HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Na, ez vajon melyik játék lehet?

2011.10.24. 19:00 Stöki

Közszolgálati rovatunk következik. Olvasónk, Ádám végső kétségbeesésében írt nekünk egy játékot keresve, és olyan történt, ami ritkán: fogalmunk sem volt, melyik játékról ír. Esetleg valaki meg tudná mondani? Most már marhára érdekelne minket is. És akkor innentől a szó Ádámé:

Ti vagytok az utolsó reményem abban, hogy kiderüljön, miféle játék is volt az, mellyel gyerekkoromban szórakoztam. Évek óta néha-néha belém hasít a gondolat, hogy meg kéne találni, ilyenkor átnyálazok párszáz korabeli játékot, de soha nem találtam még meg azt az egyet, melyet keresek. 1990-95 között lehetett az az időszak mikor ezzel a játékkal játszottam, de még ezt se tudom behatárolni, mert pár éves lehettem.

Amit biztosan tudok: DOS alól kellett indítani, nem lehetett túl nagy a felbontása, mert a pixeles figurákra még jól emlékszem – szóval korai 90-es évek talán – , a főhős kék felsőben és piros nadrágban mászkált, tárgyakat vett fel, tett el, és használta őket, szóval ez egy kalandjáték volt.

Illetve arra emlékszem még, hogy vagy a játék célja, vagy egy alküldetés célja az volt, hogy szabadítsunk ki színeket. Három vagy négy szín volt talán, valami búrából kellett őket kiengedni, és mindig hozzáadódott a képi világhoz az adott szín, míg végül újra színes lett minden. Egy másik küldetésben pedig homokot kellett szórni vikingek, vagy valamiféle pogány harcosok nyakába, hogy vakarózzanak, és ne figyeljenek oda rád, míg ellopakodsz köztük...

Tudom, hogy ez elég kevés az azonosításhoz. De aki játszott vele, és ismeri, biztosan eszébe fog jutni. Remélem, hogy van köztetek ilyen, mert én ezt már nem bírom tovább. :)

(UPDATE: Goblins 3, köszi mindenkinek.)

78 komment

Címkék: közösség ti küldtétek játékvadászat

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr703324627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nessuno0100 2011.10.24. 19:13:11

hát én amondó vagyok, h Goblins 3

a tatu 2011.10.24. 19:14:27

Elősször a Háncsbek-kre gondóltam de szerimtem ez nem az. Bocsánat :S

FormalProof 2011.10.24. 19:16:54

Valaki nem tudja esetleg, hogy az a régi kalandjáték mi lehet, amikor egy filmgyárban kellett segíteni? Volt dinoszauruszos rész, meg egy olyan is, amikor az Alien filmben bennragadt egy masinában egy pasi. Még annyira emlékszem, hogy a gépen BUFF néven volt, de így semmit nem találtam róla.

Előre is köszönöm.

Alwares 2011.10.24. 19:24:56

Passz, de a színes dolog jó ötlet. Újra fel lehet használni indie-mobiljátékokban :)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2011.10.24. 19:26:16

@nessuno0100: @K0vasz: És tényleg az lesz. Wow, ügyesek nagytok.

Darrak 2011.10.24. 20:00:24

Nekem is segítsetek légyszi! Egy logikai/ügyességi játék, és UFO-k vannak benne. Két dolog rémlik belőle, hogy az intrójában az egyik UFO lehúzza magát a wc-n, és hogy van egy olyan rész is benne, hogy a Mount Rushmore-t kell kirakni. Körülbelül 8 éve keresem ezt a játékot (persze nem folyamatosan :D) Előre köszönöm én is a segítséget! :)

Depheusz 2011.10.24. 20:41:10

Asszem kellene egy "Heti segítség/nyomozás" poszt is:D Vagy valami ilyesmi. A kérdésed beküldöd és aki tud válaszol rá. Mindennek külön poszt, a kérdéseknek meg ide valóaknak kellene lenniük.

