HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

A legszemetebb játék, ami imádnivaló

2012.05.24. 17:04 Stöki

Hancu nemrég posztolt arról, hogy készül a világ legnehezebb platformjátéka, ehhez kapcsolódva írnék kicsit a Polytron által fejlesztett Fezről, ami szintén nagy erőfeszítést követel a játékostól, bár szellemi értelemben. A játék XBLA-n jelent meg egy hónapja, és szerintem 2012 nagy meglepetése eddig. Mint Teo nevű olvasónk is írja, „már nem is emlékszem, mikor jegyzeteltem/rajzoltam utoljára játék közben papírra.” A program egy összetett logikai-ügyességi játék, ami egyedien ötvözi a 2D-t a 3D-vel, gyakori nézőpontváltásait pedig alaposan ki is használja a játékmenet. Nézzük meg az IGN kritikáját róla, rögtön világos lesz, miről is van szó.

A játék remek példa arra, hogy miként lehet valami egyszerre retro és korszerű, de azzal vált igazán különlegessé, hogy nehéz 200 százalékra (igen, kétszázra) teljesíteni. Van benne ugyanis egy fekete monolitos fejtörő, amit a fejlesztők szerint is „szinte lehetetlen” megfejteni. Erről írt is egy szép hosszú cikket az Ars Technica, érdemes elolvasni, hogyan kattantak rá más játékfejlesztők is a programra, hogyan használták ki kapcsolati tőkéjüket (volt, aki egyszerűen nem bírta tovább, kihúzta a megoldást egy ismerős Polytron-alkalmazottból), hogyan sikerült megfejteni a fejtörőhöz támpontokat adó, titkosírással készült varázskönyvet, és hogyan trollkodott néha a játékosok erőfeszítéseit látva a bőszen vigyorgó Polytron („Milyen monolit?” – írták például a Twitter-falukra).

A történetben igazából az a csodálatos, hogy bő egy hétig tartott, amíg sikerült megfejteni az egy darab feladványt, pedig durva közösségi munkában, brute force-ot bevetve kattogott ezen több ezer játékos – nem kis teljesítmény ilyen szemét fejtörőt készíteni az internet korában (és persze nem kis élmény végül megfejteni). Két kapcsolódó kérdésünk pedig nem is lehet más a blog olvasótáborához, mint:

1.) Te utoljára melyik játéknál jegyzeteltél papírra?
2.) Melyik volt a legemlékezetesebb elakadásod egy játékban?

120 komment

Címkék: indie fejtörő xbla fez

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr324544117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

algi 2012.05.24. 21:13:23

"1.) Te utoljára melyik játéknál jegyzeteltél papírra?"

Mass Effect 1. Ha valaki IQ-ból megoldja a felszerelés mikromenedzsmentjét, annak gratulálok. Aztán rájöttem, hogy papíron lehetetlenség megoldani, úgyhogy miközben az asztali PC-men a Mass Effect futott, közben egy netbookon csináltam pár OpenOffice táblázatot, amiben nyilvántartottam a felszerelési tárgyak leltárját (miből mennyi van, kinél van, mik az értékei).

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.24. 21:18:24

Nna, akkor már értem miért volt kiemelt téma az e havi EDGE magazinban. A grafika mindenesetre büntet.

KariKa 2012.05.24. 21:21:28

Én gyakorlatilag minden repülőgépszimulátornál jegyzeteltem. Az F-14 Gold-nál csak az elején, aztán ment magától, de a Tornado-nál például gyakran rá kellett pillantani.
Az EoB1ben elakadtam kb a 6. szinten, fel is adtam. :)

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.05.24. 21:23:19

1.) Te utoljára melyik játéknál jegyzeteltél papírra?
Hát, ha a King of Fighters kombóit nem számítjuk, akkor a Monkey Island 2 HD Remake, egy-két dologra nagyon nem emlékeztem.
2.) Melyik volt a legemlékezetesebb elakadásod egy játékban?
MotorStorm: Pacific Rift. Legnehezebb fokozaton kizárt, hogy csalás/guide nélkül nyerj. Ez azért volt emlékezetes, mert úgy felbaszta az agyamat, hogy el is adtam Vaterán a 'csába. :)

Csillaggyermek 2012.05.24. 21:30:28

EOB1-hez csak az alsó szintek kellettek, de a 2 meg volt rajzolva szépen. Ugyan ebből az időből railroad tycoon-hoz az elején a "védelemhez" rajzoltam a vonatokat. Kódok listája: lemmings, lost vikings, another world. Illetve már elektronikusan, de az exile c. rpg az durva jegyzetelést követelt.

Elakadás még most is tart: millennia - altered destinies - a méhekkel ... ááhhh sosem sikerült, bárhányszor álltam neki.

Outlier 2012.05.24. 21:42:17

EvE Online. Hajók szkennelésénél a találatok ID-ját.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.05.24. 21:46:48

Talan Speccy-n jegyzeteltem utoljara jatekot.
Ha jol emlekszem a Bat Man jateknak volt egy maszkalos, megoldos fele verzioja.

Wertzui 2012.05.24. 21:47:57

Nicsak, nicsak, az IGNorantnak tetszik valami, ami nem Call of Duty?

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2012.05.24. 21:50:08

C64, Aztec Challenge, feketefehér Junoszty TV, a vízben nem látszottak az ellenségek.

dxter76 2012.05.24. 21:59:11

papírra jegyzet: talán amnézia
elakadás: ouverture-facile (mai napig, inkább a nemmegőrülél mellett döntöttem)

Wertzui 2012.05.24. 21:59:53

Nagyobb jegyzetelés tavaly a Neverhoodnál, pályakódokat most kb 10 perccel ezelőtt a Gexnél kellett jegyzetelnem. Elakadás? Épp ezért nem tolom most az Indiana Jones and the Fate of Atlantist már kb 2 éve. Sokszor sok mindenben akadtam el, most az ugrik be, amikor az Abe's Exoddusban nem jöttem rá, hogy van egy gomb, ami úgy is funkcionál, hogy futás közben át lehet menni gurulásba, pedig jónéhány helyet csak ezzel lehet megcsinálni, addig gyakoroltam, amíg végül már anélkül is sikerült, de nagyon húzós volt.

rognork 2012.05.24. 22:07:22

A másik elakadásom szintén half life. Van az a rész, ahol a kezedre húzhatsz egy lényt, ami hosszú nyelvével bármi szerves anyagon megragad, és oda tudod húzni magad a célhoz. Amik általában a plafonról lógnak. Na én nem értettem az angol szöveget, ezért a leszakadt hídon nem ugrottam át ezzel az új fegyverrel, hanem körbementem z egész pályán, ráugrottam a gigantikus koppantószörny fejére a felrobbantott folyosóról, onnan max healthen lepottyantam a földre, majd hátizsákkal rocket jumpoltam a felrobbantott folyosóra, és elértem 1 hét játékkal, hogy megint elakadtam, mert elértem azt a pontot, ahonnan az elakadás indult, csak körbemenve...

