HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Svájcban betiltják az erőszakos játékokat

2010.03.22. 12:00 Stöki

A svájci Nemzeti Tanács (az ország kétkamarás parlamentjének egyik háza) múlt héten elfogadott két olyan törvényjavaslatot, amik eléggé megnehezítik a helyi játékforgalmazók dolgát – idézi a Kotaku a GamesMarkt cikkét.

Az egyik javaslatot a szocialista Evi Allemann nyújtotta be, és a lényege röviden annyi, hogy betiltja azoknak a játékoknak a gyártását, importálását és hirdetését, amikben a játékosnak erőszakos tetteket kell végrehajtaniuk „embereken vagy emberszerű lényeken” (szó szerint így fogalmaz a javaslat). A másik törvényjavaslat a kereszténydemokraták felől érkezett, Norbert Hochreutener képviselőtől, ez általában korlátozná az erőszakos lövöldözős játékok eladását gyerekeknek.

A részleteket még ezután dolgozzák ki, de Allemann javaslata szinte minden olyan játékot érint, ami a PEGI rendszerben 18-as besorolást kap (sőt, a 16-osok többségét is). A javaslat elfogadásáig a svájci játékpiac szereplői valamilyen önszabályozási rendszert javasoltak a betiltás alternatívájaként, úgy tűnik, most nem ússzák meg ennyivel. Ők járnak rosszabbul, mert a játékosok online boltokból vagy warezből úgyis hozzájutnak a betevő erőszakadagjukhoz, ékesen bizonyítva majd az ilyen törvények alkalmatlanságát.

133 komment

Címkék: politika svájc tilcsákbe erőszakos játékok

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr531858934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

izlésrendőrség 2010.03.22. 20:15:37

rez: aszongya nem voltak régen ilyenek, most sem kell a gyereknek, minek, nekem se vót:)))...hagyd abba kérlek, már rájöttem, durva poén csak rosszul reagáltam, de már nevetek, nagy kópé vagy rez, majdnem bedőltem:))

Sadist 2010.03.22. 20:20:07

@rez: Elég merész kijelentés tekintve, hogy az aktív játékosok száma több százmilliós nagyságrendű.
De gondolom te voltál katona, teljes menetfelszerelésben tudsz menetelni 10 km-t és ismered legalább ötféle gépkarabély műszaki jellemzőit, valamint a szét és összeszerelésének módját (természetesen fél perc alatt).

Sadist 2010.03.22. 20:24:00

@rez: "de sosem fogom megérteni, mit lehet ebben élvezni?"
Valószínű azért, mert
1. elég szegényes a fantáziád és a beleélő képességed
2. túl makacs vagy ahhoz, hogy legalább egy jó játékot kipróbálj.

rez 2010.03.22. 20:24:51

@izlésrendőrség: tőlem az játszik, aki akar, gyerekem sincs, csak a rokonaim kölkeit tudom csekkolni, meg a haverereket... valójában az idegesít, ha valaki valamely szabályozással egyetért, az miért elmebeteg? s abszolut nem vagyok ellensége a jövőnek... de nehogy már szaros kis gecik mondják már meg (osztálytársak), hogy mi a jó... tulkép, aki ennek befolyása alatt nő fel, sosem lesz igazán önálló... persze, lehet, trend ez (meg mindig is az volt a suliban), de miért ne lehessen figyelmen kívül hagyni...

rez 2010.03.22. 20:26:03

@Sadist: szegényes a fantáziám és a beleélő képességem: muhaha
valószínűleg hamarabb játszottam ilyen játékokkal, mint te...

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.03.22. 20:26:52

@rez: Igen, minden játékos beszűkült, kövér idióta, ellentétben veled, aki láthatóan nyitott szellem vagy.

Azt egyébként számtalan felmérés megmutatta már, hogy a kriminalisztikai adatok egyáltalán nem korrelálnak azzal, hogy a bűnözők játszanak-e játékokkal vagy sem.

Kolbász 2010.03.22. 20:27:46

Tilcsák be, helyes, helyes. Akkor olyan jó világ lesz mint régen, se gyilkosság, se agresszió, egész nap pipacsot szaglászunk a réten.

A gyereket nevelni kell, a játékot meg játszani, ennyi.

Sadist 2010.03.22. 20:27:57

@rez: És a két dolog hol is függ össze?

rez 2010.03.22. 20:29:55

@Sadist: te írtad, hogy beszűkült vagyok/lehetek

Sadist 2010.03.22. 20:33:03

@rez: Olvass vissza, azt írtam szegényes a fantáziád és nem tudod beleélni magad egy játékba, azért nem vagy képes élvezni.
Persze, elhiszem, hogy számodra irritáló lehet, hogy más tud élvezni valamit.

rez 2010.03.22. 20:33:04

@Stöki: nos, nem biztos, sőt lehet, egyáltalán nem vagyok soványabb, vagy nyitottabb mint bárki a játékosok közül... nem pejoratív jelzés akart lenni, ha mégis, sorry...

rez 2010.03.22. 20:33:54

@Sadist: valóban, igazad van, nem tudom beleélni magam, mert annyira irreális mind...

Ken_Lee · http://kenlee.blog.hu 2010.03.22. 20:36:10

Én rez-zel értek eggyet!!! (Mamám is de őt nem kavarom bele ebe a pokoli vítába mer jobat érdemel.)

