HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Kémjátszma

2012.09.13. 09:56 hancu

Igen kínos helyzetbe került a cseh Bohemia Interactive két fejlesztője Görögországban. A közelebbről meg nem nevezett két jóember az ARMA 3-on dolgozik, tudjátok, az a realisztikus hipsztershooter, amit kötelező jelleggel meg kell említeni minden Call of Dutyval és Battlefielddel foglalkozó poszt alatt, hogy bezzeg. A cucc ugyebár valós helyszínekkel és valós térképadatokkal dolgozik, és ezekre húz rá fiktív hadműveleteket, amikben katonásdit játszhatunk. A fejlesztők ehhez kizárólag publikusan elérhető adatokat használnak fel, két tragikus hősünk azonban most kicsit túlbuzgólkodta az ügyet: ha már Görögországban nyaraltak, csináltak egy pár fotót meg videót egy katonai bázisról Limnos szigetén, ami egész véletlenül az ARMA 3 egyik helyszíne is lesz.

Tették ezt egészen addig szerencsétlenek, míg meg nem jelent néhány marcona úriember gépisztolyokkal, hogy jónapotkívánok, jegyeket-bérleteket. Nekik aztán magyarázhatta a két derék cseh, hogy csak a pontosabb modellezés, meg az élethűbb textúrák, úgy csukták le őket, hogy csak úgy porzott. És a dolog itt válik véresen komollyá, a vád ugyanis kémkedés, és akár húsz évre is lesittelhetik őket, ha a cseh diplomácia nem hat a görögök lelkére. Drukkoljunk nekik.

31 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr894774270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

copass 2012.09.13. 10:26:36

a fotózás egyik alaptételét rúgták fel: katonai létesítményeket engedély nélkül nem fotózunk.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.09.13. 10:42:52

@copass: ez igaz, de akkor is kissé paranoid lesittelni őket emiatt. Ha pl. Izraelben, vagy más háborúban álló országban teszik ezt, világos az azonnali lesittelés, de Görögországból milyen katonai titkokat lehet kiszivárogtatni néhány fénykép alapján?

Még azon sem lepődnék meg, ha egyszerűen diplomáciai nyomásgyakorlásra akarnák használni őket (Cseho is szavaz az EU-ban, ugye).

Mondjuk, nem így kellene barátokat szerezni.

2012.09.13. 10:55:36

ha tényleg kémek? és ez az egész játékfejlesztősdi csak fedőműsor ilyen esetekre?

a rosszakat el kell ítélni! akik bűnösök szenvedjenek!
elég sok a rosszindulatú ember sajnos és nagyon sok a veszedelem.

SakmaN · http://www.sargakazi.hu 2012.09.13. 11:31:17

Egy NATO tagország polgára mit is kémkedik egy másik NATO tagországban???

Szakyster 2012.09.13. 11:48:00

Az a baj, hogy nem véletlenül tilos fotózni katonai létesítmények mellett. Még akkor is, ha a jószándékúak. A 20 év hülyeség, el kellett volna venni a fotókat, rájuk sózni 2-300.000 eurós büntit, pár hónapig benntartani, és kész. Kivéve, ha véletlenül kiderül, hogy az egyik fazon őrnagy a cseh titkosszolgálatnál.

jtrencsenyi 2012.09.13. 12:36:28

@SakmaN: ugye most csak viccelsz?! :D

algi 2012.09.13. 12:50:18

Majd a cseh terrorelhárítók kimenekítik az általuk egyáltalán nem ismert játékfejlesztőket, és jól sajtótájékoztatót tartanak.

SakmaN · http://www.sargakazi.hu 2012.09.13. 13:16:01

@jtrencsenyi: pfff.... lehet, hogy fasságot írtam? De most komolyan! :-D

jtrencsenyi 2012.09.13. 13:20:55

@SakmaN: azért évek óta téma a médiában, hogy "baráti" országok hogyan kémkednek egymás országaiban. Szerintem ez ugyan furcsán hangzik, de természetes is valamilyen szinten.
De konkrét példa: emlékezz vissza, hogy a '90-es években történt budapesti robbantások esetén is felmerült a szlovák titkosszolgálat neve, pedig elvileg haverok vagyunk. Persze nem biztos, hogy igaz is volt, de biztos vagyok benne, hogy számtalan esetet elő lehetne ásni, ahol bizonyítható.

SakmaN · http://www.sargakazi.hu 2012.09.13. 13:26:24

@jtrencsenyi: Jogos a piros pont. Mondjuk ez esetben tény, hogy a furfangos cseh titkosügynökök Rowan Atkinsont megszégyenítő balf@szsággal gyűjtöttek titkos információkat egy görög katonai objektumról... :-D

jtrencsenyi 2012.09.13. 13:38:22

@SakmaN: szerintem ezek tényleg játékfejlesztők lehettek. :)

karlitoszka 2012.09.13. 15:53:59

Görögország Ciprus miatt Törökországgal állandó háborús készültségben van, nyilván érzékenyek a katonai ojjektumokat fotózó külföldiekre.

paraszgyerek 2012.09.13. 16:22:11

Nemcsak katonai területre igaz az engedélykérősdi, hanem ipari létesítményekre és még számtalan más területre is. A témánál maradva, ha egy magyar katonai terület környékére "betéved" két kockáspólós külföldi tele fényképezőgépekkel, a mieinket sem hatná meg hogy éppen játékprogramhoz gyűjtenek anyagot.

