HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Játékfejlesztő a Zuschlag-per elítéltjei között

2010.04.01. 11:20 miguel_

Közel sem célunk a napi politikai eseményekre reflektálni, de nem mehetünk el szó nélkül a nagy médianyilvánosságot kapó Zuschlag-per mellett: a nyolcadrendű vádlott (vagy elítélt, a fene sem tudja, hogy kell az ilyet megfogalmazni az első fokú ítélet után) ugyanis nem ismeretlen a magyar játékfejlesztést kicsit is ismerők előtt.

Vámosi Zsolt János nevét több okból is ismerheti a blog közönsége: ő volt annak a Philos Labsnak a vezetője, ami a Theocracy miatt vált híressé, illetve ugyanez a fejlesztőcég volt az, amire még 2000-ben lecsapott a BSA, és a bíróság 2003-ban jogosulatlan szoftverhasználat miatt Vámosit egy év letöltendő szabadságvesztésre büntette (pedig saját pénzből négymillió forint kártérítést fizetett a megkárosított cégeknek). Az akkor történtek több szempont alapján is értékelhetők, egyrészt ugye mondhatnák azt, hogy példát akartak statuálni a srácokon (indult is "Free Vámosi"-petíció), illetve azt is, hogy egy kalózkodással keményen harcoló iparág piacára fejlesztő cég ne lopott szoftverekkel próbáljon már meg érvényesülni. Mindenesetre az ember azt gondolná, hogy aki egyszer megégeti magát, az utána igyekszik távol maradni az ilyesmitől.

Vámosi (ekkor már inkább Z. János, mint Zsolt, valószínűleg a Philos-ügy kapcsán nemzetközi szinten is ismertté vált Zsolt nem csengett olyan jól a külföldi partnerekkel folytatott tárgyalások során) hosszú időn keresztül csak a játékokkal kapcsolatos tevékenységeiről volt híres, például alapítója volt a 3D Brigade-nek, annak a Hajógyári szigeten működő cégnek, ami például a Witcher, a Sudden Strike II, és a Heroes of Might and Magic V munkálataiban is részt vett. A kiemelkedően jó üzletmenet ellenére a 3D Brigade nem sokkal azután, hogy az indokínai leányvállalat megalapítását kezdte lebegtetni, a zuhanórepülésbe kezdett - szinte biztos vagyok benne, hogy a kommentek között megkapjuk majd a vélt indokok mellett a valósakat is. A cég még ma is létezik, de már jóval kisebb, mint fénykorában.

Aztán az elmúlt két évben érdekes fordulat állt be: Vámosi Zsolt a Zuschlag-per nyolcadrendű vádlottjaként tűnt fel ismét a színen. Vámosit mint az Együtt a Harmadik Évezredért Alapítvány elnökét jelentős kárt okozó csalás bűntettével, valamint számviteli fegyelem megsértésével vádolta az ügyészség - magyarul a vád szerint az egykori játékfejlesztő hamis számlákkal járult hozzá Zuschlagék bűncselekményeihez.

Az amúgy is meglehetősen komikus részletekkel tarkított pernek hősünk is érdekes színfoltja lett: nem csak a lenti videókon meghallgatható vallomása és telefonbeszélgetése miatt, de például azt is megtudhattuk, hogy ő csak szerelemből és félelemből vett részt ebben az egész balhéban (illetve azért, mert érdekelték az ifjú szocialista lányok). Sőt, a jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádolt férfiról az is kiderült, hogy "gyakorlatilag földönfutóvá vált", a tárgyalás szüneteiben gyakran jógázott, illetve egy alkalommal megköszönte a bíróságnak és az ügyészségnek azt, hogy vallásos emberré vált a per alatt.

Az első fokon eljáró bíróság egymillió forintos pénzbüntetésre ítelte Vámosit.

 

 

104 komment

Címkék: bulvár per botrány pénz zuschlag wtf bűntény piszkos üzlet

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr571886437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bate · http://bateman.hu 2010.04.01. 12:23:27

Hehe, erről a fickóról mindenki tud legalább egy jó sztorit. De egyik sem áprilisi tréfa.

shoebaron 2010.04.01. 12:43:57

nem hibás na! mit nem értetek?!:)
Csak okos, ambiciózus lányokkal akart ismerekedni..

csak tudnám a jóga, meg a vallásosság, hogy jön képbe. Ennél csak az irritálóbb, amikor egy hagyó végigmegy az el caminon és közli, hogy újjászületett. Azért ezeknél a srácoknál elmaradt a megtisztulás.

baliquez 2010.04.01. 12:46:11

A 3D Brigade klasszikus rabszolgatelep volt, azért bukott meg mert Kínában harmadannyiból kihozható ugyanez.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.04.01. 12:50:03

Ezért nem kell politizálni, nekem minden csaj bejön, nem csak az MSZP-sek, mondjuk pártközeli lánykákat nagy ívben kerülni kell szerintem, mint a mellékelt ábra mutatja.

Vicces, hogy régen a kokomlista tizedelte a fejlesztőket, most a fiktív számlázás. Valamibe mindig bele kell keveredni :\ Bill Gates meg az asszony miatt adta le a casht. Mondjuk az övé egy szép karrier.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.04.01. 13:06:30

Ígéretesen indult a magyar játékfejlesztés, de elkaszálta magát. Magyar módra.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.04.01. 13:12:46

@shoebaron: De rég olvastam már ezt a nevet. Valamikor gyermekkoromban :D

algi 2010.04.01. 13:18:22

@Tomi from Space: Ja, van minden pártban jó csaj, csak oda kell figyelni. Most nem árulom el a kedvenceimet, mert kiderülne a pártállásom. :D

@Stöki: Akkor, srácok, essünk túl rajta minél hamarabb, mert ki nem állhatom az április 1-i postokat!

demon1ak 2010.04.01. 13:27:06

Theocracy volt az egyik kedvenc játékom. Szerintem jobban járt volna, ha vagy eladja a folytatásának a licensét, vagy saját studiójával kezd bele. Kegyetlen nagy ötlet volt és még hasonló se volt a piacon. Ezerszer inkább volt a theocracy stratégia, mint az akkoriban megjelent rts-ek tömkelege. Még nem mondtam le a folytatásról, már anno is oda-vissza verte az ilyen aoe-t és társait. Free Hat izé Zsolt!!!

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.04.01. 13:35:05

@algi: Mi sem, ezért nem lesz nálunk ilyen.

index-cenzura.biz 2010.04.01. 13:46:30

1 millára :)

Az 2 C++ programozó havi bruttója annál a cégnél.
Szóval gyakorlatilag felmentették az arcot.

szcsongor 2010.04.01. 13:49:05

@index-cenzura.biz: de hat hallhattad, hogy most foldonfuto lett :D

@Krajcs: igy van, a jo oreg Gurus idok :) epp mostanaban azott szet egy csotores miatt tobb evfolyamnyi belole... pedig milyen szepen osszegyujtottem oket :)

shoebaron 2010.04.01. 13:50:33

@Krajcs: ne is mondd! öregszem már én is:)

Szedrencs 2010.04.01. 13:53:13

Ezt a sztorit még kb. a per indulásakor hallottam valamelyik újságírótól, de azt hittem kamu, főleg a "szerelmi szállal".

