HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Kétévesek vagyunk, kérdezz tőlünk bármit!

2011.11.02. 08:42 Stöki

Hoppá, jól átaludtuk a születésnapunkat. Az úgy volt, hogy tavaly október 4-én ünnepeltük, hogy egyévesek lettünk, mert ekkor született az első poszt a blogban. Aztán később rájöttünk, hogy ez a poszt még csak próbaposzt volt, amin a dizájnt reszelgettük, majd az IDDQD szerkesztőségének tagjaiban gyakran kifejeződő patópálúr-gének miatt csak hetekkel később élesítettük (persze a dátumot elfelejtettük átírni). A blog szülinapja tehát nem október 4., hanem valamikor október vége – pontos napot nem mernék mondani, mert emlékeim szerint egy-két napig élesítetlen posztokkal töltögettük a blogot, az meg nem számít.

Szóval valamikor most lettünk kétévesek (aki az eredettörténetre kíváncsi, az kattintson a tavalyi posztunkra). Szerencsére néhány hete eszembe jutott a dolog, és elkezdtem nyereményjátékokat szervezni, úgyhogy a következő napokban több játékot és játékos relikviát lehet nyerni, figyeljétek a blogot szorgosan. A másik ajándékunk – már amennyiben ez ajándék –, egy AMA (ask me anything), vagyis kicsit kijövünk a nickek mögül, bármilyen hülyeséget vagy okosságot lehet kérdezni tőlünk akár itt a poszt alatti kommentekben, akár a szokásos emailcímen. Válaszainkat posztosítjuk, a kínos kérdéseket sem fogjuk figyelmen kívül hagyni (de a nyilvánvaló trollkodást igen).

96 komment

Címkék: közösség születésnap ama

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr403346781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lámadmirális 2011.11.02. 09:44:16

Halt meg már valamelyikőtök miatt egy egész raid, mert elszúrtatok valamit?:D

hancu 2011.11.02. 09:48:45

@Lámadmirális: Miattam már többször, a többiek csirkék ahhoz, hogy komolyabban foglalkozzanak egy mmo-val.

manwithbeard 2011.11.02. 10:01:33

Kissé szabványkérdés, dehát idevág :)
Hogy/mikor kerültetek először kapcsolatban játékokkal? (nyilván számítógép/konzol vonalon, nem csattogós falepkére gondolok ;) )

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2011.11.02. 10:09:05

@Lámadmirális: Én sajnálom az időt bármilyen mmo-ra.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2011.11.02. 10:11:51

Én szeretném látni az arcokat a nickek mögött. Vagyis képet szeretnék rólatok. Lécci.

eatmoregold 2011.11.02. 10:13:34

Hány IDDQD blogger kell egy villanykörte kicseréléséhez?

HunDrenus 2011.11.02. 10:13:44

Számítógépes játékok mellett mivel játszotok még? Esetleg valami sport? Társasjátékok?

eatmoregold 2011.11.02. 10:22:40

Melyik az a siker játék, amivel maximum akkor ülnétek le játszani, ha valaki egy vadászpuskát tart a fejetekhez?

hancu 2011.11.02. 10:23:56

@eatmoregold: Egy ír egy kurvahosszú retró posztot arról, hogy régen a villanykörték is jobbak voltak, egy vicces videókat keres villanykörtecserélő játékokról, kettő a füle botját se mozgatja. Vagyis az összes, és még sötét is marad.

hancu 2011.11.02. 10:24:39

@eatmoregold: Vállalva a népharagot: Minecraft.

Karvaly 2011.11.02. 10:26:50

Szoktatok-e TF2-zni?
Kijött az M&M Heroes VI, írtok-e majd róla valamit?
Hancu, te se lettél fiatalabb, mióta utoljára láttalak. Vagy nem fotogén az arcod :)

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2011.11.02. 10:51:40

@stöki: Asztali szerepjáték már nem megy? Mi lett a jó öreg Démon magazin gárdájával? (Ha jól emlékszem, 4 vagy 5 számot élt meg :))

hancu 2011.11.02. 10:56:51

@Karvaly: A megjelenés után játszogattam vele, de aztán abbahagytam, még mielőtt a fegyverupdate-ek meg a kalapok bejöttek volna.