Soha nem voltak pszichopata gyílkosok amíg nem vóltak vídeó-játékok. Az összes psychopata csak a kommodóre után születet (főleg a huncsbak nevü program inditotta el az őzönlésüket).

szajberpiraty 2010.03.22. 20:41:30

Támogatom! Támogatom az idióta politikusok betiltását! Javaslom, hogy az ilyenek egy villanymozdony gépterében kerüljenek vezető beosztásba!

Joaquin 2010.03.22. 20:42:20

@akira2: a számítógéppel sokat játszó fiatalok átlagban jobb tanulók (statisztikailag).

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.03.22. 20:45:00

@rez: Igazából csak ez a megjegyzésed fájt:

"milyen érdekes, hogy felnőtt több generáció úgy, hogy nem voltak ilyen játékok, s nem lett pszihopata gyilkos belőlük..."

Volna néhány ellenpéldám. Hasfelmetsző Jack. Pedro Lopez. Zodiac. Ted Bundy. John Wayne Gacy. David Berkowitz. Vagy ők nem voltak gyerekek?

rez 2010.03.22. 20:46:53

@Ken_Lee: nos, nem arról volt szó, hogy sosem voltak ilyen tagok, hanem hogy a "nemjátszás" miatt senki nem lesz pszichopata...

rez 2010.03.22. 20:48:01

@Stöki: az előző poszt akkor neked is szólt...
hihetetlen ez a beteges ragaszkodásotok ezekhez a szarokhoz... de idővel úgyis kinövitek...

Ken_Lee · http://kenlee.blog.hu 2010.03.22. 20:49:00

@rez: Mamám is ezt mondja!!! (Meg egy orvos ísmerősünk (pszikológus) szerint a legjob dolog a nemlélegzés mer attól se lett senki még ilyen elme beteg gyílkos lelkű disznó.)

rez 2010.03.22. 20:49:14

@rez: *komment
ahogy én is...

mediocris 2010.03.22. 20:50:53

@rez: "a "nemjátszás" miatt senki nem lesz pszichopata..."

Sorold fel azokat, akik a játszás miatt lettek azok. Ne, ne azokat, akik játszottak is és pszichopaták is voltak, hanem azokat, akik a játék miatt váltak azzá.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.03.22. 20:51:18

@rez: Szép érveléstechnika. Idejössz, böfögsz egy ordas nagy hülyeséget, és amikor erre rávilágítunk, atyáskodni kezdesz. Egyrészt ne vegyél mérget arra, hogy te vagy az idősebb kettőnk közül, másrészt egy tapasztalt ember is mondhat nagy baromságokat (lásd példádat).

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2010.03.22. 20:51:34

"@rez: "s abszolut nem vagyok ellensége a jövőnek... de nehogy már szaros kis gecik mondják már meg (osztálytársak), hogy mi a jó... tulkép, aki ennek befolyása alatt nő fel, sosem lesz igazán önálló... persze, lehet, trend ez (meg mindig is az volt a suliban), de miért ne lehessen figyelmen kívül hagyni... "

Ez a kijelentés az információs társadalomban egy picikét paradox...

Joaquin 2010.03.22. 20:51:40

@rez: ezt most nem értem. Azért akarod betiltani mert nem találsz benne semmi élvezetet?

tlvajferi 2010.03.22. 20:52:08

tetszik
nálunk nem lehetne betiltani?

rez 2010.03.22. 20:53:05

@Joaquin: nem tudom, miért gondolja azt valaki, hogy én bármit is be akarok tiltani... tőlem aztán azt csinál bárki, amit akar...

rez 2010.03.22. 20:58:18

@vacsad: lehet, de bármilyen más képre (pl. tv-műsor) levetítve nem nevetséges, hogy "igazodni" kell (mert kiutálnak)? szerintem ezt patronálni eléggé beteges még ebben az információs társadalmomban is, mert ez csak arctalanságot szül... persze nehogy már én mondjam meg a frankót, de ez akkor is nevetséges... ergo, ha gyerekem lenne, sosem tiltanám semmilyen játéktól, a legerőszakosabb szaroktól sem, de biztos kikérdezném, hogy miért jó ez neki, mit élvez benne, egyáltalán élvezi-e, vagy csak az osztálytársainak akar-e megfelelni... s ha ez utóbbi, akkor nagyon kinevetném...

Joaquin 2010.03.22. 20:59:47

@rez: de miért kéne igazodni? törvény van hogy játszani kell?

Furcsány Geri 2010.03.22. 21:00:19

Nem csodálom... Tiszta degenerált minden tini. Graubündenben, ahol melóztam, nincs egy dizsi se, mert szétverték mindet.

Joaquin 2010.03.22. 21:00:57

@rez: kiutálták anno azt is aki nem focizott, meg akinek más szinű volt a sapkája...most komolyan neked mi a gondod?

Joaquin 2010.03.22. 21:01:52

@Furcsány Geri: a diszkókat is biztos a kockák verték szét elhasznált egerekkel.

terran 2010.03.22. 21:04:02

@macchiato:
"Abból is látszik, amilyen agresszióval "védik" egyesek ezt a játékot."

Nem is volt szó konkrét játékról.

Ja, és végülis alig évezredek óta minden fiújáték egyfajta harci játék.
Gerelyhajítás, birkózás, fakard, fapuska, indiános, ólomkatonák. Soroljam még?

Tilcsákbe tilcsákbe, még több ösztrogént.

