IDDQD

Nem titok, hogy sokat veszünk át a Kotaku híreiből; gyors és jó játékblog, érdemes odafigyelni rá – és arra is, ha felmérést készítenek az olvasóikról. Mert most ez történt, és bár a 20-30 ezer olvasó válaszai alapján készült felmérés nyilvánvalóan nem reprezentatív, és azt sem tudni, hogy milyen piacra kell értelmezni az eredményeket (azért gyanítom, hogy túlnyomórészt amerikaiak olvassák a blogot), nagyon érdekes eredmények jöttek ki.

Az első kérdés a konzolokra vonatkozott, Amerikában már természetes, hogy van ilyen a háztartásban. Sőt, a választolók 65 százalékának legalább kettő van a három nagy konzol (X360, Wii, PS3) közül, 25 százaléknak pedig mind a három gép megvan. Egyébként X360 van a legtöbb Kotaku-olvasónál (holott Wii ugyebár több fogyott a világon), a kézikonzolok közül pedig a DS az erőnyerő. Durva, hogy az Xbox 360-tulajdonosok kétharmadánál tönkrement már legalább egy Xbox, a Wii-tulajoknak pedig majdnem a fele (44 százaléka) nem használja a Nintendo konzolját, már csak porfogónak van otthon.

Kalózkodásban erősek a Kotaku-olvasók: 79 százalékuk használt már illegális pc-játékot, 51 százalékuk játszott konzoljáték kalózverziójával, a kézikonzoloknál 40 százalék ez az arány. Néhány kedvenc játéksorozatra is rákérdezett a Kotaku, a Mass Effect, a Halo, a Final Fantasy, a Metal Gear Solid és a Half-Life vitték a prímet. A játékműfajok közül az fps és a szerepjáték voltak a legnépszerűbbek, a válaszolók 42 százaléka sosem játszott még MMO-val, 59 százalékukat pedig a sportjátékok hagyják teljesen hidegen. A Guitar Hero-láz csillapodásával a Kotaku rákérdezett a zenészjátékokra is, kiderült, hogy a válaszolók 40 százalékánál már csak a helyet foglalja a gitárkontroller, és csak 29 válaszolt úgy, hogy viszonylag rendszeresen játszik ilyen játékokkal.

További részletekért és grafikonokért ide kell kattintani. Egyébként hamarosan én is készítek egy hasonló felmérést az Indexnél, két éve már csináltam egyet, és lassan újra esedékes lesz, mert elég sok dolog változhat ennyi idő alatt. Szóval stay tuned, azt ide is be fogom linkelni.

Mondjon bárki bármit, a PSP-re a LocoRoco volt a valaha megjelent legjobb játék. Mai napig előveszem, hosszabb utazásokra nagyon jó útitárs (meg persze a második része is), a játékban szereplő, egyre nagyobbra hízó kis gömböc kalandjait valahogy nem bírom megunni.

Hogy a LocoRoco nem csak az én kedvencem, azt a fenti gyerekszoba is mutatja. A szobát egy Asaki Oda nevű dizájner pingálta ki a játék hátereivel és hőseivel. A művész barátja, Mach Kobayasi – mellesleg a Pixar egyik munkatársa – kérésére festette ki a szobát, nem sokkal azelőtt, hogy Kobayasiék örökbe fogadtak egy csecsemőt, akit Dysonnak neveztek el (saját gyerekük egészségügyi problémák miatt nem lehetett). Az apa és felesége, Tracy is nagy LocoRoco-rajongók, és ahogy elnézem, a kis Dyson is az lesz. Nagyobb fotók itt, itt és itt, aki pedig arra kíváncsi, hogyan született ez a mestermű, ide kattintson. Végül hallgassunk meg a játék főcímdalát és a sárga gömböcök dalát:

Kisebb botrányt okozott a legsikeresebb facebookos játék, a Farmville Bulgária második legnagyobb városa, Plovdiv önkormányzatában. A városi tanács több tagja is csúnyán rákattant a játékra, ülések alatt is kapálták a pixeleket, és ez nagyon nem tetszett a városi képviselőtestületet vezető Ilko Ilievnek. Iliev három hete figyelmeztette a virtuális tehénfejésre rágyógyult addiktokat, hogy ne munkaidőben játsszanak, de az egyik tanácstagra, Dimitar Kerinre nem volt túl nagy hatással a figyelmeztetés. Ezért Kerint egyszerűen kirúgták: a testület 20-19 arányban megszavazta a játékfüggő férfi eltávolítását a tanácsból.