Dagosta 2011.11.02. 11:18:19

Kedvenc videojátékaitok? :)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2011.11.02. 11:25:48

@Karvaly: Heroesról majd Indexre írunk. Hancu pedig sosem volt fotogén.

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron): Az asztali szerepjátékot valamikor a koleszban hagytam abba az asztali borral együtt. A Démonba természetesen csak egy névrokonom írogatott. Vagy a gonosz ikertestvérem.

@Dagosta: hosszú lenne, ezt majd inkább egy válaszposztban a többi kifejtendő kérdéssel együtt.

hancu 2011.11.02. 11:41:14

@Stöki: Addig kóstolgatsz, míg rólad is belinkelek egy fotót, miszter fotogén (no para, ma már mindenkinek widescreen monitora van, elférsz ;))

Bedeko 2011.11.02. 11:42:32

1. Mikor ír / írat Stöki heti retrót már.

2. Ööö... mikor / miért hullott ki a Hancu haja. Stöki pl. nem változott 10év alatt (hasméret sem)

3. Nekem már rég nincs meg egyik elérhetősége se, de tekintettel a letagadni való közös múltra, lehet-e találkozni valahol / valamikor.

Karvaly 2011.11.02. 12:34:50

@hancu: én kérek elnézést, a 'nem fotogén' valójában azt jelenti, hogy 'a kép hazudik, élőben jobban nézel ki', de nem akartam ezt írni, mert még azt hinnétek, hogy tarhálni akarok vagy valamilyen szivárványos kapcsolatra vágyom :)
Újabb kérdés: történt-e mostanában valami említésre méltó a tech ágazatban? ;-)

ChPh 2011.11.02. 12:34:56

Hy!

Boldolg szülinapot :)
A kérdésem pediglen így szól:
Szoktatok-e munkát hazavinni? Avagy otthon is játszotok-e, vagy azért elválik a magánélet a munkától? :)

Köszi a választ :)

Üdv.
És még sok-sok tesztet/posztot :)

hancu 2011.11.02. 12:43:12

@ChPh: Az iddqd-t egyikünk sem tekinti munkának, az itteni dolgok mind szabadidőben (ha munkaidőnek tűnik, akkor ööö... cigiszünetben!) születnek.

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2011.11.02. 13:02:39

1. Terran régen írt ide, mi történt vele?
2. Életetek legnagyobb "nem számítottam rá, hogy ez ennyire jó lesz" játéka?
3. Életetek legnagyobb játékcsalódása (ha nem egyértelmű indokot is:D)?

@hancu: jó sokat bagózhattok:D

Tyl3r 2011.11.02. 13:25:44

@zéka: az egész társaságból egyedül én dohányzom. Persze, ez megmagyarázza, hogy miért én vagyok a legkevésbé produktív az utóbbi időben: arra használom a cigiszünetet, amire való. A többiek azt is munkával töltik.

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2011.11.02. 13:28:23

Van-e olyan klasszikus, amiről mindig is írni akartatok, de végül még mindig nem tettétek meg?

hancu 2011.11.02. 13:29:41

@zéka:

1. Elfogyott a lelkesedése.
2. World of Warcraft
3. Diablo 2 (mindenki imádta, nekem viszont elviselhetetlenül unalmas volt)

Karvaly 2011.11.02. 13:46:33

Eszembe jutott egy tipikus AMA jellegű kérdés: otthon fejlesztitek a gépeteket, vagy munkahelyen úgyis van, és annyira már nem érdekes, mint mondjuk 20 éve. Van egyáltalán otthoni gép, vagy a tabletet kötitek rá a tévére, ha egyáltalán?

hancu 2011.11.02. 13:52:22

@Karvaly: Nekem speciel van, és fejlesztem is, bár messze nem akkora lelkesedéssel, mint a hősidőkben. Értsd: ha már elviselhetetlenül lassú, lecserélem az egészet, nem pár havonta alkatrészenként.

Wertzui 2011.11.02. 13:53:17

Boldog szülinapot, IDDQD!!!