@akira2:
Igen, minden számítógépes játék csak butításra való.
Ne vedd figyelembe, hogy ez egy újfajta médium, és olyan dolgokat lehet közölni vele, amit könyvvel, filmmel, festménnyel nem.

rez 2010.03.22. 21:05:33

@Joaquin: egyetlen gondom van: hogy akira2-őt miért szapulja mindenki? mert valami olyat fogalmazott meg, amivel itt senki nem ért egyet, mert soha nem került még hasonló helyzetbe sem (nincs gyereke)? miért feltétlenül szar az, ha valaki elfordítja a kölke fejét ettől a "nagy-játékos feelingtől"? mit veszt az a személy? semmit. ezért nem kell (főként tizenéves posztolóknak) oltogatni őt...

terran 2010.03.22. 21:09:29

@rez:
Talán az a kérdés, hogy mit veszt a gyereke és nem a tiltó személy.

tölgyes 2010.03.22. 21:10:51

Ha tényleg be akarják tiltani, akkor meg is teszik. Ha kell még népszavazást is kiírnak.. és közben senki nem fog a demokrácia megcsúfolásáról csacsiságokat írkálni.

rez 2010.03.22. 21:11:03

@Stöki: légyszíves magyarázd el, mi volt a böfögés, s az ordas hülyeség?

tölgyes 2010.03.22. 21:13:14

Ja és még valami: ha ilyen törvény megszületik, akkor be is fogják tartani..:) Bizony. Ők nem a szocializmusban szocializálódtak.

Archenemy 2010.03.22. 21:15:06

Alighanem az összes bűnöző, kocsifeltörő, kötekedő, késelős sittes tahó a számítógépes játékoktól lett ilyen...

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.03.22. 21:15:08

@rez: Kérlek:

böfögés:

"szaros kis gecik"

"fogadni mernék, hogy a sok gamer közül szinte egy sem volt katona, életében nem vett részt egy fizikai gyakorlaton, ahol nem a gép mögött, elhízva kell osztani az észt"

ordas hülyeség:

"milyen érdekes, hogy felnőtt több generáció úgy, hogy nem voltak ilyen játékok, s nem lett pszihopata gyilkos belőlük..."

Joaquin 2010.03.22. 21:18:16

@rez: mert be akar tiltani vmit, elég homályos ideológiák (még csak nem is statisztikák) miatt?

Big-B 2010.03.22. 21:18:30

Nem játszom erőszakos játékot... jobb az ilyent élőben csinálni.

rez 2010.03.22. 21:18:53

nos: böfögés:
1. az olyan osztálytársak, akik bármi miatt is kiközösítenek bárkit: szaros kis gecik
2. továbbra is tartom

ordas hülyeség:
ezt már megválaszoltam, de látszik, hogy még nem vagy 40...

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.03.22. 21:24:36

@rez: Ez esetben feladom, hogy jutunk valamire, és elkönyvellek egy korlátolt baromnak. Remélem, negyvenévesen (már csak pár év) nem ilyen leszek, mint te.

Big-B 2010.03.22. 21:25:42

Kedves svájci törvényhozók! Nem szabad most megállnotok! A lehetőségek tárháza nyílt most meg nektek, hisz annyi dolog van a világon, ami erőszakos, és itt lenne az idő a betiltásukra. Például:
- versenysportok,
- szigorú szülők,
- városi közlekedés,
- nemi aktus...

rez 2010.03.22. 21:28:16

@Stöki: én nem könyvellek el baromnak, valójában tetszenek az írásaid... itt csupán véleménykülönbségről van szó... sajnálom, ha ezt támadásnak, vagy szánalmas fröcsögésnek érzed...
az, hogy milyen leszel pár év múlva a te magánügyed...

Fleaflu 2010.03.22. 21:29:31

Egyrészt a pszcihopaták száma állandó a történelem folyamán, másrészt meg nem betiltani kéne a játékokat, hanem a korhatárjelöléseket betartatni sokkal szigorúbban, más területeken ez megy simán érdekes módon.

Big-B 2010.03.22. 21:33:48

@Fleaflu: na, ez a lényeg. Mint ahogy a cigit meg piát sem kell betiltani ott, ahol 18 éven alulit amúgy sem szolgálnak ki.

Anno, a szakdogám egy része is ezzel foglalkozott; mégpedig hogy a 18 éven aluliak milyen játékokkal játszanak, és magam is megdöbbentem, hogy a 14 év körüliek (és szüleik) mennyire nem figyeltek a korhatárra.

rootshaper 2010.03.22. 21:34:52

vicces h itt egy jatekos blogon van a legtobb tamogatoja a csokottagyu svajciaknak. vicces az is, hogy mekkorakat pislognak egyesek azon hogy mit lehet ebben elvezni... vicces az is, hogy magyaraztok arrol, hogy ELBUTULNAK tole az emberek. az szerintetek nem az elbutulas jele, hogy valamit vakon be akartok tiltani ugy, hogy fogalmatok sincs rola mi fan terem? erdekes, titeket mi butitott el, ha a jatekok a satan termekei... a ti korotokban mi volt? gitt? nem ertem ezt.
nem tartom magam sem butanak, sem visszamaradottnak, agresszivnek meg annyira sem, de neha elboritja a szar az agyamat amikor a magukat okosnak mondo, a vilag dolgairol nagyjabol semmit nem tudo okoskodo majmok jonnek es mindent be akarnak tiltani amit a sajat fajtajuk termelt ki magabol. mi donti el azt, hogy a PC jatekokat be kell tiltani, a kocsmai nyerogepeket meg nem? az emberek eletet teszi tonkre, csaladok mennek tole szet... szerintetek az nem sokkal kartekonyabb? el lehet gondolkozni azon, hogy ha a PC jatekok lennenek a vilagon a legnagyobb problemak okozoi, akkor hanyan elnenek most boldog csaladi legkorben... elobb azokat a dolgokat kellene rendbeszedni amikkel tenyleg baj van, mondjuk az IDIOTA CSALADOKAT akik kitermelik magukbol a lovoldozo gyerekeket mert nem hallgatjak meg, hogy mit akar mondani, csak leultetik a PC helyett mondjuk a tv ele... lehangolo ez a 80 komment, igy vegigolvasva :S

Big-B 2010.03.22. 21:36:50

Gondolom, Szomáliában is az erőszakos számítógépes játékok miatt van a nagy erőszak...

