HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Pénteki játékcsaj: Sophitia

2010.08.20. 10:04 hancu

Bulvármocsokban fetrengő, visszataszítóan kattintásvadász rovatunkban ma a csöcs metafizikai jelentőségét és a marketingben megjelenő hatalmát vizsgáljuk szigorúan tudományos alapon, úgy emberileg mint szakmailag.

Szóval Sophitia Alexandra minden idők legkirályabb (jó, ezen ne vesszünk össze: egyik legkirályabb) verekedős játékának, a Soul Caliburnak az egyik szereplője, görög lányka miniszoknyában, a xiphos nevű rövid ókori görög karddal és kis kerek fémpajzzsal küzd, bla, bla, bla, kit érdekel a mese, úgyis mindenki a képekre kíváncsi.

A klikk mögött láthatjuk, hogyan pumpálták a grafikusok öt játék alatt kb. a nyolcszorosára Sophitia melleit, és hogyan lett egyre felhasználóbarátabb a harci kiskosztümje. (Ja igen, a poszt ebből a közkézen forgó képből született.)

 

Első rész, Soul Edge, 1996. Szofi egészen kislányos, páncél van rajta itt-ott, mintha tényleg harcra készülne, a melle, mint egy 13 éves tornász lánykáé.

Második rész, Soul Calibur, 1998. Hoppá, Sophitia elveszítette a lábvértjét, a vállvértje a felére zsugorodott, a mellvért helyett meg egy mélyen kivágott, fűzős inget vett fel. A mellmérete a duplájára nőtt.

 

Harmadik felvonás, Soul Calibur 2, 2002. Újabb tíz centi plusz a mellbőséghez, az ing láttatni enged némi sideboobot, és a hosszú csizmából is csak egy saru lesz.

Negyedik menet, Soul Calibur 3, 2005. A kivágott ing helyett fém melltartó kerül Szofira, és egy áttetsző izé fölé. Plusz tíz centi mellbőség.

Ötödik, és eddig utolsó rész, Soul Calibur 4, 2008. Az áttetsző bigyó alól lekerül a melltartó, és Sophitia mellei elérik a "nagyobb mint a feje, de még kisebb mint egy görögdinnye" méretet.

Nektek melyik verzió jön be legjobban?

 

56 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr922234803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Uriás 2010.08.20. 11:03:34

Nekem az utolsó jön be, mert annak a legnagyobb a csöcse.

rootshaper 2010.08.20. 11:55:07

elso kephez azt irtad Soul Blade, viszont a cikkben meg Soul Edge van. na most melyik az igaz? en nem ertek ezekhez, azt se tudom melyik jatek ez. gondolom valami japan hekkenszless. egyebkent nekem igy partatlan modon a szólkálibúr 3-as csaj jon be, mert birom a romai temakat, es mert nagy a csocse.

hancu 2010.08.20. 12:01:18

@rootshaper: Edge volt az eredeti játéktermi gép, Blade meg a Playstation-verzió, ha jól tudom.

szepi79 2010.08.20. 12:04:16

@Uriás: én se mondhattam volna szebben. csöcsöt mindenhova!

@rootshaper: az első játéknak még soul blade volt a cime, aztán soul edge lett a folytatás neve. nem teljesen szokatlan ez, ha mondjuk emlékszel pl. a dark forces => jedi knight játékokra.

céhá 2010.08.20. 13:41:26

@KKKKKKK: ő ivy (Isabella Valentine) a soul calibur 4-ből, rajta van a legkevesebb ruha kb :) a legperverzebb karakter meg voldo www.videogamesblogger.com/wp-content/uploads/2008/05/voldo-in-soul-calibur-4.jpg

whitewolf688 2010.08.20. 14:35:52

@rootshaper Tim Langdell és az Edge szó ugye...a Soul Blade eredetileg Soul Edge lett volna, ahogy japánban is hívták, de Langdell megint paraszt volt, perelt, így átnevezték Soul Blade-re.

DinnyeTM 2010.08.20. 15:27:28

Az en kedvencem a kungfus kiscsaj volt a "seprujevel" + a gyikember a strucclabbal es a VOKkal.

DinnyeTM 2010.08.20. 15:28:13

sry 4 2post: meg az orias fagyasztott tintahal.

Bambula 2010.08.20. 17:25:33

Nekem a Soul Calibur és a SCII-es verziók tetszenek, még normális a kinézetük.

Amúgy nekem a kedvenc SC karim Xianghua, nagyon hangulatos és aranyos.

Limrasson 2010.08.20. 18:43:01

Nem lehetne az első és az utolsó képet kombinálni?

