HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Megváltoztatják a Mass Effect 3 végét?

2012.03.22. 08:29 Stöki

Még mindig Mass Effect 3, mert még mindig forrnak körülötte az indulatok. (Aki lemaradt volna róla: itt a játék vége körüli balhé röviden összefoglalva, itt pedig spoileresen ki lehet beszélni a befejezéseket, amelyek erősen megosztották a rajongókat).

Az új fejlemény az, hogy tegnap Ray Muzyka, a Bioware egyik alapítója is megszólalt az ügyben, hosszú nyilatkozatott tett közzé a cég honlapján. Ebben nyilván leírja, hogy mennyire büszke a Mass Effect sorozatra és az azt készítő csapatra, közli, hogy szerinte a videojáték művészeti forma, majd dobálózik kicsit a magas értékelésekkel, amiket a játék kapott (lol). Ezután pedig kifejti, váratlanul érte őket az, hogy milyen sokan fogadták negatívan a Mass Effect 3 végét, végül kiosztja a rajongókat, finoman elküldi azokat, akik csak fikáztak, és jelzi, hogy a cég csakis a konstruktív kritikákat veszi figyelembe.

A legérdekesebb viszont ez: „Casey Hudson és csapata keményen dolgozik több játéktartalmon, amelyek megválaszolják majd a kérdéseket, és jobban tisztázzák a dolgokat azoknak, akik további lezárásra vágynak utazásuk végén. Erről majd áprilisban hallotok bővebben. Keményen dolgozunk, hogy megtartsuk a helyes egyensúlyt az eredeti sztori művészi egységében, miközben figyelembe vesszük a rajongói visszajelzéseket is.” Ebből nekem az jön le, mint a Kotakunak meg más portáloknak is: a Bioware eredeti tervétől eltérően készíti az Újabb Befejezések Elégedetlen Picsogóknak munkacímű dlc-t.

A játék vége olyan, amilyen. Van, akinek tetszik, van, akinek nem, az IDDQD olvasói szavazásán 46 százalék mondta azt, hogy meggyalázták a trilógiát, és csak 18, hogy jó az egész úgy, ahogy van. Én sem voltam túl elégedett, a játék végén nagyjából úgy néztem, mintha a moziban a Star Wars helyett a Mátrix 2-re ültem volna be. Mégis úgy gondolom, hogy a lehető legrosszabb döntés, ha a Bioware enged a rajongóknak, sőt pénzt csinál ebből (mert kétlem, hogy ingyenes lesz az újbefejezés-dlc), miközben artisztikus integritással meg művészeti formával példálózik. Ez sokkal nagyobb arcvesztés, mint egy befejezés, ami megosztja a rajongókat.

Csináltak egy játékot, úgy gondolták, hogy kész, kiadták – szerintem ezek után ragaszkodniuk kellene az eredeti elképzelésükhöz, ha komolyan gondolják azt a művészi egységet. A hőbörgésre kezdetben elutasítóan válaszoltak, aztán jött a visszakozás, most meg a fenti nyilatkozat. Most vagy tényleg megcsinálják a dlc-t, vagy végül mégiscsak bekeményítenek, vagy az egész csak terelés, az időt húzzák az ígéretekkel, és végül megpróbálják szónyeg alá söpörni az egészet. Nekem úgy tűnik, a Bioware csinált magának három választási lehetőséget, és egyik sem ad igazi feloldozást.

(Ehhez a poszthoz is csak spoilermentes kommenteket kérnék, köszi. Óvatosan, a kommentekben spoilerek lehetnek, mert sokan nem képesek eleget tenni egy egyszerű kérésnek, én pedig csak késve tudnám moderálni őket.)

112 komment

Címkék: botrány mass effect

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr844332285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Királyvíz 2012.03.22. 09:01:34

Rájöttek, hogy elcseszték a dolgot, és mentik a menthetőt. Egy ilyen játék esetében művészi szabadságról beszélni amúgy is marhaság. A több millió játékos szórakozást keres a játékban, nem művészetet.
Az viszont szép lesz, ha fizetni kell a dlc-ért. Akkor jön az újabb népharag.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2012.03.22. 09:06:48

Ne csináljátok már ezt, öt napja nem olvasok IDDQD-t. Még nem nyomtam végig, és nem kellenek spoilerek, nem merek beleolvasni egyik cikkbe sem (a hozzászólásokról már ne is beszéljünk).

Amúgymeg: ne változtassanak semmit, most már kvára kiváncsi vagyok rá.

flea 2012.03.22. 09:10:57

"szerintem ezek után ragaszkodniuk kellene az eredeti elképzelésükhöz, ha komolyan gondolják azt a művészi egységet"

No igen, de nem gondolják komolyan. (Nagyon helyesen egyébként, szvsz.)

Pobjeda elvtárs 2012.03.22. 09:34:03

Attól hogy esetleg kitöltik a grand kanyonnyi lyukakat a történetvezetésben, és az átszínezős játék helyett valódi alternatívákat tesznek a végére, és esetleg némi drámát is belecsempésznek, mert az valahogy kimaradt, attól még ragaszkodhatnak koncepcióhoz, és a befejezéshez.

Ugyanis nem a koncepció a fő probléma, hanem az hogy olyan az egész utolsó 10 perc mintha egy hétvége alatt csapták volna össze.

2012.03.22. 09:35:40

szerintem ezt az egeszet IMADJA az EA. kiadtak nyilvanvaloan hianyos endinggel, tehat biztos nyertek rajta idot, az ido pedig penz. ezek utan az egesz problemara kiadnak egy fizetos DLC-t... Bobby Kotick szerintem a fejet veri a falba, hogy nem neki jutott eloszor eszebe ez az egesz :)

thinkEdem 2012.03.22. 09:39:37

Laikus szemmel (még az elsőt sem játszottam végig): az a Casey Hudsonos szöveg számomra nem azt ordítja, hogy megváltoztatják a végét, hanem inkább azt, hogy raknak bele x kvesztet, ami megmagyarázza, hogy miért csakis ez lehetett a vége.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2012.03.22. 09:41:59

@thinkEdem: Igen, van egy ilyen olvasata is, azért van a kérdőjel a cím végén.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2012.03.22. 09:54:49

A Lost 6. évada végén ugyanilyen népharag volt (én is gyűlölöm a faék egyszerűségű vallásos befejezést), mégsem csináltak 7. évadot a fanyalgóknak.

Melkor78 2012.03.22. 09:55:03

A ME3 végével az a fő baj, hogy eltörpül a trilógia által nyújtott élmény mellett. Ebből a szempontból a ME2 vége volt a legjobban sikerült, és részemről én minimum egy hasonló dolgot vártam (ahol minden squadmate kap egy dicsőséges pillanatot, és a war assets-en múlhatott volna, hogy él vagy hal, ne adj isten minden squadmate játszható lett volna egy N7 bonyolultságú küldetés erejéig).

Az interaktivitás korában (amikor rajongói tábor már játékfejlesztést is finanszíroz, ld. Wasteland 2) szerintem nem hiba, hanem inkább korszakalkotó/korszerű lenne, ha a fogyasztó (aki ugye az izzadságosan megkeresett forintjaiból/euróiból/dollárjaiból támogatja a BioWare művészi integritását) jajszavát figyelembe vennék. A DLC-nek értelemszerűen ingyenesnek KELL lennie. Fizetőssel köpnék szemen magukat a legdurvábban (ugye a day 1 DLC is elég "merész" volt).

neverlivetosee · http://klur.blog.hu 2012.03.22. 09:56:53

Igazából nem játszottam a játékkal, és valószínű nem is fogok (nem azért, mert nem érdekelne vagy ilyesmi, csak nincs időm), de én szerintem jogos az, hogy a játékosok kiállnak amellett, hogy átbaszták őket.
Most komolyan, kemény pénzeket fizettek ki azért, hogy egy előre beígért élményt kapjanak, és akkor a végén kiderül, hogy szinte bármit csinálnak, ugyanoda jutnak el? false advertising.
Ez nem egy ingyenes/olcsó/indie játék, ez a kibaszott Bioware kibaszott játéka, mely megkövetel egy szintet, hogy hozzanak.
Úgy látszik ez nem sikerült, ráadásul nem hogy nem sikerült, nagyon csúnyán nem sikerült (úgy magát a játékot sem befejezni úgy látszik), szóval nézzenek csak szembe a következményekkel, akkor talán a kiadó is fog legközelebb plusz pár hónapot adni a befejezésig (persze gondolom nem, de mindegy)

Cifu78 2012.03.22. 09:57:24

Kiváncsian várom, hogy az aktuális Call of Duty (vagy Battlefield) epizódhoz mikor jön ki az a DLC, ahol megmagyarázzák, hogy miért kell mindig amerikai katonákkal orosz/kínai/arab/perzsa katonákra lőni, és miért nincs olyan, hogy orosz/kínai/arab/perzsa katonákkal lövünk amerikai katonákra. :P

mement 2012.03.22. 10:01:58

Valaki elmagyarazna pontosan mi a para a befelyezessel? Probalom de egyszeruen nem latom at mit tesz vagy mitol teszi tonkre az utolso 20 perc a triologiat? Nem annyira kreativ az igaz, de nem egy `szar` befejezes, hanem olyan atlagos.

