HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Pénteki játékcsaj: Samantha Fox

2010.08.27. 09:00 Stöki

Samantha Foxot nem kell bemutatni senkinek, aki a nyolcvanas években (vagy esetleg még korábban) élte pubertáskorát. Bár a dalai nem voltak túl emlékezetesek, nagy érdeme, hogy behozta a kannát a popzenébe - inkább volt topless modell, mint énekesnő (aztán az olaszok tromfoltak Sabrina híres medencés videoklipjével, de ez már egy másik történet). Azok kedvéért, akik mégsem ismernék, ő Samantha Fox:

És ezt énekelte úgy 1986 környékén:

De hogy kerül ő a pénteki játékcsajok közé?

Hát úgy, hogy 1986-ban nemcsak a fenti dal jelent meg, hanem egy vetkőzőpóker-játék is C64-re, amiben az énekesnő 8-bites mását lehetett levetkőztetni. Ahogy emlékszem, elég nehéz volt leimádkozni öt-tízdolláronként a ruhát Samantháról, és nem is nagyon érte meg - legalábbis a képek elég elnagyoltak voltak, ha jól számolom, négy színből (fehér, fekete és két szürkeárnyalat) pixelezték össze a csajt. És miközben nézitek lent a vetkőzés fázisait, képzeljétek el ugyanezt egy 50 centis CRT-tévén. A játék végén a vetkőzéshez megszólaló zene viszont elég vicces volt a három hangcsatornán, a képek után a videó végén megcsodálható. Egyébként természetesen Sabrinának is volt saját játéka, de az valami ügyességi marhaság volt, nem olyan mélyenszántó darab, mint egy vetkőzőpóker.

62 komment

Címkék: samantha fox póker pénteki játékcsaj

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr912250850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AgentO 2010.08.27. 09:26:25

Ohho, ez jelentette akkoriban az elérhető pornó csúcsát, meg a poszterei, persze csak addig, amíg meg nem találtuk az ágyneműtartóba elrejtett agyonmásolt porno vhs kazikat szigorúan "üres", vagy "rossz" felirattal:):)):):)

Terézágyú 2010.08.27. 09:40:15

"50 colos CRT-tévén"

50 col??? Nem lesz az egy kicsit sok??? :)))

Dester 2010.08.27. 09:48:48

Tyű, emlékszem erre :))) Samantha Fox volt a non plus ultra, apám anno csak a "nagycsöcsű Samantha Fox"-ként emlegette. :)

Nem tudok most linket adni egyébként, de Samantha Foxnak volt egy "mutatósabb" videoklipje is. :) A címe "Let Me Be Free". Keressetek rá! Ha megnézitek, a "Boys" klipje mellette cserkészvideónak fog tűnni. :)))

De ha már meg volt említve Sabrina... Nekem volt C64-re egy programom, ami egy digitalizált fotó és egy függőleges oszcilloszkóp mellett nyomta a tévén a bedigizett Boys refrént. :) Leesett az állunk is.

PaOntan 2010.08.27. 09:52:17

jo ez a blog !
Tacs mi, tacs mi náv !

2010.08.27. 09:57:51

nekem erre a pixelcsöcsre is feláll, lehet valami bajom van??

Kabarészínész 2010.08.27. 09:58:04

Az én pókerkerrierem itt kezdődött, innentől játszottam kb. a haverokkal is pókert (persze még csak 5 lapost) ezért nem is értettem ezt a nagy poker bummot pár éve.... lehet, hogy ha lett volna annyi kitartásom, hogy látni akarom Samantha csöcseit, akkor már miller pókeres lennék :D :D
pornóhoz még egyébként annyit, hogy Jutta Calcutta mond valakinek valamit? meg az első 8-16 színű szexképek? mekkora komolyságok voltak...

ebedli 2010.08.27. 10:07:19

Hát én bizony ezzel a programmal tanultam meg pókerezni, egy szép zöld monochrome monitoron, nagyjából így nézett ki:

gona.atw.hu/Commodore/monitor/Commodore_dm602_green.jpg

xk2spv 2010.08.27. 10:12:07

@Terézágyú:
Az 50 col bőven meghaladja a CRT technológiai korlátját. A legnagyobb csöves TV-k 90 centi körül voltak, ezeket hívták helyenként gigantcsöves TV-knek.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.08.27. 10:15:34

@xk2spv: Bocs, 50 centit akartam írni, nekünk ekkora volt anno.

