HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 2x15: Játékfejlesztés a szocializmusban II.

2016.09.30. 14:57 Stöki

Retro videojátékos podcastünk mostani adásában megint kimozdultunk a komfortzónánkból - ezúttal technikai értelemben is, ugyanis először vettünk fel adást távolról, Skype-on bejelentkező vendéggel. Ha tehát apró hanghibák (pár másodperces visszhangos, iszapos részek, távoli kutyaugatás) előfordulnak, azt tudjátok be ennek, de amúgy a körülményekhez képest teljesen jó lett a hang, aminek nagyon örülök, mert a Novotrade-korszak egy fontos kulcsembere, Révbíró Tamás volt a vendégünk.

podcast32.png

Tamás nevét sokat emlegettük már korábbi adásokban, Kiss Donát mellett ő bábáskodott a magyar profi játékfejlesztés kezdeteinek több fontos projektjénél - csak míg Donát technikai igazgató volt, Tamás művészeti vezető. A videojátékos évek előtt-után egyebek közt dalszövegíró, műfordító, szinkronrendező, újságíró is volt és animációs szoftvert is készített. Ezekről is mesél az adásban, de mindenekelőtt természetesen a Novotrade-es időszakról - itt előkerül Darvas Iván is, sőt Gorbacsov legnagyobb ellenlábasa, Jegor Ligacsov. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt.

Shownotes, azaz az adásban hivatkozott dolgok (vagy azokról cikkek):

Legközelebb két hét múlva jövünk vendéggel, jövő héten pedig Mini, méghozzá egy C64-es klasszikus, ami valahogyan kimaradt eddig a blog mindenféle rovataiból. Visszajelzések, észrevételek továbbra is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit). Ha pedig arra lennél kíváncsi, milyen az, amikor vendégként szerepelünk egy másik podcastben, ide kattints.

Korábbi adások:

2x01 - A magyar játékfejlesztés gyökerei (vendég: Képes Gábor, a műszaki múzeum volt kurátora)
2x02 - Dokumentumfilm a magyar játékfejlesztésről (vendég: Matusik Szilárd, a film rendezője)
2x03 - Azok a régi jó mobiljátékok (vendég: Bodnár Csaba, a Mobilaréna szerkesztője)
2x04 - A Commodore 64 (vendég: Krissz, C64-guru)
2x05 - A Ubisoft játékai (vendég: Mazur, member of Team Mazur)
2x06 - Videojátékos filmek (vendég: Klág Dávid filmesztéta)
2x07 - Kézikonzolok (vendég: Edvi Timi)
2x08 - Ecco és a Novotrade (vendég: Szenttornyai László, az Ecco vezető fejlesztője)
2x09 - FPS-ek (vendég: HP a Gamestartól)
2x10 - Magyar játékfejlesztés a szocializmusban (vendég: Kiss Donát, a Novotrade volt CTO-ja)
2x11 - Azok a régi jó E3-ak (és más expók) (vendég: Sasa, volt PC Guru-főszerkesztő, most IGN-es)
2x12 - Digital Reality ,Imperium Galactica (vendég: Masell, volt Guru-alapító és a Digital Reality első vezetője
2x13 - Számítógépes szerepjátékok (vendég: Beregi Tamás játéktörténész)
2x14 - Rátkai átkai (vendég: Rátkai István játékfejlesztő)

 

A Checkpoint teljes első évadja ebből a posztból elérhető.

 

A Checkpoint Miniket pedig itt találod.

18 komment

Címkék: retro közösség podcast checkpoint novotrade magyar játékfejlesztők

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr511748321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Andrew_ 2016.09.30. 20:08:48

Hú, a régi szép idők! Hetedhét könyvek :) Gépem még nem volt, de nyári szünetben papíron már írtam is a programokat :)

azatya 2016.09.30. 21:19:21

@_Andrew_: Es orak alatt unatkozva :) Kockas fuzetbe.

vg123 2016.09.30. 22:54:48

Ez egy cikk? Nem szól semmiről és csak pár sor?
Ez biztosan csak egy vicc, igaz?

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2016.09.30. 22:59:47

@vg123: Podcastnek hívják, ott a lejátszó a posztban, az a lényeg: egy több mint 80 perces szerkesztett beszélgetés. A szöveg csak körítés.

