HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Így vicceltek a beszakadt Hummerrel

2012.03.27. 20:05 Stöki

Megszokhattátok, hogy nyereményjáték-ügyben kicsit lassan őrölnek az IDDQD malmai, de a múlt hónapban meghirdetett hummeres photoshopverseny esetén még a szokásosnál is lassabbak voltunk. Ennek oka egyszerű: lusták vagyunk 119, azaz egyszáztizenkilenc pályaművet küldtetek be, és ezek közül nagyon nehéz volt válogatni. Annyira, hogy kezdeti esetlen szelektálciós kísérleteink után végül bepakoltuk mindet egy nagy galériába, kattintsátok, élvezzétek (klikkre mindegyik megnő).

Nézzétek el, hogy így ömlesztve kapjátok meg, és nem úgy, mint például a Kratos-nyereményjáték esetében, de ilyen mennyiségnél az „egyenként bemutatjuk a művészt + művét” módszer nehezen lett volna kivitelezhető. Mint látható, voltak játékok, amik többeket megihlettek (pl. a Syberia), és született néhány nagyon ötletes megoldás (személyes kedvencem a Frogger). Volt, aki a pályázat kiírását figyelmen kívül hagyva filmből vagy sorozatból készített képet, sebaj, ezeken is jót röhögtünk.

Az ígértük, hogy mindenki nyer (egy 4x4 Hummer játékot a CNG.hu Kft. jóvoltából), de egyrészt volt, aki több képet is küldött, másrészt többen jelezték, hogy nem tartanak igényt a nyereményre, csak a fun miatt pályáztak. Emiatt egy idő után teljesen elvesztettük a fonalat a levelesládánkban, hogy kinek kell játék és kinek nem. Szóval arra kérnénk minden művész hölgyet (voltak ilyenek is, hoppá) és urat, hogy ha szeretnének nyereményt kapni, akkor arról az emailcímről, ahonnan a pályaművet küldték, írják meg nekünk, hogy személyesen vennék át a játékot (jó lenne, ha a fővárosiak közül sokan így tennének az egyszerűség kedvéért) vagy postán kérik (ez esetben egy címet is írjatok). Köszi mindenkinek a részvételt, és stay tuned, hamarosan újabb nyereményjátékok jönnek (előbb, mint hinnétek), lesz köztük megint photoshop contest.

46 komment

Címkék: közösség nyereményjáték hummer eredményhirdetés

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr424344351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Celtic 2012.03.27. 22:28:43

Szamomra a legnagyobbat a periszkopos utott (talan 10. kep? Az elejen). De a Minecraft is nagyon ott volt, mondjuk, azt nem lehet nem kihasznalni ilyen celra (is).
De tenyleg kemeny volt igy egyben vegignezni :)

TH 2012.03.27. 22:40:04

Hurrá, így, hogy mindet kiraktátok, így kaptam egy esélyt, és az én képem is megjelent. :D
A nyereményről ezúttal nagyvonalúan lemondok. ;)

Leadfoot 2012.03.27. 22:40:21

Van egy két marha jó. Pl. a "Sub-zero wins" :-D

Ujjra Gyúrok · http://pixelscroller.com/ 2012.03.27. 23:09:45

Pfff :D Ezek kapják az ívet életük végéig :D

klacus 2012.03.28. 05:24:11

Nem is photosohoppal készült, hanem GIMP-el. JOGTISZTÁN! :-)

Dester 2012.03.28. 07:00:05

@Leadfoot: az volt az én pályázatom, örülök, hogy tetszett. :) ^^

rognork 2012.03.28. 07:09:54

örülök, hogy volt doom meg q3, meg d2 is.

Terézágyú 2012.03.28. 08:03:50

És volt egy Carnivores III is :)))))

a Bloom 2012.03.28. 08:05:19

A MK2-n besirtam. :D

Sunsertes 2012.03.28. 08:11:00

Winter Sports 2012 Feel the Hummer
Winter Edition
Kész vagyok! :D

Terézágyú 2012.03.28. 08:17:24

Mármint természetesen Carnivores III: Ice age :)))

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.03.28. 08:22:13

Kár, hogy a Cryostasist kevesen ismerik, pedig jó hátteret adott volna az is.

szanalmas 2012.03.28. 08:26:36

Hahaha! A hl2-es is jó!

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2012.03.28. 09:00:49

Nem tudok kiemelni egyet sem, mind nagyon üt :)

tundrazuzmo (törölt) 2012.03.28. 09:10:21

A legtöbbje fantáziátlan, néhány jó van csak.
Viszont rájöttem, hogy mennyire irdatlan sok játékban van hó és jég...

laccci 2012.03.28. 09:33:40

Portal... vááááá :)

Savior 2012.03.28. 09:39:20

A Hidden Expeditionös zseniális. Sajnos tényleg csak pár jó van, ahol integrálták a játékba, vagy játékgrafikával rajzolták meg.