2002 2012.05.24. 22:20:01

1. Little Big Adventure
2. Devil May Cry 4 amikor meg kellett ölni a pápát.

Bélabáttya (törölt) 2012.05.24. 22:25:18

Ifjúkori elmebajként megpróbáltam késsel végigcsinálni a Wolfenstein 3D-ét.
Az utolsó előtti pályán elakadtam, azóta se fejeztem be. Baromi unalmas volt...

endre2714 2012.05.24. 22:37:08

Elakadásom gyerekkorom nagy szerelme volt, a magyar fejlesztésű Theocracy - imádtam a játék hangulatát, de amint partra szálltak a spanyolok, kb rögtön leöltek. Azóta sem mertem visszarakni, mert azzal nyugtatom magamat, hogy még csak gyerek voltam, azért nem sikerült, ha most sem menne, nem tudom mit csinálnék :)

misran 2012.05.24. 22:42:30

válasz 1.: EOB3 és LOL egyedüli végigjátszásakor rajzolgattam utoljára, 1993 körül.
válasz 2.: Diablo 2-ben rosszul fejlesztettem a karakteremet és egy helyen (nem főellenségnél) napokon keresztül szenvedtem - de nem akartam újra kezdeni. Végül megmenekültem.. :)

Foxhound 2012.05.24. 22:46:14

Jegyzetelés: Impossible Mission.
Már emulátoron játszottam, mikor rájöttem, hogy a csak néhány pálya van fix terem-elrendezéssel, és a puzzle-darabkák is mindig ugyanott vannak. Volt egy olyan pálya, ahol csak a lift látszott induláskor, nem csatlakozott kapásból folyosóhoz, innen tudtam, hogy ha azt kezdem el, akkor mindig ugyanott lesznek a dolgok. :-)
Szépen lerajzoltam a termeket, és a puzzle-k helyeit. Majd amikor mind megvolt, már csak ezekre a helyekre mentem, így tudtam végigtolni! :-)
Elakadás: pyjamarama spektrumon. :-)
Már nem emlékszem, hogy hol. De általánosban Nov 7 ünnep alkalmából elvitték az egész iskolát moziba a Timúr és csapata örökérvényű mű megtekintésére, és ott mondta el az egyik haverom a megoldást... :-)

irredenta vipera 2012.05.24. 22:56:32

Jegyzetelés: Mercenary. ;)
Elakadás: Bárhol, bármiben, bármikor... :( :D :D

Az igazi Trebics 2012.05.24. 22:56:51

Neverhood-ban annak idején a labirintusnál nem tudtuk az egyszerű módszert, úgyhogy lerajzoltam: ha ezen a lyukon megy be az egér, azon jön ki, stb.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.05.24. 23:12:28

jegyzetelés: mercenary (báziskoordináták, kulcsok), neverhood mindenfélék (egeres labirintus főleg), kings bounty (melyik betűs városban lehet hasznos varázslatokat kapni)

Érdekes módon az EOB-ben nem rajzoltam. Saveload varázslattal bruteforceoltam mindent..

Elakadás: EOB2-ben nem találtam meg egy copper keyt, ezért állásmentésekben turkálva megkerestem azt a mezőt, ami a koordinátáimat tárolja, és átraktam magam az ajtó túlfelére. Végignyomtam az egész C&C Renegade játékot, és a legvégén a szerencsétlen átvezető videó után mindig berakott az ellenségek közé, lehetetlenség volt messziről kirakétázgatni őket a szobába belépés előtt - ezt máig nem fejeztem be, és miután kábé harmincszor nekiugrottam, nem is hiányzik.
Neverwinter nights sokadik kiegészítőjében csináltam egy überkirály monkot, ami lényegében ki volt maxolva (minden küldi minden ellenfél minden tárgyfejlesztés, stb), és lehetetlen volt vele a főellenséget lenyomni. Bezzeg ugyanebben a játékban ugyanígy kigyúrt kétkezeskardos barbárral gyerekjáték volt.

-Adam- 2012.05.24. 23:18:18

1.) Te utoljára melyik játéknál jegyzeteltél papírra?
Wizardry 7: a mai napig itt van a mappámban pár A4-es papír, amire a legutolsó végigjátszásomkor (kb 6-8 éve) lerajzoltam a 8 szintes teleportokkal teli dungeon térképét, az átképzésekhez szükséges pontszámokat, meg ami még kellett.
2.) Melyik volt a legemlékezetesebb elakadásod egy játékban?
Wizardry 7 1997-ben (addig csak C64-em volt), ott, ahol a legend térképet kell használni.
Day of the Tentacleben érdekes módon a ló fogsora simán ment, én ott akadtam el legalább egy napra, ahol be kellett csukni egy ajtót, hogy ki lehessen venni a kulcsot.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2012.05.24. 23:19:39

@flugi_: copper keynél én is elakadtam, az volt a megoldás, hogy volt egy gomb, amit ha megnyomtál, beléd csapódott a szemközti falból egy fireball - na, itt kellett a gomb megnyomása után gyorsan eloldalazni, így a fireball nem téged bántott, hanem a fal egy részében felfedett egy kulcsot

SakmaN · http://www.sargakazi.hu 2012.05.24. 23:20:31

Egy: Valamelyik Ultimate Play The Game játékhoz, talán az Underwurlde-hoz (ZX Spectrumon). Több ilyen általam készített térkép papír egyébként a mai napig megvan.
Kettő: A mocskos szemét BLACK PS2-n, az utolsó pálya legutolsó része, egy nagy terem, tele atomvetővel felszerelt ellenfelekkel, több hétig szenvedtem vele. Az utolsó pályát MINDIG elölről kell kezdeni, amikor mentést tölt be az ember. 99%-nál így elakadtam, sohase játszottam végig. Meg volt még valamelyik CoD vagy MoH rész, amikor a legvégén egy bunkerből kellett kiRambózni, miközben az ember háta mögött robbant minden. Ha nem mondják, hogy ki kell rohanni és egy ellenséges fedezék mögé kell beugrani a health packért, akkor sohasem jövök rá. Állandóan game over volt, vagy bennrobbantam, vagy lekaszáltak a kintlévők.