Klárensz 2010.03.22. 21:37:43

Ha egy gyereket kiközösítenek (akármilyen hülyeség miatt), az bizonyítottan árt a gyereknek. Az hogy a számítógépes játék árt, annak semmi alapja nincs. Minden generációban a fiúk lövöldöztek egymásra, verekedtek (nem csak indulatból, játékból is), most az, hogy egy újabb lehetőség van a játékra nyilván az ördög műve, be kell tiltani.

mediocris 2010.03.22. 21:39:09

@rez: Nem egyszerű véleménykülönbségekről van szó, még mindig, hanem egy korlátozó törvényjavaslatról, amit te támogatsz, mert amúgy se szereted azt amit be akarnak tiltani. Azzal persze nem foglalkozol hogy másoknak (akiknek fontos) mi a véleménye, vagy hogy milyen hatásai lennének. A te logikád szerint be kéne tiltaniuk a pornót is, aztán mehetne mindeki az erdőbe, meg a kukoricásba, ahogyan tették ezt a derék emberek száz éve. Csak annyit javasolnék neked és az intelligens svájci törvényhozókkal szimpatizálóknak, hogy el lehet menni iszlám országokba, ahol ezeket a törvények már nem kell meghozni. Ott nyugodtan ki lehet élni a rendszeretetet anélkül hogy az itteni emberekre rákényszerítenéd. Mindenki jól jár.

rez 2010.03.22. 21:41:59

@rootshaper: az a vicces, hogy miért akad ki bárki is azon, ha egy publikus blogon ellentmond...

rez 2010.03.22. 21:43:15

@mediocris: hol írtam én olyat, hogy támogatok bármiféle betiltást?

Big-B 2010.03.22. 21:47:32

Mondjuk egyszer betilthatnák a hülyeséget is. Milyen szomorú és egyhangú lenne a világ?!

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2010.03.22. 22:09:43

@Ken_Lee:

:DD
Mondtam már, h te vagy a kedvenc kommentelőm? :)
Bazmeg, és még a "huncsbakkot" is ismered, télleg művelt gyerök vagy!

www.lemon64.com/?mainurl=http%3A//www.lemon64.com/reviews/view.php%3Fid%3D65

Amúgy teljesen igazad van, most utánanéztem, és valóban pont 1983 után ugrott meg hirtelenszerűen a sorozatgyilkosok aktivitása!

mediocris 2010.03.22. 22:09:47

@rez: "miért feltétlenül szar az, ha valaki elfordítja a kölke fejét ettől a "nagy-játékos feelingtől"?"

Gyakorlatilag itt egy korlátozásról van szó, ahol a kölke se szólhat bele, de még apuka se, mert egyaránt tilos lesz nekik játszani. Ha te nem találsz kivetnivalót a tiltásban, akkor te is a korlátozás pártján állsz. A másik oldal nem az, hogy mindenkinek erőszakos játékokkal kell játszani, hanem hogy eldöntheti (bizonyos kor alatt a szülő), hogy játszik vagy nem játszik velük. A korlátozás gyakorlatilag egységesen kimondja hogy senki soha. Nos ezért baj ez a törvényjavaslat, és ezért nem lehet túl értelmes senki sem, aki ezt támogatja. Ettől te még otthon nevelheted szigorúan a kisiskolás kölköket. Ennyi erővel az alkoholt és cigarettát is be kéne tiltani, ezeknek ugyanis kimutathatóan káros hatásai vannak a társadalomra, és nincsenek törvényileg szigorúbban szabályozva mint a játékok, vagy filmek. Meglepő hogy az alkohol ellen egyik politikus sem emel szót, nem?

Depheusz 2010.03.22. 22:13:07

Én játszok erőszakos játékokkal mégis 4.8-es az átlagom. És bármennyire hihetetlen meg tudom különböztetni a játékokat a valóságtól.
És:
-Igen, így is úgy is meg fogják tudni szerezni a játékot
-Nem a játéktól lesz hülye az ember
-Az már más kérdés hogy-hogy néz ki a gyerek, milyen a tanulmányi átlaga, mennyire hülye.
-Nem mind egy hogy ki hány éves? Akkor a ti szavaitokkal: Én kis taknyos merek bele szólni a ti dolgotokba. Nem egy blogon volt az, hogy egymásnak mondták, hogy hány éves, mit dolgozik...
@Big-B: Ott a pont.