Brosi 2012.03.22. 10:13:57

Day 1 DLC azélt volt merész főleg, hogyha szépen beszerezted onnan ahol szíved tartja, és azzal játszottál akkor igencsak látható volt és érezhető is, hogy annyira belefekszik a játékba és szerves része, hogy AZ bizony kivágott content volt több pénzért.
Happy nyálas endinget én őszintén nem kérek. Annak örülnék kifejezetten ha ezt a mostani endinget amit egy szendvics elfogyasztása alatt dobtak össze kijavítanák kissé. Ez alatt azt értem, hogy a horribilis plot hole-okat rakják helyre és ne köpjék már szembe vele az 5 év alatt felépített lore-t és eseményeket. Ezt még meg is lehet tenni, de hogy abba fektetnek-e bele időt, hogy amit beharangoztak, hogy a játékstílusod meg döntéseid majd meghatározza a végét, hát, nemtudom lesz-e belőle valami.
Vagy éppenséggel ezt így tervezték és most röhög a markába az EA-Bio, hogy bizony most fizetős DLC-ben megkapjuk azt ami eddig is kész volt és a játék szerves része lett volna, álá tekintsünk vissza Day 1 DLC-re. Viszont ez elég nagy bőr lenne az arcon, ha ezt meglépik és hosszú távú biznisz szempontból egy öngyilkosság. Én már így sem nagyon leszek hajlandó pénzt ki adni Bio játékért. DLC biznisz, játékból kivágás, ez az összecsapott ending. De lehet csak EA szorította bele őket, ki tudja.
Majd kiderül mi is lesz áprilisban.

Rejtélyes 2012.03.22. 10:17:19

@mement: Beigertek vagy 17 fele befejezest, erre van 3 kulonbozo, es ezeknek elhanyagolhato modositasa 1-2 aprosaggal. Valamint szinte 0 befolyasa van a vegere az elozo ket reszben tortenteknek ha importalod a mentest. Azert a felhaborodas, mert az igeret es a tenyek kozott van ez a "pici" elteres...

WoodrowWilson 2012.03.22. 10:19:51

Én ugyan még nem játszottam a játékkal, mert egyelőre nem volt rá időm, de nem értek egyet azzal, hogy hiba lenne a változtatás/kiegészítés. Ha valóban igaz az, hogy gyakorlatilag lényegi különbségek nincsenek a befejezések között, ráadásul plot hole-ok vannak, és nem konzisztens a dolog az egész sztorival, akkor igenis javítsák ki, ha tudják.

galamb01 2012.03.22. 10:26:16

a játékosok elkényeztetettek, ez van, és most hisztiznek.

végignyomtam az ME3-at, a végén döntöttem, iszonyat hatásos zárás volt, szívbemarkoló. rég váltott ki belőlem ennyi érzelmet egy játék. megvolt, feltettem a polcra. máskor még lehet, hogy előveszem, de az élet megy tovább. akkor, abban az 5-10 percben remek volt a zárás, de tudni kell kiszállni.

mindegy, hogy 3 vagy 23 befejezés van, számítani úgyis csak az Én Befejezésem számít, ami az én karakterem történetét zárja le. ha érdekel a többi, majd elolvasom, megnézem youtube-on, de hisztizni...

Jormund 2012.03.22. 10:31:00

"Nekem úgy tűnik, a Bioware csinált magának három választási lehetőséget, és egyik sem ad igazi feloldozást."

I see what you did there.

moli 2012.03.22. 10:47:02

tovabbra is: img.gawkerassets.com/img/17gsecxqupieopng/original.png

kiemelnem a lenyeget: "if they planned for this reaction, bioware is a fucking genius"

bucbuc 2012.03.22. 11:03:34

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Nem értem mit picsogsz itt megint.

Ki kényszerít, hogy ne időrendben olvasd a posztokat?

Calibaan 2012.03.22. 11:04:07

Tudom, hogy magamra fogom haragítani a játékostársadalom minimum 46%-át, de szerintem akinek nem tetszett a vége, az nem értette, hogy ez egy eposz volt, a hősnek/hősnőnek a története, és ez a befejezés volt az, ami kellett oda. Szerintem se változtassák meg, így kerek a sztori.

(Eposz:

Az eposz az epika műnemébe tartozó, nagy terjedelmű elbeszélő költemény. Rendkívüli képességekkel rendelkező hőse istenektől is támogatva nagy, egész közösség számára jelentős tetteket visz véghez. )

Limrasson 2012.03.22. 11:04:59

POst utolsó mondat epic+quarian facepalm :D mask palm!

Többé kevésbé egyetértek. Én úgy gondolom hogy elkúrták a végét, nem is kicsit, de nem voltam ott hogy tudjam hogy miért ilyen lett a vége amilyen.

Szerintem max adnak hozzá egy értelmes epilógust ami javít majd egy kicsit a dolgokon, de a befejezés sületlenségén nem sokat változtat majd.

Talán kijátszhatják DLC-kkel meg miegymással a dolgot és kerülhetnek be új, alternatív befejezések is, de őszintén megmondom kezd fárasztó lenni hogy a megjelenés után még egy évet várnom kell mire a teljes játékkal játszhatok, mert nagyjából ennyi időbe telik nekik kiadni az összes DLC-t. Nem volt eredetielg rossz ötlet a DLC dolog, de lassan ki kéne már találni valami újat.

bucbuc 2012.03.22. 11:06:19

@mement: Hát az a baj vele, hogy ez a generáció nem ezt szokta meg és rosszul érzi magát tőle, hogy nem ő a szuperhiró a végén, megfelelő zenével.

kyanzes (törölt) 2012.03.22. 11:08:39

Nem nagy ügy, szerintem elfogadható lett a vége. Valahol véget kellett érnie, és nem volt olyan gagyi.

Esetleg lehetett volna egy kicsit bővebb a befejezés, kicsit kitérhettek volna a karakterek sorsára, amolyan Fallout 1/2 befejezés stílusban.

Várom a DLC halmokat a gammához.

kokoro 2012.03.22. 11:09:12

Ending-dlc a jövő.
A játékos tetszése szerint kiválaszthatja majd a neki tetsző befejezést és fizet érte ha nem az alap -béna- ingyenes befejezésre kíváncsi. Aztán amelyiket sokan letöltik annak lehet majd emelni az árát. Sőt lehetne fokozni a dolgot middle-dlc bevezetésével, szép jövő :-P

cromega 2012.03.22. 11:29:16

nem cesztek el semmit. aki ismeri a sci-fi mufajt (nem kizarolag amerikai filmen latott ilyet) az tudja, hogy nincs mindig happy end. szerintem a befejezes tokeletes.
egy dolog van, ami miatt hajlandoak a valtoztatasra, es ez pedig az, hogy penzbol elnek. ha a jatekosoknak nem tetszik, akkor kezdeni kell vele valamit, kulonben x helyett kevesebb mint x millio dollar lesz csak a bevetel

cromega 2012.03.22. 11:32:08

a gepelesi hibaker pedig a tegnap elfogyasztott alkoholt teszem felelosse!

Pobjeda elvtárs 2012.03.22. 11:48:10

@cromega:

Nem az a fő problémája hogy nem happy end, hanem az, hogy pl. minden magyarázat, és ok nélkül, hajók és emberek teleportálódnak fényévekre két vágás között, (plothole), az ígéretekkel szemben a korábbi verziókban hozott döntéseknek a játék végére semmilyen kihatása nincsen, valamint hogy ha nem happy end, akkor nyilván dráma kellene hogy legyen a végén, de az valahogy kimarad, se feszültség, se dráma, se megindító mozzanatok, csak szép színes robbanás, majd egy értelmetlen klipp semmiből beteleportálódó szereplőkkel. Értelmetlen, és összegányolt az egész.

Kaleb 2012.03.22. 11:51:33

Nem értek egyet a cikkiróval, a Bioware szerintem a kevésbé presztízs romboló utat választotta. "Elku.tuk, nem kicsit, nagyon. De belátjuk a hibánkat és hallgatunk a kritikára." Ez teljesen logikus lépés egy olyan cégtől akik többször is elmondták hogy ők a játékosoknak, és a játékosokkal fejlesztenek.

