HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Szabadulni akar a Nintendo a sok vásárlótól

2011.11.03. 16:38 Tyl3r

Túl sok szót nem vesztegetnénk a Nintendót sújtó krízisre (mivel korábban már megtettük), de az már izgalmas téma, hogy miként kívánnak változtatni az áldatlan állapoton. Egy szoftverfejlesztő cég esetében a legjobb megoldás természetesen a piszok jó játékok piacra dobása az intenzív és hatásos reklámkampány. A marketing-csapat már korábban is bebizonyította, hogy jó érzékkel választanak hiteles szereplőket a reklámszpotjaikhoz, és hogy elképesztő hatékonysággal tudják kommunikálni az új elképzeléseiket.

És akkor most tekintsük meg a legújabb reklámfilmjüket, az előző mondatot pedig tegyük át múlt időbe.



A magyar közönség ugyan boldog nosztalgiával gondolhat vissza a nyolcvanas évek reklámjaira a szpot láttán, de egy épeszű vásárlónak egyértelmű az üzenet: ha meghallja a cég nevét, villámgyorsan kezdjen el rohanni az ellenkező irányba. Igaz, eddig úgy tűnt, hogy a Nintendónak kevés a vásárlója, de valószínűleg tévedtünk, mert ez a stratégia egyértelműen az elrettentés irányába mutat. 

27 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr553350927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

numudal 2011.11.04. 22:31:43

Én nem tudom mi bajod, oké , hogy nem zseniális, de kifejezetten aranyos. Hogy bármit elérnének vele azt nem hiszem, de "one for my boyfriend"-en én jót röhögtem:)

numudal 2011.11.04. 22:42:45

?!?! :)
vagy ezzel most mit szerettél volna mondani?:)

zyrobs 2011.11.04. 22:58:27

A japáni Segata Sanshiro reklámok és a Microsoft "az élet rövid" és "mexican standoff" videók óta én nem emlékszem sok maradandó reklámfilmre. Esetleg még az egyik E3 "konzolháborús" rövidfilmje, meg az interactive gaming awards Duke Nukem Foreveres nyitánya az ami tetszett.

Tyl3r 2011.11.04. 23:15:26

Igazából a spot üzenete zavar: ha Nintendo 3DS-t akarsz venni, egy flegma lúzer fog kiszolgálni, akit segítőkészségben még egy borozói csapos is felülmúl, a vásárlóval pedig csak abban az esetben hajlandó foglalkozni, ha lát rá esélyt, hogy megdughatja. Tök jó. "Vegyél egy Nintendo 3DS-t, és örülj, hogy nem köpünk le."

Meg hát a kontraszt. Szar reklámot csinálni nem nagy kunszt, de a Nintendo az elmúlt években mindig brillírozott ezen a téren. Ha a 3DS árcsökkentéséből fakadó veszteséget pont a marketingen szeretnék megspórolni, az rettentő nagy ostobaság lenne, mert Iwata Elnök Úr a napokban közölte, hogy szándékosan tartják vissza a 3DS-játékokat, hogy a megfelelő pillanatban (vagyis a karácsonyi szezonban) süthessék el őket. Tehát semmi más nem bírhatja rá az embereket a 3DS-vásárlásra, mint a hatékony reklám - erre még ezt is elkúrják.

Tyl3r 2011.11.04. 23:21:04

@zyrobs: a Sega a Saturn regnálása alatt piszkosul odatette magát, ha marketingről volt szó. Ha jól emlékszem, az akkori ügynökségük (a McCann-Erickson) még komoly szakmai díjat is nyert a Virtua Cop-reklámokkal.

Az elmúlt évtizedben, egészen a Wii megjelenéséig viszont a Sony brillírozott: David Lynch és Chris Cunningham is rendezett nekik reklámfilmeket.

Komáromi Teréz Atya 2011.11.05. 03:21:11

@Tyl3r: Azért magam alá fostam volna, ha bekapcsolom a PS-t és Come to Daddy-t ordibálva kilép belle Aphex Twin torz mása :D

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.11.05. 09:16:56

Szerintem sincs különösebb baj vele. Egy Nintendótól ez tényleg elég mélyrepülés, de nem katasztrófa.
Középszar, a néző 3 pillanat múlva már nem is fog emlékezni rá.
Kidobott pénz, igen, szájbarágós vacak, igen, de hogy botrányosan szar lenne? Nem. Csak simán szar.

RTSnip 2011.11.05. 10:30:44

Szerintem teljesen jó reklám, nem kell ezt ilyen szigorúan felfogni. Egy reklám elsődleges lényege a figyelemfelkeltés, hogy beszéljenek róla. Szinte mindegy, hogy milyen vonatkozásban, mert az adott termék így is úgy is porondon van. A végén a felröhögés meg priceless. :)

Varmer 2011.11.05. 11:45:06

Láttunk nagyobb szart is, szerintem jópofa reklám.

Tyl3r 2011.11.05. 12:46:32

@Komáromi Teréz Atya: Aphex Twint bármikor szívesen látnám egy kávéra, ha ordít, ha nem. Na de Bob a Twin Peaksből...!

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: "simán szar" reklámokra nem támaszkodhat az, akinek más reménye nincs arra, hogy el tudja adni a termékeit. Az a ciki, hogy a Nintendo ezt pont akkor cseszi el, amikor a legkevésbé sem szabadna.

