Február egyik játékipari szenzációja volt, hogy kipukkadt a ritmusjáték-lufi. Persze erre lehetett számítani, az eladások egyre csökkentek az elmúlt években. Az Activisionnek az tette be a kaput, hogy év végén négyszer annyit vettek a Rock Band 3-ból, mint az aktuális (hatodik) Guitar Heróból, pedig a Rock Band 3 sem fogyott túl jól. Érthető hát, hogy bejelentették, nem lesz több Guitar Hero játék.
Ezt a kijelentést a GameIndustry.biznek nyilatkozva most kicsit finomította Dan Winters, az Activision fejlesztési kapcsolatokért felelős vezetője. A azt mondta, hogy a Guitar Hero jó brand, ezért az Activision bolond lenne végleg elkaszálni, csak most belátható ideig nem lesz Guitar Hero. Persze ez nem vigasztalja azt a pár száz embert, akik az évek során a brand szopóágra kerülése miatt veszítették el a munkahelyüket.
Hát, nem is tudom. Én elég nagy Guitar Hero-fan vagyok, de azt én is látom, hogy a sorozatnak nagyon meg kellene újulnia, hogy ki lehessen hozni belőle még valamit. És én vagyok az egyetlen, akinek Winters nyilatkozatáról a Monty Python-féle papagájjelenet jutott eszébe? A Guitar Hero nem döglött, csak pihen. A Guitar Hero szeret a hátán feküdni.
Utolsó kommentek