HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 3x25: A Black Hole története és játékai

2017.11.25. 22:05 Stöki

Igen, sajnos kimaradt egy egész hét, Melódémon (16 hit dice-os szörny, kisebb melódémonokat idéz) 20-ast dobott támadásra, én pedig nem dobtam meg a mentőt a mérge ellen. De ami késik, már itt is van, ráadásul további négy adást felvettünk a napokban, egyet pedig már meg is vágtam. Szóval pikk-pakk utolérjük magunkat (hét elején már lesz is egy Mini), és átlagban jók leszünk. Addig is itt van legújabb vendéges adásunk, amiben folytatjuk évadokon átívelő játékrégészeti fő küldetésünket, amennyiben régi magyar játékok fejlesztőivel beszélgetünk.

podcast60.png

Szabó Gábor és Zsuffa Zoltán ott volt a Black Hole Entertainment megalapításakor, amibe Andy Vajna fektetett pénz (még mielőtt beleártotta volna magát a magyar közéletbe), és amiből később kivált a Digic animációs stúdió. A Black Hole a 2000-es évek egyik legnagyobb magyar reménysége volt, teljesen vállalható első játékkal, szórakoztató másodikkal, és egy kevésbé szép emlékű harmadikkal, aminek a hátteréről most sokat mesélt Gábor és Zoltán. És egyebekről is, a Ubisofttal való együttműködéstől addig, hogy milyen érzés volt egy Gyűrűk Ura-játékkal szinte egy időben megjelenni. Fogadjátok szeretettel, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt.

Shownotes, azaz az adásban hivatkozott dolgok:

Legközelebb jövő hét elején lesz Checpoint Mini, aztán vendéges adás. Arra kérünk benneteket, hogy ha éppen arra jártok, értékeljetek bennünket az iTuneson, akár csillaggal, akár szövegesen (azért jó ez nekünk, mert ennek függvényében sorol feljebb minket az Apple, illetve ajánl másoknak). Egyéb visszajelzések, észrevételek is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Korábbi adások:

 

Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból pedig a teljes második évad.

A vendég nélküli Checkpoint Miniket itt találod.

 

A harmadik évad korábbi Checkpoint adásai:

 

Ezek pedig vendégszerepléseink A hiányzó darab podcastben és a Fun With Geeks YouTube-csatornán, illetve Stöki évekkel ezelőtti vendégeskedése a Konnektor podcastben.

A poszt végén pedig következzen Patreon-támogatóink avatár- és névsora:

halloffame_20171112.png

További támogatóink:

Kiss András, Kúthy Előd, Molnár Zsolt, Hollósi Dániel, Stang Szabolcs, Barny, Mozoka, Nagy Gyula, Győri Ferenc, A Konnektor csapata, Kalázdi Tamás, Pató Lőrinc, Gortva Gergely, Szigeti Gábor, Zila, tomtech, jurgen_habermas, RZP, waces, crippler, Szauer Tibor, ricsi, abeddon, Valis142, Varga Bálint Bánk, SViktor, Balog Tamás, Koppn, csee, TheLastNinja, GLiSKARD, Ninju, Sándor Tamás, Jezernyiczky Tamás, gilicze, ezven, Bajka Zoltán, Szabó Zoltán, Rudymester, kisakos, Varga Balázs, Smiley, Wraith, Huszti András, Invi, Coeris, Velicsek István Gusztáv, SzLacc, Tutu, Zelenák Zoltán, Glad, Steveboy, HuSkizo, Müller Niki, Tresó Ottó, bigwhite, aboy, Sinus, bordiii, Gabesz, Nagyi, Fanyuvo, Élményborz, Edvárd, ArcadeMacho, Hájas Ákos, Bojki, Rokborn, Lottsie, Szőke Attila, kzgy_, gvas

(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél, írj nekünk! Esetleg keress rá, nincs-e megválaszolatlan leveled tőlünk.)