Nem tudom lehet e linkelni, de ez a cikk nagyon jól elmagyarázza h mi is történt a bioware háza táján ami a ME3 végéhez vezetett: www.gamekapocs.hu/cikk/1807/a_mass_effect_fiasko

victor vacendak 2012.03.22. 11:52:45

@Calibaan: azért nincs igazad, mert ez nem egy film volt, ahol el kell fogadnod, hogy ez a vége, hanem egy játék, amiben eddig a te döntéseid változtatták a szereplők sorsát. Ez megvonták, vagy legalább is a single player kampányban elérhetetlenné tették. Az, hogy full bugyuta fordulatok jöttek az utolsó percekben, csak egy dolog...

algi 2012.03.22. 12:03:01

Még mindig nem értem oda a játszásban, amin fanyalognak, de azért belepofázok. Az a baj a művészettel való példálózással, hogy az első két rész alapján nem ütik meg azt a művészi színvonalat, hogy valami igazán nagy fordulatot engedhessenek meg maguknak a játékmenetben. Igen, tisztes iparosmunka, és végigjátszásonként kb. egyszer meg tud szólítani. (Értsd: ha végigjátszom az első két részt, nem minden egyes rész végigjátszásánál, hanem kettesével van egy ilyen alkalom.)

És általában ez igaz a legtöbb videojátékra. Még nem tartanak ott, ahol a filmművészet, sőt, még ott sem tartanak, ahol a "táblás" játékok már tartanak. Ennek egyik legjobb jellegzetessége, hogy már térdre borulnak egy olyan videó előtt, ami egy mozifilmben átlagosnak megy el. Minden tiszteletem a magyar animátoroké, a trailerük tényleg fantasztikusan jó a videojáték trailerek közt, de ha a filmekhez mérjük, akkor eltűnik a tömegben.

Arról nem is beszélve, hogy ez egy olyan játék, ami erősen támogatja a grindingot. Ez olyan, mint amikor egy béna amatőrfilmes valami nagyon katartikus véget akar a filmjének, úgyhogy beúsztatja fehérbe az egészet. A Mass Effect nem az a sorozat, ahol lehet kísérletezgetni a történetmeséléssel. Tessék megmaradniuk az igényes iparosmunkánál, mert láthatólag ennyire telik!

Ott van pl. a Portal 2 single playerének a vége. Az is tűnhet csalásnak, de csak azután dobják be a deus ex machinát, hogy a játékos küzdött annyit, amiért már úgy érzi, hogy kiérdemelné tisztességesen is a győzelmet.

Szóval még mindig látatlanban: az teljesen rendben lenne, ha az átbaszós befejezést a hagyományos után illesztenék. Miután az ember megkapja a payoffját. Tehát (most ez nem spoiler, mert vaktában tippelgetek) csak azután ébred fel a főhős a mátrixból, hogy már kiderült, hogy a huszonhét előre megírt befejezés közül melyiket sikerült elérnie a különféle war assetekkel, vagy mikkel. Különben semmi értelme nem volt beimportálni a karaktert.

A játék ugyanis nem film, nem regény, nem képregény, nem rádiójáték. Ha lineárisan megmondják, mi a sztori, az elveszi a játékélményt. Bár a kerettörténet többnyire egyezett, szerintem elég nagy szabadság volt a főhős viselkedésében, ami végül is maga a sztori. Az első rész se volt teljesen lineáris, és a második részben is elég szabadon lehet kószálni a kötelező küldetések között. Én döntöm el, hogy mi a fontos, és mi nem. Ettől vagyok én a főhős. És ha a játék legvégén a nagy csattanó nem az én döntésemen múlik, akkor abban a pillanatban megszűnök főhősnek lenni. (Ez a deprotagonizáció, és a hagyományos szerepjátékban sajnos gyakran elkövetik ezt a hibát a mesélők.) Ha nem én nyomozom ki, hogy egy mátrixban élek, és nem én döntök úgy, hogy fel akarok ébredni a mátrixból (és bocs, hogy a mátrixos példát használom, de nyugodtan használható bármilyen csodamegoldásra), akkor az nem lesz katartikus.

Valandil 2012.03.22. 12:03:53

Egy másik fórumon írta be valaki: "Úgy éreztem magam, mint szűzlány a randidrog után másnap reggel: ki ez a faszi mellettem?"

A BW már a DA2 után is durcizott, mert sokaknak nem jött be a játék.

algi 2012.03.22. 12:07:38

ps. Egyébként az előző részek végei jó példák. ÉN döntöttem el, hogy megmentem-e a Tanácsot. ÉN döntöttem el, hogy megsemmisítem-e a collectorok bázisát. Bár egy pontban kulminálódott a játék vége, és mindenkinek ugyanarról kellett döntenie, mégis megmaradt a döntés szabadsága.

algi 2012.03.22. 12:09:03

@Valandil: A Dragon Age 2 tényleg olyan hűdeszar? Mert látom, hogy csomóan utálják, de nem tudom elképzelni, hogy mit szúrhattak el az Originshoz képest, amit szemmel láthatólag mindenki imád.

Calibaan 2012.03.22. 12:10:14

@victor vacendak: Tényleg nem egy film volt, de ugyanúgy egy történet, ahogy egy film, vagy akár egy könyv. És szerintem annyira, amennyire a többi rész végét befolyásolni lehetett, annyira ezét is. A szituáció, a megoldandó feladat adott volt, igazából a játékos azt dönthette el, hogyan járja be az utat maga előtt. Ugyanígy az út vége is nyilvánvaló volt a hős szempontjából, és ennek a hogyanját igenis el lehetett dönteni.

Valandil 2012.03.22. 12:17:56

@algi: Nyomokban tartalmaz rpg-t, szemben az előzővel...

KJ4prez 2012.03.22. 12:54:28

@Calibaan: picit olvasd el a reakciókat. senkinek nem az a gondja, hogy shep feláldozza magát. az a baj, hogy a befejezés mind látványban, mind terjedelemben, mind mondanivalóban gagyi. köze nincs az epic kategóriához. :)

ráadásul elveszi a kedved attól, hogy újrajátszd. mert senkinek nincs kedve a végén negyedórát sántítani és ugyanazt az átugorhatatlan dialógust elolvasni újra. :P

Calibaan 2012.03.22. 13:01:19

@KJ4prez: elolvastam sokat, és legtöbbször a választási lehetpség hiányát róják fel, ami szerintem megvolt, pont úgy és annyi, ahogy kellett. Mire gondolsz látványban és terjedelemben? Gagyibb volt a grafika, vagy túl rövid? Ilyen kifogással még nem találkoztam :) A mondanivaló pedig pont, hogy az epic befejezés, a hős útjának a vége.

Én speciel még aznap délután visszatöltöttem az utolsó mentést és végigtoltam újra a sántikálást és dumcsizást, de ez tényleg ízlések és pofonok :)

Csizma Jimmy 2012.03.22. 13:38:52

szerintem is az lesz, hogy kiadnak egy déelcét, ami megmagyarázza a furi befejezést, csakis ezt tudom elképzelni.. ha mégis kiadnának egy déelcét, ami egy totál más befejezést adna, az kb. olyan lenne, mint egy kiadós fejrefosás, a bájover meg eláshatná magát a kert végében, az íégémsz meg azt csinálná, amihez ért (számolgatná a délecéből befolyó milliókat), a rajongók meg (jogosan) lennének felháborodva megint...szóval én csak remélni merem, hogy egy "megmagyarázós" déelcét kapunk, illetve kapnak a rajongók, mert én elvből nem töltök le soha egy letölthető tartalmat sem, a mass effect trilógiát is szárazon, natúrban nyomtam végig, csak az alapjátékokat. szerintem a dlc-zés megmérgezi a videójátékokat, persze üzletileg nagyon frankó, hogy három új fegyverért a játékban pénzt kérnek de régebben megoldották az összes dlc-t egy huszárvágással (expansionnek vagy kiegészítőnek hívták és tökre működött is - üzletileg is) ma már sajnos nem ez a trend. én visszasírom ezeket az időket, sőt mondjatok maradinak, de visszasírom a Steam és Origin előtti időket is, amikor mindenféle aktiválás és account biszbasz nélkül feltelepíthettél egy játékot és már ment is...

cromega 2012.03.22. 13:39:43

@Pobjeda elvtárs: ez igaz, viszont szerintem "realisabb" az, hogy a fohos tettei nincsenek kihatassal az egesz mindensegre. meg akkor sem, ha alapvetoen a sorozat arrol szolt, hogy marpedig de. de abban ketsegkivul igazad van, hogy dolgozhattak volna egy kicsit koherensebb torteneten.

victor vacendak 2012.03.22. 13:48:05

@Calibaan: a lehetséges végkifejlet pontfüggő. Ergó nem tudod a single playeres döntéseiddel az összes variáció esélyét megteremteni. És míg az ME2-ben ha jól játszol minden leghetséges, kezdve a teljes szmeélyzet megmentésértől, az összes pusztulásáig, itt sokkal kisebb a különbség, és egyáltalán nem érződik rajta, hogy a 3000 korábbi döntésednak súlya lett volna.
A magyarázatok logikáját már nem is említem. Ahogy írták többen is, az ME, az ME2 sokszori újrajátszással kecsegtet, az ME3 viszont nem. S valahol - szándékos vagy sem ez a szánalmas befejezés - a Bioware is tudatában van ennek, hisz nem zörögne a haraszt különben...

victor vacendak 2012.03.22. 13:50:01

@cromega: pedig pot ez lenne az ME lényege, hogy a hős és maroknyi csapata a döntéseivel igen is befolyásolja az emberiség sorsát. Ezért nem filmet nézek (bár sajnos lesz valami bizonyosan elbaszott, a játék szereplőinek hangjához, fizimiskájához semmiben sem kapcsoló, tragikusan szar forgatókönyvből dolgozó film hamarosan), hanem egy interaktív játékot játszom.

peterszky 2012.03.22. 14:44:44

Megcsinálhatná a BioWare a KotOR III-at, még ilyen negatív hypepal körülrajongott befejezéssel is el tudnám viselni :)

utax 2012.03.22. 14:52:00

És ha az új Avatarnak nem az lesz a vége amit én szeretnék akkor beírok a Cameronnak? Nevetséges.

