Harmadik éve toljuk rendületlenül a Checkpoint szekerét, idén még elszántabban, mint valaha (2017-es indulásunk óta egy hét sem maradt ki, figyeltétek?), és most szeretnénk tovább pimpelni a podcastet. Ehhez viszont némi pénzre volna szükségünk – igen, egy amolyan lejmolós kampányindítást olvasol most, de megköszönjük, ha végigolvasod, mert akkor is lesz neked érdekes új infó, ha nulla forintot szánsz nekünk. És mindenekelőtt szeretnénk leszögezni, hogy ha egy fitying nem jön össze, akkor is megy tovább a Checkpoint és a Checkpoint Mini azt eddigi menetrend szerint, mert ez a hobbink, szeretjük csinálni. Az egész kampányt úgy találtuk ki, hogy
- minden, ami kiesik belőle, plusz frankóságokat eredményezhet az eddigiekhez képest,
- a támogatók extra virtuális és kézzelfogható bónuszokat kapnak,
- de a közösségi támogatás gyümölcseit részben azok is élvezhetik, akik nem támogattak minket. (De csak ha lesz elég támogató, hihihi.)
Szóval Patreonra megyünk – ez egy olyasféle crowdfunding szolgáltatás, mint a Kickstarter meg az Indiegogo, csak nem egyszeri adományra van kitalálva, hanem havi apanázsra.
De miért adnék havonta akár egy fél petákot ezeknek a csávóknak, amikor éppen most szögezték le, hogy 0 forinttal is megy tovább minden, ahogy eddig?
Nagyon jó kérdés, már vártuk.

Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogy fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak.

Utolsó kommentek