HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Hétvégi játékcsaj - az új Lara Croft

2011.01.16. 14:23 miguel_

Laráról már ejtettünk szót ebben a rovatban (ő volt az első, egészen pontosan), azonban a játék fejlesztői gondoskodnak arról, hogy ne lehessen egyetlen legyintéssel elintézni a világ legismertebb női videojátékos karakterét.

Személyes véleménnyel kezdek: nekem sosem volt rokonszenves a kicsit fennhéjázó, beképzelt és rideg lány, a melleiről meg mindig a kilencvenes éveket idéző kockák ugrottak be, tehát igazán szexszimbólumként sem ragadott meg Ms. Croft személye. Talán éppen ezért gondolom zseniálisnak a Crystal Dynamics ötletét: az új rész új Larája az, akit igazából még sosem láttunk - nem a már megszokott, tökös fegyverhős, hanem a lvl 1-es fiatal archeológus.

 

A történet szerint hajótörést szenvedünk egy szigeten, és már az első öt percben komoly slamasztikába kerülünk: fejjel lefelé lógva ér minket a nyitójelenet, és a kicsit később a hasfalunkba szúródó szilánk sem ígér sok jót. A soha nem látott szívássorozat közben viszont egy olyan lányt ismerünk meg, aki még az eddigi pokhendi stílust nem komálóknak is szimpatikus: Lara fél, sír, menekül, izzad - és ami a legdurvább, még vérzik is kicsit.

A játékról sokat egyelőre nem tudni, nyilván nem egy menekülésre alapozott horror-kaland lesz a sorozat új fejezete, de az biztos, hogy nem fogunk dupla Berettával rohangálni, és medvéket vagy cápákat halomra öldökölni. Az viszont látszik a képeken, hogy a dizájnerek komolyan gondolják Lara újragondolását: a korábbi részekben egy negyed mell volt akkora, mint most a kettő, viszont a fotorealisztikus arc láttán szerintem sokakban merül fel a "hátbasszus, ha ez így fog kinézni, esküszöm megveszem" mondat.

 

52 komment

Címkék: lara croft tomb raider pénteki játékcsaj

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr782587796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moli 2011.01.16. 15:34:54

tovabbra is tartom magam ahhoz, hogy ez egy travi, nem no.

Leadfoot 2011.01.16. 15:35:55

Engem megvettek a Lara reboot-tal.

miguel_ 2011.01.16. 15:38:07

@moli: mármint a mostani változat, vagy a régebbi?

Serathis 2011.01.16. 16:27:07

Első gondolatom: Justin Bieber.

Delebriel 2011.01.16. 16:49:56

Hát ha ez a játék grafikája, akkor megkeresem az állam az asztal alatt. Amúgy meg eddig is végig toltam a legtöbb Tomb Raidert. Nem vagyok Lara függő, de egy végigjátszást megér. Ez meg végképp. :)

Dukefazon 2011.01.16. 18:31:51

Hmm, erről még nem hallottam. Új Tomb Raider? Ez nem a Toteces izometrikus nézetes dolog akkor, ha jól gondolom. Kiváncsi vagyok mit tud, én szerettem a TR sorozatot, szerettem Lara-t. Csak mondjuk azt nem értem, hogy miért nem lehet új karaktert kreálni. Ennél messzebb csak akkor lehetne az eredi Lara-tól, ha rövidhajú fickó lenne. Ha ennyire elrugaszkodnak, akkor miért nem lehet új karater? Nagy kérés? Tudom, nagy, mert Lara nevével még a tegnap előtti vacsorájukat is el tudják adni az alkotók...

Cifu78 2011.01.16. 18:44:17

Most lehet egyedül leszek a véleményemmel, de én egyáltalán nem csípem az új Larát. Nem, nem azt mondom, hogy nincs über jól megcsinálva a modell, vagy nem néz ki jól. Csak azt mondom, hogy ez _nem_ Lara Croft! Ez egy ilyen Miley Cyrus féle tini-szappanopera utánérzés, akit bedobtak egy túlélőshowba...

Hogy a régi eltúlzott volt egy kicsit, és egy pornósztárba oltott akcióhős volt? Na és, pont ez tette őt kiemelkedővé, és vált ikonná. Larát másolta aztán sok nézd-a-hátam játék, a bögyös főhősnővel együtt.

