HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Heti retro: Antiriad

2012.02.09. 08:30 Stöki

Metroidvania – ezzel az izzadságszagú szóval jellemzi az angol szaksajtó azt az irányzatot, ami a nyolcvanas évek közepén bontakozott ki, és aminek olyan prominensei voltak, mint a Metroid és a Castlevania. Erre az irányzatra az volt jellemző, hogy a „menj jobbra és ölj meg mindenkit” típusú verekedős/lövöldözős/ügyességi játékokba próbált némi kalandszálat szőni, azaz nemcsak jobbra kellett menni, és nemcsak ölni kellett, hanem például tárgyakat gyűjteni is. A sztori az akcióban, a főhős fejlődése a tárgyak által, a kevésbé kötött világ (általában egy hatalmas labirintus, amiben a játékos arra indult el, amerre akart) – ezt a szemléletet többnyire játéktermi és konzolos klasszikusokra eredeztetik, pedig C64-en is volt egy szép úttörője a műfajnak: az Antiriad (teljes nevén Sacred Armour of Antiriad, bár lehet, hogy valaki Rad Warriorként ismeri).

A Metroid 1986 augusztusában jött ki, az Antiriad ugyanabban az évben, október elején, tehát két hónap különbséggel – ez a kis idő is jelzi, de a Retro Gamernek Dan Malone (lent) is megerősítette, hogy csak a véletlen műve a két játék enyhe hasonlósága, Nagy-Britanniában Malone-éknak fogalmuk nem volt arról akkoriban, hogy mi az a Metroid. A képregényrajongó Malone a játék grafikusa és fő designere volt a programot fejlesztő Palace Software- nél (aminek megalakulásáról már írtam a Barbarianról szóló cikkben), és az Antiriad volt az első komolyabb projektje. Egy iparművészeti főiskoláról került a céghez, amikor a Palace éppen sci-fihez vonzódó grafikus keresett. Először csak pár hátteret és sprite-ot készített a Cauldronhoz, de a következő Palace-játék már teljes egészében Malone rajzaira épült. Malone ugyanis maga is rajzolgatott képregényeket, és volt a fejében egy posztapokaliptikus sztori háttérvilággal, főhőssel – a cég vezetői pedig jó érzékkel teret engedtek neki.

A játékot 1986 áprilisában kezdték el fejleszteni C64-re, és akkor már nagyjából megvolt a környezet: egy nukleáris armageddon utáni Föld, sok száz évvel jelenünk után. A történet szerint az atomháború 2086-ban zajlott, utána pedig szinte az őskorba süllyedt vissza az emberiség, törzsi közösségekben élt a high-tech romok között. Aztán egyszer csak beállított a bolygóra egy agresszív idegen faj, és elkezdte rabszolgasorba hajtani az embereket. Persze ők ezt nem hagyták annyiban: megbízták legjobb harcosukat, Talt, hogy rakjon rendet. Talnak azonban nemcsak az űrlényekkel és a dzsungel természetes ragadozóival kellett megküzdenie, hanem az atomháború után maradt sugárzással is. Ehhez pedig meg kellett szereznie egy, a 21. századi háborúból maradt legendás öltözetet, az Antiriad páncélt, majd feltuningolni mindenféle kiegészítőkkel (antigravitációs dorkó, lézerpisztoly, stb.), hogy végül eljuthasson a szemét idegenek bázisára, egy vulkán közepébe, és leállíthassa ördögi tervüket. Mindezt egy Malone által rajzolt, 16 oldalas képregény magyarázta el, amit a Palace a játékhoz adott.

A játékon az a Stanley Schembri dolgozott programozóként, aki a Cauldron és a Barbarian készítésében is részt vett – előbbire a nagy játéktér emlékeztetett az Antiriadban, utóbbit pedig a játék nagy sprite-jai vetítették előre. Mivel a Cauldront a játékosok túl nehéznek találták, a fejlesztők jóval könnyebbre csinálták meg az Antiriadot (és cheatek nélkül tesztelték a játékot, mivel a Cauldron azért is volt olyan dögnehéz, mert azt cheatekkel tesztelték). Ettől függetlenül én úgy emlékszem rá, mint ritka nehéz játékra, amin még örök élettel is kínszenvedés volt átverekedni magam, mert folyton elfogyott az energiám. Ettől függetlenül sokszor elővettem a programot, elbűvölt a sajátos környezet és a látszólag hatalmas labirintus (valójában csak 69 képernyő), a feladat pedig megoldhatónak tűnt, még ha rohadt nehéznek éltem is meg. Pedig Malone szerint a végeredmény inkább túl könnyű lett. Mint a Retro Gamernek adott interjúban kifejti, a fejlesztés végén már házi versenyek voltak, hogy ki tud hamarabb végigrohanni a játékon. Állítólag a játék zenéjét (és nem mellesleg a Barbarian zenéjét) komponáló Richard Joseph tartotta a rekordot 1 perc 35 másodperccel, de ezt nem vagyok hajlandó elhinni.

