A régi rossz vicc szerint a pszichiáter az az ember, aki a sztriptízbárban nem a műsort, hanem a közönséget figyeli. Hogy a gémerszájtokon nem a híreket, hanem a kommentelőket figyelő látogató micsoda, azt nem tudom, de időnként ez a vidék fentről pusztítandó vasútnak és gyárüzemnek tűnik.

Történt ugyanis, hogy bejelentették a Bayonetta folytatását. A Platinum Games játéka 2010-ben jelent meg, PS3-ra és Xbox 360-ra, és bár sokan nem tudták túltenni magukat, hogy a főszereplő egy ribancruhában vonagló dögös boszorkány, maga a játékmenet mindenért kárpótolt. A szaksajtó teljes joggal volt elájulva tőle. Ennyire összetett harcrendszert még egy hack & slash játékban sem láthattunk, és még a kőszívű tesztelők - például a híresen szigorú EDGE magazin szerzője - is 10 ponttal jutalmazták a játékot.

Én is.

A Bayonetta nem lett átütő siker, körülbelül egymillió példány fogyott belőle. Ez kevés, ha a blockbusterekhez viszonyítjuk, de egy extrém szélsőséges rétegjáték esetén szép eredménynek mondható. A kiadásért felelős Sega azonban már korábban bejelentette, hogy a játéknak nem lesz folytatása, ami nem lepett meg senkit; a kiadó mostanában erősen bukdácsol, érthető, hogy nem szeretnének kockázatot vállalni. Ezzel szemben a Nintendónak szüksége van exkluzív játékokra a saját konzoljához, úgyhogy valószínűleg háttéralkut kötöttek a Segával, és megszerezték a Bayonetta jogait. Ami csak Wii U-ra fog megjelenni, és semmi másra.

Egy csirkeólba bekúrt fénygránát nem tudott volna akkor sipákolást kiváltani, mint ez a hír.

Tegyük tisztába a tényeket. Egy: a Bayonetta folytatása, ha a Nintendo nem lép közbe, soha nem jelenhetett volna meg. Itt nem arról van szó, hogy a Platinum Games és a Sega leült tanakodni, hogy milyen platformra hozzák ki a játékot: amikor a Nintendo magára vállalta a projekt finanszírozását, a Wii U exkluzivitás alapfeltétel volt. Tehát vagy erre a platformra jelenik meg a játék, vagy semelyikre. Eszi, nem eszi, nem kap mást. Azon nem érdemes fennakadni, hogy a Nintendo miért csak exkluzív játékokat finanszíroz, és miért nem csinál belőlük multiplatform anyagot. Aki mégis megtenné, annak itt a megoldóképlet: mert nem olyan hülyék, mint az egyszeri fórumozók, és bár nem szentek, nekik is maguk felé hajlik a kezük.

Kettő, és ez sokaknak talán felfoghatatlan, de lényeges: egy konzolt nem a márkája, a teljesítménye, a színe vagy a fejlesztője, hanem a rá megjelenő játékok miatt érdemes megvásárolni. Ha tehát valaki a Metal Gear Solid 4-gyel szeretne játszani, nem az a megoldás, hogy veszünk egy Xboxot, és vudu átokkal próbáljuk megtörni a PS3-exkluzivitást, vagy kurvaanyázzuk a Konamit, amiért nem jön Wii-re. Világos, a konzol pénzbe kerül, drága, csak játékra jó, a júzernek meg teccene, ha ezért a pénzért kinyalnák a seggét.

Neki az jár - gondolhatja. De nem, nem jár.

A szélsőséges reakciók a Nintendóval szembeni engesztelhetetlen gyűlöletre is visszavezethetők. Tény, hogy a Wii-vel nem sikerült meggyőzni túl sok keményvonalas játékost (holott a játékkínálat nem ezt indokolná), ezért sokan vélhetik úgy, hogy egy hardcore akciójátéknak semmi keresnivalója egy Nintendo-konzolon. Egy szar, technkailag elmaradott, túlárazott, még meg se jelent konzolon. Pedig, ahogy az imént tisztáztuk, az a konzol nem szar, amire jó játékok jelennek meg. A jó játékoktól nem tud szar lenni.