Wertzui 2012.05.24. 23:24:59

Elakadás: eszembe jutott, a The Secret of Monkey Islandban cirkusznál, mert nem tudtam, mi az a helmet, még a szótárban sem volt benne (jó gagyi 100ft-os szótár volt).

A Mario Forever meg számomra olyan nehéz volt, hogy kb 5 vagy 8 év alatt játszottam ki.

Wertzui 2012.05.24. 23:32:53

Kiegészítésül az előző kommentemhez, hogy a MI-ban az inzultuspárbalynál is elakadtam volna, ha egy angolul tudó ismerős nem segített volna, a játék többi részéhez meg már egy angol nyelvű végigjátszásból próbáltam meg kisilabizálni a dolgokat.

Az MF-et meg az utolsó héten elölről kezdtem teljesen, és úgy vittem végig, de szinte vért izzadva (na jó, nyár is volt, és csak az orrom vérzett)

elektronik (törölt) 2012.05.24. 23:40:37

jegyzetelés: a professor laytonnál elég gyakori :)

pizsama 2012.05.24. 23:47:26

Nagy elakadások, már nem emlékszem, hogy pontosan mik, de sokat szoptam velük:

Goblins 2
Discworld 2
Grim Fandango
Baldur's Gate 2

a Discworld 2-t nem is fejeztem be akkor, csak évekkel később.

BiG_ 2012.05.24. 23:51:25

@SakmaN: Az a MoH volt (miután lementél a pince fenekére és feldurrantottad a mustárgázos tartályt) ki kellett rongyolni. Na ott lövöldözve rohanni és közben emlékezni, merre kell menni, nehogy beforduljak valami zsákutcába... Párszor nekiszaladtam, mire sikerült :-)
De bemenni sem volt utolsó, a vasútállomáson kinyírni a mesterlövészeket, mielőtt elfogyna a saját csapat...

De a MoH Pacific Assault-jában se volt semmi, a Henderson Field reptéren sokáig elakadtam, mikor a légvédelmi ágyúval kell lőni a zuhanóbombázókat... Mire rájöttem, hogy miket is kell leszedni a nagy zűrzavarban... És a cheat sem segített, hiába az örök élet, "az ellen nem véd!"... Meg a PBY Catalina megmentése sem utolsó.
Arra viszont azóta sem jöttem rá, hogy miként kell ugyanott (Henderson Field) megcsinálni a titkos mozzanatot (valami pilóták segítése, vagy mi), aminek egy, a katonaládában tárolt emléktárgy a jutalma (nem is tudom, mi az, sose sikerült).
Ja, ugyanez a játék, a tengeralattjárós menekülés (Talán a Makin-atoll?), mikor jönnek a torpedóvetők. Előtte a csónakázás közben meg a két Zero, azokat kell lelőni egy magasságmérő-bónuszért - BAR-ral. Egyszer sikerült.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.05.24. 23:51:50

Valamelyik szöveges kalandjátékban jegyzeteltem utoljára, talán az Időrégész volt, de nem vagyok benne biztos.

Ja, meg a TIE Fighternél kijegyzeteltem a billentyűzetkiosztást. De hasztalan volt, mert akcióban hiába kerestem a megfelelő billentyűt, úgyhogy lassan betanultam az egészet. Már mindent elfelejtettem, de ha elkezdenék játszani valamelyik játékkal a sorozatból, lehet két perc alatt visszajönne az egész. Na, a "T"-t rohadt sokat használtam, erre emlékszem :)

Nagy elakadásom a Broken Sword II-ben volt egyszer. Most inkább le sem írom mi volt az elakadás tárgya, lényeg az, hogy évekkel később jöttem rá a megoldásra, pedig napokig próbálkoztam. Amikor nosztalgiából feltelepítettem a gépre és az ominózus részhez értem, akkor valahogy magától értedődően jött a megváltó pillanat.

warpspire 2012.05.24. 23:54:41

Riven, vki? Az aranydóm kinyitására ráment egy fél erdő.

MuFFynMaker 2012.05.25. 00:37:05

Én jegyzetelni utoljára az Uplink nevű játékban jegyzeteltem azonosítókat meg ipcímeket.

Sőt jobban belegondolva ugyanebben a játékban akadtam el eléggé mivel a játékban folyamatos mentés volt, így ha bebuktad a játékot lehetett az elejéről kezdeni, a játék vége felé szereplő lanok meg eléggé megizzasztották az embert.

ravon 2012.05.25. 01:01:50

@G_Norton: Fúúú, Jedi Outcast. Volt benne egy zene, amit mindig akkor játszott, amikor már percek óta rohangálsz egy hatalmas téren, és lövésed sincs, merre kéne egyáltalán keresgélned a továbbjutást. Na attól a SW betéttől a mai napig rosszul vagyok.

Jegyzetelés: Anno a KotoR 1-nek volt olyan összetett és érdekes sztorija, hogy az akkor még csekély angoltudásom miatt általában szótár is volt a gép mellett. A tárgyalásos küldetést még így is esélytelen volt megcsinálnom.

Elakadás: GTA Vice City, Malibu Club, autóverseny. A feladat, hogy autóversenyben legyőzzünk egy fószert, de
1. Jobb kocsija van.
2. Kapunk kezdésnek 2 csillagot, így elég keményen jönnek CSAK ránk a rendőrök.
3. Sose érdekelt a játékban a vezetés, általában 2-3 kocsit elhasználtam, míg elértem a sziget egyik végéből a másikba (és azért nem volt túl nagy a pálya). :D
A megoldás az lett, hogy öcsém vezetett, én meg kb fél percenként gépeltem, hogy nopoliceplease :)

Reactor 2012.05.25. 01:02:20

Nagy elakadás? King's Quest 3, mert szarul van programozva a játék, nem fogad el egy bizonyos mondatot...azt a játékot csak csalással lehet megcsinálni.

Ennél a játéknál lehet nehezebbet-bonyolultabbat csinálni. Lehet csinálni is fogok majd a Tristania 2-ben... :D

Reactor 2012.05.25. 01:04:16

@ravon: Az autóversenyes pálya tök dedós. A trükkje annyi, hogy előtte az autószalont tudd le, szállítsd le az összes kívánt autót, így megkapod a Hotring Racer-t. Ez a leggyorsabb kocsi a játékban. A verseny előtt leparkolod az Y-kereszteződésben, és átülsz... pillanatok alatt le lehet előzni az ellenfelet.