Ahhoz tudnám hasonlítani, mintha a Swarci/Stallone fél izom-agy akciófilmeket (Commando, Rambo, stb.) hasonlítanám a Willis-féle Die Hard sorozathoz.

Hogy sikeres lesz-e? Nem tudom. Nekem megvannak a magam kétségeim e felől, de annyira odavan minden kritikus érte, hogy azt kell mondjam, még a végén bejöhet a 180°-os fordulat....

Persze sok, a kritikusok által imádott játék bukott már el a kasszáknál...

DeToXXX 2011.01.16. 18:53:53

vixxa a lobogó melleket! vagy miért nem lehet configolni? :)

Delebriel 2011.01.16. 18:59:20

Tényleg, új Lara Croft feature lehetne a kampány elején a Character Customization. Aztán aki csak azért játszik vele, megkapja amit akar. :)

Komáromi Teréz Atya 2011.01.16. 19:11:33

Nekem csak egy kérésem lenne. Ezt a fotorealizmus puskát ne pufogtassuk már! Anno a Lost Coast megjelenésekor minden gémer lap ezzel volt tele. Tessék most megnézni. Összekeverjük a valósággal? Naugye.
Nem azt mondom, a mostani viszonyokhoz képest szép a grafika, nade valósághű? Ugyanmár!

OkoskaTo:rp 2011.01.16. 19:22:39

Lara Croft épp az irreális mellei miatt lett valaki. Ez a verzió kb. olyan, mint egy ostor nélküli Indiana Jones, vagy egy kiszedett szemöldökű Kiszel Tünde.

@Komáromi Teréz Atya: Jaja. Pl. minden szereplő mintha ollóval lenne körülvágva és ráillesztve a háttérre, mert még AA-val sem tudják rendesen belealfázni.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.01.16. 19:31:17

Meg sose jatszottam egy Tomb Raiderrel sem.

Ugy nez ki ezek utan se fogok.

angupapa 2011.01.16. 19:43:55

Én sem játszottam soha egyikkel sem; nem értettem soha a hájpot sem körülötte. Kifejezetten idegesített.

Ezt a hülyeséget meg azóta várom, amióta megjelentek az első hírek róla és szinte tuti vásár lesz. Valamiért úgy érzem, adnom kell egy esélyt a sorozatnak így a végére :) Nem tudnám megmagyarázni. És ha én így vagyok vele, szerintem még sokan. Talán ez a rész pont azokat célozta meg, akiket eddig kikerült a kisasszony.

Cifu78 2011.01.16. 19:45:37

@Komáromi Teréz Atya: Óóó... a régi szép idők, amikor a 3Dfx Vooodoo-tól volt hangos a nemzetközi és hazai számítástechnikai média, "állandó 30fps", "fotórealisztikus 3D grafika" és hasonlóak... :P

KenSentMe 2011.01.16. 20:00:06

Én az első 5 Tomb Raider rész nagy szerelmese voltam annak idején.. szarrá rippeltem őket, így mind az öt rész felfért egyetlen cédére.. aztán, ha játszani akartam, akkor csak be kellett rakni a gépbe, ki kellett választani egy részt és 24 óra játékélmény garantálva volt:) ..

régi szép idők..

nekem amúgy Lara Croft csöcsei nem hiányoznak, azt viszont követelem, hogy 11 másodperc alatt fussa le a százat, verjen kört akrobatikában a kínai tornászválogatottra, legyen benne több tesztoszteron, mint Duke Nukemben és legyen intelligensebb az öreg Indiana Jonesnál.. ja, és persze a tűzerő is fontos, 25 kilónyi gépfegyverrel és tölténnyel csinálja meg mindezt, mert ugye a régészprofesszorok elengedhetetlen munkaeszköze a szent UZI gépfegyverpár (a kötelező 1200 töltény/perc tárazási sebességgel).

Sissio 2011.01.16. 20:00:43

Azt azert nem mondom hogy olyan huuu de nagy fan vagyok, de vegigjatszottam mindegyik reszt,es meg kell hogy mondjam, nekem sem tetszik az uj Lara.....

A regi Lara sokkal megragadobb volt, hiaba volt eltulzott, nekem sokkal jobban bejott, es mint csaj is nagyon imadtam...