Dukefazon 2010.08.20. 20:31:58

4 csöcs, akik miatt érdemes megvenni a játékot :)
www.battlemouth.com/wp-content/uploads/2008/09/2333089552_652771aca2.jpg

Ez is a listámon van ám! A játékokat nem ismerem, de a képek alapján a legkorrektebbül az első van megcsinálva, a legszexisebb a legutolsó. A köztes állapotok annyira nem bejövősek. Egyébként meg nem átugrandó mese a háttérsztori, ne tessék csak úgy elnagyolni! :)

toto92 2010.08.20. 23:16:14

Az utolsó képen már úgy néz ki, mintha Lolo Ferrarinak elbaszták volna a műtétjét, és emiatt bánatában görög harcosnak állt :D

Viszont a szöveg betrolgódott a kép és a blog széle közé, és bár most a csöcsön van a hangsúly, de optikaialg kedvezőbb lenne, ha ez sem zavarna be :)

SzekelyG 2010.08.20. 23:31:27

Erről a vicc jutott eszembe:

Egy pénztárois állásra többen jelentkeznek, végső soron 3 csaj közül kell kiválasztania legjobbat.
Az interjún kapnak egy tesztet:
Az a játék, hogy kasszazáráskor észreveszik, hogy 2000 forinttal több van a fiókban, és kérdés, hogy melyikük mit tenne.
Az első azt mondja, hogy ő jelentené az esetet a felettesnél.
A második azt nyilatkozza, hogy ő bizony bedobná a kassza mellett lévő adománygyűjtő perselybe
A harmadik pedig bevallja: ő bizony zsebrevágná simán.
Na és ezek ki kapja az állást?
Természetesen az, amelyiknek a legnagyobb a csöcse.

hazaffy · http://mondjonle.blog.hu 2010.08.21. 00:42:31

@SzekelyG: Szerintem már az első hozzászólónak is ez jutott eszébe...

pseudoo 2010.08.21. 01:22:44

Nem értem fiúk mi ezen annyira meglepő, minden nő ahogy öregszik, úgy nő meg a melle. A dédimnek térdig ért mielőtt meghalt :D (belegondolok mekkora fighter lehetett :D)

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2010.08.21. 07:07:40

A nagy különbség a verziók között játék szempontból, hogy a Soul Edge-ben még át lehetett ugrani az ellenfelet, majd hátulról támadni, a Soul Caliburban már nem lehet átugrani.
Amúgy nekem a szende Seung Mina jön be, mert neki is van rendesen melle, de nem pakolja ki teljesen, na meg persze ügyesen forgatja a naginatát, vagy az ö nyelvükön nemtom mit. :D

A nép fia 2010.08.21. 08:31:00

Jól látható a fejlődés.
Én is az utolsóra szavazok, de ha már elkelt, jó az utolsó előtti is... :-D

moli 2010.08.21. 10:49:31

@Madnezz: szoval lehet hatulrol tamadni.
milyen jatek is ez?

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.08.21. 11:03:13

Vicces latvany lehet ahogy harc kozben a csajt pofan vagja a sajat melle.

White_Rabbit 2010.08.21. 11:33:56

@Dukefazon: Egy kis matek, de nem 8 csöcs? :DDD

Amúgy a 3., nem szeressük a görögdinnyéket :P

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2010.08.21. 11:37:31

@moli:
A Soul Caliburban is előfordul, hogy védés után az ellenfél kifordul és akkor a hátát mutatja. Vagy mikor az utolsó csapástól félfordulattal térdre esik, akkor is lehet támadni hátulról, vagy elkapni a nyakát.

Lesből Támadó Szárítókötél 2010.08.21. 11:41:30

Az extra dudás csajfigura láttán a kedves dizájner azért megkérdezhetett volna egy hasonló kebelcsodával megáldott - megvert? - hölgyet, hogy szerinte mennyire muris ekkora csöcsökkel ide-oda ugrálni, rohangálni, ellent ölni?
Az idei túratapasztalataim alapján pedig úúúgy, de úgy elképzelem, ahogy a két papírzsebkendőnyi méretű ruhát viselő csaj belemegy a szedres-csalános dzsindzsába és az esti tábortűznél még a sideboobja is szedresre van csípve-vakarva, plusz a szúnyogok...

Savior 2010.08.21. 11:54:17

É'tem én, hogy az angol szövegben is az van, de szerintem II és III között nem nőtt a melle. Amúgy egyértelműen a Soul Blade, aztán messze másodiknak a SC III. A IV szerintem katasztrófális, de gratulálok a designernek, hogy 1x (x < 6) évesen elnyerte az állást :P

Dukefazon 2010.08.21. 11:55:04

@White_Rabbit: csöcs alatt a csajt kéretik érteni, de ha komolyan vesszük, akkor 4 pár, azaz 8 csöcs.

Gerry. 2010.08.21. 11:56:41

@Lesből Támadó Szárítókötél: Itt maximum gyíkemberek voltak, semmi dzsindzsa meg szúnyog, kebelbarát játékok ezek ;)

Herrera kapitány 2010.08.21. 12:03:16

legirritálóbb karakter evör a tesójával együtt :)

Kuruttya 2010.08.21. 12:53:39

Nem értem mit lacafacáznak, csináljanak simán pucér karaktereket oszt jóvan:D

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.08.21. 13:05:07

Ahogy elnézem, a lábfeje is együtt nőtt vele az évek során.