Akkor ezek szerint mégsem.
Megírjam neki Skype-on a linket, hogy jöjjön "ködoszlatni"? :D

BushDoctor 2010.04.01. 13:53:17

Ez az Stöki, te is rúgj még egyet Vámosin, hátha sikerül lejjebb taszajtanod egy hüvelykkel a lejtőn.

A 3d br a mai napi müködik, updateld az infoidat. Kisebb, de müködik, a válság betett az outsourcingnak, nem ők jártak egyedül igy az industryban.

Amúgy nem hamis számlázott, egyszerüen visszaéltek a nevével, felelőtlenül aláirt egy papirt amivel jegyezte az alapitványt, zuschlágék meg szimplán visszaéltek a megszerzett aláirással. Ha már kilinkeled a vallomásokat akkor féligazságok megfogalmazása helyett légy már tényfeltáró és objektiv b+.

Nyilván hibás amiért nem foglalkozott a dologgal, de a jóhiszeműség ritkán kifizetődő ha az embernek ilyen gusztustalan ismerősei vannak mint a zuschlag.

És nem, nem én vagyok a vámosi, de irritál ez a Blikk hangulat ami árad az irásodból.

BushDoctor 2010.04.01. 13:55:28

@index-cenzura.biz: Te miről beszélsz ? Mit szerettél volna ? 100 év kényszermunka ? Nem mentették fel, ELITÉLTÉK. Az itélet hamarosan nyilvános lesz, kiolvashatod belőle miért.

Az az 1 milla pedig nagyon kemény lesz neki, mert tényleg vagyontalan lett.

vargatom 2010.04.01. 14:02:50

A 3D Brigade-nak nem sok köze volt a Sudden Strike II-höz, például mert nem is létezett még akkor. Összesen öten dolgoztunk a játékhoz átvezető filmeken, ebből az egyik (a legkevesebb hozzájárulást adó) ember most ott van annál a cégnél, de semmi más kapcsolat nincs.
Leszámítva talán azt, hogy magát a munkát - legalábbis részben Vámosi és a Philos körüli kavarodás miatt - soha sem fizették ki.
A fentiek persze nem zavarták abban, hogy évekig mutogassa referenciaanyagként a filmeket.

A konkrét üggyel kapcsolatban elhangzó infókat is érdemes több-kevesebb szkepticizmussal kezelni...

vargatom 2010.04.01. 14:04:32

@BushDoctor:
"Az az 1 milla pedig nagyon kemény lesz neki, mert tényleg vagyontalan lett."

Ebben azért ne legyél olyan biztos...

Szedrencs 2010.04.01. 14:09:16

@vargatom: Totál offtopic, de kedvenc játékom volt (irdatlanul sokat multiztunk vele) és az első rész átvezetői nagyon hangulatosak lettek!

Röfi 2010.04.01. 14:09:57

Én úgy tudom hogy a philosba korábban beszállt az intereurópa bank valami 1M dollár lóvéval, amit aztán ügyesen elmenedzselt a cég és szépen bebukott.. ők vették azt a mocap cuccot és bérbe adták.

Ibn al-Haiszam 2010.04.01. 14:10:19

@BushDoctor: "válság betett az outsourcingnak"

Melyik válság és minek az outsourcingja? Ha IT-ról beszélsz akkor épp ellenkezõleg: aki csak teheti kiadja az eddig belsõ munkaként kezelt fejlesztéseket. Pörög a szektor mint a zománcos lavór.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.04.01. 14:12:34

a cgblog.hu játékfejlesztős topikjában sokat lehet Vámosiról olvasni, ő maga is megjelent hogy védje magát és szép hosszúakat írt
(a cgblog.hu épp nem műxik sajnos, de remélhetőleg újraindul)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.04.01. 14:17:44

@BushDoctor: Mielőtt tovább anyáznál engem: ha én írtam volna a cikket, az én nevem lenne volt.

De egyébként nem érzem szemétnek a cikket. Például állításoddal ellentétben nem azt írja, hogy Vámosi hamisan számlázott, hanem hogy ez volt a vád ellene. Ez tény. Az is tény, hogy elítélték. Van hírértéke? Van. Akkor helye van egy ilyen blogon.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2010.04.01. 14:33:19

@shoebaron: Remélem vigasztal, hogy nekem az ifjúkorom lemez-gurus időihez képest ti már az "ifjú titán" kategóriába tartoztok...

Hogy a cikkhez is hozzászóljak, az már többször bebizonyosodot a történelem során, hogy csajok miatt politikai szervezetbe nem szabad belépni, akármilyen jó ötletnek tűnik elsőre...

moli 2010.04.01. 14:37:37

@algi: """van minden pártban jó csaj [...] Most nem árulom el a kedvenceimet, mert kiderülne a pártállásom."""

rakerdezek, leszbipornozik?

;)

sue chong 2010.04.01. 14:38:02

Pedig a cikk kicsit sem semleges. Pl "nemzetközi szinten is ismertté vált Zsolt nem csengett olyan jól a külföldi partnerekkel" - nyilvan nem azert nem a Zsolt-ot eroltette, mert "mindenki hallott rola hogy o egy szoftverkaloz", hanem mert ha egyaltalan uzletelni akarsz kulfoldon, akkor a Zsolt annyira meno, mint a Gyongyver: nem.
Aztan ott a "egy kalózkodással keményen harcoló iparág piacára fejlesztő cég ne lopott szoftverekkel próbáljon már meg érvényesülni" mondat, ami azt sugallja, hogy a sracok lopott fotosopokkal dolgoztak - pedig azt itt mindannyian tudjuk, hogy a BSA-nal retkesebb tetu brigad keves van, es ha ket Philos dolgozonal bent volt a privat laptopja is es volt rajta torott Office, akkor biztos a Philos lesz a kaloz. Buntetes ugyanugy lesz, mint mikor az Apeh vadol meg valamivel: mindegy hogy igaz-e, a vegen fizetni fogsz. Es ha az ujsagba is bekerul, akkor fognak belole szimpatikus bejegyzeseket irni a jatekblogokon. Hurra.

bgp 2010.04.01. 14:42:10

Szar dolog, hogy ha valaki csinálni akar valamit, rögtön rátapadnak az ügyeskedők meg a csalók.
Zsolt rendes, becsületes ember, csak valahogy könnyen átbasszák. Nekem egyszer volt dolgom vele, kifizetett egy olyan munkáért, amit végül fel sem használt. Viszont amíg munkakapcsolatban voltunk, több esetet mesélt, ahol szerencsétlenül járt. És ez még a híres BSA eset előtt volt (amiben szerintem szintén ártatlan volt).

Ibn al-Haiszam 2010.04.01. 14:43:56

@sue chong: "hanem mert ha egyaltalan uzletelni akarsz kulfoldon, akkor a Zsolt annyira meno, mint a Gyongyver: nem."

Na ez is nettó f..ság, már megbocsáss. épeszû üzleti partnereknek teljesen mindegy hogy mi a cég képviselõjének a neve, nem az számít.

bgp 2010.04.01. 14:44:26

@sue chong: Ja, pontosan ez volt a helyzet. Annyi ráadással, hogy egy rohadék akinek nem fizetett, mert nem csinált neki semmit, jelentette fel.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.04.01. 14:49:48

@sue chong: Egészen biztosan tudom, hogy a Philosnál nem kevés másolt szoftver volt. Ezért is meszelték el Vámosit. A BSA meg lehet akármennyire geci, bűnösségről nem ő dönt, hanem a bíróság, aminek többek között az a dolga, hogy megnézze, mennyire megalapozott a vád.

