Ha valaki egy kicsit is tisztában van a Nintendo Wii sajátságaival (és itt most sokkal inkább fontos a mozgásérzékelős kontroller, mint a középszar grafika), az tudja, hogy a japán cég 2007-ben a forradalmi irányítással alaposan felborította az aktuális trendeket, és ma annak ellenére vezeti toronymagasan az eladási listákat, hogy néhány nagyobb találatot leszámítva csupa gagyi játékot adnak ki a konzolra. Volt ugyan egy megasiker Super Mario Galaxy és akadt néhány kivételesen ötletes játék is (a világ legnagyobb példányszámában forgalmazott Wii Sportsról nem is beszélve), de a fejlesztők a síkhülye hardveres kiegészítőkben látják a megdicsőülés útját: megannyi műanyagpisztoly, teniszütő és gitár után itt van az, aminél már csak kevés dolog lehet lejjebb: játékbaba. |
Bizony, ami a 80-as években siker volt karácsonykor, az idén is bejöhet: a 505 Games "Baby and Me" című játékában ugyanis régvolt gyerekkorunk alvós-járós borzalmait nevelhetjül fel ismét. Kicsit nehezen állja meg az ember az óvatosan pedofil vicceket a játék utasításait olvasva, de a lényeg: dugjuk a Wii alap táviránytóját a babába, aztán tutujgassuk. Ha sír, rángassuk ringassuk, ha nagyon sír, etessük meg, ha meg nem ment el a kedvünk az egésztől, akkor tanítsuk meg járni. Ezt kicsit továbbgondolva a hardverkiegészítők egy egészen bizarr terméksorát vízionálhatnánk, de bízzunk benne, hogy nem lesz se Mellpumpa for Wii, se Nadrágszíj Edition. A baba amúgy csak a gyűjtői változathoz jár majd, a Baby and Me olcsóbb típusaihoz egy olyan tartó lesz csak, amivel bármire felmálházhatjuk az irányítót - nagyobb testű kutyákat már csak a ringatás környéki nehézségek miatt sem ajánlanánk.
(via Kotaku)
Utolsó kommentek