Savior 2010.08.27. 10:23:24

Azért ennél C64-re sokkal jobb strip pokerek is voltak, ami nekem volt meg, abban 3 csajjal kellett pókerezni, színesben. Elég nehéz volt mindet megkopasztani, de megérte. :)

hallari 2010.08.27. 10:28:29

50 centis TV :) én Junosztyon nyomtam (javarészt), na azon képzeld el...

csarlee 2010.08.27. 10:33:29

Hu, k...a nagy jatek volt! En is itt tanultam meg pokerezni...

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.08.27. 10:39:43

Emlekszem anno a haverommal legalabb egy honapig probaltuk levetkoztetni mire sikerult. Akkora sikerelmeny volt, hogy ihaj, meg ha a kep nem is volt a csucs. Sam Fox forever!

algi 2010.08.27. 10:43:12

@faqq: Nem a te hibád, a mainstream tömegmédia által generált torz világkép fertőzött meg. :)

moli 2010.08.27. 10:43:55

az megvan, hogy a csaj leszbi? mert ez nekem uj volt.

moli 2010.08.27. 10:53:10

@Noname Cowboy: vagy inkabb bulvar-kerulo.

Erich von Däniken 2010.08.27. 10:55:36

Nekem Samatha volt az első képernyővédőm :)

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2010.08.27. 10:59:43

Szerintem a Sánta Fokszos strip poker nem volt olyan nagy szám pókerben, ha nem a Sánta Fokszot mutogatta volna, szerintem le is törlöm. Kifejezetten bénán játszott, a blöfföt például mindig bevette.

Volt egy strip poker rajzolt csajokkal (Suzy, Melissa), az jóval intelligensebben játszott. Tudott blöffölni és blöfföt nem bevenni.

Flankerr 2010.08.27. 11:18:34

50 cm istenem, én ezt még junoszty tévén nyomtam..:) pontosabban nem ezt, valami más strip pókert C+4-n, amiben csak 5 kép volt (100 dolláronként volt a ruhadobás, az 5.-k már full meztelen, és end title) Emlékszem hogy valami baromi jó intro és end title zenéje volt..

zZz 2010.08.27. 11:26:33

Lehet, hogy nem, de nem éppen formásak a mellei, utóbbi pedig fontosabb.

AgentO 2010.08.27. 11:29:14

@zZz: Akkoriban ez huszadlagos szempont volt, nagyok legyenek, meg mutogassa őket, ez számított - kannák, óje.

titan 2010.08.27. 11:31:24

@ebedli: nekünk egy ugyanilyet alakított át apám az Enterprise-hoz :) De én az említett pókerrel asszem egy Hercules monitoron ismerkedtem meg.

Flankerr 2010.08.27. 11:31:57

ja és a cikkíró álláspontja a Sabrina/Samantha Fox vitában igazán dicséretes..:)

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2010.08.27. 11:49:15

A mai szilikonvilágban ilyen csöcsökkel tök esélytelen lenne.

roxxtar 2010.08.27. 11:50:06

az első ismerkedésem a csöcsökkel ezzel a játékkal történt.. anno :DDD

kokoro 2010.08.27. 11:51:47

@zZz: fontosabb a szilikon meg a kés ?
szvsz. rosszul vagy bekötve

zZz 2010.08.27. 11:59:55

@zZz: *lehet, hogy nagyok...
ezt hogyan írtam így el...

zZz 2010.08.27. 12:02:14

@kokoro: mondtam én ilyet?
Szilikonellenes vagyok. De ha plasztika, akkor talán felvarrás még belefér, szilikon nem.
Viszont részemről nem tartom szépnek a nagy, ámde formátlan, lógó, tejeszacskóra hasonlító, batár nagy bimbójú melleket.
Inkább kisebb, de feszes és formás legyen. Alak és feszesség sokkal fontosabb, mint a méret.
Persze a mostról beszélek, nem arról, hogy mi volt 20 éve.

johevi 2010.08.27. 12:19:33

Néhány éve bejelentette, hogy elege van a férfiakból, és leszbikus lesz. Így. Bejelentésre...

hallari 2010.08.27. 12:20:17

Na itt a lényeg a "MOST". Ma beírod a google képkeresőbe, hogy "formás keblek", és az első két oldalon többet találsz, mint amit a 80'-as években együttvéve látni lehetett (TV, újság, film). Még olyan celebet is kapásból hoz, mint Halle Barry.

DeMarco 2010.08.27. 12:23:31

Nekem is volt ilyen strippókeres játékom, de én is úgy emlékszem, hogy teljesen színes volt és három csaj volt benne...
Eltartott egy darabig, de meg lehetett őket kopasztani... :DD

_John_Doe_ 2010.08.27. 12:30:49

A két csajt ma simán le zsirdisznóznák.