@bgp: Legalább három embert ismerek szűk baráti körömből, akiknek adósa maradt nem kis pénzekkel.

sue chong 2010.04.01. 14:53:39

@Ibn al-Haiszam: "épeszû üzleti partnereknek teljesen mindegy hogy mi a cég képviselõjének a neve, nem az számít"

En jopar eve kulfoldon elek, de mielott kijottem hivatalosan is megvaltoztattam a nevem, hogy itt konnyebb legyen megtippelni, hogy hogy kell kimondani. Most nincs benne se ekezet, se furabetu (sz, ly, cs, s). Nekem magatol adodott, hogy ez egy strategia kulfoldon, ha nem is a legfontosabb strategia. Es itt ismerek koreait, aki Blaze-nek hivatja magat, meg indiait aki Sunny-nak - mert az eredeti nevuk kimondhatatlan.
(ja es nem a Vamosi vagyok en se :-)))

jeva72 2010.04.01. 14:57:26

isten nem ver bottal ... inkább vamzival. az 1 guriga röhej. ha összeadjuk akár kamat nélkül is azt az összeget amit nem fizetett ki, máris a többszörösét kapjuk.

sue chong 2010.04.01. 14:59:16

@Stöki: "bűnösségről nem ő dönt, hanem a bíróság, aminek többek között az a dolga, hogy megnézze, mennyire megalapozott a vád"

A magyar birosagok tisztasaganak es igazsagossaganak szamomra jo kifejezoje hogy a Feribol miniszterelnok lett, eletfogytiglani borton helyett. Ennek nagy szerepe volt abban, hogy nem lattam a sajat jovomet Magyarorszagon.

moli 2010.04.01. 15:00:29

@sue chong: kinai kollegam neve Jeans. a valodi nevet nem tudjuk. vietnami kollegam keresztneve eleg egyszeru Hai (háj), igy azt hasznaljuk.

GaZe 2010.04.01. 15:04:28

Játékfejlesztőbűnözés! ...volt már?

Ibn al-Haiszam 2010.04.01. 15:07:29

@sue chong: na én meg úgy vagyok vele, hogy ha én ki tudom mondani hogy "Iain" akkor az, akivel együtt fogok dolgozni, az is tudja már kimondani mondjuk azt hogy "Mihály" és ne mondjon helyette mihali-t. Én sem keresztelek át senkit Pityunak még akkor sem ha Venkatesh a keresztneve.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.04.01. 15:12:35

@jeva72: bár ez már politika, de a perköltség egy héten volt ennyi szerintem egy vádlottra levetítve...

sue chong 2010.04.01. 15:14:31

@Ibn al-Haiszam: "ha én ki tudom mondani hogy "Iain" akkor az, akivel együtt fogok dolgozni, az is tudja már kimondani"

Hogy te ki tudod mondani, az csak a te felsobbrendusegedet illusztralja (nem ironizalok). En viszont nem varom az angolszaszoktol, hogy ennyire sokoldaluak legyenek. Nekunk Schwarzenegger, nekik Szvorzinegor. Mi kimondjuk hogy Porsche, nekik Pors. Akkor en nem banok alkalmazkodni, hogy elkeruljuk a kenyelmetlenseget.

Matyko 2010.04.01. 15:26:24

@bate: :DDDDDDD Vami jo ember.

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.04.01. 15:27:08

A mostani ügyről nem tudok semmit, de a szoftverkalózkodáskor 300 millió Ft. értékű illegális szoftvert találtak nála. Akkor a haverokkal mi is megnéztük, hogy mik futnak a gépeinken, megnéztük a hivatalos árlistákat és kiderült, hogy tulajdonképpen minden kicsit is cyberfan mezei felhasználó gépén van 300 millió ft. értékű szoftver. Igaz, hogy tizedét sem használja és amit használ, azoknak is csak egy részét komolyan, de hát nem árt ha az embernek van egy rakás progija. Ki tudja, hátha csak a mi gépünk marad meg az atomháború után:)))Szóval ennyi erővel bármelyik cégnél ugyanezt találták volna. Valszeg lehetett oka, hogy mégis őket vették elő.

komaromi 2010.04.01. 15:29:06

az a vicces hogy mindkét komment ami alá hozzá van fűzve, hogy "nem én vagyok vámosi" olyan, ami alá én is ezt írnám oda, és a megfogalmazása is jellemző rá...

komaromi 2010.04.01. 15:31:03

az a vicces hogy mindkét komment ami alá hozzá van fűzve, hogy "nem én vagyok vámosi" olyan, ami alá én is ezt írnám oda, és a megfogalmazása is jellemző rá...

bgp 2010.04.01. 15:31:50

@Stöki: Én meg legalább hármat, akik dolgoztak, és ki lettek fizetve. Nem a haverjaid közül valaki jelentette fel?

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.04.01. 15:37:13

Én csak azt 'tom, hogy Tomcat monitort lopott! HAHAHAHAHA

ne most 2010.04.01. 15:43:03

@helota: Az internet explorer nem 300 millio Ft. Összehasonlitásként az SAP sem.

komaromi 2010.04.01. 16:02:47

kb 10 éve láttam egyszer... nyugodt lehetsz...

vmi 2010.04.01. 16:10:29

Sziasztok,

Vámosi Zsolt vagyok. Valóban többen jelezték, hogy sikerült ismét címlapra kerülnöm, bár tény erre egyáltalán nem vagyok büszke.

Sőt, szégyenletes és szánalmas ez az egész.

10 évvel ezelőtt jól mentek a dolgaim, sikeres üzletemberként azt gondoltam, hogy társadalmi szerepvállalást is vállalok, mint felelős vezető.

Kapóra jött és bevallom a hiúságomat is legyezte a parlament legfiatalabb akkor sikeres és sztárolt képviselőjének a felkérése egy ifjúsági célokkal foglalkozó alapítvány kuratóriumi elnöki tisztére való felkérés.

Ezt szóban el is fogadtam. Segítettem bankszámlát nyitni, ahol egy csekély támogatást saját pénzemből el is helyeztem.

Aztán jött egy halom kaland az életembe, pl. a BSA ügy is (a tényleges kárérték 4 millió Ft-volt, amit teljesen megtérítettem az elsőfokú tárgyalás előtt, ennek ellenére kaptam elsőfokon 1 év letöltendőt, amit végül másodfokon jogerősen 150 ezer Ft pénzbírságra változtattak.)

Egyszó mint száz, egyáltalán nem volt időm ezzel az alapítvánnyal foglalkozni, és gyakorlatilag nem is kellett. A Zuschlág körüli segítők mindent elintéztek. Mindezt olyan buzgón, hogy gyakorlatilag mindent aláírtak helyettem, így semmit sem láttam az alapítvány tevékenységéből.

Többször felszólítottam őket, hogy valaki mást válasszanak helyettem erre a tisztésgre, ezt végül 2003-ban meg is tették.

A nyomozás során elémtárt iratokból szembesültem, azzal a ténnyel, hogy nevemmel rengeteg alkalommal visszaéltek, hamisították az aláírásomat stb...

