HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

3D az irány?

2010.04.17. 12:30 miguel_

Tegnap jött a hír, hogy már a Crysis 2 fejlesztője is komolyan dolgozik a közeljövő mozgásfelismeréses rendszereinek játékba illesztésén (magyarán a Crytek együtt dolgozik a Microsoft-féle Natalt, és a Sony-féle Move-ot hegesztő csapattal is). Pontosan persze nem derül ki, hogyan is integrálják majd a hadonászás sokadik generációját a konzolon csak a folytatással debütáló programba, az viszont mindenképpen érdekes, ahogy mindennek életbevágó fontosságáról meg akarják győzni az embereket (vagyis a leendő vásárlókat).

Személy szerint a maga idejében zseniálisnak tartottam a Nintendo Wii irányítását (és úgy általában a megközelítést, mely szerint csak az élmény a fontos, a grafika másodrendű), azonban utólag már megtehetjük a megállapítást, mely szerint a Wii ugyan remek alapötlet, de normális játékok híján leginkább csak a port fogja otthon. Vajon a teljesen új alapokra építő, kontroller nélküli Natal, vagy a Sony irányítókkal együtt szállított, de brutális teljesítményre gépes Move-ja mennyiben lesz más? Ha most kellene leírnom és a borítékba tennem a jóslatomat, azt vetném papírra, hogy nem lepne meg, ha ugyanaz lenne a vége az új technikának is, mint a Nintendo próbálkozásának. Az üzleti siker és a hatalmas eladások ugyanúgy meglesznek, lesz pár kifejezetten jó ötlet, de összességében nagyobb lesz a füstje az egésznek, és pár hónap alatt lecseng a mánia.

Nagy különbség azonban, hogy míg a Nintendónak nem adatott meg, hogy a legnagyobbak is teljesen komolyan vegyék a Wii-t, addig a Move és a Natal úgy tűnik, zöld utat kap mindenhol, így talán nem lehetetlen, hogy most nem csak a technológia jelenik majd meg, de ki is használják azt a nagy kiadók. Persze ez is mindegy akkor, ha a játékosok az első komolyabb program kipróbálása után jönnek rá arra, hogy nem véletlenül szeretnek gombok segítségével felugrásos pörgőrúgást vinni a képernyőre, hiszen ugyanez a mozdulat igazából nem feltétlenül megy mindenkinek.

 

Sokkal fontosabb kérdés azonban, hogy ti, átlagos vásárlók mennyire tartjátok fontosnak a mozgásotokkal irányítható játékokat? Vajon tényleg az a jövő, hogy az ember úgy mozogjon a nappaliban, mint Tom Cruise a Különvéleményben? Leáldozott a fizikailag manifesztálódó eszközöknek, és mostantól egy kamera képfelismerő képességére kell bízzuk a szórakozásunkat?

 

 

17 komment

Címkék: béta virtuális valóság crytek crysis 2 csodálatos technika impossible mission játék és tudomány

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr451928781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thinkEdem 2010.04.17. 12:52:58

Igazából amikor megláttam a Natalról szóló első híreket, bennem is az merült fel, hogy mindez szép és jó, de ha pl. a Tony Hawk legújabb részében pont úgy kell mozogni, mint egy profi deszkás, akkor teljesen értelmetlenné válik az egész: ha a játékos képes úgy mozogni, akkor valsz a közeli parkban koptatja a kerekeket, ha meg nem, akkor nem ezen fog megtanulni.
Lehet egy egészséges határon belül maradni, de arra meg szerintem jobb a kontroller... a wii kontroller például egy remek középút lehetne, csak hát...

(VoT)Hangya 2010.04.17. 13:54:06

válasz a kérdésre:NEM!volt "szerencsém" kipróbálni haverom wii-jét és hát...hogy is mondjam nem azt kaptam amire vártam...sokkal inkább x360 vagy PC.bár az intró ELKÉPESZTŐEN hangulatos pofás és biztos jó lehet ugrálni a nappaliban miközben kigyúrt karakterünk ugyanazokkal a mozdulatokkal aprítja az ellent,de nemhiszem hogy a kész konzol 100%-ig ugyanilyen lesz...sajnos...egyébként teljesen egyetértek thinkEdemmel

Limrasson 2010.04.17. 14:08:23

Az elsó videóban mikro a gyerek be akarja scanneltetni a gördeszkáját, na az csit, mert a kezével eltakarja a deszka egy részét, erősen kétlem, hogy a számítógép képes lenne kiegészíteni a deszkát, kivéve persze ha többször scannelteted, akkor össze tudja vágni.

