HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Kalózos-bérgyilkosos, jöhet?

2013.03.04. 11:52 miguel_

A múltkor felmerült, hogy legtöbbször csak picsogás van, ha én írok bejegyzést, de tessék, most kijött az Assassin's Creed IV: Black Flag előzetese, és boldog vagyok. Vagy legalábbis várakozással telt, ugyanis nagyjából az öreg Sid Meier-féle Pirates! óta most van először esélyünk arra, hogy igazán fasza kalózos játék jelenjen meg.
A videót ráadásul a magyar Digic Pictures dobta össze.

Tudom, most írhatnék arról, hogy rókabőr, vagy gyorsított fejlesztési folyamat, meg szűkös határidők, sőt: CoD-effektus, de nem fogok. Az AC-sorozat (a nyilvánvalóan túlígért első részt leszámítva) már többször bebizonyította, hogy még az oldalhajtásnak szánt kiegészítők és részek is tudnak megfelelő minőséget és tartalmat hozni, a második rész meg az egyik legfaszább játékélményem ebben a generációban (a harmadikkal még nem játszottam). Mondjuk ehhez hozzájárul az is, hogy a megjelenés előtt nem sokkal jártam Firenzében. Az AC mind grafikailag, mind játékszerkezetileg alkalmas lehet arra, hogy megfelelően nagy idő- vagy térbeli ugrásokat alkalmazva akár évente is megjelenjen belőle még pár rész. A harcrendszer jó (bár egyszerű, viszont látványos), a bérgyilkosos-összeesküvéses felütés szinte bármit elbír, a második részben bevezetett gazdasági, illetve karakter- és környezetfejlesztési megoldás pedig pont bejön egy kalózos játéknak. Ráadásul csupa olyan karakter van a középpontban, akivel az ember szívesen... hát, most majdnem azt írtam, hogy azonosul, de az talán túlzás lenne. Maradjunk annyiban, hogy érdekesek a főszereplők, a tököm se akar igazából elárvult itáliai nemes lenni.

Lehet, hogy két év múlva már baromi morcos leszek a kéthetente újabb résszel előálló Assassin's Creed miatt, de egyelőre úgy tűnik, hogy az új epizódokkal nem lesz kevesebb a sorozat. Az egyetlen komoly hiányosság egyelőre, hogy nem látom, hol tartja a főhős a kalózkalapját, és végtelenül boldog vagyok, hogy ez másokban is felmerült, legalábbis a youtube-hozzászólások alapján biztosan.

És most egy ravasz húzással beteszek ide egy képet mindannyiunk kedvencéről, Jade Raymondról. Egy szemüvegeset, mert olyan talán még nem is volt.

jaderaymond.jpg

33 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr55115908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarsoly 2013.03.04. 11:59:28

Ja, az meg egyáltalán nem ront a játékélményen hogy bérgyilkosként fényes nappal, a közemberek ruházatától teljesen elütő gúnyában rohangászunk a legnépesebb utcákon. Meg az sem, hogy egymagunk simán elbánunk minimum 3, de inkább 4 teljes páncélzatú lovaggal... :)
Én akárhogy próbálom, nem bírom komolyan venni ezt a sorozatot, inkább folytatnák a Prince of Persia szériát.

miguel_ 2013.03.04. 12:08:04

@Tarsoly: Félreérted, itt szórakozni kell, nem komolyan venni a dolgokat. Amúgy nyilván vicces, hogy a templomosok nem jöttek még rá, hogy ha kapucnis csávót látnak, fussanak.

Fausto(tm) 2013.03.04. 12:56:06

@MrEd: Azt hiszem ide pont illik ez a videó :)
www.youtube.com/watch?v=u6yt9G4PpzM&list=PL5AAD6CBC74EE6C0A&index=6

Egyébként írtad, hogy a harmadikkal nem játszottál, ott már nagyon hangsúlytalan volt a kereskedés, úgyhogy szerintem a kalózkodás inkább akció/kaland szempontból fog ebben a részben megjelenni, nem pedig kereskedelni szempontból, de az tény, hogy ígéretesnek tűnik az első előzetes alapján. Mondjuk én kicsit sajnálom, hogy máris parkoló pályára tették a harmadik rész Connor-ját, nekem szimpatikus szereplő volt.

bullseye 2013.03.04. 14:38:26

A trailer jó, és az ötlet is. Látták, hogy a tengeri csata nagyon bejött, ráépítettek egy játékot. Mi lesz itt, értelmes döntések, a játékosok kedvének keresése?! Mi jöhet még, egy Mass Effect 3 remake?!

Acsabi44 2013.03.04. 14:41:29

Ezt a kettőt meg minek egybemosni?

Más: Nekem csak az első van meg, de az alapján úgy döntöttem, hogy nem veszem meg a másodikat-harmadikat-kitudjahaynadikat. Érdemes?

SemBoga 2013.03.04. 14:49:51

ki a szemcsis néni? :)

báró Leopold 2013.03.04. 14:51:46

@Acsabi44: A 2 és a Brotherhood dimenziókkal jobb mint az 1, össze sem lehet hasonlítani. A Revelations és a 3 sem rossz (bár azért mindkettőnek vannak hibái) de az előtte levő kettő benne van za elmúlt 10 év TOP 10 játékába nekem, pedig egyébként stratégiai játékokkal játszom nagyrészt

Kabarészínész 2013.03.04. 15:01:49

egy két alkalomtól eltekintve nem volt kihívás a 3 részben, ez a gond...

sikitomi 2013.03.04. 15:03:03

@Acsabi44: a II es a brotherhood marha jo! a revelations dem olyan rossz, szoval oket tudom ajanlani! a 3-kal meg nem toltam, remelem majd azert hamarosan fogom :)

miguel_ 2013.03.04. 15:17:25

@manson karcsi: valójában persze Kulka János, a kép a Vagina monológok egy speciális előadásán készült.