A játékmenetben sok apró finomság volt (például amíg nem találtuk meg a páncélt, nem látszott, mennyi életerőnk van még, és volt helyszín, ahol ki kellett lépni a páncélból, ha át akartunk jutni egy erőtéren), és mint említettem, elég nagy sprite-okkal dolgoztak a készítők. Mindezek miatt hamar megtelt a memória, és a fejlesztők kompromisszumokra kényszerültek. A nagy sprite-okat nem akarták beáldozni (pedig a lángot fújó sárkányfej és a löveges idegen lény elég sok memóriát lefoglalt), ezért inkább a kisebb ellenségeket redukálták le, illetve a legtöbb ellenfél csak 2-4 animációs fázissal mozgott – és így is milyen jó animációk voltak! Eredetileg nemcsak a tuningokat, hanem a páncél egyes részeit darabjait is el akarták szórni a dzsungelben – végül ez is a bitvadászat áldozata lett. És a címképernyőn megszólaló melankolikus zene is hasonló okokból nem folytatódott a játékban. Pedig Joseph szerzett egy szürreális zenét, ami a játék során szólt volna, de nem használtak fel, és sajnos mára nyoma veszett. (lent a főcímzene néhány remixe, az eredeti itt.)

A program elég jól teljesített a ’86-os karácsonyi szezonban, több konverzió is megjelent hozzá, kisebb-nagyobb változtatásokkal (Spectrumon például egyszerre két lövést is le lehetett adni, az Amstrad-átiratnak viszont borzalmas volt az ütközésfigyelése). Amerikában pedig az Epyx forgalmazta a játékot Rad Warrior néven, Malone szerint azért, mert harcos játékot akartak sugallni, illetve mert az Antiriad túl okos név volt nekik (utalás az antiradiation, azaz sugárzásvédelem szóra).

Egy igazságos világban most kéne jönnie annak a résznek, hogy mennyire sikeres brand lett az Antiriadból, jött a második, harmadik rész, és számítógépgenerációkon keresztül ez lett a szegény ember Metroidja. Sajnos nem így lett, a Palace még megcsinálta a két Barbariant, aztán csődbe ment. A Titus felvásárolta a vállalatot, és az eredeti fejlesztőcsapat szétszóródott. Malone a Bitmap Brothershez került, ahol olyan játékok őrizték meg kézjegyét, mint a Speedball 2, a Cadaver és a Chaos Engine. Alkalmanként még ma is rajzolgat, most az Infinite Lives nevű kis cégnek dolgozik. A többi fejlesztő nagy része pedig sajnos már nem él. Joseph 2007-ben, 53 évesen halt meg tüdőrákban, Schembri pedig 2009-ben 44 évesen álmában meghalt. A legszomorúbb azonban a Spectrum-verzió programozója, Chis Stangroom esete. Őt ugyanis 1995 nyarán megölték – leszúrták és kirabolták –, amikor Magyarországon járt a barátnőjével. 29 éves volt.

A szokásos linkcsokorral próbálom feledtetni ezt a szomorú végkicsengést: az eredeti játékot itt, hozzá C64-emulátorokat itt értek el. Pár éve készült egy egész pofás remake is, erre keressétek. Malone munkáját például ezen a Facebook-oldalon vagy Malone Deviantart-oldalán is megcsodálhatjátok, aki az Antiriad-képregényre kíváncsi, ide kattintson, ez pedig egy térkép mindenkinek, aki esetleg elakad a játékban. És akkor már csak egy kérdésre válaszoljatok:

 

 

56 komment

Címkék: retro heti retro jatek palace software antiriad

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr443894109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cifu78 2012.02.09. 08:51:51

Hmmm, úgy tűnik kevés embert mozgatott meg az Antiriad. Pedig egy ideig elvoltam vele, de mivel későn kezdtem C64-ezni (Plus4ever! :D), ezért ott voltak a Turrican I.-II., a Creatures I.-II. és ilyenek, ezért nem nyomtam végig.