Mivel nem foglalkoztam az alapítvány ügyeivel, ezért számviteli fegyelem megsértésének vétségével vádoltak meg és ezért ítéltek el.

Belátom, hülye voltam, körültekintőbben kellett volna eljárnom. Én ezt az 1 milliós büntetést (plusz perköltéség + kötelezően kirendelt védő költésge + végrehajtási illeték -> ez összesen kb. 4 milla) megfizetni óhajtottam, de
az ügyész úr tegnap mindenkinél súlyosbításért fellebbezett, úgyhogy ősszel az önkormányzati választások körül újabb kört futunk, immár másodfokon.

Más tetteimre, alkotásaimra büszkébb vagyok, hát így jártam. Van aki hosszú tartós, szenvedős betegséggel küzd, én ilyen formába kaptam a leckéket a sorstól.

Válogassátok meg ismerőseiteket és hogy kinek tesztek szívességet.

Legjobb kívánságaim az olvasóknak és a szerkesztőknek, üdv

Vámosi Zsolt

ps: minden kérdésre szívesen válaszolok.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.01. 16:17:04

@sue chong: 1. Másolt szoftverekért baxták meg Philosékat? Igen. 2. Van arra bármilyen bizonyítékod, hogy valamelyik fejlesztő laptopján teszem azt egy másolt Doom2 volt a megbaxás oka? Nem. Vagyis felesleges volt felhozni ezt a lehetőséget is.

De még ha igazad van, akkor is helyes a cikkben lévő mondat, max hozzá lehet tenni, hogy "és ne adjunk rendszergazdai jogokat a cég eszközein minden dógozónak, mert ugyanúgy megbaxnak miatta, mintha mi, saját kezűleg raktuk volna rá a szajrét". Ebből következik: ha a laptopok nem a cég tulajdonában vannak, akkor nem is baxhatnak meg miattuk.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.01. 16:21:14

@vmi: Na, jah. Ugyan ekkora kakiba nem kerültem még (nem is vágyom rá, vajh miért?), de azt hiszem ez az a tipikus eset, amikor a Real Life nevű játékból nagyon hiányzik a Save\Load feature, vagy legalább nyavalyás checkpointok lennének.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.04.01. 16:28:46

@vmi: én itt is leírom, és vállalom arccal, névvel (utánakereshető könnyedén másnak is) hogy szerintem te egy olyan vállalkozó vagy, aki úgy intézi a dolgait, hogy sose kockáztasson, mindig más kockáztasson helyette. Pedig ez meglehetősen ellentétes magával a vállalkozó fogalmával.
Olyan vagy, mint a magyar politikusok ebből a szempontból...

sue chong 2010.04.01. 16:36:53

@Eddie Krueger: "Van arra bármilyen bizonyítékod"

Dehogy van. Csak azt mondom, hogy se az iteletet, se a nyomozati anyagot nem olvastam, epp ezert nem hozok szivesen feluletes ertekelest. Es szamomra egy BSA ugy sem fajsulyosabb, mint bemenni Irakba a wmd-ert. Arra is mindenki hogy bologatott, oszt megse volt olyan megalapozott.
Csak azt akartam mondani, hogy szamomra nem lesz tutira szoftverkaloz, akit mar buntetett meg a BSA. Ha a 4 guriga a franko (amit a Vamosi ir) es nem a 300, akkor nekem szemely szerint kotel altali halal jarna amennyi cucc van a gepemen. Mondjuk en ellenzem a szerzoi jogot elvbol, de ez szemelyes rebellion.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.01. 17:10:28

@sue chong: Oké, ha a BSA akarja, akkor még a zsebszámológépedről is kimutatják, hogy lopott szoftvert telepítettél rá, vagy ha nem is, de akartál, és jól megbaxnak. Én sem csípem őket. Leginkább azért, mert a szó szoros értelmében vett "szerzői" jogokkal nem is foglalkoznak, viszont ennek a nevében védik a kiadók jogait. Akik viszont xarnak a szerzőkére, úgyhogy még csak nem is tudlak utálni, amiért másolt szoftvereid vannak :-D

Amúgy én sem veszem készpénznek azt, amit bármelyik hatóság kinyilatkoztat. Csak feleslegesnek érzem belekeverni egy hírbe, hogy "szerintem meg nem úgy van, bár bizonyítani nem tudom".

Ленина · http://szanalmas.hu 2010.04.01. 17:33:38

Kedves Zsolt, én felmentelek!

Elsősorban azért, mert a BSA példát akart veled statuálni, rosszkor voltál rossz helyen, másodsorban aki játékokat készít, az rossz ember nem lehet, harmadsorban ez a magyar jogrend röhejes. Sajnálom, hogy megint benne vagy a slamasztikában. Kitartás barátom.

Vogon 2010.04.01. 18:03:03

Szia Vami!

"10 évvel ezelőtt jól mentek a dolgaim, sikeres üzletemberként azt gondoltam, hogy társadalmi szerepvállalást is vállalok, mint felelős vezető."

Ezt a részét értem, csak azt nem hogy egyrészt a sikeres üzletember hogy lehet sikeres ha nem körültekintő.
A felelős vezető posztjának a megnevezése magában foglalja a felelősséget. Pont olyan kicsengése van az egésznek mint Zalatnay ügyének. Te érzed a párhuzamot? Ettől függetlenül a véleményem az, hogy ha tényleg ennyire naív voltál akkor sajnálom hogy belekevert az a tetű, ha okosságot akartatok csinálni akkor így jártál. Lehet hogy célszerűbb lenne valami egyszerűbb hétköznapi dologgal foglalkozni és akkor nem égeted meg magad újra, mert valamit nem jól csinálsz.

Üdv: Röfi

Victoorius · http://www.konzolcenter.hu 2010.04.01. 18:13:47

Mindig örülök, ha magyar játékfejlesztőkről hallok híreket. Most nem. Vagyis igen, de nem így kellene...

Martian (törölt) 2010.04.01. 18:20:31

@vmi: kis hazánkban rengeteg koncepciós per van (nemcsak az ötvenes években volt ilyesmi), amelyekben apróbb ügyekért mindent ráborítanak a vádlottra... komoly, társadalmilag veszélyes ügyekben pedig jelentéktelen súlyú ítéletek születnek... ha a jogalkotókat és a jogalkalmazókat csapnivaló és társadalmilag destabilizáló munkájuk miatt, a saját keménykedéseik mércéje szerint ítélnénk el, biztosan teret nyerhetne a "jogászbűnözés" kifejezés. :)

miguel_ 2010.04.01. 18:33:06

Bár nem sok értelme van kommentként ideírni, mert a kutya sem olvassa el, de a fenti cikkben még az is alátámasztható, amibe a legtöbben kötöttek bele, mégpedig a Zsolt-János dologba. Még egy 2007-es 3D Brigade interjú kapcsán lett külön kikötve, hogy nem Zsolt, hanem János - márpedig kötve hiszem, hogy ez azért volt, mert olyan nehezen mondom ki én vagy az adott újság bármely olvasója a magyar neveket. Minden más konkrétumokra alapozott dolog, ahol nem voltam lusta, még linkeket is tettem - amúgy elég csak beírni a google-be, hogy Vámosi, és mindent megtaláltok Zsolt saját szavaival, hiszen a Philos-ügyben is nyilatkozott, és hát ez a mostani sem a rosszul dokumentált dolgok közé tartozik. A BSA-val kapcsolatban azt próbáltam érzékeltetni, hogy mint a szoftverkalózkodásnak általában, ennek a konkrét esetnek is két megközelítése van, kinek melyik, vérmérséklete szerint.