Egyébként tetszik a technológia, és játékokban is pofás lehet, teszem én elég nagy szabadságot adhat, hiszen például vegyünk egy lovagi párbajt. Általában a megoldás kontrollerrel az, hogy különböző billentyű kombinációkkal határozhatod meg, hogy melyik irányba támadj/védekezz, ami néha elég zavaró is lehet, de egy ilyen érzékelős játéknál simán pont arra mozogsz úgy támadsz védekezel, ahogy akarsz. Ez így elég jól hangzik.

Viszont az ember általában nem azért vesz elő egy játékot, hogy ugráljon, hadonásszan, hanom pont hogy punnyadjon csak a székben/fotelban, stb. és rohadtul semmi hangulata sincs 2 órán keresztül hadonászni pl.

Szóval, szerintem valamilyen hibrid rendszerek lennének a menők, teszem én a lovagi játékhoz, mész multyban és az esetek nagy részében ,csak simán agyonvágod az npc-ket, de párbalyozhatsz is, ami viszont mozgásérzékelős.
Mekkora lenne már, teszem én azt szétcsapni egy karddal azt az idegesítő szomszédot, anélkül, hogy utána elvinne a rendőrség :D

sockpuppet (törölt) 2010.04.17. 14:25:30

Engem a Wiiben nem a gyorsulásmérő fogott meg, hanem hogy célozni lehet a kontrollerrel, úgy, ahogy analóg karral soha. Az vitatható, hogy az egeres irányítást megközelíti-e a pontosság, de én a konzolok körül Wiin tudtam először élvezni a cékereszt mozgatásán alapuló játékokat. Szóval a PS3 Wiimote koppintását üdvözlöm, a Microsoft le van kissé maradva az Eyetoy utánzatával. Különösen, ha a feedback és a gombok hiányát is figyelembe veszem.

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.04.17. 14:48:37

Elkeseredett pénzgyilkolás a casulokáért, mert a wii nek bejött.

Fos.

Ki a picsa fog így játszani hosszútávon?
Kapálózásból meg pontos játék nem lesz, csak ilyen gyermeteg casual bénázások.

Na ez kontroller bakker:
iddqd.blog.hu/2010/03/17/need_4

Toalettduck 2010.04.17. 15:31:32

Én úgy vagyok vele, hogy a wii aranyos meg minden de majd csak a kezdetleges virtuális valóság stuffokban akarok megmozdulni, mint ahogy volt is poszt a gömbös megoldásról. Persze az igazi majd a tarkó-portos fogorvosi fotel lesz de ez még nextgen.

Magon_ 2010.04.17. 16:11:42

@Limrasson: Az igazi cheat az, amikor a játékbeli műsorvezető utánamondja a csávónak a megoldást. :D

algi 2010.04.17. 21:02:38

Nekem már az is hatalmas flash volt, amikor először volt touchpados laptopom, és egér helyett az ujjammal mozgattam dolgokat. Ha nem is ugyanúgy szeretnék mozogni, mint a valóságban, de azt élvezném, ha mímelni kellene a valóságos mozgást. Gondoljunk bele, hogy nem véletlenül van a repülőszimulátornak nevezett, de valójában arcade játékokhoz is joystick, meg az autós játékokhoz volán. Jobb szeretjük beleélni magunkat anélkül, hogy a valóságban szükséges precizitást el kellene érnünk.

Egyébként érdekes ez a Különvélemény dolog: ha nem lenne szükség billentyűzetre, meg egérre, akkor biztos, hogy függőleges maradna a kijelző, hogy hadonásszunk? Szerintem akkor visszaalakulna papírrá a gép, és lekerülne az asztalra a kijelző is, hogy ne kelljen felemelni a kezünket.

Mondjuk a Die by the Sword c. játék sokkal könnyebb lett volna egér helyett legalább egy wii-vel.

Jormund 2010.04.17. 22:39:12

Szerintem hülye ötlet. A feedback nélküli irányítás egyszerűen használhatatlan komolyabb dolgokhoz; és egyébként is, ki a f*szom akar a szoba közepén ugrálni játék közben?

veston 2010.04.17. 22:50:34

A ps3-as videóról az a kamerás cucc jutott eszembe ami ps2re volt anno, de a nevére nem emlékszek. A gond annyi , hogy 5perces szórakozást nyújtott és ebben az új cuccban sincs több lehetőség szerintem.