Garabonciás 2010.08.21. 13:14:56

Azért a korrektséghez hozzátartozik, hogy az első és a legutóbbi rész között eltelik pár év, és születik két gyereke is, úgyhogy nem csoda, hogy kicsit milfesebbre vették a figurát. :)

Persze pl. Takinál ugyanezt nem indokolja semmi... :))

colonel Tigh 2010.08.21. 13:28:04

Hát igen, a digitális világ egyik előnyére látunk példát a való élettel szemben: az idő múlásával az utóbbi esetben vertikális-, előbbi esetben horizontálisan mozdulnak el a csöcsök...

szbszig 2010.08.21. 15:59:34

Az utolsó csaj csöcsmérete számomra már kifejezetten ellenszenves. A középső három mondjuk még elmegy, bár őszintén szólva én mindig is röhejesnek tartottam, amikor ilyen fantasykban a nők páncél nélkül, tűsarkúban és miniszoknyában indulnak harcba... Majd több hp-val rendelkeznek, és több testre mért ütést kibírnak, mint az ellenfeleik... Szerintem az első kislány néz ki a legnormálisabban.

Teru 2010.08.21. 16:56:22

Uh, az utolsónál már a csaj helyett is fáj a gerincem :|

+ nagy anatomy fail

2010.08.21. 17:21:46

A játék japánban Soul Edge néven jelent meg, Európában, É-Amerikában és Ausztráliában az "Edge" márkanév jogi problémái miatt Soul Blade néven jelent meg. Tehát egy és ugyanazozn játékról van szó.
Egyébként a játékban Soul Edge egy fegyver és egyben a kard lelkének egy megtestesülése, egy lángoló csontváz.

algi 2010.08.21. 17:41:31

– Séf bácsi, a tanárnőnknek nagyon nagy a melle.
– És az miért baj?

Doktor Kotász 2010.08.21. 18:25:11

Az a rész, amit eddig még nem adtak ki! :-D
Addig jó lesz az utolsó. :-)

Sheepy433 2010.08.21. 19:38:38

hohoho, a huga sem semmi (cassandra) :]
ot jobban szeretem SC2ben, foleg a szurkalasat, asszem ->-> Y

Crni 2010.08.21. 19:47:22

A négyből természetesen az utolsó a befutó, de magából az eredeti szereplőgárdából Hilde volt a kedvencem. Teljes testpáncélt viselt, de látszott rajta, hogy nagyon oda van a faszért.

Bekre Pál 2010.08.21. 20:46:19

Nem hiszem el, hogy ez az első Sunáznám! :-)))

Te 2010.08.21. 20:47:11

és az milyen, hogy az ERSB ratingje teen?

én az SCII-re szavazok, de csak a hajszín miatt

AzHofi 2010.08.21. 22:09:04

Sorban végig kéne sunázni őket és akkor kiderülne melyik jön be legjobban. Gondolom amelyik a legjobban pippant.

GiaMarie 2010.08.21. 22:41:15

Ennek legalább 40-42-es lába van.Blőőőő

karatekutya 2010.08.22. 00:17:20

@Madnezz: Jók a főbb paraméterek :D
Breast Size, Cup Size, Bounciness

latexpunkelectrodisco 2010.08.22. 10:17:57

engem csak az zavart, hogyha már saját karaktert csinálhatok az SC II ben, miért nem lőhetem be a női karakterek mellbőségét tetszőlegesen hatalmasra? amúgy azt is meg kéne csinálni, hogy a tekkenből, mortálból, soulból kiszedni a női karaktereket, és összehozni őket egy külön játékban, boob calibur címmel...

2010.08.22. 22:24:33

nekem a második jön be a legjobban..a mellmérete pont jó, és még a ruházata is viszonylag "harcias"

az utolsó meg el van b@szva...

[ EGY KIS ÖNREKLÁM: írtam egy cikket arról a tíz általam ismert Dos-játékról, amit mindenkinek érdemes kipróbálni: katamori.blog.hu/2010/08/15/10_retro_jatek_amivel_jatszanod_kell_mielott_meghalsz ]

2010.08.22. 22:34:33

nekem a második jön be a legjobban..a mellmérete pont jó, és még a ruházata is viszonylag "harcias"

az utolsó meg egyáltalán nem tetszik...

Yarner · http://androlib.blog.hu 2010.08.23. 11:27:18

az eegra kommentárja: www.eegra.com/show/sub/do/browse/cat/comics/id/33

Ez a gameplay video pedig magáért beszél...
www.youtube.com/watch?v=NLYty4dkKLY

Amúgy durva belegondolni, mennyi animátori munka fekszik abban, hogy "élethűen" ugráljanak a 3d-s figurák mellei...

hobbigyuros · http://testepitoedzesnaplo.blog.hu 2010.09.04. 21:55:51

Nekem a 3. jön be jobban,a kék felsőben.

Tower13 2011.05.11. 12:40:54

@hancu: Soul edge volt a játéktermi verzió. Ezt alátámasztom
süti beállítások módosítása