Pene 2012.05.25. 02:22:23

Van annak már majd két évtizede, hogy jegyzeteltem papíron :)

Volt egy játék, amiben talán hangyákkal kellett sima és speciális dominókat mozgatni, majd a végén egyet meglökve várni, hogy ledől-e az összes. A játék címére sajnos nem emlékszem, de talán "Ants" volt (bár az is rémlik, hogy z-vel kezdődő neve volt a játéknak:D). No, ebben a pályák kódjait jegyzeteltem serényen. Illetve ugyanezt tettem Dyna Blasternél. Win 95 óta már csak a Notepad pörög, az asztalon egy állandó .txt-vel.

Jaaa, meg talán még van egy játék, amiben a különböző térképek/barlangok alaprajzait vetettük papírra öcsémmel: Excelsior a neve, ilyen 2d-s, felülnézetes, ősöreg, mászkálós, aprítós, szintlépős szerepjáték.

Elakadni meg sokszor elakadtam:

Might and Magic VI-ban többször is (de a Lily-féle PC Gurus leírás segített:D);
Warcraft 1-ben talán a 4. pályán (amikor egy kis erdőrésen jön keresztül az összes ellenfél időszakonként);
Lost Vikingsben sokszor;
a Tomcat-féle Revenge on schoolban az igazgató előtt stb.

ravon 2012.05.25. 03:17:30

@Reactor: Pont annyit foglalkoztam anno az autószalonnal, mint a vezetéssel meg úgy az autókkal általában. Nem ez a része tetszett a játéknak.Azért kösz, de mai fejjel már nem játszanám végig. De mint írtam, megoldottam a magam módján. ;)

FeroxX88 2012.05.25. 03:42:47

egy Desert Strike nevű helikopteres SNES játékban akadtam el.. egy pálya megcsinálása egy huzamban tartott vagy 30-40 percig.. és a 3. pályán sosem tudtam átverekedni magam :S :S :S :S

paraszgyerek 2012.05.25. 04:36:13

Jegyzetelés: King Arthur I, a labirintusos-lapozgatós rész.

Elakadás - szintén King Arthur I . Nem bírtam rájönni melyik ponton lehet "megakasztani" a scriptelt eseményeket hogy fel lehessen tápolni a sereget. De meglett, végigtoltam, boldog ember vagyok :-)
Ezzel rokon értelmű, de ennyire nem kemény elakadásom volt az Imperium Galactica 2-vel amikor megjelent a Krahen flotta...

Bobby Newmark 2012.05.25. 07:03:21

Én a mai napig rendszeresen játszom olyan játékokkal, amikhez jegyzetelni kell/érdemes.

Aloha 2012.05.25. 07:18:32

A jegyzetelés legutóbb talán League of Legends-ben, hogy milyen sorrendben kell megvenni a tárgy upgrade-ket, hogy menő legyek. (Nem lettem.)
Wizardry VII-hez egy barátomtól kaptam kockás papíros, színes ceruzával rajzolt (!) lepedőket.

Az elakadásra két emlékezetes "élményem" van. C=64-en a Secret of the Silver Blades-t soha nem sikerült végigjátszanom, mivel kishazánkban az emberek 99%-ának olyan verziója volt belőle, ami valahol lehalt. Éveken keresztül őrizgettem a mentett állásaimat a jégóriások világában, hátha sikerül szereznem egy működőképes verziót. Aztán sikerült! Remegve mentem tovább és fél óra játék után kiderült, hogy az a változat tíz kanyarral arrébb fagy le véglegesen :(

A másik ilyen a Wizardry VIII. második végigjátszása volt, tetőtől talpig kioptimalizált csapat és egyszerűen nem tudtam továbbjutni, mindent megcsináltam, csak éppen programhiba miatt nem jelent meg az NPC, aki továbbengedett volna. Fórumokat túrva kiderült, hogy más is így járt, ami persze annyira nem vígasztalt.

"Rendes" elakadás rengeteg volt, az Aztec's Challenge totális fail volt számomra, az ELITE-t pedig azért hagytam ott, mert 10-ből 9-szer képtelen voltam dokkolni. Nem véletlenül kerülöm az arcade játékokat :)

Sonka Nery 2012.05.25. 07:48:09

Emlékeim szerint a Commodore-korszakban szinte végig, az összes szöveges kaland játékot ami játszottam, aztán Finders Keepers, Mercenary, Total Eclipse, stb..
Emlékezetes elakadás most nem ugrik be, de volt szép számmal az tény.

Mad Mind 2012.05.25. 08:09:03

@Stöki:
A Tentacles-ben, minden tök logikus volt a maga kifacsart módján. :)

Terézágyú 2012.05.25. 08:18:46

Elakadás:
NOLF 1: amikor be kell surranni az irodaházba, és ki kell iktatni a riasztót, de ha akárki meglát, akkor véged (lőni tilos!) - na azt sose tudtam megcsinálni. Van a NOLF1-ben egy másik ilyen lopakodó pálya, de ott azért lehet fegyvert használni, na ott is nagyon nehezen mentem át...

A másik ilyen volt, amikor az űrállomáson leszakad a lift, és valami egy-két perc alatt fel kell másznod a liftakna falán, és megmenekülsz. Na én ott a "ugrás a következő pályára" kóddal menekültem meg :-/

Terézágyú 2012.05.25. 08:23:20

Ja és még egy, végleges elakadás:

Hitman2: valahol a harmadik pályánál vettem észre, hogy rögtön az elején fel kellett volna vennem azt a gyilkoló drótot, és azzal öldösni szép csendben az oroszokat - de nekem fogalmam sem volt róla, hogy ilyen is van, a távcsöves dragunovval szaladgálni meg nem volt pozitív...

Na, ott abbahagytam az egészet, és azóta se vettem elő újra...

ElPadre 2012.05.25. 08:33:15

neverhood. nagy elakadás legutóbb ott. hát igen, nem játszom túl sokat...

ElPadre 2012.05.25. 08:35:17

és ilyenkor keseredek el nagyon. xbox live arcade? hát ezzel sem fogok játszani, pedig ez még érdekelt is volna. :(

Joga 2012.05.25. 08:40:20

@ElPadre: Talán lesz PC verzió belőle.