Nem hiszem hogy tetszeni fog ez az uj Lara, pedig mar miota varom az uj reszt :(

Túrós (törölt) 2011.01.16. 20:23:13

Sztem zsír csak kicsit morbid lesz majd a 70 vágással a kezén egy szikláról való lezúgás után.

-d(-_-)b- 2011.01.16. 20:24:52

@Dukefazon: 1etértek.

Szerintem simán lehetne új karaktert bevezetni, mert a frencsájz Tomb Raider néven fut, a dobozra az lenne írva eztán is.

thinkEdem 2011.01.16. 21:21:13

Kíváncsi vagyok az új részre. A régiekkel játszogattam, de csak a Legendet és az Underworldöt vittem végig.
Hogy milyen az új Lara, illetve hogy mennyire Lara, majd akkor döntök, ha játszottam a játékkal, mert a fenti képek alapján szerintem még akármi lehet, ennyi alapján isteníteni vagy dicsőiteni szerintem eléggé elhamarkodott, hogy finoman fejezzem ki magamat...

victor vacendak 2011.01.16. 21:30:24

"hátbasszus, ha ez így fog kinézni, esküszöm megveszem"

Én eddig is megvettem mindet...:-)

poseidon 2011.01.16. 21:35:58

Hát... még így is nagyobb a melle, mint a feleségemé! :-)

victor vacendak 2011.01.16. 21:38:56

@poseidon: biztos örülne az asszony, ha látná, hogy ezt a világba is kürtölöd. Gratula.

one_away 2011.01.16. 21:40:42

megjegyzem, vérezni eddig is vérzett, csak leszarta, menni kellett tovább aprítani az ellent és összeszedni kilenc Versailles-nyi kincset :)

Varbaro 2011.01.16. 22:38:35

Tomb Raider 4 első 2 pályáján is lvl 1es Larával vagyunk, akkor még fiatal.

És ugyanígy a TR 5 Chronicles Black isles epizódjában is a fiatal Larát irányítjuk.

(ezeken a pályákon Lara pl. nem visel fegyvert stb. és más a modellje)

Doktor Kotász 2011.01.16. 22:39:31

Szerintem Lara mellei folyamatosan nőttek, most kissebb lett. Az meg már milyen dolog, hogy egy 3D-és grafikát megfeleltetnek emberek egy színésznőnek, mert az játszotta a filmben, és amikor egy játék nem hasonlít a Angelina Jolyra, akkor kiakadnak. A Tomb Raider egy játék, és a játékélmény nem attól függ, hogy mennyire Angelina Jolys. Nekem például Angelina Joly sem hasonlított a játékból fejben elképzelt Larára. Ilyen alapon inkább Angelina Joly volt "szentségtörés".

Cifu78 2011.01.16. 22:43:55

@Doktor Kotász: Függetlenül attól, hogy Angelina Jolie-t én sem tartottam ideális Lara Croftnak, még mindig azt mondom, hogy jobban hasonlított a klasszikus Larára, mint az új játék béli Lara...

Lenry 2011.01.16. 22:54:47

hátbasszus, ha ez így fog kinézni, esküszöm megveszem

DinnyeTM 2011.01.17. 07:29:48

Eddig is verzett, havonta, ciklikusan.

Ossz emlekem a TR el, hogy marharegen, unokabatyam gepen a 2 ben az olasz palyan a nagyon magas belteru haznak a legmagasabb mestergerendajarol fejest ugrottam a padlora. 15 perc volt mire rajottem, hogy lehet fejest ugrani, mert a galad sosem mutatta meg :D

chaser 2011.01.17. 07:34:11

nálam új lara nyert

algi 2011.01.17. 07:55:01

@DinnyeTM: Dehogy vérzett. Épp ez volt a lényege: a régi Larának tuti soha nem jött meg, és mindig készen állt volna a szexre, csak épp nem volt hozzá kedve az alsóbbrendű férfiakkal.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.01.17. 08:04:41

Tetszik ez a komorabb hangvétel, a modellről is elhiszem, hogy egy max. 18-20 éves nő.
Ja, és basszus, ha ez így fog kinézni, esküszöm, megveszem.