...
Mennyi ötször bakfitty?
Milyen meglepetéssel készülnétek a blog 25-ik (reméljük:) születésnapjára?

Gretzky99 2011.11.02. 13:57:30

Boldog szülinapot (nekem is most volt).
1. Sportoltok? Ha igen, mióta és mit? (nem cybersportra gondolok, hanem olyanra, amihez az egérmozgató izmon kívül más is kell)
2. Csajok (ha vannak) hogy viselik, hogy többet játszotok a gépeteken, mint rajtuk?
3. Az élet, a világmindenség, meg minden?

hancu 2011.11.02. 13:58:38

@Wertzui: Járókereteket, hallókészülékeket és műfogsorokat sorsolunk ki azok között, akik a kezdetektől fogva minket olvasnak.

Tyl3r 2011.11.02. 14:01:36

@Gretzky99:

1) Kétnaponta lemegyek bevásárolni. Kilencvenhat lépcsőfok oda-vissza, lift nincs.

2) Remekül. Az enyémnek is van hobbija, szóval megérti.

3) Negyvenkettő.

rognork 2011.11.02. 14:29:12

A gémerkedés mellett hogy marad idő pornóra?
Mi a főállásotok?

Lajzor 2011.11.02. 14:33:32

1. Konzolon szoktatok-e játszani? Ha igen, melyiken?
2. Stöki, hol készült a feljebb posztolt kép?
3. Mi volt az első platform, amin játszottatok?
4. Mi a véleményetek a játékpiac mai állásáról?
5. Mi a véleményetek az esportról?
6. Mit gondoltok a BF3 vs. CoDMW3 harcról?
7. Pénteki játékcsaj rovattal mi a helyzet?
8. Milyen zenét szoktatok hallgatni?
9. Kétszer kettő néha öt?

Egyelőre ennyi, remélem még jó sok évet kihúztok, csak így tovább!

hancu 2011.11.02. 14:40:45

@rognork:

1. Két monitor.
2. Mind a négyen médiagec... ööö... újságot írunk civilben.

Dewla · http://konnektor.org 2011.11.02. 14:46:07

Mikor jottok a konnektor podcastba? :)

zobor79 2011.11.02. 15:10:21

Mi a véleményetek a 21. század játék és úgy általában informatikai világáról? Gondoltok-e nosztalgiával a '80-as, '90-es évek hőskorszakára?

hancu 2011.11.02. 15:21:21

@Cathfaern: Nyolcvanas évek eleje, apám munkahelyén hivatalosan raktárkészlet-nyilvántartásra használt C64, Super Pipeline. A mai napig nehezemre esik a címet rendes angol kiejtéssel mondani ahelyett, hogy "pipelíne"

Depheusz 2011.11.02. 15:26:30

1.)
Játszotok Mass Effectel (1-2)? Érdekelődés a 3. rész iránt? Ha igen akkor a megjelenő co-op-ról mit gondoltok?
2.)
Szerintetek melyik a legjobb játék ami az utóbbi 3 évben megjelent?
3.) SW: Republic Commando? (ez úgy mindenkihez) Valaki?:D
4.)
Milyen színű a szeme a pilótának?
5.) Mi érdekel jobban titeket? Fantasy, sci-fi, reális játékok?

dandartabornok 2011.11.02. 15:36:54

starcraft2-ben fellelhetőek vagytok-é, és majd lehetne csinálni iddqd-s esport cuccokat (pl.: sc2, cs,tf2, akármi)?

Dr. Cica75 2011.11.02. 15:43:57

Szolgálati: method not implemented-el mindig elszáll a főoldalon az FB megosztás, és 10-15 secet teker, mire bejön az oldal.

hancu 2011.11.02. 15:44:36

@dandartabornok: Úgy érted iddqd-szervezésű versenyeket, vagy iddqd-szponzorált klánokat?

pipboy2000 2011.11.02. 15:52:19

Boldog szülcsinapcsit. Régóta foglalkoztat a kérdés hogy miért nem csináljátok meg Magyarország(és nemcsak) legütősebb játékos honlapját. Rengeteg embert ismertek a szakmán belül, kiadókat terjesztőket, de ami a legfontosabb hogy ott az Indexes hátszél, a több milliárdos nézettség. Exkluzív interjúk, promó cuccok, exkluzív előzetesek, stb. Pl. Magyarországon még anno ti próbáltátok ki először a ps3at, ilyesmire gondolnék. Kíváncsi lennék hogy a Arkham Citys cikk hány embert érdekelt.