Luxa · http://blog.luxa.hu 2012.05.25. 08:43:02

@Aloha,: @-Adam-: Nekünk tesómmal (kicsit összefolynak a dolgok már, hogy pontosan ki jött rá) talán hónapokba került az, hogy talán PC Guru leírása az Isle of Cryptsen az egyik műveletet úgy írta le, hogy "egy kis intermezzo a Jewel of the Sunnal". (Érdekes, hogy a neten fellelhető amigás leírásban ez a rész már ki lett fejtve: az egyik térkép ad tippet arra, hogy kell csinálni...)

B-Bird 2012.05.25. 08:53:18

1, Mean Streets (nyomozás közben megszerzett nevek, majd hozzá a címek)
2, Minecraft, nem találtam meg a pálya végét... :-) (amúgy a Vietcong -ban egy rókalyukban bolyongva, mikor egy mélyebb szintre zuhantam és ott labirintus volt, valamiért ott nem vált be a tarts mindig jobbra trükk)

G_Norton 2012.05.25. 08:56:28

@ravon: Jaja, mintha kvázi kinevetne a játék, hogy nem megy.:D Érdekes, hogy a Jedi Academyben egyik puzzle-nél sem volt probléma.

A Malibu klub autóversenyét viszonylag könnyű megcsinálni, elsőre talán sose megy, de nem problémás. Ellenfelünk egy gyökér, sok tereptárgynak nekimegy, mi meg ha ügyesen vezetünk, be tudjuk húzni a futamot.:) Nekem pl sokkal nehezebb a kishelikopterrel a bombákat szállítgatni az építkezésre, és még kalapáccsal próbáltak verni a munkások... Számítógépen kész rémálom, aztán rájöttem, hogy át kéne állítani az irányítást helikopternél. Utána egy istennek éreztem magam.

PGriffin 2012.05.25. 09:10:38

Jegyzetelés: Nem tudom melyik volt az utolsó, de a legemlékezetesebb az nekem is a Neverhood egeres feladványa volt, és a Sanitarium táblás szórakosgatása (erre a játékra emlékszik még valaki?)

cyd 2012.05.25. 09:22:15

Jegyzetelni? Talán a Stonekeep.
Elakadni? Bármiben, még flashjátéban is. Kazuár-e vagyok?

killercsiga 2012.05.25. 09:26:16

A Gabriel Knightban a botswanai naptemplomban akadtam el, mikor felélednek a zombik. Az utolsó előttin az istennek se tudtam átmenni, végül utánaolvastam. Kiderült, hogy egy kicsit közelebb kell elmenni a zombi mellett, mert akkor Gabriel átslisszol a kezei között. Én mindig messziről próbáltam kerülni, de olyankor a főhős megállt és hiába kattintgattam utána, szépen bevárta a zombit aki kibelezte. :/
Jegyzetelni meg legutóbb az Arcanumban, mert az in-game naplója nem túl hatékony.

Charlie Brown 2012.05.25. 09:34:32

1: Underwurlde :D
2: megszámlálhatatlan

@Pene: Oh, Pushover, de jó kis logikai cucc volt.. Sokat toltam.

BuXY81 2012.05.25. 09:36:10

Jegyzetelés? Zak McKracken az emlékezetes volt. Melyik kis feladat melyik helyszínekkel oldható meg, honnan hova lehet repülni, krétarajzok, labirintusok...
Nemrég újrajátszottam a Future Wars-t, mert anno az én verziómat khm nem lehetett végigjátszani... Ott van a végén egy szűk időlimites kis labirintus, ahhoz jegyzeteltem.

Elakadás...
- NFSU2, simán ment az összes pálya, kivéve a legutolsót, amit vagy ötvenszer megpróbáltam. Azóta sem foglalkoztam vele.
- Meg az általában 5 perc alatt végigtolható room escape-ek, amiket "point'n'click"-nek hazudnak, de gyakorlatilag kőkemény pixelhunting. Google, walkthrough. :(
- Maniac Mansion: A korabeli leírások szerint ott van a ház előtt egy tekercs film. [25 év múlva] Na persze, bizonyos karakterrel, bizonyos tevékenység és dialógus után ("valahol elhagytam a terveket") hirtelen megjelenik az object. Ráadásul csak a Bernard-os végigjátszásokat ismertem, mert a postára adáshoz szükséges borítékot csak feltépni tudtam, humánusan felnyitni nem. Ja és jé, Dave is meg tudja szerelni a szakadt vezetéket?

Savior 2012.05.25. 09:44:28

Legutóbb az Aquariában, hogy megfejtsem az ABC-jét. Mondjuk nem volt olyan nehéz, csak sokszor kellett ki-belépni a játékba, mivel a főmenüből ki lehetett következtetni egy csomó karaktert, de túl gyorsan átváltott latin betűkre, egyszerre csak 1-2-t lehetett lekapni. :)

Előtte Star Control 2, Calc táblázatban vezettem a kereskedőtől vett + egyéb infókat, illetve, hogy melyik bolygót érdemes bányászni. Régebben kockás füzetbe sok mindent, Bard's Tale 3, EOB, de a legemlékezetesebb a Wizardry 7, amiben egyrészt hiába volt térkép, az nem jelzett ki mindent (+ még skillként is fejleszteni kellett), másrészt annyi pletyka volt (melyik NPC hol jár, stb), a riddle-kről nem is beszéve, hogy egyszerűen kötelező volt. Hát igen, a régi szép idők... :)

Pene 2012.05.25. 09:53:46

@Stöki: @Carlie Brow: ez az! ennyit az emlékeim pontosságáról :)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.05.25. 09:53:57

Elakadni? rengetegszer, a legdühítőbb, amikor úgy látszik, valami bug miatt nem tudsz továbbmenni - mindent megcsináltál, ami a leírásban (CoV, Guru - papíron!) benne van, de mégsem tudsz továbbmenni.
Ilyesmi miatt hagytam félbe az Alone in the Dark 1-et is, vagy újabban a Clock Tower 2-t PS emulátoron (pedig baromi hangulatos volt a skizoid főhőssel)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.05.25. 10:00:18

Ja, és egy emlékezetes jegyzetelés volt, amikor az Another Worldben elkezdtünk kitartó módon random négybetűs kódokat kipróbálgatni, amire különböző játékállások jöttek be - volt egy terjedelmes listánk róla :-)

nemecsek ernő áruló 2012.05.25. 10:25:36

@ravon: Elakadás: Vice city - építkezés, játék helikopterek, bombák; napokon át szenvedtem csak azzal az egy küldetéssel... Aztán néhány hónappal később kicsit szűken, de elsőre megcsináltam...