Ironfist 2012.02.09. 08:54:47

Ez nem egy nagy map. Tuti ennyiből állt a teljes játék? Nagyjából, mint a commander keen egy pályája. (Tényleg, lehetne az a következő heti retro? :] )

Egyébként ez a menj jobbra és verj le/lőj le mindent, ami szembe jön, ez olyan, mint anno a Cadillacs and Dinosaurs vagy mi című játéktermi játék? (Meg mintha lett volna olyasmi is, amiben két ilyen mókusforma fazonnal kellett menni, ha egyszer eltaláltak, elmúlt rólad a páncél, és ilyen ősember style-ban mehettél tovább, ha még egyszer, akkor konyec filma - ennek tudná valaki a címét?) Meg ugyan szívesen végigjátszanék egy ilyent, de akármit csinálok, nem tudok mit kezdeni a rohadt beragadó billentyűkkel. Folyton feljön a figyelmeztetés, ha be van kapcsolva, ha nincs. Egyébként most a Shank-ről van szó, azt játszanám végig szívesen.

Na, kicsit hülyén fogalmaztam, de reggel van még, és állásinterjúra megyek, úgyhogy kéretik ujjakat keresztbetenni =)

rognork 2012.02.09. 09:04:52

A dorkó kifejezés nagyon tetszett, vajon a szerző tudja-e, hogy honnan származik?

nessuno0100 2012.02.09. 09:31:06

@Ironfist: szerintem a Ghosts'n Goblins
en.wikipedia.org/wiki/Ghosts%27n_Goblins

jo sok tizest beleszortam abba az automataba :)

glezmen 2012.02.09. 10:06:26

nagyon birtam ezt a jatekot anno, es MAJDNEM vegig is jatszottam, ahogy most nezem a longplayt, 1-2 kepernyore a vegetol haltam meg valamiert (legalabbis az mar nem volt ismeros)

Bambula 2012.02.09. 10:58:43

Nos, mind a Metroid, mind a Castlevania azért sokkal jobb volt ennél - mind látványra, mind játékmenetre.

rognork 2012.02.09. 12:40:31

@Stöki: lehet, hogy urban legend, ami ráadásul nem is ismert, de a dorkó eredetileg Dorog városról kapta a nevét. A háború után sokan jártak a Dorogon készített szükség papucsban, ami egy autó abroncs futófelületből kivágott talp volt, némi madzaggal felkötve a lábra. Copyright by nagyapám.

szbszig 2012.02.09. 12:49:49

Engem ez érdekelt volna nagyon, de azon játékok közé tartozott, amelyekről csak olvastam, megszerezni nem sikerült végül. :(

flamer 2012.02.09. 13:22:59

A linkek között nem láttam a képregényt, pedig az az, amiből minden bizonnyal az is kimaradt, aki annak idején játszott vele itthon:
cpcwiki.eu/imgs/d/db/SacredArmourOfAntiriadThe_Comic.pdf

Ironfist 2012.02.09. 13:23:15

@nessuno0100:
Nem, még csak nem is hasonlít rá. Mondom, ilyen mókusszerű figurák vannak benne, ketten is lehet vele játszani, és ha először megütnek, leesik rólad a páncél, meg a a fegyver, és csak kézzel szórod a muníciót. Volt valami olyan főellenség is az egyik első pálya végefelé, mint az a nagy vadállat izé, amit a lükejedi csapott agyon az ajtóval jabbánál, és ha sokáig lőtted, először a farka esett le, és csak utána lehetett megölni.

Savior 2012.02.09. 13:29:02

@Ironfist: Nem nagy map, de rohadt nehéz. :) Különösen az elég "érdekes" fizika miatt.

@Bambula: Hát igen, C64-en sem ez volt a leg ebben a kategóriában, hanem mondjuk az Exile.

De hangulatos játék, az biztos. Én mondjuk már csak emulátoron játszottam, annak idején csak a Draconus volt meg. Azt viszont kipörgettem örökélet nélkül.

Gatts 2012.02.09. 13:29:32

Enterprise-on végigjátszottam anno. Talán az első játékok között volt, amiket befejeztem, ráadásul úgy rémlik, cheat nélkül. A cikket olvasva sok minden eszembe jutott belőle. :)

Ironfist 2012.02.09. 13:35:53

@Savior:
Nem, ez sem az. Talán nem is mókus, inkább valami koboldféleség lehetett a játékos... hmm

Gatts 2012.02.09. 13:59:33

@Ironfist: Esetleg az Altered Beast? Ott változtál át mindenféle vadállattá, de asszem nem akkor, amikor leütöttek.

