HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Flopin kaptam játékot 2012-ben

2012.10.15. 15:37 Stöki

Nemrég megjelent ugye Borderlands 2, igen kellemes folytatás lett. A játék hazai forgalmazója meglepett egy sajtóajándékkal (amiért sajnos csak múlt héten küldtem futárt), és míg a játék kritikájának az Indexen volt a helye, ennek inkább az IDDQD-n van, mert mind a retro-, mind a wtf-faktora elég magas. Az ajándék ugyanis háromésfeles flopin jött.

Azt megszokhattuk, hogy új játékokhoz néha készülnek régies hatású, pixeles verziók, úgynevezett demake-ek. A Borderlandshez is készített egy ilyet a 2K Games, és megadta a módját: a sajtópéldányt úgy csinálta meg, mint egy régi, dobozos játékot - mármint igazi papírdobozzal. A részletekre annyira ügyeltek, hogy a dobozképen direkt bénácska figurák virítanak, mert ugye a nyolcvanas években elég gyakran előfordult, hogy egy játék dobozán a kép inkább elrettentett, mint magához hívott.

border1.png

Amikor kinyitottam a dobozt, kiesett belőle egy kislemez (nem is tudom, hány éve nem volt ilyen a kezemben), és egy usb-csatlakozós meghajtó, amivel be is tudtam olvasni a lemez tartalmát. A techrovatos kollégákkal gyerekes örömmel álltuk körbe a meghajtót, és vártuk, hogy felberregjen (ahhoz képest meglepően halk volt, de a C64-esemhez vett lemezegységem krrr-tak-tak-tak futamai óta bizonyára a flopimeghajtók is sokat fejlődtek).

DSCF5998.JPG

Az illúzió csak itt tört meg kicsit, a lemezen ugyanis csak pár animgif és ASCII-kép található (például a lenti Gunzerker), valamint egy honlap címe, ahol a játék elérhető. Tehát a játék fájljai nem voltak a lemezen, pedig úgy lett volna tuti. Sőt, úgy lett volna teljes az élmény, ha öt lemezen adják oda a programot, arj-zve, de az ötödik lemez hibás...

gunzerker.png

De persze érthető a webcímes megoldás, hiszen így mindenki tud jászani a demake-kel, nem csak a nyavalyás újságírók. Itt elérhető a program, 16-bites lövöldözős hülyeség, engem kicsit a Smash TV-re emlékeztetett, negyedórákra könnyen leköt. A dobozt és a lemezt pedig megőrzöm - mégiscsak ez az első legális flopis játékom (és ezzel a mondattal sokat elárultam a hazai játékkultúra kezdeteiről).

64 komment

Címkék: retro borderlands demake

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr564850011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kopi3.14 2012.10.15. 16:34:21

Rajongóknak kötelezö izzítani az ebay-t.

poseidon 2012.10.15. 16:34:49

Nekem az első legális flopis játékom az amigás Alien Breed (és ezzel a mondattal sokat elárultam a koromról).

:-)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.10.15. 16:35:20

"mégiscsak ez az első legális flopis játékom"
:-D

Kopi3.14 2012.10.15. 17:02:40

Következöleg meg valami last ninja remake jön kazettán? DRM-mel? :D

megkeseredett 2012.10.15. 17:17:21

Nekem az Impossible Mission 2 volt az első legális floppys játék, igaz az C64.
A Liszt Ferenc térről...

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2012.10.15. 17:19:08

Nekem a Might and Magic 2 volt, ajándékba kaptam.

sírjatok 2012.10.15. 17:24:35

Én egész sokáig nem tudtam, hogy van olyan, hogy legális meg illegális játék.

ezek1el 2012.10.15. 17:55:25

nekem meg a Photony by András G. Radványi:):)

Wmute76 2012.10.15. 18:04:40

Első legális játékom a Panzer General volt. Amikor megvettem még nem volt cd meghajtó a gépben de nem mertem a játékot a boltban hagyni pedig addigra már többször végigjátszottam a rippelt kalózverziót.

"A warez javitja a játékeladásokat."

