Kivételesen nem hülyeség vagy retromerengés következik, hanem egy komoly tudományos kutatás, ami azért kellően wtf ahhoz, hogy helye legyen itt a blogban. Hősünk Jayne Gackenbach, aki még valamikor a kilencvenes években vett egy Nintendo konzolt a fiának. A gyerek hazafelé menet örömében többször megpuszilta a konzol dobozát, ami eléggé abnormális viselkedésnek tűnt ahhoz, hogy Gackenbach a következő években a videojátékosok viselkedését is kutassa. A nő ugyanis a kanadai Grant MacEwan Egyetem pszichológusa, kutatásairól most számolt be a LiveScience.
Gackenbach szakterülete egyébként a tudatos álmodás – azok az álmok, amikor az ember tudja, hogy álmodik, és kívülről látja saját magát (mint bármelyik third-person nézetes játékban). A pszichológusnak pár éve feltűntek bizonyos hasonlóságok a tudatos álmodásra képes emberek és a hardcore videojátékosok között. Mindkét embercsoport képviselőire jellemző például, hogy hogy jó a térérzékük, könnyen megküzdenek a tengeribetegséggel, erős koncentrációra képesek. Mivel az álom és a videojáték környezete is fantáziavilág, alternatív valóság, ez talán nem is meglepő, viszont a játékosok ahhoz szoktak, hogy ezt az alternatív valóságot megváltoztatják, kontrollálják. A tudatos álmodók egyébként is képesek valamennyire befolyásolni álmaikat, de Gackenbach tanulmányai szerint a játékosokra ez sokkal inkább jellemző.
A LiveScience két, 2006-os tanulmányt idéz a pszichológustól. Az egyikben egy csoport hardcore játékos álmodási szokásait hasonlította össze egy csoport nem játékoséval. Mint kiderült, a játékosoknak sokkal gyakrabban voltak tudatos álmaik, ráadásul a többségük befolyásolni is tudta ezeket. A második tanulmány arra világított rá, hogy bár a játékosok nagy része kontrollálja tudatos álmait, ez a kontroll többnyire az álombeli énre korlátozódik – mintha csak egy játékban irányítanák a főhőst. A kutatás szerint a játékos kísérleti alanyok nagy része képes volt arra is, hogy álmában váltson first person és third person nézet (vagyis belső és külső nézet) között. Gackenbach ezután a rémálmokat vizsgálta, és egy 2008-ban publikált tanulmányban leírta, hogy a játékosok kevesebb fenyegető, rossz álmot tapasztaltak, illetve hogy ezekkel könnyebben meg tudtak küzdeni álmukban, kontrollálva a főhőst és így az álmot.
A tudós most azt kutatja, hogyan lehetne az eddigi eredményeket felhasználni a poszttraumás stressz zavar (PTSD) kezelésében. Ez a tünetegyüttes többnyire valamilyen sokkszerű élmény, trauma (például egy súlyos baleset) után jelentkezik, háborús veteránoknál viszonylag gyakran előfordul. És a PTSD egyik tünete a visszatérő rémálmok. Gackenbach egy másik kutatást is végez, mégpedig az erőszakos játékok hatását az álmokra. Ugyanis a korábbi kutatásokban feltűnt neki, hogy a játékosok kevesebbszer agresszívak az álmaikban – viszont ha fenyegetve érzik magukat, sokkal agresszívebbek tudnak lenni az átlagnál: átmennek berzerkerbe, és keményen szembeszállnak az álombéli fenyegetéssel.
A kommentekbe jöhetnek vad, játékos témájú álmok. Úgy tűnik, én nem vagyok elég nagy gémer, mert nekem nem nagyon voltak ilyen tapasztalataim. Illetve egyszer azt álmodtam, hogy lezuhanó tetriselemek próbálnak betemetni, de inkább menekültem, minthogy megpróbáltam volna kontrollálni a körülményeket.
(A kép a Weird Dreams című amigás játékból van.)
Utolsó kommentek