Dr. Cica75 2011.11.02. 16:06:57

@pipboy2000: Úgy számolom, ezt nem két fillér lenne beindítani, innentől meg nem az itteni szerkesztők, hanem az index gazdaságisai döntenek erről.

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2011.11.02. 16:31:49

@hancu: Miért van azaz érzésem, hogy a kérdezd az IDDQD-t poszt átment a kérdezd Hancut rovatba?:D

hancu 2011.11.02. 16:37:31

@zéka: Lesz majd nagy poszt részletes válaszokkal meg magyarázatokkal, én itt egymondatos kis izékkel próbálom csak mutatni, hogy figyelünk ám :)

bucbuc 2011.11.02. 17:03:01

@pipboy2000: +1, kovboyt is vegyétek be. :)

miguel_ 2011.11.02. 17:27:38

@Lámadmirális: Az számít, hogy számtalan raid azért volt sikertelen, mert szándékosan távol tartom magam mindenféle MMOG-től? :)

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2011.11.02. 17:32:02

@Stöki: Köszönöm szépen, ez igazán ütős kép, de a rovatvezető úrhoz volt szerencsém, talán épp azokban a hősi napokban, amit itten szülinapcsival ünneplünk. Hancunak is nagy köszönet. És a többiek? Esetleg egy poszt, nagy coming out-tal MrEd részéről? :-D

miguel_ 2011.11.02. 17:33:49

@Gretzky99: 1. Van egy fiam, az kemény sport...

2. A munkahelyemen annyit játszom, amennyit akarok, néha picit többet is. :)

3. Hancu már lelőtte a poént.

miguel_ 2011.11.02. 17:36:34

@m e o w: Mindennek eljön a maga ideje (bár nem hiszem, hogy olyan nagyon megrázná a világot, hogy egyesek Miguelként ismernek.

miguel_ 2011.11.02. 17:39:37

@eatmoregold: Mind a négy, hogy minél hatékonyabban mondogathassuk: na, majd a másik. :)

miguel_ 2011.11.02. 17:41:43

@Lajzor: 7. Oké, oké... Hallom.

(Bocsánat amúgy, átmeneti hatásszünet után a rovat hamarosan folytatódik.)

Gretzky99 2011.11.02. 17:45:21

@MrEd: 1. Akkor valahogy sikerült megcáfolni a sztereotípiákat ezek szerint.
2. Ezért mondjuk kicsit utálunk páran.
3. Ezzel kapcsolatban a véleményetekre voltam kíváncsi, nem az igazságra =)

miguel_ 2011.11.02. 17:50:47

@Gretzky99: 2. Tudom, és emiatt nem tudok elég hálás lenni a gondviselésnek. :)

DJNapoleon 2011.11.02. 18:02:46

Lesz-e magyar felirat ezekhez?
Rage
Batman: Arkham City
Mass Effect 3

miguel_ 2011.11.02. 18:13:01

@DJNapoleon: Hivatalosan talán a ME3 kap, bár az is inkább meglepő lenne, mint magától értetődő. A másik kettőhöz viszont - szerintem - kizárt. De majd jön mindjárt a hivatalos ember (mert olvas minket a hazai forgalmazó munkatársa, tudom), és elmondja.

miguel_ 2011.11.02. 18:21:04

@Lajzor: 1. X360, PS3, Wii, 3DS, DSi.

3. C64

5. Egyszer, évekkel ezelőtt, Smalla CS szerverén pisztolykörben 4 frag, az egyik Kodiak. Azóta abbahagytam, mert ugye a csúcson
muszáj.