@BushDoctor: Nem "rúgok egyet én is", egyszerűen ez a blog a játékvilágról és annak a furcsaságairól szól. Márpedig az, hogy egy közismert magyar játékfejlesztőt elítélnek, a játékvilág egyik furcsasága, bulvár ide vagy oda. Ráadásul nem érzem, hogy bármi pozitívat vagy negatívat hozzátettem volna a történtekhez, sőt, @vmi hozzászólásából is az jön le, hogy nem tapostunk a lelkébe (aminek személy szerint örülök).

miguel_ 2010.04.01. 18:34:40

@vargatom: 3dbrigade.com/Samples.htm én innen vettem, bocs - legközelebb ha játékvideóról írok, felhívlak, hogy ne legyen gubanc... ;)

DonLover 2010.04.01. 18:52:19

Hol vannak az igazi bűnösök?!

Nekem az ügynek két vádlottját is van szerencsém személyesen ismerni. Bejegyzésemben nem csak szófordulat a szerencse kifejezés. Mind Vámosival, mind Prácserrel volt üzleti kapcsolatom. Mindkét embert megbízható és korrekt partnernek találtam. Egyik sem volt arrogáns, nagyképű, stb. Én magamat politikafóbnak tartom, mert szerintem ez az ideológiai sík egy nagy átbaszás. Én csak vegytiszta "érték"ekben hiszek, amikben az ideológiai számomra fölösleges mert nem létező és ezért bosszantó határokat húz.
Véleményem szerint ebben a zuschlag ügyben a fő vádlottakat úgy hívják, hogy: Mesterházi Attila, Gyurcsány Ferenc, Szilvási György. A Zuschlag ügynek a Zuschlag csak a strómanja, aki körül egy halom olyan "szerencsétlen" van, akik az ügynek nem elkövetői, hanem maguk is kisebb vagy nagyobb mértékben az áldozatai. Valakinek azonban lakolni kell, hogy a népnek ne sírjon a szája. És ha a politikusbűnöző éppen miniszterelnök jelölt, akkor kell szépen bűnbakokat keresni.
Szeretném jelezni, hogy én nem vagyok elégedett! Én az igazi bűnösöket szeretném vagyonelkobozva, rabláncon látni.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.01. 19:12:08

@DonLover: Amíg pártok és politikusok léteznek, addig a vágyad csak akkor teljesülhet, ha az érdekében áll az éppen legnagyobb politikai erővel rendelkező embereknek. Sajnos. És ez szerencsére (bár hülyén fest ez a szó ebben a kontextusban) nem csak a mai Magyarországra igaz, hanem gyakorlatilag bármelyikre.
Sőt, igazából nem is a politikusokkal létezésével van a baj, hanem azzal, hogy ők is csak esendő emberek, és ők azok, akiket a legtöbb kísértés éri/érheti.

ne most 2010.04.01. 20:15:46

@vmi: A megitált perköltség általában arányos a megitélt összeggel (3-5%). Hogyan lesz 1milliós böntetésből 4milliós költség?

sue chong 2010.04.01. 23:37:06

@MrEd: dehogynem van ertelme kommentelned is. "egy 2007-es 3D Brigade interjú kapcsán lett külön kikötve, hogy nem Zsolt, hanem János"

En akkor is a masik oldalrol latom, mert en is valtoztattam nevet. Ha elkezded magad valami masnak hivni mert kileptel a nemzetkozi piacra, mert fel akarsz epiteni egy brand-et, akkor probalsz konzekvens lenni es nem engeded magad a regi neven hivni. (ez egyebkent pont a kozeli baratokkal a legnehezebb, akik ragaszkodnak hozza hogy a regi neveden hivjanak tarsasagban es hangosan is, hogy ezzel erzekeltessek a kulonleges statuszukat, hogy bezzeg ok mar regota ismernek, es ezert nekik Reginev maradsz).

Teljesen biztos vagyok benne, hogy abban az interjuban (nem olvastam, nemtom mirol volt benne szo) be lehetett azonositani az urget mondjuk megemlitve a Philos, ami gondolom az o eseteben akkor se fog kimaradni egy interjubol se, ha mar Janosnak hivatja magat.

miguel_ 2010.04.02. 01:06:09

@sue chong: Na persze, a magyar olvasóknak aztán marha konzekvensen ugyanazt a nevet kell mondani, mint amit a partnercégeknek, ugyan már. Amúgy nem, nem említettem meg a Philost, mert nem láttam értelmét egy a 3D Brigade-ről, a játékkészítésről és a 3d-s animációról szóló interjúba ezt is belekeverni. _Abban_ a történetben nem volt helye ilyesminek.

komaromi 2010.04.02. 10:16:03

@DonLover

amúgy nagyon nagy vonalakban tényleg így van. nem a dörzsölt 40-50-esek, helikopterekkel, villahegyekkel, részvényhegyekkel buknak le, kókák, gyurcsányok, (azért most már lassan azok is, hagyók, stb.) hanem az ilyen kis huszonharmincas zöldfülűek, akiket azért szintén nem kell félteni. tipikusan a kopaszok/alsósok vs. öregek/felsősök ügy.

x-101 2010.04.02. 12:34:13

Szia vmi!
Mi lett a Lincolnoddal?:)

vmi 2010.04.02. 15:03:26

@x-101: A Lincolnt el kellett adnom, kellett a BSA ügyben a Microsoft Corporation elmaradt anyagi hasznának rendezésére. Régi történet ez már.

vmi 2010.04.02. 15:12:45

@ne most:
1 millió pénzbünetés
600 ezer perköltség (ez nem arányos semmivel, ezek a szakértői díjak, melyek arányáról az elitéltek között a bíró dönt
1.5 millió kötelezően kirendelt védő költsége - ez a tárgyalási napok számától függ, mivel megyei bíróság tárgyalja az ügyet első fokon is, ezrét nem lehet lemondani róla. Kötelező és kötelezően fizetendő!

500 ezert fizettem a saját ügyvédemnek nyomozati szakaszban

488 ezer volt a végrehajtási illeték, amikor a teljes vagyonomat zárolták, ez a végrehajtó bírónak kellett fizetni.

+ a rengeteg lejárkálás Kecskemétre és kiesés, amikor nem tudtam ez miatt dolgozni.

így jön ki.

vmi 2010.04.02. 15:20:42

@MrEd: Valóban nem tettél hozzá semmit ahhoz, ami már lejött más hírekben. Szépen összeválogattad, és összegyüjtötted, majd attál neki egy aktualitást.

Nem jártál viszont utána, hogy ezekből mi igaz és mi nem. Nem kell mindent elhinni az újságoknak. Nagyon sok a hírekben a torzítás. Majd a hírekből átvett hírekben levő torzítás és a végén már nagyon nem az van leírva, mint ami történt.

Kb. hasonló hosszú cikket lehetne a blogbejegyzésre írni, hogy hol mi csúsztatás benne, mi vélelmezés, de nincs kedvem fikciókkal harcolni.