Zirowe 2012.10.15. 18:06:26

Mondjuk ezért egy floppy meghajtót csatolni kicsit pazarlás.

Mókásabb lett volna egy rendes flopi méretű pendrive.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.10.15. 18:19:24

@Zirowe: 2000 HUF körül van nagyker áron USB floppy drive, gondolom ha rendelek ezret hozzámvágják 2-3 USD-ért. Annyit meg még a hype is megér :)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.10.15. 18:29:27

rátkai átkai: új vadnyugat 2. legál kazin.

rosettif · http://istennyila.hu/ 2012.10.15. 18:31:23

Á, ugyan már. A borítón látszik, hogy csak "digitally remastered", és nem a jó kis kézzel rajzolt analóg, mint régen. Különben is 360 kB-os nagylemezen kellett volna kiadni, és mellécsomagolni egy PC-XT drive-ot is... Öt év garanciával. (A lúzer manuált pedig egy csomag lyukkártyán.)

@sírjatok: Kis hazánkban jó sokáig nem is volt... Mármint olyasmi, hogy ((il)legális) szoftver, nem létezett hivatalosan.

zyrobs 2012.10.15. 18:52:23

Floppyn szerintem nem volt legális játékom, kazettán viszont mai napig van vagy egy tucat (dizzy sorozat, star wars, terminator...).

Dester 2012.10.15. 19:08:29

Nekem az első és eddig egyetlen eredeti floppys játékom a Stunt Car Racer C64-re. Kb. 6 éve vettem Vaterán 2000 Ft-ért. :)

Horányi Dubcsek László 2012.10.15. 19:25:28

Első eredeti floppys játékom a Budokan - Martial Spirit volt, CD-m pedig a Monkey Island 1-2 egybecsomagolva, az első rész zenéi audio trackekként rápakolva. Daliás idők :D

magichorse 2012.10.15. 19:47:04

Nekem az első gyári játékom a Civilization volt, Amigán. Nem működött, panaszkodott, hogy nem elég a memória. Kicseréltettem a lemezt, a másik is ezt csinálta. Végül a kalózverzióval voltam kénytelen játszani, na annak nem volt semmi baja. Viszont így volt hozzá gyári kézikönyvem... amit persze sosem használtam, ott a Civilopedia.

Dudadoktor · http://napiduda.blog.hu/ 2012.10.15. 20:27:39

Első legális 3.5"-ös: Birds of Prey (Amiga)
Első 5.25"-ös, jóval az előző előtt: Newcomer (C64), vagy a Gálya, vagy a Wasted Time, nem tudom melyiket hozta meg előbb a postás :)

vanRob 2012.10.15. 20:31:06

Az első gyári játékom rögtön 35db C64-es játék volt egy magnókazettára felmásolva. 500 forintért vettem. :)
NA, komolyan, a Rátkai féle Bosszú.

bgp 2012.10.15. 20:43:24

Nekem nem volt legális C64-es játékom. Remélem ez már elévült, azóta becsszóra csak legális játékaim vannak :D

Celtic 2012.10.15. 21:04:35

F-19 Stealth Fighter es A kastely (magyar kalandjatek), mindketto C64-re, az 576-tol. Asszem, ezres volt darabja. Aztan meg a Com-Ware altal kiadott jatekok...(Wasted Time, Galya, Newcomer)

Mas gepre nincs is :)

zupa 2012.10.15. 21:19:49

@Isten Nyila:
Dehogy nem volt legalis jatek.
Az elso legalis jatekom az Urhoditok (Space Invaders) volt Videoton TV Computer-es kartyan (cartridge). :)
Aztan jott a szinten Videotonos XT, amihez volt legalis DOS 3.3-om 360-as nagyfloppyn. A hdd meg 10 MB volt. Regi szep idok. ;)

Typ3 2012.10.15. 22:13:24

Battle Isle 2. Muszáj volt megvennem, mert igen durva másolásvédelme volt a cuccnak. Az első kör után kiírta, hogy "This is an illegal copy!" és kilépett. 5000 forintba került 1994-ben, Pestre kellett utaznom érte. A mai napig megvan, és meghajtó is van még hozzá. Tényleg, lehet, hogy felrakom, és Dosbox alatt nyomok néhány pályát. Régi szép idők...