6. Térjünk vissza a dologra majd akkor, ha mindkettő megjelenik. :)
9. Kétszer kettő mindig négy.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.11.02. 18:54:42

Miért nem foglalkoztok olyan PC játékokkal, amit mai napig modderek kőkeményen fejlesztenek? Ok, hogy van retro rovat C64 és régebbi gammákról, de van már több olyan PC játék, amit +10 éve kalapálgatnak és még élnek. Szimek, stratégiák, FPS-ek. Egészen eléképesztő fejlesztések is vannak.

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2011.11.02. 20:52:40

@DJNapoleon: Szerintem, ha hivatalosan nem is, de nem hivatalosan bizonyára fog hozzájuk készülni magyarítás...
Példának itt van a Skyrim esete. A játék még meg sem jelent, de a fordítás már szinte meg is kezdődött. :)

DrHentes 2011.11.02. 21:36:25

A blog, hoz nektek valamilyen anyagi hasznot?
Mi volt a legolvasottabb bejegyzés?
Kutya vagy macska?

taleskenis 2011.11.02. 21:57:03

Melyik poszt váltotta ki a legnagyobb vitát köztetek?

hancu 2011.11.02. 22:13:46

@DrHentes:

1. A bannerekből csurran-cseppen néha egy kis apró.

2. Szinte biztos vagyok benne, hogy valamelyik játékcsajos poszt, ami kikerült indexcímlapra 18+os karikával.

3. Kutya.

hancu 2011.11.02. 22:15:15

@taleskenis: Szerintem egyáltalán nem volt köztünk vita egyetlen poszt miatt sem.

hancu 2011.11.02. 22:16:25

@dandartabornok: Nem tervezünk ilyesmit. De ha bárki igen, azt szívesen közhírré tesszük itt.

Toalettduck 2011.11.03. 03:20:40

Sikerült bármelyikőtöknek is felszedni egy (dögös) csajt azzal a szöveggel, hogy: Van egy jól menő játékblogom. // Én írom ám az IDDQD-t.

Terror Dzsoni 2011.11.03. 07:01:00

Két évesek lettetek, tehát a kérdést helyénvalónak ítélem: szoktatok-e még ágyba vizelni, vagy már szobatiszták vagytok? :)

És még egy - fontosabb - kérdés: hová lettel a jó kis Heti retró rovat lelkesedése és rendszeressége?

ChPh 2011.11.03. 08:29:33

@hancu: Kösz a választ :)

HunDrenus 2011.11.03. 09:36:10

Áh, én lemaradtam az elején, szóval pofátlan módon újra... :D

Számítógépes játékok mellett mivel játszotok még? Esetleg valami sport? Társasjátékok?

hancu 2011.11.03. 10:31:28

@Toalettduck: Persze, rendszeresen. Állítólag Barney Stintson is szokta mostanában iddqd-bloggernek kiadni magát a McLarensben.

Karvaly 2011.11.03. 11:41:00

Rázva vagy keverve?
Android vagy iOS?

Toalettduck 2011.11.03. 11:50:08

@hancu: Oké, nem kell számítanotok konkurenciára a közeljövőben.

hegeszto 2011.11.03. 15:10:11

Régóta olvasom már a blogotokat, idáig nem sok hozzászólással "gazdagítottam", viszont dehamár.
Egy igazi online játékmagazin a ti tollatok.. akarom mondani billentyűitekből nagy siker lenne szerintem és nem csak azoknak akik tudják mit tettetek le az asztalra a múltban.
Ugyan én csak 576Kbyte és PC Guru újságokat járattam és olvastam - meg előtte a CD Gurut - és tartottam ízig-vérig gamer magazinoknak (és az összes meglévő példányt őrzöm a mai napig) mondhatni innen vagytok ismerősek mint cikkírók. Ha először nem is nagyban, de később ha befut akkor az általatok válogatott cikkírókkal szerintem nagyot tudnátok alkotni index.hu-tól függetlenül is, legalább akkor nem szól bele senki a munkátokba. Főleg ilyen kapcsolatrendszerrel.

taleskenis 2011.11.03. 16:56:40

@hancu: Oké, én kérek elnézést. Elfelejtettem, hogy a Nemzeti Együttműködés óta a magyar nép békében és harmóniában dolgozik a közös cél elérésén. Kárpótlásul akkor álljon itt 2 másik kérdés:

1. Megszegted a médiatörvényt, ezért bezár téged a médiahatóság egy sötét, föld alatti cellába. A cella előtt hever 2 doboz. Az egyikben a LucasArts 2000-előtti összes játéka található, a másikban az összes utána kiadott. Melyiket vinnéd be magaddal, ha csak az egyiket választhatod, és odabent rendelkezésre áll az összes hardver ami a játékok futtatásához kellhet.