Bicikliző medve 2013.03.04. 15:29:40

@Kabarészínész: Egy film megnézésében sincs, mégis szórakoztató. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy ízlések és pofonok :)

Wulfgar 2013.03.04. 15:44:09

Csak nekem böki a csőrömet, hogy kalóz korszak, de mégis csuklyát hord kalap/kendő helyett... Lehet én vagyok eltévedve, de szerintem abban a korszakban nem ez a fajta bérgyilkos stílus volt elterjedve, hanem majdnem az ellentéte. Lehet szerepet játszik a véleményemben, hogy nem tetszik az AC, de egy kalózhoz (még ha bérgyilkos is mellette) nem illik ez az egész csuklyával hordok, hogy eltakarjam a fejem dolog...

Lenry 2013.03.04. 17:56:16

@PeterSchöffer: igen, már az AC2-höz is ők csinálták

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.03.04. 18:40:08

@MrEd: dehogy kulka. az a pöcsmonológokat mondta. ez spéter erzsébet!

bbandi 2013.03.04. 19:38:19

Risen (esetleg Gothic 2 kiegészítő) nem volt meg? Ezek is kalózosak, bár én csak a Gothic 2-vel játszottam, az végig szárazföldön van, a Risenről csak hallottam

miguel_ 2013.03.04. 20:21:03

@bbandi: ja, risen meg talán risen 2 is létezik, de őszinte leszek: öreg vagyok én már ahhoz, hogy egy állítólag zseniális, de látványosan ultrabugos német cuccra pazaroljam a napi 20, számítógépes játékra fordítható időmet. :)

Victoorius · http://www.konzolcenter.hu 2013.03.04. 20:21:42

Raymond kisasszony itt most kakukktojast jatszik? Egy ideje mar nincs koze ugyanis az AC-sorozathoz...

Sanosuke 2013.03.04. 20:22:25

@manson karcsi: hogy kerül Lara Croft az AC-be ? :)

Sanosuke 2013.03.04. 20:23:43

@Victoorius: ő mit csinált a sorozatban ?

kukatr 2013.03.04. 20:48:32

@Fausto(tm): Hát ízlések és pofonok, de én Connor-tól agyérgörcsöt kaptam. Minden volt csak assassin nem.
@bbandi: Hát a Risen 2 és a kalózkodás közös része kimerül a szigetek közötti hajózásban. Átverés az egész.

bbandi 2013.03.04. 21:35:15

@MrEd: Mondjuk ezzel én is így vagyok, azzal együtt, hogy Gothic 1-2-t nagyon szerettem, a Risent csak megvettem pár éve, de 5 percet játszottam vele.

HavasiG 2013.03.04. 22:29:56

Ez ott vált komolytalanná, hogy Feketeszakáll tart valakitől. Azért nem kellene ekkora bedessz -nek beállítani a főszereplőt.

Void Bunkoid 2013.03.05. 00:12:29

@kukatr: hehe, én eleve már a fánugrálós-nyilazós-vadászós-hülyenyelvenpofázós részeknél felröhögtem, hogy az AC megirigyelte az Avatar sikerét :)

de mondjuk nekem bejönnek ezek az erdőben vadászgatós cuccok, a red dead redemptionben is az tetszett a legjobban, hogy egy megyényi területen mindenféle dögöt levadászhatok.

Apropó, mikor lesz már még egy olyan játék, mint az RDR? valahogy eddig nekem az vitt mindent (mind az alap, mint az undead nightmare).

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2013.03.05. 10:53:11

@MrEd: Semmi bug nem volt vele, a Risen első részét problémamentesen vittem végig. A 2. rész megvan, de még nem volt időm játszani vele. Az sg.hu topiján nekem azt mondták, hogy nincs vele semmi bak.

Fabbro77 2013.03.05. 19:21:01

Ha a játék is olyan profi lesz, mint a trailer, akkor lehet, hogy teszek vele egy próbát.

NightBagoly 2013.03.05. 21:34:42

@molnibalage: én sem értem, mi ez a bugosozás - a Risen sorozat már rég nem a Gothic, csak azért, mert ugyan az a készítő, kár konzekvenciákat levonni. Nem bugos, sőt, sokkal egyszerűbb, mint a Gothicoc voltak.

SnakeHB 2013.03.06. 06:42:43

Az a zseniális valóban az AC koncepcióban, hogy bármilyen tér-idő komboba behelyezheto. Nekem nagyon bejött a cári-szocialistaforradaalmas képregény is. Arra meg az I. VH-ra lehetne még építeni a játékokban is. Be jó is lenne estleg egy feudális japanos, viktoriánus angol, dél-amerikai katonai puccsos AC. :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.03.06. 14:44:06

Héj, Red Lotus volt már hétvégi Játékcsaj? Mert ha nem hát szégyelljétek magatokat! #&@!

ghavin 2013.03.08. 18:18:04

Mi a pékpereces köze van a tengeri hadviselésnek a bérgyilkos "szakmához"? Legalább a tetves cím premisszáját teljesítené az Ubisoft, de már a második rész óta inkább kifutófiút kell alakítanunk, volt valami tower defense minijáték is valamelyik "epizódban" (rókabőr effektus a négyzeten) most meg ez... Nem értem, hogy lett ilyen népszerű ez a franchise.
süti beállítások módosítása