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.22. 22:14:08

@Joaquin: Én azért akarom betiltani, hogy minél többet picsogjatok ezen. :) Élvezet olvasni, hogy erőltetitek magatokat. :)

Limrasson 2010.03.22. 22:14:21

Nem kell nagy élettapasztalat ahhoz, hogy kijelenthesse az ember: a legdurvább, legbrutálisabb, kegyetlenebb, erőszakosabb játék az az Élet.
Másrészt ha szegény gyereket folyamatosan korlátozzák, és itt most mindegy, hogy nem engeded répát szedni a kertben, vagy focizni, vagy játékokkal játszani, számára elfogadható magyarázat nélkül (PL.: ne menyj fiam ki a kertbe répát szedni, mert az orosz partizánok telepakolták aknákkal a veteményest.) Akkor az idő előrehaladtával a gyerekben valami ilyesmi fog lejátszódni:
www.youtube.com/watch?v=Im3S8PRWjeg

"milyen érdekes, hogy felnőtt több generáció úgy, hogy nem voltak ilyen játékok, s nem lett pszihopata gyilkos belőlük..."

Erre meg csak annyit tudok mondani, hogy a Sötét Középkort meg a nagyanyám találta ki.

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.22. 22:16:59

@Stöki: Ja, voltak ők is gyerekek, de biztosan nem sims hasonmás gémeket nyomtak, hanem korabeli dúmot meg postalt. :) Ezért lettek vérgőzös gyilkosok. :)

Egyébként meg, ha a svájciaknak nem tetszik, majd fellázadnak ellene. Senkinek semmi köze hozzá.

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.22. 22:19:22

@terran: "Igen, minden számítógépes játék csak butításra való.
Ne vedd figyelembe, hogy ez egy újfajta médium, és olyan dolgokat lehet közölni vele, amit könyvvel, filmmel, festménnyel nem."

Igen és mikor a torrent ellen vonulnak, akkor azt is csak linux disztribúciók letöltésére használja mindenki. :)

rez 2010.03.22. 22:26:00

@mediocris: ok, rendben, akkor az én érvelésem rossz alapjában... valójában tök fölöslegesnek érzem bármi betiltását bárhol... mert minek... ahogy a legelső kommentekben is leírták, úgyis megszerzik bárhonnan, ha kell... hogy őszinte legyek, asszem, kicsit továbbgondoltam én ezt az egészet, s túlságosan belelovaltam magam a témába...
szumma: a törvényi tiltás baromság.
viszont elég felszínes dolog hagyni egy kölköt túlságosan belefolyni ezekbe a játékokba, s itt tényleg csak a tapasztalataim szólnak belőlem... valójában asszem egy lényeges dolog van, ami eléggé elcsépelt ezügyben: a valóságban nincs restart és plusz életerő...

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.22. 22:44:32

@rez: Ugyan, nem kell szabadkoznod, egy kicsit sem voltál nagyobb barom a te irányodban mint a legtöbbek itt a tiltás ellenzőinek oldalán. :) Az, hogy stöki az index munkatársaként itt miket enged meg veled szemben egy hsz-odból kiindulva, őt és főnökeit minősíti.
Öröm olvasni ezeket egyébként, akkora baromságokat tudnak kiizzadni szomáliától az autófeltörésig.

Megnézném őket, ha a saját gyereküket neveleik, mennyire helyeselnék, hogy nyomjon egy kis carmageddont vagy postalt. Mert az úgyse árt.
Komolyan, mintha részvényesek lennének az EA-nál, annyira tud fájni ez a téma.

Közben nem tűnik fel, hogy svájc nem magyaroroszág (pl. megvett játékok vs megszerzem máshogy). Valamint nem mindeki van annyira otthon ebben a témában mint az ide kommentelők és emiatt nem tudja annyira felügyelni a csemetéjét.

Engedjétek meg a svájciaknak, hogy eldönthessék, hogyan akarják formálni a társadalmukat.
A félreértések elkerülése végett én nem az erőszakos játékokat, hanem az mmorpg-ket tiltanám be. :D Na, akkor lenne csak igazi zombifelhördülés. :)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.03.22. 22:56:05

@troll: Ácsi. Itt nem az Index munkatársa vagyok, hanem egy blogger. Az Indexnek semmi köze az IDDQD-hez. A főnökeimnek pláne.

Rezt kicsit félreértettem (látom, nem csak én), az jött le, hogy ő is a betiltással ért egyet. Az utolsó kommentjével nagyjából egyet tudok érteni.

rez 2010.03.22. 23:01:49

@Stöki: tényleg ökörség a tiltás... s tényleg kissé elrugaszkodtam az eredeti témától néhány kommentben... elnézést, ha félreérthető voltam...

rez 2010.03.22. 23:07:16

végezetül, ha már gyerek, asszem egy machinarium, vagy egy world of goo inkább hasznos game.

Archenemy 2010.03.22. 23:07:24

@troll: dehogynem, én az előbb.

A spanyol inkvizítorok a számítógépes játékoktól inkvizitáltak. Nem tudtad?

rez 2010.03.22. 23:08:33

@rez: megígérem, ha legközelebb kommentelek, nem akadéskoskodom ilyesfomán...

Archenemy 2010.03.22. 23:11:35

@rez: látjátok, még csak játék se kell ahhoz, hogy egymásnak essetek. Szerintem célszerűbb volna eleve betiltani a számítógépet, és akkor Ti is Istennek tetsző, csendes, szerény életet élnétek.

Klárensz 2010.03.22. 23:24:33

No, a világbéke már megvan a blogon, most jön az, hogy betiltom.

mediocris 2010.03.22. 23:33:46

@troll: "A félreértések elkerülése végett én nem az erőszakos játékokat, hanem az mmorpg-ket tiltanám be. :D"

Gondolom te lehetsz az a megmondóember, aki miután a képzeletbeli barátai is kiközösítették, kikétszerkettőzte, hogy az mmorpg-k viszik el az hallgatóságát, ezért körbehordozza a véres kardot, és megalázóan leszámol az őt megakadályozni próbálókkal. Ja, tiltsuk be az autót is ha már itt tartunk. Tönkreteszi a környezetet és a gazdaságot, gátolja a szocializációt. Elhíznak, zsírosodnak, lustulnak, hülyülnek tőle az emberek, akik a közlekedésbeli frusztrációjukat a dugók után a családon (főleg a gyerekeken) vezetik le.