rosettif · http://istennyila.hu/ 2012.10.15. 22:28:26

@zupa: Kb. '93-'94 óta vették fel a magyar szerzői jogban ezt a fogalmat (ld. PeCsa-razzia). Előzőleg tehát "nem létezett" szoftver (hivatalosan ;-)). Mivel nem volt legális a játékprogram léte, ezért nem számított illegálisnak sem lemásolni őket...

pcvilag.muskatli.hu/irodalom/CoV/CoV48/kep.php?kepparam=cov48-2.jpg

Csokáv 2012.10.15. 22:53:25

Shamus és Bionic Granny 64-re. Utóbbi már akkor is bődületesen rossz volt. :D

Fedup Sári 2012.10.16. 00:28:36

Na most, ha azt hiszi valaki, hogy a floppi idejétmúlt kacat, annak elárulom, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalán (orbán-éra előtt: Magyar Szabadalmi Hivatal) keresztül kétféleképpen lehet ún. nemzetközi szabadalmi bejelentést benyújtani: csak papíron vagy papíron és floppin. Utóbbi esetben kapsz 100 CHF kedvezményt.

gabest1 2012.10.16. 03:25:47

Senki se szereti a patent-trollokat, legalább dolgozzanak meg érte.

nem várt fordulat 2012.10.16. 07:36:34

uh, nekem c64-en egy "legális" (nevezzük inkább gyárninak) játékom volt, de már a nevére sem emlékszem, ráadsául kazettás volt.

valami helikopterrel kellett építeni épületeket a tengeren, és néha volt földrengés :))))

na__most__akkor 2012.10.16. 08:23:41

Kinek van USB floppy eladó?
Vevő vagyok. (egy bizonyos határig...)

Tényleg.
Please PM me...

Adani 2012.10.16. 08:39:45

@karacsi_maci:

Catastrophes, ezzel játszott Linda is a főnökével. Az tényleg legális játék volt tudtommal szabadon terjeszthető volt.

Amúgy volt sok legális játék, amik freeware-ek voltak, vagy shareware verzió (pl. a wolf2d-ből és a Doomból is volt shareware, ahol az első epizód volt játszható csak)

Rudymester · http://retrofaktor.blog.hu 2012.10.16. 08:42:56

Ez ötletes csomag, a játék meg az elmegy kategória, de mint promóciós cucc: remek.

velizar 2012.10.16. 08:46:14

kazettán a ghost'n'goblins.
lemezen pedig a sid meier's pirates!

KopaszMercis 2012.10.16. 09:25:50

ARJ VAZZE ÁERRRJÉÉÉ :)))

2012.10.16. 09:38:13

Nekem az első legális játékom a Diablo 3 volt, úgy kb. 2 hete szerdán.

Pedig toltam a Prehistoric-kal, és valami tűzoltós, helikopteres játékkal is, még sima szalagos magnókazettás C64-en asszem.

na__most__akkor 2012.10.16. 10:02:13

@Joga: 4000+

Sok. Csóró vagyok.

na__most__akkor 2012.10.16. 10:03:06

... de ha valakinek esetlegnem kell ...

anarch 2012.10.16. 10:30:46

Rég fogtál floppy-t a kezedben? Céges adóbevallás pár évvel ezelőttig így ment. Én őrizgetem ezeket mint a kincset, ki tudja mikor kell valami kimutatást ismét kizárólag floppy-n beadni :).

De ha szörnyülködni akarsz akkor guglizz arra rá, hogy: oep floppy.

Mad Mind 2012.10.16. 10:49:19

Az első legális játékom az kazettás volt c64-re, az Excaliba volt. Az első lemezes, meg az Időrégész. :D
Én nagyon legális gyerek voltam.

