HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 1x12: Játékzenék

2015.10.12. 15:33 Stöki

Múlt hétről kicsit átcsúszva a mostaniba, itt az új Checkpoint (ami azt jelenti, hogy a héten kettő lesz, péntek magasságában kitolok egy Minit is). Régen ültünk vendéggel a stúdióban, úgyhogy rögtön kettőt is szerveztünk, és baromi jó hangulatú felvétel lett, nem is nagyon vágtam belőle. És bár mint közismert, zenéről beszélni olyan, mint építészetről táncolni, azért csak megpróbáltuk kicsit felidézni a régi jó játékzenéket, illetve azoknak a technikai hátterét.

podcast12.png

Két szakértőnk Werdy és NecroPolo volt a SIDrip Alliance-ből, akik egyrészt a meggyőző szakmai hátteret hozták a műsorba, másrészt a rákenrollt. Talán ezért most kicsit több káromkodás van az adásban, mint egyébként lenni szokott, nézzétek el, nem volt szívem mindent kisípolni (bár a finggal teli üvegben szenvedő dongó képe mai napig kísért). A shownotesban található linkeket pedig a szokásosnál is jobban ajánlom, egyészt azért, mert sok linket Werdyék ajánlottak, másrészt meg ugye a téma miatt (nagyon sok zenéről szó esik, és ezeket hallgatni is érdemes - persze be lehetett volna vagdosni az egyes zenéket az adásba, csak akkor még hosszabb lett volna, és megtört volna beszélgetés lendülete). Ja, és van pár hanghiba is, próbáljatok megbarátkozni velük - a többsége az, hogy ha Werdy belelendül a magyarázatba, ütögeti az asztalt. :) Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt.

Shownotes, azaz az adásban hivatkozott dolgok:

Legközelebb akkor jövő héten jövünk vendéges adással, hogy tudjuk tartani az átlagot, a héten pedig még lesz egy Mini. A Checkpoint Minihez bátran lehet javasolni játékokat továbbra is (bár legközelebb a Crimson Skies lesz, mert arról mindketten régóta akartunk, mert nagy kedvencünk és kevesen ismerik). Visszajelzések, észrevételek továbbra is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Korábbi adások:

1x01 (pilot) - A legelső videojátékok (vendég: nem volt)
1x02 - Gyűjtőszenvedély, retrózás a Csokiban (vendég: Sakman, egykori gurus, régihardver-gyűjtő)
1x03 - Chris Roberts játékai (vendég: Mazur, a Gamestar főembere)
1x04 - Filmélmény a videojátékokban (vendég: Klág Dávid filmesztéta)
1x05 - Doom, Quake, id Software (vendég: Sasa, egykori PC Guru-főszerk)
1x06 - Plus/4 játékoktól a Túlélők Földjélig (vendég: Tihor Miklós játékfejlesztő)
1x07 - Pornóba és játékba nem kell sztori? (vendég: Juhász Viktor játéksztori-dizájner)
1x08 - Játékok, amiktől megijedtünk (vendég: Brigi, horrorrajongó)
1x09 - FMV-k, mozik, renderelt cutscene-ek a játékokban (vendég: Vargatom, modellező a Digicnél)
1x10 - Magyarítások (vendég: Herbie, lokalizációs szakember)
1x11 - Nintendo (vendég: Schaffer "Plastik" Józsi aka. Angelday, Nintendo-fan)

 

A Checkpoint Miniket pedig itt találod.

29 komment

Címkék: zene közösség podcast sid c64 checkpoint sidrip alliance

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr387960550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2015.10.12. 17:39:31

Pár kiegészítés a shownotes-ból szemezgetve:

-A DSP-nek van magyar wikije, a SID-ről meg én írtam magyarul kevésbé lexikon-szagút régebben (retemu.blog.hu/2015/10/12/hardver_zenemlek)
- A SIDrip alliance új videóklipjét már Jeroen Tel is megdicsérte (ha már fentebb Ben Daglish-ról szó esett) :D

A többi sirály! :)

jtrencsenyi 2015.10.12. 17:48:54

@Sunsetjoy:
"A SIDrip alliance új videóklipjét már Jeroen Tel is megdicsérte"

Azt mondjuk nem csodálom. Zseniális lett!

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2015.10.12. 18:25:33

a zenebuzik 12-es karikás lett, miközben a kiskölkök nézik a túrórudit? wow.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2015.10.13. 10:05:24

Hát, ez felkavaró volt!

Köszönöm!

TryMan 2015.10.13. 20:50:26

Ez így nagyon rendben volt, erre megérte várni.

Savior 2015.10.14. 11:22:16

Jó kis adás volt, bár a nem mondom, hogy a zenegenerálási módok közötti különbséget teljesen értettem volna (oké, a csellós példa azért sokat segített).