JonC 2011.10.24. 20:56:47

én ugyanígy vagyok egy (sőt jobban belegondolva kettő) régi C64-es tankos játékkal :) az egyik annyira jellegtelen hogy esélytelen még körbeírnom is (a robbanások egész jók voltak benne, illetve izometrikus volt), a másik viszont a kor színvonalán nagyon faja volt: több fajta arénában kellett párbajokat vívni a másik tankkal, és mintha még spécizni is lehetett volna a gépeket a nyert meccsekért kapott pénzből. hatalmas pixeles robbanások rémlenek még, illetve mintha lett volna olyan pálya amin volt valami folyó. valaki ötlet esetleg? :)

(amúgy a kinyomozós postsorozat egész jó ötlet :))

Penya64 2011.10.24. 21:54:04

Goblins 3 jee! Azonnal eszembe jutott :) Egyik kedvencem

Penya64 2011.10.24. 21:54:58

@FormalProof:
Az meg szerintem a goblins 2 prince buffoon. Volt egy ilyen dinos resz benne.

DZ01 2011.10.24. 21:56:38

Én írtam a levelet anno. Örök hála! Tényleg a Goblins 3 az! Hihetetlen! Nem tudom, mit mondhatnék... Meg vagyok hatva! :D Nagyon sokat jelent ez nekem.

AgaricGameSquared 2011.10.24. 22:02:00

@flea: ez de bájos... köszönöm, volt tíz agyon jó percem ma este :)

FormalProof 2011.10.24. 22:12:09

@Penya64: Biztos nem a Goblins 2, a dinoszauruszok nem úgy voltak benne, hogy létezőek, csak egy filmnek a dekorációi voltak, mint írtam egy filmgyárban kellett megoldani dolgokat.

Nemesis The Warlock 2011.10.24. 22:21:24

Ez a filmgyáras nem lehet a Night Shift?

FormalProof 2011.10.24. 22:50:12

@Nemesis The Warlock: Nem, mert nem ügyességi játék volt, hanem point and click adventure.

TrishtanAG · tudfan.blog.hu 2011.10.24. 23:08:42

@Darrak: Szerintem a Stupid Invaders (itthon Űrdinkák néven futó rajzfilm megjátékosítása) lesz a megfejtés:

kalandjatek.blog.hu/2010/10/27/stupid_invaders

Urux 2011.10.24. 23:29:31

@JonC: Az a tankos meg szerintem a Bomb lesz, vagy legalábbis nekem ezen a néven volt fent a gépen.

Urux 2011.10.24. 23:33:55

update:
Tank Wars volt az eredeti címe:
en.wikipedia.org/wiki/Tank_Wars

B-Bird 2011.10.24. 23:36:06

Na, itt a lehetőség egy új kategóriára, hogy megszülessen az IDDQD -n. Valami fórumot találni neki, hogy ki-milyen játékot keres, aminek nem emlékszik a címére, majd ezt bedobni egy cikk keretében, s a megfejtéseket várni. (Nekem kapásból van 2 játék, amit leírni letudok, de sosem találta még ki senki, mi lehet a címe - pedig egyik nevem "játéklexikon") :-) (Heti nyomozás kategória for president!)

B-Bird 2011.10.24. 23:37:52

@Depheusz: Sorry, már lelőtted az ötletet... (hülye kávbój voltam, lőttem... aztán kérdeztem) :-)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.10.24. 23:52:13

Akár feladványosat is lehetne játszani az ilyen körmönfont módon körülírt játékkal. Mondjuk elsőre eltalálták a kérdéses játékot. :)

xstranger 2011.10.25. 00:06:15

@Urux: hm, nekem valami hasonlo scorched.exe (Figyelem 8.3-as filenev) volt, legalabbis az wikin lathato atomvillanas alapjan. (Egesz neve Scorched Earth).

therest 2011.10.25. 00:37:16

Engem is régóta gyötör két játék. Feltúrtam a fél netet már, de nem sikerült rájönnöm mi volt a nevük. A kilencvenes évek közepe előtt játszottam velük, pc-n, persze lehet hogy még korábbiak.

Az egyiknél egy 3d szerű folyosóban kellett előre haladni, és egy négyzettel egy labdát(asszem) terelni magunk előtt, amit belógó panelek nehezítettek. A pályák színe mindig eltérő volt.

