zeldával, vagy más elsőrangú konzoljátékkal szeretnének játszani, amely PC-re nem jelent meg?

xlaci 2013.02.25. 20:52:02

@molnibalage: azoknak akik szeretik megspórolni az esetleges pc-s telepítési szívásokat és azoknak akik szeretnének igényes konzol exklúzív játékokat játszani.
Ja a játékfejlesztők bevételének legtöbbje a konzolból jön, ami miatt nagyobb költségvetéssel dolgozhatnak, minőségibb játékokat készíthetnek, mintha csak PC-re jelennének meg.

euAgWzgmmtq7K 2013.02.25. 20:55:35

szerintem is félreértettél valamit, mert a játékipar - mint minden iparág - a bevételről szól, úgyhogy ha a közösségi médiával akarják most ötvözni, azt nyilván azért csinálják, mert különböző anyagi okok - vagy céges összefonódások miatt - így várható a legnagyobb haszon.

miguel_ 2013.02.25. 20:56:37

@BadSector: Bár úgy voltam vele, hogy megvárom, míg észreveszed, hogy nem Stöki írta a posztot, végül meggondoltam magam. :) A lényeg, hogy nekem nem azzal van bajom, hogy a Sony egy ilyet IS beletesz a konzojába, hát leszarom, nyilván senki fejéhez nem tartanak majd pisztolyt, hogy márpedig most posztolsz a facebookra, köcsög.

Engem az zavar, és ha mások nem értették volna meg, még azt hinném, nem írtam bele a cikkbe, hogy ezzel akarják pillanatnyilag eladni az egészet. Share gomb a kibaszott kontrolleren? 2013-ban ezt el lehet adni újításnak, és senki nem dobálja meg rohadt paradicsommal a színpadon állót?

Könnyen lehet, hogy kiderül, hogy amúgy a normálisabb hardver miatt majd hirtelen nagyot változik valami a játékokban, de egyelőre ennek kicsi az esélye. A PS4 -- az eddigiek alapján -- nem jobb játékplatform, maximum népszerűbb. Nincsen benne plusz. Nincs benne előrelépés, maximum helyben toporgás.

@is: Azért mindig elcsodálkozom, mikor valaki hót komolyan előjön a "csinálj jobbat" visszavágással. Már miért csinálnék, cimbora? Ők akarják eladni nekem, csináljanak ők!

BadSector 2013.02.25. 20:56:38

@Dallie:

"Inkább az jó/fos játékok aránya nem tetszik. Ömlik a szar, ötlettelen, tizedik rókaből, közé bekerül 1-1 jó stuff, és belegondolni is rossz, hogy ez megéri kiadóknak, fejlesztőknek."

Hogy mit tekintünk jó/fos játéknak, az erősen egyéni megítélés kérdése. Továbbá ez az arány szerintem nem változott, legfeljebb csak javult.

Van egy olyan fogalom, hogy "megszépítő messzeség". Szerintem minden old school gamer ebbe az illúzióba ringatja magát.

A 2000-es évek második felében (2005 után) pl. olyan játékok jöttek ki, hogy sírni tudtam volna, nem véletlen tarolt a World of Warcraft jó ideig.

Reactor 2013.02.25. 20:58:22

PC-nél még mindig megvan az a lehetőséged, hogy emulátor. Ha még nincs, akkor majd lesz. Viszont egy konzol soha a büdös életben nem fog tudni PC-t emulálni. Lehet hogy nem ugyanolyan, meg várni kell amíg kifejlesztik az emulátort, de legalább van.

Void Bunkoid 2013.02.25. 21:03:22

Ebben nincs semmi forradalmi. A Sony újra feltalálta a Steamet (ami amúgy már PS3-mal is működik, és ott is ugyanúgy lehet posztolgatni, hogy eeeeekkora trollt lőttem a szkájrimben, screenshottal).

Void Bunkoid 2013.02.25. 21:05:49

@Reactor: mert nincs rá szükség. Bármilyen meglepő, de - legalábbis Európában szerinetm - a konzollal rendelkező játékosoknak VAN pécéje (és bezony azzal is játszanak), mi a francnak kell pécéemulátor, csak átülnek, vagy mint én, átváltom a monitor bemenetét :)

euAgWzgmmtq7K 2013.02.25. 21:07:04

@BadSector: ez így van, én pontosan emlékszem a kilencvenes évek shareware CD-ire, és a rajtuk lévő friss játékok 90%a unalmas, ötlettelen, élvezhetetlen trágya volt általában.

Reactor 2013.02.25. 21:10:15

@Void Bunkoid: Na igen, hát akinek mindkettő van, nyilván azoknak nem lényeg az emulátor :)

@d.hardman: Sajnos ez igaz. A Half-life után valahogy egyre-másra jelentek meg az unalmas, semmitmondó tucat játékok, nagyon elvétve akadt csak egy-egy finomabb darab (pl. a Red Faction). Gondolom ez részben a CD-re való átállásnak illetve a Windows verziók gyors váltakozásának tudható be, de azért mindent nem lehet ezekre kenni.

A mostani ötlettelen tucat selejtjátékok jórészét pedig mindenféle "budget" cégek csinálják, többek közt a világhírhedt szitiinteraktive.

BadSector 2013.02.25. 21:11:31

@MrEd: "Már úgy voltam vele, hogy megvárom, míg észreveszed, hogy nem Stöki írta a posztot, végül meggondoltam magam. :)"

Oops. :) Sorry

"Engem az zavar, és ha mások nem értették volna meg, még azt hinném, nem írtam bele a cikkbe, hogy ezzel akarják pillanatnyilag eladni az egészet. Share gomb a kibaszott kontrolleren? 2013-ban ezt el lehet adni újításnak, és senki nem dobálja meg rohadt paradicsommal a színpadon állót?"

Nem ezzel akarják eladni. Ez csak egy PLUSZ dolog. Egy lehetőség. Nem kell megnyomnod.

"Könnyen lehet, hogy kiderül, hogy amúgy a normálisabb hardver miatt majd hirtelen nagyot változik valami a játékokban, de egyelőre ennek kicsi az esélye."

Miért, valamilyen jós vagy, hogy ennyire tudod? A normálisabb hardver pedig arra jó, hogy könnyebben lehessen programozni rá, így több cím tud kijönni a konzolra. (Pl. Witcher széria, ha már valahol felmerült.)

"A PS4 -- az eddigiek alapján -- nem jobb játékplatform, maximum népszerűbb."

"Népszerűbb"??? Tök jó, hogy ennyire tudod előre, így a megjelenés előtt 10 hónappal, mi a "népszerű" és mi nem az. Legit.

"Nincsen benne plusz. Nincs benne előrelépés, maximum helyben toporgás."

Én nem akarom azt írni, hogy csinálj jobbat, de most kb. mégis azt fogom. :) Most komolyan, mond meg, hogy még is mi az, amit HC szinten újítani kellett volna, ha nem a brutálisan jobb grafika, ami adott, azt látjuk? Az, hogy vannak közösségi funkciók is? És? Az Neked miért fáj? Max nem használod.

Vagy mást mondok. A játékkonzolok történetében melyik az a konzol, amely a grafika/hang és zene kombón TÚL bármilyen forradalmi változást hozott volna ÉS fennmaradt! Mondj EGYETLEN példát! És ne a joystick vs. kontrollerrel gyere, vagy a rumble technológiával, mert azok külön technológiák, nem egy adott konzolhoz kötődnek.

BadSector 2013.02.25. 21:15:59

@Reactor: Hehe, hát azt megnézem, mikor jön ki használható és élvezhető emulátor a 2006-ban megjelent PS3-ra, vagy a 2005-ös Xbox-ra. :) Tudod, olyan, amit irányítani is lehet és nem 2 FPS-el megy... ;)

pizzaboy 2013.02.25. 21:17:52

Oké MrEd megöregedtünk, 32 évesen engem sem hoz már lázba a PS4, nincs ezen mit szégyellni.

Amúgy ajánlom én is, menj fel a twitch.tv-re mondjuk egy vasárnapi napon és nézz szét egy kicsit.

cukorrépa 2013.02.25. 21:23:59

@BadSector:

ööö... izé...

"ha egyszer létrehoznál, megalkotnál valami olyasmit, amit Mark Zuckerberg."

egyrészt nem a Cukibácsi alkotta, hanem egy csapat, akikből néhánynak vaskos összegeket kaptak Cukitól.

másrészt a FB tényleg a birkáknak való alapvetően, meg az ismerkedő fiataloknak, esetleg az örökös szervezkedőknek. erre - főleg a birkákra - én sem lennék annyira büszke.

mert mit alkot ez a rengeteg ember? sok értelmetlen, időelb*szó posztolgatást, kommentálást, ismerősök ismerőseinek nézegetését, ostoba marketinges kampányok beszívását, pénzért lájkolást, lájkolásért majd' meghalást stb. egy nagy rakás értelmetlenség a FB aktivitás 95%-a.

hát legyen erre büszke, aki akar... ennél a fabudi is hatékonyabb.

BadSector 2013.02.25. 21:25:20

@pizzaboy: Én - sajnos - már lassan 42 vagyok és engem mégis "lázba hoz" a PS4. Legalább is annyira, mint amennyire eddig is bármilyen új konzol. A játék címek és játékélmény a lényeg, az illúzió, a grafika, a hangulat, nem maga az, hogy PSakárhány.

A "WoW factor". Ez pedig megvan a PS4-nél is, még ha túl sok címet még nem is láttunk... Nyáron jön az E3, szerinted nem ott jelentik majd be a csúcs címeket? Ez még csak az első bejelentés, limitált címekkel. Én például arra tippelek, hogy nagyon kussol a Ubisoft a következő AC-vel kapcs. és ha kijön PS4-re valami exkluzív AC IV, lehet, hogy kifröccsen a reggeli kakaó... ;)

cukorrépa 2013.02.25. 21:28:07

@BadSector:

"Vagy mást mondok. A játékkonzolok történetében melyik az a konzol, amely a grafika/hang és zene kombón TÚL bármilyen forradalmi változást hozott volna ÉS fennmaradt!"

sajnos ezzel egyet lehet érteni. a játékipar a sok, a több meg a még több pénzről szól, a kaszáláshoz meg mindig kell parasztvakítás. most ezt láttuk a PS4-gyel. nem vártam tőle semmi különöset, nem is jöttek elő semmi különössel. ez a social media a játékok esetében konkrétan egy idiotizmus, a multiplayerekkel és a klánokkal már régóta megvan a megfelelő közösségformáló erő és lehetőség.

BadSector 2013.02.25. 21:32:38

@cukorrépa: "egyrészt nem a Cukibácsi alkotta, hanem egy csapat, akikből néhánynak vaskos összegeket kaptak Cukitól."

??? Zuckerbergnek szerinted hol voltak "vaskos összegei", amikor egy csóró diák volt, amikor a Facebookot kitalálta??? LOL, egy kicsit nézz már utána, mielőtt ekkora hülyeségeket leírsz...

"másrészt a FB tényleg a birkáknak való alapvetően, meg az ismerkedő fiataloknak, esetleg az örökös szervezkedőknek. erre - főleg a birkákra - én sem lennék annyira büszke."

A Facebookot napjainkban az idősebb generáció többet használja, mint a fiatalok. Hogy mire vagy büszke, vagy sem, az kb. senkit sem érdekel, de az biztos, hogy maga az ötlet és megvalósítás igenis zseniális, a Facebook egy új kommunikációs eszközzé vált. Jó, mindegy, szerintem hagyjuk, ez nem az a szint, amelyen érdemes lenne ezt megvitatni.

A többi kommented vagy értelmetlen, vagy közhely, nem akarok trollkodni, de egy kicsit összetettebb gondolkodás nem ártana Neked...

BadSector 2013.02.25. 21:39:53

@cukorrépa:

"sajnos ezzel egyet lehet érteni. a játékipar a sok, a több meg a még több pénzről szól, a kaszáláshoz meg mindig kell parasztvakítás."

Welcome to the real world, Neo. A játékipar olyan, mint a többi tömegkultúra, NYILVÁN a pénzről szól. Miért, szerinted a programozók, grafikus, sztoriírók, kiadók miből élnének meg. A Te nagy játékszeretetedből? Hogy mi a parasztvakítás, vagy mi nem az... megnézel egy hatásvadász gameplay trailert, az nem az?

Amit egyébként írni akartam, csak nem jött át, az az, hogy nem a konzolgenerációk feladata, hogy megváltsák a világot a hihetetlenül forradalmi technikai újításokkal, hanem a third party hardwer fejlesztőké. Eddig az összes olyan konzol, amely túl sokat akart újítani, az csúnyán megbukott. Beleértve egy picit sajnos a PS Vitát is, amit egyébként imádok és drukkolok neki. Az új konzoloknak burutális processzor erő kell, grafikus chip, továbbá olyan architektúra, amelyre könnyű programozni. Mindez pedig a PS4 egész jól teljesíti.

Reactor 2013.02.25. 21:44:31

@BadSector: Ez igény kérdése lesz, mármint az emulátor. Nintendo emulátor például van vagy 50 fajta, pedig ha úgy vesszük, az is "csak" egy konzol. Érdekes módon a DOS-t emulálni modern környezetben sokkal nehezebb volt. Nem igazán értem, ez hogyan lehetséges, de a lehetőség végső soron adott.

BadSector 2013.02.25. 21:48:05

@Reactor: Persze a nagyon régi konzolokat nem nehéz emulálni, illetve jobb PC-n már a 2000-es PS2 emulátora is egész jól elfut. :) De most 2013-ban járunk, nem? ;)

xlaci 2013.02.25. 21:59:02

@MrEd:
ha csak a nyers számítási teljesítményt nézzük az eddigi információk alapján, akkor is 3x erősebb a PS4 a PS3-nál, mi ez ha nem fejlődés ?
Ha a nehezen kihasználható Cell CPU-t figyelmen kívül hagyva csak a GPU-kat nézzük 4,5x-es a fejlődés. És akkor az egyébb új fícsöröket nem is említettem. (pl tesszeláció)

CPU + GPU:
PS3: 200GFlops + 400GFlops = 600GFlops
PS4: 100GFlops + 1800GFlops = 1900GFlops

afazekas 2013.02.25. 22:11:19

Koreában ahol nemzeti sport a starcraft el tudom képzelni h valamelyik pro otthoni meccseit is sokan néznék, de amúgy én se nagyon tudom.
A másik verzió az h nagyon rámennek a 'Farmville'-s casual-okra.

Mondjuk én dinoszaurusznak érzem magam, mert elég keveset multizom.

Kültag 2013.02.25. 22:23:01

Nekem az a bajom az összes multiplayeres fícsörrel (amit gyakorlatilag sosem használok), hogy mindig az jut eszembe róluk, hogy mennyivel több erőforrás jutott volna a játék igazán jóvá csiszolására a multiplayer, meg a sok videó nélkül. Értem én, hogy kell az újítás, és hogy a játékmenetben már nehezebb előre jutni, de én olyan hülye vagyok, hogy egy játékkal játszani szeretnék, és nem csetelni, villogni meg videót nézni róla. Tartalom, csiszoltság, bugmentesség, buherálhatóság jó, az összes közösségi csingilingi meg látvány megoldás (pl. AI + sandbox helyett script) meg tré. Érteem?

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2013.02.25. 22:25:49

MrEd: Neked el kell magyaráznom mi az a social network? Gondolom tisztában vagy vele, de nem értem mit kell ezen "kiakadni". Ha használod, akkor használod, ha nem akkor nem.

A last.fm scrobbling része is hülyeség? pedig mennyien használják, és mennyien megosztják.

A spotify és deezer is szar, mert megosztja, ha akarjuk mit hallgatunk? tényleg fos. ez a jövő? undorító.

Ez az egész social network dolog, senkit nem hátráltat semmiben. egy lehetőség. ha kell, és szeretnéd, használod. ha nem, akkor nem.

Buta dolog lett volna nem felszállni erre a vonatra a Sonynak, pláne ha adott esetben a microsoft sikerrel lovagolta volna meg ezt a témát.

a gaikai meg nem csak demokról szól, de most ezt tényleg neked kell magyaráznom?

használják csak, rakják bele, épüljön a ps4-be, mert a jövő úgyis ez lesz.

aztán azért vannak pozitív dolgok is a sonyval kapcsolatban.

pl. apróság, de a játékélmény meghatározó részét képezi a DS4. szerintem veszett jó lett.

jól néz ki, minőségi az összerakása, és az ergonómialiag nulla DS3-hoz képest ég és föld.

lehet azt mondani, hogy ha szar lenne a DS4 vegyek más gamepadot, PS3-hoz vettem is, de beszart egy "neves" PowerA cucc két hét FIFA 13 után... így visszatértem a DS3-ra amire vettem ilyen olyan kiegészítőket. Analóg karokra gumiharangot, ravaszokra műanyagot. így jó lett.