44 komment

Címkék: retro podcast checkpoint black hole entertainment magyar játékfejlesztők

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr5813384317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mukimano 2017.11.25. 23:14:56

Nagyon orulok, hogy a podcastban esett szo a Might & Magic Heroes VI-rol. Az eddgi 7 reszbol nalam eleg elokelo helyen van. Szerintem nagyon jo grafikaja van, nagyon jo a hangulata, meg a nyersanyagok megnyesese volt gond, az egysegek zsenialisak rengeteg combo lehetoseggel.

Ami sajnos felhasznalo szinten ranyomta a belyeget a jatekra az az un. Black Screen bug. Mar nem tudom melyik patchtol kezdve a jatek foleg Nvidia kartyakon varosba belepve, csatak kezdeten fekete kepernyovel fogadott, amivel csak alt+f4-el lehetett kimenekulni. Ekkor jatek ujrainditas, majd ujra ugyanez. Gyakorlatilag a jatek szo szoros ertelemben jatszhatatlanna valt. Ez az igazi oka a steamen levo 50 koruli megitelesi ratanak. A kiegeszito megjeleneseig jatszhatatlan volt a jatek. Utana nagyjabol megszunni latszott, de volt 1-2 eset, amikor visszakoszont (ritkan).

A keszitok elmondtak, hogy a Black Hole mar nem mukodott sokaig, de en szivesen rakerdeztem volna e jatek kapcsan, hogy a Black Screen bugrol mi a velemenyuk, mivel a jatek a magyar heroesosok koreben kulon helyen allt, megis jatszhatatlan lett sajnos. Nem akarok vadolni senkit, de kivancsi lettem volna, mi a fejlesztok velemenye. Valszeg ekkor mar nem dolgoztak a projecten, igy a jatvitast sem ok vegeztek, ha probalkoztak egyaltalan a javitassal.

BéLóg 2017.11.26. 00:29:15

A Heroes sorozat nem volt rossz, bár akadtak félrelépések. A 2-as olyan, hogy ma is játszom vele, igaz én szerkesztem a pályákat és minden ellenfelem kap egy Blue Azure sárkányt hogy keményebb legyen...
Az 5-ös is kiváló volt, de hát NULLA kiegészítés készült hozzá, vagyis ugye a majdnem játszhatatlan törpök és szerencsére a nagyon klassz orkok.
Akkor összeszedtem egy tonna olyan dologt, amivel meg lehetett volna fejelni az 5-öst (*) vagy a 6-osba betenni...
A magyarok éppúgy elhajtottak a 3,14ba mint a játék tulaj.

(*)
Leginkább szar volt, hiába harcoltam utolsó katonáig adott esetben egy fél órát az ellenféllel és a túlvilági segítséggel nem pusztultam el, NULLA xp-t kapott a vesztes, hát b-átok-meg! Az nem tapasztalat, ha veszítünk kemény csatában?
Így aztán vagy mocskos túlerővel gyaktam le az ellenfelet zsebben egy Utolsó-Ember-Bilinccsel, vagy húztam a búsba sürgősen.
Ezen kívül új frakciót találtam ki magamnak, vagy a hordozható tárgyakon (harci szerkó vs "utazó szerkó") javítottam volna, lett volna egy "kincstár" épületrész, ahová mindent be lehetett volna tenni (millió év volt mire a csapattagoknak szétoszthattam a tárgyaimat), lehetett volna tárgyakat küldözgetni nem csak katonát, lett volna "találkozás" funkció (mindig mindenki a francba máshol volt, mire odamentem) küldeni is lehetett volna katonát, nem csak hívni, és, és és, és a Heroes V még ma is menne, ahogy a 3-as, mint mondtam, már klasszikus.

Na mindegy, ki akartam írni magamból...

BéLóg 2017.11.26. 00:30:02

Bocs, az a 2-es az 3-as.......