Őszintén, belefáradtam. Nem érdekel. Mindenki azt gondol amit akar, az én lelkiismeretem tiszta, boldogságom pedig nem függ a külvilág káprázatától.

Legyetek boldogok.

vmi

ps:

Igazi erő ahhoz kell, hogy szeressük az Embert magát.

Hogy szeressük Őt minden ez ellen irányuló kihívás ellenére,
minden provokáció és mindazon okok ellenére, amelyek miatt
nem kellene őt szeretnünk.

A józanság és a nagyság igazi jele az, ha továbbra is így
teszünk.

Ha úgy tesszük a dolgunkat, hogy közben nem haragszunk meg
azokra, akik akadályozni próbálnak bennünket, az a nagyság jele.

Igaz, hogy a lények esendők, és hibákat követnek el. Az
Ember alapvetően jó, de cselekedhet helytelenül.

Ám helytelenül akkor cselekszik, ha a rend és mások
biztonsága érdekében végzett cselekedeteit gyűlölettel
hajtja végre. Vagy amikor csak saját biztonsága érdekében
fegyelmez, és mindenki mást figyelmen kívül hagy, vagy - ami
még rosszabb - amikor pusztán a kegyetlenség ízéért
cselekszik.

Az az egyik legfőbb csapda, ha megadjuk magunkat a gyűlölet
csábításának.

A boldogság és az erő csakis a gyűlölet hiányában marad
fenn. A gyűlölet maga a pusztulásba vezető út.

A szeretet az út az erő felé. Szeretni mindenek ellenére: ez
a nagyság titka. És nagyon is lehetséges, hogy ez az
univerzum legnagyobb titka.

Az igazi lecke az, hogy megtanuljunk szeretni.

És csakis így lehetünk boldogok.

vmi 2010.04.02. 15:44:57

@Vogon:
"Ezt a részét értem, csak azt nem hogy egyrészt a sikeres üzletember hogy lehet sikeres ha nem körültekintő.
A felelős vezető posztjának a megnevezése magában foglalja a felelősséget. Pont olyan kicsengése van az egésznek mint Zalatnay ügyének. Te érzed a párhuzamot? Ettől függetlenül a véleményem az, hogy ha tényleg ennyire naív voltál akkor sajnálom hogy belekevert az a tetű, ha okosságot akartatok csinálni akkor így jártál. Lehet hogy célszerűbb lenne valami egyszerűbb hétköznapi dologgal foglalkozni és akkor nem égeted meg magad újra, mert valamit nem jól csinálsz.

Üdv: Röfi"

Máshol olvastam erre a választ, íme:

"...ha belegondolsz, soha senkiről nem tudhatod, hogy nem fog-e átvágni egyszer. De ha mindig ez jár a fejünkben, akkor soha nem bízunk meg senkiben. ha pedig nem bízunk meg senkiben...

Bizonyos mértékű bizalom nélkül nem tudnánk társadalomban élni. mert ha nem bíznánk abban, hogy a buszvezető arra fog menni amerre a járat szerint mennie kell, és úgy fog vezetni, hogy biztonságban megérkezzünk a végcélunkhoz, akkor nem tudnánk felszállni a buszra.
Nem sűrűn fordul meg a fejünkben, hogy másfelé veszi az irányt a sofőr.
Pedig nem lehetetlen. Ugye? "

gytibor007 2010.04.02. 16:32:01

@vmi: jesszus, ezt a monológot. pár kerék meglazulhatott a per alatt

Vogon 2010.04.03. 10:10:34

Vmi: ebben igazad van, viszont annyira kis téttel járó dolgokról írsz hogy ha egy ilyen dologban becsapnak vagy megvezetnek nem sok hasznot hajthat az illető számára, ergó nem éri meg neki. Ahogy nő a tét, egyből nőnie kéne az óvatosságnak. Az életed se szívesen bízod egy bizonytalan kinézetű/állapotú orvosra nem? Mivel egy korosztály vagyunk kb. gondolom te se találkoztál kevesebb próbálkozóval aki kisebb-nagyobb pénzt próbált kihúzni belőled. Főleg cégtulajként kifejezetten tapadnak az ilyenek.
Ha nem alakítod ki a megfelelő mechanizmust hogy ezeket kiszűrd akkor pórul jársz. Ez valahol természetes szelekció, ezért nem tudom én sajnálni azokat se akik felveszik a provident hitelt és utána nem értik miért nem tudják kifizetni.

BushDoctor 2010.04.04. 16:06:33

@Ibn al-Haiszam: A video game gyártást kiszolgáló outsourcingnak tett be. Igen egy év elteltével vannak már biztató jelek, de a Lehmann Brothers összeomlásának környékén csaknem minden outsourcing cég összerogyott. A kihelyezést gyakorló cégek saját embereiket preferálták és az első körben azt vágták le, amit a legfájdalom mentesebben megtehettek. Az outsourcingot.

BushDoctor 2010.04.04. 16:25:16

Mr Ed : De rúgsz, mégpedig azért mert egy Blikk szinvonalán mozog a cikk szintje, (és Te is Stöki , mert kontroll nélkül helyett adsz az irásnak) tele van féligazságokkal, ferditésekkel, csúsztatásokkal. Egy ilyen írást IMO csak akkor lenne szabad lehozni, amennyiben az tényfeltáró jellegű, objektív, alapos és körültekintő, ez esetben én egyiknek sem láttam még csak halvány nyomát sem. Ellenben láttam hírekből történt, válogatás és szűrés nélküli összeollózást, felszínességet és blikkes bulvárkodást ami egyszerűen méltatlan és csak mélyebbre rántja a vámosit ahelyett hogy objektíven tisztázná és helyére tenné a dolgokat.
Nem kell felmenteni, de a NAGYBETŰS objektivítás mindenkinek kijár. Neki is.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.04.04. 18:14:20

@BushDoctor: Vámosit tisztázni nem egy blog dolga - főleg nem egy elmarasztaló ítélet után. Nem írtunk valótlanságot, a véleményünkhöz jogunk van, és elég kontroll az nekem amit első kézből tudok azoktól, akiknek hősünk jelentős pénzzel maradt adós.

Egyébként a Blikk és a bulvár nekem nem szitokszó.

moli 2010.04.04. 18:37:56

@BushDoctor: hal istennek nem olyan a vilag, amilyennek te szeretned, hanem van benne szubjektivitas is rendesen.

miguel_ 2010.04.05. 01:06:19

@BushDoctor: Objektivitás? Tessék: a szóban forgó állampolgárt kétszer ítélte el a magyar bíróság, egyszer jogerősen, és hát kicsi a valószínűsége, hogy nem lesz kettőből kettő az arány. Lehet, hogy a beidézett hírek felszínesek és bulvárosak, de akkor a bűnöző jelzőt se érezzük már erősnek (ráadásul a fent idézett szavakat szerintem akár bírósági jegyzőkönyvek szövegével is alátámaszthatnánk).