DS4-el már nem kell ilyennel szarozni, mert elég korrekten lehet valszeg használni. mondjuk 2013-ban ez a minimum, de szerintem ez lesz a jelenlegi csúcs gamepad a piacon.

egy nagy kép, itt azért rendesen látszik, hogy össze van rakva, ki van találva a kütyü:

www.dealspwn.com/writer/wordpress/wp-content/uploads/2013/02/ps4-pad.jpg

A PS4 meg jó lesz, meg mindig megy ez a duma, hogy erre meg arra mi szükség, aztán idővel, amikor már a játékok is adják magkat, úgyis mindenki vesz egyet, aki tényleg komoly játékosnak tartja magát...

jó lesz ez, a microsoftnak szvsz nehéz dolga lesz.

tundrazuzmo (törölt) 2013.02.25. 23:20:17

A Sony azoknak fejleszti a szósölmédiát, akik régebben a Commodore Világot is csak a CoVboy-posta miatt vették meg.

Nem kell röhögni, volt egy ilyen réteg. Néhány száz ember. Ez aztán a célpiac!

._.Dante._. 2013.02.25. 23:23:19

@unrealnoise: Jó, hogy azért vannak, akik reálisan látják a dolgokat, és nem durcáznak, trollkodnak (mint a cikkíró), vagy csak szimplán ennyire előre irigykednek. Annak külön örülök, hogy bővebben megemlítetted a DS4-et, mert ahogy elnézem közel tökéletes lett.

A gép erős lesz, fejlesztőbarát, marha komoly kontrollerrel, és vitán is tolhatom a félbehagyott játékom, ha úgy adódik. Én csak ezt látom, mert a körítés nem érdekel. Akit érdekel a közösségi szarakodás a videók posztolásával együtt, az meg majd jól örülni fog neki, de nekem az előzőek elegendők ahhoz, hogy 32 éves létemre számoljam a napokat a megjelenésig.

Már elkezdtem szelektálni a megjelenő játékokat, hogy mik azok a tételek, amiket inkább a PS4 megjelenésekor szeretnék majd megvásárolni, mi az, ami valószínűleg mindkét generáción meglesz, és mik azok, amiknél nem tartom fontosnak, hogy átcsúsztassam PS4-re.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2013.02.25. 23:42:10

@._.Dante._.: így van. Én is örülök, amikor nem csak fanyalgókkal találkozom netes körökben. :) Mert bár lehetne ezért vagy azért durcázni, de az istenit neki, egyesek mit vártak 2013-ban? Virtuális valóságot? Hol élnek ezek? Ezek nevezik magukat gémereknek, akik ennyire nincsenek képben a korlátokkal és lehetőségekkel, valamint a piac által diktált és elvárt trendekkel? Vicc.

most, hogy a kézikonzolt megemlítetted: Vita-t eddig is baromi jó kütyünek tartottam, a hetekben be is ruházok rá. Szvsz nem is drága (45ezer a wifis), a tudásához (egy ilyen hardverért, fizikai gombokért, karokért, kijelzőért, tapipadért, etc..) képest. Elég erős hardver van benne, tartalmak meg úgyis jönnek szép számmal már rá, de én már most sem unatkozok majd rajta jó ideig. :)

Sokan játszanak telefonon, nekem is van, egy nem is gyenge, de komoly akció/kaland valamint sport és autós játékra jóformán alkalmatlanok. Még az ügyességieket, mászkálósakat is kész förtelem rajtuk irányítani.

Sokan kikiáltották a Vita-t bukásnak, szerintem meg várjuk ki a végét.

Mondjuk szvsz túl sokat is ígértek a Sonynál, pl az hogy lehet, hogy otthon játszol a gépeden, mondjuk fizikailag vettél meg valamit, aztán azt Vita-n folytatod? Szvsz sehogy.

Max gaikai jöhet szóba, de a gaikai meg tudni fogja, hogy hol jártál? (Lehet, hiszen bele van épülve a PS4 rendszerébe, de...!) Ha elmegyek otthonról, mi streamingeli a játékot? A mobilhálózat? Mert az kész katasztrófa itthon, és uge drága is lenne "azon játszani". Wifi közelben még oké lenne a dolog.

Nah mindegy, nem olyan egyszerű ez, de hát ők tudják. :)

Én is szelektálgatok majd egyébként, és 27 éves létemre én is nagyon várom, és remélem, hogy még idén kapható lesz itthon is.

Az árát 130 körülire saccolom, el kell kezdeni rakosgatni a lét. :)

miguel_ 2013.02.25. 23:44:59

@xlaci: nem is írtam volna, ha a bemutató erre van felépítve. Nyilván nem úgy, hogy dobálják a számokat a levegőbe, hanem mondjuk ha bemutatják, hogy mit tud a gép. Project Milo, ha úgy tetszik, még akkor is, ha az óriási hazugság volt. Viszont azzal megvettek, mert az kedvemre való fejlődés lett volna.

@unrealnoise: na, a vicc az, hogy amiket leírtál, azokat én mind kikapcsolva tartom. Nem szórtam a deezeres tracklistámat, sőt még a 4square-szarjaimat sem posztoltam a twitteren, mert szerintem nem az a lényege. Ahogy a ps4-nek sem az a lényege. De azért hadd zavarjon már, hogy kiirthatatlan buzzword lett a social media egy olyan helyen is, ahol nem lenne semmi keresnivalója akkor, ha a fő terméket, azaz a játékot normálisan összeraknák. Nyilván tudom, hogy kikapcsolható lesz ez a sok szar, de ettől ez megint csak egy újabb olyan dolog, amire erőforrást áldoznak a fejlesztők

Arról meg, hogy milyen őrült jó ez a kontroller, majd akkor beszéljünk, ha mondjuk 10 normális felhasználási módja lesz annak a tapipadnak a játékokon belül (és egérmozgató tapipadként használni nem ér).

@._.Dante._.: ők nem mutatják meg a gépet, ők nem mutatják meg, mire képes, ők szúrják ki a szememet azzal, hogy huszonx év után végre sikerült egy normálisnak tűnő kontrollert összeállítani - és én vagyok a troll? (Amúgy azt a részt olvastad-e, hogy ez a poszt miről _nem_ szól?)

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2013.02.25. 23:47:15

viszont eddig nem nagyon olvastam a cikkeket itt, hát ezután sem fogom, egy gamer portálnál volt belinkelve ez az írás, és hát ez szvsz nem szint.

de erre már utaltak páran. ritka béna az egész gondolatmenet, jóslás meg amit csak el tud az ember képzelni...

mondom ezt úgy, hogy tiszában vagyok a Sony hibáival (PS3, DS3, Cell, GT5-ös huzavona, satöbbi...), szóval elfogultnak engem nem nagyon lehet beállítani.

egy kicsit átgondoltabb, objektívabb valamit vártam, ez egy nagy nulla.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2013.02.25. 23:54:27

@MrEd: Először is. Köszönöm a választ, ez így korrekt, igazából nem is vártam reakciót. :)

Ezt én értem, de khm...? A játék, a multis élmény mi, a beszélgetés játék előtt, közben, után mi, ha nem a social network egy fajtája, egy leszármazottja? miért baj, hogy ezeket a kommunikációs vonalak hazsnálatát még egyszerűbbé teszi a valódi személyekre és profilokra vonatkozva.

Egyébként még mindig ott tartunk, hogy te akkor mit szerettél volna látni? értem én, hogy nem te tervezed meg a játékok jövőjét, nem te kapsz ezért pénzt, nem te vagy a fejlesztő, de mégis. mit vártál akkor?

Aztán már bocs, de a játék minősége egyébként sem attól függ, hogy hé öcsém, kirakhatom-e az üzenőfalamra a héten elért legjobb eredményemet vagy nem.

malocz 2013.02.26. 00:04:03

Be kell látni, itt csúf parasztvakítás történt.

A PS4 igazából AMD-s PC lesz, semmi fejleszthetőséggel, amit a PC pár éven belül lehagy. Nagyon. Lásd pl. akár az AMD saját terveit.

A közösségi játék marhaság így, hiszen már létezik. A profi gémerek lejátszott játékait most is meg lehet nézni játékon belül, vagy elemzők által a Tecsőn, lásd pl. Husky StarCraft 2 csatornáját. Hogy a komám 14 másodperccel hamarabb vitte végig a kört valami versenyen, amit láthatok? Megszakad a szívem.

A bemutatott játékdemók szintén csak a jelent hozzák. A Crysis 3 itt van PC-re, van olyan látványos, mint a demózott Killzone 4 (ugye az?), ami korántsem biztos, hogy végül így néz majd ki. Továbbá nekem nevetséges, hogy még mindig a játék nehézségi faktorát a konzol döcögős kezelőfelülete adja. A demóban is látható, hogy a pár méterre lévő ellenfélre alig bírja rávinni a célkeresztet a játékos.
A Sine Morát úgy vittem végig PC-n, hogy egyik kezemmel az államat támasztottam, a másikkal meg az egeret toszogatva dúrtam le a bossokat könnyedén.

Összefoglalva: ha a konzolok idejét vesszük számba (6-8 év), akkor eléggé elszomorító, mennyire nincs jövőképe a Sonynak. Ez lenne, amit felmutat 2020-ig?

miguel_ 2013.02.26. 00:09:45

@unrealnoise: Szerinted egyszerűbbé teszi a kommunikációt, szerintem pedig reklámot csinál a tevékenységemből. És ezek szerint még mindig nem jött át, de főleg az zavar, hogy volt egy rendezvény, amin a jövő zálogaként adtak el valamit, ami évek óta létezik. Hogy a példádnál maradjak: most nem rakhatod ki?

(És amíg két ember a social mediás részt reszeli a játékban, addig -2 ember reszeli a többi részt. Márpedig ettől bizony függ a játék minősége.)

Nem tudom, mit vártam. Hogy őszinte legyek, az utóbbi évek sikersorozata után a Sonytól magától csak igen-igen keveset. A konzoljukra játékot fejlesztő arcoktól (Naughty Dog, Quantic Dream) már sokkal többet. Egy ideje nem hiszek abban, hogy a hardvergyártók rakják majd össze a következő szintet, őket elvitte a susnyásba az, hogy a Nintendo (szintén vérlázítóan kihasználatlan) mozgásérzékelős felfedezése megmutatott egy utat. Most találtak egy másikat, ami szerintem ugyanúgy nem a jobb játékok felé visz, legfeljebb a népszerűbb mellékszolgáltatások felé. Csakhogy ez engem nem érdekel, és ha már van egy blogom, akkor ezt le is írom oda. :)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.02.26. 00:10:22

@BadSector: egy szar php-ben megírt portálmotort, ami abszolút rugalmatlan és nem skálázható. igen, biztosan büszke lennék magamra. méghogy troll...

._.Dante._. 2013.02.26. 00:10:32

@unrealnoise: MrEd talán megerősítheti, hogy én is a te cipődben járok, és a komment előtt regeltem be. :D Minden szavaddal egyetértek!

@MrEd:
Olvastam! ÉS? Te nem értesz egyet azzal amit leírtam?

Amennyiben nem értesz vele egyet, akkor talán van némi értelme annak amit leírtál, ha viszont egyetértesz vele, akkor az egy vicc, hogy egy olyan dologgal ennyit foglalkozol, ami említésre sem méltó az általam felsoroltakhoz képest... :D

Nyilván okos emberek kikutatták, hogy mi kell a birkáknak. Marketing az egész, nem több. Aki pedig tényleg foglalkozik is a konzollal, meg a játékokkal, az látja a lényeget és feltehetően örül neki, hacsak nem tényleg azt képzelte, hogy alapból kapunk majd hozzá 360°-os 3D projektort, meg valami felállítható háttérállványt, hogy körülvehessen minket az érzés.

(nem lenne rossz, de picit még odébb van...)

miguel_ 2013.02.26. 00:17:30

@._.Dante._.: a körítésről írok, mert egyelőre csak az látszik. Majd ha lesz más is, arról is írok. Amúgy elméletileg egyetértek veled, tök jó, hogy elméletileg lesz egy bivalyerős, fejlesztőbarát, fasza kontrollerrel ellátott konzol. Na várj már, nem pont ugyanezt mondták a ps3-ról is?

Nocsak, de. Hurrá!

www.gamespot.com/news/playstation-3-announced-for-2006-6124681

xlaci 2013.02.26. 00:36:21

@MrEd: Haha, jól elírták a PS3 GPU-t, még hogy 1,8 TFLOPS :D
(az annyi mint a PS4-nek)

Egyébként hogy mennyire a PS4 a jövő, majd eldönti hogy mennyien fogják megvásárolni. És persze a játékokon múlik az egész. Azért nem kellene még temetni a rendszert, amikor még meg sem jelent. SONY fog mutatni még jó dolgokat a megjelenésig. (E3, TGS )

._.Dante._. 2013.02.26. 00:59:15

@MrEd: Én vagyok a barom. Elnézést kérek! Miért lepődök meg bármin is, mikor ma olvastam egy cikket, amiben az állt hátrányként a felsorolásban, hogy nem ér annyit, mint egy 3000 dolláros csúcs PC...

A viccet félretéve nem tudom mit akarsz mondani. Nem tetszett a PS3? A korát megelőzte? Igen. Voltak hibái? Igen. Ezek mellett és ellenére szerettük? Igen. Hogy fejlesztő barát volt e? Ez már magában megérne egy pár oldalas cikket, de maradjunk annyiban, hogy aki akart/volt tehetsége hozzá az tudott rá igényes játékot fejleszteni, viszont a Ps4-nél már tényként kezelhetjük. Nem véletlenül PC-zik le akik nem bírnak másba belekötni.

@malocz: Az, hogy egy totál amatőrt odaállítanak, az nem a kontrollert minősíti. Azt mondták róla, hogy az analóg karok precízebb irányítást tesznek lehetővé, és én hiszek nekik, mert miért állítanák ezt, ha nem lenne igaz. Ez nem egy olyan dolog, amit kozmetikázni kellene. Az is elképzelhető, hogy történt egy olyan malőr, hogy meglepő módon nem a saját konzolját hozta el az ember, a bemutatóra viszont elfelejtették beállítani, vagy rosszul állították be neki a kontroller érzékenységét, így sajnos egy ilyen katasztrófára volt csak képes.

._.Dante._. 2013.02.26. 01:02:05

@xlaci: "SONY fog mutatni még jó dolgokat a megjelenésig. (E3, TGS )"

Így van. Ez a mostani, egy az ünnepekig tartó kampány bevezető eleme volt. :)

SakmaN · http://www.sargakazi.hu 2013.02.26. 01:17:23

Nem értek egyet a cikkíróval. Sztem a nagy piacformáló cégek kommunikációjának szerves része a bullshit / parasztvakítás, és ezt a SONY is egészen jól műveli. Kicsit OFF, de a cikk analógiájára vetítve normális az az ember, aki a szifon 4s-ét lécseréli szifon 5-re, mert az egy éves "régi" telója "elavult"? Mivel is tud többet az "új"? Az Epül van az élén a kommunikációs parasztvakításnak, a SONY csak kisinas mellettük. Kicsit ON.

Az én meglátásaim:
- Az élelmesebbek már most fenik a fogukat, hogy a játékokban elakadt kazuároknak segítő szolgáltatásokat indítsanak - jó pénzért, ofkoz! Már látom a hirdetéseket, hogy X. Y. játékmágus segít, ha elakadtál a stuffban, stb. Pl. egy ismertebb nevű játék újságíró?!?

- szerintem most, épp ebben a pillanatban is folyik valahol a világon valami nagyobb volumenű video game compo. Tudomisén valahol Jenkiában épp ME3-at tolnak, vagy Japánban BF3-mal ölik egymást, Dél-Koreában "craft"-olnak valamit, vagy komplett 22 fős FIFA meccset tolnak valahol Spanyolországban. Szerintem kb. 1 nap alatt alakulnak olyan info megosztó site-ok, ahova a rendezők beküldhetik az ilyen eseményekről az élő adások időpontját, és mint egy focimeccset élőben lehet majd nézni egy-egy ilyen bajnokságot a föld másik oldaláról. Bár ennek a live posztolásnak a pontos menetét nem ismerem, nyilván ez megoldható lesz.

Szerintem a SONY végre bevállalta a jó irányt, olyan vasat csináltak, amire korrektül tud majd minden cég programozni / portolni. Mindemellett rengeteg lehetőséget adtak a fejlesztők és a felhasználók kezébe egyaránt, ez utóbbiakat pedig VAGY használod, VAGY nem.

Egyébként meg tessék fikázni a Google Glass-t is, az is tele van mindenféle haszontalan szosal bullsit fícsörrel.

algi 2013.02.26. 01:25:17

Én pl. szívesen néztem, ahogy a bátyám játszik. Azt is szívesen nézném, ahogy a barátaim játszanak pl. egy éppen általam ajánlott játékkal. Meg azt is szívesen venném, ha a barátom, aki ajánlott egy szar játékot nekem, megmutathatnám, hogy mennyit szívok vele.