IndaMuncher 2010.08.27. 12:43:42

@zZz: A feszesség alatt alapból kemény tapintást értesz? Szerintem annál undorítóbb nincs is. :-S

2010.08.27. 12:53:12

ubazz, ezzel játszottam... :)

Dester 2010.08.27. 12:54:49

@Noname Cowboy: a link URL-ből ítélve biztosan. Sajnos csak otthonról tudom megerősíteni vagy megcáfolni. :)

2010.08.27. 13:35:19

te jó ég, hogy én milyen későn születtem...

Dukefazon 2010.08.27. 14:09:04

Erre emlékszem, amikor az idősebbek tolták. Én innen ismertem meg Samanta Fox-ot, aztán később csak a zenéjét. Nekem a Touch me kicsit erőszakosnak hat (nem is oly rég előkerült) és kicsit olyan letámadó a stílusa, gyere és kicsit olyan "Fuck me... Fuck me NOW!" A rágógumis képe nagyon édes :)

"Can't Stop The Signal..." 2010.08.27. 14:11:41

@daCruel: Forbidden

You don't have permission to access /s/samantha_fox_01/pics/samantha_fox_18.jpg on this server.
Apache/2.2.14 (Unix) PHP/5.2.11 Server at www.easycelebritys.com Port 80

delano 2010.08.27. 14:14:34

@faqq: lehet, de akkor ugyanabban a betegségben szenvedünk :)

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2010.08.27. 14:33:15

Aki a nyolcvanas években volt tini, annak a két hölgy meghatározó volt a nemi fejlődésében. 8-) Spectrumon jócskán kontrasztosabbak voltak a képek és blöfföléssel tönkre lehetett verni. Úgy dobálta el a lapokat, hogy öröm volt nézni.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2010.08.27. 14:36:21

Fater levetkőztette, volt nagy öröm. Nekem csak később sikerült. Én is örültem, habár a vetkőzéssel egyre romlott a digi minősége.

mr_x 2010.08.27. 15:14:43

Nyengek vagytok. Minek pokertudas eleg volt atnevezni a kepeket es rogton meztelenul nyitottak :-)

TheQuestion 2010.08.27. 15:23:48

Jók azok a kannák, látszik az négy színből is.

zZz 2010.08.27. 15:44:06

@F.house: van tartása, nem lóg.

PPK™ 2010.08.27. 16:24:40

Azért a 2. (vagy negyedik?) képen a kezében tartott szemüveg kidolgozása hagy némi kívánnivalót maga után.

daCruel 2010.08.27. 16:38:03

túl sokan néztétek meg biztos a linket azért tűnt el:) nekem még jó volt.

www.allcelebsfree.com/pics/celeb876/pics/samantha-fox-06.jpg

Frank99 2010.08.27. 18:02:57

mennyi hasonló korú és érdeklődési körű ember írogat ide :-)))

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.08.27. 18:42:22

Regi artatlan gyermekkor.

Rgei mi is jatszottunk a jatekkal de a sikertelenseg miatt egy ido utan feladtuk, hogy levetkoztessuk Sam Foxot.

sikitomi 2010.08.27. 19:53:26

@Frank99: ááá... ez csak véééletlen :)))

de hogy témázzak is: nekem a hollywood poker volt meg, 3 v. 4. csajjal (inkább 4). ezzel pont azért nem játszottam, mert nem volt olyan szép a "grafikája", mint annak anno ;)

van link is: girls.c64.org/a__gallery.php?id=47&cp=5&bg=1 :)

Flankerr 2010.08.27. 20:35:54

@mnmlst: Ez az! Hollywodd Poker, Commodore +4-n, Ezt kerestem pár hozzászólással feljebb. A második csajszival, mert ebben a verzióban csak 1 volt. A zenéje nagyon jó volt.

Lurian 2010.08.29. 09:54:10

Haha! :-) Ezzel én is játszottam anno. Az érdekes az volt, hogy sikerült levetkőztetnem, és még csak nem is tudtam pókerezni (azóta sem). Gondolom annyi esélyem volt rá, mint a majomnak, amelyik előbb-utóbb begépeli a Háború és békét, de végül sikerült. :-)) (Lehettem vagy 11-12 éves. :-))

Dester 2010.08.31. 07:40:43

@Noname Cowboy: Pontosan erre gondoltam ;)

xenuka 2011.04.25. 07:55:00

Samantha Fox és Sabrina Salerno volt a két kedvencem
süti beállítások módosítása