Pobjeda elvtárs 2012.02.09. 14:11:06

De jó cucc is volt ez anno. Király hangulata volt. Mondjuk sosem sikerült végigtolnom, de azért ebben az is benne van hogy nem is játszottam vele annyit.

Ironfist 2012.02.09. 14:25:44

Ghosts'n Goblins már volt tippnek, de az nem ez volt, az Altred Beasts meg szintén nem ez. Sajnos sokkal közelebbit nem tudok mondani, csak hogy kb mik voltak benne, meg hogy nézett ki. Volt benne olyan fegyver is, ami ha egyet lőttél előre is lőtt egyenes vonalban, meg kicsit a gravitációnak engedelmeskedve egy bumerángfélét is, meg olyan része is volt a játéknak, ami az Amigás Agony-hoz volt hasonló, csak valami steampunkos repülőszerkezettel lehetett utaztatni a főhősoöket, amiknek ilyen energiagombócokból összetevődő farkuk is volt. :D Tudom, elég szerény leírás, de sajnos nem tudok többet, mert már vagy 15 éve láttam utoljára =)

Dr. Fred Edison 2012.02.09. 15:08:31

@Ironfist: A Turrican jutott eszembe, de szerintem abban nem lehetett elveszíteni a páncélt. Viszont nekem is rémlik valami hasonló.

szbszig 2012.02.09. 15:30:29

@Bambula: Ami azt illeti, tényleg nem túl szép. Legalábbis azok alapján, amit olvastam róla akkoriban, egy picit többet vártam volna tőle. A sztori és maga a koncepció viszont nagyon tetszik még mindig.

szbszig 2012.02.09. 15:36:15

Egyébként aki hasonló, retro stílusú "metroidvania" játékkal akar játszani, annak őszintén merem ajánlani a Legend of Kalevalát:

www.kongregate.com/games/ChainedLupine/legend-of-kalevala

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.02.09. 15:52:45

Anno Speccy-n jatszottam vele, de emlekeim szerint nem nagyon ragadott meg a jatek.

Burwor · http://loot.blog.hu 2012.02.09. 16:21:34

@szbszig: Kösz a Legend of Kalevala-ért rágyógyultam

Dave Plumy 2012.02.09. 16:45:26

Ironfist : Midnight Resistance. Azt Amigán játszottam(tuk) ketten kellett lőni és néha már nem látszott, hogy mire... :)

Nomante 2.0 2012.02.09. 17:05:30

Ez nekem kimaradt az életemből.

Ironfist 2012.02.09. 17:14:19

@Dave Plumy: @Dr. Fred Edison:
És nem, és megintcsak nem :D Nem, amire én gondolok, az inkább egy steampunk környezetben lévő lövöldözős vacak, két (vagy egy, ugye játékosszámtól függően) ilyen mókusszerű/koboldszerű izével. És elég részletes volt a grafikája.

szucstibor 2012.02.09. 17:42:51

Ezt láttátok már? Csak egy jó program kéne és elég súlyos nyereményt vihetnék haza. Valakinek valami ötlete? http://www.facebook.com/profile.php?id=656471551#!/Invitel?sk=app_245097038898304

Magister · http://bevertarc.blog.hu/ 2012.02.09. 18:31:35

Vajon az itt szereplő Stanley Schembri a Last Ninja 3 programozó-designer Stan Schembri-ével azonos? Elég ritka név szóval aligha elképzelhetetlen az azonosság...

Burwor · http://loot.blog.hu 2012.02.09. 18:35:02

@szucstibor: Csak diákigazolvánnyal lehet nevezni.

féldisznó 2012.02.09. 18:44:08

@Ironfist: Three Wonders?
3 játék közül lehet választani és szerintem te az első kettőre gondolsz
egy haverom egyszer végigtolta az első játékot a presszóban egy kredittel (10 forint) életvesztés nélkül
nem először játszott vele persze :)

www.youtube.com/watch?v=uLWQfww4uSE

Burwor · http://loot.blog.hu 2012.02.09. 18:55:58

@féldisznó: Metal Slug ripoff.
Amúgy jól mutat :D

Ironfist 2012.02.09. 19:22:48

@féldisznó:

Igeeeeen, ezaaazzz XD Kösz, örök hálám :D

asd123321dsa 2012.02.10. 00:23:30

Metal Mutant-ról is irjatok majd légyszi!! :D :D

Harag atya 2012.02.10. 07:51:57

Az elso jatek volt, amivel jatszottam, apam tanitgatott, mi merre.