Ez nem feltétlen az, amit a Sony vár, meg amire a social médiáról asszociálnak a legtöbben, de jelenleg ezt elég körülményes szívás megcsinálni még PC-n is.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2013.02.26. 03:37:38

egyrészt, a c64 korában már az is nagy élmény volt, hogy mozog a pixel a képen, nem hogy internet! másrészt, a játék közösségi élmény. harmadrészt, rá kell ugrani a social bandwagon-ra, mert az terjeszti, burjánztatja a játékokat a legdurvábban. ez ilyen, mélységesen egyszerű.

Pene 2013.02.26. 03:37:46

@MrEd: kicsit más nézőpontből szemlélve a dolgokat: www.counter-strike.hu/content/2013/02/26/Ez_az_a_jovo_amit_mi_keresunk

szvsz ez a véleménycikk most eléggé félrement számos téren... ez a jövő, kár ágálni ellene.

algi 2013.02.26. 03:44:26

Egyébként már C64-en is az volt az igazán nagy élmény, amikor mindkét portba került joystick. Ráadásul a régi kalandjátékok, RPG-elődök, a nagy, monumentális világok és kalandok úgy voltak játszhatóak, hogy szájhagyomány és újságok útján terjedő információkra voltunk kénytelenek hagyatkozni. Mi volt az, ha nem a social media elődje a gamingben?

BadSector 2013.02.26. 05:32:27

@MrEd: "nem is írtam volna, ha a bemutató erre van felépítve. Nyilván nem úgy, hogy dobálják a számokat a levegőbe, hanem mondjuk ha bemutatják, hogy mit tud a gép. Project Milo, ha úgy tetszik, még akkor is, ha az óriási hazugság volt. Viszont azzal megvettek, mert az kedvemre való fejlődés lett volna."

Fantasztikus. Akkor ezek szerint, ha kiáll a porondra egy mesélő "mágus", mint anno Peter Molyneux, és előadja az agyhalált valami teljesen megvalósíthatatlan csodáról, amelyből végül nem lesz semmi, akkor elégedett lettél volna? Akkor írtál volna egy blogos agymenést, hogy "ez a jövőbe vezető út!", aztán egy év múlva kiderült, hogy alaposan beetettek, akkor boldog lettél volna?

Speciel a Project Milo nekem is nagyon tetszett, én is alig vártam, hogy játék(ok) formájában megjelenjen és nekem is nagy pofára esés volt, hogy az egész csak egy felfújt lufi volt azért, hogy iszonyú sok Kinectet eladjon a Microsoft.

Egyébként maga a Kinect a mozdulataidat lekövető eszközként pl. az olyan specifikus (nem játék) szoftvereknél, mint a gimnasztikai virtuális sportok tényleg hasznos, remek eszköz és készült rá egy-két viszonylag jópofa inkább - azért inkább a casualba hajló játék is, mint például a Fable: The Journey.

Viszont az "AI, ami majd figyeli a mozdulataidon túl az arckifejezéseidet és érzelmeidet is", meg a többi bullshit akkora humbug volt, mint ide Lacháza. És akkor volt képe még Peter Molyneux-nek utólag széttárni a kezét és csak ennyivel lezárni a sztorit, hogy "Ja, bocsánat, ez csak egy tech demo volt!" :D Na látod EZ a "parasztvakítás" iskolapéldája volt, mert olyannal kecsegtették a közönséget, amiről később kiderült, hogy a töredéke sem volt igaz.

A Kinect a komoly, HC játékoknál egyelőre csúnyán megbukott, meglátjuk az Xbox 720-nál akar-e valamit kezdeni vele a Microsoft, de én erősen gyanítom, hogy marad a casualok térfelén.

BadSector 2013.02.26. 05:38:25

www.youtube.com/watch?v=yDvHlwNvXaM Ma már csak röhögök rajta, mennyire beetette ezzel a total parasztvakító bullshittel a népet Molyneux, a mágus! :-) (Hozzá kell tennem, hogy engem is, sajnos... :-) )

at-tila 2013.02.26. 06:58:07

Ha a steam ből indulok ki, akkor már screenshotokat is nehéz olyan érdekeseket készíteni, amit tényleg érdemes másnak is megnéznie. Erre ők úgy érzik, hogy érdekesek a játékosvideók. Mégis gondoljuk már végig. szeretem a Half-Life 2-őt, de hány ember screenshotjait, videóit néztem meg online? Szép kerek szám. (Az meg, hoy van a HL1-ből érdekes machinima sorozat, az mindegy, mert at úgyis fent van Youtube on)

Optimistic Lyricist 2013.02.26. 08:07:25

Nem olvastam végig a kommenteket, mindenesetre a lenti videóban leosztják az észt miért kell a sonynak a facebook meg mindenféle körítés. Röviden, a srác régóta japánban él és azt magyarázza el, hogy a japánoknak most óriási őrület a facebook (mellesleg a PS3 is összeköthető facebook accountal és akkor kiposztolja milyen játékkal játszik az ember, milyen trophyt kapott éppen, stb) így szinte kötelező a sonynak ilyen nekünk nevetségesnek tűnő funkciókat erőltetni. A magam részéről örülök hogy olyan új dolgokat tud majd a PS4 amiket egyszerűen nem kell használni ha nem tetszik, a japánok meg nézegessék csak a streameket.

www.youtube.com/watch?v=bgVoS2Zl4EI

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.02.26. 10:32:23

@Optimistic Lyricist: Mondjuk ebben lehet valami egy-két japán ismerősöm van FB-n és G Pluson, és szinte kizárólag arról posztolnak, hogy mit ettek, hova mentek, mit csináltak.

(És igen, használom a G Plust, és szerintem is jó. Követek vagy 110 embert és ugyanennyi bevett engem a köreibe. A G+ra inkább Twitter-módra kell gondolni, úgy jobban átlátja az ember)

Twaron 2013.02.26. 10:51:49

Bocs, ha más már írt ilyesmit, de:

azt a részét kell nézni a közösségi játéknak, amit a konkrét játékokba is be tudnak emelni. Pl. én játszom egy kosárlabdás játékkal, amiben van "csináld meg saját magadat és játssz, fejlődj az NBA-ben" lehetőség is. Ilyenkor offline játszom, egy karaktert irányítok a csapaton belül (saját magamat). Ez a játék előbbi 40 részében is így volt - más játékmódokban persze játszhatok online, mások ellen is, de az csak amolyan "streetball" játékmód.

A PS4 által feltárt új lehetőségek azonban akár lehetővé tehetik akár azt is, hogy ugyanezen "saját karakter az NBA szezonban" módon belül kedvem szerint meghívjak haverokat, akikkel együtt játszhatok a szezonon belül. Ergo igazi csapattársakká válhatunk - erre eddig soha nem volt igazi lehetőség.
Vagy az általuk stream-elt saját meccseikből a szerver összerakhat egy "best of the week" montázst, ami az nba.com talán legnépszerűbb funkciója IRL - erre eddig szintén nem volt lehetőség.

Vagyis szerintem igenis rejlenek nagy, korábban nem meglévő lehetőségek ebben a nagy share-lázban, persze az már az egyes játékok készítőin múlik, hogy ezeket a lehetőségeket mennyire használják ki.

Optimistic Lyricist 2013.02.26. 13:08:45

Érdekes az is mennyire mellé tudnak lőni ezekkel a funkciókkal, itt egy "korabeli" cikk a PS3 processzoráról:

"A PlayStation 3 konzol erejére jellemző, hogy négy Cell chipet tartalmaz majd, valójában azonban ennél több processzor is összekapcsolható. A chipet a kezdetektől fogva úgy tervezték, hogy több is együtt tudjon működni. Ma még elég extrémnek tűnhet, de a Cell segítségével megvalósítható, hogy amennyiben a PlayStation 3 konzol kifogy a teljesítményből, vezeték nélkül kapcsolatot létesít a lakásban található többi, Cellre épített berendezéssel és így azok is bekapcsolódnak a számítási feladatok elvégzésébe. Mindez csak jól megírt szoftverek kérdése."
www.hwsw.hu/hirek/28143/elkepeszto-teljesitmenyre-kepes-a-sony-playstation-3-processzora.html

Rengetegen talán nem is tudják, hogy a Sixaxis kontrollerben van mozgásérzékelő annyira kevés játék használja pedig nagy dobásnak készült az is.

Joey Lawrence 2013.02.26. 13:37:23

@BadSector:

Szerintem nem csak megszépítő messzeség van a hardcore gémereknél, hanem maga az a világ is, hogy nem volt elterjedt internet.
Ma már mindenki le tudja a játékok nagyon nagy többségét tölteni, sokszor a hivatalos megjelenés előtt. Emiatt meg szinte minden állandó radaron van a játékosok közt, legyen az kazuár vagy hardcore, és jellemzően a többség ki is próbál szinte mindent, ami épp jön szembe. Emiatt a bőség zavara miatt jobban szembesül az ember a jó/rossz arányokkal, illetve a szubjektív megítélés is bejön a képbe, mivel van miből válogatni.

Régebben, mikor nem volt minden kisvárosban Tesco, nem lehetett mindenhol játékot venni, játékot másoltatni is csak valamelyik zugboltban lehetett vagy ha szerencséd volt, egyik haverod meg tudta szerezni, a játékosok jobban megbecsülték azt, ami volt, és adott esetben a ma már "szarnak" is tituálható játékot is élvezték, mivel nem volt ilyen bőség zavara mint most.

Ez persze csak az én véleményem, de szerintem elegen magukra fognak ismerni. Többek között én is. :)

BadSector 2013.02.26. 14:15:44

@Joey Lawrence: Khmm... Nem akarok ebbe a témába nagyon mélyen beleásni, suffise to say, hogy az igazán régmúltban, amelyről "megszépítő messzeség" szól: a ZX Spectrum, Commodore 64 és Amiga gépek korszakában (1983-től 1995-ig kb.) eredeti játékot Magyarországon még akkor sem nagyon lehetett venni, ha akartál volna, lévén hivatalos forgalmazás, árusítás, mint olyan, nem alig-alig létezett. Viszont játszani, azt sokan játszottak RENGETEG játékkal ezeken a géptípusokon. :)

Nem, szerintem nem erről van szó, egész egyszerűen a régi játékok jobbnak tűnnek sokak számára, mert az elvárások alacsonyabbak voltak, illetve másmilyenek voltak, játékmenet, grafika, sztori és sok más egyéb terén is. Inkább egyfajta kiégettség a jellemző a játékvilágra (ebben viszont igazad van). Sokan ránéznek a PS4-es Killzone-ra egy videó alapján és a Crysis 3 után csak megvonják a vállukat.

Régen viszont AAA kategóriában kisebb volt a konkurencia és egy ideig toleránsabbak voltak a játékosok, illetve a grafikát könnyebb volt feltúrbózni évről évre. Tény az is, hogy bizonyos játékműfajok... ha nem is haltak ki, de elveszítették jelentőségüket, túlságosan low budgetre süllyedtek és nem tudnak versenyezni a mai AAA FPS/TPS címekkel, ezeknek klasszikus példája a kalandjáték, amelyből most is sok készül, de már sokkal kisebb réteget érdekelnek (bevallom őszintén, engem sem.)

Nagyon sok összetevője van ennek a "kiégésnek", de szerintem egyik sem köthető a warezhez, mert az mindig is volt, vagy a Tesco áruházak olcsó kínálatához.

Egyébként bizonyos fokú "kiégés" volt régen is, sőt, mindig is volt (ezt magyaráztam pár kommenttel feljebb.) A 1990-es évek első felében például szinte teljesen kihalt az RPG műfaj, annyira "megundorodtak" az emberek az Eye of the Beholder és más egymást utánzó klónoktól. Másik ilyen nagy kiégés az RTS-eknél volt, csoda, hogy a C&C sorozat egyáltalán a negyedik részig húzta és ennek az RTS kiégésnek róható fel az is, hogy StarCraft II nem volt egy akkora egyöntetű siker.

Shiron 2013.02.26. 15:34:12

Sziasztok!

Végigolvastam az összes kommentet és leírnám én is az észrevételemet.

Először is tisztázom, hogy nincs konzolom, pc-n játszok, mert nem rajongok a gamepadért (konkrétan nagyon utálom :D), de...

Azért mert én nem szeretem még van létjogosultsága a PS-nek XBOX-nak épp úgy minden más konzolnak. Amit szerintem nagyon nem beszélt ki senki előttem az talán két dolog:

1. Felhoztátok a Casual és hardcore réteget ami szerintem abból a szempontból hibás, hogy már nem csak ilyen szélsőségek vannak. Ez azért fontos mert a HC réteg úgy is meg fogja venni, mert ahogy itt korábban is írták, erősebb lesz, gyorsabb és szebb. Úgy is a játékok fogják eladni, nekik. Viszont véleményem szerint Mari néni aki napközben a munkahelyén casualkodik és farmville traktorral aratja a napi betevőt, ezért nem ruház majd be a konzolra.
A közép réteg (nevezzük az egyszerűség kedvéért mid-corenak) a kérdés, mint pl én is vagyok. Azok akik napont 1 max 2 órát játszanak, játszogatnak, just for fun. Hogy ez miért nem casual az a játékokban rejlik. Én is a Crysis 3-mal szeretnék majd játszani, vagy imádom a Civilization sorozatot, ami azért nem egyszerű gama. Akkor most én HC gamer vagyok?

Szerintem a marketing része van eltolva, ugyanis ÉN, vagy SZTEM a midcore gamerek, nem azért fogják megvenni mert hú dejó, lehet facebookon posztolni. (egyébként ez pl egy olyan fícsör amit ahogy néztem MINDENKI kikapcsolna, tök mind1, hogy védi vagy ekézi a PS4-et). Tehát van egy termék, ami sok mindent tud, de mindenki ki is kapcsolja azokat... Remek...
Akkor ebből vajh többet fognak majd eladni mint a PS3-ból? Mert itt EZ a nagyon fontos. Mindenki írta, hogy a pénz számít, és hogy a Sony célja minél többet kaszírozni. Bizony ezzel nincs is semmi gond. Akkor mivel van? Lehet, hogy szakmai ártalom, de pont a részvényárakat figyelve felmerül a kérdés: a befektetők szerint ez be fog jönni? A facebook mint köztudott a tőzsdére lépés után elég komolyan visszaesett értékében (azért nem kell rettegni, de remélem látszik, hogy mire akarok rámutatni). Ennek egyetlen oka az volt, hogy a befektetők nem látják benne a potenciált, mert nem nagyon akaródzik fejlődni sehova. Lehet, hogy fog és a jövőt senki nem látja, de nagy kérdés, hogy a Sony PS4-e jobban fog-e fogyni, vagy csak bízik a játékokban. Ha pedig nem jön be, mert nem lesznek akkora gamák, bizony a Sony árfolyama csökkenni fog...

2. Itt jön be a második dolog: miután iszonyú pénz van benne, és a játékfejlesztőkön fog múlni, hogy eladnak-e belőle többet, akkor azért az lutri. Persze ez az esemény a médiamegjelenés volt, hogy szép meg jó. Csak sokakban az hiányzik, hogy ha erősebb lesz, szebb lesz, az elég lesz-e? (sztem igen, mert a PS3 is fogyott becsülettel) Ha nem akkor bizony a Sony mint cég kezd majd bajba kerülni. Nem kell félteni őket sem, csak itt jönne az innováció lehetősége.
Hogy mire gondolok? Írtátok Mrednek, hogy írjon jobbat, vagy mire is számított.

Én pl arra, hogy a PS4 mint olyan nem is konzol lesz, hanem egy okos tv. Gaikai miatt nem kell olvasnia DVD-t, BR-t. Bele lehet pakolni iszonyú sok magot, meg videógyorsítót, és minden egy helyen volna. Simán leülsz a tv elé és mehetsz netre, facebookra, játszhatsz, amit csak akarsz. Ez pedig azért lenne óriási szó, mert TV minden (vagy azért majdnem minden) háztartásban van. Ahol PS kell ott tuti :P Tehát ott van a kezükben a lehetőség: Microsoftos srácok arcát el tudjátok képzelni amikor kiderül, hogy az XBOX 720-at a PS4-be!!! kell bedugni? :) Ki venne egy XBOX-ot, ha mindent elér a PS TV-jéről? Minden játék, store, Gaikai stb... (csak a konzol exklúzív gamákat kellene keresni XBOX shopjában) Ebben volna lehetőség, a részvények pedig ugranának. Miért? Mert Marinéni TV-t vesz. Ha olcsó és a gyerek mindjárt játszani is tud rajta az duplaöröm. Gaikai is kézenfekvő volna.

Megjegyzem, lehetséges, hogy ezért nem mutatták meg a konzolt :P

Így sztem én is megvenném, mert önmagában az okostv nem sokat adna nekem, ahogy a PS4 sem. Viszont a 2in1? Játszhat rajta casual és HC, midcore vagy aki akar. :)

A marketing gépezet ha erre van kihegyezve akkor tökéletes, mert még bedobják mikor jön az XBOX, hogy jó napot ez ilyen erős, meg olyan nagy, képes Super HD felbontásra, és mikor már mindenki várja akkor mutatnak egy TV-t ;)

Shiron 2013.02.26. 15:36:17

Sziasztok!

