Még próbáljuk feldolgozni a friss Goldenblog-elsőséget, de a minimum, hogy még egyszer megköszönjük mindenkinek, aki nevezett minket és aki szavazott ránk. Valójában gőzöm sincs, hogy ment ez az egész, annyi biztos, hogy mi két nappal ezelőttig azt sem tudtuk, hogy bent vagyunk a... döntőben? rájátszásban? Mindegy is, a lényeg, hogy jön, ami még nem volt: Alyx Vance, az ünnepi játékcsaj.

De nem ám óvatoskodva, hanem keményen, odacsapósan, ahogy az egy igazi győzteshez illik. Alyx, a végzet asszonya, Alyx, a dögös, Alyx, a pornósztár, és a többi, és a többi.

Fura dolog mondjuk, hogy pont ő az, aki annyira érdekel mindenkit, kevés átlagosabb jócsaj létezik a videojátékok történetében, de talán pont az a szürke mindennaposság kell a népszerűséghez, ami a Half-Life 2 női főhősében megvan. Esetleg az is segít, hogy a csaj bátor és okos, hogy van humora, és persze hogy rajong Gordon Freemanért, aki titkon pont az a fickó, akivé mindannyiunk a legszívesebben változna. 

Alyx a Half-life 2 és az Episode 1-2 során számtalanszor menti meg a seggünket, és nemcsak Gordon, de a játékok sikere, a történet maradandó mivolta sem kis mértékben múlt azon, hogy a készítőknek sikerült megalkotniuk a tökéletes játékcsajt, aki úgy vált szimbólummá, hogy közben se nem kurvás, se nem túl szűzi. Közhelyektől és csapdáktól mentes karakter, akinek helye van minden gamer életében. Természetesen Alyx is olyan, mint minden más, amit könnyen megszeretünk: csak akkor tűnik fel, hogy mennyire nem kerek nélküle a világ, amikor eltűnik mellőlünk. Az Episode 2 elején látott tíz másodperc akkor is az egyik legütősebb akciójáték-jelenet, ha tudjuk, hogy Alyx márpedig nem halhat meg, hiszen ő a főszereplő. De emlékszem, az első végigjátszásnál komolyan beszartam, amikor a semmiből előbukkanó hunter keresztüldöfte a riadtan fedezékbe igyekvő lányt. Aztán még meg is taposta. Ki akartam rohanni, és addig csapkodni azt a kurva robotot, amíg tálcának vagy stoptáblának is túl lapos lett volna. És akkor még nem is sejtettem, milyen ideges leszek az epizód végén. (Azt meg végképp nem, hogy öt év múlva sem tudom majd, mi lesz a folytatás, de nem akarom iderángatni Gabe Newell csipkés tangába öltöztetett jó édes anyját akkor sem, ha látott már nála cifrábbat is a játékcsaj-rovat.)

Alyx Vance is olyan csajkarakter, akinél a szinkronszínész és a külsőhöz ihletet adó személy nem egy és ugyanaz. A dologban csak az a fura, hogy mindkét nő, Merle Dandridge (hang) és Jamil Mullen (külső) is kellemes látvány. Valamiért mégis az utóbbi arcát faragták hozzá az fekete és ázsiai felmenőkkel rendelkező hősnőhöz. Alyx annak az Eli Vance-nek a lánya, aki a játék története szerint elsőként létesít az emberiség számára is kedvező kapcsolatot az idegen fajjal, a vortigaunttal. Az apa (a szakállas feka, na, tudjátok) tettrekészségéből sok jutott a lány vérébe is: ha épp nem zombihangokat utánozva hozza ránk a frászt, akkor lövegtornyok, mesterlövész puskák, vagy jobb híján átalakított Glock 18C-k működtetésével ment ki minket a fülig érő szarból. Ja, és amin elektronika van, azt meghekkeli. Kivéve a huntert, ami keresztülszúrja, ugye.

Összességében nem csoda hát, hogy a rajongótábor tagjai közt nemcsak a legvisszafogottabb úriembereket találjuk meg, de a menthetetlenül perverz őrülteket is. Az alábbi képcsokor talán megfelelő bizonyíték lesz. Csak nagyon óvatosan, mert nem mindegyik család- és munkahelybarát, de hé, ünneplünk! Ki tudja, mikor nyerünk megint Goldenblogot, nem igaz?