San Andreasban volt egy-két játékrepülős küldetés még, nem emlékszem a részleteire, talán San Fierroban lakik a megbízó csóka azt hiszem, gyűlöltem az irányíthatatlan kis mocskokat. Aztán mikor GamePadra váltottam, már nem volt olyan nehéz.

Harlek 2012.05.25. 10:40:55

The Daedalus Encounter

'95-ös játék, élőszereplőkkel (!), rengeteg jópofa fejtörővel. Voltak kellemes logikai játékok, néhány point&click lövöldözés zűrlényekre, illetve ahol nekem ugye a térkép rajzolgatás kellett: egy bizonyos pontos bejutunk az idegen űrhajó szervízalagútjaiba, amik abszolút ugyan úgy festenek és össze-vissza botorkálva órák alatt se lehetett kijutni. Ráadásul több szintje volt, úgyhogy az első térkép próbálkozásomat kudarc kísérte. :)

Arilian 2012.05.25. 10:45:12

Wizardry 7, 20 oldalnyi jegyzettel

elakadás számtalan volt, EOB2 WIZ7 nekem is szerencsére a koordininátákat mindig egyszerű volt a saveben megtalálni.

Brosi 2012.05.25. 10:46:40

Kyrandia 3 talán, vagy melyik rész. Amikor ha megetted a második almát a büdös életben nem jutottál tovább és kezdhetted előlről az egészet.

kyanzes (törölt) 2012.05.25. 10:47:38

Legemlékezetesebb elakadás: pongban nem tudtam, hogy lefelé vagy felfelé mozdítsam az ütőt.

LoverCase 2012.05.25. 11:11:48

@rognork:

looool

Velem Half-Life 2-ben volt az, hogy nem jöttem rá, hogy a buggy-nak van egy turbó módja.
Ezért a bogaras részen nem tudtam átugrani a felrobbantott hídon/úton.
Pár óra alatt sikerült a buggyt fellökdösni gravity gunnal a dombtetőre ahol az út folytatódott(gyalog fel lehetett jutni oda, habár nem könnyen)

TakerOne · http://www.taker.hu 2012.05.25. 11:12:00

Jegyzetelni legutóbb Uplink, nevek, adatok, jelszavak, de fél óra alatt meguntam.

Amúgy a játékok 80%-át megunom, mielőtt végigjátszanám, de most eszembe jutott, hogy a GTA Vice City-t nem önként és dalolva hagytam abba, hanem komoly bosszúsággal, amikor a hidroplános szórólapszórós küldetést tökéletesen képtelen voltam megcsinálni. Nyilván kis kitartás kellett volna még, de akkorra elfogyott (ha ahogy olvastam itt a kommentek között, abban volt az RC helikopterrel az építkezésre bombákat szállítós küldetés, akkor már tudom is, hogy mi fogyasztotta el a hidroplánra a türelmemet teljesen:)

B-Bird 2012.05.25. 11:40:32

Amúgy nagyon régen volt egy Asterix: Operation getafix c. alkotás.
Nekem még magyarosítva is volt (az akkori időkben ez ugye nem nagyon volt divat még)
De így sem tudtam rájönni, hogy mit-hogy-merre. Ok, hogy az ember összeszedte a varázsitalhoz a hozzávalókat, de a római táborba nem tudtam 2 képernyőnél tovább haladni. Mi volt a feladat, hogy lehetett tovább jutni?

Verghaust 2012.05.25. 12:13:56

konkretan mult heten jegyzeteltem utoljara mert a Legend of Grimrock hardcore modban nem rajzol terkepet, igy nem marad mas csak a kockas papir.

moli 2012.05.25. 12:14:47

@elektronik: papirra? mert az volt a kerdes.

The Void 2012.05.25. 12:27:55

1. Utoljára a Neverhood cirkalmas karaktereit és a hozzájuk kapcsolódó rengeteg dolgot véstem papírra, az az ajtónyitós móka (ahol nem csak a jelek sorrendje számított, hanem az is, milyen hanggal jelentek meg), meg a giga memóriajáték (ami után plusz nem várt övön aluli ütés volt, hogy egy későbbi feladványban tudni kellett, hogy melyik figurából mennyi is volt a táblán) több ceruzahegyembe került... :)

2. Ha kalandjátékról beszélünk, akkor a Rent-a-hero volt a legaljasabb, főleg a kalózok zászlaja a bokor alá rejtve, ott azért kissé elküldtem echte deutsche barátainkat melegebb éghajlatra.

Egyébként még '95 táján volt egy nagyon durva, több napos elakadásom a Tie Fighterben (igen, a szimulátorban, bár tegyük hozzá, hogy 10 éves voltam), az egyik küldetésben meg kellett védeni egy halom konténert egy assault gunfighterrel (asszem így hívták, volt pajzsa, egy pár lézer, 1 pár ionágyú, könnyű rakéták volt a felszerelése), csak baromi messze kezdtél tőlük és mire odaértél normál tempóban szétlőtték őket, ha felcsavartad a motort, akkor odaértél időben, csak nem maradt pajzsod és fegyver energiád se, amik nélkül kissé problémás dolog űrharcot folytatni A- és X-wingek ellen. Na ott vért izzadtam...

Frissebb élmény volt a Half-Life 2-ben Nova Prospectben hard fokozaton az a rész, ahol 3 turret-tel kellett bevédened magad és jött rengeteg katona random bekúrálva melléd néhány piros fényű csipogós szeretetcsomagot. Na az se volt 2 perc, mire azon túljutottam.

NagyH · http://katpol.blog.hu 2012.05.25. 12:38:50

1) Jegyzetelés: Mass effect 1. Ha nem volt elég magas electronics vagy decryption skill egy tároló feltöréséhez, azt felírtam, hogy később vissza tudjak menni.