Az egész sztoriban Kerin védekezése a legjobb. A derék városatya ugyanis nem lépett le szép csendben, hanem jelenetet rendezett, rámutatva arra, hogy mások is farmville-eznek, és ő csak a negyvenedik szintet érte el a játékban, míg egy kolléganője a negyvenhatodikat, és őt mégsem rúgták ki. Az árulkodó városi képviselőnek mindenesetre most több ideje lesz a pixelpadlizsánok öntözésére és hasonló épületes elfoglaltságokra.

(via Kotaku via Novinite)

Nem kis melót pakolt Eric Wall, a Games Are Evil bloggere az alábbi képbe (kattintásra megnő). A képen a különböző fejlesztők és kiadók közti kapcsolatot, kis túlzással a játékpiac szereplőinek alakulását lehet követni a kezdetektől napjainkig. Elég alapos, az Eidos Hungarytől a Cavedogig mindenki rajta van. Mint Wall írja, van még hely további stúdióknak, úgyhogy ha valami kimaradt, a fenti link kommentjeiben lehet neki jelezni.

Múlt héten a Sony kipengetett 200 millió dollárt azért, hogy 2017-ig tíz Michael Jackson lemezt adhasson ki, meg persze dvd-ket és egy videojátékot. Miii? Videojátékot? Bizony, Jacko produkciós cége, a MJJ Productions a sztár halála előtt hónapokig dolgozott egy játékon, és a cég szóvivője most úgy nyilatkozott, biztos benne, hogy ez a játék meg fog jelenni. A programhoz Jacko hangját is felvették, és állítólag szerepelni is fog a programban.

Kérdés, mennyire lehet fogyasztható játékot készíteni a Jacko-korpuszból. A pop királya szerepelt már videojátékokban – például a Space Channel 5-ben és a Ready 2 Rumble Boxing: Round 2-ben (a fenti kép az utóbbiból van) –, de egyik sem volt túl emlékezetes. Illetve a Jackson filmjéből készült Moonwalker-játék emlékezetesen rossz volt, legalább annyira, mint a mozi (lásd a lenti videót). Ha minden igaz, az új Jacko-játék karácsonyra meg is jelenik.

(via Kotaku)

Ó, azok a 16-színű pixellányok a nyolcvanas évekből! Amikor még nem volt digitális kamera, mocap és más úri huncutságok, és mindent kézzel kellett csinálniuk a fejlesztőknek! Például a Sierra ártatlanul szexista kalandjátéksorozatában, a Larryben, aminek az első három része EGA grafikában pompázott (később az első részből csináltak egy VGA-s remake-et is), és a játékos egész képernyős portréképeket láthatott, amikor megstírölt egy-egy csajt. A lenti hölgykoszorút a harmadik részből – teljes címe Leisure Suit Larry 3: Passionate Patti in Pursuit of the Pulsating Pectorals – gyűjtöttem, el lehet képzelni, mit kellett szöszölniük a grafikusoknak, hogy összehozzák ezeket a képeket.

Az 1993-as Super Mario Brothers minden bizonnyal nemcsak a játékokból készült filmek közül az egyik legrosszabb, hanem általában elég nagy rakás fos a mozi 115 éves történelmében – olyan kétes hírű alkotás, amit Bob Hoskins és Denis Hopper szívesen törölnének az életművükből. Exhibit A:

Ez – és a többi béna Nintendo-átirat, mert Zeldának is megvannak a maga filmes szégyenfoltjai – azonban nem szegte Hollywood kedvét. A Nintendo amerikai részlegének elnöke, Reggie Fils-Aime a napokban azt nyilatkozta a Los Angeles Timesnak, hogy folyamatosan kapja az ajánlatokat a filmproducerektől, de mivel a cég most már jobban megnézi, kinek a kezébe adja oda a megfilmesítési jogokat, a legtöbb felkérést elutasítja. Néhány producerrel eljutottak már pár tárgyalásig, de a Nintendo-góré szavaiból egyelőre nem az csengett ki, hogy bármelyik filmötletet is túl komolyan venné. Szóval a közeljövően megússzuk az újabb Mario-filmet, de biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb azért kapunk az arcunkba egyet. Kérdés, milyen lesz, mert a Mario-játékok univerzumából azért nehéz komolyabb sztorit összehozni. Néhány ötletünk lenne pár magyar rendezőtől:

Nagyjából kialakult már, hogy hét elején rakunk ki képregényt, pénteken pedig játékcsajt (már ha bokros teendőink engedik), most e két rovat közé beiktatunk egy harmadikat, amiben régi játékokat mutatunk be. A retrorovatra nagy igény volt ennek a posztnak a kommentjeinél, úgyhogy ezt az igényt most jól kielégítjük. Ez azt jelenti, hogy a játékokról bővebben, illetve máshogy emlékezünk meg, mint egy Wikipedia-bejegyzés, kulisszatitkokkal, videókkal, képekkel.

