HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

A Sony nem kért bocsánatot a semmiért

2011.12.21. 20:45 Tyl3r

Nincs egy hete, hogy Japánban megjelent a Playstation Vita, a Sony új kézikonzolja. Hogy ki ő, honnan jött, mit tud és mire lesz jó, arról egy másik, terjedelmesebb cikkben fogunk értekezni. Most koncentráljunk csak arra az apróságra, hogy egyesek szerint a handhelddel akadtak kisebb-nagyobb problémák, amiket a Sony egy firmware-frissítéssel és egy bocsánatkéréssel orvosolt. Az esetről a BBC-hez hasonló pletykalapok is beszámoltak.

Mindez nem is lenne említésre méltó; elvégre első szériás gépeknél előfordul az ilyesmi, és ha egy rendszerfrissítés kihúzza a méregfogat, utána a bocsánatkérés is jobban esik. A Sony azonban közölte, hogy eszük ágában sem volt bocsánatot kérni. David Wilson, az SCE UK PR igazgatója szerint nem érdemes hivatalos bocsánatkérésnek tekinteni azt a rövid közleményt, ami a Sony hivatalos (japán nyelvű) oldalán jelent meg, az csupán egy hangyabokányi léccineharagudjatok, ami csak az érintetteknek szól.

Összegezzük: a felhasználók hibákat észlelnek, a cég villámgyorsan javítja őket, és megüzeni, hogy bocs. Felmerülhet kifogás ezzel kapcsolatban? A világon semmi - példaértékűen kezelték a helyzetet. Erre mi történik? Megjelenik a közösségi kapcsolatokért felelős munkatárs, és közli, hogy kuss, mi így szállunk le a bicikliről. Meggyőződésünk, hogy az unortodox lépés elképzelhetetlen mértékben fogja javítani a cég renoméját, és mindenkit azonnali gépvásárlásra ösztönöz.

28 komment

Címkék: pr reklám sony playstation

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr503481658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valandil 2011.12.22. 12:21:03

Amit a Sony az elmúlt években produkál, az tökéletes példája az "Így ne!" módnak.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2011.12.22. 12:24:14

"Az esetről a BBC-hez hasonló pletykalapok is beszámoltak."

Ez üt. ;-)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.12.22. 13:10:58

Azért vannak próbálkozások a Sony részéről is.

A SOE (a sony játékfejleszője/kiadója) például kifejezetten közvetlen hangot ütött meg a Planetside2 fejlesztése közben.

De azért a cégcsoprtnak van még mit tanulnia a fentiek szerint! :) Hülye angolok - angol hülyék, és ő van a PR-igazgatói székben...

K0vasz 2011.12.22. 13:29:36

Azt nem értem, h ha ennyire nyilvánvaló a hiba (már a menüben lefagy), akkor azt h a picsába nem veszik észre?? Vagy a kész terméket senki se vette a kezébe a cégnél?

Adani 2011.12.22. 13:50:39

Tényleg az agresszív kismalac féle viccre hajaz a történet.

Nem is értem az egészet, hiszen alap dolog, hogy az ügyfélnek ,aki megveszi a szarjainkat és belőle élünk, na szóval neki mindig igaza van. Akkor is igaza van ha amúgy nincsen, legalábbis azt kell hinnie. Ha az ügyfél a hülye akkor azt nem mondjuk meg, hanem mondunk egy bocsit meg, hogy szankciói lesznek, megkeressük ki hibázott és elővesszük. Ha pl. habzó szájjal tárcsázza a telefont forróra, mert nem megy a gépe, amit vett aztán kiderül, hogy a konnektorba nem dugta be akkor is.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.12.22. 14:20:56

Régebben a PR-igazgató is normális ember volt, csak aztán kapott egy nyílvesszőt az agyába.

Komavary · http://orokorom.freeblog.hu 2011.12.22. 15:36:46

"Összegezzük: a felhasználók hibákat észlelnek, a cég villámgyorsan javítja őket, és megüzeni, hogy bocs."

Bocs, tényleg nem üzente meg.

Azt üzente meg, hogy bocs, ha nem tudunk rögtön válaszolni.

David Wilson meg azt mondta, hogy nincs olyan általános hiba, amiért bocsánatot kellett volna kérni.

És igen, a BBC címe is összemossa a két ügyet, jó bulvárlap módjára. (Érdemes egymás mellé tenni a címet és a cikk konkrét bocsánatkéréses részletét.)

Sanosuke 2011.12.22. 19:30:02

eddig azt hittem a japánok, tiszteletre méltó emberek nem olyan kapitalista parasztok mint az amcsik.

ezexerint átvették ezt a stílust.

algi 2011.12.22. 19:59:18

@Sanosuke: Az megvan, amikor a cunami után "bekiabáltak" a miniszterelnöknek a fedél nélkül maradtak?

Sanosuke 2011.12.22. 20:29:47

@algi: nem.

mi történt akkor ?

algi 2011.12.22. 21:49:01

@Sanosuke: Sokak maradtak fedél nélkül, és ilyen nagy csarnokokban szállásolták el őket. A nép elégedetlen volt az állami segítséggel, és a hír szerint amikor a miniszterelnök ellátogatott hozzájuk amolyan terepszemlére, "bekiabáltak neki."

Ez a következőképp nézett ki: egy középkorú férfi tisztelettudóan, vigyázzállásban megállt a miniszterelnök előtt, a miniszterelnök pedig megállt, hogy végighallgassa a mondandóját. A fordítás szerint valami ilyen hangzott el (egyébként határozott hangon, ahogy a szamurájokhoz illik): "Tudjuk, hogy mindent megtesznek értünk, de ez nem elegendő." Erre a miniszterelnök: "Igen, elismerem, hogy teljesíthetnénk jobban is, ezentúl még inkább fogunk igyekezni." Közben persze hajlongással kifejezve egymásnak a tiszteletüket.

