HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Az Apple beismerte, nehéz játszani a kütyüin

2010.04.03. 06:00 Stöki

Még amikor nem tintanyalóként kerestem a kenyerem, hanem programozó voltam, a cég, ahol dolgoztam, karácsonyi prémiumként minden dolgozónak adott egy érintőkijelzős PDA-t. Első dolgom volt, hogy letöltöttem rá a Doomot, mert mekkora királyság már, hogy a zsebedben a Doom, bármikor előkaphatod és játszhatsz vele. Aztán a második dolgom volt, hogy letöröltem az egészet a francba, mert játszhatatlanul szar volt, az érintőkijelzőn gyakorlatilag nem lehetett navigálni. Az első pályán nem bírtam végigjutni, pedig amúgy a Doom II-ben a Barrels o’Fun pálya is megy pisztolystarttal.

Ez nagyjából tíz éve volt (a Bejeweled is most volt tízéves, és én még eredeti nevén, Diamond Mine-ként ismertem meg a PDA-verziót), de véleményem az érintőkijelzős kütyük játékra való alkalmasságáról nem sokat változott azóta. Még akkor sem, amikor az Apple kezdett el ilyen kütyüket gyártani. Egy almás logótól a szarból nem lesz arany, és bár kétségtelenül vannak jó játékok iPhone-ra (például a Zen Bound, ami okosan kihasználja a mozgásérzékelőt), a többség szerintem hulladék. Mert a Street Fighter IV hiába egy szuper brand átportolása, ha két perc után a falhoz akarom vágni a telefont. Az érintőképernyő egyszerűen nem alkalmas önmagában minden játékműfajra. És erről a fejlesztők egy része is így gondolkodik.

Sőt, úgy tűnik, hogy maga az Apple is. Legalábbis meglepő őszinteséggel ír erről egy szabadalmi kérelem, amit még 2008-ban jegyzett be a cég, de csak a héten vált publikussá. „Bár a játék élvezetes lehet a hordozható elektronikus készülékeken, kényelmetlenné is válhat, különösen az érintőkijelzővel ellátott hordozható elektronikus készülékeken” – fogalmaz a dokumentum. És még van tovább: „Ugyanaz a képernyő szolgál a játékbeli avatár figyelésére, mint az avatár irányítására. Emiatt a felhasználó ujjai eltakarják az akciót. Ezért, bár e hordozható elektronikus készülékek kezelőfelülete hatékony, játékok esetén gyakran kívánatosabb egy speciális kezelőfelület.” Ámen.

A szabadalom olyan terméket ír le, ami segít a fenti gondon: egy irányítógombokkal ellátott keret, amibe a júzer beillesztheti a kütyüt, és bár ettől vaskosabb kütyüt kap, nem kerülgeti idegbaj, ha játszania kell az inkriminált játékokkal. Ezen kívül a keretbe kerülhet kamera, hangszóró, mozgásérzékelő, második képernyő, szóval minden, ami egy valamirevaló kézikonzolba kell. A hírt a Kotakun találtuk, ott van egy egész galéria a különféle elképzelésekről.

Kérdés persze, hogy az Apple mennyire gondolja ezt komolyan. Könnyen lehet ugyanis, hogy a cég nem azért véd le egy ilyen terméket, hogy aztán megcsinálja, hanem azért, hogy aztán más ne csinálhassa meg. Mert lássuk be, a kütyüket hízlaló keret gondolata nem igazán egyezik az almás cég – többnyire elegáns, letisztult, egyszerű formákat hangsúlyozó (és a rossz nyelvek szerint a szép külcsínnel a sznobizmusra építő) – piacpolitikájával.

UPDATE: Létezik már ilyen kiegészítő keret iControlPad néven, mostanában indult be a sorozatgyártása. Itt van a honlapja, elég hasznos kütyünek tűnik. A fejlesztők már fél éve nyilvánosságra hozták, hogy ilyenen dolgoznak, ennek fényében kicsit furcsa, hogy az Apple előállt most ezzel. Az iControlPad egyik fejlesztője, Craig Rothwell rendesen ki is van akadva, ígért a napokban egy videoüzenetet, és persze megpróbál kapcsolatba lépni az Apple-lel. (thx Chupa!)

17 komment

Címkék: apple érintőkijelző szabadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr851890059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

deada 2010.04.03. 08:17:16

szombaton reggel 6-kor poszt? menj haza tojást festeni! vagy fényesítsd a kölnis üveg szórófejét!

