Van ez a gyakran hangoztatott marhaság, hogy ma már nincsenek jó játékok, bezzeg a Wizard of Wor (vagy ahogy kazettás körökben ismert volt, Dungeon) meg a Monkey Island, akkor még tudtak játékokat csinálni, ma senkiháziak kezében van a játékszakma. Ezt a mantrát Hancu viccből bedobta ennek a posztnak a végére, de elszomorítóan komoly kommentek is jöttek rá. Tegyünk akkor rendet.

Egy. A régi játékok között tényleg voltak felejthetetlen darabok. Beszarás volt, amikor először jutottam el az Impossible Mission végére, vagy amikor végre megtaláltam a Toonstruckban azokat a rohadt csillagokat. Ezek a játékok nagyon jók voltak a saját korukban. Nem most. És az, hogy régen voltak nagyon jó játékok, nem zárja ki, hogy ma is legyenek. Aki tényleg azt gondolja, hogy a Pit Stop jobb, mint a GTA IV, az utoljára 25 éve játszott a Pit Stoppal. Mert ha most kipróbálná, nem mondana ilyet. Aki pedig általában mondja azt, hogy régen még tudtak játékot csinálni, ma viszont nem, azt legszívesebben leszíjaznám a C64-es Fighter Bomber (született Strike Aces, annak idején a platform legjobb szimulátora volt) utántöltős, kazettás verziója elé, aztán amikor hosszas fejállítgatás után végre beszenvedi a játékot a gép memóriájába, nagyokat röhögnék azon, hogy emberünk felszállni sem bír a Quickshot II mikrokapcsolós (nem analóg!) joystickkel.

Kettő. A nosztalgia tök jó dolog, de torzítja a valóságot. (Mondom ezt úgy, hogy nálam nagyobb retrojátéksznob nincs az Index szerkesztőségében, a PC Guruban pedig nosztalgiarovatot vezetek.) Ezt orvosok is felismerték, a 17-18. században például betegségnek gondolták a túlzott nosztalgiázást, sőt néhol még száz éve is pszichiátriai betegségként kezelték. Aztán különválasztották a nosztalgiázást mint kóros pszichés tünetet és mint normális lelki jelenséget, és mostanában egyre inkább pozitív hatásaira hívják fel a figyelmet. Egyre több kísérlet igazolja, hogy a nosztalgiázásnak akár kedvező terápiás hatása is lehet, növeli az önbecsülést, határozottságot. A pszichológusok szerint a jelenség egyik fontos szerepe, hogy kapcsolatot teremt múltbeli és jelenlegi énünk között, így fenntartja a folyamatosság érzését, nagyobb jelentőséget tulajdoníthatunk az életünknek. Egy régi játék is előidézheti ezt az élményt, és ilyen élmény hatására könnyen mond az ember olyat, hogy a Dragon Age: Origins sehol sincs a Lands of Lore-hoz képest. De próbálja csak ki ugyanez az ember egymás után a Dragon Age-et, majd a Lands of Lore-t, csúnyán meglepődik majd.

Három. A játékipar – meg általában a számítástechnika – fejlődése olyan technikai újdonságokat (és ezzel új műfajokat) hozott, amik mögött messze elmaradnak a régi játékok. Ami természetes jelenség, és éppen ezért roppant nevetséges, ha valaki ezt nem akarja belátni. Mondjunk már egy nem karaktergrafikás MMO-t a nyolcvanas évekből! Vagy egy bármilyen FPS-t húsz évvel ezelőttről! Vagy egy mozgásérzékelős sportjátékot C64-re. Na ugye.

Négy. A játékipar mindenféle problémákkal küszködik, és az egyik jellemző gond eredetiség hiánya, ez tény. A Bioshock 2 szinte ugyanolyan, mint az elődje, a Mass Effect 2 sem változott sokat, és egyébként is, szinte csak folytatásokat adnak ki a nagy kiadók. De egyrészt azért minden évben van egy-két úttörő a nagy nevek között (tavaly a Brütal Legend volt a legemlékezetesebb), másrészt ma már nem csak a nagy kiadók kínálatából áll a játékpiac. Ott a Steam, az XBLA meg mindenféle online értékesítési csatorna, tele független kiadók kisebb-nagyobb játékaival. World of Goo, Planets vs. Zombies, Braid – körül vagyunk véve jobbnál jobb játékokkal, csak ki kell nyújtanunk értük a kezünket. És akkor még nem is beszéltem a flashjátékokról, vagy ha már mindenképpen a régi játékélményre vágyunk, a különféle rajongói és hivatalos remake-ekről (legutóbb a Monkey Island új verziója hagyott bennem mély nyomot). Aki követni akarja a játékvilág történéseit, annak nyitottnak kell lennie.

Szóval hagyjuk ezt a marhaságot, hogy kár, hogy a régi jó játékokból nem maradt semmi, és néhány szép emlék ne gátoljon meg bennünket abban, hogy esélyt adunk a mostani játékoknak is. Különben húsz év múlva nem siránkozhatunk azon, hogy milyen szutykok a mai játékok, bezzeg az Assassin’s Creed 2, akkor még tudtak játékokat csinálni.