2012.10.16. 10:56:13

mit ért volna a poszt az utolsó mondat nélkül?

bldo 2012.10.16. 11:01:44

Az első legális játékom a Chuck Yeager's Air Combat volt, amit a Gravis Ultrasoundom mellé csomagoltak. Ezt pár évvel később a Theme Park CD-s verziója követte.

Zyrit 2012.10.16. 11:40:46

Nekem C64re volt valami börtönös cucc az első eredeti lemezem. Különbőző minijátékokat kellett csinálni mint az ilyen sport játékokban. Krumpli pucolás, menzakaja kiosztás, rabok ugráltak az ablakból nekem meg 2 másik rabbal és egy trambulinnal kellett átpattogtatnom őket a falon, meg ilyenek. Sajnos a címére már nem emlékszem. Persze ez után jópár évig nem volt eredeti lemezem. Tán 97-ben kaptam a Little Big Adventure 2őt bátyámtól valami alkalomra. Mai napig játszok vele néha. :)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2012.10.16. 14:05:03

Ez...ez egy tök jó játék. Mármint ez a kis demake hülyeség. Ilyet se láttam még, hogy poénból retrósított cucc konkrétan élvezhető legyen, és ne csak egy öt perces vicc. Zseniális.

Fleaflu 2012.10.16. 14:32:29

"Sőt, úgy lett volna teljes az élmény, ha öt lemezen adják oda a programot, arj-zve, de az ötödik lemez hibás..." És az értesítő végére odaírják hogy átvehető a Csokiban pénteken vagy szombaton -.-

Arilian 2012.10.16. 16:39:15

Nekem a két első játékom érdekes módon eredeti volt (Cauldron és Beach Head) aztán hosszú szünet..
SC1 el folytatódott, de csak amikor már 2k volt boltban.

Meggymag81 2012.10.16. 19:44:17

@Zyrit: Valószínű a BoBo volt a börtönös játék.

Zyrit 2012.10.16. 20:26:30

@Meggymag81: Valóban az volt, köszi! Vagy 17éve nem láttam már. Érdekes mennyivel "szebbnek" látták gyerekszemeim. :D

Purple Onions 2012.10.16. 20:49:42

Első legális kazetta: Impossible Mission 2, 1988-ban, hatalmas, majdnem VHS méretű dobozban.

Első legális 5,25" floppy: az 576 Kbyte adott ki kb. 1992 környékén egy magyar nyelvű játékot, talán az volt.

Első legális 3,25: Doom demo változata egy német újság mellékleteként.

De csak ha jól emlékezem. Érdekes módon az első legális CD-ROM-ra nem is emlékezem. Ahogy arra sem, hogy a C64 és a PC közötti Amiga 500-hoz volt-e legális floppym a Workbench lemezeken kívül.

Purple Onions 2012.10.16. 20:52:39

Amúgy ha jól rémlik, a Novotrade árult legális kazettákat, igaz, egy játék/kazetta módon, miközben a turbós kazettákra 20-30-40 játék is felment, így hamar rájöttek az emberek, hogy jobban járnak, ha üres kazettára költik a pénzüket.

Kuz 2012.10.16. 21:13:23

fasza fasza, csak azt nem értem, a rakétavető miért nem sebez területre???

vrango 2012.10.17. 07:53:39

@Isten Nyila: Nekem az egyik első a Gálya:)
Egyébként meg nem emlékszem pontosan, vettem-e valaha "gyári" játékot (a PeCsában viszont adtam ki pénzt ilyenekre, de attól a gyártó nem lett gazdagabb:)),de a '90-es évek elejéről van néhány "eredeti, dobozos" magyar kiadású kalandjátékom (A Pokol Angyala, A Kastély, A Gálya, A gonosz herceg, Wasted time és a Newcomer), amiket a '93-as Computer Karácsononyon* barteleztem össze:) (*a Puskin utcai, 576-félén)

Adani 2012.10.17. 12:07:24

@Purple Onions:

Igen, árult puritán borítókkal és 5-10 perces kazikon turbó nélkül. Sőt volt, amit promóciós anyagként ingyen adtak, pl. a Catastrophes-t is tudtommal, 5 perces kazin.