Ken_Lee · http://kenlee.blog.hu 2010.03.22. 23:34:28

@piréz vitéz / plüssmacsó: Igen ere gondoltam. Nagyon mészárlós játék :S Nem csodálom hogy statisztikáztak rola ahogy írod is!

(Köszi hogy kedvencednek neveztél az jól eset de enyit rollam.)

mediocris 2010.03.22. 23:37:00

@Archenemy: "Szerintem célszerűbb volna eleve betiltani a számítógépet"

Ismerek olyat, aki még minden héten fel akarja akasztani a feltalálóját, pedig szegény Neumann János... ő csak jót akart. Mindig egyszerűbb másra hárítani, mint alkalmazkodni. Hogy ez még gyakran politikai többséget is élvez, az csak a hab a tortán.

Archenemy 2010.03.22. 23:49:15

@mediocris: nah...

A tiltás nem azért rossz, mert dolgok betiltása valahogy mágikusan egy gonosz és visszamaradott dolog. A gyilkosság is be van tiltva, holott lehetne alkalmazkodni egy olyan állapothoz is, hogy az erősebb megöli a gyengébbet.

Ebben az esetben a tiltás nem ér célt, és a tiltott tárgyat ártalmatlannak találjuk. Ezért nem szimpatikus sokaknak EZ a tiltás, nem pedig elméleti okokból.

Tehát - gondolatod magjához visszatérve - lehet, hogy egyszerűbb másra hárítani, mint alkalmazkodni, de van, hogy célszerűbb is.

mediocris 2010.03.23. 03:43:49

@Archenemy: A tiltás politikájáról az a véleményem hogy nem célravezető, aminek pont országunk az egyik legjobb példája. A túlzott tiltó intézkedés az életet nehezíti meg, és a korrupciós kockázatokat növeli, mindezt teljesen feleslegesen, vagy kis haszonnal. Továbbá én annak vagyok a híve, hogy semmit nem kéne tiltani, amit más eszközökkel is meg lehet oldani, azaz a tiltásnak kéne az utolsó próbálkozásnak lennie, nem pedig az elsőnek. Tehát az én nézetem szerint a tiltás a természeténél fogva rossz, hiszen egy mesterséges beavatkozás a folyamatokba, aminél problémát jelent mind a kívánt cél elérésének mértéke (azaz lehet hogy egy tiltás kontraproduktív lesz, azaz pont az ellenkezőjét éri el, vagy a kívántnál kevesebb eredménnyel jár), mind a korlátozás leszűkítése, hogy csak azok a területek szenvedjenek csorbát, amiknek feltétlenül szükséges. Hogy egy nagyon egyszerű szemléltetőpéldát mondjak. A pápa ellátogat Budapestre, és ezért az összes járművet kitiltják a városból, akkor ez feleslegesen nagy tiltás, és ha a biztonság volt a cél, akkor nem garantálja a sikert sem a merényletek ellen. Enyhíteni lehet a tiltás kárait, ha időben és helyben csak olyan lezárások vannak a városban, amik elengedhetetlenek.

Ami az erőszakos játékokat illeti. Ez egy tipikus demagógiamágnes témakör, amiről senki nem tud érdemleges és használható statisztikát, vagy bármiféle bizonyítékot felmutatni, hogy ez tulajdonképpen tényleg társadalomra és egyénekre ártalmas. Csak a tehetségtelen szakemberek és a felelősségteljes gondolkodásra képtelen politikusok mantrázzák folyamatosan hogy ezt törvényileg az államnak szabályoznia kell, ami önmagában egy agyrém. Ez egy újabb lépés lenne a gondolatbűnözés és az Orwell-i diktatúra felé (aki szerint a totális diktatúrához lépésről-lépésre vezet az út, a szabadság megnyirbálásával. ne felejtsük el hogy a Harmadik Birodalom is hazaépítő demokráciának indult, aztán rendőrállam lett, és végül szappant főztek. Nem a túl sok egyéni szabadságjog, vagy az erőszakos filmek okozták. Az USA-ban pedig 2 ciklus alatt sikerült olyan törvényeket átverni, hogy a végén legálisan kínvallatott bizonyítottan ártatlan embereket, és egy "állam ellenségei" listára rengeteg szabadságjogi aktivista, író, és egyetemi előadó felkerült).