Emellett nem hinném hogy valóban húsz évre lesittelik őket, valszeg pár hónapot pihennek és kpanak vmi büntit amíg a nagykövet ki nem sírja őket, de a publikum felé mindenképp helyes ezt a szigort kommunikálni, hogy másoknak lehetőleg eszébe se jusson ilyen módon "anyagot gyűjteni".

Nem mellesleg, szó szerint az életükkel játszottak...

DrBala 2012.09.13. 16:35:16

Egy biztos. A srácok komolyan veszik a munkájukat: nem csak kívülről, hanem még a börtönről BELÜLRŐL is csinálnak fotókat.

Akkor innentől....

- a Maffia készítői beépülnek a bandákba?
- a COD készítői pedig Serbiába kicsit gyakorolni?

Lehet folytatni.

rognork 2012.09.13. 19:18:57

kérjük meg a magyar külügyet, hogy segítsen má be a fiúknak...;)

fckt3hp0l1c3 (törölt) 2012.09.13. 20:15:36

hiába, komolyan védik a görög joghurt receptjét

bucbuc 2012.09.13. 20:36:09

Már mér drukkolnánk a cseheknek?

bucbuc 2012.09.13. 20:37:04

@SakmaN: Te jó ég, sötétség.

bucbuc 2012.09.13. 20:38:26

@jtrencsenyi: Mi a szlovákokkal haverok vagyunk, omFg. Itt tart a józan ész mára.

jtrencsenyi 2012.09.13. 20:42:09

@bucbuc: ha nem érted, hogy miről beszélek, akkor ne szólj bele, ha meg érted, akkor ne trollkodj! ;)

A_G_A 2012.09.14. 16:17:01

Már a görögök is itt TEKetlenkednek ;)

Infiltrait0r 2012.09.14. 16:27:49

Azért fura hogy a kémműholdak miatt nem óbégat senki pedig kicsit több infót szolgáltatnak az üzemeltetőiknek mint néhány fotó.
Vagy valahol meg van szabva hogy x méteres magasság fölött már szabad bármit csinálni alatta meg ejnye bejnye?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2012.09.14. 19:07:07

@Infiltrait0r: Azt azért elég nehéz bizonyítani, hogy egy kémműhold konkrétan lefényképezett valamit.
Vagy, hogy egyáltalán az egy kémműhold, hiszen rá van írva itten ni, tecciklátni: me-te-o-ro-ló-gi-a-i mű-hold. Nem kémhold ez, ne tessék már zöldségeket beszélni, kérem.

bioLarzen 2012.09.15. 11:21:40

Amúgy... lehet, hogy a pár hónapja Szíriában (vagy hol) elkapott magyarok is csak játékfejlesztők voltak? :)

bio

bioLarzen 2012.09.15. 11:26:40

@Infiltrait0r: Azért nem, mert az egy teljesen más dolog. Ott

- egy másik ország kormányánál kéne "óbégatni", méghozzá olyanénál (USA, Oroszroszág...), amelyiknek szinte biztosan pontos listája van a náluk tevékenykedő görög kémek döntő részéről (mert minden valamirevaló országnak minden másik valamire való országban vannak kémei), vagyis minden bizonnyal nagyobbat szívnának, mintha "csak" elviselik a műholdakat.

- Nyilván nem feltétlen húznának ujjat náluk (jóval) erősebb hatalmakkal pláne akkor, amikor gazdaságilag igencsak szarban vannak és pont azoknál kéne verni az asztalt, akiktől segítséget remélnek.

Ezzel szemben két cseh magánembert, akik rádadásul valóban olyat csináltak, aminek minden civilizált országban erős homlokrácolás lenne az eredménye, nagyjából a legnagyobb nyugalommal csukhatnak le, mert 1.) megérdemli a két hülye; 2.) teljesen jogosan csinálják.

bio

Dömper Ármánd 2012.09.16. 17:40:02

@bioLarzen: "teljesen jogosan csinálják."

Nem baj, ha impotens vagyok amíg nagy hangon tudom mesélni a hőstetteimet?

bioLarzen 2012.09.18. 17:57:08

@Dömper Ármánd: Nézd, ha a két tag olyat csinált, ami az adott ország törvényei szerint tilos, akkor minek nevezzük, ha ezért letartóztatják őket? Jogtalannak?

bio

sztrelnyikov 2012.09.21. 14:28:41

Nem tudom érdekel-e még valakit, de azóta kiderült, hogy a két jóember NEM katonai objektumokat fotózott. Ergó, csak azért tartóztatták le őket, mert tudták róluk, hogy ők is annál a cégnél dolgoznak, akik az ArmA3-at csinálták és mivel a görög TEK is a görög bulvársajtóból informálódik, akik egy éve megírták, hogy a török hadsereg majd az ArmA3-mal gyakorolja be Limnos szigetének elfoglalását (ami picit sem túlzás és bulváros) ezért már eleve ugrottak mindenre, ami az ArmA3-mal kapcsolatos. A két fickóra is, akik nem fényképeztek katonai létesítményeket.

Benbe · http://www.benbe.hu 2012.10.10. 19:51:03

@copass: Nincs ilyen szabály.

@bioLarzen: A görög törvények (vagy csak a hatóságok?) szerint nincs olyan dolog, amit _szabad_ lenne fényképezni. Állítottak már elő ismerőst, mert a földútról lefotózott egy vonatot a kukoricafölddel a háttérben. Hivatalos indoklást nem adtak, a konzul sem tudott semmit csinálni, mert elengedni nem akarták őt, de vád alá helyezni sem, indoklást nem adtak.
süti beállítások módosítása