Szerintem meg lassan lejöhetnétek végre az ME3 témáról, inkább olvasnék inkább egy heti retrót.

Marvinian 2012.03.22. 16:57:01

Mint sokan leírták nem a "happy end" hiánya a nagy baj.(bár nem tudom miért nem lehetett legalább az opciót beletenni)Hanem az hogy, egy zavaros önmagának többször ellentmondó katyvasz az egész. Az utolsó pillantok, teljesen szembemennek az egész sorozattal. Teljesen idegen az egész mintha valaki kitalálta volna, hogy oké akkor a elmegyünk egy teljesen elgondolkodtató "mély" irányba. A legjobb párhuzam imho a BSG. Csakhogy ott végig jelen van ez a vonal és a végére erősíik ki , itt meg a "semmiből" jön elő. Mindemellett nincsen rendesen kivitelezve és a megszokott BW minőség közelébe se ér. Ha mostantól ilyen "minőségre" lehet tőlük számítani akkor az én pénzemre ne számítsanak.

Szóval szerintem igenis kell egy ending dlc, ha nem is változtat a végén legalább rendesen magyarázza meg azt.

powerage 2012.03.22. 17:20:45

Remélem nem lesz hagyomány ebből a hülyeségből. Vagy ha igen, akkor kérem újraírni a Portal 2-t, hogy legyen torta is a végén, a Left 4 dead végén gyógyuljanak meg a fertőzöttek és egyszerűen röhej, hogy hiába szívtam napokig a Half-life sztoriját, ha az idegeneket nem sikerült hazazavarni és a második rész azzal a nevetséges disztópiával indult...

Mi a következő? Ne süllyedjen el a Titanic a film végén?

2012.03.22. 18:12:49

egy megoldás van.
olyan dlc, ami megváltoztatja a játék címét

Pretoryan 2012.03.22. 18:32:48

@powerage: sight...
Próbáljuk meg értelmezni a következő pár mondatot, megpróbálom lassan írni hogy mindenki megértse?!

1. A BioWare azt ígérte hogy a három játék alatt hozott döntéseid befolyásolják a végét (reklámokban, trailerekben, riportokban folyamatosan ez volt szajkózva).
2. az 1. pont nem teljesült, sőt a vége teljesen független attól hogy hogyan játszottál az elmúlt 5 évben, két esettől eltekintve, mindkét esetben MINIMÁLIS változtatással ugyanazt a szutykot kapjuk a végén.
3. jogos felháborodás
4. profit(?)

OK? Megértettük? Felfogtuk? JÓ!

Namost, az emberek többsége nem rózsaszín happy-endet akar, hanem a fenti 1. pont lehetőségeit, ezenkívül ne legyen(ek) benne óriási logikai buktató(k).

Sance · http://freakcinema.blog.hu/ 2012.03.22. 18:57:56

Stöki: "Nekem úgy tűnik, a Bioware csinált magának három választási lehetőséget, és egyik sem ad igazi feloldozást."

Nem értek egyet, szerintem van negyedik lehetőség is: ízlésesen megoldani, és valószínűleg ezt választják majd a Bioware-nél. Az még nem feltétlenül a művészi integritás arcon köpése, ha hallgatnak az elégedetlenkedőkre, mondom ezt úgy, hogy alapból számomra is artistic freedom és hasonlók mindenek felett, plusz nem igazán értem ezt a picsogást az ME3 körül.

Biztosan nem változtatják meg az alap befejezést, valahogyan továbbköltik, bővítik talán és annyi, ráadásul nem ez lenne az első ending-et változtató DLC, ott van például a Broken Steel a Fallout 3-hoz: annál rosszabbat és értelmetlenebbet már úgysem lehet csinálni. :) Ugyanez igazi pl. a Prince of Persia Epilogue-ra is, továbbköltötték az amúgy remek befejezést, páran elégedetlenkedtek, hogy "nincs vége a játéknak" (nem igaz), és tönkre vágták egy DLC-vel. Talán a Bioware lesz az első, aki nem rontja el.

Merras · http://miyazakijun.hu 2012.03.22. 19:12:12

Egy ennyire elcseszett befejezést "művészi szabadsággal" védeni az egyrészt, szánalmas a Bioware részéről, másrészt annak a beismerése, hogy igazából nincsenek megfelelő fajsúlyú érveik.

Egy elrontott, a korábbi művekben lefektetett világgal totálisan szembemenő, logikai hibáktól hemzsegő befejezés az nem művészet, hanem epic fail.

Ennek beismerése pedig nem a művészi szabadság feladása lenne, hanem szembenézés egy hibával. A Bethesda erre képes volt a Fallout 3 kapcsán.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2012.03.22. 19:21:20

@Merras: Azért a művészi szabadság olyasvalami, amit illik tiszteletben tartani minden alkotásnál, még egy zsékategóriás filmnél vagy egy feledhető ponyvaregénynél is. Ebből következően szerintem nem szánalmas ezzel takarózni, ez teljesen jó érv - viszont az, hogy a Bioware nem következetes ehhez az érvhez, az igazi fail az én szememben.

Pobjeda elvtárs 2012.03.22. 19:40:38

@Stöki: Nehéz itt művészetet emlegetni. Semmi baj azzal hogy nem akartak happy endet. Azonban az a szomorú igazság, hogy amíg jó "hepiendet" összerakni nem nagy művészet, addig egy drámai végkifejlet bizony kompetens írót követel hogy az tényleg hasson, és meglegyen a katarzis.

Miért nem működik a vége?
(próbálom spoiler mentesen)

A második részben ha valami rossz döntést hoztál akkor a szemed láttára haltak szörnyű halált a megkedvelt megszeretett karakterek. Ez dráma. Itt ellenben "piros-pólósok" hullanak körülötted, rossz esetben milliárdok halnak meg - állítólag - mert úgy konkrétan nem látod, de ha látnád is akkor is csak annyi érzelmi hatása lenne mint a híradóban bangladesi vonatbalesetnek. Nyista, Zéro, Nulla. Ha drámai hatást akarsz elérni akkor nem kétsoros hír kell a thai árvízről, hanem - bocsánat - haldokló szomszédgyerek, meg a síró anyuka a szomszéd házból. Egyszerűen így működnek az emberi érzelmek. Elvont tömegek nem alkalmasak érzelmi hatás kiváltására. Ennek minden írónál az 1x1 nek kéne lenni, de a Biowarenél úgy tűnik elfeledkeztek erről. (korábban láthatóan tisztában voltak vele. lásd pl. ME2, vagy akár az ME3 néhány jelenete is.)

Ha a drámai befejezés működne, megbocsátható lenne a lineáris lezárás is.

Sajnos nem ez a helyzet.

Sance · http://freakcinema.blog.hu/ 2012.03.22. 20:03:14

@Merras: "Ennek beismerése pedig nem a művészi szabadság feladása lenne, hanem szembenézés egy hibával. A Bethesda erre képes volt a Fallout 3 kapcsán."

Erőltetetten feléleszteni a hősi halált halt főhőst nem éppen hibajavítás, főleg úgy, hogy a befejezéssel semmi baj nem volt, és nem törte szét a játékot az, hogy a befejezés után nem lehetett visszatérni barangolni. Egy fontos döntés negligálása volt a Broken Steel, semmi több.

Aston Kanál 2012.03.22. 20:18:31

@Hamlet: azt nem, de készült egy rövidfilm, amiben kitöltenek sok hiányosságot (persze közel sem mindet :) ).

Pretoryan 2012.03.22. 20:21:02

@Stöki: "viszont az, hogy a Bioware nem következetes ehhez az érvhez, az igazi fail az én szememben."

Igen, így van csak valószínűleg paráznak! Húztak egyet 19-re viszont elszámították magukat, főleg üzletileg. Van látható százalékos lemorzsolódás pl. az SWtoR-ban is, a ME3 miatt, ezért van most a 2. ingyenes hétvége beharangozva, nagyok az indulatok a befejezés miatt, sokan adták vissza a játékot Amerikában, az Amazon meghirdette, hogy akkor is visszaveszi a játékot, ha bontott dobozt visznek vissza, úgyhogy ez komoly érvágás üzletileg (főleg úgy hogy a játékosok többsége úgy gondolja hogy nincs értelme végigjátszani még egyszer). Ott a fogyasztóvédelmi per, ami szerintem is nagy köcsögség, de mivel Amerikáról van szó és hát a bizonyítékok erősek simán lehet hogy megnyerik a pert!