KenSentMe 2011.01.17. 08:45:57

@algi: Arra gondolsz, hogy a túlzott fizikai igénybevétel okozhat menstruációs zavart? (lásd pl. a sportolóknál) ..

mondjuk aki mindig készen áll, hogy fusson 30 km-t a dzsungelben, közben ugrálva a fák között, meg hogy közben leöljön három hadsereget és megfejtsen mindenféle rejtvényeket, annak valószínűleg a szexuális interkurzusra történő rendelkezésre állás sem volna probléma.

DinnyeTM 2011.01.17. 09:52:47

@VRbagoly:@algi: ugyis frigidnek terveztek.

Serathis 2011.01.17. 11:02:38

@Giedi: Hát, egész jól kibírtam volna enélkül :)

SnakeHB 2011.01.17. 12:47:09

@Doktor Kotász:

Lehet megint megnőnek majd a mellei; az lesz az egyik pálya, hogy katakombákon/csatornarendszeren, néhány aligátoron, óriáspókon- és patkányon keresztül átverekedvén Lara egy plasztikai sebésznél köt ki, ahol applikálja a szilikon-upgrade-et. :D

Bicikliző medve 2011.01.17. 13:49:03

Nem igazan ertem az ellenzoket. Gondoljatok ugy erre, mint egy vadi uj jatekra, es maris egeszen jol hangzik. Komolyan, most egy nev ennyit szamit? Ha engem is Gyurcsany Ferencnek hivnanak ,mindenki egybol utalna? :)

algi 2011.01.17. 14:13:21

@VRbagoly: Nem úgy értem, hanem úgy, hogy így lett kitalálva.

@DinnyeTM: Egy játékban se jött össze egy karakterrel se? Nem játszottam az összessel.

thinkEdem 2011.01.17. 14:31:48

@ċsirke72: Egyébként egy név tényleg sokat számít, elvégre franchise-ról van szó. Egy McDonalds fan például sokkot kapna, ha bemenne egy mekibe, és kiderülne, hogy csak vegetáriánus ételeket és bionarancslevet árulnak. Ha egy név már brandként beidegződött (és hát Lara ilyen), akkor ehhez tartozik egy elvárás is.
Persze a brandnek sosem árt, ha megújul, de a 180 fokos fordulat nem tesz jót neki.

Én továbbra is azt mondom, hogy legyen kezemben a játék, addig baromság hőzöngeni (meg ajnározni is).

Bicikliző medve 2011.01.17. 14:54:01

@thinkEdem: valahol en is erre akartam volt celozni. Toljad, ha jo, ne nezd a nevet ,az semmit nem jelent, a jatek maga a lenyeg ,a tobbi csak korites :)

IndaMuncher 2011.01.17. 15:35:52

@Delebriel: Már miért ne lenne a játék grafikája? Simán látszik a normalmappingelt felület a ruháján pl az utolsó képen.
Igazából azt nem vágom, hogy ezt így hogy fogják a jelenlegi konzolokra ráerőltetni.
Esetleg talán brutális LOD visszavétellel ami szánalmas már az Assassin's 2-ben is. (Tőled 10 m-re lévő házakon is 128x128 as textúra)

Szálka 2011.01.18. 00:05:36

Hát, most mindenbe tesznek RPG elemeket. Tán minden level upnál nő egy kicsit Lara tőgye, míg eljutunk az eredeti TR méretekig...

-d(-_-)b- 2011.01.18. 01:12:13

@Luckyace: Az addig oké, de ha egyszer ennyire más külsejű "Larát" akarnak beletenni, akkor inkább legyen más a csaj neve szerintem. És attól még lehet jó játék, an Uncharted is az, aztán abba meg ráadásul faszi van.

Cifu78 2011.01.19. 09:47:08

@ċsirke72: A játékot másfél évtizeden át a körítés adta igazából el...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.01.20. 13:25:05

@Cifu78: Nálam még az sem...

Nekem egyébként tetszik az új Lara.

turcsány karcsi elvtárs 2011.01.24. 00:40:57

ez az új lara olyan arabos, meg fiús, meg deszka is.
szvsz az utóbbi idők tr-jei közül az annyversary ért valamit

h0mbr3 2011.01.25. 12:56:48

én sose tudtam bízni benne - ekkora csecseket növesztett mellbimbó nélkül? :D
süti beállítások módosítása