Amugy az Iron Maiden betutipus zsir az elso boriton :)

TH 2012.02.10. 10:13:39

A játékot kizárólag a spectrum világból ismertem, de ezen kiadvány engem súlyosan félre akart vezetni. Ezt írták ugyanis:
"A valahai semleges csoport tagjainak szemében remény csillant. A páncél segítségével talán sikerül megdönteni a betolakodók hatalmát. A titkos szervezkedők közül egy fiatalember - ANTIRIAD - vállalkozik arra, hogy behatol a gonoszok központjába, felkutatja a páncélt és annak alkatrészeit, s végül megsemmisíti a vétkes erődöt. "
Azért durva, hogy több, mint 20 évet kellett várnom arra, hogy nem is a srácot hívják Antiriadnak.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.02.10. 13:05:06

Imádtam! Speccyn toltam, és sikerült is végigjátszani - egyike annak a kevés játéknak, amit rendesen kivégeztem.
Az SPV-ben jelent meg hozzá térkép, csak amikro azt megláttam, jöttem rá kb., hogy mit is kell csinálni, addig csak szaladgáltam fel-alá az erdőben - de a grafika, a hangulat meg a főcímzene (!) annyira jó volt, hogy még az is megérte...

KÖSZI!

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.02.10. 13:07:06

A spectrumos programozó esete szörnyű...
RIP és nagyon sajnáljuk...

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.02.10. 13:14:36

Még egy szó a zenéről: most hallom csak, hogy az eredeti C64-es mennyire más, nem csak hogy sokkal szintisebb, jeanmicheljarreosabb, de van egy msáodik fele is, ami elmegy egy effektes-hangulatfestős irányba.
nagyon kemény, a Speccys változat csak az első másfél perc volt loopolva, és sokkal inkább szimfonikus hatást igyekezett kelteni
youtu.be/yQ8p1VEICGM

Volt más is, akinek tele volt egy kazettája játékzenékkel? (Ez Speccyn, azt hiszem, minősített eset :-) )

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2012.02.10. 13:20:43

@Yarner: volt egy 90 perces kazim tele játékzenével, de az egyik oldalon rajta volt a Gordian Tomb zenéje, ami 32 perc :)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.02.10. 13:37:42

@Stöki: Amire én emlékszem, hogy kazira került:
Speccy:
Antiriad, Robin of the Wood, Combat School, Masters of the Universe, Cauldron 2 , Manic Miner :-)
...most ezek ugranak be rögtön

Aztán volt egy amigás kazi is, ott volt
Populous, Cadaver, Hero Quest, GODS, Chaos Engine...

meghatározó sokkélmény volt, amikor gimiben megmutattam egy zeneszkos osztálytárs-csajnak az utóbbi kazit, és visszaadta a fülest azzal, hogy "ne haragudj, de ebből én csak valami prüntyögést hallok..."

de ezeket a zenéket máig fújom

zyrobs 2012.02.10. 14:43:59

@Burwor: Jó 5 évvel a Metal Slug előtt jött ki... illetve 3 évvel a Gunforce2 előtt (ami a Metal Slug elődje, ugyanattól a csapattól).

DrBala 2012.02.10. 15:56:25

Vezet a Ghost'n'Goblins! Yheee.
Hexenküche alias Cauldron is jöhet.

2012.02.12. 01:41:17

@Harag atya: Remélem nem adódtak belőle szerzői jogi viták, elég gyanús a hasonlóság. :D

Karvaly 2012.02.13. 10:37:33

Jó cikk, köszönöm.
Jöhet a következő :)

Lurian 2012.02.14. 22:13:48

Én imádtam ezt a játékot. :-) Ennyi! :-)

AnChoR 2012.04.03. 14:48:58

Végigjátszottam anno C64-en. Nagyon nehéz volt!

for-avar 2012.04.11. 03:07:35

totálsan a korai Anthrax logó...NYC mosher metal banda

Xezs 2017.05.06. 01:01:24

Kíváncsiságból rákerestem a megölt programozóra és találtam valami igazán vérfagyasztót: a szerettei már akkor keresték az interneten (95-öt írunk!). Fogalmam sincs, hogy ezek miféle logok, BBS-re tippelek de valaki biztos tudja.

bum.hix.hu/arch/?page=issue&issueid=59508#6

Xezs 2017.05.06. 01:19:08

@Xezs: Közben rájöttem hogy ez valami őskori levlista.
süti beállítások módosítása