Na, ilyen, amikor a japánok elégedetlenek, és bekiabálnak a miniszterelnöknek.

Toalettduck 2011.12.22. 22:48:48

Kicsit off:

Van egy macbook pro-m nagyjából a félmillás árkatergóriában mozgó dologról beszélünk igen. Na most jött egy frissítés ami hazakúrta az alaplapot kb 2-3 hónapja semmi fejlemény ezzel kapcsolatban az apple pedig nem hajlandó javítani mert alaplap frimware hiba, na ehhez mit szóltok?

taleskenis 2011.12.22. 23:27:18

Már megint japánkodnak! :) Nem kér bocsánatot, mert az szégyen, és nyilván sértő is bocsánatkérést feltételezni. Lehet hogy nem véletlenül hívják vitának?

Viszont nagyon ütős lett. Gyorsabb a 10 éves gamer PC-knél. Már a hordozható gépekre is lehet szép játékot írni. Carmack is arról beszélt, hogy jöhetnek rá a PS3 címek.

www.youtube.com/watch?v=NxFdsEtr-TY

6:30-tól beszél a Vitáról.

@Toalettduck: Én írnék egy részletes levelet a fogyasztóvédelemnek.

KJ4prez 2011.12.23. 05:50:05

@Adani: az ügyfelet rá kell tudnod vezetni arra, ha hibázott, különben a termékkel kapcsolatos elégedettsége fog romlani.

(az meg, hogy a konkrét poszthoz ennek semmi köze, egy másik kérdés :D)

KJ4prez 2011.12.23. 05:50:05

@Adani: az ügyfelet rá kell tudnod vezetni arra, ha hibázott, különben a termékkel kapcsolatos elégedettsége fog romlani.

(az meg, hogy a konkrét poszthoz ennek semmi köze, egy másik kérdés :D)

KJ4prez 2011.12.23. 05:50:47

a blogmotor meg kérjen elnézést :D

Toalettduck 2011.12.23. 12:39:19

@taleskenis: Igen gondolkodtam már rajta, csak az a kérdés hogy le tudják-e zúzni az applet.

bullseye 2011.12.23. 18:32:26

Azért az is számíthat, hogy egy hivatalos bocsánatkérés felhasználható a bíróságon. Persze ezt szebben is megoldhatná valaki, hogy kérjen is, meg ne is, de pont a PR igazgató?

moli 2011.12.25. 14:58:48

@Luxa: nagyon rossz ez a cikk. alapjaiban nem erti a lenyeget es ugyanolyan szelsosegesen mukodeskeptelen vilagot ir le, mint ami ellen harcol.

Luxa · http://blog.luxa.hu 2011.12.25. 15:44:58

@moli: Kicsit idealista, de nagyon rossznak nem mondanám. Szerintem abban az esetben, amikor egy adott vállalatnak nagyon sok kis vásárlója van (például Sony), akkor működőképes modell. Kevés, arányaiban jelentősebb megrendelőnél persze már más a helyzet, de határok ott is vannak.

Egyébként szerinted mi a lényeg?

hallari 2011.12.25. 22:28:46

@Toalettduck: majd jön egy e-mail Tim Cook-tól, hogyaszongya: "you're holding it wrong".
Ha szerencséd van nem perelnek be az ÁSZF megsértése miatt, amit direkt erre az esetre módosítottak.

Brosi 2011.12.26. 12:31:35

@Toalettduck: Ne vegyél Apple-t. Nem örülünk neki és sajnáljuk. De minek veszel laptopot oh megbocsáss macizét egy oylan cégtől ahol ha rosszul fogod a telefont nem működik.

Oltás off.

Nem csak az Apple képes erre, más cég is, például HP a laptopjaival.

Toalettduck 2011.12.26. 21:53:00

@Brosi: @hallari: bazz ballagásomra kaptam, azt meg hiába magyarázom szülőknek hogy ebből két és fél nasa számítógép megáll, anno én voltam az egyetlen aki körbetáncolta steve jobs sírját. Karácsonyra jailbreakelhetetlen ipadet kaptam -.-, btw a felturbózott ipodokat nagyon szerettem a brutál hangzás miatt g4-5 körül kb

moli 2011.12.26. 22:24:50

trollkodok:
@Toalettduck: szulokkel gyakrabban kene beszelgetni ;)

moli 2011.12.27. 22:54:29

@Luxa: hogy ezt a szabalyt sose szantak a vevok reszere. ezt az alkalmazottak szamara talaltak ki, azoknak, akik alapvetoen parasztok, nem valoak ugyfel kozelebe. oket lehet ezzel idomitani, viszont egy elfajult ugyfelet egy nem ilyen, hanem rendes alkalmazott szepen kordaban tud tartani akkor is, ha erre hivatkozna.

masreszt azt akar csak megemliteni is ebben az orszagban, hogy talan nem kovetendo ez a szabaly, oriasi karokat okoz, mivel mi tobb kategoriaval le vagyunk maradva a nyugati kiszolgalas/ugyfelkezeles szinvonalatol. ez pedig meg visszabb veti az orszagot.
egyedul talan az ikea jut eszembe, mely ebben az orszagban is valamennyire nagyon apro reszben hasonlit nyugathoz, pl vissza lehet vinni a 3 honapig hasznalt butort.
süti beállítások módosítása