2. Hány éves a kapitány?

Dester 2011.11.03. 23:08:28

Ha jól olvastam, ezek a kérdések még nem hangoztak el:

1. mi volt a legidiótább, legértelmetlenebb hardver, amivel valaha is találkoztatok?
2. melyik volt az a szoftver (akármilyen platformon), amivel együtt kellett "élnetek", de mindennél jobban utáltátok?
3. Volt-e olyan játék, amit első indítás után nem bírtátok jóformán abbahagyni addig, míg végig nem vittétek? Ha volt, akkor platform szerint érdekel :) (Pl. C64-en, PC-n, ...) Személyes élmény miatt kérdem: nekem a Half Life 1-re majdnem az érettségim ment rá, pedig még csak új játék sem volt.
4. legnagyobb szájtátás és "húb+, apám ezt látnod kell!" a számítástechnika világában?

Köszönöm :)

Tyl3r 2011.11.04. 12:56:06

@Dester:

1) Irtó erős a mezőny, de ha listát írnék, a Sega 32X-nek és a Kinectnek bérelt helye lenne a dobogón.

2) A GIMP képszerkesztő, amit napi szinten használok, de legszívesebben elzárva tartanám egy alagsori ládában. Nevében a végzete.

3) Persze, egy csomó, gyakorlatilag minden platformon. Utoljára a Wii-s Xenoblade Chronicles volt ilyen. A kiakasztása embert próbáló volt: egy sima végigjátszás 85 órámat vitte el, és a mellékküldetések 80 százalékát meg se csináltam.

4) Az elmúlt tíz évből nem nagyon emlékszem ilyesmire. Amúgy a korai full motion video játékok, az első 3D-gyorsítók, a húzósabb arcade gépek és a Nintendo 64 / PS1 voltak azok, amik tényleg falhoz kentek.

Tyl3r 2011.11.04. 13:11:34

@Lajzor:

1) Az Atari 2600 Juniortól az X360-ig van itthon minden.

3) Egy 1985-ös Konami GT arcade kabinet.

4) Amíg találok évente öt-hat remek játékot, addig nem lesz túl lesújtó.

5) Minden élsport hülyeség.

6) Szerencsésebb lett volna a marketingre költött ~ 100 millió dollárt a játékokba fektetni.

7) Kimenősök.

8) Most éppen a Death to the Pixies dupla albumot.

9) Csakis közös +1-ezéssel.

hancu 2011.11.04. 14:21:40

@Dester:

1. Mozgásérzékelős kontrollerek übercasual pécés játékokhoz még messze a Wii-korszak előttről, biliárddákó, horgászbot, ilyesmik.

2. Windows 3.1

3. 7th Guest szó szerint ilyen volt, egy nekifutásra nyomtuk le még a főiskolai koleszban vagy 10-12-en közösen agyalva a fejtörőkön

4. A játékoknál maradva a Half-Life 2 első bemutatója a 2003-as E3-on, persze ott sokat dobott a dolgon a játék mellett az egész körítés is

peterszky 2011.11.04. 18:39:44

How much wood would a woodchuck chuck?

Terveztek Dave Grossmann - Ron Gilbert - Tim Schafer interjút készíteni? Ha igen, akkor szóljatok már nekik, hogy:
1, csinálják már meg az igazi Monkey Island 3-at.
2, ha ezt nem tennék, akkor válaszolják már meg életem kérdését, mi a f*szom a Majom Sziget titka :D

taleskenis 2011.11.04. 23:54:31

@taleskenis: Javítanám a 2. kérdést. Ez akart lenni:

Te vezeted az utasszállító repülőt. Budapesten felszáll 11 utas. Bécsben leszáll 5 és felszáll 9. Párizsban 1 kivételé­vel mindenki leszáll. Hány éves a kapitány?