Wildhunt 2017.11.26. 09:37:59

@BéLóg: már az azúrsárkányból rájöttünk, szerintem :D

midnightcoder2 2017.11.26. 10:01:19

@BéLóg: Szerintem a Heroes-ből a III volt az utolsó igazán jó. A négyessel játszottam pár tíz órát, de valahogy nemgyerebe volt, az ötös pedig végképp nem. Egyfelől a 3D nagyon nem jól működött benne, másfelől meglehetősen ocsmányak voltak a karakterek: szegény angyal úgy nézett ki mint egy génmódosított liba, nem is beszélve a vízköpőről, vagy az elefánt hátán közlekedő varázslóról. Pedig lehetett ezt jól is csinálni, lásd King's Bounty, legalábbis addig amíg túl nem tolta a cukiságfaktort a csajos részekkel. De az első rész, és a vikinges szerintem nagyon jó volt.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2017.11.26. 10:20:33

Jó adas volt! A végén azon röhögtem, milyen viccesek ezek a patreon tamogatok, hogy direkt Szende, Szundi, Morgó meg Kuka néven regisztráltak, hogy kijöjjön a 7 törpe neve! :) erre latom, hogy nincsenek is ilyen tamogatok, a mestertroll Stöki vicce volt az egész! :D :D :D

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.11.26. 10:22:18

A heroesból a 3 a top, utana már mind fos sajna
Szerencsére a 3 van ipadra is, most is tudom hol játszani

gregaba 2017.11.26. 11:45:17

Én meg nagyon oldskool vagyok, mert szerintem a Heroes of MM sorozat úgy ahogy van felejthető, felszínes divatszar. :D Caneghem eleve akkor ötölte ki, amikor már nem ment a szekér az ezerszer jobb Might&Magic sorozattal, és valami nagyon kommersz aranytojást akart tojni.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2017.11.26. 11:54:49

@-Szűcs Gyula-: Már pár adás óta így van :) Kíváncsi voltam, mikor veszi észre valaki.

eq2 2017.11.26. 12:12:41

A zseniális 5. HoMM után amit az oroszok nulláról csináltak szégyen lett a 6. rész. (A hetediket ne is említsük mert még mélyebbre zuhant.) Előrendelve vettem az októberben megjelent játékot ami augusztusban x hónapnyi tesztelés után kb 15 perces futásidőt tudott felmutatni 100% cpu használattal. De mivel imádtam megvettem. Tényleg szép grafika de ezzel a pozitívumok sorát felejtsük is el. A játék sosem készült el sem technikailag sem játékmenet szintjén. Ugyebár a black hole után egy német végül egy kínai fejlesztőtársaság vette át a kódot. Amikor a németek átvették és a komplet savegame lett korrupt csak pislogtam. Az hogy alapvető egységek SOSEM működtek megfelelően a leírásnak ne is említsük. Eszeveszett stílusbeli (simán 2 kattintással kör végét lehetett nyomni kérdés nélkül stb stb stb mintha a készítők a tradicionális működést direkt nem akarták volna visszahozni) ostobaságok technikai problémákkal karöltve elveszve a grafikában. Az hogy a hőssel erősödnek a nem küldetésspecifikus ellenfelek de a küldetésspecifikusok nem az maga a röhej. Ha minden xp-t összeszedtem egy pályán (a fegyverek illetve a hős xp-je miatt ez előnyös) akkor 3-4000 egységes csatákat folytattam míg a végén szembejött 100 kiscsákó mert az volt a küldetés. Ezt így hogy? A ubisoftnak ki kellett volna az oroszokkal egyezni és egy jó 6. részt kapunk. De ez ultragáz lett.

Dr.Démonmac1 2017.11.26. 12:39:10

A Heroes sorozattal végtelenül sokat játszottam, főleg a 2, és 3 -mal, de megvan az összes többi is az (1 et kivéve)
De, szerintem a 3 után, folyamatosan ment lefelé a lejtőn, a VII- a kinézete szép, azt elismerem, de játéktechnikailag egy köpedelem)

rickD 2017.11.26. 14:08:48

Stormregionból kit kerestetek meg? Azért az egy 100+ fős cég volt.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2017.11.26. 14:46:22

@rickD: Szerémy Tamás. Már jelzett, hogy jönne felvételre, csak az időpontot nem tudjuk még.