Majdénmegmondom 2016.09.30. 23:56:51

@vg123: Komolyan, 2016-ban még létezik olyan ember, aki nem tudja, mi az a podcast? Anyám 76 éves, de még ő is hallott róla.

Révbíró Tamásnak köszönöm a sok-sok zseniális P.G. Wodehouse-fordítást! Nem sok könyv van, amit jobban szeretek fordításban olvasni, mint eredetiben, de az ő tolmácsolásai ezek közé tartoznak.

Beer Monster 2016.10.01. 09:54:44

Szerintem arra gondolt, hogyan tud valakiből ennyre dőlni a betű, anélkül, hogy információt közölne. Tényleg rossz volt elolvasni.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2016.10.01. 10:04:06

Nagyon jó adás volt, nálam rögtön felkatapultált a Szenttornyai-epizód mögé másodiknak, beelőzve ezzel Rátkai Átkait! :)
Révbíró úr nagyon okos és kedves embernek tűnik a műsor alapján, az pedig külön lenyűgöző, hogy modern polihisztorként ennyi munkakörben helyt állt, a fordítástól kezdve a játékkészítésen át a hanglemezfelvételekig és a VICO-filmek szinkronjáig (anyám, csak ebből a témából simán lehetne egy Régen minden jobb volt rádióadás a Tiloson!!!)
:)
Ligacsov unokáján meg a darabokban behozott C64-en könnyezve röhögtem!

Köszi Stöki&Grath!

natS 2016.10.01. 12:07:12

Az jutott erről a podcastról eszembe, hogy Rubik Ernőt is meg lehetne próbálni becserkészni egy beszélgetésre, neki is volt egy rövid egy kirándulása a (számítógépes) játékfejlesztés világába. Mondjuk elég kanyargós beszélgetés lenne... :)

Joc123 2016.10.01. 14:17:03

A műsorban is említett, telefonos kütyü:

www.c64-wiki.com/index.php/Acoustic_Coupler

Annak idején, 89-ben találtam egy ilyen párt még az első munkahelyemen, egy szekrényben félredobva, úgy rémlik azok 300 bit/s-t tudtak, de mondták, hogy létezik olyan is ami 1200 bit/s-t tud.

zobor 2016.10.01. 19:54:57

@Beer Monster: Hogyan tud dőlni valakiből ennyire a rosszindulat hogy ideböfögjön egy ilyen hozzászólást, anélkül hogy az itt bárkit is érdekelne :(

gerithegreat88 2016.10.02. 12:56:18

Lecsófőzés mellé a legjobb hallgatnivaló!

random 2016.10.03. 21:47:51

@Stöki: Koszonjuk a cuccot, meg van mentve a hetem :D

bunny.hu · http://www.divecenter.hu 2016.10.04. 15:18:07

Nagyon jó volt, köszi, hogy összevadásszátok a hőskor lovagjait! Én vidéken sajnos a fő sodrásból kimaradtam, nagyon szolídan nyomtuk pár baráttal az ipart saját erőből, de most nagyon jól esik bepótolni ezeket az élményeket ha más nem, így "öregen". Nem is tudom, ha Bp-re születek, valószínűleg belőlem is riport alany lett volna, amilyen fanatikusan küzdöttünk :)

jürgen baromartz 2016.10.05. 16:03:40

Szóval ennek az embernek köszönhető, hogy a KFT egy kiváló és sajátos stílusú new wave bandából tizenkettő egytucat rádiósláger-gyárrá változott.

Most nem kicsit haragszom ezért, de legalább már egy nevet is tudok hozzárendelni a jelenséghez és megnyugtat, hogy nem Laár Andrásék döntöttek így önszántukból.

Osiris_X 2016.10.10. 18:42:26

Annyi volt a baj, hogy a sok sztorit már hallottunk előtte. De azért jó volt! Covboy, Zolee lehetne valamikor.

kalbász 2016.10.13. 15:14:57

@Osiris_X: osztom
A neoton dalszövegírója... omfg
A többibe is igen könnyen bele lehet látni olyasmiket amiknek nem örülne.

^LutheR^ 2017.12.19. 23:51:51

Igen tartalmas, lenyűgöző podcast, köszönjük hogy összehoztátok az interjút. És Révbíró Tamásnak, hogy ilyen sok mindennel foglalkozott.
süti beállítások módosítása