Dester 2011.11.05. 00:10:59

@Tyl3r: @hancu: köszönöm a válaszokat! Lett volna még egy kérdésem, de Tyl3r megválaszolta a kérdés feltétele nélkül is... Így hangzott volna: ti is a mai napig kiakasztásnak hívjátok a játékok végigjátszását? :)
Na ennek az okát sem fogják már érteni a gyerekeink. :)

Tyl3r 2011.11.05. 00:19:33

@Dester: igazából én sem értem az okát. Ha tippelnem kéne, a Pac-Mant jelölném meg a kifejezés eredeteként, elvégre ott a 255. pálya után hibás volt a split-screen level, és a végigjátszás a játék összeomlását eredményezte - vagyis csakugyan kiakadt. Persze, az is lehet, hogy teljesen másról van szó, csak én maradtam le egy brosúrával, és ezért gyártok összeesküvés-elméleteket éjfél után.

Dester 2011.11.05. 09:44:56

@Tyl3r: sok korai játéknál a valóban valamilyen programozásbeli korlátozás vagy figyelmetlenség miatt volt a "kiakadás". Többnyire a pontszámtól függött, pl. 65535 után fagyás (overflow). Vagy egyszerűen csak úgy gondolták, hogy a végéig úgyse jut el senki. :) Lényeg a lényeg, bár most így hirtelen nem tudnék egyet se mondani, arra azért emlékszem, hogy jópár játék még annyit se írt ki a végén, hogy "You won!", hanem csak elszállt, esetleg azonnal az első pálya jött újra.

Sanosuke 2011.11.05. 21:05:45

lenne egy provokatív kérdésem.

miért csináljátok ? :D

rosettif · http://istennyila.hu/ 2011.11.05. 22:11:32

@taleskenis: két lehetőség van:

1.) Madrapurba tart a repülő. Ez esetben nincs válasz (az igazság odaát van).

2.) Máshová. Ilyenkor a töketlen fecskék repülési sebességétől is függ.

Celtic 2011.11.05. 23:17:13

@Dester: Hat, en nem vagok gyerek mar egy ideje, de ezt a kifejezest eddig nem ismertem (marmint vegijatszasra).

Celtic 2011.11.05. 23:20:44

@hegeszto: Es ha meg regebbi ujsagokat is olvastal volna, akkor Hancu ismeros lenne, mint "leveliro" :) Bar kesobb feltunt egypar vegigjatszas vegen is a neve (furcsamod leginkabb a Tok-Mak rovatban), kesobb Stokivel mar rendes cikkirokent szerepeltek.

(Most olvastam ujra Lords of Chaos-leirast...Mindig elhatarozom, hoyg elokaparaom ujra a jatekot, de csak terv marad :( )

hancu 2011.11.06. 10:17:40

@Sanosuke: Bennem speciel van egy ilyen késztetés, hogy ha belefutok valami vicces/érdekes dologba, azt megosszam a népekkel.

rosettif · http://istennyila.hu/ 2011.11.06. 13:24:11

@Celtic: itt is feltűnhet (kár, hogy személyesen nem "tűnt fel") :)

istennyila.hu/dox/cov_2011.pdf

@hancu: Tetszettek az alternatív elnevezések (Ludens Matyi, C64 Vármegye... ezekkel még kezdeni kellene majd valamit :)

Blogdog züllinapot kívánok!

2011.11.06. 14:51:12

Ismeritek a VVVVVV nevű játékot? Nem terveztek róla írni esetleg?

Mert szerintem hatalmas retro fílingje van. :D

taleskenis 2011.11.06. 16:24:05

@Isten Nyila: :) Azért ennyire nem komplikált. Azt hittem már mindenki ismeri, de aztán rájöttem, hogy jobb a teljes szöveget betenni.

hancu 2011.11.06. 17:17:12

@taleskenis: A 2000 előttieket választanám, nyilván :)
süti beállítások módosítása