Nekem a legelső legális játékom flopin, amit megkaptam az Ész-Kerék volt, ez ugye freeware volt ill. adware, csak akkor az még nem volt bevezetve, a szerző csak saját magát reklámozta benne, ott volt a programban a neve, címe, telefonszáma, hogy, aki akarja támogatni oda küldheti.

Purple Onions 2012.10.17. 12:15:01

@Adani: Havernak elég korán volt C64-es gépe, de csak magnóval, nála láttam olyan Novotrade-es remekműveket, mint pl. a Gun Dogs vagy a Stareggs. Volt több is, de csak erre a kettőre emlékszem. Meg a Dancing Monster nevű, aranyosnak szánt játékra.

rosettif · http://istennyila.hu/ 2012.10.17. 14:47:43

@vrango: A '93-as Computer Karácsonyon ezek közül egyedül a Wasted Time volt készen kiadva, vagy ahogyan elneveztük, "Wasted Tímea" (már nem emlékszem pontosan, hogy mi volt az előzménye ennek, talán a CoV szerkesztőségében kereste valaki telefonon Wasted Tímeát... vagy valami efféle :), ill. még kivétel a PA, ami '92-es volt. Pont ezen a Karácsonyon lett megtartva A kastély és A gálya nyilvános bemutatkozása a kivetítőnél (lényegében egyszerre és együtt), a dobozolt kiadás csak utána jött '94 elején. A többi pedig ezek után szép sorban. A barterban te mit nyújtottál cserébe? Nekem is csak úgy lett eredeti mindenből, hogy az összes szerzővel és kiadóval kölcsönösen kicseréltünk egy-egy ingyenpéldányt mindenből. Még megvannak? (Egyik, amit megbántam az életben, hogy tízegynéhány évvel később jött egy gyenge pillanatom, amikor egy nagy dobozban mindent kidobtam... Áh, még leírni is rossz.) (Ha esetleg olvassa ezt olyan, aki hat éve kukázott Óbudán a Raktár utcában, és megtalálta, akkor írjon...)

vrango 2012.10.18. 07:37:27

@Isten Nyila: Hogy szereztem őket? Hát úgy, ahogy Te...
Szerintem pont azon a jól sikerült eseményen egyeztünk meg, hogy együtt dolgozunk a következő, közös projekten:)

Üdv, HA

rosettif · http://istennyila.hu/ 2012.10.18. 13:27:48

@vrango: Á, ez jó. :) Már akartalak keresni... (Csak nem tudtam, hogy hol.)

Pánikmaci 2012.11.19. 07:38:40

Az első eredeti játékom a Maniac Mansion volt, annyira szerettem, hogy megvettem - floppy.
Hosszú (hosszú) szünet után PC-n pedig a Panzer utódja a Fantasy General majd a Diablo II :)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.11.19. 10:05:27

@Pánikmaci: diablo 2 floppyn? durva lehetett.

Pánikmaci 2012.11.19. 10:09:55

@manson karcsi: Nyilván nem.

Inkább a játékok vásárlása közötti időt szerettem volna érzékeltetni.

A legdurvább flopis mennyiség talán a Doom II. volt ami 18 floppy-t tett ki, ha jól emlékszem.

Adani 2012.11.19. 10:19:26

@Pánikmaci:

A Duke Nukem se volt semmi, mikor flopin kellett átnyomni egyik gépről a másikra, az volt vagy 60 mega főleg a modokkal és a sok pályával együtt.

Pánikmaci 2012.11.19. 10:20:17

@Adani: Ismerem az érzést. Ti is fogadtatok mikor adja fel valamelyik floppy? :)

Adani 2012.11.19. 12:07:21

@Pánikmaci:

Azt azért nem, de a csúcs az volt mikor két lemezt használtunk, gépbe be, rámásol másik gépbe bele, közben a másik lemezre is másol a következő kötetet, majd ha végzett akkor vissza. Gyorsabb volt így mint soros kábelen, adogattuk azt a két flopit egymásnak.
süti beállítások módosítása