Így aztán szép és jó a művészeti szabadság, csak a részvényeseknél ez valószínűleg másodlagos.

sirpalee 2012.03.22. 20:24:23

@Pretoryan: Minimális különbségek? Ugyan...

Azért elég súlyos döntést hozol a játék végén...

Pobjeda elvtárs 2012.03.22. 20:33:06

@cromega: Jogos, csak ugye ez azért mégis egy űropera, azaz egy heroikus történet, tehát nyilván a hérosz döntéseinek jelmentőssége van. Ha realizmust kérnénk számon akkor az egész úgy ahogy van problémás, hiszen a cruicibe önmagában a deus ex machina maga. Szóval nem áll össze sehogy sem. Szerintem.

Aston Kanál 2012.03.22. 20:34:45

@sirpalee: és a minimális különbségektől eltekintve ugyanazt kapod, bárhogy is dönts... többek között ez a gáz. Pedig a döntési lehetőségek között elég nagy a különbség.

Pretoryan 2012.03.22. 20:36:55

@sirpalee:
"Azért elég súlyos döntést hozol a játék végén..."

Igen! Hozhatsz három súlyos döntést,

"Minimális különbségek? Ugyan..."

minimális különbséggel ! És a Jokeres rész megbocsájthatatlan! (számomra ofc, bár ahogy kiolvasom, nagyon sokaknál az veri ki a biztosítékot)

sirpalee 2012.03.22. 20:47:24

@Pretoryan: Nem minimális a különbség. Próbálj meg továbblátni az aktuális problémán. Tovább, mint a játék végét követő tizedik perc.

Pretoryan 2012.03.22. 20:58:59

@sirpalee: Olvasd el a kibeszélős topic-ot ott elég sokmindent leírtam, pontosan tudom, hogy mi a három vége között a különbség (hosszabb távon is), és továbbra is állítom, ha a Jokeres részt nem teszik bele én most védem a BioWare-t!

Pobjeda elvtárs 2012.03.22. 21:11:25

@sirpalee:
Észre kellene venni hogy ez egy videojáték. Mint ilyen vizuális műfaj. A szöveges kalandjátékok régen kimentek a divatból.

Az összes befejezés pontosan egyforma, a színtől és pár jelentéktelen és összefüggéstelen apróságtól eltekintve.

A te logikád mentén nyilván tökéletes befejezés lenne ha a kép elsötétülne az utolsó lövöldözős jelenet után és onnantól karakteres üzemmódban fekete alapon zöld betükkel jönne a történet, és karakteres menü lenne az interaktivitás. A vége pedig így mutatna:

kék/zöld/piros (nem kívánt törlendő) robbanás. Ürhajó repül, lezuhan, páran kilépnek. Vége.

Próbálj meg továbblátni az aktuális problémán. Tovább, mint a játék végét követő tizedik perc.

:D

Limrasson 2012.03.22. 21:16:19

Hé, hé, tudom mit csináljunk, legyen egy "Az én ME3 befejezésem" nevű pályázat/verseny, a legjobbakat összegyűjtjük, akár megmutatjuk a Bioware-nak is meg minden. Na, na?

Limrasson 2012.03.22. 21:19:43

@Pobjeda elvtárs:
Pro tipp: A Bioware másik, hasonló de fantasy világra épülű RPG-je, a Dragon Age nagyjából azt csinálja amit mondtál, legalábbis az Origin. A végén, miután elsötétült az utolsó kép a záróvideóból jön szépen egy epilógus képernyő ahol szépen felsorolja neked a játék, hogy és ezzel a mellékszállal mi lett, azzal mi történt, mi lett a karakterekkel, stb.
Szóval annyira azért se nem idejét múlt a dolog, se nem hasztalan.

Pobjeda elvtárs 2012.03.22. 21:23:24

@Limrasson:

A kulcsszó az a záróvideo után, nem helyett.

Merras · http://miyazakijun.hu 2012.03.22. 21:33:58

@Limrasson: Bioware fórumon két hét alatt kb. 10 alternatív befejezés ötletet olvastam.

Ebből 9 nagyságrendekkel jobb volt, mint amit a Bioware írt.

moli 2012.03.22. 21:47:54

@Stöki: ez nem muveszet, a videojatek-gyartas uzlet.

muveszi onkifejezes lehet ott, ha szorakozasbol festegetsz egy kepet, majd kirakod a sajat faladra.

de ha a mecenasod csaladjat lefested es a nagybacsinak nem tetszik a kep, ott nem emlegethesz muveszi szabadsagot, mert akkor nem lesz, aki tovabb tamogasson.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2012.03.22. 22:00:17

@moli: Nem hiszem, hogy a művészet és az üzlet egymást kizáró fogalmak. A két példád igencsak leegyszerűsíti ezt a kérdést.

Egy olyan kidolgozott világban, sztoriban, történetívben, mint amilyen a ME 1-3, szerintem értelmezhető a művészi szabadság.

Királyvíz 2012.03.22. 22:08:51

@Stöki: Lehet művészetről beszélni, de ha nem tetszik jóformán senkinek, akkor felesleges. Ha festek egy képet, akkor mondhatom, hogy ez egy műalkotás, de ha mindenki azt mondja, hogy ronda, akkor sokra nem megyek vele. Ha pedig valaki fizet érte, akkor érdemes a vevők ízlését és elvárásait figyelembe venni, nem pedig csak a saját látomásomat erőltetni.

ktxxx 2012.03.22. 22:11:38

@Stöki: én nem hiszem el egyszerűen, hogy ugyanazok és/vagy ugyanolyan körülmények között írták az ME3 végét (amit 'rossznak' tartok), mint akik/ahogy az egész történet, világot (amit 'kiválónak' tartok). Úgy érzem, hogy hazudnak nekem a végével kapcsolatban.

Ha valóban ugyanazok készítették és ugyanolyan körülmények között (addig írták, amíg úgy nem érezték, hogy jó nem lett és nem csak összedobták) akkor jó, takarózzanak művészi szabadsággal, ha tényleg úgy érzik, hogy ez az a befejezés, ami az MEnek megálmodam.

Rendben van, én elfogadom azt is, de akkor számítsanak arra, hogy ha eddig 90%ra értékeltem a BioWare teljesítményét, akkor most 60%ra estek, mert sajnos ezzel kijelentik, hogy 'bocs srácok mi csak erre vagyunk képesek'. Nincs is ezzel semmi baj, csak eddig mindent félretéve toltam a BioWare játékokat, majd ez (meg a DA2 után) pedig csak úgy fogom mint a többit: ennyi volt, vége a rajongásomnak.

Most őszintén mennyibe tartott volna összedobni egy kicsit értelmesebb befejezést, meg pár képet kis feliratokkal, hogy mi történt XY-nal a galaxysban (ez függött volna a döntéseidtől ofc)? Ehhez csak írók kellettek kb. még csak programozó, grafikus se. Ha a BW pont az írókon akar spórolni, akkor lehet akármilyen jó játékuk, ha céllövölde szintjére süllyed.

Tehát a lényeg: nem is az ME3 vége fáj a legjobban, hanem a tendencia, hogy ez a készítők részéről rendben van. Így öljek bele a következő játékukba is 100+ órát? Sokszor már elegem volt az akcióból (főleg hogy az összes mellékküldi kb. Cerberus gyilok volt) és a történetre vágytam, amiből megfelelő adatokat is kaptam egy egyszerű részhez nézve, de nem egy trilógia befejezéséhez képest. Minden sorozatban a sorozat közti részeket toleráljuk, hogy csak 'elmennek', de elvárjuk, hogy az utolsó 1-2 rész üssön legalább egy kisebbet.

Itt semmi nem volt, se dráma, se happy end, semmi. Értelmetlen választás, instant elidegült az egész világ, minden tőlem, olyat kellett csinálnom, ami még nem fordult elő soha az ME játszása közben: egyik lehetőséggel se értettem egyet.

Úgy érzem, hogy akkor is jobban jártam volna, ha ott abbahagyom a játékot és kifantáziálok magamnak egy méltó befejezést. Amint sikerül elfelejtenem a BW által adottat, ezt meg is fogom tenni...