Amúgy meg nem kell nekem rángatnom Vámosit sehova, megy ő lefelé magától is - hogy aztán szándékosan, vagy ő mindig csak áldozat, tökmindegy.

vmi 2010.04.05. 03:43:00

@MrEd: Nyilván elég kreatív vagy ahhoz, hogy mindig találj igazolásokat az elgondolásaidhoz. De ez nem feltétlen objektív igazság, csak igazolás.
Ahogy az igazsgágszolgáltatás sem igazságszolgáltatás, hanem jogszolgáltatás. A kettő nem ugyanaz! Akik ebben dolgoznak (bírók, ügyészek, ügyvédek) ezzel pontosan tisztában vannak. Igazságot a csőcselék keres reménytelenül... mert nincs objektív igazság! Csak végtelen szubjektív igazság létezik.

A kérdések, amiket boncolgatsz jóval mélyebbek és jóval túlmutatnak annál, mint ami egy újságcikkben ill. blogban körül lehet járni. Fröcsögni, fikázni alkalmas fórum ez, másra kevésbé.

Tedd amit akarsz! (Ne árts!) :)

vmi 2010.04.05. 03:54:14

@MrEd:
"Amúgy meg nem kell nekem rángatnom Vámosit sehova, megy ő lefelé magától is"

Azért örülök, hogy a storymmal hozzájárultam a látogatottságod növeléséhez. Remek napok azok, mikor a blogod index címlapra kerül.

Nyilván ezért a haszonért belerúgni egy "bűnözőbe" nem kifogásolható cselekedet. Nyilván...

Azt pedig, hogy én lefele vagy ép felfele megyek, rajtam kívül senki nem képes megítélni.

Mind a BSA ügyet, mind a Zuschlág féle belekeveredést 2000-ben követtem el. 10 év telt el azóta... Egy másik dolog, hogy most lett ez utóbbi érdekes a blogodnak... Ilyen mulatságos az élet...

További jó szórakozást :)

Vogon 2010.04.05. 09:18:38

Nem akarom Vámosit védeni, de ez a mondat gáz:

"a szóban forgó állampolgárt kétszer ítélte el a magyar bíróság, egyszer jogerősen, és hát kicsi a valószínűsége, hogy nem lesz kettőből kettő az arány."
Abban igaza van hogy az igazság és a elítélés két külön dolog.. remélem a saját bőrödön is megtapasztalod majd hogy milyen ocsmány ez a jogrend.

Ettől függetlenül én nem tartom valószínűnek hogy a második ügyben ártatlan mint egy bárány, de a BSA ügyben nem lennék már olyan biztos... tudod milyen könnyű összehozni 4M forint "kárt" szoftverekkel? Szinte semmi. A konkurens cégek pedig egymást jelentgetik fel tudtommal.

Maróy Ákos 2010.04.05. 10:42:44

vmi, egy kerdes: es mi lett azokkal, akik alahamisitottak az alairasodat? oket nem jelenti fel az ugyeszseg?

miguel_ 2010.04.05. 14:54:36

Azért mielőtt nekiállunk megvitatni a magyar jogrend és igazságszolgáltatás helyzetét, gondoljunk bele abba, hogy nagyjából ugyanannyi idősek vagyunk itt páran, mint vmi, és eddig valahogy egyszer sem ítélt el minket ok nélkül (vagy egyáltalán) a bíróság, egyszer sem hamisították meg az aláírásunkat, és úgy általában nem ismerünk olyanokat, akiket 8 évre ítélnek. Vajon ez azért van, mert kevésbé vagyunk sikeresek vagy nagy formátumú emberek, mint ő? Nem hiszem.

moli 2010.04.05. 15:41:05

@vmi: """Azt pedig, hogy én lefele vagy ép felfele megyek, rajtam kívül senki nem képes megítélni."""

tevedes, pont ELLENKEZOLEG, csak te nem tudod helyesen megitelni.

Tájfájter 2010.04.05. 16:23:52

@MrEd: Ööö, az baj, hogyha én ismerem Zuschlag Janikát (ex barátnő osztálytársa volt, velem egyidős) és a Weiszenberger Lacikát (anyukájához jártam kozmetikába, a srác szintén velem egyidős), akiről az ominózus rejtett kamerás felvétel volt?

Szóval azért kicsi ez az ország ahhoz, hogy ilyet kijelentsen valaki:-)

miguel_ 2010.04.05. 18:15:08

@Tájfájter: és elítélt a bíróság?

vmi 2010.04.05. 20:20:51

@Maróy Ákos: "vmi, egy kerdes: es mi lett azokkal, akik alahamisitottak az alairasodat? oket nem jelenti fel az ugyeszseg?"

:)

Ez egy nagyon furcsa szitu. Mivel az aláírásaim hamisításainak nagyrésze 2000 és 2002-ben követődött el, így azok már elévültek. Akik ezeket tudomásom szerint elkövették ill. hamis aláírásaim letanuzták nem büntethetőek.

Ugyanakkor a hamisítások eredményeképpen történt felelősségem csak a 2003-as leváltásomkor szűnt meg, ezért az nem évült el.

A hamisítók más része pedig a kedves vádlott társaim. Őket ítélgetik ezekért de ez nem változtat semmin.

Mégegyszer összefoglalom az ügyet.
2000-ben szóban elvállaltam egy alapítvány elnöki pozícióját. Segítettem egy bankszámlát megnyitni, melyre befizettem egy csekély támogatást.

Ezek után nem foglalkoztam az alapítvány ügyeivel, azt a kedves vádlottársak intézték a tudtom nélkül.

Ma egyébként simán meg lehet azt csinálni, hogy bemész a cégbíróságra és te mint alapító kinevezed Vezér Koppányt alsórecsegei lakost mint elnököt a tudta és aláírása nélkül. A papírok pedig mennek az alapító lakcímére, és folytatod bűnös üzelmeid.

Az ügyészség azt gondolta, hogy rendelkezem valamiféle infókkal, hogy a Zuschlágot jobban tudják vádolni, ezért tartottak bent az ügyben és tolták rám az igazságszolgátatás nyomasztó erejét.

Mivel én meg nem igazán vágtam mi van, benne maradtam az ügyben. Balsors akit régen tép...
Mostmeg már vérciki bárkinek (ügyészség) visszalépni, örlődik ez a malom.

Komikus dolog ez.

Hozzátenném, hogy nem vagyok sem politikus, sem közszereplő. Sőt, jogerősen elítélt sem vagyok. De még ha ez lennék, ez esetben sem hozhatná le senki a nevem a hozzájárulásom nélkül ilyen összefüggésekben.

Én senki sorsán nem gyalogoltam keresztül, úgy tűnik az újságírók etikájába viszont ez belefér. Ilyenkor elgondolkoztató, hogy ki is az aki igazán bűnt követ el mások ellen...

Addig is kárörvendjünk együtt sírva vígadók :)

vmi 2010.04.05. 20:26:55

Bocsánat, még valami az összefoglalásból.

Engem számvitel fegyelmi rendjének megsértésének vétségéért ítélnek el.
Ezt úgy követtem el, hogy nem követtem el valamit, amit el kellett volna követnem.
Tehát mivel képviselője voltam az alapítványnak, beszámolókat kellett volna benyújtanom a cégbíróságnak. Én ezt elmulasztottam, ezért vagyok büntethető.

Tehát igen, bűnösnek érzem magam, rest voltam és beleszartam ebbe az egészbe. Jogos, bűnhődnöm kell. Hát bűnhődöm. Ennyi.