@RTSnip: de hát ez a spot csak az észrevétlenséghez elég. Ez egy ligában játszik a Fogorvosok Világszövetségével meg a random textilöblítőkkel - szóval a figyelemfelkeltés pont elmarad.

RTSnip 2011.11.05. 12:53:52

@Tyl3r: :)) Oké van benne valami, de valószínűleg szemlélet kérdése az egész, engem szórakoztatott, a kütyü is jól mutat benne, amúgy semmi extra. :)

szepi79 2011.11.05. 13:37:00

@RTSnip: engem az a felröhögés shy ronnie-ra emlékeztet erősen :D

a reklám egyébként szerintem is csak szimplán szar, nem pedig égbekiáltóan.

Komáromi Teréz Atya 2011.11.05. 14:02:33

De ahhoz képest mennyire nem frenetikus (csak kissé, én röhögtem) a reklám elérte a célját. Létrejött egy blog post + 15 hsz, és kb mindenki elmondja még egy ismerősének.

Tyl3r 2011.11.05. 14:57:35

@Komáromi Teréz Atya: azért jött létre a bejegyzés, mert elég régóta figyelemmel kísérem a videojáték-reklámokat. Elsősorban azért, mert néha az is előfordul, hogy a fejlesztési költség ötven százalékát a marketingre fordítják, én pedig kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak ki abból a sooooook pénzből.

Viszont a Kreatív Online-on is van "Lakossági fórum", ahol civilek (vagyis nem szakújságírók) foglalkoznak a tévés szpotokkal, és ott is elküldtek már pár kreatívot a búsba az idióta ötleteik miatt. Szerintem a megrendelők nem annak örvendeztek, hogy de jó, foglalkozva van velük, hanem átkozódtak, amiért degenerált hülyének nézték őket. (Sokszor jogosan.)

A Zskat blog pedig huszadrangú, szar filmekkel foglalkozik, de szerintem hiába mondta el mindenki az ismerősének, hogy micsoda szar a Who Killed Captain Alex (amit csak én vagy tíz ismerősömnek küldtem tovább), attól még senki nem érztett rá késztetést, hogy _megvásárolja_ Az Első Ugandai Akciófilmet.

Ez a "taktika", amit a Nintendo folytat, maximum a mindshare szempontjából jó, de vásárlásösztönzőnek nem igazán nevezhető.

Kevin Levrone 2011.11.05. 16:12:37

szerintem elég érdekes, hogy most azon beszélgetünk, hogy egy embernek (Tyl3r) nem tetszett egy reklám :D
amint látható másoknak meg tetszett, nekem is pl.

az viszont baszhatja az emberek csőrét, hogy nemrég megvették 250$-ért a 3DS-t és most csak 170$-be fáj újonnan. gyorsan leesett az ára.

moli 2011.11.05. 16:46:36

@Kevin Levrone: nekem se tetszik.
mindennek csokken az ara, viszont aki indulaskor megvette, az jatszhatott vele egy csomo idot, mig aki nem vette meg, az nem. akkor mar nem ertem, miert nem a circle padet hoztad fel.

Kevin Levrone 2011.11.05. 20:18:03

@moli: "mig aki nem vette meg, az nem."

fuu mekkora hátrány, el is kezdtem remegni, hogy én még nem játszottam vele.

anarch 2011.11.08. 15:59:55

Ha nem posztolod ide, akkor SOHA nem láttam volna ezt a reklámot. Szóval akkor hogyan is befolyásol?
Máshogy feltéve a kérdést: ezzel a poszttal akarsz szabadulni a sok iddqd blog-olvasótól? :))

Johnfive 2011.11.08. 22:06:49

Hihető, hogy az N3DS tipikus célközönsége a szőke-jónő...
Nice try, Nintendo. :)

dam4rus 2011.11.10. 15:22:29

@Johnfive: Nintendonak volt valaha is célközönsége? Nintendo játékok mindenki által élvezhetők. Nem, nem csak gyerekeknek szólnak. Ezt max csak azok mondják akik "über hardcore pro CoD/WoW gamer"nek tartják magukat. Pont ez a cég stratégiájának szépsége.

Amúgy Maria Ozawa, egy hires(?) japán pornó szinésznő is oda-vissza van a rózsaszin kis DS-ért :) Szóval nem kizárt,hogy szőke jó nők is élvezhetik a kis handheld által szerzett örömöket :D

Johnfive 2011.11.10. 21:19:41

@dam4rus: Én nem zárom ki, csak a játékeladások inkább arra utalnak, hogy a Pokémon fanatikus otaku a tipikus.

taleskenis 2011.11.10. 22:29:12

"nem kizárt,hogy szőke jó nők is élvezhetik"

Feltéve hogy japánban vannak szőke jó nők, és működik a vibra.

sEcret 2011.11.12. 21:00:09

lehet, hogy én érzem rosszul, de pont azt gondolom, hogy utóbbi pár hónapban a nintendo egész jó reklámokat alkotott. nem a béna trailereket nyomta, kommentár nélkül, néhány times new roman betűs felirattal.

például a mostani 3d landes cgi-s is jó, vagy a zelda skyward is, amiben a gyerekből felnőtt lesz, és átadja a stafétát. ezek vállalhatóak, és mérföldkövekkel jobbak, mint a régi japánországból importált okádékok.
süti beállítások módosítása