Az X360-as koncepció meg több sebből is vérzik. Ahogy néztem egy igen nagy nappaliba játszottak rajta, vagyis elég nagy lesz valószínűleg a helyigénye, meg azért felkelni a kanapéról és úgy nyomulni azért kétséges nekem. Ja és a hangfelismerés, ezeket gondolom elsősorban nyugati- , és ott is amerikai piacra szánják, ezért megkérdőjelezhető annak a valószínűsége , hogy valaha is lesz magyar nyelvet támogató verzió :D

thinkEdem 2010.04.17. 23:17:25

@Screw-Jay: Én a legutóbbi céges napra a "hónom alá csaptam" az x360-amat, és gitárhíróstul bevittem, és rákötöttük egy sima projektorra, ami nem tudott hdtv-t, csak sima RCA-t. Tökéletesen élvezhető volt, a végén már azok is lökdösték a többieket a kontroller elől, akik az elején még cinikusan méregették az egészet. Igaz, nem pehelysúlyú, de azért vállalható. :) (Igazából csak a két gitár meg a dob mérete miatt kellett kocsival vinni...)

moli 2010.04.18. 21:37:04

van wii-m.
a mozgasos iranyitas utan sok jatekot SOHA tobbe nem lehet gombos iranyitassal elkesziteni/kiadni, peldaul: golf, egyensuly-jatekok (monkeyball, koronpirinavalami), baseball, ritmusjatekok, fozosjatekok.
a normal jatekoknal nagyon faraszto a teve elott alldogalni es kapalodzni, mikor az ember kikapcsolodasbol kivan jatszani.

de. a furcsasag es a megdobbento az az, hogy a wiimote normal kontrollerkent is hasznalhato, raadasul kinezete ellenere eleg kenyelmes. es rengeteg jatek van ra, amit hagyomanyosan kell iranyitani. tehat nem vesztesz semmit. ellenben nyersz sokat.

es, amint mar emlitettek fent, a wiiben a legjobb a lightgun. fps-ekben, strategiai jatekokban csucs.

b0lha 2010.04.19. 05:48:01

en fanatik multi-fps rajongo vagyok, szoval en ebbol a szemszogbol kozelitenem meg a dolgot, ne szedjetek le a fejemet lecci :)
szoval az jutott eszembe, h fpsekhez sztem nem is a mozgasra kene a hangsulyt fektetni, hanem a fejre. azaz mondjuk kapsz 1 olyan "kontrollert", ami mondjuk 1 sima karika, v olyan mint 1 hajpant. ami utana erzekeli a fejed mozgasat. azaz, az egerrel, gamepaddal a karakteredet mozgatod, ugyanakkor torzsedtol teljesen fuggetlenul lehetne nezelodni fejjel. igaz, ehhez kene 1 gorbitett panorama monitor is ugyebar, hiszen ha kinezel oldalra, az oke h a karaktered is oldalra nez, de te nem latod a monitort :D
v, joval nagyobbra venni a "fejpant" erzekenyseget, es akkor minimalis fejmozditassal is mar nagyot fordul a karakter feje. persze meg kiforratlan, de igy hajnali 3/4 6kor, a recepcion most csak ez jutott eszembe :D

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.04.19. 09:24:46

Nyilván lesznek ilyen bowlingozós Wii-s minijátékok, de a nagyköltségvetésű AAA címeknél inkább az tudom majd elképzelni, hogy csak a quicktime-szerű jeleneteket kell hadonászva elvégezni pl. mondjuk a SC:Conviction Natal-friendly verziójában tökre el tudom képzelni, hogy egy sarok mögül tarkóncsapós akciót felpattanva kövessek el (kb. 3 másodperc) aztán a fotőjbe visszahuppanva mehet tovább kontrollerrel.

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.04.19. 09:58:32

Elolvastam a kommentek nagyrészét, meglep, hogy kb. senkinek nem tetszik az ötlet.
Szerintem ne temessük az x360-at, meg az ötleteiket, ebből még jó is kisülhet. A wii-re azért úgy gondoljatok, hogy ez a modernkori bennevagyajátékban irányítás első lépcsőfoka. Próbáltam a wii-t elég sokszor hibásan érzékeli amit csinálok, vagy nem érzékel semmit...

Gondoljatok csak bele, hogy 10 év múlva hol fognak eek a dolgok tartani?

Toalettduck 2010.04.19. 19:19:31

@zéka: Gondoljatok csak bele, hogy 10 év múlva hol fognak ezek a dolgok tartani?

Egész váratlan dolgok jöhetnek össze, kíváncsi lennék jóslatokra 90-ből és 2000-ből is.
süti beállítások módosítása