Tavalyelőtt tavasszal Grath és én vérmes remények nélkül, nagyon sok bizonytalansággal kezdtük el a Checkpoint podcastet. Fel voltunk készülve arra, hogy pár felvétel után belátjuk, hogy nem való nekünk a dolog, és nem biztos hogy akkoriban nagyobb összeget tettünk volna arra, hogy lesz, amikor kerek 100 adás sorakozik majd egymás után a Soundcloud profilunkban. Márpedig ez hamarosan megtörténik, valamikor július közepén.
Ebből az alkalomból élő közönség előtti felvételt szervezünk július 17-én hétfőn, este 18:00 körüli kezdéssel. A helyszín még nem ismert, attól is függ, hogy hány érdeklődő lesz. Szóval aki jönne, azt arra kérjük, jelezze nekünk a 100. felvétel Facebook-eseményénél, mindenféle további részletek is ott jönnek majd először.

És ha már így összejöttünk, hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy négy rövid kérdéssel megszondázzam a nagyérdeműt, csakis azért, hogy a Checkpoint még jobb és szebb lehessen. Érdekelne minket, merre érdemes tolni az arányokon, illetve hogy a Patreon-támogatók (áldassék a nevük!) felolvasása hogyan történjen.

Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)

Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogy fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak.

Utolsó kommentek