Kezdjük mondjuk a Wizard of Worral, mert ez olyan játék, amiről a nemzetközi sajtó hajlamos elfeledkezni – például az amúgy csodás régijáték-lap, a Retro Gamer 70 lapszám alatt nem bírt róla összehozni egyetlen háttércikket sem –, viszont a magyar játékosoknak annál emlékezetesebb. Ez azért alakulhatott így, mert az amúgy 1980-ban pénzbedobós, szekrénynyi játékgép formájában a Midwaynél megjelent játék egyetlen valamirevaló otthoni konverziója C64-re jött ki (1983-ban, egyébként voltak ataris átiratok is), és ez a gép itthon messze a legsikeresebb játékplatform volt a nyolcvanas években. A konverziót egyébként a Commodore cég saját fejlesztőcsapata készítette. (UPDATE: Létezik nem hivatalos Spectrumos átirat is, magyarok fejlesztették 2007-ben.)

Keményen nyomják a Counter-Strike harcosok Kínában. Egy Jilin tartománybeli netkávézóban múlt kedden összekapott két CS-s, egyikük wallhackkal vádolta a másikat, vagyis azzal, hogy olyan cheatet használt, amivel átlátott a falakon (és így látta, hogy merre mozognak a ték és a céték). A szóváltásnak az lett a vége, hogy a vádló egy konyhakés nagyságú halefot vágott a csíter fejébe.

A kés gyakorlatilag áthaladt a 17 éves áldozat agyán, és a túlsó koponyafalnál állt meg, a gyerek mégsem halt meg. Sőt, eszméleténél maradt, egészen addig, amíg kórházba került. Ott aztán tízórás műtéttel eltávolították a kést, ami csodával határos módon nem sértett meg sem agyi artériát, sem fontos a motoros funkciókat kezelő területeket. Szóval a srác túlélte, bár lehet, hogy ezt még korai kijelenteni, az agy ugyanis igen érzékeny a szennyezésekre, és a kés nem volt steril (még megfigyelés alatt tartják az áldozatot).

(via Kotaku)

Megvan az az élmény, hogy bemész egy CS-szerverre vagy egy Modern Warfare 2-partiba, és csupa idiótával rak össze a gép? Mennyivel jobb lenne, ha dögös csajokkal lehetne együtt játszani! Egy ma induló szolgáltatás, a GameCrush ezt lehetővé teszi – igaz, jó drágán, és olyan módon, ami nem sokban különbözik a szervezett prostitúciótól.

A szolgáltatásra legalább 18 éves férfiak (Playerek) és nők (PlayDate-ek) regisztrálhatnak – ez és az oldalon zajló csetelés még ingyenes, de a közös játékhoz a férfiaknak krediteket kell vásárolniuk. 500 kredit ára 8,25 dollár, ez egy játékra elég, és mivel egy játék hat vagy tíz percig tart, nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem olcsó szolgáltatásról van szó. (A készítők szerint az árképzésben azt vették figyelembe, hogy egy bárban mennyit fizetne valaki, ha vesz egy italt egy nőnek.)

Jelenleg kétféle játékot lehet játszani: Xbox 360 programokat (Gears of War 2, GTA IV, Halo 3 és Modern Warfare 2) és néhány casual apróságot (dáma, torpedó, ilyesmik). Az oldal üzemeltetői a későbbiekben PS3-játékokkal és a WoW-val is szeretnének bővíteni a rendszert. A játék menete úgy történik, hogy a Player kiválaszt egy PlayDate-et, és ha a hölgy belemegy a közös játékba, 500 kreditért megtörténik a... khm, aktus. Xbox 360 játék esetén ez azt jelenti, hogy a pc-től mindketten átballagnak a konzolhoz, és 500 kreditért tíz percet játszanak együtt, és közben beszélgetnek a fejhallgatón (tehát a GameCrush nincs integrálva az Xbox rendszerébe). Casual játéknál más a helyzet: az 500 kreditért csak hat percig tart egy menet, viszont videón lehet csetelni a PlayDate-tel. A közös játék után a PlayDate megkapja az általa keresett pénz 60 százalékát, a Player pedig értékelheti a nőt dögösség, játéktudás és flörtölési hajlandóság szerint. A legjobb értékelést kapott PlayDate-ekből sztárokat akar majd faragni a GameCrush saját blogokkal, kiemelt fotóalbumokkal és hasonló extrákkal.

