HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Szülinapi egyszámjáték – eredményhirdetés

2010.10.11. 15:00 Stöki

Köszi mindenkinek a jókívánságokat, jó kis szülinapi hetünk volt. Több nyereményjátékon beígértünk összesen kb. 150-180 ezer forint értékű nyereményt. Ezen a héten közöljük, hogy kik nyerték meg a cuccokat, a nyeremények eljuttatása pedig fokozatosan történik (tehát nem egyszerre, mert van olyan nyeremény, ami még meg sem jelent és több olyan, amit még nem hozott meg a posta), kérjük türelmeteket.

Kezdjük a szerdai egyszámjátékkal, ami sok meglepetést hozott. A múltkori Halo: Reach nyereményjátékra 250 szám érkezett, ezért azt gondoltuk, hogy a mostanira (amin három pc-s játékot lehetett nyerni), több jön majd. Nem így történt, csak 175 játékos küldött be számot - igaz, hogy csak két nap volt a játékra. A másik meglepetést maguk a számok okozták. Lehet, hogy a halós eredmények befolyásoltak többeket, de most a legtöbb beküldött szám 20 és 40 közé esett, 1 és 10 között alig küldtetek be számokat. 1-est, 2-est és 3-ast például senki nem küldött, a legkisebb szám a 4-es volt (a legnagyobb a 99-es). Bizonyára attól tartott a többség, hogy a legkisebb számokat már biztosan beküldték többen. Így eshetett meg, hogy a három legkisebb "egyszám" váratlanul kicsi lett: a 4-es (beküldője M. Norbert), a 8-as (O. Roland) és a 15-ös (M. Botond). A beküldési határidő után egy nappal jött egy 2-es is, de azt már nem fogadtuk el. Érdekes, hogy előző alkalommal 10, 15 és 20 volt az első három egyszám, és a 15 és a 20 most is szólózott. Bővebb infókért böngésszétek a lenti grafikont, függőleges tengelyen a beküldések száma, vízszintes tengelyen a beküldött számok (az feltűnő, hogy a prímszámokat mennyire szeretitek).

A három nyertes egy Overlord II-n, egy Supreme Commander 2-n és egy Bioshock 2-n osztozhat, a nyereményeket még egyszer köszönjük a CD Projektnek és a Cng.Hu-nak. A nyerteseknek gratulálunk, felvettük velük a kapcsolatot.

[UPDATE: Egy szebb és átláthatóbb grafikon itt, thx to moli.]

28 komment

Címkék: születésnap nyereményjáték eredményhirdetés

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr552356538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moli 2010.10.11. 15:14:13

ezt nem ertem, a grafikon szerint a 8-ast 7-en is bekuldtek

moli 2010.10.11. 15:16:09

@moli: aha! a tetejen az nem a mennyiseg, hanem maga az ertek!

rootshaper 2010.10.11. 15:37:10

@moli: grat XD
a fuggoleges tengely a hanyan, az oszlop felett csak maga a szam van, hogy lathasd melyik oszlop melyik szamot takarja...
gondolod, hogy az 56-ot 56-an kuldtek be, az 57-et meg 57-en? kicsit sok lenne az, tudva, hogy az osszes jatekos szama 175 volt =)

Delebriel 2010.10.11. 15:41:39

Azta, milyet húzhatott volna egy ember aki nem olvassa végig a postot és elküldi az 1est :D Ennyire előrelátó mindenki :)

Exinor 2010.10.11. 16:06:33

Be kellett volna küldenem a hármast, nagyon járt a fejemben, de PC-n nem játszok, csak mástól vettem volna el a lehetőséget:)

grat a nyerteseknek

Laciii 2010.10.11. 16:08:50

Most már csak az a kérdés, hogy legközelebb mindenki 1, 2, 3-al próbálkozik, vagy nem meri senki, mert mások úgyis.
Ez valójában psziho felmérés :)

sockpuppet (törölt) 2010.10.11. 16:16:50

Gyönyörű eredményhirdetés, köszönöm!

Exinor 2010.10.11. 16:18:19

@Laciii: Mi egy kísérlet alanyai vagyunk és a nyereményjáték csak álca:)

purga · http://horrormirror.blog.hu 2010.10.11. 16:29:16

bakker, asszony meg fog ölni, mondta, h poénból küldjük már be az 1-est, én persze lebeszéltem...:D

Delebriel 2010.10.11. 16:30:20

@purga: Miért beszélted le? :D Nem drága az e-mail

Sharpe · http://www.book-fun-factory.com/farfun/ 2010.10.11. 16:33:14

@Exinor:
Lenyűgöző észrevétel, de sajnos most velünk kell jönnie.

Exinor 2010.10.11. 16:42:44

@Sharpe: Meghívnak az állatkertbe?

Bambula 2010.10.11. 16:50:24

Hoppá ! Most vettem észre hogy szülinapos lett a blog logója :) Jó ötlet.

wice 2010.10.11. 16:52:21

akartam is mondani a primszamokat, de latom, a cikkben is emlititek. ez azert van, mert a legtobb embernek a primszamok "veletlenebbnek" tunnek, mint a tobbi. ja, es a paros szamokat erzik az emberek a legkevesbe veletlenszerunek.

GunnerZ 2010.10.11. 17:12:01

Én voltam a 20-as :(
Grat a győzteseknek!

rootshaper 2010.10.11. 18:27:07

@wice: ez erdekes gondolat, en is mindig paratlan szamot "gondolok" mikor veletlenszerusegrol van szo.

totyak89 2010.10.11. 18:49:50

Drakula mindhárom nyertes torkára :D Egyébként komolyan mondom, hogy 1-est akartam küldeni, de azt hittem, hogy azt úgyis beküldik sokan, így átnyergeltem valami más jóval nagyobb számra.

Varbaro 2010.10.11. 19:57:15

bakk 9-es voltam, majdnem bejött.

E-bayesnek voltmár eredményhirdetése, vagy ha eddig nem kaptam e-milt az azt jelenti buktam a projektet? :p

Bro 2010.10.11. 20:07:57

Gratula a nyerteseknek :)

-Bird

purga · http://horrormirror.blog.hu 2010.10.12. 09:08:35

@Delebriel: igen, de 1 ember / 1 e-mail, akkor az ember már jobban meggondolja...:D

báró Leopold 2010.10.12. 14:04:53

AZért ez azt is jelenti hogy nagyon böcsületes az IDDQD olvasóközönsége, mert semmibe nem telt volna a biztonság kedvéért egy gyorsan regizett kamucímről egy 1-est beküldeni a "rendes" tipp mellett.

mediocris 2010.10.12. 19:25:29

Mi ez a számmisztikai elemzés :)?

Koax K. Ábel 2010.10.12. 20:25:21

Ez fura, én pedig küldtem 2, 9, 13-as számot, még 7. előtt. Nem kaptátok meg akkor a levelemet? :S

hancu 2010.10.12. 21:18:28

@Wikh: Ha három számot küldtél, akkor vagy ki lettél zárva, mert erre a játékra egy számot kellett küldeni; vagy a másik játékra küldted valójában, aminek még nem volt eredményhirdetése.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.10.12. 21:19:45

@Wikh: Megvan a leveled, a D20-lottóra küldted a három számot, nem az egyszámjátékra.

röntgenszeműlány 2010.10.13. 22:41:37

@wice: A prímszámokat szerintem azért lettek népszerűek, mert az alacsony és a páratlan számokat többen választják, mint a magasakat vagy a párosakat. Az alacsony páratlanok között pedig gyakoriabbak a prímek mint a teljes [1,100] halmazon.
süti beállítások módosítása