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2012.03.22. 22:40:24

@Királyvíz: A ME3 vége nekem se jön be, de azért arról nem vagyok meggyőzve, hogy "nem tetszik jóformán senkinek". Inkább azt mondanám, hogy igencsak megosztó. Mert pozitív véleményeket is lehet olvasni szép számban, még ha a negatív darabszámra többnek is tűnik.

bbandi 2012.03.22. 23:20:16

Én továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy eleve terveztek egy "második" befejezést. Egyrészt érthető lenne (kiszivárgott történet a megjelenés előtt pár hónappal), másrészt hatalmos hype-ot generálnak így (ez beismert cél volt), harmadrészt túl sok dolog támasztja alá a befolyásolásos elméletet.
Aztán ott az egyik főfejlesztő twitter bejegyzése a botrány kipattanásakor ("Hardest.day.ever. If people knew what we were working on the would want to keep their copy of ME3 forever"). Meg sajnos beleillik az EA üzletpolitikájába, hogy a befejezést DLC-ben adják...

ktxxx 2012.03.23. 00:20:09

@bbandi: én is ebben bízok. Ha ezt bejátszák, akkor az én részemről a BW csak növekedni fog a szememben, mert ki trollkodna ekkorát, ha nem ők. Viszont kevés esélyt látok rá, de úgyis kiderül hamarosan... Szerintem max egy hónapon belül meg kell tudnunk, hogy szándékos volt-e ez a befejezés, vagy a befejezés idejére hirtelen majmok foglalták el a vezetői székeket.

szabidoki 2012.03.23. 01:30:08

Számtalan sebből vérzik nemcsak a befejezés, de az egész történet a 3-asban. Persze sokmindent meg lehet védeni, de szerintem a befejezés védhetetlenül vacak. Nincs semmilyen érdemi választási lehetőség, igazából csak színt választasz - nem ezzel reklámozták, hanem épp ellenkezőleg. Rengeteg benne a logikai hiba.
[spoiler]
Eleve ott kezdődik a probléma, hogy ha van Star Child a Citadel-en, akkor az simán aktiválhatta volna a Citadel-t még úgy is, hogy a prothean-ok megbuherálták a keeper-eket, úgyhogy a teljes Mass Effect 1 feleslegessé vált;
A Crucible nem lehet más, csak Reaper/Star Child dizájn - tekintve hogy a Reaperek mindig a Citadel-t foglalják el először, elég buta ötlet lett volna arra gondolni, hogy felhasználják a Reaperek elleni harcban;
A Normandy mi a fészkes fenét keresett a mélyűrben, fel nem foghatom...
Ha az összes mass relay felrobban, akkor az kiirt minden létező életet a galaxisban, tekintve hogy szupernova-szintű robbanással jár minden egyes relay elpusztítása...
[spoiler off]
Bevallom, én először nem értettem, hogy most akkor mi van, ez a vége? Aztán megpróbáltam újra, másik megoldást, de mikor láttam, hogy lényegében ugyanaz, akkor azért nem voltam boldog...

vargatom 2012.03.23. 01:33:03

Kopipészt következik máshonnan, utána további wall of text

Szerintem kb. az alábbi a ME3 befejezésének a sztorija, nyilván giga SPOILER

Az első igazán nagy civilizáció sok tízmillió évvel a ME1 előtt eljutott a technológiai szingularitás létrehozásának határára, de még időben felismerte a veszélyt.
Az elmélet ugye az, hogy egy önfejlesztő AI evolúciója exponenciálisan gyorsuló folyamat, ezért a következményei felbecsülhetetlenek. Ugye már a geth-ek is Dison-gömb építésében gondolkoztak, ez lényegében azt jelenti hogy teljesen körbevesznek egy napot napelemekkel és a komplett energiakibocsátását hasznosítják. Ennek nyersanyagigénye nyilvánvalóan csillagászati, de Neumann-féle gépekkel nagyon rövid idő alatt felépíthető.

Na, szóval ez a civilizáció reális veszélynek érezte, hogy egy ilyen AI kiszorítaná a szerves életet a galaxisban; valamint hogy előbb-utóbb lesz egy olyan civilizáció, ami nem eszmél fel időben és akaratlanul beindítja ezt a folyamatot. Ez a felismerés egyben erkölcsi felelősséget is jelentett, hogy megakadályozzák az általuk látni vélt katasztrófát.

Ezért létrehozták a Reapereket, kettős feladattal: először is kb. 50 ezer évente számolják fel a veszélyesen fejlett civilizációkat, közben új Reaperként "megmentve" a kulturális és szellemi identitásukat, és ezzel egyben teret nyitnak a még fiatal civilizációk fejlődésének is. Így a szerves élet változatossága, a biodiverzitás, megmarad a galaxisban, nem fogja a szintetikus élet végleg kiirtani.

Másodsorban pedig megőrizték a lehetőségét annak is, hogy egy kellően fejlett civilizáció átvegye tőlük az erkölcsi felelősséget, és új döntést hozzon a szintetikus vs. szerves élet kérdéskörben. Tehát az egész ciklikus kihalás egy gigantikus időhúzás volt, bizalom abban hogy az Univerzum vagy az Élet előbb-utóbb előáll egy olyan szerves létformával, ami képes megoldani a problémát.

Ezután valahogy saját magukat is feláldozták, valószínűleg úgy hogy belőlük lett az első adag Reaper. Szóval lehet hogy intelligens tintahalak voltak ;)

A Guardian meg ebben a képletben a Reaperek ellenőrzője, de ugyanúgy csak egy korlátozott AI. Egyébként azt se tartom kizártnak, hogy a Crucible terveit is ez az első civilizáció hagyta hátra, afféle beépített menekülési útvonalként.

A korlátozásokra egyébként azért volt szükség mind a Reapereknél, mind a Guardiannál, mert annak hiányában belőlük jött volna létre a szingularitás. A Reaperek ezzel nem voltak tisztában és magukat az evolúció csúcsának tartották, jó kérdés hogy ezt hogyan sikerült elhitetni velük. A Guardian viszont nagyon is képben volt, és pont ezért nem tudta meghozni a nagy döntést; amikor a Crucible egyesült a Citadellel és Shepard megtalálta, és így lelepleződött, akkor ezért bízta rá a választást.

Shepard döntései pedig a játék végén:
- a döntés újabb elhalasztása (control)
- a szingularitás kockázatának felvállalása (destroy, aztán lehet újra kezdeni a technológiai fejlődést, a Mass Relay-ek jelentette előre kijelölt korlátok elhagyásával)
- huszárvágásként a szingularitás előidézése (merge)

A relay network egyébként azért kell hogy megsemmisüljön, mert túlságosan is olcsó és kényelmes megoldás volt a csillagközi utazásra, így az összes civilizáció stagnálni kezdett a felfedezése után. Jó példa erre az asari faj, ami több ezer év alatt nem bírt a tudomány területén előrelépni. Plusz az hogy kvázi ingyen lehetett bármekkora flottákat bármekkora távolságra küldeni, az egész galaxis politikai berendezkedésére is rányomta a bélyegét, egész egyszerűen túl olcsó volt a háborúskodás, ellenőrizhetetlen a csempészet és kalózkodás, és így tovább.
A relay-ek eltűnése után minden civilizáció rá fog szorulni a komoly tudományos fejlődésre, hogy újra összekapcsolódhassanak, és sokkal jobban meg fogják becsülni az információcserét, a kereskedelmet, és a kolóniáikat. Plusz az új felfedezések teljesen új távlatokat nyithatnak majd.
Ami meg a Föld körül rekedt flottákat és a Normandy-t illeti, a meglévő technológia is lehetővé tesz pár száz vagy akár pár ezer fényévnyi űrutazást belátható utazási idővel (meg sztem a relativitáselmélet miatt utazás közben senki sem öregszik), plusz ott vannak a fénynél gyorsabb kommunikációt lehetővé tevő eszközök is, szóval egyáltalán nem süllyed a galaxis egy csillagközi középkorba és teljes elszigeteltségbe. Sőt, ha Shepard életben marad, akkor a szívszerelmével is egymásra találhatnak pár éven belül ;)

A fentiek nyilván a saját kis spekulációm, de úgy gondolom, hogy a három játék során kapott információk - azon belül is főleg Sovereign és Harbinger szövegei - kellően megalapozzák és így elég közel állnak az írók elképzeléseihez.
Persze elég sok kérdés még így is nyitva marad, például mennyire voltak megvezetve a Reaperek és miért, meg úgy általában pontosan hogyan is keletkeztek, meg pontosan hogyan jött létre a Guardian, a Citadel... de ez szerintem egyáltalán nem rossz, mert spekulálni jó :)

Szerintem ez egy nagyon jó kis hard sci-fi befejezés, bónusznak egy elég mély erkölcsi kérdés feldobásával, ami legalább annyira szól a játékos saját értékrendjéről, mint a Mass Effectről - és így szellemiségében nagyon is méltó a sorozathoz.
Gondoljatok csak bele, szinte minden nagy konfliktus és sokszor még a kis döntési helyzetek is arról szóltak, hogy a játékosnak mi a saját véleménye - a játék szinte soha nem ítélkezett és se büntetés, se jutalom nem járt a paragon/renegade választásokhoz. Ha valaminek negatív következményei kellett hogy legyenek, azt persze nem lehetett megúszni, de azokat is inkább a puszta logika vezérelte, és nem a fejlesztők próbálták a játékosra erőltetni a saját erkölcsi nézeteiket.

Másfelől viszont a Bioware szerintem is sok hibát követett el, méghozzá elsősorban a tálalásában. Eleve az egész technológiai szingularitás téma közvetlen módon egyáltalán nem szerepelt egyik játékban és még a harmadik részben sem, így szinte a semmiből bukkant fel. Ezen nem segít az sem, hogy az AI kérdés a ME1-től kezdve masszívan jelen volt azért, például a geth konfliktus, vagy a Citadelen illetve a Holdon elszabaduló AI-k sztorija kapcsán.