Secnir 2012.03.28. 09:43:16

azért látom, hogy a C&C nemcsak engem ihletett meg, volt kér RA is :)

Valandil 2012.03.28. 09:49:05

Me - Noveria mission :)

antika890 2012.03.28. 10:09:03

Na jó, tíz képig még vicces volt. . .

petykagyilok89 2012.03.28. 10:09:56

Az NHL-es képek egész élethűre sikerültek! 8)

moli 2012.03.28. 10:44:08

@antika890: igen, ezzel ez a baj: kevesebb tobb.

ugyanez van, mikor valaki elmegy 1 hetre nyaralani, aztan felrak 150 kepet... 30-at, emberek, max 30-at. tomorebb, utosebb, izgalmasabb.

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2012.03.28. 10:50:52

A nagyja.. haaaat... Ellenben a Keen4 pixelhummerje es a Balaton Ice - Cracked by Hummer eszmeletlenul csapnak! :D

peterszky 2012.03.28. 10:53:50

"Balaton Ice - Cracked by Hummer"

Nálam Ő a nyertes :)

pdstudio.info · http://www.pdstudio.hu/ 2012.03.28. 11:14:52

A feeding frenzy nagyon ötletes :D.

Wertzui 2012.03.28. 11:20:51

Test Drive? Stunts? Zseniális! XD

bioLarzen 2012.03.28. 11:28:49

Haha, szóval emlékszik még valaki rajtam kívül a Stunt Racerre? :D

bio

kárpátia56 (törölt) 2012.03.28. 12:36:18

d2 csúcs, nagyon jól passzentol a jeges pályához.

Dester 2012.03.28. 14:27:27

@bioLarzen: hogy emlékszik-e? Megvan eredeti dobozos (!) floppyn C64-re.

Kevin Levrone 2012.03.28. 17:04:28

az melyik játék, amikor egy tankkal vagyunk?

valamint a "Közeleg a tél" című kép készítőjét kérdezném, hogy az melyik filmből van?

bioLarzen 2012.03.28. 17:38:08

@Dester: Az igen! :D

Nekem saját pályákkal volt tele vagy 5-6 floppym :)

bio

gameboys · http://gameboys.blog.hu/ 2012.03.28. 22:56:39

@Kevin Levrone: Gondolom a World Of Tanks-ot kérded ;) Az full ingyenes játék!

Szerintem az NHL volt a legjobb! :D Szerintem a Starcraft 2(Nem tudom,hogy az-e) nagyon igénytelen munka volt... Valaki csak kivágott egy képet és betette semmi más vágás csak annyi...

Flankerr 2012.03.29. 00:32:39

@Kevin Levrone: Nem film, sorozat. A Game of Thrones című HBO sorozatból van a jelmondat és a kép is.

Dester 2012.03.29. 07:42:37

@bioLarzen: lehetett hozzá saját pályákat készíteni?! Asszem beszélnünk kéne... :)

Dukefazon 2012.03.29. 09:52:26

bioshock
hidden expedition
Arctic shipwreck
Cracked by Hummer XD
Skyrim - I used to be able to drive on ice
Limbo
They weren't thinking with portals

Ide illet volna még egy Adam Jensen - "I never asked for this..."

bioLarzen 2012.03.29. 22:27:24

@Dester: Haha, 1-2 nap után már csak a saját és mások pályáinak csúcsdöntése volt az egyetlen igazán érdekes benne :)

bio

Burwor · http://loot.blog.hu 2012.03.30. 19:02:57

@Dester @bioLarzen: én asszem tudom hol siklott félre a beszélgetésetek.
Dester erről beszél: en.wikipedia.org/wiki/Stunt_Car_Racer
bioLarzen meg erről: en.wikipedia.org/wiki/Stunts_(video_game)

kokoro 2012.04.01. 17:54:54

"Balaton Ice - Cracked by Hummer" ehehe ez nagyon jó !

Feeding frenzy is ötletes :-)

A_G_A 2012.04.02. 19:29:02

Ígérem legközelebb jobbakat is fogok csinálni :) mivel leadási határidő előtt pár órával álltam neki, csak ennyi tellett. Galériában nézve azért egyszerűbb átfutni ezeket, én raktam volna a postba egy ilyen linket is : indafoto.hu/stoki_iddqd/iddqd_hummer_nyeremenypalyazat/page/6 Az utolsó párat már alig nézte valaki.
Amúgy szintén gimp, nem fotósopp, és az Antriad, Barbarian, Test-Drive, a Hummer of Code, és még egy amit én készítettem. Utóbbi elég vacak lett, mert ahogy nézem egy korábbi nagyon nem kész darabot küldtem el. (Original Stunts)

farönk 2012.04.02. 22:28:42

A WoT-s képen majdnem betojtam (most épp ez a kedvenc MMOG-m). Egy amatőr kérdés: az IDDQD szerkesztősége is az Index-székházban van, vagy a Guru-headquarterben?

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2012.04.02. 23:02:35

@farönk: Az IDDQD szerkesztősége mobil. Általában a Galagonyában van.
süti beállítások módosítása