Elég szépen virágzik a blog Facebook-csoportja, részben talán azért, mert nem nagyon szabályozgatom, de most egy kicsit mégis kell. Alapvetően azt gondolom, hogy virágozzék minden virág, de most annyiban pontosítanék, hogy virágozzék minden videojátékos virág. Vagyis teljesen oké, ha
- Steam-kuponokkal jótékonykodsz vagy cserélgetsz,
- saját Twitch-csatiról dobsz egy posztot,
- el akarsz dicsekedni azzal, hogy már a 353. szinten vagy a Candy Crush Sagában (legfeljebb egy 354-es szintű júzer majd leolt),
- bármilyen játékos ügyben kéred a kommuna segítségét.
De nem oké, ha
- Photoshop-filterekről kezdesz szakmai vitát,
- megunt videokártyádat adnád el, és elkezded hirdetni,
- el akarsz dicsekedni azzal, hogy betoltál egyszerre 20 palacsintát (nagy dolog, én 21-ig meg sem állok),
- bármilyen nem játékos ügyben kéred a kommuna segítségét.
És ha már a Steam-kuponok szóba kerültek: az utóbbi időben elég sok Steam-kuponos és játékcserélgetős poszt jelent meg, úgyhogy a T. kommuna egyik tagja arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha ez egy picit átláthatóbb és rendszerezettebb formában is megjelenne valahol. Így létrehozott egy megosztott Google-doksit, amiben elkezdtük gyűjteni az egymásnál felgyülemlett kuponokat, és "maradék" játékokat. A táblázat ebben a formában három napig létezett, mivel néhány jobb képességű olvasó szabotázsakcióba kezdett. A táblázat egy része a jelenlegi állapotában írásvédetté vált, és néhány aktív olvasóval kiegészülve figyelgetjük a változásokat. Igyekszünk up-to-date tartani az adatbázist. A linken található néminemű szabályzatféle az _info_ fülön, a többi egyértelmű.
Meg egyébként is, a többi egyértelmű. Semmi trollkodás, stay on topic, ahogy többnyire eddig is. Köszi!
Utolsó kommentek