A másik egy egy klasszikus kommandós játék volt, izometrikus hátsó kameranézettel, a pályákra mindig ejtőernyővel érkezett a játékos. Felfele haladva kellett lenyomni az ellent, szerintem a grafika még ega lehetett, vagy cga, tutira nem volt 256 szín. Annyi maradt meg még, hogy a játék nevének rövidítése vagy a fájl neve "AR" volt.

Tippek? :)

flea 2011.10.25. 01:27:12

@xstranger: az nekem scorch.exe volt, és nekem is rögtön ez ugrott be, de ha @JonC: jól emlékszik, és C64-en tolta, akkor nem ezt, mert ez csak PC-n volt emlékeim szerint.

flea 2011.10.25. 01:29:48

@Goombaa: ugye? Engem is nagyon megfogott.

JonC 2011.10.25. 01:30:30

@therest: AR mint Airborne Ranger ;) a másikat passzolom.

JonC 2011.10.25. 01:33:02

@flea: yepp, a scorch-ra még emlékszem név alapján is, ez viszont valóban egy C64-es játék. amúgy felülnézetes (vagy max izometrikus) volt.

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2011.10.25. 05:48:55

leirok enis egy jatekot amit kb 10 eve keresek a cimeben mintha benne lenne az "alien" szo vagy szotoredek DOS -os gamma volt ugyemlexem izometrikus 3degy urbazison volt egy csapat karakter es idegenek jottek "rank" nekunk meg kulonbozo targyakbol kelett fegyvereket eszkabalni pl poroltobol es meg arra emlexem hogy ezekhez kulon munkapadok voltak ... nehez kerdes mobygamesen meg mas pagekon vegigturtam minden szobajoheto jatekot de nem talalatammeg, hatha van valakinek otlete ennyibol...

Penya64 2011.10.25. 06:15:53

@FormalProof: Ertem, de a gob2ben is egy mu dinot kellett mukodtetni, azert gondoltam arra.

v150r · http://soundcloud.com/v150r 2011.10.25. 07:33:19

nekem a wizkid ugrott be a buborékokról, aztán a homoknál rájöttem, hogy ez valami goblins lehet :D

bbalint85 2011.10.25. 09:06:39

gobliiins, ejj de jó kis game volt!

Savior 2011.10.25. 09:14:53

Na akkor én is adnék egy feladványt, ami már kb. 20 éve zavar... A játék maga C64-en volt meg. Mászkálós volt, a képernyőn jobbra-balra lehetett menni, új képernyőre úgy jutott az ember, ha kiment a képernyő szélén, vagy be(fel)ment egy ajtón. Az egész egy várban/városban játszódott, emlékeim szerint szép grafikával, és ami biztos, hogy nagyon jó zenével. Nem ugrabugra volt, talán kaland, de azért nehéz megítélni, mert ha jól emlékszem, nem találkoztam senkivel; az is lehet, hogy rossz törés volt meg, vagy az egész csak egy techdemó volt?

HighTower 2011.10.25. 10:17:44

Nekem is kellene egy kis segítség.
Szintén régi dos játék, talán egy régi pc újság lemezén találhattam a demoját. Egy platformerről van szó, egy kisfiúval kell menni, esik az eső, vmiféle erdőszerűség ez, de amire határozottan emlékszem hogy citromok vannak a fákon. :D

Burwor · http://loot.blog.hu 2011.10.25. 10:28:52

@Savior: Tir Na Nóg? De annak nem volt zenéje.

Burwor · http://loot.blog.hu 2011.10.25. 10:35:07

Nekem is van kettő C64-es:
Az egyiknek a címe szerintem SOS Titanic. Megy a hajó, neki megy a jéghegynek, morze SOS, eldőlnek a kéményei (?) és elkezd süllyedni. Főhősünkkel oldalnézetben az egyképernyős hajó gyomrában kell dolgokat csinálnunk. Felvehetünk egy túlélőt, vagy begyújthatunk a kazánba (fát kell felvenni és odavinni). Közben emelkedik a vízszint, de talán a víz alatt is mászkálhatunk amíg tart a levegőnk. A túlélőket fel lehet vinni a fedélzetre (másik képernyő) és ott elszaladnak és egy mentőcsónak megjelenik (vagy eltűnik)