2) Elakadás: Fallout 1, a maga idejében. Ha valaki emlékszik, Boneyard-ban a Followers of the Apocalpyse könyvtárának pincéjében volt egy ghoul, aki amellett, hogy elmesél egy-két érdekességet, ad egy küldetést is, hogyaszondja keresd meg a Children of the Cathedral kémjét a Followers soraiban. Ide-oda rohangáltam a két helyszín között, mindenkivel beszéltem oda-vissza, de senki még csak nem is utalt a dologra. Évekkel később tudtam meg, hogy azt a questet kivették a játék végleges verziójából, csak az eleje maradt benne véletlenül. Ekkor megnyugodtam, hogy csak nem én voltam a hülye.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2012.05.25. 12:52:41

Utoljára a csodálatos magyar fejlesztésű Időlabirintus nevű C +4-es játékhoz készítettem jegyzetet, méghozzá Ico nem alkoholos filccel a tévé képernyőjére, hogy tudjam, hogy az egyszer felvillanó aknamezőn hol kell átvezetnem a kis idióta kétbites partizánomat.

Llychllyn 2012.05.25. 12:58:50

Szintén DoTT, még az ősidőkben (volt hozzá leírás egy 576kbban talán), Broken Sword (még úgy is, hogy neten is voltak megoldások - de a 2-ben úgy elakadtam, hogy azóta se jutottam tovább, még úgy sem, hogy a neten megtaláltam a jó megoldást, azóta is bugra gyanakszom:)).

A későbbiekben meg Morrowind és Oblivion - melyik képességhez milyen skillek tartoznak, illetve mit kell fejlesztenem a szintlépéshez. Ez utóbbiban már segít egy mod, ami helyettem jegyzeteli, hogy mit fejlődtem:)

Idegrohamot meg a Gabriel Knight 3-tól kaptam (nagyon csúnya ős-3d-s grafika, de szokás szerint kiváló történet), amikor álbajuszt kellett szerezni a Harley bérléséhez. Na, akkor próbáltam meg mindent úgy, ahogy Stöki a DoTTban...:)

Ganésha (törölt) 2012.05.25. 12:59:11

A pc elvárás jegyében én az árpádsávos világítótoronynál akadtam el, és ezt most lejegyzetelem.

Keke · http://gyorokutca26.blog.hu 2012.05.25. 12:59:22

Jegyzetelés: Desert Strike, azokon a pályákon ahol nem volt térkép és nem lehet tudni hol van ammo meg fuel.

Elakadás 1: Broken Sword 1: Írország amikor a pasast ki kell kergetni a kocsmából hogy elüsse az autó az utcán.

Elakadás 2: 3 koponya: sokszor elakadtam benne

moli 2012.05.25. 13:51:49

@jusplathemus: hallod, ez nem ecceru jatek. en csak a monkey ball-al meg a kororinpa-val szorakozgattam

Sheepy433 2012.05.25. 14:30:16

jegyzeteles: neverhood, egeres feladat:)

devDavid · http://blog.hu 2012.05.25. 16:40:16

Maffia c. játékban az autóverseny. lehetetlennek tartom mai napig!

Johnfive 2012.05.25. 17:30:25

Newcomer pár éve emulátoron. Annyira eltévedtem az első labirintusokban, hogy muszály volt térképet rajzolni. És persze, ha nem ügyeltem, hogy a lehető legrövidebb úton jussak el A-ból B-be, akkor simán kivéreztettek a random ellenfelek. ;)

JonC 2012.05.25. 19:36:43

jegyzetelés: legutóbb a Machinariumban az óratoronynál firkantottam fel pár hieroglifát egy papírra kb. fél éve. amúgy multi FPS-ekhez a mai napig tartok egy billentyűzetkiosztást szem előtt, hogy az általam bebindelt parancsokat (medic! és társai) gyorsan meg tudjam nézni, ha már a memóriám ilyen szar.

elakadásügyileg pedig legutóbb talán szintén a Machinarium szivatott meg, az épület oldalán közlekedő benzinmotoros lifthez mentem vissza (ahonnan a rabként tartott szakácsrobot segítségével benzincsövet lehetett szerezni az ablakon keresztül), ugyanis másodszorra már nem mozdul sehova, nincs benne nafta. legalábbis nekem így jött le :)

emlékezetes volt - a már említett - Mafia 1-es autóverseny is, bár ha ráéreztél a kanyarokra már marha egyszerű volt megnyerni.

TakerOne · http://www.taker.hu 2012.05.25. 21:19:07

@B-Bird: Húúú, amikor én azzal játszottam, még nagyon kicsi voltam, csak azt élveztem, hogy Asterix-szel bolyonghatok az erdőben, és nem igazán értettem, hogy mit kell csinálni, de egyszer, egyetlen egyszer bejutottam a római táborba, amit soha többé nem tudtam megismételni :D Olyan volt, mint valami álom, abban sem voltam biztos, hogy megtörtént :D

Reactor 2012.05.25. 21:31:35

Sajnos rengeteg olyan játék van, ami programozási hiba miatt végigcsinálhatatlan, és akármit csinál az ember, nem fog továbbjutni. Nézzünk meg párat:

- King's Quest 3: ahogy már írtam, a varázsló laboratóriumában amikor a macskasütit akarom kikeverni,van egy mondat, amit semmiképp se fogad el a játék. De a viharkeltő varázsitalnál is van ilyen, szóval nincs mese, ott csalni kellett.

- Asterix: Sose lehetett kikeverni a löttyöt, hiába volt meg minden amit a varázsló kért, vagy felrobbant, vagy mérgező gőzök szálltak elő belőle. Nemtudom hogy ez valami programvédelem-e, vagy tényleg ennyire a véletlenen múlik, de onnan nem lehetett továbbjutni.

- Airball. Minden irányban lehetetlen termek, képtelenség átjutni rajtuk.

- Bad Street Brawler. Csal a játék, méghozzá olyan mértékben, hogy fizikai képtelenség továbbjutni rajta.

- Arkanoid. Ez is csal, itt viszont én is vissza tudtam csalni, és végigvittem a játékot. Na az utolsó főellenségről nem mondok semmit...inkább végigviszem a Vice Citys küldetéseket ötszázszor mint azt mégegyszer...

- Arkanoid 2. Ugyanaz, csak már a 17. pályán "sikerült" meghalni...

- Volfied. A 13. pályától irracionálisan nehéz lesz a játék. Kiszámoltam: ha NAGYON óvatos vagyok, akkor is 12 életem kéne hogy legyen, ehhez képest 4 életem van...

- Moonwalker. Nem tudok mit mondani rá, nézzétek meg freddyD idevágó "Rossz PC játékok" epizódját. Mondjuk ez a játék abszolút nem imádnivaló.

- Oroszlánkirály utolsó pálya. Közben is voltak böszmenagy ökörségek a játékban, de jellemzően az utolsó pályán akadtam meg. Képtelenség Zordont megölni.