Végigolvastam az összes kommentet és leírnám én is az észrevételemet.

Először is tisztázom, hogy nincs konzolom, pc-n játszok, mert nem rajongok a gamepadért (konkrétan nagyon utálom :D), de...

Azért mert én nem szeretem még van létjogosultsága a PS-nek XBOX-nak épp úgy minden más konzolnak. Amit szerintem nagyon nem beszélt ki senki előttem az talán két dolog:

1. Felhoztátok a Casual és hardcore réteget ami szerintem abból a szempontból hibás, hogy már nem csak ilyen szélsőségek vannak. Ez azért fontos mert a HC réteg úgy is meg fogja venni, mert ahogy itt korábban is írták, erősebb lesz, gyorsabb és szebb. Úgy is a játékok fogják eladni, nekik. Viszont véleményem szerint Mari néni aki napközben a munkahelyén casualkodik és farmville traktorral aratja a napi betevőt, ezért nem ruház majd be a konzolra.
A közép réteg (nevezzük az egyszerűség kedvéért mid-corenak) a kérdés, mint pl én is vagyok. Azok akik napont 1 max 2 órát játszanak, játszogatnak, just for fun. Hogy ez miért nem casual az a játékokban rejlik. Én is a Crysis 3-mal szeretnék majd játszani, vagy imádom a Civilization sorozatot, ami azért nem egyszerű gama. Akkor most én HC gamer vagyok?

Szerintem a marketing része van eltolva, ugyanis ÉN, vagy SZTEM a midcore gamerek, nem azért fogják megvenni mert hú dejó, lehet facebookon posztolni. (egyébként ez pl egy olyan fícsör amit ahogy néztem MINDENKI kikapcsolna, tök mind1, hogy védi vagy ekézi a PS4-et). Tehát van egy termék, ami sok mindent tud, de mindenki ki is kapcsolja azokat... Remek...
Akkor ebből vajh többet fognak majd eladni mint a PS3-ból? Mert itt EZ a nagyon fontos. Mindenki írta, hogy a pénz számít, és hogy a Sony célja minél többet kaszírozni. Bizony ezzel nincs is semmi gond. Akkor mivel van? Lehet, hogy szakmai ártalom, de pont a részvényárakat figyelve felmerül a kérdés: a befektetők szerint ez be fog jönni? A facebook mint köztudott a tőzsdére lépés után elég komolyan visszaesett értékében (azért nem kell rettegni, de remélem látszik, hogy mire akarok rámutatni). Ennek egyetlen oka az volt, hogy a befektetők nem látják benne a potenciált, mert nem nagyon akaródzik fejlődni sehova. Lehet, hogy fog és a jövőt senki nem látja, de nagy kérdés, hogy a Sony PS4-e jobban fog-e fogyni, vagy csak bízik a játékokban. Ha pedig nem jön be, mert nem lesznek akkora gamák, bizony a Sony árfolyama csökkenni fog...

2. Itt jön be a második dolog: miután iszonyú pénz van benne, és a játékfejlesztőkön fog múlni, hogy eladnak-e belőle többet, akkor azért az lutri. Persze ez az esemény a médiamegjelenés volt, hogy szép meg jó. Csak sokakban az hiányzik, hogy ha erősebb lesz, szebb lesz, az elég lesz-e? (sztem igen, mert a PS3 is fogyott becsülettel) Ha nem akkor bizony a Sony mint cég kezd majd bajba kerülni. Nem kell félteni őket sem, csak itt jönne az innováció lehetősége.
Hogy mire gondolok? Írtátok Mrednek, hogy írjon jobbat, vagy mire is számított.

Én pl arra, hogy a PS4 mint olyan nem is konzol lesz, hanem egy okos tv. Gaikai miatt nem kell olvasnia DVD-t, BR-t. Bele lehet pakolni iszonyú sok magot, meg videógyorsítót, és minden egy helyen volna. Simán leülsz a tv elé és mehetsz netre, facebookra, játszhatsz, amit csak akarsz. Ez pedig azért lenne óriási szó, mert TV minden (vagy azért majdnem minden) háztartásban van. Ahol PS kell ott tuti :P Tehát ott van a kezükben a lehetőség: Microsoftos srácok arcát el tudjátok képzelni amikor kiderül, hogy az XBOX 720-at a PS4-be!!! kell bedugni? :) Ki venne egy XBOX-ot, ha mindent elér a PS TV-jéről? Minden játék, store, Gaikai stb... (csak a konzol exklúzív gamákat kellene keresni XBOX shopjában) Ebben volna lehetőség, a részvények pedig ugranának. Miért? Mert Marinéni TV-t vesz. Ha olcsó és a gyerek mindjárt játszani is tud rajta az duplaöröm. Gaikai is kézenfekvő volna.

Megjegyzem, lehetséges, hogy ezért nem mutatták meg a konzolt :P

Így sztem én is megvenném, mert önmagában az okostv nem sokat adna nekem, ahogy a PS4 sem. Viszont a 2in1? Játszhat rajta casual és HC, midcore vagy aki akar. :)

A marketing gépezet ha erre van kihegyezve akkor tökéletes, mert még bedobják mikor jön az XBOX, hogy jó napot ez ilyen erős, meg olyan nagy, képes Super HD felbontásra, és mikor már mindenki várja akkor mutatnak egy TV-t ;)

Deadpool22 2013.02.26. 17:04:14

@Shiron: A gondolatod szép és jó, más kérdés, hogy mennyibe kerülne. A PS4 alapból, már ha a PS3-ból indulok ki drága lesz, ha mellécsapnak valami normális HDTV-t akkor értelemszerűen még drágább. Ráadásul az okostévék nemrég kerültek be a piacra, ergó nem hiszem, hogy ha valaki nemrég ruházott be egyre, akkor lelkesedik az ötletért, hogy ha PS4-et szeretne ki kell fizetnie érte egy tévét is, amikor fél éve vett egy másikat.

Mercel 2013.02.26. 18:00:09

Hello!

Rohadtul egyet értek a poszt szerzőjével.

Nem néztem meg én sem a PS3 (Valójában meg sem történt) bemutatóját - egyszerűen azért mert az egész konzoltéma nálam a na miújságvanmostéppen kategóriában mozog.
Viszont az érdeklődési körömbe azért bőven beleesik a dolog, ha másért nem, hát azért mert nézzük már meg, hogy sok év után (7?) mit tett le a Sony az asztalra.

Ja semmit, csak összeraktak célhardvernek egy PC-t PC alkatrészekből?

A közösségi részről tök ugyanaz a véleményem mint a szerzőnek. Gondolom nagyon bután nézhettem mikor a "share" gomb C. részhez értem.

Kis trollkodás: eleve attól a cégtől aki olyan aljasul járt el a saját felhasználóival mint a Sony az utóbbi akár csak 3-5 évben, egy Játék borítót se vennék, nemhogy konzolt, meg játékokat, meg előfizetést..
Hányszor törték fel a rendszerüket, és vittek el felhasználói adatokat? Kettő vagy három alkalommal?
Na ki volt az aki az eulában kötelező jelleggel elfogadtatta a felhasználóival, hogy a jövőre nézve (!) elállnak azon (egyébként alanyi) joguktól, hogy csoportosan összeállva beperelhetik a céget ha az valami gazemberséget követ el ellenük? Hmmm nahát asszem a Sony volt az a cég..

A bemutatóval kapcsolatban még egy apróság, azaz kettő.
Nem lett bemutatva a tényleges és kész konzol.
Nem lett rá bemutatva tényleges tartalom.

Ha az emberek úgy általában nem lennének buták, és feledékenyek akkor azt mondanám, hogy az elmúlt évek ismeretében a termék már most megbukott.
De mivel a többség buta és feledékeny (amit a nagy cégek és a politikusok pontosan tudnak) így nyilvánvalóan valamilyen karriert ez a gép is be fog futni.
De nem drukkolok neki, a felvázolt ökoszisztémának pedig nagyon nem.
Játszani (Bármit, bárhogyan) a világ egyik legjobb dolga - de csak addig amíg mások nem akarják folyton megmondani, hogy mivel, hogyan, kivel játszunk.
Ha túl sok a korlát, túl nagy a terelés, akkor a gyerekek egy idő után egyszerűen másik játékot találnak maguknak - A felnőtteknek pedig még pénzük is van.

"Frigyes"

Fausto(tm) 2013.02.26. 19:12:50

@Mercel: "Na ki volt az aki az eulában kötelező jelleggel elfogadtatta a felhasználóival, hogy a jövőre nézve (!) elállnak azon (egyébként alanyi) joguktól, hogy csoportosan összeállva beperelhetik a céget"
Nem szeretnék a lelkedbe tiporni, de ezt kb. az összes kiadó beleírja az EULA-ba vagy a felhasználási feltételekbe. Pl. Blizzard, Electronic Arts, Activision, Microsoft, stb...
Szóval most, hogy megtudtad a szörnyű igazságot, mivel fogsz játszani? :D

Tyl3r 2013.02.26. 20:28:30

Meglepett, amikor hallottam, hogy a Sony konzolbemutatóra készül, mert korábban inkább az ellenkezőjét állították, és inkább az E3-ra vártam a bejelentést. Szerintem nekik is jót tett volna, ha tényleg várnak, amíg van mit mutatniuk, és nem csak belefinganak a nulláslisztbe.

Egy konzolt sokféleképpen lehet bemutatni. A legtisztességesebb az, hogy leleplezik a hardvert, mondják az árat, a megjelenési dátumot, felrángatnak néhány közepesen híres köcsögöt a színpadra, akik elmondják, hogy kik ők, honnan jönnek, mit akarnak, optimális élőben demóznak valamit, és a Nép eldönti, hogy kell-e ez neki.

A Sony látszólag úgy gondolta, hogy az "I have a dream" egy kurva jó szlogen, mert annak a négernek is tökre bejött annak idején. (A "Yes, we can"-hez ez a prezentáció sajnos harmatgyenge volt.) Szóval elmagyarázták, hogy mit akarnak, mit terveznek, mi lesz majd valamikor, és... nincs és. Ennyike. Álom > valóság.

Hogy nincs semmi kézzelfogható? Az nem is lenne baj, mert egy jól belőtt irányvonalra fel lehet építeni egy egész hype-kampányt. (A Nintendo ezt például ZSENIÁLISAN csinálta a Wii E3-as bemutatóján: minden konkrétum nélkül sejtetni engedték, hogy mire készülnek, bemutatták a spéci kontroller koncepcióját, és amikor megjelent a konzol, fél évig készlethiány volt belőle.)

A Sony ennél transzparensebb volt: X franchise Y-ik része, sok target render, plusz Facebook. Szóval kábé semmi, csak egy karácsonyi kívánságlista. Adjon az isten szebb jövőt, de ezt még udvariasságból is ciki megtapsolni.

Optimistic Lyricist 2013.02.26. 22:45:16

@Shiron: A konzolt a játék adja el, ez az atari 2600 óta így megy, vannak játékok amiket csak az adott gépen lehet játszani, ezért veszik őket. PS3-hoz jelenleg kb 200 ilyen játék van. Ezek adják el a konzolokat, pont. Lassan egy telefon többet tud mint egy wii mégis a jelenlegi konzol generáció legsikeresebb gépe mert van rá mario.

Aki nem akar facebookozni az nem fog a japánoknak viszont ez kell. A PS3 is sok multimédiás dolgot tud ám, országtól függően elérhető a netflix meg hasonló szolgáltatások, tud fogadni streamet pcről és akkor nem kell a pct tévére kötni stb. Ilyen szempontból meglepően kevés újdonság van, talán a legnagyobb hogy van külön share gomb... Szóval sok szempontból a bevált trendet követik.

Szvsz a hardcore gémer nem attól hc gémer hogy bonyolult játékkal játszik hanem hogy adott játékban mennyire profi, ott van pl a Dark Souls, kb 70 óra végigtolni normál esetben de vannak ázsiaiak akik egy óra alatt végigviszik, meg vannak olyanok is akik végig első szinten maradnak a karakterükkel amihez persze elképesztő sok játékórányi gyakorlás kell.

@Tyl3r:
A Sony nagyon Elrontotta a PS3 indítást, több mint két évig gyakorlatilag nem igazán volt rá játék, nyilván most ezt akarják elkerülni.

@Mercel:
Mi lett volna amire azt mondod, hogy na most a Sony csinált valamit? Biztos elismerően bólogattál amikor 2005-ben kiderült hogy forradalmi új processzora lesz a PS3-nak? (zárójelben, nem védem én a Sonyt de nem értem mit csináltak rosszul amikor olyan hardvert választottak amire egyszerű lesz a cross platform fejlesztés)

BadSector 2013.02.27. 08:39:02

@Shiron: Ez TV only dolog nem lenne rossz ötlet, a gond csak annyi vele, hogy nemrég mutatták be az UHD (vagy 4K) felbontású televíziókat már pedig tévé fronton ez a fejlődés útja. Ebből logikusan következik, hogy a két nagy konzol is erre a felbontásra fejleszt majd játékokat. (Zárójelben itt jegyzem meg, hogy szerintem ez lesz majd a döntő: amikor első exkluzív címeket meglátjuk 4K-ban a konzolokon és padlót fogunk, kiesik a kezünkből a reggeli kávé, vagy a szakboltban a kosár, mert efelől nekem nincs kétségem, akkora a Facebook integráció már csak egy plusz funkció lesz és ezt a vitát el is lehet felejteni. :) ) Na most ha 4K felbontásúak lesznek a játékok, akkor az már iszonyú drága lenne hardverben, hogy 4K tévé is legyen, meg csúcstechnológiájú konzol is egyben, márpedig az ár azért fontos faktor. Én arra tippelek, hogy először szépen eladják a játékkonzolokat 350-400 dollár körül aztán felvillantanak pár exkluzív játékot 4K felbontásban, hogy lepetézz tőle és akarj egy 4K tévét is. A jobban szituált réteg megveszi az első generációs 4K tévéket is, az átlagpolgár, aki azért gamer/HD mozi rajongó is egyben meg vár kb. 1-2 évet, amíg gyűjt rá zsetont. Ezért nem stimmel szerintem a TV+konzol koncepciód, mert a konzolipar és a tévéipar ilyen módon támogatja egymást. És itt nem csak a Sony tévékre gondolok, itt nagyobb megállapodások is vannak a háttérben, amelyekről nem tudunk.

BadSector 2013.02.27. 08:58:34

@Tyl3r: "Meglepett, amikor hallottam, hogy a Sony konzolbemutatóra készül, mert korábban inkább az ellenkezőjét állították, és inkább az E3-ra vártam a bejelentést. Szerintem nekik is jót tett volna, ha tényleg várnak, amíg van mit mutatniuk, és nem csak belefinganak a nulláslisztbe."

Ez a nullásliszt vicces lazagyerek duma, ezt még nem hallottam. :) Viszont, ha egy picit elgondolkoznál, azon, amit leírtál, akkor felmerülne benned, hogy NYILVÁN lesz E3-on is olyan exkluzív játékbemutató, amelyekről még "fingunk" sincs, se neked, se másnak. "Nulláslisztben" sem.

Hallottál már arról, hogy egy brand FOKOZATOS felépítése? Hogy nem kell minden puskaport egyszerre ellőni? Mit gondolsz, magát a konzolt miért nem mutatták be? Mert még ott görnyednek felette a mérnökök is fingjuk sincs róla, milyen lesz?

Van rá egy tippem, hogy az E3-on látni fogjuk majd a gépet is, meg pár olyan játékot is, hogy lehidalunk tőle, akkor pedig ezt az egész fanyalgás(oda)t a Facebook integrációról, meg share-elésről már mindenki el fogja felejteni, az már csak egy plusz funkció lesz, annak, aki ezt igényli.

"Egy konzolt sokféleképpen lehet bemutatni. A legtisztességesebb az, hogy leleplezik a hardvert, mondják az árat, a megjelenési dátumot, felrángatnak néhány közepesen híres köcsögöt a színpadra, akik elmondják, hogy kik ők, honnan jönnek, mit akarnak, optimális élőben demóznak valamit, és a Nép eldönti, hogy kell-e ez neki."

Ja. "Én vagyok Yoshi. Ez itt a PS4. Ez meg ez van benne. Sziasztok. Gyere Satake. - "Én vagyok Satake. Ez itt a legújabb játékom: a Brutal Mutant 4. Lehet benne ütni. Következő ember?" Biztos baromi izgalmas lett volna...

Viccen kívül: Lehet, hogy ez lesz az E3-on. Vagy egy része. Miért kellene mindent elsietni? Minek mindent elárulni előre?