A másikkal sose játszottam csak a CoV-ban olvastam, de mindig ki szerettem volna próbálni, annyira emlékszem hogy oldalnézetes lövöldözős és időnként tárgyakat lehet felvenni (és talán lerakni/kombinálni), a végén az összeszedett könyvek (amik a képernyő alsó részén gyűlnek) gerincére írt kód adja meg hova kell menni, pl AG12-t összeolvasva arra a helyre kellett menni és a legerősebb fegyverrel szétlőni a falat, kimenni és megnyerni a játékot.

Savior 2011.10.25. 10:46:09

@Burwor: Nem, a leírásom elég pontos volt, már amennyire emlékszem. :) Volt zenéje, és nagyon jó, ez különösen megmaradt; azonkívül várban játszódott és nem spektrumos grafikája volt.

Tir na nÓg amúgy nagy kedvenc. :)

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2011.10.25. 11:08:23

@4an50l0: ez nem izometrikus 3d sajna (nem ez az erre emlexem) szal ha van tippje a nepeknek akkor johetne ;)

DrBala 2011.10.25. 11:20:19

Hátha már Scorch C64-en, akkor azt úgy hívták, hogy Artillery Duel.

www.youtube.com/watch?v=YbT7OrvOvhs

Rengeteget nyomtuk.

Retro kívánság jöhet? Mondjuk egy-két kereskedős játék. pl. Oil Imperium

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2011.10.25. 11:47:55

Jó ötlet ez a "Mi is volt, segítsetek" poszt!

Én ezt a játékot keresem vagy 20 éve:
Sokoban-szerű ládatologatós gamma egy labirintusban, ahol a ládák mögül kulcsot lehet kiszedni, amivel kinyithatóak a labi zárt folyosói. Volt még benne kísértet is, és ha sokáig nem csináltál semmit a Mario kinézetű, bajszos-húzentrógeres főhőssel, lefeküdt aludni, a hátát a falnak támasztva.
:)

Majom a Földről 2011.10.25. 12:18:29

Nekem is kellene egy kis segítség.

Majom a Földről 2011.10.25. 12:21:09

Nekem is kellene egy kis segítség.
Egy platform játék volt, valamikor 1992 körül játszottam vele 286oson. Annyi maradt meg bennem, hogy az intróban egy üstökös csapódik a földbe, a főszereplő pedig egy kisfiú (pizsamás talán?). Az első pálya valamilyen erdőben játszódhatott, és csontvázak (is) voltak az ellenfelek. Plz help!

Foxhound 2011.10.25. 13:08:16

@Savior: A fairlight ugrott be, de azzal én spektrumon játszottam!
en.wikipedia.org/wiki/Fairlight_%28video_game%29

Penya_ 2011.10.25. 14:12:50

@Burwor:
Abban nem volt ilyesmi egyikben sem. Es ott a kiscsoka maszkalt el a bolygokra ala mezga aladar

Bedeko 2011.10.25. 14:17:40

Ha esetleg a lusta Stöki valamelyik peonja az előre megírt Retro rovat helyett ilyeneket dobna be, helykitöltőnek, az nagy királyság lenne. A nép kér, most adjatok neki.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2011.10.25. 14:28:24

"a lusta Stöki valamelyik peonja"
Hancu, te ezt tűröd? XD

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2011.10.25. 14:52:12

@Bedeko: Zotyókám, nem lusta vagyok, hanem elfoglalt. De azért lesznek ilyen helykitöltők is, ígérem.

Danis 2011.10.25. 15:05:41

Én is egy játékot keresek nagyon régóta! (De jó, hogy lett ez a topic.) Ez egy flash játék, és azt kell tudni róla, hogy egy Tanks! klón. A különbség annyi, hogy ebben űrhajókkal kell kisbolygók közt repkedni, a lövedékek pályáját befolyásolja a gravitáció, és van benne olyan lövedék, ami kisbolygót csinál. Légyszi segítsetek, nagyon régóta keresem! Köszi!