Hazai közéleti vonatkozása (politikai lesz, de pártsemleges megközelítés). Szinte a napokban fogadták el a Holokauszttagadás büntethetőségét, ami gyakorlatilag része a gondolatbűnözésnek. A TASZ hiába fejtette ki a televízióban és máshol a véleményét, miszerint nem szükséges büntetni, mert itthon a szólás szabadsága, és a közizgatással kapcsolatos törvények megfelelően szabályozzák. Megszavazták, és az utca büszke embere képes volt eljutni arra a szintre, hogy "naná hogy büntetni kell, mert milyen ronda dolog a Holokauszt". Visszatérve a gyilkosságra. mindenkinek alkotmányos joga van az élethez, szabadsághoz, egészséghez, magántulajdonhoz. Ebből egyértelműen következik, hogy pl. gyilkosság, nemi erőszak, lopás, stb. nem összeegyeztethető az alkotmánnyal, mert aki ilyet követ el, az valaki más alkotmányos jogait megsérti. Következménye: ezeket törvényileg büntetni kell (nem kívánságműsor, nincs alternatíva)! Viszont abból hogy egy virtuális térben te embereken, vagy emberszerű lényeken hajtasz végre erőszakos cselekedeteket, még senkinek nem lesz kára, legfeljebb a konzervatív anyukának, aki agyérgörcsöt kap, amikor a híradóban azt hallja hogy a játékban dugni is lehet. Felháborítónak tartom a szabadságjogok vallási alapon történő öncélú és tudatos megnyirbálását. Magyarország ma egy túlszabályzott, korrupt (relatív) ország. A kettő között szoros kapcsolat van. Kis dolgokért akár önhibádon kívül megbüntethetnek, viszont ha a megfelelő emberre befolyással bírsz, akkor a sokkal nagyobb dolgokat is megúszhatod. És hogy mennyire nem vezet ez célra, nagyon jól bizonyítja a zéró tolerancia és az ittas vezetés. Hiába van betiltva, még így is jóval rosszabbul állunk a balesetek számát tekintve, mint a nyugati országok, ahol kismértékű alkoholfogyasztás még elfogadott. Most mondhatnád, hogy ha engedélyezik, akkor még rosszabb lesz. Lehet. De pontosan ez a probléma, hogy csak a tiltsuk vagy ne tiltsukig jutnak el az emberek. Számos módszerrel lehetne eredményt is elérni, de senki nem tesz semmit, ahogyan a mellékelt ábra is bizonyítja, ugyanis sok a baleset, az ittas vezetés is, és az is megkapja a maga büntetését aki csak 1 sört ivott meg, viszont van aki rendszeresen totál részegen is megússza egy életen át. Úgy látszik hogy a lényeg az, hogy a kecske se lakjon jól és a káposzta se maradjon meg. És nincs elég ember, aki felemelné a szavát, hogy ez nincsen így jól, valamit változtatni kéne. Ebben pedig neked is felelősséged van. Ha másba nem akkor abban, hogy te is felvilágosítod kedves választópolgár társaidat, amikor tévútra keverednek, hogy az nincs úgy jól, mert...

Pontosan az volt veled is a probléma, hogy felvetetted a gyilkosságot hasonlatnak, érvnek a "tiltás" mellett. A tiltás igenis minden esetben vagy rossz dolog, vagy szükséges rossz. Szerintem csak az utóbbi esetben engedhető meg (és akkor is valamilyen szinten kudarc, hogy szükség van rá). Ez nem csupán a demokrácia, hanem maga a szabadságjog elengedhetetlen feltétele. A másik út a kirekesztés, elvakultság és az előítélet politikája lenne (politika, merthogy nem egy egzakt tudományról van szó, hanem hozzáállásról, elvekről, és igényekről), amiből én köszönöm nem kérek. Vannak amikkel igenis kénytelen mindenki szembenézni, akár tetszik, akár nem. Egyik ilyen dolog a számítógép, ami hozzátartozik a 21szd-hoz, akárcsak a tv, és a könyv, a mozi, vagy az újság. Nyilvánvaló igény van mindegyikre, és ezek általános korlátozása egy szűk csoport által egy másik csoport kárára, egyszerűen védhetetlen álláspont. Legalább a nyugati demokráciákban illene ideáig eljutni. Ehelyett itthon kasztokra szakad a frusztrált lakosság. Lesz szélsőséges, lesz konzervatív, lesz liberális, lesz jobb, lesz bal. Egyedül megoldás nem lesz. Pedig ahol ennyi embert zavarnak a dolgok, ott biztosan van igény megoldásra is. Csak nem akarják eléggé. Nézd végig ebből a szemszögből is a hazai joggyakorlatot. Nem kell egy tiltó rendelkezéshez különösebb indoklás. Pusztán a szimpátia dönt hogy mi kerül be. Néhányak szimpátiája. A Holokauszttagadás csak a legutóbbi csúnya történet. Nagyon ritka és kivételes eset az, hogy célszerűbb a tiltás, bizony egyszerűbb újjal mutogatni.

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.03.23. 09:35:55

Aztaku jött 100 komment?:D Én ezt végig nem olvasom

<off>

van valakinek véleménye az új AVP multiról?

</off>

Szedrencs 2010.03.23. 10:36:39

Én is csak pislogtam reggel. :)

Aki hater az játszott is valaha, vagy csak index főoldalról tévedt vajon ide?

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.03.23. 10:44:18

@Szedrencs: wehehehe jogos:D Szerintem te is tudod...ímádnak úgy ítélkezni a játékok felett, hogy éeltükben nem játszottak egy másodpercet sem:D

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.03.23. 12:36:45

@troll: Oké, akkor most álljunk le, és lélegezzünk mélyeket.
7 éves a fiam, és NEM adok neki hentmészár játékot.
Viszont ezek alapján betiltani az erőszakos játékokat (ti. hátha 14 év alatti kisgyerekek is játszanak majd vele) kb. ugyanolyan hülyeség, mint betiltani a bicskát, mert hátha valaki megvágja magát vele.
Felnőtt társadalmakban ráírják a dobozra, hogy 18+ és onnantól kezdve a szülőre van bízva.
Aki tilcsákbeázik, az döntésképtelen idióta seggfejnek néz mindenkit, akik felett atyáskodni kell, különben vége a civilizációnak.