"Hogy nincs semmi kézzelfogható? Az nem is lenne baj, mert egy jól belőtt irányvonalra fel lehet építeni egy egész hype-kampányt. (A Nintendo ezt például ZSENIÁLISAN csinálta a Wii E3-as bemutatóján: minden konkrétum nélkül sejtetni engedték, hogy mire készülnek, bemutatták a spéci kontroller koncepcióját, és amikor megjelent a konzol, fél évig készlethiány volt belőle.)"

A Wii szerintem nem emiatt lett sikeres, hanem amiatt, hogy zseniálisan megtalált vele egy olyan réteget, amelyik tényleg vevő volt erre a félig casual hadonászásra, felvértezve a Nintendós húzócímekkel. Ráadásul ők nyitottak ezzel a koncepcióval, jókor, jó időben, megelőzve a konkurenciát. DE! A mozgásérzékelős lufi azóta kipukkant, ezért nyűglődnek a Wii U eladásokkal is, ami viszont már közel sem ütött akkorát.

Ken_Lee · http://kenlee.blog.hu 2013.02.27. 09:01:35

@BadSector: A PS4 nem fúttat majd 4K fölbontásba gemmákat csak videót játcik maj le. (Hál a Jóistem mer igy ebbe a szenpontból közeleb marad a Kommodore 64-gyhez és kevésbé lessz ílyesztö a nagy gemmásoknak XD jó csak viccelek ne sértödgyön meg senki sem légycives!)

Tyl3r 2013.02.27. 10:19:09

@BadSector:

"Ez a nullásliszt vicces lazagyerek duma, ezt még nem hallottam. :) Viszont, ha egy picit elgondolkoznál, azon, amit leírtál, akkor felmerülne benned, hogy NYILVÁN lesz E3-on is olyan exkluzív játékbemutató, amelyekről még "fingunk" sincs, se neked, se másnak. "Nulláslisztben" sem.

Hallottál már arról, hogy egy brand FOKOZATOS felépítése? Hogy nem kell minden puskaport egyszerre ellőni? Mit gondolsz, magát a konzolt miért nem mutatták be? Mert még ott görnyednek felette a mérnökök is fingjuk sincs róla, milyen lesz?"

Ó, persze, meg arról is hallottam, hogy a részvétel a fontos, nem a győzelem. Hogyne. A mostani bemutató arról szólt, hogy a Sonynak tervei vannak egy Playstation 4 nevű konzollal. Ezt eddig is sejtettük, de tök jó, hogy most már tudhatjuk is. Mellesleg a Playstation nem egy új brand, így a mostani konferencia inkább egy autógyártó új modelljének bemutatásához hasonlított. Rém szórakoztató lenne, ha a BMW úgy jelentené be az új autóját, hogy négy kereke és piros színe lesz.

"Van rá egy tippem, hogy az E3-on látni fogjuk majd a gépet is, meg pár olyan játékot is, hogy lehidalunk tőle, akkor pedig ezt az egész fanyalgás(oda)t a Facebook integrációról, meg share-elésről már mindenki el fogja felejteni, az már csak egy plusz funkció lesz, annak, aki ezt igényli."

Igazán nem sürgette őket senki, várhattak volna addig, amíg a kerekek számán és a színen kívül a motort, a formatervet és a menetteljesítményt is be tudják mutatni. De ugye nem várod el tőlem, hogy előre tapsoljak valaminek, aminek az eddigiek alapján utólag sem tudok? Ha szép lesz és jó lesz, amit mutatnak, annak csak örülök, sőt, lehet, hogy meg is veszem. A fokozatosan felépített brandre viszont ballisztikus ívben szarok, amíg az első fokozatban ezt látom. Nem baj?

"Ja. "Én vagyok Yoshi. Ez itt a PS4. Ez meg ez van benne. Sziasztok. Gyere Satake. - "Én vagyok Satake. Ez itt a legújabb játékom: a Brutal Mutant 4. Lehet benne ütni. Következő ember?" Biztos baromi izgalmas lett volna..."

A Playstation 4 alapvetően egy játékkonzol; ki tudja, talán nem lett volna ördögtől való, ha azt mutatják, hogy mit tud a platform JÁTÉKGÉPKÉNT. Az viszont tény, hogy az ellenkezője a legkevésbé sem volt izgalmas.

"A Wii szerintem nem emiatt lett sikeres, hanem..."

Persze, ez csak egy példa volt arra, hogy még egy screenshotra sincs szükség ahhoz, hogy fölcsigázzák a közönséget. A Nintendónak 2005-ben valószínűleg nem volt mit mutatnia, de volt annyi eszük, hogy nem a Semmit csapták ki az asztalra, hanem úgy blöfföltek, mint akinek a kabátujjában van négy ász.

Bobby Newmark 2013.02.27. 10:33:00

@BadSector: Eheh, na mert a jelenlegi konzolok aztán kihasználják a fullHD felbontást, ugye?

Lehet, hogy lesz az élettartamuk kb egyharmadában néhány 4k játék (most egy pillanatra feltételezve, hogy ez a seggből előrántott állításod a 4król igaz), aztán a PC állva hagyja a konzolt, mint szokta, arra majd jönnek sorban a 4k játékok, közben a konzol meg szánalmas vergődés után visszatér a kisebb felbontásokhoz vagy a felscaleezéshez.

Mert a fix hardver legalább akkora előny, mint hátrány. Amikor a konzol kezd kifogyni a kraftból az igényekhez képest, akkor jönnek az ilyen elbaszott dolgok, hogy fotorealisztikus karakterek rohangálnak nulla kidolgozottságú, szűk dobozokból álló csőpályákon, az AI nem talál meg, mert szerencsétlennek egy SHARP számológépnyi számítási teljesítmény nem maradt, meg ötpercenként loading, mert nem fér több a memóriába.

A legrosszabb az egészben az, hogy egyre hosszabbak a konzolok élettartamai, ezzel együtt ez a szánalmas vergődéses időszak is. Jelenlegi generációnál már vagy hat éve tart.
Ez az egyetlen ok, amiért tudok örülni az új konzolnak, hogy legalább most már a 2005-ös generáció nem fogja tovább visszahúzni a PC-t.

BadSector 2013.02.27. 10:51:34

@Tyl3r: "Ó, persze, meg arról is hallottam, hogy a részvétel a fontos, nem a győzelem. Hogyne. A mostani bemutató arról szólt, hogy a Sonynak tervei vannak egy Playstation 4 nevű konzollal. Ezt eddig is sejtettük, de tök jó, hogy most már tudhatjuk is. Mellesleg a Playstation nem egy új brand, így a mostani konferencia inkább egy autógyártó új modelljének bemutatásához hasonlított. Rém szórakoztató lenne, ha a BMW úgy jelentené be az új autóját, hogy négy kereke és piros színe lesz."

A lényeget elmondták, lehet, hogy Neked elkerülte a figyelmedet, vagy elaludtál rajta: a HARDVER paramétereit. Márpedig az igazi hozzáértőket EZ érdekli. Tök jó a hasonlatod, mert pont AZT nem árulták el, hogy "négy kereke lesz-e és piros lesz-e" (gyk.: külső) hanem azt (a LÉNYEGET!) hogy mit tud a HARDVER. Ez pedig egy picit fontosabb, mint a design, mert én nem babázni szeretnék a PS3-mal, kis cipőcskét adni rá, meg masnit kötni rá és este lerakni a kispárna meg a maci mellé, hanem rákötni a tévémre és játszani vele.

Ja igen és tök jó, hogy Te már mindent tudtál a PS4-ről, a világsajtó ugyanis nem így volt vele, csak találgattak, még a NEVÉT sem lehetett tudni, nem hogy a belső hardvert! (Felmerült, hogy nem PS4 lesz a neve, ahogy a PS Vita sem PSP2 lett...)

"Igazán nem sürgette őket senki, várhattak volna addig, amíg a kerekek számán és a színen kívül a motort, a formatervet és a menetteljesítményt is be tudják mutatni."

Na azt pont elmondták (már ha a "remek" hasonlatodnál a hardverre, a LÉNYEGRE gondolsz), szóval figyelemből elégtelen, leülhetsz. Az meg hogy ki nem sürgette őket... Ja hogy Te nem? OK...

"A fokozatosan felépített brandre viszont ballisztikus ívben szarok, amíg az első fokozatban ezt látom. Nem baj?"

Ez visszafelé is maximálisan igaz. (Sony vs. Te) Remélem az sem baj.

"A Playstation 4 alapvetően egy játékkonzol; ki tudja, talán nem lett volna ördögtől való, ha azt mutatják, hogy mit tud a platform JÁTÉKGÉPKÉNT. Az viszont tény, hogy az ellenkezője a legkevésbé sem volt izgalmas."

Talán elkerülte figyelmedet az a "néhány" játékbemutató (pl.: Killzone), és engine bemutató (pl: Capcom), amelyet láthattunk mindannyian. Sokat alszol, mondták már?

"Persze, ez csak egy példa volt arra, hogy még egy screenshotra sincs szükség ahhoz, hogy fölcsigázzák a közönséget. A Nintendónak 2005-ben valószínűleg nem volt mit mutatnia, de volt annyi eszük, hogy nem a Semmit csapták ki az asztalra, hanem úgy blöfföltek, mint akinek a kabátujjában van négy ász."

Nagyszerű. Egy ilyen bemutatóra viszont én nem vagyok kíváncsi. Engem a tények érdekelnek, nem a bullshit blöffök. (Egyébként engem a Wii sosem csigázott fel, és nem is jött be nagyon, mint hardver, vagy játékgép, a Wii U már jobban tetszik, de nagyon kevés rá még a játék.)

BadSector 2013.02.27. 10:57:05

"Lehet, hogy lesz az élettartamuk kb egyharmadában néhány 4k játék (most egy pillanatra feltételezve, hogy ez a seggből előrántott állításod a 4król igaz), aztán a PC állva hagyja a konzolt, mint szokta, arra majd jönnek sorban a 4k játékok, közben a konzol meg szánalmas vergődés után visszatér a kisebb felbontásokhoz vagy a felscaleezéshez."

@Bobby Newmark: Köszönjük ezt a remek jövőbe látásodat! Akkor most mind hátradőlhetünk, mert Bobby Newmark megmondta a nagytutit az elkövetkezendő nyolc évre! A PC-s hardver gyártók, meg főleg PC-s játékfejlesztők szerintem már bontják is a pezsgőt. (Rájuk fér, mert eddig szívtak, mint a torkosborz...)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.02.27. 11:02:49

"gyere már anya, nézd már meg, a negyvenkétéves még mindig azt hiszi, hogy a zinterneten vitázásnak van valami értelme!"

BadSector 2013.02.27. 11:03:48

@manson karcsi: Értelme nincs, de jól szórakozom. :-)

Bobby Newmark 2013.02.27. 11:09:23

@BadSector: Eddig kb nyolcszor történt meg ez a forgatókönyv, nyilván, most annyira más a helyzet, hogy gyökeresen mást várhatunk, ugye?

Nettó személyeskedésen kívül más érved is van?

BadSector 2013.02.27. 11:16:17

@Bobby Newmark: Azt elárulnád, hogy melyik dimenzióban? Mert abban, ahol én élek, a World of Warcraftot, esetleg néhány MMO-kat (az Old Republic, meg talán Guild Wars 2 sikeres volt, azt nem követtem) és más Blizzard címeket, meg régebben a Sims-et leszámítva a PC-s játékcímek eladásokban általában vergődnek. A Witcherek mentek még jól az elmúlt években, de a trend az, hogy a PC-s játékok változatlanul hanyatlanak, ez közismert tény. Az, hogy többplatformos címeknél PC-n kicsit szebb a grafika (bár manapság már olyan eget rengető különbség nincs) az az eladások szempontjából érdektelen.

BadSector 2013.02.27. 11:17:24

De egyébként igazat kell adnom mansonnak, ez a blogos vita időpocsékolás, be is fejeztem, have nice day, bb.

Tyl3r 2013.02.27. 11:24:56

@BadSector:

"A lényeget elmondták, lehet, hogy Neked elkerülte a figyelmedet, vagy elaludtál rajta: a HARDVER paramétereit. Márpedig az igazi hozzáértőket EZ érdekli."

Wow! Kik azok az "igazi hozzáértők", akiket egy konzolban a hardver paraméterei érdekelnek? A fejlesztőket valószínűleg érdekli, de ők, feltételezem, már tudták. Az persze jó, ha mi, vásárlók, időben értesülünk róla, hogy Zilog processzor lesz-e benne, vagy a legújabb AMD, de szerintem aki az X giga memórián és a processzoron rugózik, az nem fogja fel a konzol lényegét - az ugyanis a fix hardverre készülő _játékokról_ szól. Akit a hardver érdekel, az építsen pécét.

(Innentől fogva néhány bekezdésre nem reagálnék, ha nem baj, ugyanis azok arról szólnak, hogy ezt az apróságot mennyire nem értetted meg. Majd igyekszem kevésbé allegorikusan fogalmazni.)

"Ez visszafelé is maximálisan igaz. (Sony vs. Te) Remélem az sem baj."

Dehogy baj, sőt, igazából azt is leszarom.

"Talán elkerülte figyelmedet az a "néhány" játékbemutató (pl.: Killzone), és engine bemutató (pl: Capcom), amelyet láthattunk mindannyian. Sokat alszol, mondták már?"

Sajnos nem annyit, amennyit szeretnék, de arra még álmomban sem gondoltam, hogy PS4-re nem lesz Killzone, sejtettem, hogy a Capcom fejleszteni fog a gépre, és fél füllel már arról is hallottam rebesgetni, hogy a Quantic Dream is dolgozik valamin. A Square Enixről sosem feltételeztem volna, hogy nyitnak a PS4 felé, szóval nagyon megkönnyebbültem, hogy ezt most elmondták, de ezt leszámítva a meglepetésfaktor nulla volt. Na jó, nem, a Social gombot azért nem mertem volna betippelni, de azért kár lett volna fennmaradni. Tök jó, hogy inkább aludtam.

"Nagyszerű. Egy ilyen bemutatóra viszont én nem vagyok kíváncsi. Engem a tények érdekelnek, nem a bullshit blöffök."

Alapvetően engem is, de ha nincs mit kicsapni az asztalra, még mindig jobb az a sejtetés, hogy a királynak lesz egy kurva jó ruhája, mint az, ha a Felség kiáll a főutcára, hogy meglóbálja a faszát.

(Bocsánat, most nem voltam elég prózai, de igyekeztem trágársággal kompenzálni.)

BadSector 2013.02.27. 11:39:37

@Tyl3r: OK, mindegy, ez már nem az a szint, amelyre érdemben érdemes lenne reagálni (különösen az uccsó bekezdésed), még csak annyit, hogy ha nem érdekel a hardver, meg a bemutatott játékok és fícsörök, akkor mégis mi érdekel? Még több játék? Arra ott lesz az E3. A mostani bemutató nem arról szólt, hogy felsorolják a PS4-re megjelenő teljes jövőbeli palettát, hanem a gép képességei, lehetőségei. A hardvert pedig könnyű összehasonlítani a régivel és látni, hogy mennyivel lesz erősebb a konzol. Grafikát is láttuk. (Na jó, azt a helyszínen jobban, mint streamen.) Kontrollert is láttuk. Kérdés?

Bobby Newmark 2013.02.27. 11:45:28

@BadSector: Azt mondjuk kifejthetnéd, hogy amikor a gépek technikai tulajdonságairól és teljesítményéről beszélgetünk, akkor hogy a faszomba kerülnek elő az eladások?

Attól, hogy többet adnak el konzolon a CoD x. részéből, változtat azon a tényen, hogy PCn négyszer akkora felbontásban fut, sokkal nagyobb felbontású textúrákkal? Vagy hogy egy agyatlan csőjáték, AI nélkül, mert már csak ennyire képes a gép a "PCnél kicsit csúnyább" grafika kiizzadása mellett?

Vagy hogy a 2007-ben (a generáció második életévében) a PC állva hagyta technikailag a konzolokat? Hogy a Crysis 2. részét atomra le kellett butítani, hogy ki lehessen adni konzolokon?

Meg én élek másik dimenzióban, mikor képes vagy egy ilyen orbitális faszságot kijelenteni, hogy pont manapság nincs _MÁR_ olyan nagyon eget rengető különbség? Mikor kb hatodik éve nyílik a szakadék a konzolok és a PC technikai határai közt?

De nyilván ezzel te is tisztában vagy, mert különben az én érveimre válaszoltál volna, nem kezdesz el terelni teljesen más témában...

Akkor eddig ott tartunk, hogy egy nettó személyeskedés, meg egy témához nem tartozó mellébeszélés.
Kérdezem még egyszer, vannak érveid is, vagy csak flémelni akarsz?

Tyl3r 2013.02.27. 11:57:05

@BadSector:

Sajnos nagyon nehéz belőni, hogy neked mi a megfelelő szint, mert egyszer magas lóról osztatsz, tíz perccel később meg átmész finnyás angolkisasszonyba. Remélem, egyszer találkoznak a cikkcakkjaink.