Mivel korábban a Craiglisten meghirdették már a szolgáltatást, már van nagyjából 1200 júzere (elég vegyes a felhozatal, és akkor nagyon finoman fogalmaztam), és az IGN újságírója indulás előtt ki is próbálhatta a GameCrusht. Mint írja, összeakadt egy jó csajjal, és játszottak pár menet torpedót, de a videócseten néha a háttérben feltűnt a nő pasija, és a hölgy néha váltott is vele pár szót. Ezek után talán nem meglepő, hogy flörtölés nem nagyon történt. És akkor most várnám a választ kommentekben a címben feltett kérdésre.

A svájci Nemzeti Tanács (az ország kétkamarás parlamentjének egyik háza) múlt héten elfogadott két olyan törvényjavaslatot, amik eléggé megnehezítik a helyi játékforgalmazók dolgát – idézi a Kotaku a GamesMarkt cikkét.

Az egyik javaslatot a szocialista Evi Allemann nyújtotta be, és a lényege röviden annyi, hogy betiltja azoknak a játékoknak a gyártását, importálását és hirdetését, amikben a játékosnak erőszakos tetteket kell végrehajtaniuk „embereken vagy emberszerű lényeken” (szó szerint így fogalmaz a javaslat). A másik törvényjavaslat a kereszténydemokraták felől érkezett, Norbert Hochreutener képviselőtől, ez általában korlátozná az erőszakos lövöldözős játékok eladását gyerekeknek.

A részleteket még ezután dolgozzák ki, de Allemann javaslata szinte minden olyan játékot érint, ami a PEGI rendszerben 18-as besorolást kap (sőt, a 16-osok többségét is). A javaslat elfogadásáig a svájci játékpiac szereplői valamilyen önszabályozási rendszert javasoltak a betiltás alternatívájaként, úgy tűnik, most nem ússzák meg ennyivel. Ők járnak rosszabbul, mert a játékosok online boltokból vagy warezből úgyis hozzájutnak a betevő erőszakadagjukhoz, ékesen bizonyítva majd az ilyen törvények alkalmatlanságát.

Kimaradt jelenet következik ebből az indexes cikkből: egy videó, ami minőségi okok miatt nem került a cikkbe (fényképezővel készült, és amúgy sem vagyok egy nagy operatőr), de egy játékblogba azért belefér. Tegnap a Csokiban voltam megnézni az ott kiállított régi konzolokat, kvarcjátékokat és egyéb retrocuccokat, és ott akadt kezembe a Tomy cég Copter Combat nevű „kézikonzolja”. Az 1984-es kis gép különlegessége, hogy mechanikus, egy deka elektronikai alkatrész nincs benne. Mint a kütyü gazdája a videón bemutatja, fel kell húzni, hogy játszani lehessen vele. Ekkor jobbra-balra kezd mozogni egy keret, amire egy filmszalag van kifeszítve – a film egy része lövedéket ábrázol. Amikor a júzer megnyomja a tűzgombot, a keret megáll, és lejátszódik a film, azaz a lövedék áthalad a kijelzőn. A cél eltalálni a fenti három ellenséges helikoptert (ami meglepően nehéz). Ha megáll a játék, újra fel kell húzni a kütyüt, és mehet tovább a helikoptervadászat. Csodás darab, igazi kuriózum a játékfejlesztés hőskorából.

Ahogy talán többen is olvasták már, a pletykák szerint a Microsoft arra készül, hogy megslankítsa kicsit az Xbox 360-at. Kikerült a netre pár kép egy alaplapról, ami állítólag kisebb, ráadásul összevonták a CPU-t a GPU-val, szóval egy csomó olyan dolog ömlik most elénk természetesen tök véletlenül, ami részleteiben senkit sem érdekel, de pár hónap múlva majd azt eredményezi, hogy vehetünk kisebb Xboxot. Az sem teljesen tiszta, hogy mennyivel is lesz soványabb a "slim" változat, mert bár az alaplap tényleg kisebb, felhívnám mindenki figyelmét arra az ordas nagy hűtőventilátorra, ami egy még annál is nagyobb alumíniumtömbön csücsül.