ügyfélszolgálatos 2010.03.23. 14:01:42

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Bazz ez a név... :D

Egyébként egyetértek veled, mert ennyi erővel akár a Hadtörténteti múzeumot be lehetne tiltani, mert tankok is, meg fegyverek vannak kiállítva... Én régóta gamerkedem SpV, CoV volt a kezdés még annó... És szerepjátékkal is vagy 20 éve foglalkozom még sem érzek késztetés, hogy gyilkolásszak... :S
Az ilyen rez féle betiltós emberek mindig találnak valamit. Ha nincs "kompjúter" akkor lehet a szerepjátékot basztatni (amikor gimis voltam az ofő a MAGUS-t tekintette fő gonosznak), ha az sincs, jöhet a hosszú haj... Ha engednénk az ilyen nyomiknak, olyanok lennénk egy idő múlva mint Afganisztán a tálibok alatt, ahol egy nyilvános csókért halálra kövezték az embert...

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.23. 14:32:35

@Archenemy: Tudni nem tudtam, de azért sejtettem.

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.23. 14:35:18

@mediocris: Öcsém, te aztán kiismertél. :)

Tudod, sokat elmond rólad, hogy olyan dolgokat képzelegsz a beírásomba, amik
1. nincsenek benne
2. nem veszed észre a nevetést a végén
3. mindemellett nem vagy képes csak végletekben reagálni erre a témára.

Hajrá, hajrá.

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.23. 14:36:55

@zéka: Hpgyne lenne, be kell tiltani. :)

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.03.23. 14:39:07

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Van eg yolyan érzésem más posztoknál meg az átlagnépesség átlag alatti iq-ját osztod és megvonnád tőlük a szavazójogot is. :)

Ugye nem tévedek?

Már mondtam egyszer: Svájc messze nem magyarország, egyáltalán nem olyan hülyék ott a döntéshozók + hadd döntsék ezt el a svájciak.

liquidity 2010.03.23. 15:05:01

@troll: ja, eldönthetik. A gond az, hogy a tiltás eddig sem volt hatásos. Német barátainknál Európa tán legcudarabb videojáték-szabályozása van érvényben, rutinszerűen csapnak tiltólistára játékokat, az iskolai lövöldözések (emiatt csinálják) meg csak nem akarnak megszűnni.

Tessék kőkeményen betartatni kereskedelmi szinten a korhatárokat, a teljes tiltás a "fürdővízzel együtt a gyereket is" tipikus esete.

mediocris 2010.03.23. 16:29:50

@troll: Kedves barátom, Nomen est omen. Na, hát körülbelül ezt vártam tőled. Olyan szinten elsüllyedtél a bartosizmusban (mindenki mindenki ellen), hogy képtelenné váltál az irónia felismerésére. Ha valaki nem illeszt jeleket a szövegbe, akkor fogalmad sincs mit gondol, hogyan érez. De ez nem baj, mert téged úgysem érdekel, te csak a szánalmat keresed mindenben. Ha valaki mond valamit, akkor beszólsz neki, ha valaki az ellenkezőjét mondja, akkor beszólsz neki is. És most pontonként, hogy válaszoljak.

"1. nincsenek benne"

Véleménynek hívják, veled ellentétben nekem sajátom van. Nem másokét tépem szét.

"2. nem veszed észre a nevetést a végén"

Ehhez képest véletlenül jól be is idéztem.

"3. mindemellett nem vagy képes csak végletekben reagálni erre a témára."

No itt már erősen kezdünk álszentségbe átfordulni :) (smile, csak hogy értsd mit gondolok). Ugyanúgy beröfögtem egy tiltást, mint te. Ugyanúgy lenne felhördülés, mint az MMORPG-k miatt, és ugyanúgy meghozhatnák mondjuk Svájcban. Nem értem hogy mi a bajod vele. Az autó ugyanolyan modern kreálmány, mint a számítógépes játék.

Végül engedd meg hogy bemutassam jövőbeli példaképed, Bartos Csabát. Nem linkelek. Inkább guglizd ki magadnak.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.03.24. 13:42:54

@troll: Egyébként igen :) Most skizofrén lettem jól.
Asszem leülök és elgondolkodom.
Tényleg.
.
.
.
OFF:
Asszem ez azért van, mert játszani szeretek, és alapvetően ártalmatlannak találom, a földbuta, egy zacsó HT keksszel megvásárolható szavazókat meg nagyonis ártalmasnak.

Laciii 2010.03.24. 16:31:50

@akira2: ha a te eszedet örökölte már nincs hova butítani.

Gyerek még nincs, de baromira szégyelném magam, ha a játékot csak megtiltani tudnám és nem normális alternatívát nyújtani helyette / mellé.

Normális lelkület mellett egy normális életnek gond nélkül része a virtuális mészárlás. Már általánosban C+4el ACE2-vel gyilkoltuk egymást a bátyámmal órákon át, utána megvolt a DOOM meg a többi alap FPS, mostanság is mészárolok rendesen, emellett közel kitűnő voltam végig, műszaki diplomám van, jól keresek, napi 40 kmet biciklizek munkahelyre, labdázok a kutyámmal, focizok a kollégákkal, barátokkal nem csak multiban találkozok hanem sörözni is, ...

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2010.03.24. 23:40:36

lehet, hogy más is mondta már, de akkor a filmeket, könyveket is tiltsák be

a legtöbb mesében ölnek meg embereket vagy emberszerü lényeket, azokat is tiltsák be.
süti beállítások módosítása