Egyébként a bemutatott játékok érdekeltek VOLNA, ha lettek volna ilyenek, de nem voltak. Az is érdekelt, hogy mit akarnak csinálni úgy egyébként a konzollal, de amit láttam, az pont nem tetszett. Örülök, hogy a Sony is fölfedezte ennek az internet nevű találmánynak a modern oldalát is, de nem tudták bemutatni, hogy ez nekem miért lesz jó. Valószínűleg azért, mert nem lesz jó, de remélem, hogy tévedek.

Persze, az én faszságom, hogy a Sonytól meglepetést várok; ez utoljára a kilencvenes években, az első Playstationnel sikerült nekik. Akkor összehozták a könnyen programozható hardvert (a Saturn nem volt az) a megfelelő adathordozóval (a N64-nek nem volt ilyenje). Arról nem is beszélve, hogy rengeteg third party fejlesztő támogatta őket, és a tizensok-huszonkevés éves fiatalokat célozták meg egy csomó új IP-vel. Ez a recept akkoriban kész atombomba volt, de másfél-két évtizeddel később illene kitalálni valami mást.

Bobby Newmark 2013.02.27. 12:00:58

@Tyl3r: "és a tizensok-huszonkevés éves fiatalokat célozták meg egy csomó új IP-vel. Ez a recept akkoriban kész atombomba volt, de másfél-két évtizeddel később illene kitalálni valami mást. "

Pont elég idő telt el, lettek új tizensok-huszonkevés évesek, nekik el lehet lőni ugyanazt megint.

Nem mi vagyunk a célcsoport.

BadSector 2013.02.27. 12:08:32

@Tyl3r: Bocsi, egy kicsit én is lazára engedtem a "gyeplőt", nem akartam azért nagyon sértő lenni. :) Annyi még, hogy ha a teljes PlayStation 2-es éra nem hozott Neked semmilyen meglepetést, azért elég kritikus lehetsz. :) (Mondom ezt úgy, hogy nekem anno Xbox 1-em volt, PS2-őm sajnos nem, csak párszor kölcsönbe.) Most viszont tényleg befejeztem, nem sértettség, hanem időhiány miatt. Byez!

Bobby Newmark 2013.02.27. 12:14:13

@BadSector: Sosem láttam még "idő"-nek írni az "érv" szót...

Twaron 2013.02.27. 12:15:00

Ha szabad még hozzászólni:
- Sony is bejelentette nem sokkal később, hogy azért nem mutatták be magát a konzolt, hogy az E3-ra is maradjon valami.
- PS4 speceket már előre lehetett tudni, nem sokkal később ezek igazolást is nyertek. Lásd pl. (januári cikk)

www.ps4playstation4.com/Expected-PS4-Specs

- grafika: a PS4 4K TV-ket is tud majd lejátszani (gémben nem!). Nyilván a Sony úgy gondolkodik, hogy a konzol kb. 6 éves élettartama alatt ez lesz a technológia, ami elterjed, legalábbis amivel ma tervezni lehet. Ennél előrébb nem gondolkodnak, azt pedig a hardver tudni fogja. Mindegy, milyen PC-s felbontások lesznek addigra, mivel TV-ből úgyse lesz olyan.
Game grafikában pedig nem lesz erre képes (csak lejátszásra), mert akkor 1000 dollár lenne egy PS4. Gyanítom, hogy a PS3 BluRay lejátszója is hasonló húzás volt anno, lejátszónak jó volt a PS3 (és sokan kifejezetten azért vették/döntöttek mellette Xbox helyett), de nem tudom, hány játék jelent meg valóban BluRay-en.

Bobby Newmark 2013.02.27. 12:33:35

@Twaron: "a konzol kb. 6 éves élettartama alatt ez lesz a technológia, ami elterjed"
vs
"mivel TV-ből úgyse lesz olyan"

Nem értem..? Most akkor szerinted hat év múlva lesz 4k TV/monitor, vagy nem?

Optimistic Lyricist 2013.02.27. 13:12:32

@Twaron:

Az összes dobozos PS3 játék BD-n van.

BadSector 2013.02.27. 13:59:58

@Bobby Newmark: Pff... ez de gyenge volt. :( Elmondtam az érveimet, szerintem érthetően és világosan.

Bobby Newmark 2013.02.27. 15:23:45

@BadSector: Egyetlen egy érved sem volt, először elkezdtél engem fikázni, aztán belekezdtél egy teljesen más témába, azóta meg továbbra is mellébeszélsz.

Persze nem lep meg, ez nálad hitkérdés, így nem meglepő, hogy képtelen vagy épeszű vitára. Üvöltsd még bele a világba, kelet felé fordulva 33szor, hogy "eladások", és akkor az biztos meg fog engem is győzni...

Továbbá eléggé egyedül vagy a véleményeddel, hogy az új konzol majd játékot is tud 4k felbontásban. Mert perpill fullHD-t tud 30 FPSsel. Ahhoz képest a 4k négyszer annyi képpont.

Paradicsomszosz 2013.02.27. 16:11:01

Sztem. a legnagyobb előrelépés a játékpiacon az az onlive megjelenése volt. Csak gyors net kell aztán bármi elmegy a 10 éves gépeden is max grafikán.(Na nem itt mo-n, a szerverpark távolsága miatt) + ezzel a technológiával a warez is majdnem teljesen megszüntethető lenne.

BadSector 2013.02.27. 16:33:47

@Bobby Newmark: (Ősrégi redőny szereléséből visszatérve, porosan.) Hát nézd, nem tudom, Te milyen barlangban élsz, de a modern nagyvállalatok (beleértve a játékvilágot is) a következő szempontok alapján működnek: minőség, az ebből származó vásárlói elégedettség, eladások, profit. :)

Na most az általam felhozott PC only címek képviselői általában véve minőségben és eladásokban is hozták azt a szintet, amelyek miatt szót érdemelnek. A többi nem nagyon.

Értem én, hogy Neked, PC-s HC gamernek tökmindegy, hogy egy adott cím mekkora eladásokat produkál, de ha nem jön a profit, akkor annak a minőség (bugok, multiplatformnoknál gyenge portok, gyenge grafika stb.) és a mennyiség (egyre kevesebb a PC-s cím) látja kárát.

Nem tudom mennyire figyelted meg, de pl. nagyobb címeknél (Assassin's Creed részek) már alig észrevehető a minőségbeli különbség, nemrég csekkoltam le, ha pedig van, akkor úgy szaggat a játék még jobb gépeken is, mint a disznó. Az olyan játékok pedig, mint a Crysis 3, ami tényleg egy PC-re optimalizált cím, olyan dögunalmas, lélektelen, rail shooter tech demók, hogy elalszom rajtuk.

Ami pedig a 4K-s felbontást illeti, meglepődnél, hogy a programozók mire képesek, különösen évek távlatában. :) Gondolom te a 640*480-nál (ha még abban a korszakban játszottál) is azt gondoltad (volna), hogy az a maximum, annál több úgysem lesz... ;)

Az egész vitát azzal szeretném zárni (írhatsz még nyugodtan, hogy csakazértis tiéd legyen az utolsó káromkodás), hogy mentem God of War: Ascensiont tesztelni, mert ez az egész vita nem éri meg, hogy rá pazaroljam az időmet. :)

Minden jót, sok "jó" PC only játékot, amelyek mérföldkövekkel a konzol előtt járnak, fáklyával kezükben. (És közben rávetődik a fény a rongyos nadrágjukra.)

Bobby Newmark 2013.02.27. 17:03:14

@BadSector: Megint a sok üres mellébeszélés. Kezd kicsit unalmas lenni.

Oké, kanyarodjunk kicsit vissza, mert úgy látszik a sok fecsegés közben kicsit eltévesztetted volna a házszámot.

Itt van ez az állításom, amibe nagy arccal, magas lóról belekötöttél:
"Lehet, hogy lesz az élettartamuk kb egyharmadában néhány 4k játék (most egy pillanatra feltételezve, hogy ez a seggből előrántott állításod a 4król igaz), aztán a PC állva hagyja a konzolt, mint szokta, arra majd jönnek sorban a 4k játékok, közben a konzol meg szánalmas vergődés után visszatér a kisebb felbontásokhoz vagy a felscaleezéshez."

Akkor most szépen virítsd a cáfolatot. Erre várok, nem érdekel a fejtegetésed a játékiparról, nem érdekelnek az eladások, meg nem érdekel, hogy mikor szartál utoljára zöldet. Ennek az állításnak mondtál ellen, ezt mutasd meg, miért nem igaz!

Ha nem megy, akkor esetleg bocsánatot is kérhetsz. Erre mondjuk nagyon nem számítok, ha ilyen a vitastílusod, gerinced sem lehet sok...

BadSector 2013.02.27. 17:11:28

Nem mintha bármivel is tartoznék neked, de erre a "seggből előrángatott" szöveged már mindegyik tételére válaszoltam. :) Az értelmi szinteddel, vagy a felfogó képességeddel lehet a gond, esetleg enyhe retardáltság jelei is megmutatkozhatnak rajtad. :) I blame the parents. :(

Twaron 2013.02.27. 17:11:48

@Bobby Newmark:

"Mindegy, milyen PC-s felbontások lesznek addigra, mivel TV-ből úgyse lesz olyan."

Csak arra utaltam, hogy mire elterjed majd a 4K TV, addigra a PC-ben már úgyis 10K meg 20K vagy mittomén lesz a standard. Vagyis a PS4 grafikája (mivel TV-n keresztül játszod) úgyis le fog maradni egy up-to-date PC grafikája mögött, ezen tehát kár vitázni: a PC mindig szebb lesz.

BadSector 2013.02.27. 17:12:03

@Bobby Newmark: Nem mintha bármivel is tartoznék neked, de erre a "seggből előrángatott" szöveged már mindegyik tételére válaszoltam. :) Az értelmi szinteddel, vagy a felfogó képességeddel lehet a gond, esetleg enyhe retardáltság jelei is megmutatkozhatnak rajtad. :) I blame the parents. :(

Ken_Lee · http://kenlee.blog.hu 2013.02.27. 17:36:26

@Bobby Newmark: Tulajdonképpen egy jóslatot hogyan lehet cáfolni? (Csak azér kérdem mer mos fog jönni az útolsó Római Pápa és mamám eléggé ki van bukva azon a jósláson hogy utánna jön a világ vége és szeretném meg nyúgtatni!)

Bobby Newmark 2013.02.27. 18:11:54

@BadSector: Igen? És melyik dimenzióban? Mert eddig még csak mellébeszélni és személyeskedni tudtál minden egyes hozzászólásodban, azt a témát, amit feldobtam, kilométerekről kerülted.

Például a 4k-s tévékről szóló index-cikk, amit linkeltél, egy apró hangyafasznyival sem támasztja alá azt az állításod, hogy a PS4 majd játékokat is fog futtatni ezen a felbontáson. A cikk teljes egészében filmekről és tévéadásról szól, játék, konzol, PS4 még csak említve sincs.

De nyilván ez a te fejletlen elmédben tökéletesen alátámasztja a nedves álmaidat, és csak mi, szerencsétlen logikusan gondolkodók nem látjuk az isteni fényt a sorok között.

Egyébként meg nem tartozol nekem semmivel, te nem bírod ki, hogy miután ilyen durva szegénységi bizonyítványt állítottál ki magadról, ne hagyd így itt a kommentfolyamot. Bár ezen a szánalmas próbálkozásaid a sértegetésre sokat nem segítenek...

Mercel 2013.02.27. 18:32:12

@Optimistic Lyricist:

Ráhibáztál.
A PS3 technikailag komoly elismerést váltott ki belőlem akkoriban, annak dacára, hogy sem akkor sem most, nem érdekelt a konzol mint játék eszköz.

"...de nem értem mit csináltak rosszul amikor olyan hardvert választottak amire egyszerű lesz a cross platform fejlesztés)"

Semmit, ez egy tök jó irányvonal, csak nem tartom konzolként kiemelkedő dolognak a dolgot, főleg nem a bejelentés kamueufóriájának fényében.

Mégegyszer - nem mutatták be a tényleges eszközt, és nem hoztak rá tartalmat.
Namost szerintem egy terméket két dolog ad el alapjában véve, az egyik az, hogy milyen maga a termék, a másik az, hogy mit csinálhatsz a termékkel, illetve annak segítségével.

Ez kb. olyan mint amikor egy félkész autó vázlatait jelentik be nemzetközi eseményen, és közben több nagynevű versenyző bizonygatná egypercesekben, hogy öcsééém mekkorát fogsz te majd ezzel autózniiiii.

Ha ezt egy autógyártó csinálja akkor szerintem az egész szakma + vásárlóréteg körberöhögi.
A Sonyt nem mert ők a "nagy" Sony?

A Sony nem az Apple még akkor sem, hogy a szemétkedési versenyben az Apple csak icipicit van előrébb.
Nem mellesleg az Apple körüli hype így 5-6 év után - jogosan kezd eloszlani, nem utolsósorban azért mert irtózatosan szemét módon járnak el a saját vásárlóikkal szemben, és mert a technikai előnyük javarészt el is kopott (Ha volt egyáltalán a mesterien optimalizált rendszeren kívül, mert az tényleg vitán felül király.)

Ettől függetlenül ha valakinek ez lesz a tuti - ám legyen, az sose izgatott, hogy ki mit szeret a vélemény és a tetszés szabad.:)

"Frigyes"

Mercel 2013.02.27. 18:37:48

@Fausto(tm):

A Sony az egyik első cég volt amelyik ezt a döntést hozta. Komoly és negatív vízhangja is volt a dolognak amúgy.

Tette ezt egy olyan időszakban amikor a botrányok sorozata már komolyan kihatott a cég megítélésére.

Nem az ellenszenves és inkorrekt hozzáálláson változtattak, hanem kivették a jog szempontjából egyetlen fegyvert a felhasználók kezéből a csoportos perről való "önkéntes" lemondatással.

Egyébként azért mert X és Y cég is tetű attól Z-nek ezt bocsássuk meg? Vagy nem pontosan értem az iróniát..?:)

"Frigyes"

Optimistic Lyricist 2013.02.27. 19:03:37

@Mercel:
Nekem a játékok fogják eladni a konzolt arról pedig ilyenkor szinte semmit nem lehet tudni, nem is tervezem megvenni amikor kijön pont ezért. Majd amikor már látszik milyenek a játékok és vannak-e mondjuk hardver hibák vagy esetleg jobb az új Xbox. A nekem legfontosabb dolog kiderült, a játékok irányítása nem változik érdemben, én ezt is szeretném látni a következő generációnál. Ami működik jól azon ne változtassanak. Kiderült az is hogy fogja játszani a másolt játékokat. Nekem bőven kiderült annyi ami elvárható egy bejelentés kapcsán.

Még egy dolog, aki olvasott és küldött értesítést a Sonynak hogy márpedig nem mond le a csoportos per jogáról azt a Sony köteles figyelembe venni. Nem érv ez, csak a teljesség kedvéért írom.

Bobby Newmark 2013.02.27. 21:50:57

@Ken_Lee: Rögtön a következő kommentemben válaszoltam is erre a kérdésedre, ha esetleg olvasnál is, nem csak belepofáznál a partvonalról, akkor látnád, hogy csak a múltbéli tapasztalatokat vetítettem előre.

Wulfgar 2013.02.28. 00:42:56

"Most komolyan, mond meg, hogy még is mi az, amit HC szinten újítani kellett volna, ha nem a brutálisan jobb grafika, ami adott, azt látjuk?"

Apukám HC szint és konzol... ezt a 2-t NE említsd egy szinten, mert kurvára nem az. Pláne a grafika terén, amikor a konzol/PC között elég nagy különbségek vannak itt, és nem csak az adott konzolgeneráció végére. PS3/X360 szépen döcög a DX9-el, míg DX10 (más kérdés hogy a szarfos vista miatt nem használta senki) már akkor volt PC-n amikor a jelenlegi konzolgeneráció vadiúj volt. Ne keverjük a konzolt a HC gameeléssel, amikor mindig is arra volt jó hogy buli... stb közben haverokkal leüljünk a kanapé elé és többen játszunk 1szerre a TV-n. Az ESport játékokat PC-n játsszák, az RTS-ek irányíthatatlanok, FPS-ben jobban lehet célozni egér+bill kombinációval, és még sorolhatnám.
Ja, hogy vannak játékok amiket könnyebb konzolon irányítani? Kösz, kontrollert tudok használni PC-n is.