Aztán, az egész Normandy-s jelenet az outróban tényleg se füle se farka, és úgy általában a fenti sztorit is úgy kell kihámozni az eddigiekből, mert kicsit kevés a konkrét információ.

Bioware-ék ezen felül azt is benézték, hogy a rajongóik hogyan fognak reagálni a befejezésre. Az eddigi két játék elképesztő mennyiségű elmélkedést, videót, képet, zenét meg mindent generált, és szegény Bioware-es arcok szerintem arra számítottak, hogy ezzel a nyitott befejezéssel hónapokig tartó lelkes elmélkedést és vitát fognak elindítani. Na ez nagyon nem jött be, a leghangosabb réteg piros szalaggal átkötött komplett kis csomagra számított, és ennek hiányában most telesírja az internetet a bánatával.

Az egy érdekesebb kérdés, hogy a nagy ígéret, miszerint minden döntés hatással van a befejezésre, az mennyire teljesült. Akinek csak az utolsó 10 perc a befejezés, az nyilván elégedetlen - szerintem viszont szinte az egész Mass Effect 3 egy nagy végjáték, kábé a Mars elhagyásától kezdve, és onnantól szinte óránként lezárul egy kisebb-nagyobb cselekményszál, kisebb-nagyobb katarzissal. És bizony mindegyik óriási mértékben függ a korábbi döntésektől, egészen a ME1-ig visszamenőleg.
Egy nagyon jó példa a genophage konfliktus lezárása, ahol a főbb változók azok, hogy él-e Wrex, Mordin, és megmaradt-e Maelon kutatásának eredménye a ME2-ből. Ezek függvényében valami 5-6 féle nagyon eltérő befejezés lehet, amibe belefér az, hogy az öreg feláldozza magát a nemes cél érdekében; de az is, hogy Shepardnak kell agyonlőnie, nehogy leleplezze a salarianok árulását, meg az is hogy megmeneküljön (!). Vagy ott van Conrad Verner sorsa... ;)

Azt viszont hülyeségnek tartom, hogy sokan komplett életrajzot várnak minden szereplőről, hogy kivel mi történt a befejezés után. Nekik ajánlanám ezt:
www.youtube.com/watch?v=vG4EyfXOTJ4
De most komolyan, egyfelől elképesztő mennyiségű potenciális kombináció létezik az egyes karakterekkel való viszonyokra (bár tény hogy a Shadow Broker DLC-ben ezt egész jól lekezelték Liarával), másfelől meg ha mindenkinél lenne konkrét info hogy ez meg az történt vele, akkor meg az lenne a baj, hogy miért ez és miért nem az amit XY várt.

Összességében én már így is elégedett vagyok, szerintem a videojátékok történelmében végül egy piros betűs fejezet lesz a Mass Effect nagyon sok szempontból, és abszolút megérdemelten.
Ami pedig a továbbiakat illeti, ott arra számítok, hogy a Muzyka által beígért újdonság egy olyan INGYENES DLC lesz, ami első körben hozzácsap egy rövid sztorit minden karakterhez - a Bioware írói elég tehetségesek ahhoz, hogy pár oldalban is nagyon sokat mondjanak el, erre is a Shadow Broker jó példa a karakter dossziékkal.
Másrészt pedig a fenti, vagy egy ahhoz nagyon hasonló sztori kifejtésére számítok, ami mélységet ad Shepard utolsó nagy választásának azok számára, akiknek erre szüksége van.

Wertzui 2012.03.23. 01:36:01

OFF
És arról mikor lesz szó, hogy már megjelent egy új "Commodore Amiga" is?

Vagy hogy két amerikai képviselő egy új törvényjavaslatot nyújtott be hogy a játékok dobozára ragasszák rá, hogy "Figyelmeztetés: az erőszakos videójátékokat összefüggésbe hozták az agresszív viselkedéssel"

A múltkor megszavazott heti retró? A Hummeres képek?

(bocsi, már türelmetlen vagyok)

Limrasson 2012.03.23. 02:08:11

@Merras: Tudsz linket adni a fórumra? Vagy könnyű megtalálni (ahol speciel az alternatív befejezések vannak)? MErt akkor nem spammelem a fórumot új posztokkal feleslegesen :D

Limrasson 2012.03.23. 02:12:02

@vargatom: Nem olvastam végig, mert hihetetlen wall of text, talán majd amikor nem hajnali 2 van.

A reaperek érdekes kreatúrák, viszont egy biztos: a remény eléggé kiveszik belőlük és nem önkénteseket toboroznak.

Káoszban van a remény, mert lehetséges hogy nem mnidig ugyan úgy alakulnak majd a dolgok. A reaper állapot végállapot, onnan nincs sokfejlődés már sehová. Míg egy faj, egy galaktikus civilizáció folyamatosan fejlődik.
Alapjáraton a játékbeli ciklusnak bizonyítania kelett volna hogy érdemes az esélyre legalább.
Valami iylesmiről hablatyol a starchild is, csak elég zavaros amúgy és ettől még nem túl változatos vagy j óa vége.

dm996 (törölt) 2012.03.23. 12:39:40

Na ezért van az, hogy nekem a Bioware-ről a BG és Icewind Dale sorozat jut eszembe, ill. azokat veszem elő, ez a Mass Effect meg Dragon Age meg mittudomén már csak bohóckodás - az én szememben :)

wowerman 2012.03.23. 12:40:20

szerintem nem a bioware-nek van szégyenkeznivalója hanem a sok nolifer picsogónak. szvsz :)

dm996 (törölt) 2012.03.23. 12:45:30

@wowerman: ezt adom, csak érdekes módon anno a fent emlitett játékoknál nem volt ekkora picsogás, pedig net azért volt már akkor is javában, meg fórumozás. Ennyit változott volna a világ? Áh, szeretném azt hinni pedig, hogy egész egyszerűen azok voltak még annyira jó játékok, hogy nem volt mibe belekötni :)

vargatom 2012.03.23. 13:02:18

@Kaleb: Hogy ez mennyire rettenetesen rossz cikk

Valandil 2012.03.23. 13:16:59

@wowerman: Ez az! Keményen megmondtad!
Érvek, tények már nem is kellenek...

CodeKiller 2012.03.23. 14:17:25

Sry, hogy szintén csak linkelem az ötletet, de van egy alternatív olvasata is a végének, mely szerint az egész csak álom (ala Dallas ), amiben Shepard indoktrinálás(indoctrination/reaper agykontroll) hatására vívódik a valóság és a látomások között.
A.Joe mutatja is, mire lehet ezt alapozni: www.youtube.com/watch?v=ZZOyeFvnhiI

És úgy fest a DLC-ket a végére már korábban is kitalálták, csak jól felhergelik még előtte a népet...

meglivorn 2012.03.23. 16:19:44

Igazából a Bioware-nek "csak" annyit kell tennie, hogy megmagyarázza nekünk, alsóbb értelmű lényeknek, hogy hol a "sweet" a "bittersweet" endingben, illetve hogy a vége miért is nem negálja, illetve teszi jelentéktelenné a korábbi döntéseinket.

Ugyanis ha ez sikerül (azaz a tényleges vég ellenére a létrehozott szövetségek és életben maradt csapattagok sorsa folytatódik), akkor mindjárt igaz az állítás, hogy nem A, B, C endingünk van, és hogy tucatnyi befejezés lehetséges, ahol mindenkinek más a történet, attól függően, mit döntött korábban.

Itt egy nagyon spoileres, de kifejezetten jó cikk arról, hogy is alakulnak a dolgok és mi befolyásolja őket:
www.eurogamer.net/articles/2012-03-23-the-other-mass-effect-3-the-game-you-didnt-play

Szóval... mindössze azt kell leszótagolni számunkra, a Varázsos Szines Fények után ennek még mindig van jelentősége :D

flea 2012.03.23. 16:36:59

@CodeKiller: ez baromi érdekes, egyre kíváncsibb vagyok...

Ex0dus 2012.03.23. 19:20:05

Nem kell ez a "jaj ez a mai generáció" duma. Ígértek valamit, nem tartották be. Jogos a felháborodás? Igen az.

Ex0dus 2012.03.23. 19:27:14

@Calibaan: A játék vége nem igazodik semmihez, ami előző három játék során történik, nem is beszélve a számos plothole ról. Sok embernek ez így nem megfelelő.
Annyira nem illik a képbe az egész, mintha az Odüsszeiában alienek análisan inzultálni kezdenék hősünket miután végre hazatért, és ezzel érne véget a mű.