Dzsini 2010.04.03. 08:21:03

emiatt is tűnt egészen hihetőnek - sőt, ötletesnek és értelmesnek a ThinkGeek-ék áprilisi tréfája az iPad Arcade Cabinet-ről:
www.thinkgeek.com/stuff/41/iCade.shtml?icpg=Carousel_iCade_1

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.04.03. 08:58:16

@deada: Időzített poszt volt, még tegnap este írtam.

Chupa (törölt) 2010.04.03. 09:09:54

És nem értem miért vicces, iControlpad néven régóta fut, és baromi hasznosnak tűnik.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.04.03. 09:28:32

@Chupa: Köszi, erről nem tudtam. Írtam egy update-et.

Hachimoto 2010.04.03. 10:02:14

jó hogy beismerték, mivel tényleg szar ájfonon játszani...

vagyok59 2010.04.03. 10:12:05

A sok fű a helyett, hogy megértené, ezek az eszközök valójában mire valók, olyan játékokkal is játszani is akar rajta, amelyekkel amúgy nem lehet.

2 légy egycsapásra. A fű is jól jár "anya, ezzel ugye már lehet játszani" és az Apple is, mert játékra alkalmatlan készülékéhez még egy plusz dolgot is venni kell.

Nyilván kerettel jobban lehet játszani, de azzal együtt fényévekre van attól, hogy leül az ember a PC elé, tehát a keret is kidobott pénz.

fourgee 2010.04.03. 10:38:34

@vagyok59: "Nyilván kerettel jobban lehet játszani, de azzal együtt fényévekre van attól, hogy leül az ember a PC elé, tehát a keret is kidobott pénz."

Attól függ, hogy kinek... Ha most vennék egy Forma-1-es autót, vagy egy traktort, az kidobott pénz lenne, mivel nem tudnám őket hol használni, viszont egy alsó-középkategóriás autó pont ideális lenne. Mondjuk egy Astrával nem hinném hogy nyerő ötlet lenne beállni Forma-1-es autók közé, de azokat az eszközöket se nagyon lehetne rákötni, amit traktorral vontatnak, tehát egy ilyen autó meg másoknak lenne kidobott pénz.

Sok ember van - köztük én is - akiknek otthon már se kedve, se ideje nincsen arra hogy leüljön a gép elé és játsszon, viszont a napi 2x1 óra unalmas metrózás, buszozás közben gyorsan eltelik az idő, ha közben lehet valami mobil eszközön játszani.

Nekem az asztali PC-m volt ilyen szempontból kidobott pénz, direkt játékra vettem, pont akkor, amikor már nem érdekeltek a játékok, netezni meg minden mást kényelmesebb az ölbe vett laptoppal...

:)

szcsongor 2010.04.03. 11:13:59

@fourgee: akkor itt felvetődik a kérdés, hogy miért is vettél játékra asztali gépet akkor, amikor már nem érdekeltek a játékok? :)

KenSentMe 2010.04.03. 12:41:59

@Dzsini: Ez k*rva jó.. bakker, ha ilyen volna hozzá, lehet, hogy én is vennék iPad-et, tök kult.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.04.03. 14:01:36

Gyoran levedette az Apple a iControlPad otletet, hogy o kaszaljon a cuccbol es ne a garazsfejleszto.

John C. Arvay 2010.04.03. 15:22:18

@fourgee: " viszont a napi 2x1 óra unalmas metrózás, buszozás közben gyorsan eltelik az idő, ha közben lehet valami mobil eszközön játszani"

Na ja, az olvasás már smafu ;)

Wicktor 2010.04.03. 15:29:31

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: "...amit még 2008-ban jegyzett be a cég, de csak a héten vált publikussá."

moli 2010.04.03. 15:45:56

vettem egy Nintendo DS kezijatekkonzolt, miutan lattam, hogy a Wii tud kommunikalni vele (amirol aztan kiderult, hogy van ketto ilyen jatek, mindegy)

az elmult 1 ev tapasztalata alapjan mondhatom, hogy eddigi 30 evem alatt soha nem vasaroltam, koltottem penzt ennyire hasznosan. a kutyu a jatekra szanhato ido (tehat minusz munka, furdes, alvas) ~40 szazalekaban hasznalva van, a baratnom konkretan fuggo lett.

egy celhardverhez SOHA nem fog felerni semmilyen konvergentalt eszkoz. nem nyujt akkora elmenyt, nem toltod olyan hasznosan az (elettartamban korlatozott) idod.
süti beállítások módosítása