Lezuzius 2011.10.25. 16:22:23

En is beszallok:
spectrum zx80, valami robotos jatek, volt egy kis penzed abbol szereltel fel egy robotokat es kuldet az ellen ellen.
hosszukas palya, az egyik vegeben volt a te gyarad, a masik vegeben az enemy es kuldetek szembe egymassal a robotokat. Elszor mindig a legbenabbra volt csak penz, aztan kinyirt robotokert jott penz, abbol kuldel jobban felszerelt robotot, a vegen az utolso atomot vitt es durrrrrrr.

DeadMan · http://csigafasz.blog.hu/ 2011.10.25. 18:47:30

@Hamlet: "a lusta Stöki valamelyik peonja"

Szerintem ez egyértelműen poén volt, én nevettem is rajta.

Lezuzius: Én sajna nem tudom, mi volt ez a játék, de remake-et akarok 'mostazonnal', ez olyan szinten jó kis ötletnek hangzik. Angry birds meg Plants vs Zombies simán elbújhatna egy profin megcsinált hasonló alkotás mellett.

Wertzui 2011.10.25. 18:58:42

@Majom a Földről: Ööö, Monster Bash?

((leírás róla a Retrogames oldalán:
"...Johnny ágyából kipattanva, iddqd-s csúzliját magához ragadva ered a nyomába..." :D ))

szaszati 2011.10.25. 19:15:08

Na akkor már én is.

A játék valami RTS, talán '96-'98 tájáról, újsághoz adott CD mellékletről volt a demó. Semmi egyébre nem emlékszem, csak, hogy volt benne valami iglu-alakú épület, amibe egységeket lehetett pakolni (talán íjászokat toltam be?), aztán azok valahol máshol meg tudtak jelenni (amolyan Starfcraft-féle Nydus Canal-szerű lehetett a cucc).

Ötlet?

Wertzui 2011.10.25. 19:19:43

Nekem is van egy elveszett játékom, DOS-os, német shareware, 1992-es copyright ha jól emlékszem, VGA grafikával, Boulderdash klón, egy hózentrógeres vakonddal kellett benne menni, mérgesen kinéző kockapofák voltak az ellen (is). Talán Boul, der Star volt a címe, de nem találom sehol. Mikor sikerült működére bírnom az egyik régi vincseszteremet, azon se találtam. Pedig emlékszem, hogy sokat játszottam vele. Vagy csak hallucinálok? :/

Wertzui 2011.10.25. 19:28:27

@DeadMan: Én meg egyszer olyat álmodtam, hogy Farmville farmokat kellett atommal lőni, de a farmoknak volt rakétaelhárító rendszere, azt ki kellet cselezni :D

DeadMan · http://csigafasz.blog.hu/ 2011.10.25. 20:13:21

@Wertzui: Na ezt is megnézném. Sok a kreativitás kis országunkban is, csak kevés a lehetőség.

therest 2011.10.25. 22:56:51

@JonC: Köszi! Soha nem találom meg ha nem nem mondod meg melyik volt! :D

Lezuzius 2011.10.26. 11:31:35

@4an50l0: ez nem hasonlit arra amire en emlekszem, ott a palya valami racsos folyosora emlekeztetett, 6 vagy 8 kocka szeles (egy kockat foglalt el egy robot), azokon lehetett lepegetni, voltak akadalyok amiket kellett kerulgetni, mogejuk bujni ilyesmi, csak fuggolegesen/vizszintesen lehetett loni.

p3d3str1an 2011.10.26. 18:44:45

hú, nekem is lenne egy tankos játék amit régóta keresek: pc-n játszottam vele asszem, 1990 környékén, lehetett vele multiban nyomni (lanon vagy osztottképernyőn, már nem emlékszem pontosan). Felülről láttad a tankot, egyik piros volt a másik kék, lehetett aknákat rakni meg lőni és volt két bázis is, utcákkal asszem. Határozottan _nem_ Scortched jellegű volt.

Burwor · http://loot.blog.hu 2011.10.27. 00:23:27

Azaz és volt modemes multis része is.