Hardver szempontból megint messze van a HC szinttől a konzol, mely nem sokban különbözik egy PCtől, csak leginkább le van kicsinyítve és beépített videokártyával rendelkezik. Ellenben a PC szinte teljes mértékben testreszabható, bármikor cserélhetek benne alkatrészt, ha valamik elromlik nagy valószínűséggel elég csak az adott alkatrészt kicserélnem, nem kell szervízbe vinnem és esetleg hetekig várnom, míg garanciába (feltéve hogy még érvényes) kicserélik, mert úgysem tudják megjavítani, valamint hardver szempontból megint csak ott vagyunk hogy az adott konzolgeneráció max egy középkategóriás PC-vel veszi fel a versenyt, egy szervergéphez képest meg labdába sem rúg, ennek köszönhetően szép erősen vissza is fogja a játékipart, mivel a multiplatform címeknek azon is futnia kell (a jóval nagyobb vásárló mennyiség miatt) az elmaradott hardveren is. Szerinted a BF3 vagy Crysis2-3 nem jelent volna meg jóval korábban ha nem kellene konzolra is optimalizálni? Valószínűleg már évekkel korábban megjelentek volna, ha az adott konzolok erősebbek lennének és a fejlesztőknek nem arra kéne időt szánniuk hogy egy fele annyira erős masinán is elinduljon az adott program...

Fausto(tm) 2013.02.28. 09:38:39

@Mercel: Nem az elsők között volt, de nem is ez a lényeg. Amiatt írtam, hogy ha ez alapján döntenéd el, hogy mivel játszol, nem sok választási lehetőséged lenne :)

@Bobby Newmark: Te most komolyan elvárod, hogy a "tapasztalataidon" alapú jóslatodat megcáfolja? Egy "nem" kb. ugyan annyira hiteles cáfolat lenne, mint amit te ilyen magabiztosan hörögsz a nagyvilágba, pláne, hogy a hozzászólásaidról ordít, hogy konzolt maximum képen láttán, így nagyon komoly tapasztalataid lehetnek.

@Wulfgar:
"Ne keverjük a konzolt a HC gameeléssel, amikor mindig is arra volt jó hogy buli... " - ezt honnan szeded? Már a 90-es évek elején sem mondanám, hogy a konzolok csak a casual rétegnek szólnának, vagy neked honnan kezdődik a hc gamelés? Már a régi Nintendo gépekre is voltak RPG-k, amikbe simán 50-60 órát bele lehetett ölni vagy shump-ok, amikkel vért izzadsz, mire végig viszed. Szerintem a Wii volt az első konzol, amelyik igazán nyitott a casual réteg felé.
"Az ESport játékokat PC-n játsszák" - a VS játék bajnokságokat meg konzolon játsszák, ugyan úgy közvetítik, ugyan úgy pénzdíjas.
"FPS-ben jobban lehet célozni egér+bill kombinációval" ... ami konzolra is rá tudsz kötni.
"Kösz, kontrollert tudok használni PC-n is." Lásd fentebb: létezik egér konzolra is :)
"Szerinted a BF3 vagy Crysis2-3 nem jelent volna meg jóval korábban ha nem kellene konzolra is optimalizálni?" - sokkal izgalmasabb kérdés, hogy egyáltalán megjelent volna akkor is, ha nem készül konzolokra? Vajon megéri egyből PC-re optimalizálni és arra fejleszteni, néhány 100ezer darab eladás reményében? Lehet, hogy most Bobby megint agyérgörcsöt kap, mert szóba kerültek az eladások, de azt beláthatod, hogy ha sorra az derül ki az eladási adatokból, hogy PC-hez képest minden platformon milliós nagyságrendekkel többet adnak el, akkor lehet bármilyen erős géped, nyílván nem az lesz a célplatform.
Azt méregetni, hogy melyik gépre szebbek a játékok értelmetlen 2 dolog miatt: egyrészt egyértelmű, hogy PC-n szebb lesz, másrészt ez maximum azoknak lehet fontos, akik több platformmal rendelkeznek, de nekik meg tökmindegy, megveszik arra a gépre, amelyik számára a legszimpatikusabb. Viszont azt leszámítva a sztori, a gameplay, a zene, stb… mind ugyan az.
És a végére egy apró infómorzsa, mert már nem először hallom, hogy a Crysis 2 mennyivel gyérebb lett konzolra: a C2 konzolos viszonylatban sem egy nagy durranás, vannak nála sokkal szebb FPS-ek is ;)

Optimistic Lyricist 2013.02.28. 09:50:46

@Wulfgar:

Bár távol áll tőlem egy konzol v pc vita indítása azért messze vagy a valóságtól ha azt hiszed a PS vagy az Xbox egyszerűen parti konzol. Egyszerűen más világ, ugyanúgy vannak többszáz órás tartalommal nagyon összetett játékok a konzolokra is mint PCra, sőt. Azt írod, hogy a játékok gyakorlatilag minden szinten jobbak pcn, valami mégis eladja ezeket a konzolokat meg a játékokat, nem? Nem is mostani trendről van szó, a 80as évek óta van létjogosultsága a konzoloknak.

Nem biztos hogy rossz ha vissza van fogva a fejlődés, én azt mondom ne arra menjen az idő és az erőforrás hogy rohamos tempóban egyre jobban nézzen ki minden játék hanem inkább arra hogy jobb legyen a sztori, a játék és az irányítás, a gyengébb grafikát bocsátom meg leghamarabb egy játéknak. Arról nem is beszélve, hogy a hardvergyártók egymás után pumpálják ki magukból a gamer cuccokat, mielőtt bármelyik fejlesztő igazán ki tudná használni már kinn is van a következő generáció videókártya ráadásul egy jónak mondható videókártya annyiba kerül mint egy komplett konzol.

Végezetül itt egy GoW videóm, annak aki tájékozódni akar mit lehet kihozni a PS3 (kétségkívül) régi hardveréből.

www.youtube.com/watch?v=P1ompKbegok

Optimistic Lyricist 2013.02.28. 09:53:05

Nem az enyém a videó szerkeszteni meg nem tudom.

Reactor 2013.02.28. 14:13:34

@Optimistic Lyricist: A mai játékok éppen ezért szarok. A fejlesztők le se szarják,a játékos mit szeretne, a játékokból is egyszerű tömegtermék lett, és hardveres lobbitermék. A grafika az üssön nagyot, ez a lényeg, kelljen hozzá minél drágább felszerelés, és ennyivel kb. ki is merült egy játék tudása. Jó történet? Chö, minek az, lőjünk megint nácikat, ugyan már, én kérek elnézést. Összetett pályák? Ugyan, jó nekik a lineáris, szépen díszített cső is. Hosszú játékidő? Kell a fenének, kapnak 2-3 órányi epic hentelést, oszt csók. Nehézség? Az se kell, legyen "press any key to win" az egész játék, hogy a leggyíkabb kazuárnak is megérje megvenni. Spontán viselkedő intelligens ellenfelek? Fenét, scripteljünk mindent szarrá ahogy azt kell.
Hát ezért szarok a mai játékok. Ilyen tapló trehány hozzáállással a helyzet nem is fog változni, és mindegy, hogy melyik oldalt nézzük - indie vagy mainstream, ID software vagy szitiinteraktíve: ha a játékból egyszerű kirakattárgy lesz, annak a játékosok látják a kárát.

Optimistic Lyricist 2013.02.28. 15:46:23

@Reactor:
Én látom a fejlődést a játékok terén, azt a minőséget amit elvárunk sokba kerül előállítani, így a kiadó önmagát kényszeríti bele egy olyan játék készítésébe ami nagyon eladható. A Kingdoms of Amalur Reckoningal kapcsolatban pl nemrég olvastam, hogy 3 milliót el kellett volna adni belőle, hogy visszahozza az árát, a Bayonetta 1 millió eladott példánynal nagy bukás volt... Ettől még van Heavy Rain meg Dark Souls vagy PCre DayZ amik meg igenis nagyon jók meg adott esetben mutatnak komoly fejlődést.

Reactor 2013.02.28. 17:15:23

@Optimistic Lyricist: Nyilván vannak jó és sikeres játékok, amikkel érdemes játszani,de sajnos ez a kisebbség. A Bayonetta is tipikusan olyan játék volt, hogy nagyobb a füstje mint a lángja (e.g. bombázó nőcivel mindent könnyebb eladni, óvodás marketingtrükk), meg aztán a női főszereplős lovat páran megülték már előtte, többek közt a Tomb Raider és a (P)Resident Evil is. Fölösleges volt ennyire behype-olni.

Meg fogsz lepődni, de az én EoD motoros idejétmúlt játékom (Tristania3D) sok szempontból jobban teljesített, mint a mai "üssönagrafika-szarráscriptelünkmindent" mainstream. Van egy egészen korrekt története, van 5 különféle nehézség a "press any key to win" fokozattól a lehetetlenig, egy fél script nem sok, annyi nincs benne, van nagyon sok hosszú és összetett pálya benne, amiben actually gondolkodni is kell, nemcsak hentelni, és a játékideje még tisztán is 3 nap, de egy átlagos játékos vígan ellehet vele 1 hónapig is akár, ha a közepes fokozatból indulok ki. Sőőőőőt, még TITKOS HELYEKET is kaptak a pályák, szám szerint 354 darab titkos hely van az egész játékban. És TÚLÉLTEMMM!!!4!!4!4!44NÉGYNÉGYNÉGYNEGYVENNÉGY!
(Ráadásul az egész játék nonprofit, ingyenes)

Szóval érted, meg lehetNE ezt csinálni, csak hát jaj jaj azzal mennyi munka van, ezért nem akarják. A nem akarásnak meg nyögés a vége.

moli 2013.02.28. 21:50:27

@MrEd: eeeees, megerkeztek az elso kepek a PS4 user interfacerol:
kotaku.com/5987505/get-a-good-look-at-the-ps4-user-interface
ugy latszik, komolyan gondoljak ezt a facebookositast. az a baj, hogy nalam pl tok uresek lennenek ezek a kepernyok, mert pl facebookon se vagyok regisztralva, en csak lokal multiplayert jatszok.

Ironfist 2013.03.02. 00:59:57

@Fausto(tm):
"Lehet, hogy most Bobby megint agyérgörcsöt kap, mert szóba kerültek az eladások, de azt beláthatod, hogy ha sorra az derül ki az eladási adatokból, hogy PC-hez képest minden platformon milliós nagyságrendekkel többet adnak el, akkor lehet bármilyen erős géped, nyílván nem az lesz a célplatform."

Tudtommal csak a World of Tanksnak több játékosa van, mint amennyi PS3-at összesen eladtak.

"A Kingdoms of Amalur Reckoningal kapcsolatban pl nemrég olvastam, hogy 3 milliót el kellett volna adni belőle, hogy visszahozza az árát,"

Ja, hát amit MMO RPG-nek készítenek, majd az elkészült világba egy singleplayer játékot implementálnak, mert időközben csődbe mentek, az ne is csodálkozzon, hogy nem fogy.

"Szóval érted, meg lehetNE ezt csinálni, csak hát jaj jaj azzal mennyi munka van, ezért nem akarják. A nem akarásnak meg nyögés a vége."

Ez esetben sajnos nem. Hisz látod, mennyi fogyott a tizenhuszadik herripotterből, meg a sokadik need for speed-ből is! Hogy a CoD, lassan mémmé váló, éppen aktuális shitjét ne is említsem. Szarok? Szarok. Jól fogynak? Jól fogynak. Megéri szart csinálni? Megéri szart csinálni.

Vagy kiscit aktuálisabban. Az apple-nek jók voltak a különböző legújabb, csillivilli szarai? Egy szart voltak jók. Megvette a sok hipszter majom őket? De meg ám! A Playstation 4 jónak ígérkezik ennyi adat alapján? Pfff, na hagyjuk már. Meg fogja venni a sok konzolmajom? Nem fogsz magadhoz térni, annyi eladása lesz.

Csendben hozzáteszem, hogy utána a sok gyökér meg nagy mellénnyel fogja magyarázni, hogy nézzétek, a konzol lenyomja a PC-t, meg a PC haldoklik, "és ez tény"... miközben ugye ők is egy PC-n fognak játszani, amire az lesz kívülről nyomtatva, hogy PS4. Azt már csak félve merem hozátenni, hogy nyilván ezeket az arcoskodásokat sem egy PC előtt ülve trollkodják be...

Ironfist 2013.03.02. 01:01:13

Kis kiegészítés: nem minden konzolon játszó egyén konzolmajom, csak aki elélvez attól, ha konzolhoz érhet, és fennhangon fikázza a PC-t mindenközben - ami esetleg pont ugyanaz lesz belül, mint az ő nyamvadt PS4-e.

Reactor 2013.03.02. 04:12:20

@Ironfist: Semmi gondom nincs a konzollal. Aki azon szeret játszani - lelke rajta. A legtöbb featúra pedig, amit beléjük erőszakolnak, pontosan olyan, hogy a kutya se fogja használni, de jól megdobja az árát. Az okostelefonoknál is ez a lobbi érvényes, hogy beletömöckölünk mindenféle idétlen és felesleges tudást, és ezzel egyetemben hallgatólagosan jogot formálnak arra, hogy az árát emeljék. Egy készülék tudása és ára mindig egyenes arányosságot mutat, miközben az eredeti rendeltetése továbbra is a telefonálás és az SMS-küldés lenne.
Vagy ott a remek kis tabletgép. A tapizós koncepció varázsának fényében simán elkérhetnek annyit érte, amennyiért már egy egész patent kis konzolt, vagy PC-t kapsz. Nyilván nem a legmenőbbet, de azért elég jót. Kicsit drága mulatság a suliban jaszkarizásra, de kiválóan tükrözi a mai fiatalok mentalitását: Kakast, kacsát, még tyúkot is! A játékok 90%-a ugyan nem megy rajta, mert szerintem se a Titusz Foxot, se a Quake-t, se a Red Alertet nem ilyenre találták ki, de legalább netezni lehet vele.
A Harry Potter egy igen sikeres széria volt, nem csoda, hogy a játékok is fogynak belőle. Jómagam is kipróbáltam az egyiket - nem találtam különösebben jónak. Hogy a filmekből többnyire szar játékok készülnek, és vice-versa, az pedig más tészta. Külön örülök, hogy Uwe Boll nem tud programozni, elég komoly vetélytársa lenne a szitiinteraktívnak.
A Kell a Dutyi meg speciel a multiplayer és a grafika miatt népszerű, akárcsak a legtöbb mai háborús játék. A single playert meg letudják 2-3 óra játékidővel, "press any key to win" és szénné scripteléssel. Egy ideig még megéri szart csinálni, csak hát az n+1-edik folytatásnál ez a lufi is kidurran majd. Hogy mást ne mondjak, a Red Alert és a Half-life is a kiváló single player történet miatt lett közkedvelt. A Limbo és a Wolfenstein-széria szintúgy. Ki ne ismerné Gordon Freemant, vagy B.J. Blazkowicz-t, esetleg a "We have a situation here, Komrade General" szovjet elnököt.

Ironfist 2013.03.02. 08:56:54

@Reactor:
"Egy készülék tudása és ára mindig egyenes arányosságot mutat, miközben az eredeti rendeltetése továbbra is a telefonálás és az SMS-küldés lenne."

Hja, kérem, itten médiakonvergencia van, nem úgy megyen, hogy célzatos eszközt veszel, hanem ha tetszik, ha nem mindenre kell tudnod használni, mindennek az egyesített áráért.

"Vagy ott a remek kis tabletgép. A tapizós koncepció varázsának fényében simán elkérhetnek annyit érte, amennyiért már egy egész patent kis konzolt, vagy PC-t kapsz."

Öcsém is vett egyett kerek száz karikáért, és mire használta? A barátnője passziánszozott rajta. Sok értelme volt, nem? De mindegy, a lényeg, hogy tablet, meg okostelefon, meg plésztésön kell neki, mert az a menő manapság. :D

Ja, kis off: Gamekapocsról engem bannoltak, mert merészeltem megemlíteni, hogy tán nem kéne elvakultan szidni a PC-t (volt ott egy gyerek, aki befröcsögte, hogy milyen szívesen megnézné az én szomorú arcomat, miközben ő konzolon a legújabb Halo sokaidk részével, vagy épp aktuális codepizód valamelyikével tolja, idézem: "hiperboldogan". :D Hát igen, ez a jellemző. Konzol, n+1edik kópiányi játék, és ennyi elég a hiperboldogsághoz. Hát, akkor gratulálok. :D

Ironfist 2013.03.02. 09:26:42

@._.Dante._.:
"Azt mondták róla, hogy az analóg karok precízebb irányítást tesznek lehetővé, és én hiszek nekik, mert miért állítanák ezt, ha nem lenne igaz. "

1.- Tán azért mondták a készítők a saját termékükről, hogy überfasza lesz, hogy... nem is tudom... ELADJÁK?
2.- Az analóg karok annyira adnak precíz irányítást egy egérhez képest, mintha hentesbárddal akarnál vakbélműtétet csinálni - lehet, hogy jobb, mint a láncfűrész, de hogy a szikét meg nem közelíti, az tény. (gy.k.: hentesbárd=analóg karok, szike=egér, láncfűrész=tudomisén, ami eddig volt analóg karok helyett)
3.- Hiszel nekik, mer azt mondják, hogy higgy nekik? Érdekes megközelítés. Hát akkor küldd el a számlámra az összes pénzedet, hidd el, az neked nagyon jó lesz - hihetsz nekem, hisz miért mondanám, ha nem így volna? :D

._.Dante._. 2013.03.02. 11:23:36

:D@Ironfist:

1. Azt hiszem ehhez az idézethez még tartozott valami... Ez: "Ez nem egy olyan dolog, amit kozmetikázni kellene."

2. Nem írtam olyat, hogy az egér nem tesz lehetővé pontosabb irányítást.

3. Ha csak kötözködni szeretnél, akkor nem jó helyen jársz. Értelmesen hajlandó vagyok vitázni bárkivel, de akkor sorakoztasd az ellenérveidet, ne pedig az ovis marhaságokat írogasd...