Lényeg a lényeg, a Sony ultráinak, a világszerte csak a játékos társadalom söpredékeként emlegetett PS3 fanboyoknak már pusztán a fogyókúra pletykája is elég ahhoz, hogy mindenfelé felháborodott bejegyzésekben hívják fel a világ figyelmét arra az égbekiáltó igazságtalanságra, hogy a "gonosz M$ ellopja a Sony ötletét" (ugyanis a japánok fekete masinája is kapott egy karcsúbb kiadást, az más kérdés, hogy az 5 kilós gépre rá is fért a diéta). A Go Fanboy munkatársai nagyjából két napig bírták cérnával, aztán összedobtak egy képet azokról a konzolokról, amik jóval a PS3 megjelenése előtt megkapták a maguk kisebb változatát, ezzel bizonyítva, hogy bármennyire is hiszik egyesek, nem a Playstation 3-tól számítjuk a világegyetem keletkezését.

via Go Fanboy

A múlt heti GDC-n Tommy Refenes beszólt az App Store-nak. Pár nap múlva Refenes játékát úgy kivágták az online boltból, mint a közmondásos macskát.

Aki nem tudná: Refenes viszonylag jó nevű független játékfejlesztő (például a flashes Meat Boy készítésében is részt vett), ezért is adtak neki a GDC-n felszólalási lehetőséget. Ahol szűk öt percben elég keményen oltotta azt a játékértékesítő szellemiséget, ami az iPhone-t, az iPod Touchot és az App Store-t átlengi.

A fenti videón megtekinthető a nagy sikerű előadás, az egyik legnagyobb highlight az, hogy Refenes a borzalmas Tiger kézikonzolokhoz hasonlítja az almás cég boltját. A másik egy csodás kísérlet részletezése, amit a fejlesztő a fent nevezett játékkal, a Zits & Giggles-szel végzett (amúgy a játék nem nagy vaszisztdasz, pattanásokat kell benne nyomkodni). Emberünk ugyanis kíváncsiságból elkezdte emelni a játék árát, és figyelte, hogy mi történik. 15 dollárra emelte az árat, aznap megvették hárman. 50 dollárra emelte az árat, megvették négyen. Valahányszor megvásárolta valaki, Refenes árat emelt. Amikor 299 dollárra emelte az árat, megvették tizennégyen. Amikor március 15-én az Apple kitiltotta a játékot az App Store-ból, már 400 dollárért vásárolták. Refenes szerint a kísérlete azt mutatja, hogy akik az App Store-ban játékot vásárolnak, nem igazi játékosok, akik a játékélményt keresik, hanem olyanok, akik csak azért vesznek meg valamit, mert drága vagy mert brand (van ezekre egy szép gyűjtőszó: sznobok) – az nem érdekli őket túlzottan, mit kapnak a pénzükért. A fejlesztő egyébként a brandekről beszélve külön kitért arra, hogy a Street Fighter IV mennyire játszhatatlan iPhone-on.

Refenes kifakadása március 10-én történt, március 15-én vágták ki a játékot az App Store-ból – Refenes szerint nem kapott sem előzetes értesítést, sem utólagos magyarázatot arról, hogy mi volt a probléma a játékkal. Az embernek rögtön az jut az eszébe, hogy az Apple-nél sértődékeny vezetők dolgoznak (mert ennyi oltást azért el kellene viselnie egy ekkora cégnek), és bosszúból kitették Refenes játékát. De azért van egy másik magyarázat is. 2008-ban megjárta a sajtót egy másik alkalmazás, az I Am Rich esete: ez az alkalmazás semmit nem tudott (azon kívül, hogy megjelenítette egy drágakő képét), viszont 1000 dollárba került – az Apple ezt az árképzést nem tartotta elfogadhatónak. Ugyanígy lehetséges, hogy most is ezért sokalltak be és töröltek a 400 dolláros Zits & Giggles láttán – ennek viszont kicsit ellentmond, hogy Refenes hónapokkal ezelőtt kezdte növelni az árat, és az elmúlt hetekben már bőven három számjegyű volt a játék ára, mégis csak a GDC-s kirohanás után tiltották ki. Az Apple egyelőre nem kommentálta az esetet.

(via Kotaku)

Az IDDQD első olvasói műve következik, igazi fanart a javából. Elkövetője Réka, aki 13 éves, és egy nagyobb Mass Effect-etap után álmodta szoborba Garrus fejét (aki egyébként a legjobb arc a játékban). Az alkotás anyaga színes gyurma, ceruzahegyező, színes kartonpapír és fehér papír, amire filctollal ment rá a művésznő. Az ugrás után megtekinthető az eredeti, illetve további képek a gyurma-Garrusról.