A Tim Schafer-játékról szóló poszt alatt került elő a kommentekben egy 2009-es oldal a Double Fine (Schafer cége) honlapján, amin maga Schafer íjra le, hogy annak idején hogyan került a Lucasfilmhez (és így a játékiparba), illetve hogy kik utasították el, mielőtt a Lucasfilmnél a Monkey Island-játékok fejlesztője lett, és később olyan csodás kalandjátékokon hagyta rajta keze nyomát, mint a Day of the Tentacle. „Remélem, minden álláskereső bátorságot merít ebből. Ha én munkát kaphattam a játékiparban, akkor bárkinek sikerülhet ez” – írja Schafer.

Az elutasító levelek is érdekesek, az Atari például udvariasan leírta, hogy emberünk nem elég képzett, a HP pedig a bizonytalan gazdasági helyzetre hivatkozva mondott nemet. Schafer szerint abban az időben egymást érték az efféle kudarcok. „Visszautasított egy könyvtárkatalógus-programot készítő cég. Felfuvalkodott hólyagok! Én vettem egy nyakkendőt az interjú kedvéért! Sőt, kivasaltam a NADRÁGOM!” – háborog a fejlesztő.

Aztán egy nap kezébe akadt a Lucasfilm egy hirdetése, amin a cég fejlesztőasszisztenst és programozót keresett a játékrészlegéhez (ez is megtekinthető az oldalon). Schafer jelentkezett, hamarosan fel is hívták telefonon. Emberünk okosan kifejtette, hogy nem azért akar a Lucasfilmnél dolgozni, mert szereti a Star Warst, hanem azért, mert nagyon bejött neki a cég egyik játéka, a Ball Blaster. Mire az állásinterjút készítő hr-es, David Fox hűvösen közölte, hogy az Ballblazer, csak a kalózverzióban hívták Ball Blasternek... Azért elkérte Schafer önéletrajzát.

A vége olyan, mint egy tündérmese. Schafer érezte, hogy elszúrta az interjút, ezért „minden midnegy” alapon nem hagyományos CV-t küldött, hanem Atari 800-as gépén Koala Paintben csinált pár képet, és grafikus-szöveges kalandjáték formájában írta le, hogy őt bizony fel kéne venni a Lucasfilmhez. Sőt, rögtön egy íróasztalt is adott magának. És csodák csodája, a játékrészleg alelnöke, Stephen Arnold hamarosan örömmel értesítette Schafert, hogy fel van véve, évi 27 ezer dolláros fizetéssel. A fejlesztő annyira izgatott lett, hogy amikor elfogadta az ajánlatot, eggyel több m-et írt a nevébe.

Aki esetleg hasonló húzáson gondolkozik most, az ne tegye. Ez a fajta pimaszság Schafer szerint is csak a nyolcvanas években működött.