Viszont abban, hogy manapság nincsenek olyan zenék, amik maradandóak, nem értek egyet, legalábbis zenei szempontból. Bőven vannak jó OST-k: Braid (oké, nem igazi játékzene), Bastion, Sword and Sworcery, hogy csak párat említsek. Ezeknél az egyetlen oka annak, hogy miért nem hallgatják majd talán sokan 30 év múlva nem a minőség, hanem a játékipar megváltozása. Ráadásul annyian lehet, hogy leszünk 30 év múlva ezekkel, mint akik ma SID-et hallgatnak. :P

Maga a SIDrip zenéje amúgy jófajta, bár én általában nem vagyok nagy feldolgozás-fan.

flamer 2015.10.14. 21:49:02

"nem mondom, hogy a zenegenerálási módok közötti különbséget teljesen értettem volna"

Ne hibáztasd magad, az tényleg nem volt túl érthető. Másrészt meg egyáltalán nem könnyű menet közben érthető magyarázatot kitalálni egy, a hétköznapi gondolkodástól ennyire idegen témában - mert maga a hangszintézis (alapfokon) egyáltalán nem bonyolult, csak éppen olyan megközelítést igényel, ami rettenetesen messze van attól, ahogy átlalában a hangokra gondolunk.

A Bastion soundtrack nekem is kedvencem, ráadásul a Build that Wall bármikor bevethető gitáros-tábortüzes csajozásra, amit pl. a Cybernoidról egyáltalán nem lehet elmondani.

cse' 2015.10.15. 00:33:34

Remek adas, jot szorakoztam! A dongos metafora nekem is oda**tt :)

Kar, hogy a Death Rally zeneje kimaradt. Nekem az az egyik legemlekezetesebb jatekzene amit valaha csinaltak.
www.youtube.com/playlist?list=PLD077457C21DF4CEC

RobertThorn_ 2015.10.15. 00:50:40

Alapvetően osztozok SIDRip-ék gondolataival, miszerint amióta jobb minőségűek lehetnek a zenék, s jóformán semmilyen korlát nem nehezíti már a zenészek dolgát, azóta jóval könnyebb út elmenni a hangulatfestő irányba, ahol a már az előre gondosan kikevert hangszerek hangzásai már önmagukban elviszik a produkciót, nem annyira létszükséglet manapság un. 'slágereket' írni. Régen, amikor még csak a SID csip volt, addig nem is lehetett más választása a zenésznek, mint írni kibaszott markáns dallamokat, meg némi kreativitással feszegetni annak a 3 csatornának és a 4 vagy hány hullámformának a határait.

Viszont..
..azért a SID után is bőven volt/van élet - hála a jóégnek. A midis cuccok (lásd/halld bármelyik korai SCUMM-engines játék LucasArtséktól, X-Wing, TIE-Fighter, Descent, Wolfenstein3D, UFO/Terror From The Deep, stb.) vagy a már profibb háttérrel készített darabok szerencsére azért nem hagyják, hogy csak az 1987 előtti zenék számítsanak.
Már egy párszor írtam már ide ezeket a példákat más cikkek alá, de akkor most jöjjenek megint, mert szerintem ezek a muzsikák megérdemlik a figyelmet, höhö. Szerintem ezek magukon hordozzák azt a szellemiséget, amitől anno a nagy SID slágerek is azzá tudtak válni amik:

- Medal of Honor zenék (leginkább a II. vh-s darabok: Frontline, Allied Assault, Rising Sun, European Assault)
- Serious Sam sorozat
- Far Cry Blood Dragon
- Return the Castle Wolfenstein
- Sniper Elite Zombie Army sorozat zenéi
- Max Payne (szigorúan csak az első két rész, a harmadik már egy seízesebűze GTA wannabe zene :P)
- Manhunt 1-2 (még akkor is, ha ez tipikusan hangulatfestő soundtrack.. na de abból viszont olyan, hogy John Carpenter se írhatta volna meg jobban)
- Left 4 Dead (szerintem rohadt lazán mégis okosan és kreatívan használják benne azt a néhány hangot, amire épül a speckó fertőzöttek zenéje)
- Hotline Miami 1-2 (bár ezek nem egy szerzőtől valók)
- The Saboteur (noha itt meg jó sok feldolgozás van)

kelemen.lajos · http://picasaweb.google.com/kelemenlajos 2015.10.15. 06:41:04

Stöki, hangkeltési alapok:
twitter.com/tudom_anyos/status/652848095374540800
Nem részletezi nagyon, de szerintem sokan nem tudják. A vendégek erről beszéltek az elején...