Grath 2017.11.26. 14:50:28

@gregaba: a Heroes minden volt, csak épp kommersz nem az RTS-őrület elején.

Sance · http://freakcinema.blog.hu/ 2017.11.26. 14:58:56

Én azt hittem, hogy elég rossz lett a Heroes 6... aztán elkezdtem játszani a 7-tel. :D Viccet félretéve sajnos a két utolsó rész a széria abszolút meggyalázása, de én ezt kizárólag az Ubi számlájára írom.

gregaba 2017.11.26. 15:45:02

@Grath: ha belemegyünk a 90-es évek játéktörténetébe, akkor ez vitatható. A New World nagyot kaszált a M&M 3-4-5-tel, de közben kijött egy Dune2 és Warcraft1, ami elvonta a M&M-ről a scene figyelmét, így valamit újítani kellett, ami könnyen fogyasztható, ez lett a HMM1. De nem akarok igazságtalan lenni, a HMM3-4-et mai napig előszedem néha. ;)

KongFan 2017.11.26. 18:39:38

Ez a beszélgetés is jól bizonyítja, hogy az uborka meg ea nem most kezdte a fackodást...

midnightcoder2 2017.11.26. 19:06:27

@Sance: Ez már az 5-re is igaz volt. De igazából a 4 sem hozta a 3 hangulatát.

midnightcoder2 2017.11.26. 19:07:37

@gregaba: Azért az RTS-ek után egy körökre osztott stratégiával kijönni bátor húzás volt.

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2017.11.27. 12:46:21

Érdekes volt anno részt venni a Mark of Chaos fordításában. Fura volt, hogy sokáig nem is tudtuk, hogy ez igazából egy magyar játék. Először akkor tűnt fel, amikor valamelyik szövegrészben találtunk magyar szavakat, szófoszlányokat. Egész vicces volt.
Ráadásul nekünk fordítóknak is elég ismeretlen volt a Warhammer világa, ezért mi is igyekeztünk innen-onnan segítséget kérni, főleg a megnevezések terén. Sajnos minket is erősen szorított a határidő, ezért talán nem lett minden tekintetben tökéletes a magyar nyelvű kiadás.

Szbzsolt 2017.11.27. 13:14:06

Csak nem került még elő az álnéven posztoló alkalmazott, akitől megtudjuk, hogy mi is volt a Castlevania Shooter, vagy micsoda? :)

siz · http://siz.hu 2017.11.27. 13:30:23

@Stöki: én mindig kikapcsolom a podcastet, amikor elkezded, hogy "Köszönjük támogatóinknak..." ;) Tök nem érdekel a névsor, úgyis itt van képként.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2017.11.27. 13:33:12

@siz: Érthető és valós igény, ezért kerül mindig a legvégére. De azok kedvéért, akik végighallgatják, elkezdtem easter eggekkel játszani.

Illetve a következő adásban lesz (earlyben már van) a névsor után is egy kis móka. :)

Bolshevik 2017.11.27. 13:36:38

@gregaba: REMÉLEM A VÁLASZTÁSOK UTÁN FELÁLLÓ DK-MSZP KORMÁNY A MAGADFAJTA ERETNEKEKKEL IS CSINÁL VALAMIT

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2017.11.27. 13:44:59

@Stöki: Én mindig végighallgatom a zenét is, meg a névlistát is. Natúrlecsón meg cépétégenyón mindig röhögök, hogy milyen vicces nevek.
:D

gregaba 2017.11.27. 14:32:53

@Bolshevik: ez jó poén, tetszik. :D
De pont hogy nem eretnek vagyok, hanem oldskool konzervatív. Nekünk a Might&Magic 3-4-5-6-7 visz mindent, a Heroes sorozatot meg ennek a lájtos vadhajtásának tekintjük.