- S.C.Out utolsó pályája. Ez annyira elképesztően bonyolult, hogy nem lehet átlátni.

- UGH! utolsó pálya. Hamarabb fogy el a kaja mint az utasok.

- Lemmings. A "Taxing" fokozat második pályáján nem jutottam túl.

- Stone-age. A 36. pályán túl sose jutottam.

- Push-over. Ez is brutális nehéz játék lehet, de ennek a koncepciója se valami fényes...

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2012.05.25. 22:13:55

@Reactor: Stoneage-et, Pushovert magamtól végigtoltam anno, mindenféle segítség nélkül, brutális jó élmény volt mindkettő. Volfied dettó ment örökélet nélkül, pedig nem vagyok egy reflexbajnok. Szóval nem igazán értek egyet veled több pontban.

G_Norton 2012.05.25. 22:23:08

Áhh, ma jöttem rá huszadjára, hogy micsoda emberfeletti skill kell a Mohaa Breakthrough végigjátszásához.

Már a legutolsó pályáig is kínszenvedés volt eljutni, sőt már az első küldetés is néhol emberfelettien nehéz tudott lenni, kivéve akkor, ha már reflexből lő oda az ember, ahonnét biztosan jön a gonosz német. De ami a leguccsó pályán van... Völgyben elrohanni, miközben a fél Wehrmacht akar széjjellőni bal oldalról, aztán egy romos valaminél lejutni a katakombákba (már ott is sikerült felcsesznem az agyamat, mert először azt hittem, hogy tartani kell azt az egy darab falat, és jön vagy féltucatnyi tank). Eljutni a templomig, közben mindent ölni, ami mozog, végül ott adtam fel, amikor meg kellett akadályozni, hogy a rádiótornyot felrobbantsák. Nincs az az ember, aki olyan gyorsan és pontosan tud lőni... Na jó, olyan ember sincs, akit háromszor kupán lőnek, és csak megrázza a fejét. Fura, mert a Spearheadet nehezebbnek tartják páran, azt meg elsőre sikerült megcsinálni.

Wertzui 2012.05.25. 22:43:08

@Reactor: Áh Recator, ezt látnod kell, valaki végigvitte az Airballt:
www.youtube.com/watch?v=qWcwkb7vmDE
és zene is van, csak elfelejtették átportoni PC-re.

Wertzui 2012.05.25. 22:59:31

@Reactor: Mondjuk lehet, hogy a PCs verziónak is van zenéje, mert támogat mindenféle oyan hangkártyát, amiről azelőtt még nem is hallottam, csak azokat sajnos nem is tudom kipróbálni/emulálni

2012.05.25. 23:20:25

1. valamelyik gba castlevania, asszem a harmony of dissonance
2. tomcat féle revenge on school - kolompai edömér iskolaigazgató legyőzése

amúgy furcsák ezek a retro cuccok widescreenben:P

2012.05.25. 23:23:03

na nyomtam egy commad-f-et a "school"-ra. örölök hogy nem vagyok egyedül kolompai edömérrel. meg szerintem még sokan, csak nem vallják be :P

BobaFett 2012.05.26. 12:38:32

Én utoljára a Larry 1 VGA remake-en jegyzeteltem. mégpedig az elején a válaszoknál, mert -legalábbis az én verziom- nem volt alt+x-ezhető :)
Mamár idő híján bele sem kezdek olyanba amin jegyzetelni kéne, így valószínű ezis kimarad :(

Dukefazon 2012.05.26. 15:40:33

Kicsit SuperPaperMario utóérzetem van így elsőre...

2012.05.29. 10:01:13

Jegyzetelés: KotOR 1-2, Deus Ex 1, Diablo 2 (már nem, vannak .doc-jaim) - imádom mindet! :DDD

Elakadás: SoF 2 - valammi Szibériás pálya, lent van a bázis egy szakadékban (kráterben?), le kéne jutni oda, csak nemtom, hogyan. Ráadásul véletlenül (nem tudtam, mi az) telepítettem mellé a PunkBuster nevű FASZSÁGOT, így még cheatelni sem tudtam. Azóta is kerülöm, mint a friss kutyaszart, Far Cry 1-nél sajnos, szintén belefutottam...
Vice City: motorcsónakos baszakodás Lance Vance-el, egyszer ő vezet, én lövök (ez a jobbik eset), aztán fordítva. A motorcsónak IRÁNYÍTHATALAN!!! Abba is hagytam a VC-t, cheat szart sem ér.

Din Serpahis 2012.05.30. 11:26:59

Elakadás: Wizardry 7, Rattkin Ruins - amikor a boat map-ért kell lemenni, és be kell állítani a karokkal a víz folyásirányát, na ott kb két hónapig szopódtam

Aztán elég sokáig nem jöttem rá, hogy a Savant főhadiszálláson elő kell hívni Vi Dominát, na az is szép kis elakadás volt.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2012.06.01. 09:12:12

Elakadás: Error 37 pár órára számít? :D Mert bizony emlékezetes, hogy a hype, a legendák szerint a Blizzard mindig tökéletes, de ugye minden nap van ilyen elakadás... Amúgy elakadni sok játékban lehet, a Wizardry 7 is eszembe jut (Meg a 6 is), az újabbak közül GTA: San Andreas.

Papír alapú jegyzet: Időnként előfordult Flight Simulator X -nél is :) Saját is, meg "megszerzett" jegyzetek is :)

Robb20 2012.09.03. 15:22:16

@ravon: @Reactor: Az a verseny csalás és Hotring Racer-es trükközés nélkül is pofonegyszerű volt, van annál bőven nehezebb küldetés is a Vice City-ben, de elakadásra egyik sem alkalmas sztem.

Robb20 2012.09.03. 15:49:45

@BuXY81: Nem az NFSU 1-re gondolsz inkább? Mert a 2 vége inkább vicc kategória, jóhogy nem vertem kört arra a nyomira. Az 1-ben vmi csaj volt a főmufti és akármilyen jó verdád volt és akármilyen jól vezettél a végén mindig csak úgy elhúzott melletted, mintha rakéta lenne a seggében. Úgy tudtam megverni, hogy a hülye belement a forgalomba, amúgy kb. esélytelen lett volna :D

Robb20 2012.09.04. 15:28:04

@Selkath - Nightwish rulez!: A motorcsónak frankón irányítható, nem értem annál hogy lehet elakadni, egyáltalán nem nehéz.
süti beállítások módosítása