Ex0dus 2012.03.23. 19:29:44

@Calibaan: Lemaradt a komment vége, bocsánat.
Ez nem egy eposz, hanem egy interaktív film, amit annak is reklámoztak.

moli 2012.03.23. 20:18:04

@Marvinian: az mar eleg durva, hogy nem csak szerintem visszatetszo a gyerek-alapitvannyal zsarolni a tamogatasert, hanem maga az alapitvany szerint is?

penny-arcade.com/2012/03/21/childs-play-and-retake-mass-effect

Ex0dus 2012.03.23. 20:25:36

@moli: Ha végigolvasnád a magad által bevágott cikket, akkor kitűnne, hogy az alapítvány azért visszakozott, mert nem akarják, hogy ez a "hadjárat" beárnyékolja az alapvető céljaikat. Magyarra fordítva, nem akarják, hogy amikor az emberek az alapítványra gondolnak, egyből a retake ME3 movementre asszociáljanak és vica versa.

Egyrészt elfogadható indok, másrészt lehet valaki fentről beleavatkozott.

Az alapítványos dolgot meg eleve nem tudom, hogy lehet negatívumként felhozni. A playerek fel akarták hívni a figyelmet a problémájukra, ami sikerült is, és emellett még 80e dollárt is összehoztak adományokban. Habár ha az ember tényleg csak penny arcadet olvas, akkor el tudom képzelni, hogy hogyan is lehet ez egy negatív dolog.

Marvinian 2012.03.23. 21:08:59

@moli: Nézd, ez a alapítványos dolog úgy indult,hogy felhívják a figyelmet ,mennyi embernek van a végével problémája és tegyenek akkor már valami jót is ha már ennyi ember kíséri figyelemmel ezt az ügyet. Eddig szerintem nincs baj. Aztán mint a legtöbb jó és jóhiszeműen elkezdett dolog ez is félrement. Többen valamiért azt hitték hogy egy új befejezésért fizetnek, amit viszont senki nem állított, illetve nem tudom hogy mért hitték azt.

Zsarolni? Ki zsarolt kit és mivel? A pénz csak egy mérő volt, mennyi embert érdekel a téma. Tudtommal senki nem állította hogy utálód a gyerekeket, ha nem adsz pénzt és a BW nem ír új befejezést.(De még közel sem semmi ilyet.)

Az alapítványt pedig teljesen megértem hogy nem akarnak ebbe az egészbe belekeveredni.

moli 2012.03.23. 21:28:05

@Marvinian: ne farassz mar: Marvinian 2012.03.18. 19:08:55 igen elismerem hogy necces a téma.

azt pedig vegkepp nem ertem, hogy miert magyarazod el a tortenteket.

Ex0dus 2012.03.23. 21:59:45

@moli: mi volt ebben a trolling? Te tényleg funkcionális analfabéta vagy? Mert látom más kommentjeit se tudod nagyon elolvasni.

Marvinian 2012.03.23. 22:06:44

@moli: Azért magyarázom mert, nem értem hogy mért írtál zsarolást, és gondoltam leírom hogy nem ez volt. Igen neccesnek írtam, mert éreztem hogy valami ilyesmi jön majd, és sokan félre fogják érteni az egészet, de az alap koncepcióval kapcsolatban nem volt gondom.

Királyvíz 2012.03.23. 22:32:37

@Ex0dus: @Marvinian: Ne fárasszátok magatokat. moli csak egy troll, bár szerintem abból a fajtából, aki nem szórakozásból trollkodik, hanem azért, mert annak született. Eddig egy olyan hozzászólást sem olvastam tőle, amiben ne fikázott volna valakit/valamit. Meggyőzni meg nem lehet semmiről.

moli 2012.03.23. 23:02:41

@Marvinian: en azt hittem, erted, hogy miert zsarolas: a beteg gyerekekkel erzelmizsarolod a jatekost, hogy ugyan ird mar ala, nezd csak meg. ezt a viselkedest kifejezetten kikeri az alapitvany *mar*evek*ota*.

wowerman 2012.03.23. 23:27:50

@Valandil: Kösz az elismerést. Odaírtam hogy "szvsz". Szerinted a sok QQ-ból melyik mellékel hozzá érveket? Egy a tízezerből. Ők is csak véleményt nyilvánítanak. Én is. Egyébként, van egy mondás, miszerint a vélemény olyan mint a se******....

Joaquin 2012.03.24. 06:55:02

Nekem az eredeti szöveg alapján inkább úgy tűnt, csak letisztítani akarják a kérdéseket, ténylegesen szerintem nem változtatnak a befejezésen. Kapsz 1-2 questet ami megmagyaráz pár logikai lépést, amit eddig vagy nem magyaráztak meg, vagy a játékos képzeletére bíztak.

Trebron55 2012.03.26. 11:01:33

Nekem az volt a nagy szívfájdalmam hogy eddig a játékban valahogy mindig tudtam úgy dönteni ahogy helyesnek éreztem a dolgot... Teljesen azonosulni tudtam a karakterrel helyenként szó szerint azt mondtam volna amit a párbeszédopció.
Erre a végén:
Most dönthetsz hogy kolbászos rájás pizzát kérsz, elefántheréset, netalán bálnaondó feltéteset...
Nyilván van akinek ízlik, de nekem egyik opció se jött be, nem azért választottam az egyik befejezést mert azt akartam hanem mert muszáj volt. ÉS EZ ITT A LÉNYEG, hogy egy olyan játékban amiben majdnem szabadon dönthetsz, épp a befejezés olyan ami lineáris?... Kösz szépen.

Van 2012.03.26. 15:59:16

most már jöhetne egy Mass Effect poszt!

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2012.03.26. 16:03:01

@Van: Lesz.

(Bocs, a nicked miatt ezt muszáj volt.)

Van 2012.03.26. 16:18:34

@Stöki: S TÖK Izgalmas lesz?

(Bocs, nem volt muszáj, de jól esett.)

Sanosuke 2012.03.26. 18:12:12

off topic.

ma délután vettem egy PC GURU-t.
jól tettem ?

kamuregélő 2012.03.27. 02:21:33

@Melkor78: Mi volt mégis merész? Hogy a CE-sek többet kaptak? Ugyanez volt Zaeeddel, csak akkor a marketingesek egyértelműen képesek voltak egyértelműen közölni, hogy ez mi.

Kár a műbalhéért.

Melkor78 2012.03.27. 17:31:58

@kamuregélő: nekem normál kiadású ME2-m van, de abban is volt Cerberus Network aktivációs kód, és Zaeed-ért nem kellett fizetnem egy kanyit sem. A ME2 Collector's Edition-ben Collector páncél és assault rifle volt a bónusz.

Plusz ld. Brosi 2012.03.22 10:13:57-kor beküldött kommentjét, ott konkrétan kifejti a "merész" árnyaltabb jelentését.

moli 2012.03.27. 23:23:30

kotaku.com/5896847/gamers-send-bioware-400-cupcakes
"All the cupcakes will be divided into equal parts Red, Blue and Green colors... but they will all taste exactly the same."
:D

Csizma Jimmy 2012.03.30. 01:51:07

nem annyira off, de itt van egy saját készítésű trailer a trilógiáról, kíváncsi vagyok a véleményekre: www.youtube.com/watch?v=sG9ujUxmuts

kicsit spoileres, úgyhogy aki még nem tolta végig a 3-at (vagy bármelyiket), annak nem ajánlom

K0vasz 2012.04.01. 19:55:01

Na, én most értem a játék végére... lehet, h vki már írta, de sztem a következő volt a helyzet:
- Az EA szólt a Bioware-nek, h ki KELL adni a játékot határidőre
- A Bioware még nem készült el a játék végével, de mivel az EA kiadta az ukázt, ezért egy hétvége alatt összedobták ezt a "lezárást"
- Majd a DLC-ben megcsinálják azt a befejezést, amit eredetileg is terveztek, csak időhiány miatt nem tudtak megcsinálni. A "Shepard levegőt vesz" jelenet meg amolyan easter egg (ugye, ezt csak akkor adja be a game, ha a war effort ki van maxolva), és meghúzzák a "Bobby álmodta az egészet" dolgot, és egyszerűen sztornózzák a felsugárzás utáni részt.

Részemről én addig is újrajátszom az egészet (mert nyilván nem voltak meg a sok évvel ezelőtti mentések, meg nem mindenre emlékeztem már h hogy volt), és mire újra elérek a 3 végére, addig remélem lesz már igazi befejezés (vmi olyasmi, mint a Falloutokban, h megmutatják kivel mi történt A CSELEKEDETEINKNEK MEGFELELŐEN!)

algi 2012.04.02. 23:02:46

Még nem értem a végére, de szarabb nem lehet, mint James Vega karaktere. Legszívesebben kirúgnám a hajóról. (Nem mondom, hogy Kaidan olyan szuperérdekes karakter volt, de ő sose adott okot arra, hogy kirúgjam a hajóról.)

moli 2012.04.05. 15:55:22

kotaku.com/5899373/free-mass-effect-3-extended-cut-dlc-to-give-more-closure-this-summer

"the free DLC offer expires until April 12, 2014. So, if you're planning to wait out a massive price drop for Mass Effect 3, don't wait too long."

ezek szerint tenyleg fizetos lesz?
süti beállítások módosítása