Ironfist 2013.03.02. 11:42:43

@._.Dante._.:
Ovis marhaság... na ennyi. Ha nem vagy képes szöveget értelmezni, milyen alapon írod pont nekem, hogy csak kötekszem?

._.Dante._. 2013.03.02. 11:58:02

Olyan alapon, hogy kiragadott részletbe kötsz bele, meg olyan dolgot írsz cáfolatként amiről említést sem tettem, végül vicces akarsz lenni azzal, hogy utaljam neked a pénzemet. Semmi tény, csak üres vagdalkozás. Mi ez, ha nem ovis műfaj, és színtiszta kötekedés???

Választ nem várok, csak akkor, ha tudsz valami értelmeset is ezeken kívül...

Ironfist 2013.03.02. 13:25:20

@._.Dante._.:
Jaj, de felsőbbrendű itt valakiii... Véletlen se vedd a poént, hanem sértődj be rajta, aztán foghegyről vesd már ide, hogy nem is vársz igazi választ... ja, hogy pont ezt csináltad? Gratulálok, okoska.

De akkor csak a te kedvedért:
Analóg kar? Kozmetikázás, nem kozmetikázás: ez NEM pontos. Pontosabb, mint ami előtte volt de ettől még NEM pontos. Kapisch? És én erre írtam, hogy az egér meg pontosabb. Vagy őfelsége Dante fenségességességgel csak úgy lehet beszélni, hogy kizárólag replikázok, és semmi saját gondolatomat nem szabad előhoznom, mert megsértődik őfenségességessége?

"végül vicces akarsz lenni azzal, hogy utaljam neked a pénzemet."

Nem hiszem el, hogy ezen tényleg képes voltál így besértődni. Nem tudok mást mondani: vagy guggolj le, mikor átmész egy ajtón, hogy ne baszd az orrodat a szemöldökfához, vagy teljesen hülye vagy.

"Semmi tény"

Ha neked nem tény az, hogy egérrel jobban lehet célozni, mint kontrollerrel, akkor részemről befejeztem a dolgot, mert ez kb olyan, mintha egy hívő kereszténynek próbálnék érveket sorolni, miközben ő azt hajtogatja, hogy "Nem is! Nemnemnemnemnem!!"

Szóval akkor ennyit rólad.

._.Dante._. 2013.03.02. 15:18:53

Két alkalommal elmagyaráztam a dolgot, te pedig továbbra is a szinteden maradtál.

Úgy csinálsz hülyét magadból ahogyan csak akarsz...

Ironfist 2013.03.02. 20:07:08

@._.Dante._.:

Rendben, akkor a te szintedre ereszkedve:
EZ - EGY - VICC - VOLT!
Üdvös volna, ha a sértődés helyett felfognád, hogy jaaa, nem gondolta komolyan, csak merészelt viccelni?
Mellesleg a magas lóról való leereszkedés, és egy "gyökér, te csak kötekedsz" mégis melyik dimenzióban számít "elmagyarázás"nak?

Még én csinálok hülyét magamból. Gratulálok. Ez volt hozzád az utolsó szavam, mert arra se vagy alkalmas, hogy egyáltalán FELFOGD, miről beszélek, csak hajtogatod itt a magad kis téveszméit, anélkül, hogy bármi esély volna arra, hogy más is megszólalhat a sértődésed nélkül - persze nyilván azt leszámítva, hogy "Igenis! Teljesen egyetértek veled!"
Szóval semmit nem magyaráztál, felhúztad az orrod, és bepicsultál, úgyhogy leszel szíves erre a lezáró kommentemre már nem reagálni, mert azzal újfent a szegénységi bizonyítványodat lobogtatod meg - bár, mint azt eddig is láttuk, azt te pont szereted villogtatni...

._.Dante._. 2013.03.02. 20:46:39

Ironfist

Dél óta abban reménykedtem, hogy nem lesz hozzám több szavad, de te csak folytattad a dolgot. Engedd meg, hogy felhúzzam az orromat a személyeskedő kioktató stílusú írásodon, amiben meg is szólítottál, és olyan dolgot kezdtél bizonygatni nekem, amit meg nem említettem előtte egyik kommentemben sem. Lehet velem nem egyetérteni. Lehet megvitatni a nézetkülönbségeket, de a Te hozzám intézett szösszenetedben semmi ilyen nem volt.

Ezek után, ha gondolod olvasd el a komplett beszélgetést, hátha megérted, amiről eddig beszéltem sajnos feleslegesen...

Ironfist 2013.03.02. 21:19:17

@._.Dante._.:
Idézem magam:
"leszel szíves erre a lezáró kommentemre már nem reagálni, mert azzal újfent a szegénységi bizonyítványodat lobogtatod meg"

Grat :)

._.Dante._. 2013.03.02. 21:30:31

Ironfist

Idézem magam:
"Dél óta abban reménykedtem, hogy nem lesz hozzám több szavad"

:D

Ironfist 2013.03.02. 21:45:39

Újfent idézem magam:
"leszel szíves erre a lezáró kommentemre már nem reagálni, mert azzal újfent a szegénységi bizonyítványodat lobogtatod meg"

Optimistic Lyricist 2013.03.03. 09:46:31

@Ironfist:

"Ja, hát amit MMO RPG-nek készítenek, majd az elkészült világba egy singleplayer játékot implementálnak, mert időközben csődbe mentek, az ne is csodálkozzon, hogy nem fogy."

Nem arról szól a posztom miért nem fogyott belőle hanem érzékeltetni akartam mekkora költségvetéssel készülnek mostanában a játékok. Ha töbmillió eladás kell akkor kénytelen a kiadó könnyen eladható játékot gyártani ennek pedig gyakran selejt az eredménye.

Miért baj hogy nem valami különleges hardver alatt fognak futni a PS4 játékok? Nem Win alatt futnak a játékok és adott hardverre vannak írva nem pedig hátha működni fog alapon.

Ironfist 2013.03.03. 11:11:34

@Optimistic Lyricist:
"Nem arról szól a posztom miért nem fogyott belőle"

Lehet, csak gondoltam megemlítem, hogy azért, mert valami nagy költségvetésű, még nem feltétlenül lesz sikeres, még akkor se ha a kiadó könnyen eladhatót akar csinálni belőle - mert gyakran pont ezzel basszák szét a dolgot. Lásd még: EA.

"Miért baj hogy nem valami különleges hardver alatt fognak futni a PS4 játékok? Nem Win alatt futnak a játékok és adott hardverre vannak írva nem pedig hátha működni fog alapon."

Senki nem mondta, hogy baj, csak a konzolt szeretők többsége előszeretettel hangoztatja, hogy a PC haldoklik, meg, hogy amúgy is sokkal szarabb, de bezzeg az egyedi, és eredeti konzol! Na, itt van az egyedi, és eredeti konzol, ami egy PC. :D

._.Dante._. 2013.03.04. 01:49:31

"Na, itt van az egyedi, és eredeti konzol, ami egy PC. :D"

De még mindig nem kell egy God of War szintű és méretű játékot 9 DVD-ről telepítenünk...

Reactor 2013.03.04. 02:49:38

@._.Dante._.: Igazából a dübörgő terabyte-ok korában a méret már nem lényeg. Ráadásul a játék kisebb is lehetne, ha nem a grafikát nyomatnák agyba-főbe, és nem a HD meg a 4k meg a többi karácsonyfadísz bökne 20 gigásra a játékot. Se a Doom, se a Half-life, se a Limbo nem a grafikája miatt lett világsiker, hanem a tartalom miatt (a Half-life motorja konkrétan már akkor "elavultnak" számított, a Limbo meg kemény KÉT színt tartalmaz).

._.Dante._. 2013.03.04. 09:25:54

@Reactor: Vannak olyan emberek, akik a karácsonyfát két színnel díszítik, de vannak olyanok is, akik azt szeretik, ha mindennel teleaggathatják. Az említett játékok nagysága megkérdőjelezhetetlen, viszont az is tény, ha már választhatok, akkor a Half-life helyett a God of War-t, vagy az Uncharted-et fogom választani.

kukatr 2013.03.04. 11:54:49

@Ironfist: '2. Tavaly hármas voltam nyelvtanból, ebben az évben négyes leszek. Tehát nyelvtanból jobb leszek.
Ki beszélt itt Józsi ötöséről?'

Jobb és a jobb mint valami jelentése különbözhet. Ez igaz minden melléknév középfokára.

Ironfist 2013.03.05. 12:46:41

@._.Dante._.:

"De még mindig nem kell egy God of War szintű és méretű játékot 9 DVD-ről telepítenünk..."

Egy God of War szinten tartalmas játékot Steamről, avagy .iso-ból fel tudok telepíteni - lásd pl Serious Sam.

"Vannak olyan emberek, akik a karácsonyfát két színnel díszítik, de vannak olyanok is, akik azt szeretik, ha mindennel teleaggathatják."

Példánál maradva, tök jó lehet, ha a karácsony veszekedések, balesetek, egyéb szar miatt abszolút gáz, de nem baj, csak a fa szép legyen, nem? Egy játéknál messze nem az az elsődleges szempont, hogy hogy néz ki, hanem, hogy mit tartalmaz. Lehet, hogy a God of Wart sokáig kéne telepíteni, de egy tartalmas játékot konzolon meg nem lehet játszani.

"ha már választhatok, akkor a Half-life helyett a God of War-t, vagy az Uncharted-et fogom választani."

Na és EZ meg már egyéni ízlés dolga, hogy tartalom helyett azt választja valaki, hogy csillogó-villogó legyen. És ezt kéne megértenie a sok konzolmarcinak, akik fennhangon köpködik a PC-t. Hogy ez a TE dolgod, és nem kell erőlködni, hogy a szebb=jobb, mert sok embernek nem az.

@kukatr:
"'2. Tavaly hármas voltam nyelvtanból, ebben az évben négyes leszek. Tehát nyelvtanból jobb leszek.
Ki beszélt itt Józsi ötöséről?'

Jobb és a jobb mint valami jelentése különbözhet. Ez igaz minden melléknév középfokára."

Tavaly hármas voltam nyelvtanból, ebben az évben négyes leszek. Viszont a továbbtanuláshoz ötös kell. Innentől ugyan ne legyen már baj, ha megemlítem Józsi ötösét.

Ironfist 2013.03.05. 12:54:26

@Reactor:
"Se a Doom, se a Half-life, se a Limbo nem a grafikája miatt lett világsiker, hanem a tartalom miatt"

Minecraft sem :D

Optimistic Lyricist 2013.03.05. 20:43:55

@Ironfist:

A God of Wart sem a grafikája adja el, a maga stílusában kiemelkedő a játékmenet és mellesleg jóval nehezebb mint általában a mai játékok. Általában igaz, hogy a tartalom adja el a menő játékokat, most amikor már nagyon le van maradva a PC mögött a konzolgeneráció nehéz is lenne a grafikával eladni a játkokat.

"tartalmas játékot konzolon meg nem lehet játszani."

Ne már. Érdemes belenézni mennyi meghatározó PC játék jött ki konzolra is: Pool of Radiance NES, Syndicate SNES, The Lost Vikings SNES, Diablo PS1 és lehetne folytatni. A legtöbb menő PC-s rpg pedig segédmunkás a komolyabb jrpgk mellett ha arról van szó mennyire öszetett a játék. Ott van még a Street Fighter Alpha 3 példának, ha youtube videót nézel akkor kb semmi extra valójában pedig elképesztően összetett rendszer van mögötte.

cukorrépa 2013.03.08. 22:07:08

@BadSector:

@cukorrépa: "egy csapat, akikből néhánynak vaskos összegeket kaptak Cukitól."

??? Zuckerbergnek szerinted hol voltak "vaskos összegei", amikor egy csóró diák volt, amikor a Facebookot kitalálta??? LOL, egy kicsit nézz már utána, mielőtt ekkora hülyeségeket leírsz..."

Kedves Nagytudású BS, perek sora kísérte a Facebook felemelkedését, és Zuckerberg szépen fizetett azoknak, akik állították, lenyúlta az ötleteiket. "egy kicsit nézz már utána", ugye, és mindjárt kevésbé hevesen válaszolsz. szó sem volt arról, hogy diákkorában fizette volna a lóvékat. akkor csak az ötleteket nyúlta...

"A Facebookot napjainkban az idősebb generáció többet használja, mint a fiatalok."

statisztika? vagy az ujjadból szívod?
segítek egy kicsit, ha megy az angol:

marketingland.com/social-network-demographics-pew-study-shows-who-uses-facebook-twitter-pinterest-others-21594

eszerint a 18-29 évesek 83%-a használja a FB-t, a 30-49 évesek 72%-a, s az ennél idősebb korosztályok még kevésbé.
akkor bocs, de mit hadoválsz össze-vissza, hogy az idősebbek használják a Facebookot? hol, a Holdon? olvasni kéne... nem irkafirkálni ennyit.

cukorrépa 2013.03.08. 22:16:24

@BadSector:

@cukorrépa:

"sajnos ezzel egyet lehet érteni. a játékipar a sok, a több meg a még több pénzről szól, a kaszáláshoz meg mindig kell parasztvakítás."

"Welcome to the real world, Neo. A játékipar olyan, mint a többi tömegkultúra, NYILVÁN a pénzről szól."

kapitalista, évről-évre növekvő profitot megcélzó habzsoló cégekről. nem csoda, hogy a független játékok között jön ki egy csomó érdekes ötlet, a nagy játékkiadók meg okádják a szériákat. aztán valamelyik jül sikerül, valamelyik kevésbé (vő. FIFA, Need for Speed, Call of Duty).

"Miért, szerinted a programozók, grafikus, sztoriírók, kiadók miből élnének meg. A Te nagy játékszeretetedből?"

konkrétan a játékosok játékvásárlásaiból, pl. az enyémből, ami nem olyan kis tétel. a parasztvakításért nem szeretek fizetni, a jó, élvezetes, ötletes játékért igen.
nehogy már a p.vakítás kötelező feature legyen... lol.

kinek van szüksége itten az "összetettebb gondolkodás"-ra, most komolyan?

"Hogy mi a parasztvakítás, vagy mi nem az... megnézel egy hatásvadász gameplay trailert, az nem az?"

nem erről beszéltünk; de egy trailer valóban a lenyűgözés eszköze, lényege szerint is. egy PS4 bemutató show-tól ennél többet várna az ember (a p.vakítgatás mellett, persze). s főképpen ötletként többet, mint a share-connect-húha istenítését. eleve nem túl izgalmas irány... tényleg senki nem kíváncsi "Unknown Soldier 789" készségesen megosztott lövöldözéseire.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2013.04.15. 09:16:39

@Shiron: Te is nagy észlény vagy.
"egyébként ez pl egy olyan fícsör amit ahogy néztem MINDENKI kikapcsolna, tök mind1, hogy védi vagy ekézi a PS4-et"

MINDENKI? Hogy vontad le ezt a messzemenő következtetést? Én pl. nem kapcsolnám ki. Gondlom itt is lesz olyan lehetőség, hogy ezt vagy azt rakja ki az üzenőfaladra. Pl. nem hinném, hogy minden játékindítást kirakatnék, de ha végeztem valamivel, azt simán. Vagy mittudomén. De azért azt írni, hogy MINDENKI, mert egyeseknek itt emiatt sír a szája, ha kurva szánalmas.

Meg maga a gondolatsor is.

Az egész internet a közösségi hálózatokról szól ma már, nincs olyan, ami részben vagy teljesen nem épülne vagy kapcsolódna hozzá. Erre te és páran itt nekiálltok fikázni, hogy öcsém, lesz rá lehetőség, hogy youtube-ra, vagy akárhova szinte azonnal feltöltsünk valamit. De szar már nekünk... Ha meg annyira gáz lenne ez a megosztósdi, akkor tudnám, mi a faszért használja ma már szinte mindenki az ezen funkciókat biztosító weboldalakat, és appokat.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2013.04.15. 09:20:57

Annyi atomállat okostóni van itt, hogy nincs is értelme válaszolgatni, össze-viszsa írogatnak mindenféle alaptalan baromságot nem kevesen, most ilyenekkel miért álljon le az ember megdumálni valamit? :/ Ez nem szint.
süti beállítások módosítása