Savior 2015.10.15. 13:18:02

@flamer: na igen, főleg, hogy duett változat is van belőle (Setting Sail, Coming Home) :)

Mondjuk ez már hangszerelés/feldolgozás kérdése. Pl. a Last Ninja klasszikus gitárra már majdnem ez a kategória: www.youtube.com/watch?v=fi8Cce46hGo. ;)

Aradebil 2015.10.15. 22:27:11

nagyon remélem hogy nem fog az Ördög rovására menni a kockulás :)

werdy · http://www.sidrip.com 2015.10.16. 18:44:36

@RobertThorn_: nem is azt mondom, hogy nincs élet előtte/utána - persze hogy van. Viszont a General Midi is "csak" egy szabványosított PCM alapú hangkeltés aminek a minősége a felvett hangmintákon múlik és még egy profi eszközön (pl. a Kurzi szintimen - pedig az nem hangkártya kategória) is csak utánérzete az igazinak (pl. X-Wing midi vs Star Wars filmzene). Ettől még lehet jó a dal, csak a hangszerelés egytucat. A SID-et (és ezt a hangkaraktert) pedig 50 év múlva is előfogják venni (mindegy, hogy hw vagy emu) amikor a General Midi-t már kétszer eltemették.

deto (törölt) 2015.10.17. 13:14:45

X Károly dongós számát meg lehetne még valahogy szerezni?

GbzMColish 2015.10.19. 07:46:16

Nagyon jó lett ez a rész, minden percét teljesen élveztem. A zenekart már kb. úgy két éve ismerem, valahogy a Vakondok 2 c. doku film (amit szintén nagyon ajánlok mindenkinek megtekintésre) alapján jutottam el hozzájuk.
A mai játék zenék nagy része meg tényleg aláfestő és hangulat, azt aláírom, de azért akadnak kivételek, pl. Super Mario Galaxy zenéit a mai napig dúdolgatom magamban.
Én is a SID zenék hallgatásával keztem anno még, sokszor mi is csak a zene miatt töltöttük be az adott játékot.

kalbász 2015.10.19. 22:31:08

Nincs olyan megosztó, ahol browserből lehet hangerőt állítani?

a Bloom 2015.10.23. 21:52:48

@Felsmukk: Rohaggyámeg. 11 nyitott TVTropes tab van előttem, és csak gyűlik...

a Bloom 2015.10.24. 05:19:42

@Felsmukk: Nem újdonság, de már egy hónapja tiszta voltam.

A_G_A 2015.11.02. 23:59:56

Legjobb Checkpoint eddig. Ha öt zenekart kellene felsorolnom, hogy milyen zenét szeretek, akkor SIDrip Aliance biztosan benne lenne. Rendkívül profik, és mint kiderült jó fejek is. És így már értem miért nézett rám furcsán Stöki amikor beszéltem róluk, merthogy csak tavaly hallotta őket először.

Vannak azért most is olyan játékzenék amik maradandóak, fentebb RoberThorn is sorolt párat, kimaradt a Mirrors Edge, a Remember me vagy a Dishonored zenéi, és ezeknek nem csak az OST-jük az amit simán beraknak emberek telefonba, akár csengőhangnak vagy csak úgy hallgatni.
De, hogy mondjak többet, volt egy webrádiós adás, amiben amiben kb. három órányi játékzenét és/vagy feldolgozást sikerült leadnom, igaz abban majd egy órányi Arkanoid volt ( :) ) de több mint a fele a SID era utáni időkből került ki. SIDRip Alliance természetesen volt benne.

örvinflecser 2016.07.21. 21:53:23

A betonos sztorniál kishiján összehugyoztam magam alatt! :D

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.11.21. 12:18:09

Na, ezt csak most sikerült meghallgatni. Nagyon jó adás volt, de egy dolog volt, amivel nem nagyon értettem egyet. Hogy a aláfestő zene korszakában a játékosoknak nincs kedvence.

Itt a blogon is a grammy idején a Civ IV zenénél sorjáztak a kommentek, hogy az adott játékban melyik adott zenét imádta az adott hozzászóló.

Nekem pl. ilyen a Gothc III-ból a Vista Point vagy a Witcher III-ból a Kaer Mohren, de több ilyen szám is van, ami kiemelkedik a "masszából".

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2020.01.10. 14:43:19

@molnibalage: Én például pont nemrég néztem bele valamiért egy Amigás Settlers videóba. Akkor jöttem rá, hogy mennyire tetszett a zenéje (játék közbenire gondolok) és most meghallgatva nem is értem, hogy hogyan szólhatott ilyen jól ez Amigán. (Figyelembe véve, hogy hangeffektek is voltak a játékban.)

killerbee 2020.10.07. 13:43:54

epp a heten hallgatam ujra a podcastet, ennek kapcsan beugrott az alabbi kis video, arrol hogyan müködött anno a sampling Amigan (nem Casio szintiröl :)):

youtu.be/i9MXYZh1jcs
süti beállítások módosítása