Savior 2011.10.27. 09:05:54

@Foxhound: Nem, nem izometrikus volt, hanem oldalról láttad a történéseket.

p3d3str1an 2011.10.27. 22:05:49

@Burwor: ohohó tényleg ezaz!!! nagyon-nagyon köszönöm, tényleg évek óta keresem!
Imádtam ezt a játékot, meg is nézem elérhető-e valahol, várja a dosbox :)

Fuornis 2011.10.29. 15:54:31

Tök jó ötlet ez a rovat, tudnátok-e nekem is segíteni? Rögtön kettőt kérdeznék, az egyik a Dyna Blaster egyik bootlegje, amiben zavartalanul lehetett egymást öldösni kétszemélyes módban(csak ketten voltak a pályán), és volt egy különleges "répa mód" aminek keretében répa bónuszokat is fel lehetett venni, amik random effektet hordoztak, például felgyorsított, vagy állandóan bombát rakatott a játékossal. A másik egy '90-es évek közepe környéki shareware Breakout klón, Húsvétos settinggel,(téglák helyett kék/piros/sárga/csokitojásokkal) pad helyett egy nagyfejű fekete hajú palival. A játékban az volt a pláne, hogy közben üldözött egy dinoszaurusz, változó képességekkel.(Volt táncos dinó, sima dinó, és teleportáló Mikulás-dínó is.) Mindkettőt évek óta keresem hiába, örülnék, ha meglennének, sajnos amikor elvesztek, még kicsi voltam ahhoz, hogy felírjam a nevüket, amit azóta is bánok.

xstranger 2011.10.29. 16:17:56

Orosz temaju tetris, hatterben Voros ter, szekesegyhaz, kucsmas bajszos ember stb. Neha az 1x4es elem mint bomba erkezett es felrobbantott mindent maga korul, vagy ezek veletlenszeruen mint giftek voltak elrejtve a palyan? Mar nem emlekszem pontosan.

Kilencvenes evek eleje, tudnatok segiteni?

sZamu 2011.10.30. 20:43:07

@Savior: nekem erről a Roboknight ugrott be, de gyanús hogy az csak plus4-en volt..

Én is kérnék segítséget, játéktermi játékot keresek, asztal kabinban volt, tehát vízszintesen volt a monitor egy asztalba beépítve. Maga a játék felülnézetes volt, egyszerre 4en lehetett tolni, egy labirintusban/várban? 4 varázslóval kellett nyomulni. Talán piros, sárga, kék és zöld? csuklyás alakok voltak.

És itt szeretném megjegyezni hogy kb 10 éve keresek egy játékot, amit 1 hónapja tök véletlenül megtaláltam, ez a Rygar. Jeee!:)

Savior 2011.11.03. 09:15:17

@sZamu: Köszi, de nem, ennél sokkal jobb grafikája volt, és bár nem emlékszem, az rémlik, hogy inkább boszorkány volt a főszereplő.

@Burwor: Ez ismerős nekem is! Azt nem tudom, ez volt meg, vagy a G.I. Joe-ra emlékeztet nagyon.

e412 2011.11.04. 01:02:36

hello, nekem is lenne két megfejtésre váró játékom, 90es évek elejéről-közepéről lehetnek, pc-sek, hátha valaki emlékszik ezekre:

egy vonattal kellett menni, és felszedni a vagonokat, és volt egy segítő, egy méhecske akivel lehetett a váltókarokat kezelni. talán méz volt a vagonokban? már nem emlékszem...

a másik egy pac man klón, de annyit játszottam vele h kimondottan ez érdekelne: arra emlékszem h a pályák háttere időnként változott. rémlik vmi kincses sziget, meg máskor cápák voltak a háttérben. valaki esetleg? :)

e412 2011.11.04. 12:45:31

@4an50l0: igen, guldkorn! köszi:)

ttfan 2011.11.19. 20:04:14

Sziasztok!
Kérdeznék én is egyet. C-64en játszottam egy játékkal, amelyben talán egy orvost (kalapos fickó) kellett irányítani és a fertőzött embereket valami gyógyszerrel meggyógyítani.
Köszi a segítséget!

ttfan 2013.09.16. 08:08:24

@Staniol: Köszi, ez volt az :)
süti beállítások módosítása