Maróy Ákos 2010.04.06. 11:09:18

vmi, kitartast a szemetekkel szemben!

en szerencsere mindig elvarrom ezeket a szalakat, es kilekepk az osszes 'dormant' statuszbol, amint az lehetseges.

sajnalom, es dobbento, hogy veled ez tortent...

vmi 2010.04.06. 17:04:23

Kitartás az van, szebb jövő is lesz hamarosan :)

Egyébként ez életem jelenleg legkisebb problémája...

Nyilván ez a blog most erősen belerondított a térbe, de kezelgetem a hatásait.

Szívesebben foglalkoztam volna mással, pl. meló hozással Magyarországra, hogy legyen több játékfejlesztői munka, mint most rugózni 7-10 évvel ezelőtti balfaszságokon, de úgy tűnik, másoknak inkább ez volt a fontosabb.

Szebb jövőt :)

vmi 2010.04.06. 18:43:10

Én is próbáltam kilépni még 2001-ben, de mivel nem ismertem a kinevezési papírjaimat, hiszen azokat nem én írtam alá, így azt se tudtam, melyik cégbírósághoz forduljak.

Zuschlág 2 éven keresztül hitegetett, hogy levált, majd erre 2003 nyarán sor is került.

2005-ben kezdődött a nyomozás, 2007-ben tudtam meg, milyen körülmények között nevezett ki elnöknek hamis elfogadó nyilatkozatokkal az a bíróság, aki most mint cégbíróság éppen elitél.

Rosszkor voltam rossz helyen, van akit ilyenkor elüt a villamos, engem a Z ügy gázolt el.

:)

Vogon 2010.04.06. 22:48:54

Vami és ezek után te kire fogsz szavazni?:))))))))

vmi 2010.04.08. 16:00:19

@Vogon:

:)

A saját portámon rakok rendet, ez a dolgom!

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.04.16. 02:36:33

vmi: Minden rosszándék nélkül, itt azért elég sokan jelezték, másokkal szemben sem voltál mindig korrekt. A legtöbb warez ügyben ritkán merül fel a letöltendő lehetősége is - de pontosan értem, miben más az, ha a warezolás üzletszerűen történik, stb.

S bizony a Zsolt vs János történetben (úgy, hogy a vezetéknevedben is van ékezet) nem a különös magyar nevek kerülése tűnik a valószínű magyarázatnak.

De a legjobban mégis az lep meg, hogy ismerve a politikát szabad kezet adtál másoknak egy olyan alapítvány felett amiért te felelsz.

Uram bocsáss, nem tűnt fel, hogy a jelenlegi törvények mellett szinte szükségszerű az ilyen ügyek megjelenése? Egyszerűen azért, mert a kampányra fordítható összeg törvényi szabályozása 20 éve nem számol az inflációval. (Ez akkor még csak évtizedes elmaradás volt) Nomeg nem számol a pártok közötti gazdasági környezet változásaival.

Természetesen a teljes történet alatt nem sikerült megtenned a kötelességedet, s amikor gyanús lett a dolog, nem néztél utána, nem léptél te magad. Pedig sok szempontból más lett volna a történet, ha 2003 körül elindul az ügy, ugye?

algi 2010.04.16. 03:31:11

@vmi: Tehát csináltak egy alapítványt, amihez neked csak a neved kellett. Aláírogattak helyetted, te meg nem foglalkoztál vele, mert nem értél rá? Ezt egy nyudíjasnak vagy hajléktalannak még elhiszem, de egy vállalkozónak…

vmi 2010.04.19. 20:00:00

Volt egy alapítvány, aminek felkértek az elnöki tisztére szóban. Én ezt szóban elfogadtam. Arról tájékoztattak, hogy az alapítványt ügyvivők fogják kezelni, ez egy tiszteletbeli pozíció.

Majd hamis aláírásos papírokat nyújtottak be a vádlot társak és pár nem vádlott személy a cégbíróságra. (Ez ugyan az a bíróság, ami most elítélt. Érdekes, akkor, 2000-ben nem tünt fel a bíróságnak, hogy minden benyújtott papíron máshogy van aláírva a nevem, és a lakcímem nem azonos a nyilvántartásokkal)

Ezekről nem tudtam, mivel nem is írtam őket alá. Hozzám ezek nem kerültek. Nem tudtam arról, hogy a nevemben eljártak ilyen szinten.

Majd pályázatokat is benyújtottak a különböző szervezetekhez, szintén hamis aláírásokkal.

2002-ben kaptam egy telefont egy minisztériumból, hogy az alapítvány nyert egy 12 nm-es helyiséget Kiskunhalason, vegyem át.

Ekkor szóltam Zuschlágnak, hogy engem ez a dolog nem érdekel, váltsanak le.

Ez megtörtént 2003-ban.

Ennyi a történet. Egy szánalmas faszság. Tényleg hülye voltam, hogy igent mondtam, és később ezt a tanuvallomásoknál is őszintén mondtam el. Ha nem mondom a nyomozás során, hogy tudtam arról, hogy elnök voltam, akkor most nem vagyok vádlott. Ennyi.

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.04.21. 15:25:36

@vmi: szerintem szarj bele az egeszbe, csinald a munkad tovabb, a kapcsolataid reven ugyis talpra allsz, kar ezen az ugyon lovagolni
az emberek szeretnek masokon csamcsogni holott ok se buntelenebbek

megha a palyazati penzek hozzad is kerultek volna, akkor is tobb 10-100 embernek biztositottal munkat, ez meg mindig jobb mint a politikusok lopasa
ha meg nem akkor meg szora sem erdemes

hany embert ismerek aki palyazati penzekbol haracsol, ez az orszag ilyen vagy lopsz vagy ehen doglesz

An__ 2010.07.24. 01:48:22

Szerintem megváltoztatja az embert, ha minden cselekedetét hirtelen el kell számolnia, megítélik, látják, a telefonbeszélgetései fent lesznek az indexen, stb.

Ha mindig követi a szabályokat figyelmesen, akkor ilyen nincs, ez tény.

De szerintem van haszna az olyan személyiségnek is, aki nem veszi észre a határokat, csak akkor, ha beléjük ütközik...

A pszichopaták az egyetlenek, akiknek ez a szitu nem tenne be.

Más téma, de: a közszereplőkről pedig szerintem mindenkinek van kommentelni valója...lehet dühöngeni, lenézni, kigúnyolni, okos cinikus megjegyzéseket tenni...

Valahogy minden emberi sors össze van rakva. Nem járt utakon nehéz a norma szerint járni, aki oda vágyik, annak a belső iránytűje marad.

Az ambíciónak is van előnye is, hátránya is,
ahogyan a biztonságkeresésnek, a túlzott precizitásnak, a középszerűnek,
mindennek.

Még ha népszerűtlen leszek, akkor is:
Kommentezgetni, hogy valaki mennyire és miben rossz meg megokoskodni kevésbé intelligens, mint azt venni alapul: ez megtörtént, valóság, emberrel történt. Okok, érzések vannak benne. Ilyen is van. Ha megismerném, talán láthatnám, hogyan áll össze. A médiából kialakult egy képem, de nem biztos, hogy akár ő maga úgy tud megnyilvánulni egy ilyen helyzetben, hogy meg tudjam ismerni és érteni, nem szokványos szitu.
süti beállítások módosítása