siz · http://siz.hu 2017.11.27. 14:55:40

@Stöki: Akkor meghallgatom a végét is. :)

fubenalvo · http://hungame.blog 2017.11.27. 14:56:47

$15-35 között használtan van exigo amazonon nem is egy. Ha kicsit gyűrött a doboz, talán még nem akkora baj. Legalább látszik, hogy használták :D
www.amazon.com/gp/offer-listing/B0002FGFH0/ref=dp_olp_used_mbc?ie=UTF8&condition=used

thinkEdem 2017.11.27. 17:18:51

@Stöki: Nekem neha "levagja" a veget a lejatszom (itunes-bol huzom at az ipod nano-mra), tok random modon.

@-Szűcs Gyula-: Azon en is. Sot, amig Szalonna volt az utolso, en mindig rohogtem azon, hogy "...es, Szalonna."

Chessterfield 2017.11.27. 23:41:04

Zen Studiost mikor kapjátok mikrofonvégre? :)

p)ec 2017.11.28. 01:31:48

@Szbzsolt: nyílt titok, hogy egy körökre osztott, poszt-apokaliptikus világban játszódó kirby shootert fejlesztettek stratégia és keresztrejtvény elemekkel sega game gearre.

random 2017.11.28. 13:10:33

ogm, lesz Heroes checkpoint? most mar kimondtatok, nem lehet nem megcsinalni.

rickD 2017.11.28. 16:56:14

@Chessterfield: Az egy érdekes cég elég régóta talpon vannak.

Ironfist 2017.11.30. 13:12:28

@Stöki:
Meg kell egyébként kövesselek, amiért anno megszóltam a podcast dolgot. Minifigurafestés közben nagyon tudom élvezni a hülyüléseteket. :)

Ironfist 2017.12.01. 11:04:32

@Stöki:
Sőt, elkezdtem elölről hallgatni az egészet.

VikMorroHun 2017.12.05. 08:48:47

Azt én se tudom, mennyit adtak el a Heroes VI-ból, de ezek után kíváncsi lettem rá, úgyhogy +1 darabot. :)
Az mondjuk elég nagy marhaság a Ubisoft részéről, hogy csak akkor lehet betölteni a gépemen tárolt mentéseket, ha előtte lekapcsolom a Uplayt az internetről. Addig meg sem jelennek a mentések.

GCIcetea 2017.12.05. 11:22:32

Ez egy kitűnő adás volt. Hatalmas respect @Stöki meg @Grath mert ez amit csináltok, az érték.

Tényleg szuper lenne egyszer erről az egészről egy könyv...

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2017.12.08. 15:31:51

Nekem a névsor már olyan, mint a vízállásjelentés, tök értelmetlen, de megnyugtató, mindig kivárom.

Andrews 2018.07.14. 16:21:34

A városkép költségvetése tudtommal a Heroes 5-re vonatkozik! Szerintem félreértettétek, plusz egy volt fejlesztőtől is azt hallottam, hogy 40% a ment el a Heroes 5 3D-s városképeivel a költségvetésnek 2006-ban. Szóval nem a Heroes 6 városképei kerültek volna annyiba 2D-sen maximum ha azok is 3D-ben készülnek.

Hahakocka

Andrews 2018.07.26. 11:34:59

www.linkedin.com/jobs/view/743971229/
Hm Heroes 8 készül?
TeliM & M Heroes és M & M tudás (lore-világ stb) és ismeret kell jövőbeli projektekhez is, marketinges senior lead marketinges Kínába.
Meg kell védened a véleményedet akkor is ha nem értenek sokan vele egyet stb stb...

Plusz ma 6-7. rész írója erős utalást s megerősítést tett ha nem is írta le, s mondta ki nekem FB-n! :D

Egy barátja ezen a linkelt kínai projekten dolgozik... de még nem tudja mi a címe. Aha.. :D

Andrews 2018.07.26. 11:35:36

Gamescom akkor esélyes bejelentésre ahogy 2010, 2014 ben is az volt! (H6-H7)
süti beállítások módosítása